Túrabeszámolók


túra éve: 2008
Buda HatáránTúra éve: 20082008.07.02 18:58:51

Buda Határán 50 ttúra

Hiába hogy a túra jóformán végig jelzetlen utakon haladt, talán egyszer kellett csak elõvennem a turistatérképet. Persze voltak kisebb elbizonytalanodásaim, de valahogy mindig sikerült megtalálnom a helyes utat. Viszont rendesen megijedtem akkor amikor a Makkosmáriánál lévõ ell. ponthoz (16,90 km) 4,5 óra alatt sikerült eljutnom. Ekkor kénytelen voltam begyújtani a rakétákat nehogy kicsússzak a szintidõbõl. Szerencsére a hátrányomat Adyligetig ledolgoztam. A koncepció - miszerint kevésbé ismert helyekre vezetett a túra - nekem tetszett és ezzel egy érdekes színfoltja lett a Budai-hegység területén rendezett ttúráknak. Az a frank-hegyi emelkedõ szintén emlékezetes marad. Az igazolófüzet tökéletesre sikerült, részletes útvonalleírással, térképekkel, részletes táv- és szintadatokkal, szinttérképpel, valamint egy érdekes írás is helyet kapott benne a budapesti határkövekrõl. A túrán elég sok ellenõrzõpontot kellett érinteni, szám szerint huszonkettõt. Igaz ebbõl jónéhány feltételes (zsírkrétás) pont volt, ill. kérdésekre kellett válaszolni. A túra mind épített (volt néhány érdekes látnivaló a beépített szakaszokon is), mind természeti látnivalókban bõvelkedett.
 
 
BTHE Olimpiai Ötpróba gyalogos teljesítménytúra a BörzsönybenTúra éve: 20082008.03.18 16:42:20
BTHE Olimpiai Ötpróba ttúra a Börzsönyben 30

Sikerült megint megúsznom a csalódást! A szervezés talán még a tavalyit is überelte - pedig az sem volt rossz. Az utolsó négy ellenõrzõpont mindegyikén kaptunk valami szolgáltatást és a célba is jutott müzliszelet. Az igazolófüzetet is tovább tökéletesítették (pontosították a távadatokat a tavalyihoz képest). A szöveges leírás kitûnõ és a szalagozás is elsõrangú volt (mindíg ott volt ahol nem volt jelzés ill. jelzésváltásoknál segítette a nehezebben tájékozódókat). Talán a kimondottan az Olimpiai Ötpróba rendezvény kedvéért ideutazó résztvevõk közül is sokan kedvet kaptak a rendszeres ttúrázáshoz. Úgy vettem észre hogy sok résztvevõ (fõleg a fiatalabbak) nem igazán voltak még ilyen jellegû túrán. Az idõjárás tökéletes volt - az már az én bajom hogy túlöltöztem. A túra igazi nehézsége szerintem a Hegyes-tetõig tartó emelkedõ. Követelek minél több BTHE-s ttúrát!
 
 
Márciusi emléktúra - PilisTúra éve: 20082008.03.09 09:34:00

Márciusi emléktúra, a cserkészek szervezésében

Hiába csepergett kisebb-nagyobb intenzitással az esõ egész délelõtt, sikerült megúsznom komolyabb elázás nélkül ezt a túrát. A célba már száraz ruhában toppanhattam be. A sarat viszont nem sikerült maradéktalanul elkerülnöm. A Dobogókõrõl levezetõ Phrsz jelzés ösvényén pl. egy ideiglenes patak keletkezett, és a Lajosforrásról levezetõ K+ földútját is ellepte a sár. Az igazolólap leírása szerintem jó volt. Egyetlen hiba talán az volt benne hogy elcsúsztak a pecsételõhelyek számozásával. A szövegben harmadik pecsételõ helynek nevezett hely a valóságban csak a második volt. A tavalyi ellenõrzõ helyekhez képest eggyel kevesebb volt (kivettek egyet) és valószínûleg ezt nem javították ki a szövegben következetesen. A dobogõkõi pecsételõhely a szövegben a kilátóhoz van írva, ami a valóságban a Múzeumban volt - bár tény ez sincs messze a kilátótól. A rajtoltatás aránylag gyorsan ment, ám a célba egy 14 km-es utat járt nagyobb gyerekcsapattal együtt érkeztem be ami meglassította a díjazás átadását. Elõször én is egy 14 km-es emléklapot kaptam, de szerencsére még helyben észleltem a hibát és kijavították 48-ra. Azért nem ártana egy-két helyre plusz ellenõrzõhely beiktatása (pl. Hosszú-hegy). Akár személyzet nélküli is jó lenne (kódleírás, lyukasztás, színes zsírkréta stb). A Lajos-forrás pontõrével beszélgetve azon csodálkoztunk hogy mintha többen lettek volna idén mint tavaly az összes távon a rossz idõ ellenére is. Õ volt egyébként a tavalyi Októberi emléktúra sikárosi ellenõrzõhelyén.
 
 
túra éve: 2007
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20072008.01.02 17:00:00
2007-ben teljesített ttúráim:

Téli teljesítménytúra, Kitörés 35 emlék- és teljesítménytúra, Margita 40, Zöld 30, Normafa 20, Bia 25, Gyermekvasút nyomában nappali, Márciusi emléktúra 48, Téry Ödön emléktúra 20, Julianus 50, Isaszegi csata emléktúra 30, Lemaradás 100, Andezit 30, Sárga 70, Karancs-Medves 50, Budai 50, Dunakanyar 36, Hévízgyörk 50, Buda bércein 26, Mátrai csillagok 40, Hidzsra 40, Galga 50, Eötvös 50, Falasok(k) 25, Szurdok 40, Rákóczi 110, Corvin János emléktúra 40, Budai tájakon 50, Gyermekvasút nyomában éjszakai, Vadrózsa 50, Lábatlan 35, Beac Maxi 110, Eger Csillaga 50, Meteor 50, Õszi Mátra 30, Gödöllõ 35, Vasas Maraton, Less Nándor emléktúra a Bükkben 48, Októberi emléktúra 56km (cserkész), Cserhát 40, Piros 85, BTHE Olimpiai Ötpróba gyalogos ttúra a Börzsönyben 30, Hegedûs Róbert emléktúra T-Online, Bakonyi Mikulás 50, Tortúra 65, Fóti-Somlyó 30.

Azaz 46 túra: 2073km össztáv / 61269m összszint.

Feladott túra: 1 (BHTCS)
Lenevezés: 1 (Téry 50-rõl 20-ra)
Felnevezés: 1 (Bakonyi Mikulás 40-rõl 50-re)
Teljesített ttúra mozgalom: 1 (Barangolás a Dunazugban)
Duplázások: 3 (Julianus 50, Isaszegi csata emléktúra 30; Eötvös 50, Falasok(k) 25; Gödöllõ 35, Vasas Maraton)

Tervek 2008-ra: minimum 50 db ttúra teljesítése, köztük a Rákóczi 150 és a Via Dolorosa 115 is. Budapest Kupa és a Barangolás a Dunazugban ttúra mozgalom teljesítése. Legalább egy ttúrán részt venni a Mecsekben (még egy ttúrán sem voltam ott).
 
 
HévízgyörkTúra éve: 20072007.05.22 08:48:37
Hévízgyörk 50 "érdekességek" (hátha a rendezõk közül valaki olvassa és jövõre kijavítják a hibákat, vagy megfogadnak valamit az észrevételeimbõl):
1. A gödöllõi egyetemi erdõnél, ahol le kell térni a piros jelzésrõl a Valkói útra nem voltak szalagok (a kiírás szerint lennie kellett volna). A Valkói úton nem láttam utcanévtáblát a becsatlakozás környékén. Innentõl a kék jelzésig csak térkép alapján és a helyismeretemnek köszönhetõen nem tévedtem el. Ez végig jelzetlen szakasz volt, bár fehér pötty jelzéseket lehetett helyenként látni, de errõl a leírás nem tett említést.
2. Érdekesség az itinerrõl: "...a 8. ellenõrzési pontig (42,2km). Kissé visszasétálunk a hídig, majd felkapaszkodunk a dombra. A tetején balra fordulva 3,9 km múlva eljutunk Vácszentlászlóra. Itt az elsõ utcán (a temetõ után) balra kanyarodunk, majd a hidroglóbusznál találjuk a 9. ellenõrzési pontot (45,6km)..." - Ezek a távadatok valahogy nem stimmelnek.
3. Nem értem a 8. ellenõrzõ pontra való kitérést. Érdekes látnivalót nem sikerült felfedeznem itt, sõt kifejezetten unalmas szakasz volt (bár ez eléggé szubjektív) és e nélkül a kitérõ nélkül is bõven meglenne az 50 km.

A túra egyébként jól szervezett, zökkenõmentesen lebonyolított rendezvény, de a Kinizsivel egy napon megtartva - a hosszabb távokon legalábbis - kevesen indulnak rajta. A szalagozás a már említett rész kivételével tökéletes volt. Az útvonalleíráson lehetne változtatni. Térképvázlat nélkül (ezt adtak) nem sokat ér, pl. a 8. ell. pont elõtt a balra térésrõl nem tesz említést. Én pl. írnák az útvonal során érintett érdekességekrõl, hogy tanulni is lehessen valamit a túra során (Erzsébet-pihenõ, Máriabesnyõ, Ebédlõ út, Királyi út stb.) A szolgáltatás jó, fõleg a célbabgulyás ízlett. A pontõrök általában készségesek voltak (a célban nem felejtették el kifüggeszteni a hazautazást segítõ menetrendet). Szerintem az is jót tenne a túrának ha kora tavasszal, vagy késõ õsszel lenne rendezve (esetleg éjszaka) a sok nyílt terep miatt - ekkor a tûzõ nap nem zavarná a túrát. Sok sikert a további rendezvényekhez!
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár