Túrabeszámolók


túra éve: 2014
Béndek - Mentsük meg a béndeki kápolnát!Túra éve: 20142014.09.29 22:36:15

Béndek 42 (Mentsük meg a béndeki kápolnát!)


A teljesítménytúrával a szervezõk a Hács közelében lévõ mára elnéptelenedett Béndek-pusztán lévõ romkápolna mihamarabbi felújításának fontosságára akarják ráirányítani a figyelmet.  Az eredeti XIII. századi, feltehetõen gótikus stílusban épült templom a török idõben a faluval együtt elpusztult, de a romjai még ma is láthatók a késõbb épült kápolna mögött. A település lassan újra benépesedett. A rom elõtt áll az imént említett, 1857-ben felszentelt és az 1970-es évek végéig használt kis klasszicista kápolna, amelyet részben a régi templomra építettek, így az altemplomul szolgált.


Ekkor a területet a Kacskovics-család birtokolta, romos kastélyuk a közeli Gyugyon található. A család néhány tagjának sírja közvetlenül a kápolna mellett ma is megtalálható. Sajnálatos módon a lakosság egyre fogyatkozni kezdett, az utolsó családok 1970 körül költöztek el.


A templom a több mint harminc éves magánya alatt nagyon rossz állapotba került. Felújítását lelkes szervezõ munka eredményeként 2009-ben kezdte meg a katolikus közösség. Az épületet részben felújították és új tetõzetet kapott. (Forrás: internet)


A 42 km-es út startja a balatonboglári vasútállomásról indult és egy nagy kört leírva, érintve több települést, nevezetességet és természetesen a névadó elnéptelenedett Béndek-pusztai romkápolnát. A túra ugyanide, de már a helyi mûvelõdési házba tért vissza. A Balatonboglári nyár magával ragadó nyüzsgõ forgatagát többször magam is megtapasztaltam. Adott volt a lehetõség, hogy õsszel is ellátogassak a településre. Nyoma sem volt már a nyári nyüzsgésnek, viszont kiváló alkalom nyílt arra, hogy megismerjem a környéket.


A beígért kellemes õszi idõ helyett fázós, hûvös reggelen indultunk el a kijelölt útvonalon. A balatonboglári szõlõ és borkultúrához méltóan sokszor végtelennek tûnõ magán és állami tulajdonú szõlõültetvények mellett haladt el a túra. A takaros pincék, megmûvelt földek, gondozott lugasok látványa igazán szívet melengetõ volt. Sok helyen éppen folyt a szüret. Kívülrõl láthattuk a szépen felújított és a tájba diszkréten belesimuló Szõlõskislaki Gaál-kastélyt és ellentéteként a Gyugy közelében található, még felújításra váró romos Kacskovics-kastélyt. Különleges látvány volt a Gyugyi árpád-kori templomhoz vezetõ sétány mentén álló stációk. Itt a megszokottól eltérõen nem Jézus keresztútját ábrázolják, hanem a magyar történelem meghatározó személyiségeinek helyeztek el emléktáblákat. Ez „Nemzetünk Csillagainak Emlékösvénye” néven vált ismertté.


A túra során mentünk aszfaltozott, betonozott és murvás úton, földúton és homokos talajon. Áthaladtunk horhosokon, mezõkön, nagyon szép, de annál sárosabb talajú erdõkön, illúzióromboló tarra vágott, a munkagépek által szinte járhatatlanná tett utakon.


Érdekes látvány volt a mezõkrõl, az erdõk fái közül felszálló ködpára. Régi korok emlékét idézte a hosszú erdei séta után elért Piros ház. Mintha visszaröppentünk volna az idõben 30-40 évet, olyan hangulata volt a régi, de szépen karbantartott erdei laknak. Az épület elõtt álló faasztalhoz letelepedve meghallgattuk a túra egyik szervezõjét és a helyi erdész rövid ismertetõjét, melybõl kiderült, hogy a ház Somogy megye legöregebb telepített erdejében áll. Felhívták a figyelmet a további úton megtekinthetõ látnivalókra, és hogy érdemes nyitott szemmel járni, mivel a területen nagy a vadállomány. Arról is érdeklõdtek, hogy minden rendben volt e, követhetõ volt-e az útvonal a leírás alapján. Közben frissítõvel kínáltak, volt többfajta üdítõ, ásványvíz, bor és müzli szelet.


Említést érdemel az erdei út mellett húzódó hosszú széles szakadék és az erdõben álló nehezen észrevehetõ grófi emlékmû, amit szintén említettek a Piros házi e.p-nál. Gyönyörködhettünk a János-hegy páratlan panorámájában, ahol a túlpart hegyvonulatai is látszanak. A Rác-fához érve elolvastuk a gazban álló 48-as emléktáblát és „megcsodáltuk” a szintén gazban álló régi fát. Valóban ez illik a ’48-as szabadságharc hõseinek emlékéhez?


Az idõjárás a délelõtt folyamán nem volt túl kegyes hozzánk. Többször csöpögõ, szitáló esõben haladtunk, de mint oly sokadszor délutánra ismét kisütött a nap.


A szervezõk igazán kitettek magukért! A túra útvonala nagyon ötletesen volt megtervezve: bemutatta a környék szõlõtermesztését, megmutatott több történelmi és kulturális szempontból fontos épületet, mûemléket és elfeledett települést. Betekinthettünk az erdõmûvelés és vadgazdálkodás fontos munkájába.


Mindenhol barátságos, segítõkész pontõrök fogadtak bennünket. Az ellátás is megfelelõ volt, talán a folyadékpótlásra kéne kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni itt is. A térkép csak nagyon korlátozottan volt használható, de a leírás kárpótolta ezt.


Egy érdekes momentum azért említést érdemel: amikor a béndeki kápolna-romhoz mentünk felfelé, ismerõs túratársakat köszöntöttünk, akik közölték van ellátás, de kérni kell(!). Ez egy kicsit meglepett. Kérni kell? Máshol mindenhol kínálják-tukmálják az emberbe az ételt-italt, nehogy már itt kérni kelljen! Felértünk, pecsételtettünk. Annak ellenére, hogy az asztalokon kartonba gyûjtve voltak üres palackok, müzlis papírok, minket senki nem kínált.


A célban zsíros kenyér, meleg tea, üdítõ, ásványvíz fogadta a beérkezõket. Gratulációt követve átvehettük az emléklapot és a kitûzõt.


A szervezõk harmadik éve rendezik meg egyre nagyobb sikerrel a túrát, jól mutatja ezt, hogy az idei évben már 120-an húztak bakancsot, hogy végigjárják valamelyik útvonalat. Ezek közül, velünk együtt 13-an, a hosszútávot választották. Csak így tovább!

 
 
Csiszta / Nagy-Berek körTúra éve: 20142014.09.09 21:00:54

2014.09.06 Csiszta30


A túra az "Elõzd meg a kisvasutat!" sorozat Csiszta 30 teljesítménytúrája. Az elnevezés érdekes, mivel az útvonal átvezet Csisztapusztán, az egyik e.p a megszüntetett csisztai vasútvonal lerobbant várójánál volt (lehet éppen ezért?!). A túra azonban Somogyszentpálról indult és a cél Balatonfenyves volt. A szervezõk nagyon ügyesen megoldották, hogy ez mégis körtúra legyen. A teljesítménytúra ugyanis egybeesett a XVII. Balatonfenyvesi Kisvasút Nap rendezvényeivel, tehát a regisztrálás Balatonfenyvesen volt és kisvasúttal közelítettük meg a rajt helyszínét.


A kisvasút 8:10 körül indult, gyors regisztrálást követõen megvettük a vasúti jegyeket és felszálltunk a zárt nosztalgia kocsik egyikére. A vasúti kocsi belseje a 70-es, 80-as éveket idézte, felújított fapadokkal, öntöttvas kályhával. A kocsik dugig voltak túrázókkal és olyan kirándulókkal, akik csak a vonatozás élményéért szálltak fel.  Ülõhely nem volt, de ez hamar megváltozott, ugyanis az egyes megállókon leszálltak a 10, majd a 20 km-es távok indulói. Az indulást követõen hamarosan esni kezdett az esõ. Szép tájakon haladtunk keresztül, érintve Imremajor, Pálmajor megállókat és végül a Somogyszentpáli végállomást.


Csöpögõ esõben indultunk el. Észak felé haladtunk a település utcáin. A falut elhagyva, rövid sétát követõen a mezõ szélén futó földúton, elértük a néhol düledezõ, máshol szépen gondozott házakkal tarkított pincesort. Elérve a csatornapartot és átkelve egy kõ-hídon, tovább haladva a síneken elértük Pálmajort, az elsõ e.p-t.


A síneken, a sínek melletti murvás töltésen haladtunk tovább egy darabig, de olyan nehezen lehetett közlekedni a nagy kövek és a nyálkás, csúszós talpfákon, hogy átkeltünk a baloldalon futó csatorna egyik rönkhídján és a földúton haladtunk tovább. Majd rövid szakaszon ismét a síneken bukdácsoltunk, csúszkáltunk. Szerencsére azután mindenhol lehetett a sínek mellett közlekedni. A csatornapart mellet futó földút nehezen járható és sáros volt, sok helyen teljes széltében több méter hosszú pocsolya állta utunkat, és az esõ is eleredt. Így értük el, tíz kilométert megtéve, a mezõgazdasági épületekbõl és pár takaros házból álló Imremajort a második e.p-t.


A falu rövid utcáit megkerülve délnek indultunk a magas fákkal övezett csatornaparton, itt ismét eleredt az esõ. Majd balra fordultunk megcélozva Csisztafürdõt. Helyenként az erdõs, bokros tájon kerülgettük a kisvasút régen megszüntetett vonalát, na és a sok tócsát. Ezt követõen a megmaradt sínpáron haladtunk tovább. Lehetett volna kerülni, de a túra útvonala nem arra ment és igencsak lenyûgözõ látvány volt, hogy a természet évek hosszú sora alatt, hogy visszafoglalta, ami az övé. Ahogy a földútról letértünk a sínekre, mintha egy élõ, zöldellõ alagúton mentünk volna keresztül. Lábunk alatt sok helyen az állatok kitúrták a földet a talpfák alól, vigyázni kellett hova lépünk. Aztán még mindig követve a kisvasutat széles réteken vágtunk át. Majd sáros, helyenként fûvel borított utakon mentünk, elhaladva a Feketeakol v.m romos épülete elõtt. Buzsák-Csisztapuszta elõtt murvás útra tértünk rá. Átmenve a falun és közel 20km-et megtéve beértünk Csiszta fürdõre. Megkerestük a 3. e.p-t, ahol jóféle házi pálinkát osztogattak.


Kiérve a településrõl nagyon rossz minõségû toldozott-foldozott betonúton északnak haladtunk. Másfél kilométer után balra fordultunk, ahol egy hosszú egyenes földúton gyalogoltunk. Elhaladtunk csatornák, kukoricatáblák, erdõs részek, mezõk mellett. Szépen látszottak a Balaton északi partjának hegyvonulatai. Újabb 7.5 km-et megtéve eljutottunk a cél elõtti utolsó önellenõrzõ ponthoz, ahol szúróbélyegzõt használtunk. Kiértünk a már ismert betonútra, ahol bõ 2 km volt még hátra a célig. Elhaladt mellettünk a kisvonat tele integetõ utasokkal, amit sokan fényképezték az útról.


Ötórai gyaloglást követõen, 30km-el a hátunk mögött kissé fáradtan, de sok új élménnyel gazdagodva visszaérkeztünk Balatonfenyvesre. Átvettük az emléklapot, kitûzõt és búcsút intettünk az éppen kigördülõ kisvasúti szerelvénynek.


A túrát a minimalista szemlélet (de frissítõ mindenhol volt!), a jó szervezés és a jó útvonalválasztás jellemezte. A térkép és a leírás is jól használható volt. A táj, amin átvezetett a teljesítménytúra, nem okozott csalódást. Változatos képet mutatott az erdõk zöldjének megannyi színárnyalata, a mezõk vadvirágainak szín kavalkádja, a csatornaparti fák égig érõ lombkoronája, a vízi növények virágai. Szép látvány volt a Balaton túlpartjáról látható hegyvonulatok. Az idõjárás kissé szeszélyes volt, délelõtt többször eleredt az esõ, de délutánra kevés napsütésben is volt részünk. 


Természetesen két óra múlva (a következõ járaton) már mi is a vasúti kocsik egyikében ültünk, hogy most már mi is élvezhessük a 2x17km-es útvonal kínálta látványt, a közel két órás utazás kényelmét és a kisvasút nyújtotta nosztalgiát.

 
 
Katica Tanya Betyár MaratonTúra éve: 20142014.08.14 21:36:00

2014.08.09 - 2014.08.10 Katica Tanya Betyár Maraton (éjszakai) teljesítménytúra


Táv: 45km; Szintemelkedés: 750m ; Szintidõ: 12ó; Teljesítve: 8ó 40p


A nagy melegben már a gondolat is üdítõen hatott, hogy végre hûvösben túrázhatunk. Az is felvillanyozott, hogy a rendezvény Patcán, azon belül is Somogy ország mára már emblematikussá vált, a kirándulók által az egyik legkedveltebb pihenõhelyen került megrendezésre: a Katica tanyán. Az érdeklõdõk egy mûködõ gazdaság minden napjaiba kaphatnak betekintést, kibõvítve az élményt jó pár szabadidõs tevékenységgel. Van állatsimogató, különféle gyermekjátékok, erdei kötélpálya, csónakázótó, gokart. Ezen kívül különbözõ programokat is szerveznek: esküvõ, születésnap, erdei iskola, gyermek tábor. Na, ennyit a reklámról.


Késõ délután, fél nyolc után vágtunk bele a kalandba. Azaz vágtunk volna, mert egy tv stáb megállított bennünket. Hurrá, benne leszünk a tv-ben!!! :) Nehezen szedtük össze a gondolatainkat a kissé hirtelen jött felkérésre. Tíz perc csúszással, de elindultunk.


Az elején egy enyhe murvás emelkedõn melegítettünk be, majd kisebb pincék mellett, szántóföldek mentén gyalogoltunk. Már teljesen sötétben közel egy órás séta után értük el az elsõ ellenõrzõ pontot az erdõ közepén, ahová széles lénián, több kiépített pihenõt érintve jutottunk el. Itt barackkal kínáltak és finom, friss forrásvízzel enyhítettük szomjunkat.


Mivel a továbbiakban teljes sötétségben gyalogoltunk, a tájról a telihold ellenére nem sok mindent tudok érdemben elmondani. Azért annyit mégis, hogy nagyon változatos volt itt is azt útvonal. Mentünk sötét erdõkben, szûk erdei ösvényeken, széles léniákon, harmatos, helyenként ködpárába burkolózó mezõkön keresztül, sáros szántóföldek szélén, a lábunkat nem kímélõ murvás, aszfaltos utakon, falvakban, emelkedõkön fel és le. Láttunk nagyon szépen felújított parasztházakat, kis templomokat, kápolnákat és Visnyeszéplak elõtt a Pali betyár sírját, ami szintén rendezett. Az idõjárás is kegyes volt hozzánk, éjszakára ugyan beborult és a távolban villámlott is, néhol közelrõl hallottuk a dörgést, de esõ nem esett.


A szervezés szerintem nagyon jó volt. Mindenhol kedves, barátságos pontõrök fogadtak, és egy-egy jó szóval bocsájtottak el az e.p-ról. A térkép és a leírás is hasznos volt. Jó választás volt a teliholdas éjszakán való rendezés is. A szalagozás néhol lehetett volna több és szembetûnõbb, de el nem tévedtünk sehol. Mindenhol volt lehetõség folyadék utánpótlásra. Ihattunk forrásból, kancsóból, vizeskannából, vagy a helyi kocsmában lehetett vásárolni frissítõt. Persze a Zselicben megszokott bõséges kalóriapótlás sem maradt el. Kaptunk gyümölcsöt, házilag készült apró sajtos kifliket, csokoládét, több helyen házi süteményt, szõlõcukrot, de amit ki kell emelnem, az a Visnyeszéplakon kapott, még meleg pogácsa. Hát az valami mennyei volt! A célban pedig a már megszokott hagymás zsíros kenyér, házi lekváros kenyér, tea várta a beérkezõket.    


A magam részérõl én vevõ lennék egy nappal megrendezett Betyár Maratonra is! 

 
 
Tátika-ReziTúra éve: 20142014.08.05 17:17:45

 Tátika – Rezi hosszú két várút 45


A nagy meleg miatt már reggel hat órakor a Zalaszántói templom elõtti parkolóban készülõdtünk, miközben pár korábban induló túrázó elhaladt elõttünk. Gyorsan felhúztuk a bakancsot, vállunkra vettük a hátizsákot és bementünk a közelben lévõ Általános Iskolába regisztrálni, ahol a RAJT/CÉL volt. Negyed hétkor, még kissé hûvös, ködös idõben keltünk útra. Elsõ ránézésre a térkép használhatatlan volt (nem is vettem elõ többet), gondolom ezzel a szervezõk is tisztában voltak, ezért adtak mellé nagyon részletes útleírást és egy táblázatban is összefoglalták a résztávok közötti távolságot, a szintkülönbséget és azt is, milyen jelölt vagy szalagozott útvonalakon kell végighaladni.


Az elsõ ellenõrzõpont a Béke Sztúpa volt. Odáig egy darabon rendezett pincék sokasága között, igazán hangulatos, két oldalról fölöttünk alagútszerûen összezáródó fák lombjai alatt haladtunk. Hosszan betonúton, majd késõbb földúton koptattuk bakancsainkat. Egy fölfelé vezetõ úton, mielõtt végleg elnyelt volna bennünket az erdõ, megpillantottuk a távolban alattunk elterülõ település háztetõit belepõ vastag párafelhõt. Rövid ideig elméláztunk a látottakon, aztán indultunk tovább. Széles léniát követõen, a keresztezõdésben, ahol többen sátraztak, egy kis erdei ösvényt követtünk, ami a buddhista meditációs központ elõtt vezetett el, majd kiértünk a tisztásra, ahol a sztúpa állt. Csendes és békés volt minden. Különleges látvány volt, ahogy az épület fehér ékkõként ragyogott a korareggeli napsütésben. Hétóra elõtt megkaptuk az elsõ pecsétet a kissé álmos pontõrtõl.


A Tátika-várhoz, következõ célunkig lefelé tartottunk a széles murvás erdei úton, majd erdõsávokkal szegélyzett learatott szántóföldek mellett, harmatos réteken keresztül értük el az itinerben feltüntetett betonutat. Az úton átkelve beértünk az erdõbe és folyamatosan egyre meredekebben emelkedve értük el a várromot. Megkaptuk a pecsétet, egy-egy müzli szeletet, pár percig gyönyörködtünk a kilátásban és indultunk tovább.


A harmadik állomás a Rezi vár volt. Az ide vezetõ utat követtük visszafelé pár száz méterig, majd balra fordulva sûrû növényzetû, kidõlt fákkal keresztezett erdei ösvényen haladtunk. Ezután egy széles, erdõvel szegélyezett réten vágtunk át, melyet zöld és nedves fûtenger borított. Majd egy hatalmas legelõn sétáltunk keresztül. Zöldellõ fû, kisebb fák, bokrok, cserjék mindenhol, birkák és kecskék legelésztek békésen. Itt történt, hogy miközben utolértünk és útba igazítottunk egy bizonytalankodó sporttársat, nem vettük észre az egyik önellenõrzõ pontot („Rémisztõ” fa). Egy újabb aszfalt utat keresztezve, máris szinte a vár alatt voltunk. Kisebb fákkal szegélyezett, kanyargós úton értünk be ismét az erdõbe, ahol egy kis erdei ösvényen kellett meredeken felfelé törni. Szép, de annál nehezebb szakasz volt. Felérve egy kis kevergés után rátaláltunk a helyes útra és percek alatt ott álltunk a következõ e.p-ban. Kicsit megpihentünk, közben finom nutellás kenyeret majszoltunk és ásványvizet ittunk.


A következõ, negyedik e.p a Rezi kocsma volt. A közel 5 km-es szakasz egy darabig meredeken, majd lassabb ütemben haladt, most éppen lefelé az erdõben. Több helyen az út mellett igazán ízléses, új pihenõhelyek voltak kialakítva. Kukoricatáblák mellett, majd végül aszfalton haladtunk célunk felé. A kocsmában megkaptuk az újabb pecsétet, ittunk 1-1 üdítõt és ettünk is keveset.


A cél elõtti utolsó e.p a bõ tíz kilométerre lévõ Vadlány-lik barlang volt. A települést elhagyva a kéktúra útvonalán mentünk tovább. Zalaszántó határától nem messze az aszfaltúton átkelve, kukoricásban, széles földúton, gyümölcsösök mellett haladva elértük Vidornyalak községet. Itt nem felejtettük el leírni az önellenõrzõ pont számait! A hõség (33,5 C árnyékban) és ami rosszabb, a páratartalom is nagyon magas volt. Megmosakodtunk kicsit az itinerben jelzett temetõi csapnál és indultunk tovább. Lebetonozott, néhol murvás útón, rendezett pincesorok között haladtunk Vidornyaszõlõs határáig. A település felett elhaladva, kerülgetve a tócsákat, rövid szakaszon ismét betonozott útra értünk. Majd a sárga jelzésen betértünk az erdõbe és közepesen, de folyamatosan emelkedõ erdei úton elértük el a barlanghoz felvezetõ sziklaösvényt. Fellépdeltünk az összevissza álló és néhol billegõ természetes kõlépcsõkön az e.p-ig. A pontõrök nagyon kedvesek voltak. Ásványvízzel kínáltak, ismét kaptunk 1-1 müzli szeletet, közben pecsételtek és kicsit elbeszélgettünk. Elmondták, hogy mi vagyunk az elsõk. Kicsit megpihentünk a hûs lombok alatt, megittuk az ásványvizünket és indultunk tovább. Valamivel több, mint 7 km várt még ránk.


Az érdekes Szikla folyosót elhagyva ismét széles erdei léniákon közlekedtünk, amit úgy felnõtt a moha, hogy csúszkáltunk rajta. Az egyik keresztezõdésben újabb ásványvizes palackokra akadtunk, amit a pontõrök jeleztek is az utolsó e.p-ban. Vételeztünk is újabb két palackot. Több kilométert megtéve értünk ki a már ismerõs keresztezõdésbe, ahol a sztúpához lehetne felmenni. Még végigjártuk a Kovács-hegyi tanösvény egy részét, és a falu járdáján besétáltunk a célba. Megkaptuk az emléklapot, kitûzõt, gratulációt, majd frissítõvel kínáltak bennünket. Pihenés után még megnéztük a falu templomát.


A túra összességében sok szép látnivalót tartogatott, igazán változatos, szemet gyönyörködtetõ tájakon vezetett keresztül. Az útvonal végig - szerintem eddig a legjobban -, volt jelölve. A pontõrök kedvesek, közvetlenek voltak. A legtöbb e.p-ben frissítõ is volt, vagy biztosították a vásárlást, ebben a nagy melegben ez volt a legfontosabb. Mindenképp érdemes volt végigjárni!

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20142014.07.24 11:33:21

2014. 07.19. Csillagporos Vasparipa 29É


Egy különleges túra kedvéért húztunk ismét bakancsot és vettük hátunkra a túrazsákot. A helyszín ezúttal a Bakony volt.


Már a túra elnevezése is nagyon tetszik: „Csillagporos Vasparipa”, mintha egy gyermekvers címe lenne. Két okból is helytálló a különleges jelzõ használata. Az elsõ, hogy a túrát éjszaka rendezték, a második, hogy a Gyõr-Veszprém vasútvonal fent maradásáért kampányolnak a szervezõk és rajtuk keresztül a résztvevõk is. A túra jelmondata is nagyon találó: „LÁBAD ALATT FOGYJON AZ ÚT, HOGY MEHESSEN A VASÚT!”


Történt ugyanis, hogy a kormány megszorító intézkedéseit követve a MÁV Rt. 2006-os vonalbezárási tervei között a Bakonyt átszelõ, turisztikailag különösen fontos vasútvonal is szerepelt. A terv több okból is aggályos volt. Egyrészt a vasút, melynek múltja a 1890-es évekre nyúlik vissza, Magyarország ritka, mûszaki megoldásaiban is egyedülálló hegyi vasútvonalai közé tartozik. Másrészt a PorvaCsesznek és Vinye között húzódó völgyhasadék a Cuha-völgy, mely különleges látványvilágával az ország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. A terv megvalósítása ellen a térségben élõk összefogtak és a bezárás végül társadalmi nyomás miatt elmaradt. (forrás: wikipédia)


Késõ délután, még mindig 30C fölötti hõmérsékletben indultunk Vinyére, ahol reményeink szerint, majd valamikor hajnalban szerencsésen célba érünk. Kicsit elszámoltam magam az idõvel, mert közel fél-kilenc volt, amikor megérkeztünk. Gyors átöltözés, készletellenõrzés után indulás, hiszen a rajt még innét öt kilométer. Közel egy óra séta a gyönyörû Cuha-völgyben, amibõl nem sokat láttunk, hiszen erõsen sötétedett. Már ekkor elhatároztuk, másnap visszatérünk és végigjárjuk. A Porva-Csesznek v.m-ban gyorsan regisztráltunk, átvettük az itinert. A 30km-es itiner elfogyott, így kaptunk egy 25-öst, kiegészítve tollal a 30km-es szakasszal és azzal az utasítással: induljunk el jobbra, majd ki lesz szalagozva. Közel tíz órakor, immár korom sötétben kezdtünk neki a távnak. Mivel szintidõ nem volt, ezért elhatároztuk, hogy az egészet egy kényelmes kirándulásként kezeljük.


Fejlámpák be, majd indulás elõször Zirc irányába. Hát mi néztünk jobbra-balara, de nem láttuk meg a szalagozást. Hosszú gyaloglás után megálltunk, tanakodtunk, majd tovább mentünk gondolván: majd csak lesz valahogy. Nagy sokára a távolból fényvisszaverõ szalagok válaszoltak fejlámpáink fényére. Ezt kerestük! A Cuha-patakon egy hordalékokból keletkezett alkalmi hídon mentünk keresztül, majd a síneken. Ezt követõen erdõkön, ködpárás mezõkön, réteken, a Csárda-völgyi patak gázlóin, tehénszagú legelõkön átkelve lassan elértük az érdekes nevû Borzavár települést, ahol az elsõ önellenõrzõ pont volt.


Folytattuk utunkat a pár kilométerrel arrébb levõ Porva községbe, ahol a helyi kocsma elõtt bélyegeztünk. A pontõrök kérdezték találkoztunk-e valakivel, mert egy embert keresnek, még nem jelentkezett náluk. Kaptunk egy-egy jegyet, amit üdítõre váltottunk. A kocsmárosné kedvesen kérdezte, hogy a nagytúrán vagyunk-e, és, hogy felmegyünk a hegyre is. Igenlõ választ adtam, mire egy: „Atya úristen! Ez nem semmi!” volt a reakció. Ez nem sok jót sejtetett az emelkedõket illetõen. Miután megittuk az üdítõket indultunk is tovább a következõ e.p-ra.


A települést elhagyva egy rövid földutat követõen sötét, sûrû erdõben gyalogoltunk következõ úti célunk a Kõris-hegyre felé. A lassan, de folyamatosan emelkedõ úton váltakoztak a kavicsos-földes és a betonos szakaszok. Közben hallgattuk az állatok neszezését, csörtetését. Ekkor ötlött belém, hogy olyan mintha egy számítógépes túlélõ-horror játék kliséi közt járnék: elhagyatott, sötét helyszínek, csak a lámpa fénycsóvájában lehet látni valamit, köd, pára gomolyog mindenhol. Késõbb a távolból tábortûz lángjait pillantottuk meg, mikor odaértünk láttuk, hogy fiatalok sátraznak az egyik pihenõhelyen. Itt egy hírtelen jobbkanyar után, egyre meredekebben kapaszkodtunk felfelé, be az erdõbe égig érõ fák és derékig érõ növényerdõn keresztül haladtunk a vékony kitaposott ösvényen, egyre feljebb és feljebb. A közel másfél kilométeres emelkedõt követõen egy még meredekebb szakaszon kellett pár száz métert megtenni. Aztán egyszer csak megláttuk a gyertyákkal kivilágított rövid ösvényt, ami a 3. e.p-hez vezetett. Közel két kilométeres meredek emelkedõ után felértünk a Bakony legmagasabb pontjára a Kõris-hegyre, na és túl vagyunk a fele úton is! Nagyon hangulatos volt a sötétben világító, vörös tartóban lévõ gyertyasor. Gyors pecsételés, kis beszélgetés, ahol megdicsértek milyen jó idõt mentünk az utolsó e.p után idáig és a magam részérõl 10-15 szilva elfogyasztása után indultunk is tovább.


Na, ez volt az a szakasz, ahol csak kortyokat mertem inni, nehogy kényszerpihenõket kelljen tartani a fák között a sok szilva miatt. Következõ állomásunk a Csárda-tetõ volt, nevével ellentétben, abból az irányból, ahonnét mi közelítettük meg többet mentünk le, mint fel. Végig széles erdei utakon, léniákon haladtunk. Több kíváncsi erdei állat szeme világított a sötétben. Az e.p könnyen észrevehetõ volt, itt tábortûz égett, a pontellenõr egy fiatalember volt a két kisfiával. A két kissrác adta a pecsétet és egy-egy csokit az útra. Továbbá ismét megjegyezték, hogy nagyon jó idõt mentünk ebben a szakaszban is.


A következõ e.p-ig 100m magasságot jelzett az itiner és 4km-et. Gondoltam, ha jól eloszlik az út hosszán, nem lesz gond. Nem így volt. Az utolsó pár száz méteren folyamatosan meredeken felfelé vitt az ösvény. Több helyen is bukdácsoltam a kiálló gyökerek miatt a sötétben, de felértünk. Itt is,ugyan már parázsló, de tábortûz fogadott bennünket. Körülötte álmos összebújt pontõrök, és két pihenõ túrázó. Pecsét, ismét csoki, biztosítanak, hogy jók vagyunk, ügyesek vagyunk. A két túrázó közli, hogy õk utolsónak érnek be, még pihennek. Mi megyünk tovább. Jön az utolsó 4km.


Még sötétben indulunk, de már látszanak keleten a pirkadat jelei. Itt is széles léniákon haladunk lefelé, hol sûrûbb, hol ritkásabb erdei tájakon. Kiérve az erõbõl üdülõövezet jelezi, hogy közel már az országút és a cél. Itt ki is kapcsoltuk a fejlámpákat, hiszen erõsen világosodott már. Kijutva az aszfaltos útra, követve a szalagokat nemsokára beérünk Vinyére, végsõ úti célunkra. Kicsit keresgéljük a célt az utolsó pecsételés helyét. Az egyik helyi kocsma az. A hely hangulatos, kint faasztalok, fapadokkal, rajta fáradt vándorok szótlanul, vagy halkan beszélgetve összegzik az élményeket. Közlik velünk, hogy menjünk az épületbe, ott a cél. Bent is a különbözõ távok teljesítõi sorakoznak, ülnek, alszanak. Gratulálnak, átadják a kitûzõt. A kitûzõk is szót érdemelnek, volt amin a mozdony körvonala volt jelölve csillagokkal. Igazán ötletes és stílusos! Közlik, hogy az emléklap is elfogyott, utólag postázzák. Annyi baj legyen.


Kicsit megmosakodunk és végre mi is leülünk. Pogácsával kínálnak és az imént átadott jegyekkel ismét üdítõt veszünk. Közben keresnek egy-egy elmaradt túrázót. Aztán lassan mindenki szétszéled, megy ki-ki a dolgára: autóval, vonattal haza, vagy a sátrába, egyéb szállására. Kiérve vesszük észre, hogy hétágra süt a nap. Közben eldöntjük, hogyha jövõre jövünk és az idõ is engedi mi is sátrazunk. De most törölközõvel, takarókkal elsötétítjük nagyjából az autót és elpihenünk a hátsó ülésen.      


A túra szerintem kellõen nehéz és technikás volt. A túra útvonala, már amennyit láttunk belõle, növényvilágát és nyomvonalát tekintve is szép és változatos volt. Több helyen néztünk farkasszemet az erdõk, mezõk kisebb-nagyobb állataival, mikor szemük megcsillant lámpáink fényénél és élvezettel hallgattuk az éjszakai erdõ életének hangjait. Az út egy idõ után tényleg jól láthatóan volt jelölve, fényvisszaverõs szalagokkal. Nem tudom hány láthatósági mellény eshetett áldozatul ennek. A szolgáltatások közepesre minõsíteném, de nem ezért mentünk. Talán egyetlen negatívum a folyadék utánpótlás biztosításának hiánya. Azt gondolom a szervezõk jóvoltából ismét sikerült tartalmasan eltölteni a hétvégét.


Miután déltájban felébredtünk, világosban is megcsodáltuk  a Cuha-völgy átereszeit, zuhogóit, csobogóit, magas szilafalait és egyéb különleges látnivalóit. 

 
 
Megalöszölő/Löszölő/TökölőTúra éve: 20142014.07.18 08:37:35

A hétvégén Ságváron jártunk a teljesítménytúrázók körében nagy népszerûségnek örvendõ Löszölõ túrák egyikén, ahol mi a 40 km-es távot választottuk. A népszerûséget az is bizonyítja, hogy az elmúlt években a résztvevõk száma minden alkalommal megközelítette a négyszázat(!). A népszerûséget pedig biztosítja a nagyszerû szervezés, a rendezõk, pontõrök lelkes, önzetlen közremûködése. 


Már az út során, közel a célhoz, azon gondolkodtam, hogyan is lehetne röviden jellemezni a kijelölt útvonalat, a rendezést, a szolgáltatásokat. Ha pár szóban kellene összegeznem a tapasztaltakat, azt mondanám kiváló szervezés, változatos, néhol kissé egyhangú, néhol viszont nagyon érdekes, különleges látnivalókat tartogató, közepesen nehéz, technikás útvonalat jelöltek ki a szervezõk. 

Nyolc óra elõtt tíz perccel, közel 20 fokban indultunk neki a távnak. Ismét kalandosra sikerült a mai nap . Hamar magunk mögött hagytuk az elsõ ellenõrzõpontot (e.p) a közeli halastónál. Nyim község után, ahol a második e.p volt, kapásból eltévedtünk. Utolértünk egy kisebb társaságot, akik elmélyülten tanulmányozták a térképet. Mi folytattuk utunkat tovább a szántás melletti úton. Az erdõbe váltó csapás elõtt ismét kisebb csoportosulás, térképböngészés. Ekkor került elõ a zsebembõl a GPS, az egyik legnépszerûbb android-os térképet kezelõ alkalmazással felszerelve, így magabiztosan mondtam a k.b hat-hét fõre duzzadt alkalmi társaságunknak, hogy elõre, be az erdõbe (utólag is elnézést kérek tõlük). Vadcsapásokon, szinte járhatatlan utakon haladtunk elõre, mire olyan áthatolhatatlan erdõrészbe értünk, ahol mindenki belátta, csak visszafelé vezet út. Mire ismét visszataláltunk a szántás mentén vezetõ útra, újabb tanácstalan társaság kereste a helyes utat. Tovább akartak indulni amerrõl mi jöttünk, mondtam nekik arra ne(!). Visszafelé indulva megláttam a szûk erdei ösvényt, amin a jelzést is megtaláltuk. Akkor nosza, be kell hoznunk a közel fél órás lemaradást. Már jóval késõbb vettem észre, hogy a készülék k.b 100m-rel odébb pozícionál, az aktuális helyzetünkhöz képest, amin csak az újraindítás segített. Elõfordult a nap folyamán az is, hogy ellentétes irányból közelítettük meg az aktuális e.p-t, pedig a jelzést követtük.

Délután már közel 30 fokban gyalogoltunk, sok helyen arcul csapott bennünket a forróság. Talán ennek is köszönhetõ, hogy a nagyon meredek emelkedõn megközelíthetõ, löszfalba vájt betyárbarlangnál lévõ e.p mellett elhaladtunk, csak a hegytetõre érve vettük észre a tévesztést. Futás vissza le, gyors pecsételés, futás vissza fel, majd erõs lihegés . Megesett az is, hogy az egyik e.p-t követõ úton, ahonnét egyébként nagyon szép kilátás nyílt a Balatonra, elhagytuk az itinert, ismét futás vissza megkeresni. Hát ez egy ilyen nap volt… 

Az útvonal kis erdei ösvényeken, széles léniákon, magas löszfalak és horhósok között vezetett. Kukorica-, aranyló gabonatáblák, napraforgók sárgálló tengere mellett, pincesorok között és a magasságot kivéve, füves szavannákat idézõ széles réteken haladtunk keresztül. Több nagyon meredek emelkedõt is meg kellett mászni, de megérte, mert olyan unikális, eldugott látnivalók tárultak a szemünk elé, mint a szûk bejáratú, löszfalba vájt betyárbarlang vagy a Bújó-lik, ami szintén egy a löszfalba vájt több méter hosszú alagút, említést érdemel az az erdei ösvény is, ami egy vadregényes völgykatlan egyik oldala felett haladt el, de a Képes fa is érdekes volt.

A délutáni célba érkezést követõen átvettük az emléklapot, kitûzõt, majd megettük a tejfölös, foghagymás langallót és az ’Áldos’ nevû õsi magyar áldozati ételt, ami zöldséges ragúhoz hasonlít. Igazán érdekes és finom íze volt a friss, kerti zöldségekbõl, fûszerekbõl készített ételnek. Jól is esett a hosszú séta után. A ’lakoma’ végén finom szamóca és bodza szörp enyhítette szomjunkat. 

A fentiekbõl az hiszem érthetõ, hogy a rendezésrõl itt is csak elismeréssel beszélhetek. Minden a helyén volt, mindenki kedves, barátságos volt a nevezõkkel. Az ellenõrzõpontokban szintén barátságos pontõrök fogadtak bennünket, végre szinte az összes e.p-ban volt – még a semmi közepén lévõ helyeken is -, hideg(!) ital, na meg a szokásos szõlõcukor és helyenként zsíros kenyér is. Volt ahol többféle pogácsa, sajtos rúd várta a fáradt vándorokat. Lulla község e.p-ján vajas kenyeret, többféle házi lekvárt, házi bodzaszörpöt kínáltak és egy kis kiállítást is megnézhettek az érdeklõdõk a falu múltjáról. Ilyennel a zselici túrákon találkoztam. A fõrendezõ a végén odajött, megkérdezte milyen volt a túra, minden rendben volt e az útvonallal. 

Azt gondolom nem a fenti szolgáltatások, hanem a megtett út a lényeg, de nagyon sokat hozzátesz az élményhez. Átolvasva az elõzõ hét év összefoglalóit, nem vitatható a rendezvény közösségformáló ereje sem, hiszen az utóbbi években a környezõ kis települések is csatlakoztak és a maguk módján hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz. 


Szóval azt gondolom, bátran kijelenthetem: jövõre ugyanitt!


 

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár