Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20172017.04.13 13:41:21

Mátrabérc 55 – Első benyomások


Egy régóta dédelgetett, kötelező bakancslistás álomról osztanék meg veletek néhány szubjektív benyomást, tapasztalatot. Voltam már jó néhány TT-n, de ilyen szintemelkedéssel megspékelt 50+-os túrán még soha. Barátokkal beszélgetve, a fórumokat olvasva többen jelezték, hogy itt olyanok is elvéreztek már, akik sikeresen teljesítettek egy Kinizsit. Fülembe csengtek Tomi barátom tavalyi tapasztalati is, miszerint nagy esély van rá, hogy futva teszed meg az utolsó kilométereket, még ha úgy is érzed, hogy végig jó tempót mentél. Ehhez jött még hozzá, hogy a Vérkör 77 sikeres abszolválása után veszettül begyulladt a jobb nagy lábujjam körme, ami szerencsére a hét második felére javulni látszott, plusz Marci és Ákos barátom töretlen lelkesedése is amely szintén komoly motivációt jelentett. Valljuk be nem mindig talál az ember lépten-nyomon olyan túratársakat, akiket könnyű szerrel rávehet egy a Mátrabérc és társai kaliberű megmérettetésre. J


Első bálozóként most is igyekeztünk a lehető legalaposabban felkészülni mind fejben, mind fizikailag. A korábbi összes beszámoló elolvasása, a GPS track tanulmányozása, valamint szintek, szakaszok vizslatásával kikristályosodott a haditerv: Galyatetőig megnyomjuk, amennyire csak lehet, majd felmérjük mennyi időtartalékot sikerült összehozni, hogy a végére történő belassulással se legyen para a szintidő. 29 km-re 2060 m szint, szólt a mantra a fejemben a túra előtti napokban, mindössze ennyi lebegett a szemünk előtt. Ha ezen a szakaszon eredményesen túl vagyunk, már „csak” a Mátrabérc „Getéjéhez” a Muzslához kell felkötni a gatyát.


A rajtot nagyon jól sikerült elcsípnünk, mivel már péntek este Marciéknál aludtunk Gödöllőn, így elegendő volt 03:45-re állítani az ébresztőt. A gyors reggeli TT-s rituálék után már robogtunk is a Sirok-Kőkútpusztai célba, miközben az autóban AC/DC-vel hangolódtunk, hogy elsők között vághassunk neki életünk első Mátrabércének. A ratjban már szép számban gyülekezett a „vérszagra gyűlt az éji vad”, gyors becsekkolás után 6:00-ás rajtidővel el is indultunk egy kisebb tömegben.


A kezdeti keskeny erdei ösvények miatt a mezőny szétdarabolódása nem volt egyszerű, kellett hozzá némi türelem és néhány km. Alapvető szabályként tartottuk szem előtt, hogy muszáj a saját tempóra fókuszálni, nem szabad beragadni olyan sporttársa mögé, akivel kényelmesen tudjuk tartani az iramot, de érezzük, hogy ennél azért nagyobb sebességre is képesek volnánk.


Az idő gyönyörű volt, a reggeli 3-4 fokos hőmérséklet sem volt bántó, pláne ahogy nekiszaladtunk az első komoly Jóidő-nyak, Domoszlói-kapu utáni Oroszlán-várhoz vezető szintvonalaknak, miközben a távolban ki-ki bukkanó TV-torony látképe tudatosította bennünk, hol van még a vége...Cserébe viszont Kisalföldhöz szokott szemünket kárpótolta a pazar kilátás.


A Kékesen rövid technikai szünet, víztartályok újratöltése és egy gyors csúcsfotót követően hamar belekóstolhattunk a S- „kellemes lejtőjébe”, ahol szerencsére száraz talaj fogadott minket, így csak néhányszor indult meg a kavicsos aljzat lábaim alatt. A pár száz méteres térdgyilkos szakasz után az autóút mellett kanyargó turistaösvényen kígyózva, máris a Csór-hegy kihívásokkal teli emelkedőin elmélkedhettünk teherbíró képességeink határain. Itt Marci kicsit leszakadt tőlünk mert izomgörcs tünetei jelentkeztek nála, de kis pihentetéssel, nyújtással és némi magnéziummal hamar rendbe jött.


Ezt követően egy kellemes hullámvasút etap következett, ahol tűleveles földutakkal tarkítva értünk be Galyatetőre belekocogva valamennyi lejtőbe, ahol a terep ezt kényelmesen lehetővé tette. Izgatottan pillantva telefonjainkra konstatáltuk, hogy sikerült a terv, mivel az itiner szerint tartandó szintidőhöz képest 50 perc fórunk volt, ami 5,2-es átlagot jelentett, miközben tudtuk szintben a nehezén már túl vagyunk kellő időtartalékkal a zsebünkben.


A következő szakaszok Vörös-kő előtt és után kissé egybe folytak számomra, de különösen kijózanítóan hatott Ágasvár, amely bájos csúcsát kacéran megvillanta, majd szemünk elől szemérmesen lejtőkbe burkolózva, kemény próbatételnek bizonyult. Valahogy a felkészülésnél ezt a szakaszt el is felejtettem, fejben annyira a Muzslára koncentráltam. Nehéz, de pazar szakasz volt, melynek lejtmenete méltán vetekszik a Kékes utáni párszáz méteres „S-”-al. Az ereszkedést követően a Csörgő-Patakkal párhuzamosan haladva érkeztünk mátrakeresztesi Óvár vendéglőhöz. Soraink gyors rendezése, majd irány a Muzsla. Bevallom számomra nagyobb volt a füstje, mint a lángja, amelyet annak tudtam be, hogy egy-egy részcsúcsa között voltak kiválóan megfutható szakaszok, amelyekkel kiválóan ki lehetett mozgatni a kemény kaptatókhoz szokott lábat, megtörve ezzel a monotonitást is. Az ajánlott 114 perc helyett sikerült ezt a szakaszt 75 perc alatt teljesíteni, miközben összeértünk a rövidebb távok résztvevőivel is, így elég sok embert kerültünk el. A Muzsla-tisztáson minden kő lehullott szívünkről, igaz a célig még 6,7 km hátra volt, de már tudtuk, hogy az egy örömmenetelés lesz.


Boldogan, belekocogva, szép tempóban ereszkedtünk hosszan a Mátrabérc utolsó nagy próbatételéről, majd 11:18 perces idővel átvehettük okleveleinket és kitűzőnket.


A célban itinerünk bemutatását követően valami hihetetlenül finom töltött káposztát kaptunk, amelyből Marci ismerőseink hála – valahogy nem volt étvágyuk hozzá – még repetázni is tudtunk az ételt osztó hölgyek rosszalló tekintetei tüzében. Minden korábbi várakozásunkat felülmúlta a teljesített szintidő, boldogan és büszkén figyeltük, ahogy sorban érkeznek az iskola udvarába a sporttársak. 


Összeségében egy gyönyörű útvonalvezetésű, hibátlanul megszervezett és lebonyolított TT volt az idei Mátrabérc, amellyel ismét sikerült a „mércét” önmagunknak egy kicsit feljebb tornászni. Az ellátás (izotóniás és energiaitalok) pazar volt, a többnyire fiatal pontellenőrgárda felkészült, kedves és segítőkész, a szintvonalak pedig éppoly kegyetlen és fogyni nem szűnő ellenfelek, mint amilyennek elképzeltem őket.


Azért a célban kissé elkalandozva, milyen is lenne most egy pár perc pihenő után visszaindulni Sirokra, hogy legyen valami fogalmunk egy Mátra 115-ről mindhármunknak könnyeket csalt a szemébe, de nem a felhőtlen örömtől.  Persze, ahogy a fiúknak is mondtam: „Ami késik, nem múlik...” Köszönjük a felejthetetlen élményt, a kiváló szervezést, valamint, hogy ennek a kalandnak mi is részese lehettünk!


Ami tetszett:



  • Kiváló szervezés, gördülékeny lebonyolítás, felkészült és kedves pontellenőrök

  • Ár-érték arányban kiváló ellátás (izotóniás-, és energiaitalok, csoki, alma, sajt, zsömle stb)

  • Kiváló vízvételi lehetőségek

  • Jó minőségű, áttekinthető, hasznos részadatokat tartalmazó itiner

  • Gyönyörű vonalvezetésű, nulla aszfaltos útvonal


 



 



 



 

 
 
VérKör teljesítménytúraTúra éve: 20172017.04.04 19:11:12

Vérkör 77 - Első benyomások 


Előzmények:


Még a tavalyi évben a túranaptárt és a TT honlapját böngészve akadt meg a szemem ezen a kis gyöngyszemen: „Instant túra a Vértesben” Azonnal felkeltette érdeklődésemet és Ákos barátommal rövid egyeztetést követően hamar el is döntöttük, hogy idén feltétlenül részt veszünk a túra szervezett formációján. Telefonom naptárjába regisztráció időpontja berögzítve, az adott napon jelzésére zökkenőmentes gyors regisztrációval máris a maximalizált 222 fő induló között tudhattuk magunkat. Idén Ákos öccse Marci is csatlakozott kis csapatunkhoz, akinek ez volt az első 50+-os túrája, így vele együtt már mindannyian izgatottan vártuk a nagy napot, amikor nekivághatunk a Vérkörnek. A felkészülés részemről sajnos elég nyúlfarknyira sikeredett egy 40, 50 km-es kék szakasz megtételével és heti 2-3x5 km-es futással, de bíztam magamban és persze a fiúkban, hogy kölcsönösen átsegítjük majd egymást a holtpontokon. 


A túra napja:


A túra sajátosságára tekintettel, miszerint a rajtoltatással (6:00-7:30) nem egyenes arányban tart nyitva a cél (0:00-kor bezár), szerettünk volna minél hamarabb útra kelni és kihasználni a rendelkezésre álló maximális 18 órás szintidőt. Köszönhetően hanyagságomnak a 6:00-os rajt nem jött össze, mivel a kora hajnali kapkodásban sikerült a túrabotokat (mi mást?) otthon felejteni, így csak 06:40-re értem oda az oroszlányi Krajnyik „Akác” András sportcsarnokba, ahol a fiúk már tűkön ültek, mivel velem ellentétben ők pontosan voltak. Finoman szólva is furán néztek rájuk a szervezők, hogy bár közel elsőként érkeztek a start helyszínére, rám várva egy kis kosarazással ütötték el az időt, miközben 06:00-kor a mezőny 90%-a már elrajtolt.


Gyors regisztrációt követően végül 06:43-kor nekivágtunk. Meseszép időt jósoltak a meteorológusok, ami maradéktalanul be is igazolódott. A téli álmából ébredező természet csodálatos helyszínnek bizonyult, ahogy a fák bontogatták zöld kis rügyeiket, miközben az aljnövényzet zöldjét a tavaszi virágok színpompája törte meg.


A piros pötty jelzésen elindulva Oroszlány néhány km aszfaltútjait hátrahagyva éles jobb bevágással a természet lágy ölén találtuk magunkat és elsősorban Marci hatalmas lelkesedésének és lendületének köszönhetően hamar gyorsgyaloglásból kocogásra váltottunk, betartva az aranyszabályt miszerint: Nyomd meg az elejét, mert a végére úgyis elfáradsz, de legalább lesz némi időtartalékod! J A korlátozott résztvevői létszám ellenére meglepően sok túratárssal találkoztunk út közben és persze mellettünk is elhúzott egy két „ámok”futó.


Valamennyi ellenőrzőponton volt vízvételi lehetőség, ami nagyban megkönnyítette a megfelelő folyadékpótlás logisztikáját és hatalmas pirospont a szervezőknek az isteni süteményekért, amellyel kedveskedtek az ellenőrzőpontokon. Nagyon jó hangulatban teltek az első órák, faltuk a kilométereket, az idő gyönyörű volt, zéró tolongás és menet közben kivétel nélkül kedves, mosolygós túratársakhoz volt szerencsénk. Mindenkinek volt a másikhoz egy kedves szava, biztató megjegyzése.


A 4. EP-nél található Csákvár vadászkápolnánál pirított hagymás meleg hotdoggal vártak bennünket, miközben futótűzként terjedt a túratársak között a hír, még repetázni is lehet. Nagyon jól esett, éltünk is a lehetőséggel, majd gyors szedelőzködést követően az EP-t elhagyva realizáltam, hogy bizony nagyon benéztem a rendelkezésemre álló folyadék mennyiségét. A következő ellenőrzőpont (Új-osztás) 12 km távolságra, tetemes szintemelkedéssel spékelve, a meleg is tetőfokára hágott, így az első holtpont hamar utolért.


Új-osztáshoz érve (5. EP) ismét hatalmas respect a szervezőknek, amiért felajánlottak a sima víz mellett egy valaki által ott felejtett, gazdátlanná vált Powerrade-et. Szerettem volna kifizetni, de ragaszkodtak hozzá, hogy ez ajándék. A hidratáció, az energiaital és némi tömény szénhidrát visszatöltése után sikerült újra elcsípni a megfelelő ritmust, amiben azért Ákos barátomnak is volt némi szerepe, mivel közölte, hogy az új még bejáratos futócipője annyira szétvágta a lábát, hogy a létrejött vízhólyagokkal jobban esik neki a futás, mint a séta, így a következő 6,2 km táv pillanatok alatt elfogyott és örömmel konstatáltuk, hogy Csákányospusztán (6. EPis valami fantasztikus süteménnyel kedveskednek a szervezők, lelkes buzdítással kísérve érkezésünket. Ez a szakasz különösen megfogott a fel-le hullámzó emelkedőivel és az EP előtti Mária Szakadék látványával.


Itt beiktattunk egy teljes full generált, zoknicserék, krémezések, némi nyújtás, lelazítás formájában, aztán robogtunk is tovább. A következő kilométereken kicsit elfogyott a beszédtéma, mindenki kicsit magába fordult, nálam előkerültek a fülesek, és kedvenc zenéim társaságában ért minket a naplemente.


Az utolsó és egyben 7. EP (Somló ABC) egy önellenőrző pont volt, ahol egy szöveget kellett felírni az itinerünkre. Az ég tiszta volt, a csillagok gyönyörűek, mi meg lelkesek, mivel tudtuk, hogy mindössze már csak 6 km választ el minket a céltól.


Voltam már jónéhány teljesítménytúrán, de az a fogadtatás, ami a célban várt minket leírhatatlan volt.  Belépve a sportcsarnokba minden résztvevőt hatalmas tapssal, ujjongással és füttyszóval fogadtak a szervezők és beérkezett túratársak, amitől hirtelen mi is nagyon zavarba jöttünk és meghatódtunk. Annak ellenére, hogy ez nem egy Gore-Tex Transalpine, vagy egy UTMB, nagyon felemelő érzés volt. Az időnk végül 14:38 lett, amivel nagyon elégedettek voltunk. 


A gratuláció, az oklevél és életem legszebb érmének átvételét követően gyors fotózkodás a molinó előtt, majd mi is körülnéztünk a célban található „svédasztalon” és hasonló lelkesedéssel üdvözöltük a folyamatosan érkezőket.


Köszönet a szervezőknek a hibátlan és végtelenül kedves szervezésért, lebonyolításért és hozzáállásért. Látszott, hogy nem kis munka van benne. A profi szervezés, a túra baráti hangulata, a résztvevők egymáshoz való viszonyulása, a szerencsés időjárás, az útvonal és az egész esemény minden apró kis mozzanata egy életre szóló élménnyel ajándékozott meg minket. Köszönjük, hogy a részese lehettünk! Jövőre ugyanitt, mert kell egy ezüst színű is ebből az éremből. ;-) 


Ami tetszett:



  • Profi szervezés, zökkenőmentes regisztráció, rajtoltatás, és EP checking

  • Kiváló itiner, térkép, letölthető GPS track

  • Végtelenül kedves szervezők, pontörök

  • Kimaxolt ellátás (istenem azok a sütik), vízvételi lehetőség minden EP-én

  • Baráti hangulat, normális, kezelhető résztvevői létszám

  • Gyönyörű érem és leírhatatlan fogadtatás a célban.

  • No és persze a megunhatatlan Vértes :-)



 +1, amit el is felejtettem említeni. Profi fotók készültek a túra résztvevőiről ami így utólag nagyon nagy kincs és szép emlék mindenkinek.

 
 
túra éve: 2016
Sokorói KalandokTúra éve: 20162016.05.19 23:13:04

Sokorói Kalandok 50 – Első benyomások


Benne volt a bugi rendesen a lábunkban... Túl voltunk a Gerecse 50, Sárga 70-en és nem volt megállás a K100 felkészülésben. Soron következő túrának szántuk, ha másért nem hát azért mert végre hazai pályán mozoghattunk.


Sajnos a túra előtt vagy három napig szakadt az eső, a szemérmes napocska mindössze néhány délutáni órára mutatta meg magát, de végül kegyesek voltak hozzánk az égiek és megúsztuk eső nélkül, nem úgy a dagonyát, mert abból bizony rendesen kijutott.


Győriek lévén kora reggeli indulást terveztünk Ákos barátommal, ahonnan a rajtként megjelölt szomszédos kis falucska Nyúl, autóval mindössze 20 percnyire feküdt. A szervezők már a túra előtt nagyon aktívak voltak facebook oldalukon, amiből sejteni lehetett, hogy itt bizony minden flottul fog menni első rendezéstől függetlenül. Így is lett, lehetőség volt az útvonalak GPS trackjének előzetes letöltésére, kedvezményes online előnevezésre, aminek maradéktalanul eleget is tettünk, így a helyszíni regisztráció, indulás tényleg másodpercekben volt mérhető.


06:23-kor el is rajtoltunk. A túra első szakasza egy löszfalba vájt borospincékkel tarkított szurdokban vezetett aszfalton, amelyen nagyon hamar elértük az 1. Számú EP-t a Bedők Pincészetet. Kis kertkapun belépve máris szőlőcukorral, borkóstolóval kínált a kedves pontellenőr, amivel nem éltünk, mivel még bemelegedi se volt időnk, nemhogy megéhezni, megszomjazni. Söpörtünk is hát tovább. A szurdok vége egy idő után átváltott földútba, így rövid időn belül realizáltuk korábbi félelmeinket miszerint ez egy NAGYON sáros, csúszkálós kaland lesz. Egy Y elágazásban balra fordulva – a sárra tekintettel – még egy kötelet is kihelyeztek, ami bizony el is kélt azon sporttársaknak, akik nem hoztak magukkal túrabotokat.


Az eső elállt, a hőmérséklet ideális volt kirándulni, a sárral meg volt lehetőségünk néhány óra alatt megbékélni.


Az útvonalról legyen annyi elég, hogy ez nem a Mátra, vagy a Bükk 900-as csúcsai, de még csak nem is a Bakony szebbnél szebb szurdokai, árkai. Ez itt kérem széppen a Kisalföld, ahol eme szerény kis gerinceknek is nagyon tud örülni a természetszerető ember és bizony edzeni itt is kiválóan lehet. Pelikán elvtárs szavait idézve: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.” Hát nekem is ez járt a fejemben a túra során, amelynek egyes szakaszait már számtalanszor bejártam kerékpárral és most végre gyalog is kipróbálhattam.


A gerincen le-föl haladva hamar sorra került a 2. (Nyúl-hegyi elágazás) és 3. (Jánosháza pihenő) EP. Gyors pecsételés után a gerincről leereszkedve takaros kis veteményesekkel övezve megérkeztünk a 4. EP, a ravazdi Béla-kúthoz ami afféle zarándokhelynek is tekinthető. A feljegyzések szerint nevét IV. Béla király után kapta, aki a tatárok elől menekülve megpihent és ivott a forrás vizéből. Mi ezt most kihagytuk, mivel volt már szerencsém korábban kóstolni, valamint a hátamon cipelt 2 liter víz is szinte még érintetlen volt. Rövidesen ismét egy betonos szerpentinen találtuk magunkat, amely Ravazdot köti össze a gerinc túloldalán található Tényő településsel és a helyi országúti bringásoknak is kedvelt edző terepe. No nem kellett ám sokat koptatni cipőinket a flaszteren, máris fenyvesekkel tarkított és fenyőtüskékkel felszórt kevésbé ragacsos szolid lejtőn kocogtunk lefelé Sokorópátkának tartva. Bizony kellett is egy kis futás, mivel a saras részek jobban belassítottak mint gondoltuk volna és valahol be kellett hozni az elvesztegetett időt.


Sokorópátkán és Tényőn is nyitva voltak a helyi „Betérők”, amennyiben, valakinek pótolnia kellett volna a magával hozott enni és innivalót, bár szerintem a nagyon színvonalas ellátásnak köszönhetően ezzel nem sok túratárs élhetett. A kettő település közötti Hatos tölgynél (6. EP) megejtettem a szokásos és kötelező zoknicserémet és már folytatódott is a túra. Sokszor csak mosolyogtam magunkon, amikor a löszös, homokos talajon mozogtunk, mert míg most hálát adtunk az égnek, hogy a sárral ellentétben a homok milyen jól elnyeli a sok csapadékot és ezáltal jól összetömörödött, addig melegben, jó időben bringával lefelé e hegyről szinte rettegsz, mikor csapódsz bele egy ilyen szakaszba, amely aljasul kicsavarja alólad a bringát. Néha-néha fel-fel tűnt egy-egy túratárs, de alapvetően nem voltak sokan. Sokat beszélgettünk, az idő gyorsan repült, hamar elérkezett a Győrújbarát Gyermektábor (8. EP) is, majd ismét felkapaszkodás a gerincre és vissza a faluba, ahova 10 óra 09 percnyi gyaloglás, kocogás után meg is érkeztünk szerencsésen.


Bevallom kicsit csalódottak voltunk, mert szerettünk volna egy képzeletbeli 09:30-as szintidőt produkálni, de utóbb be kellett látnunk, hogy a sár és az ebből fakadó terepviszonyok erősen visszafogtak minket. A jó oldala a dolognak viszont, hogy egyikőnk sem perecelt egyet sem, és a körülményekhez képest relatíve „tisztán” megúsztuk ezt a napot. A célban a gratuláció, oklevél és gyönyörű jelvény mellé a jutalmunk egy pár főtt virsli, kenyér, mustár, valamint limonádé volt.


Ami tetszett:


- Kiváló és lelkes szervezés


- Profi és kedves lebonyolítás


- Hibátlan és bőséges ellátmány szinte minden ellenőrző ponton (alma, szőlőcukor, bor, víz, pezsgőtabletták)


- Bőséges vízvételi lehetőség


- Nagyon komoly színvonalú, anyaghasználatú itiner, gyönyörű oklevél és jelvény


 


Ami nem tetszett:


- Bár nem volt sok, de a beton soha nem lesz a barátom.


- Az időjárás, amiről a szervezők nyilván nem tehetnek és ami reméljük jövőre jobb lesz. :-)

 
 
SárgaTúra éve: 20162016.05.16 15:47:07

Sárga 70 - első benyomások


Felkészülésem a Kinizsire a Gerecse 50 után elérkezett második nagy mérföldkövéhez, amely a hétvégi sárga 70 személyében öltött testet. A túra egyben életem első éjszakai és 70-es túrája is volt.



Mivel nagyon rosszul mértem fel az éjszakához szükséges ruházatot, lábbelit, iszonyúan túlpakoltam magamat. Attól tartván, hogy az aljnövényzeten pihenő hajnali dér majd teljesen eláztatja a nem vízálló Saucony Exodus terepfutó cipőmet, a túra éjszakai szakaszát (35 km) egy 10 éves Lowa, C talpkeménységű magasszárú, tönkrevaxolt, nubuk marhabőr bakancsban toltam végig, ami kegyetlenül kiszívta az erőt a lábamból. Egyrészt iszonyatosan izzadtam, a zokni teljesen átnedvesedett, gyakran el is mozdult, másrészt az izzadtsággal átitatott bakancs nagyon nehéznek és erős túlzásnak bizonyult a terephez és a hőmérséklethez is. 


1. számú konklúzió: Soha, de soha ne vigyél magaddal magyarországi (50 km fölötti) teljesítménytúrára ilyen jellegű bakancsot.


2. számú konklúzió: Soha ne vigyél magaddal nagy (45 l) hátizsákot mert úgyis telepakolod.


Az egyetlen szerencsém az volt, hogy Pilisvörösváron a Sramli sörözőben is volt lehetőség csomagszállítást igénybe venni, amivel nyomban éltem is, racionalizáltam a batyum tartalmát, megtörtént a cipőcsere, de még így is tele voltam kételyekkel, hogy fog ez menni, mivel itt már 30 km-nél olyan fáradtságot éreztem, mint a Gerecse céljában. Nem lesz ez így jó...gondoltam.


Na de vissza az elejére. Tomi barátommal vágtam neki ennek a túrának, aki komoly tapasztalattal bírt és bivaly erős, szóval tudtam, hogy meglesz a kellő motiváció és ösztönzőerő. 18.40-kor kocsival rajt Győrből, majd autó elhelyezése a budaörsi célban, irány busszal a kelenföldi 4-es metro, átszállás a Kálvinon a 3-asra és már ott is voltunk pikk-pakk 10 perccel a vonat indulása előtt a Nyugatiban. Utóbb Tomi arcát felidézve azért ezt nagyon kicentiztük. :-)


A vonat esztergomi tervezett érkezési ideje 22:45 volt, így sejteni lehetet, hogy a 23:00-ás rajtra tekintettel, gyakorlatilag megszállják a „sárgák” a vagonokat. Így is lett, tele volt víg kedélyű harcosokkal. A vonaton még vacsora gyanánt bepusziltam 8-9 szelet nutellás palacsintát, no meg az éjszakai menetre tekintettel egy Red Bull-t felkészítve szervezetem a megmérettetésre. A vonat pontos volt (???) a nevezés gyors és 23:00-ás rajtidővel el is indultunk sokad magunkkal.


A túra első (éjszakai) szakaszában, a sok fejlámpa hegyre fel-le kígyózó sorának, a hajnali madárcsicsergésnek és pirkadatnak tényleg van egy romantikája és hangulata. Itt még több táv is együtt megy, így sok a túratárs, valamint a szervezők által elhelyezett fényvisszaverő sárga jelzések révén eltévedni szinte lehetetlen. Az idő gyönyörű volt, a meneteléstől pedig egyáltalán nem fázott az ember az 5-6 fokos átlag hőmérsékletben. A terep végig jól járható a túra során, éjszaka sem kell attól tartani, hogy kimegy az ember bokája, persze azért fő az óvatosság. Életem első éjszakai túrájaként kellemesen csalódtam, mert se nem fáztam, se nem tévedtem el és Tomival szinte az egész éjszakát végigbeszélgettük, így az idő is gyorsan röpült. Az első kettő EP (Vöröskereszt, S-S+ elágazás) nagyon hamar elérkezett, Pilisszentléleken valóban napszaktól függetlenül, mindig ugatnak a kutyák, majd a még alvó Klastrompusztán gyors artézi kútból történő vízpótlás után robogtunk tovább. Ezután egy viszonylag hosszabb szakasz következett, amelynek vége felé már a nap is pirkadni kezdett, elérve a Vörös-hegyi nyeregnél található EP-t. Nos GPS track a zsebben ide, vagy oda, a pilisvörösvári kálvária ideiglenes ellenőrző pontot nagyon benéztük és a nagy beszélgetésben úgy suhantunk végig a Kápolna utcán, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Sebaj a Kápolna utcába torkolva (a két utca ugyanis egy Y száraiként összefut kb. 1 km után) realizáltuk a hibát és visszafordulva gyorsan kitöltettük a kimaradt pecsét helyét. Itt egyébként megint volt szerencsém összefutni azzal az idős, egyedül túrázó őszhajú nénivel, akihez már a Gerecsén is volt szerencsém és a változatosság kedvéért most sem sikerült a tempóját tartanunk. :-)


A következő EP a Sramli söröző volt, amelyről fentebb már írtam élet és túramentő funkciójáról. Gyors pihi, átvedlés futócipőre, a hátizsák felének ürítése és már robogtunk is tovább a friss hajnali levegőben Pilisvörösváron keresztül. A bakancs után szinte suhantam és végre helyreállt a túrához ideális komfortérzet is.


A soron következő EP-éket nem részletezném, az út változatos volt, a kedvünk jó, talán ha egyet kellene kiemelnem, akkor a Hidegkúti út – Kötők padja közötti szakaszt említeném. Különösen a Rózsika forrás szakasza tetszett nagyon. Ide még a családdal is biztosan visszatérünk. Az Újlaki és a Nagy Hárs-hegy sokat kivett belőlem, már rendesen kivoltam, de már nem akartunk megállni. Itt érkezett el talán a legmélyebb holtpont, mert a Csacsi-rét csak nem akart elérkezni, az idővel sem álltunk túl jól. A rét előtti néhány kilométert már futva tettük meg, félve a szintidőből történő kicsúszástól és az ebből fakadó hirtelen jött adrenalin sokktól hajtva. Végre ez az EP is eljött, de már nem volt megállás. Bevallom innen már kicsit nyugodtabban folytattuk, ami nálam egy befelé forduló zombi üzemmód formájában öltött testet és már csak egyetlen vágyam volt, hogy végre vége legyen az erdőnek és meghallhassam, láthassam Budaörs utcáit, zaját. Az utolsó 20 km-en gyakorlatilag ugyanaz a 20 ember kerülte folyton egymást, attól függően kinek mi ment jobban: a hegyre fel, vagy a hegyről le szakaszok.


Az utolsó előtti EP-hez (Huszonnégyökrös-hegy) érve megkaptam amire vágytam, előttünk terült el Budaörs, de tudtuk, hogy még vár ránk a túra crème de la crème–je a Törökugratóra történő felszökés. A célba végül 17 órás szintidővel értünk be. Sajnos az utolsó 12 km-en nagyon belassultunk, gyakorlatilag 4 óránkba telt a megtétele. Ez 3 km/h-ás átlagot jelentett, amiről tudtam, hogy a „nagytestvéren” (K100) majd nem engedhetünk meg magunknak. Számomra a meredekebb lefelék mentek cudarul, mivel a fáradtságtól már nem mertem futni, félve egy esetleges sérüléstől, holott itt lehetett volna hozni a felfelé elvesztegetett sebességet. Összességében egy nagyon szép, kihívásokkal teli és tanulságos túra volt ez számomra, amelyből sokat tanultam a jövőre nézve.


Ami tetszett:


-   Nagyon szép és kiválóan jelölt túraútvonal (zéró dzsungelharc)


-   Az éjszakai és hajnali szakasz hangulata, a települések fényei az erdőből.


-   Kedves segítőkész szervezők, pontellenőrök (GPS track előzetes rendelkezésre bocsátása és vízvételi lehetőségekről történő tájékoztatás)


Ami nem tetszett:


-   Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy semmi érdemi nem jut eszembe. J


 
 
GerecseTúra éve: 20162016.04.18 16:02:53

Gerecse 50 (8 év távlatában, akkor és most)



 Kerek 8 éve, hogy elsőként nekivágtam eme híre-neves túrának és visszaolvasva az akkori beszámolómat csak mosolygok, hogy mennyi minden változott azóta és persze mennyi minden nem.


Idén komoly célokat dédelgetve szívünkben, Ákos barátommal úgy döntöttünk, hogy a május végén megrendezendő Kinizsi 100 felkészülésének ez lesz első stációja, tekintettel arra, hogy a túra bizonyos részei érintik is a nagytestvér útvonalát és persze egyfajta önismereti tesztnek sem utolsó, hogy még időben felmérjük mi és hol dörzsöl, megfelelő-e a cipő és ruha választás...stb.


 A frissítően hűs, ugyanakkor kellemesen meleg, hajnali levegő már sejtette velünk, hogy az időjárásra nem lehet majd panasza senkinek és így is lett, gyönyörű idő volt egész nap.


 04:45 kor csörgött az óra, gyors készülődés, autóba be, Ákos barátom és Otília felmarkolása és már robogtunk is hármasban autóval Győrből Tatabányára a Jubileum Park rajtsátra felé, hogy lehetőleg még időben a „tömeg” előtt elrajtolhassunk. A start nagyon profin és flottul ment, kb. 0,5 percet vett igénybe. Az online regisztrációs előre kinyomtatott vonalkódunk leolvasásával már el is indult az időmérés, nem győztem gyorsan előkaparni a telefonomat a zsebemből, hogy lehetőleg azonos idővel indíthassam el a tracker alkalmazást. J


A rajt időpontja 06:35 lett és ahogy kiléptünk a sátorból a Köztársaság útjánál található gyalogos átkelő piros lámpájánál máris realizálhattuk, hogy a tömeg elkerülését buktuk, ugyanis  amíg szem ellátott mindenhol túrázok sokasága hömpölygött keresztül-kasul a városon. Mint később a célban kiderült idén ismét megdőlt minden eddigi rekord, mintegy 11.000 ember indult el az összes távon.


No sebaj gondoltuk magunkban, mivel majd a 2. ep-től már szétforgácsolódik a mezőny. Tévedtünk! Idén 40 km-t kellett arra várni, hogy ne egymás hegyén-hátán koptassuk a talpunkról a bőrt. Szóval az idő gyönyörű volt, a kedvünk jó, a cél pedig az, hogy egy 10 órás szintidőt produkáljunk, ami még felkészülésnek se lenne utolsó. Otinak ez volt élete első 50-ese, tőle már az elején elbúcsúztunk, hogy mindenki a maga tempójában mehessen.


Nem terveztünk sehol komolyabb pihenőt tartani, ehhez képest már a baji vadászháznál (2. ep) előkerült részemről a jó öreg leukoplaszt, és még éppen időben sikerült elcsípnem a bal sarkamon kinővő  vízhólyagot. Aha, szóval akkor nem ez lesz a tökéletes választás a Kinizsire, datáltam magamban a száraz tényeket.


A lendülettel szerencsére ezután már nem volt semmi probléma. A hólyagok megnyugodtak, a leukoplaszt pedig elfoglalta betonbiztos helyét a zokni és a cipő között. Idén egy vibram talpas Saucony terepfutó cipőre esett a választásom, amolyan teszt jelleggel. Tudtam, hogy a terepviszonyok nem indokolnak durva, magasszárú, merev talpú bakancsot, valamint ha egy kis kocogásra adnám a fejemet, az is könnyebben teljesíthető ebben. Néhány rövid szakaszt leszámítva igazolódni is látszott  a teóriám, de pl. az 1-2. ep. között szakaszon földútra felszórt öklömnyi nagyságú kövek némileg árnyalták az elképzelésem. Azért gyorsan túl lehetett lendülni ezen a részen és már nem is gondolt rá az ember többet.


Az ellátásra nem lehetett panasz, mindenhol gyorsan ment a pecsételés, vízvétel, kitelepülés, minden földi jó, amit az ember csak elképzelhet. Hiába ez a túra nem az eltévedések, itiner bújás és a magunkkal cipelt víz tökéletes beosztásának harca. Inkább hajaz egyfajta fiesztára, ahol az embertömeg garantálja, hogy elképesztő fizimiskájú arcokkal, felszerelésekkel és túrázókkal találkozhatsz.


Sokat beszélgettünk Ákossal, az idő gyorsan repült és azon kaptuk magunkat, hogy már Héregen is vagyunk, ahol a temető artézi kútjából hamar megoldódott a folyadékutánpótlás is. A Bánya-hegyi „siratófal„ tetején úgy tűnt mindenki leejtett valamit a földre és azt keresi, mivel némi légszomj kíséretében, görnyedten, térde támasztott kézzel bámulta jó néhány ember a földet. J Nem véletlenül vannak itt minden évben a mentős bácsik. Kétségtelen meredek annak a falnak a vége, de kellően rövid is ahhoz, hogy a hipervenntillációt azért megússzuk. Ezt követően van egy hosszabb 10 km-es hullámvasút etap a Koldusszállási ep-ig, amelynek féltávjánál még egy kis frissítővel is kedveskednek a szervezők szóda és zsíroskenyér formájában. Na ezt követően már tényleg kicsit szellősebben haladhatunk.


Az utolsó 10 km-re annyi ep. jut, hogy már-már azt hihetjük fénysebességgel robogunk, pedig csak a korábbi 10 km-es résztáv csökkent 2 km-es szakaszokra. A Turulhoz vezető betonút az most is beton, nem fűznék hozzá sok mindent, a városba levezető lépcső pedig most is ugyanolyan kellemetlen volt, mint 8 évvel ezelőtt.


A célban örömmel láttam, hogy hatalmas sátor várja a megfáradt túrázókat. 8 évvel ezelőtt szakadó esőbe értünk be, így mindenki menekült valami viharvédett helyre, ami kicsit degradálta a célba érkezés és eredményes teljesítés eufóriáját.  Az akkori beszámolómban pont ezt fejtegettem a rendezőknek, hogy milyen jó lenne ha felállítanának egy hatalmas sátrat, mert ha csak a résztvevők ötöde marad még ott egy kicsit beszélgetni, lazítani, legyen egy hely, ahol ezt megtehetik. Úgy tűnik e tekintetben is sokat fejlődött a szervezés az elmúlt években.


Az időnk végül 10:16 lett, ami részemről idei első túrának megteszi 8 év kihagyás után, de mindketten éreztük, hogy van még hova fejlődni. 


Ami tetszett:


-     Profi szervezés, regisztráció,


-     Gyors start/cél, ep. check-in


-     Korrekt ellátás, ami alatt a bőséges folyadékvételi lehetőséget értem


-     Profi itiner (bár a tömeg miatt nem igazán van rá szükség)


-     Még mindig szép, és igényes kitűző, oklevél


-     A rengeteg ember miatt a pezsgő közösségi életérzés és hangulat


 


Ami nem tetszett:


-     Ennyi embernél a nagy számok törvénye miatt elkerülhetetlen a szabályok betartására képtelen (szemetelő, dohányzó, viselkedni nem tudó...stb) emberi lény. (Soha rosszabbat. J )


 


 További jó túrázást minden kedves természetszerető örökmozgónak!


 
 
túra éve: 2009
CsabdiTúra éve: 20092009.08.30 15:47:02
Csabdi 30 - Elsõ benyomások

Mivel idén egyéb elfoglaltságaink mellett még nem állt módunkban komolyabb túrán részt venni, a nem túl hosszú táv és a nem túl magas szint miatt Csabdi mellett döntöttünk.
A szokásos kis csapatunkat sem sikerült összerántani a hétvégére, így csak Katával, kettesben vágtunk neki a túrának. A lelkesedéssel nem volt baj, már nagyon benne volt a bugi a lábunkban és már nagyon „mehetnékünk” volt. A nagy melegre felkészülve, igyekeztünk korán rajtolni, ami Gyõrbõl 55 percnyi autózás után végül is 7:00-re sikeredett. A kellemes hõmérsékleti viszonyok nagyjából délelõtt 10:00-ig tartottak, amit masszív és erõteljes napsütés követett, de hál’ istennek a nagy melegre tekintettel – ha másért nem, hát a túra kitûzött idõpontja miatt – a szervezõk is gondoltak, így az árnyékos szakaszoknak sem voltunk híján. Az napsütéses/árnyékos részek aránya nagyjából 60-40%. A táj a túra során engem különösebben nem fogott meg. Fõleg az elsõ és utolsó szakaszait alkotó szántóföldek mellett elhaladó földutak hagytak hidegen. A második ellenõrzõ pontot sem igazán értettük, hogy miért nem a Somlyó tetejére helyezték, hisz az erdészháztól az már csak néhány lépés és ott legalább van némi panoráma a környezõ vidékre. Talán majd jövõre… Egyébként végig kiválóan futható, így tájfutóknak is bátran merem ajánlani.
A résztvevõk száma minimális volt, az út során alig találkoztunk néhány sporttárssal. Ez vagy a nagy melegnek, vagy annak volt betudható, hogy ez a túra még nem örvend olyan nagy népszerûségnek, mint egyes társai.
A pontellenõrök mindenhol kedvesen fogadtak minket, de azon kívül, hogy a 2. ep-nél csokival és vízzel kínáltak, valamint a célban lehetett lekváros, zsíros/hagymás/szalámis kenyeret enni, meleg vizet inni, máshol semmit sem kaptunk. Semmi extrára nem lett volna szükség, mindössze néhány korty vízre egy két ep-n. Szerintem a 600 forintos nevezési díj ellenében ez meglehetõsen szûkös ellátás volt.
Az itineren szereplõ leírás 90%-ban elfogadható volt, nem tévedtünk el sehol, de a minõsége hagyott némi kívánnivalót maga után. Nem beszélve az „oklevélrõl”. A/4-es papír félbe vágva fekete-fehér tintával készült lenyomattal. Ennél is láttunk már szebbet. :-(

Elsõsorban kondíciójavító, szinten tartó, új tútacipõbejárató túraként tudom a sporttársaknak ajánlani.

Ami tetszett:
- Az útvonal néhány szakasza.

Ami nem tetszett:
- Az ellenõrzõpontok silány ellátása
- A nem túl változatos útvonal és táj
- A nevezési díj és az ellátás ár-érték aránya
 
 
túra éve: 2008
Tihanyi Gejzírit 33/20Túra éve: 20082008.04.28 20:10:54
Tihanyi Gejzírit 33 elsõ benyomások...

Az elõzõ héten lezajlott Gerecse 50 annyira felvillanyozott és feltöltött energiával, hogy elhatároztam, a következõ hétvégét sem fogom tétlenül tölteni. Ugyan a túra idén Vasárnapra esett, de mivel a leghosszabb táv is csak 33 km volt, így bíztam benne, hogy nem fog annyira leamortizálni, gondolván a másnapi munkába menetelre.
Gyönyörû napos idõ fogadott minket az örvényesi vasútállomáson (rajt), ahonnan 8:00-tól lehetett nekivágni a meghirdetett két távnak. (20,33) A nevezés zökkenõmentesen zajlott…azt leszámítva, hogy helybõl 10 perc mínusszal indultam, mivel az itinerre 8:45 került, holott az órám még csak 8:35-öt mutatott. Sebaj, gyors egyeztetés a pontellenõr bácsival, korrigálás és már suhant is 6 fõs kis csapatunk a kijelölt útvonalon, ki-ki a maga tempójában.
Az itiner szöveges részt nem tartalmazott, mindössze egy gyenge és silány, fekete-fehér miniatûr térképrészlet fénymásolatot. Ennek ellenére a túra során egyszer sem tévedtünk el, amely talán inkább volt köszönhetõ az egyértelmû útvonalnak és jelzéseknek, mint magának az itinernek. Az út során a szinkülönbség viszonylag egyenletesen oszlik el, ezért kifejezetten jól futható túra.
Az elsõ „élõ” ellenõrzõpont a zádorvári kilátónál volt, amelyet kényelmes mégis viszonylag gyors tempóban sikerült elérni, érintve egy „lyukasztó” ep-t. Murvás, földutak váltogatták egymást, minimális szintemelkedéssel és különösebb látnivaló nélkül. Az útvonal ezen része a Tihanyi-félszigettel teljesen ellenkezõ irányba vezetett, egészen odáig, amíg vissza nem értünk Aszófõre. Valójában semmi köze a gejzíritekhez, vagy akár a Tihanyi-félszigethez. Nem is igazán értettük, hogy miért pont ezen szakasz ölelte fel a túra 1/3-adát? A résztvevõk száma sem volt eget rengetõ, a rövid távon kb. 600, míg a hosszú távon kb. 250 ember indulhatott. Aszófõre visszaérve a balatoni fõút mellett haladó biciklis úton folytatódott az útvonal egészen az Apáti templomromig. Ellentétben a túra elõtt szerzett információinkkal, vízvételi lehetõség számos helyen kínálkozott. Zádorvárig két helyen is láttunk mûködõ artézikutat, visszaérve Aszófõre kocsma mellett haladtunk el, míg a Tihanyi-félszigeten kalandozva, a természetvédelmi õrháznál számíthattunk folyadékutánpótlásra. A túra igazán szép része – szerintem – a fent említett templomromtól indult. A félszigeten szinte mindenhol egy nyomvonalas túristautak vezetnek, így elkerülhetetlen a folytonos kerülgetés, bár ezt nem igazán éreztem zavarónak. A félszigeten néhol árnyas, néhol nyílt szõlõültetvények övezte, napos részek váltogatták egymást érintve a Belsõ-tavat, ahonnan gyönyörû panoráma nyílt Tihanyra és a környezõ vidékre. A gejzíritkúpok mellet elhaladva és kiérve az Esõház; Hálóeresztõ nevezetû ep-hez, minden eddigi túránál szebb panoráma és látvány fogadott bennünket. Ha a Tihanyi-félsziget „belsejére” azt találtam volna mondani, hogy gyönyörû, akkor ez a látvány lenyûgözõ és magával ragadó volt. Egészen a nyereg-hegyi ep-ig (ahol a túra során egyszer már jártunk) az útvonal a Lóczy Lajos tanösvényen vezetett. Az útvonal néhol közvetlenül a hegy- és sziklafal peremén kanyarog, egyik oldalon az erdõvel és hegyoldallal, a másikon a Balaton csodálatos és szédítõ panorámájával. A tanösvényt a természetvédelmi õrház szakította félbe, ahol egy már korábbi ep-n szerzett információk szerint zsíros kenyér és tea várta volna a megfáradt túrázókat…persze ha az a volna nem lett volna. Itt sajnos csatlakoznom kell az elõzõ beszámolók negatív kritikáit illetõen. Sem zsíros kenyér, sem tea nem volt, illetve messze nem elegendõ mennyiségben, az a kevés ami meg volt pillanatok alatt elfogyott. Az újabb adagért való "hadakozásban" mi sem kívántunk részt venni, inkább a saját szendvicseinket majszoltuk, majd gyorsan tovább álltunk.
Az itt tartózkodó pontellenõrök magatartása is felháborító volt! Amikor odaértünk és a párom átnyújtotta pecsételés céljából a félbehajtott(!!!) itinert, a pontellenõr visszadta, hogy ezt így nem tudja elfogadni és szíveskedjen kinyitni. A viselkedése, akárcsak az elhangzott mondata abszurd és érthetetlen volt számunkra. Nem igazán tudtuk hova tenni. Itt azonban azonnal le is szögezném, hogy a többi ellenõrzõ pontnál rendkívül kedves és segítõkészek voltak a pontellenõrök.
A nyereg-hegyi ep-tõl az útvonal teljesen megegyezõ nyomvonalon vezetett vissza az aszófõi vasútállomásig. Sajnos a vasútállomás céljában további felháborító dologgal kellett szembesülnünk. A szervezõk még ahhoz sem vették a fáradtságot, hogy az elismerõ oklevélen a nevet kitöltsék. Szerintem ez az igénytelenség és a nemtörõdömség csúcsa!
Összességében ha az útvonalat kicsit korrigálnák egy rendkívül egyedi és szép túra kerekedhetne belõle, amely a szervezõk felkészületlensége és minõsíthetetlen stílusa (tisztelet a kivételnek) ellenére is tetszett, köszönhetõen a gyönyörû Tihanyi-félsziget útvonalainak és balatoni panorámájának.

Ami tetszett:

- A túra Tihanyi-félszigeten vezetõ része, az egyedülálló panoráma

Ami nem tetszett:

- A szervezõk felkészületlensége és egyes pontellenõrök modora
- A túrán az ellátás konvergál a mínusz végtelenbe… lényegében nulla, semmit sem kapsz
- Gyenge minõségû itiner
- Gyenge minõségû kitöltetlen, biankó oklevél (!?)
- Az útvonal átgondolatlansága. Nem lett volna különösebb ördöngõség kihagyni a betonos szakaszokat, esetleg beiktatni Tihany települését is, és igazán befejezõdhetett volna a túra Aszófõn, mivel az a +2 km már igazán nem számított volna senkinek.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
GerecseTúra éve: 20082008.04.20 15:26:48
Gerecse 50 elsõ benyomások:

Idén ez volt az elsõ teljesítménytúránk, már nagyon készültünk rá, ugyanakkor az idõjárás-elõrejelzés és a topicban olvasott korábbi hozzászólások alapján – a résztvevõk nagy számát illetõn – komoly fenntartásokkal indultunk útnak.
Ennek ellenére kellemes csalódás ért. A beharangozott nagy tömeg még a bizonytalan idõjárás ellenére is beigazolódni látszott. A rajt környékén mindenütt túrázók hemzsegtek, még parkolóhelyet sem volt egyszerû találni. A Jubileumpark egy hatalmas hangyabolyhoz volt hasonlatos. A helyi lakosok nem értették mi folyik itt, megszállták Tatabányát a túrázók…? :-) Ennek ellenére a rajtnál – gondolom az elmúlt 26 év tapasztalatai alapján – minden gördülékenyen ment. Leszurkoltuk a 600.-Ft. nevezési díjat és máris a kezünkben volt az itiner, amely egy minõségi papírra nyomtatott színes térképbõl állt szöveges rész nélkül. Igazából nincs is rá szükség, mivel a nagyszámú részvétel végett kizárt az eltévedés. A túrának egyetlen olyan szakasza sincs, ahol egyedül kóricálnánk az erdõben. Némi képzavarral élve, érdemes ezt észben tartani jövõbeni kellemetlenségek elkerülése végett arra az esetre is, ha az embert szólítaná a természet.
Mi végül is 07:20-kor vágtunk neki, de a hangosbemondóból, már akkor boldogan jelentette be a konferanszé, hogy túl vannak az 1800. nevezésen. Szerintem idén is bõven 2000 fõ felett volt az indulók száma. Az elsõ ep.-ig (János forrás) az út nagy része Tatabányán keresztül vezetett, szemerkélõ esõben. Ezt egy egyenletesen emelkedõ kaptató követte a baji vadászházig, ami mivel nem járt hirtelen szintemelkedéssel nekem kifejezetten jól esett, legalább megjött a bugi a lábakba. Lassan az idõjárás is jobbra fordult, bár a túra során tényleg hol kisütött a nap, hol meg esett az esõ. Itt megjegyezném, hogy yeran beszámolója nem teljesen fedi a valóságot, mivel a túra során egyáltalán nem esett jégesõ.
A 3. ep. Tardoson volt, ahol vízvételi lehetõséggel lehetett élni. A 4.-5. (Pusztamarót, Héreg) ep. közötti szakaszok nagyon szépek voltak, változatos táj fogadott minket. Kiválóan jelzett túristautak, medvehagymával borított rétek jellemezték. Idõközben a tömeg is eloszlott egy kicsit és már nem egymás hegyén-hátán tolongott a nép, ami szintén pozitívan hatott a morálra, mindenki felvehette a saját ritmusát, tempóját. Az 5. és 6. ep. közötti szakasz (Héreg- Bánya-hegy) hírhedt része a túrának! Ennek oka, hogy egy viszonylag rövid szakaszon 240 m szintkülönbséget kell legyûrni. Nekem személy szerint ez a része is nagyon tetszett, legalább egy kicsit kibillentett a monoton gyaloglásból. A következõ etaphoz (Koldusszállás) egy hosszabb, monotonabb kis szintkülönbségû szakasz vezet, amelynek a felénél a szervezõk egy frissítõpontot iktattak be. Jó ötlet volt a részükrõl! Itt szódával és zsíros kenyérrel lehetett pótolni az elégetett kalóriát. Szerény véleményem szerint ez a szakasz a kulcspontja mentálisan a túrának. Ha ezt végigcsinálod, már nem fogod feladni és biztos végigkecmeregsz a túrán. A következõ ep-ket nem részletezném különösebben. Viszonylag rövid szakaszonként követik egymást egészen a Turulmadárig, ahonnan egy lépcsõ vezet le a városba, majd egy rövid városi szakasz a finishig. Sajnos ezen a részen már masszívan esett az esõ, így már mi sem a táj szépségeire koncentráltunk, hanem arra, hogy minél elõbb befejezzük.
Összességében nagyon kellemes benyomásaim voltak a túráról. Tartottam a sok embertõl, de valahogy a pozitív oldalát láttam meg az egészben. Csodálatosnak találtam, hogy ennyi ember szánja rá a szombatját a természetre, a kirándulásra, az idõtöltésnek eme formájára, még a viszonylag kellemetlen és rossz idõ ellenére is. Örültem, hogy én is részese lehettem ennek az emberhadnak és valahogy ennek a túrának ez is adja a hangulatát. Ezt a túrát nem azoknak a találták ki, akik magányosan, eggyé válva a természettel akarják végigfutni, gyalogolni a kijelölt útvonalat. Itt az emberek beszélgetnek, szóba elegyednek egymással, akár még barátságok is születhetnek. Más túrákhoz képest meglepõen sok a fiatal egészen a legkisebb generációkig. Nem sûrûn lát az ember 50 km-es túrán 6-7 éveseket indulni.
Egy javaslattal is élnék a szervezõknek: Mivel ezen a túrán nagyon sokan elindulnak, szerintem nagyon jó ötlet lenne, ha a célban egy hatalmas sátort felállítanának, ahol aztán a túra végeztével mindenki megpihenhetne, esetleg meleg ételt is elfogyaszthatna és megvitathatná a túra eseményeit.
Tudom, hogy sokan messzirõl az ország különbözõ pontjairól érkeznek és igyekeznek haza, de ha csak minden 10. ember maradna ott, már akkor is egy igazi fiesta hangulat alakulna ki.


Ami tetszett:

- Kiváló szervezés, kiváló minõségû itiner, gyönyörû fém kitûzõ
- Kiváló minõségû túristautak (zéró dzsungelharc és eltévedés)
- Rengeteg ember, akik kifejezik a természet és a túrázás szeretetében rejlõ összetartást
- Számtalan folyadék-utánpótlási lehetõség, igaz nem ingyen, de legalább a lehetõség biztosított.
- Változatos terepviszonyok, kevés monoton, unalmas szakasz.
- Több helyen is segítõkész elsõsegély-szolgálat mûködött, akik készségesen a rendelkezésére álltak a túrázóknak, akár egy csúnya vízhólyag, akár egy bokaficam okozta a problémát.

Ami nem tetszett:

- Nem adnak emléklapot
- Az idõjárás, amiért sajnos senki sem tehetõ felelõssé. 
- Az ellenõrzõpontokon talán lehetett volna egy kicsit nagyobb ellátás térítésmentesen
- A rajt/cél lehetne talán egy kicsit jobban megválasztott hely, ahol fedett körülmények (pl.: egy sátor) között a sok túrázó elférne és megpihenhetne egy kicsit.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
túra éve: 2007
ÍrottkőTúra éve: 20072007.10.30 22:20:17
Írott-kõ 50 elsõ benyomások…

Elõször is talán azzal kezdeném, hogy nem egészen pontos a cím, mivel tavaly már volt szerencsém ezen a túrán indulni, de akkor mindössze csak a 30-as távon nyomultunk és inkább volt ismerkedés a vidékkel, mint komoly (vérre) szintidõre menõ TTtúra. :-)
Tisztában voltunk vele, hogy minél elõbb el kell indulnunk a korai sötétedés miatt, így indokolt volt a korai rajt (6:00). Ennek megfelelõen már a szálláshelyünket is közel Kõszeghez szerveztük le Szombathelyen. Ezt kedves gaudoth kolléga intézte, és hál’ istennek, nekem is jutott egy kis potyaszállás. Szombat este elmaradt a hupákolás, mivel mindenki korán nyugovóra tért a kellõ regenerálódás végett.
4:30-kor kelés, kiadós reggelizés, pakolás, indulás. Az utcára kilépve jön a döbbenet, zuhog az esõ…se baj 7 fõs kis brigádunk még bizakodik, Kõszegre érve biztosan javulni fog az idõ. Az autóban erõs hezitálás, bakancs, vagy félcipõ, félcipõ, vagy bakancs. Végül is jól döntöttem a félcípõ mellett. A szokásos reggeli szöszmötölésnek (na és persze a kiadós reggelizésnek) köszönhetõen a 6:00-ás rajt kivitelezhetetlennek bizonyult. Annyi baj legyen, legalább megúsztuk a tömegrajtot…bár szerintem az idõjárás is sok sporttársat elrettentett.
6:20-kor végül is elrajtolunk. (Kõszeg-Jurisich Gimnázium) Mindenki az erõnlétének megfelelõ távon. Sötétben indul a túra, elkél a fejlámpa. Az elsõ ellenõrzõpont Óház-tetõ (3,7 km) amit kiváló tempóban sikerül elérnünk. A pontellenõrök kedves segítõkészségén kívül itt nem kapunk semmit. Amire felérünk, teljesen kipirkad. Tisztában vagyunk vele, hogy az elején kell megtolnunk, mert a végére már úgyis fáradunk és akarva-akaratlanul belassul a társaság. Az esõ ellenére szerencsére nincs dagonya, de azért egyes helyeken picit csúszik. Irány a Vöröskereszt :-), majd a Velem-Alkotóház a P+,P jelzésen. Tudjuk, ez utóbbihoz még visszatérünk a nap folyamán, de ehhez el kell még égetni némi Kcal-át. A következõ etap csak épphogy érinti Bozsokot egy virágkereskedés furgonjának formájában. Ezen az ellenõrzõponton sincs semmi mi szem-szájnak ingere :-), de legalább megjön a bugi a lábunkba… Pecsételést követõen gyors tovasuhanás, mindenki fülig vigyor, következik a fincsi…amit már mindenki oly hõn várt. A 710 m-es szintemelkedés Írott-kõre, érintve Kalapos-követ, mindenkiben eloszlatja a kételyeket, hogy nem fog ma megizzadni. Kalapos-kõ nem ellenõrzõpont, itt mindössze egy számot kell felfirkantani az itinerre. Szerény véleményem szerintem ez a szakasz a túra egyik legszebb része, még ha felfelé is kell menni. Széles, jól járható, kitaposott turistaösvény kanyarog, körben az erdõ az õsz szebbnél szebb színeiben pompázik, fenséges a látvány. Írott-követ nem a hagyományos útvonalon érjük el a K+,K jelzésen, hanem a K▲-nél irány fel a gerinc, ami egyben az országhatár is. Itt ha akarnánk sem tudnánk az egyébként is jelzett turistaútról lekeverni, mindössze a határköveket kell követni. A gerincre felérve a táj is megváltozik, és nagy a meglepetés, ugyanis itt már mindent hó borít, amihez sejtelmes köd párosul. Nagyon utópisztikusnak tûnt ott és akkor a hely. Mintha az ember a semmibe menne. A nagy tûnõdés közepette ripsz-ropsz sikerült meglátni a „fényt” az „alagút” végén Írott-kõ, a pontellenõrök és egy dianás cukorka formájában. Rövid szussz, gaudoth is beér minket, újra együtt a csapat, indulás tovább… le Velembe a P jelzésen. Odaérve már meleg teával lekváros, zsíros-hagymás kenyérrel kínálják a megfáradt vándort. Nagyjából még csak az út felénél vagyunk, de az idõjárást ez cseppet sem érdekli és elkezd szemerkélni az esõ. Gyors zoknicsere, kamásli elõ és már meg is célozzuk a Szent-Vid Kápolnát a K jelzésen. Ide egy 375 m-es szintemelkedés vezet, amit már mindenkinek megéreznek a lábizmai. Fújtattunk is rendesen, ahogy illik. A Hörmann-forrásnál vízvételi lehetõségünkel nem élve a Stájerházaknál boldogan majszoljuk a lédús almát, majd lelkesen megmászva a Tábor-hegyet érintjük Paradicsomost. Ugyan itt ketchup egy gramm sem volt, de kárpótolnak helyette egy irgalmatlan meredek és csúszós ereszkedéssel az ellenõrzõponthoz. A túrabotok életmentõnek, de legalábbis térdszalag kímélõnek bizonyultak. :-)
Véleményem szerint a túra kulcspontja mind mentálisan, mind fizikailag a Stájerházaktól Hét Vezér-forrásig terjedõ szakasz. Mi is sokat beszélgettünk, hogy teljen-múljon valahogy az idõ és kopjanak azok a fránya kilométerek. Azokon a bizonyos holtpontokon hihetetlen ötletek tudnak az ember agyából kipattani. El is határozzuk a srácokkal, hogy jövõre (csakhogy legyen valami kihívás is a túrában :-)) Írott-kõre fókajárásban esetleg békaszögdécseléssel megyünk fel, míg a Velembe lefelé tartó szakaszt pókjárásban tesszük majd meg :-) Na de vissza a túrához…
Ha a hét vezért is kipipáltuk, már csak Óház-tetõre kell még egyszer felszökkeni, (a túra össz szintjéhez képest már csak egy hupszlinak tûnik), majd a célba, vissza Kõszegre a suliba visszakocogni.
A célban kétféle üdítõ és szalámis szendvics a jutalma a megfáradt vándornak. Oklevél, kitûzõ (Rajta Kalapos-kõ) gratuláció a szervezõktõl és a rövidebb távon indult társainktól. Viszonzásképpen gratuláció és köszönet részünkrõl is a szervezõknek! Jövõre ugyanitt, ugyanekkor a 70-es távon :-)

Ami tetszett:
- Kiválóan megszervezett és átgondolt túraútvonal
- Kifogástalan, (bár átlagos) itiner szöveges leírás nélkül, az eltévedés így is kizárt.
- Jól járható (zéró dzsungelharc) kitaposott, kiválóan jelzett túristautak
-Kellõ mennyiségû vízvételi lehetõség (bár így az õszi idõszakban már nem annyira szomjas az ember)
- Gyönyörû tájak, erdõk,
- A túra során számos helyen sültgesztenye-vételi lehetõség van

Ami nem tetszett:
-………………???

Jó tanács:
- A közel 2000 m szintkülönbségbõl és az útvonal jellegébõl adódóan érdemes túrabotot vinni magunkkal, mert rengeteg terhet levesz a lábunkról és sok helyen komoly magabiztosságot ad az esetleges bokaficamok elkerülése érdekében.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
Kilátó Maraton+ / Kilátó 25Túra éve: 20072007.07.30 20:00:12
Kilátó Maraton + elsõ benyomások…

2007-ben nem úgy alakultak a dolgok különbözõ elfoglaltságaink révén, ahogy azt elterveztük, így idén ez volt az elsõ teljesítménytúránk, amin részt vehettünk. Ebbõl kifolyólag viszont már nagyon vártuk és nagyon készültünk rá.
Péntek délután indultunk Sopronba, ahol hál istennek nem kellett szállásról gondoskodnunk, mivel Balázs barátomék már vártak minket, így ismét a szokásos kis 4-es fogatként vághattunk neki a tervezett túrának. Este gyors térképtanulmányozás, összecuccolás, egyeztetést követõen mindenki gyorsan nyugovóra tért a kellõ mennyiségû pihenés végett.
A rajt a Lõvér kempingben volt fellelhetõ, ahol kicsit furcsálva a dolgot, rajtunk és a pontellenõrökön kívül senki sem volt. Mint késõbb megtudtam, összesen 11-en indultunk a hosszútávon, így nagyon szerény volt a mezõny. Valószínûleg az erõsen borús és esõgyanús idõ riasztotta el a sporttársakat. 7:30-kor végül is nekivágtunk az útnak. A kapott itiner teljesen átlagos volt. Fénymásolt lapokból állt, viszonylag korrekt leírással és térképpel. A kezdetben felhõs idõnek az elején még örültünk is, hiszen tudjuk, hogy a hõség milyen demoralizálóan tud hatni az ember pszichés állapotára és állóképességére egyaránt. Az elsõ két ellenõrzõpontot viszonylag hamar elértük, minimális dimbes-dombos szintkülönbséggel fûszerezve. A jelölések többnyire kifogástalanok voltak, bár egy-két helyen lehetett volna pontosabb is, fõleg a szalagozás. Mivel a túra egy jelentõs szakasza végig az osztrák határ mentén halad, számos kilátóból tiszta idõben gyönyörû kilátás nyílik az osztrák Alpok vonulataira is. Számos helyen volt felellhetõ az út mentén mézédes feketeszeder, amely szintén jó szolgálatot tett elvesztett kalóriáink pótlásához. Sajnos a vízvételi lehetõségek több ok folytán is korlátozottak voltak. Ugyan a túra útvonala több települést is érintett (Brennbergbánya, Ágfalva, Bánfalva) sehol sem találtunk mûködõ artézi kutat, az ellenõrzõpontokon pedig hosszú ideig egyáltalán nem volt. Ellátás gyanánt almát, szilvát, müzliszelet, (a közel 40. km-nél!!!) szódát, szörpöt (a 41. km-nél!!!) forrásvizet, illetve zsíros kenyeret biztosítottak a szervezõk. Sajnos az idõjárás sem volt kegyes a túrázok eme kicsiny kis elszánt csoportjához, mivel az utolsó 10 km-t zuhogó esõben kellett megtenni, ráadásul a túra utolsó szakaszaiban komoly fejtörést okozott a rendkívül szúrós aljnövényzet is. Az esõ miatt az utolsó ellenõrzõponton lévõ Károly-kilátóba már senkinek sem volt kedve felmenni, zsíros kenyeret majszolni meg egy helyben ázva pláne nem. Míg 4 fõs társaságunk fiú tagjait ez az idõjárás-változás felvillanyozta és felfrissítette – csak, hogy valami pozitívat is mondjak – addig lánytagjaira pont ellenkezõleg hatott. Mindenesetre az útviszonyok erõteljesen megváltoztak, ami nem igazán hatott kedvezõen egyikünk menetdinamikájára sem. :-)
Dagasztottuk is a sarat, ahogy a csövön kifért, és nagyon kellett koncentrálni, hogy a túra nehogy egy fincsi kis bokaficammal érjen véget. Végül is csurom vizesen bár, de törve nem visszaértünk kiindulási pontunkra 12 óra 18 perc gyaloglás után. A pontellenõrõk javára legyen írva, hogy még így is megvártak minket és a szintidõt túllépve is részesülhettünk a túra teljesítésének elismeréseként adott oklevélben és kitûzõben. Köszönet érte!

Az ellenõrzõpontok:
1. Lõvér kemping (Rajt)
2. Hármas forrás
3. Béke-kilátó
4. Asztalfõ
5. Ház-hegyi kilátó
6. P/S találkozó
7. Várhely kilátó
8. Szalamandra-tó
9. Károly-kilátó
10. Lõvér kemping (Cél)

Ami tetszett:

- Kedves, segítõkész pontellenõrök.
- Az útvonal nagy része jól járható, kitaposott turistaútvonalakon vezetett.
- Ahol nem volt turistajelzés, ott szallagozással segítették több-kevesebb sikerrel a tájékozódást.
- A táj változatos volt, a szintkülönbség viszonylag jól eloszlik.


Ami nem tetszett:

- Az útvonal egy bizonyos szakasza (néhány kilométer) ultra bozótharcból állt, rendkívül szúrós feketeszederrel, mérgesszömörcével és egyéb aljnövényzettel tarkítva. A túra végére a lányok lábán nem igazán volt ép felület. Nem hiszem, hogy nehezére esett volna a szervezõknek egy ugyanilyen hosszú, de rendesen járható túraútvonalat kijelölnie.
- Az ellátás átgondolatlan volt, ugyanis a túra során vízhez mindössze csak a 39. km-nél juthattunk. Véleményem szerint a túra kulcspontja az Asztalfõhöz vezetõ szakasz és az onnan Ház-hegyi kilátóhoz vezetõ etap volt. Asztalfõ ugyanis nagyjából a félúton volt és mindegyikõnk azt remélte, hogy ott lesz majd valamilyen vízvételi lehetõség. (Elõtte, utána 10-10 km-es körzetben ugyanis semmi.) Errõl a folyadék beosztása miatt több ellenõrzõponton is érdeklõdtünk, de sajnos nem tudott senki sem megfelelõ felvilágosítást adni.
- A jelölés több helyen hiányos volt, és mint tudjuk elég egy helyen emiatt elkavarni, máris kicsúszol a szintidõbõl.
 
 
túra éve: 2006
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20062006.08.22 10:29:20
Vértesi barangolások, elsõ benyomások... (50 km)

Bár nem erõségem az írás, most mégis úgy gondoltam, hogy tollat (billentyûzetet) ragadok és megosztom tapasztalataimat másokkal is. Röviden a következõ benyomások értek a túrával kapcsolatban.
2006. 08. 18-án Péntek este érkeztünk Gántra autóval. Igazából aznap (másnap) reggel is indulhattunk volna, mivel Gyõr nincs túl messze a fent említett kis falutól, de néhány Pestrõl érkezõ cimbora is az elõzõ napi érkezés és terepfelmérés elõtt döntött, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Gánt, mely a túra start és célállomásaként is funkcionált egyben, Székesfehérvártól kb. 20 km-re található tüneményes kis falu a Vértes szívében. A terület egyik sajátossága, hogy számos külszíni fejtést folytattak itt korábban, így a környéken rengeteg hatalmas „lyuk” tátong, amelyeket már önmagában is érdemes megnézni. Na de vissza a túrához...
Péntek este sátorverés az Általános Iskola udvarában, egy korsó sör a szomszédos kis büfé teraszán, „mélyreható” elméleti felkészülés a holnapi túrára. Az éjszaka nyugodt, az ég tiszta, a szomszédos kutyák „parlamenti” vitát folytatnak kissé emelkedett hangnemben, a szomszédos sátorban intenzív duruzsolás folyik... reggel hajnali hatkor kakasszóra ébresztõ, sátorbontás, öltözködés, megérkeznek Balázsék is, a csapat létszáma velük együtt most már 7 fõ.
Nevezés, 7:10 -es rajt és az elsõ meglepetés gyanánt egy jó minõségû kiválóan áttekinthetõ leírás, színes térképpel. Mellékelve mindehhez a szintkülönbségek grafikonja. A papír sem valami gagyi félfamentes, ami az izzadt kézzel való több órás viaskodás eredményként általában úgy néz ki, mint egy orrnyálkahártyával átitatott papírzsepi. Nagyon profi volt. Az eredeti kartográf térképet egyszer sem kellett elõvenni. (Pedig nagyon jól tudjuk, hogy akár már egy eltévedés is elég, ahhoz, hogy teljesen tönkrevágja a túrát.) Az útvonal végig gyönyörû volt. Jelzett túristautakon vezetett, és szemmel láthatóan a túristajelzések is fel voltak újítva, ahol pedig még így sem lett volna egyértelmû, ott szalagokkal segítették a tájékozódást. A túra során egyszer sem kavartunk el és nagy örömömre szolgált, hogy egyetlen métert sem kellett feleslegesen megtenni. Az elején rendesen kiléptünk (kb.5,5-6 km/h), mivel tudtuk, hogy a végére így is, úgy is be fogunk lassulni. (Ez bár magam sem tudom miért, most elmaradt :-)) A csapat a túra során kissé szétszakadt, mindenki beállt a saját tempójába, Ildi huga, aki egyben csapatunk legifjabb tagja is volt a 4. ellenõrzõpontnál át is kanyart a 30-as távra. Valamennyi ellenõrzõpontnál (összesen 6 db.) szívélyes fogadtatás várt minket. Egyszer sem kellett a pecsételésre várakoznunk, pedig viszonylag nagy volt a résztvevõk száma. A frissítõre sem lehetett panasz: zsíros(lekváros)kenyér, müzliszelet, ásványvíz, jéghideg kútvízben mosakodás, ami az aznapi hõségben igazán üdítõen hatott. Az összesen 837 m –es szintkülönbséget „szinte” észre sem veszed, mivel végig lankás dombokon rójuk a kilométereket. Az útvonal mindössze két kis települést (Kõhányás, Vérteskozma) érintett, ahol szintén van lehetõségünk a folyadék-utánpótlásra és egyben változatossá is teszi az útvonalat. Annak ellenére, hogy tényleg bitang meleg volt egész nap, (önmagunkhoz képest) nagyon jó tempóban tudtunk haladni és az ellenõrzõ pontokon sem idõztünk sokat. Végül 16:35-re értünk célba, így 9h 35 perc alatt tudtuk le a pontosan 47,5 km-t. A célban a szokásos kézfogás, gratuláció, oklevél, kitûzõ átvétele és sok-sok dicséret a szervezõknek. Még egyszer is gratulálunk. Összegezve egy kiválóan megszervezett és lebonyolított tt. túrával gyarapodtunk. Minden elismerésem a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesületnek.

Ami tetszett:
1. Végig jelölt turistaútvonal (zero dzsungelharc)
2. Kiválóan felújított jelzések (az eltévedés kizárt)
3. Minõségi leírás, színes térképpel, grafikonnal. (az eltévedés kizárt)
4. Bõséges és változatos frissítõk (nem kell több tonna cuccot cipelned)
5. Gyönyörû és változatos táj

Ami nem tetszett:
1. Akármennyire is töröm a fejem, semmi sem jut az eszembe :-)
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár