Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Tanúhegyek (BTHE)Túra éve: 20172017.05.31 14:13:33

Tanúhegyek 50 – első benyomások



Vannak túrák, amiket azért csinálunk, mert bizonyítani akarunk önmagunknak, másoknak, feszegetve határainkat és vannak, ahol a táj szépsége, az útvonal vezetése mozgatja meg igazán fantáziánkat. Bevallom e túra kapcsán én sem tudtam elfogulatlanul összegezni gondolataim, mivel ha az ember egyszer felfedezi magának ezt a tájat, garantáltan rabul ejti. Annak ellenére, hogy Badacsonytördemictől nem messze található családunk nyaralója, még soha nem állt módomban próbára tenni magamat a BTHE szervezte TT túrán. Idén minden összejött, Marci és Ákos is ráértek és mivel adott volt a szállás, hogy ne kelljen Győrből hajnali indulással tervezni, már péntek este a Balaton partján találtuk magunkat kedvenc révfülöpi büfésemnél a móló mellett, ahol gondoskodva a túra előtti kellő kalóriabevitelről, rendesen „behurkáztunk”, lefolytva némi kolbásszal, és az elmaradhatatlan kovászos uborkával, mustárral friss kenyérrel. A teraszon még egy kicsit elmélkedtünk némi sör magunkhoz vétele mellett az élet nagy rejtelmeiről, de a másnap korai indulásra tekintettel időben eltettük magunkat.


Szokásomhoz hűen a reggeli készülődést elszüttyögve 06:00-ás start helyett végül 06:22-kor indultunk útnak a badacsonytördemicei faluház kapujából és máris azon kaptuk magunkat, hogy meredeken emelkedik a kertek, szőlősök között kanyargó aszfaltút, megcélozva első célpontunkat a Badacsony -hegyet. Ha az aszfalt nem lett volna elegendő, a Bujdosók lépcsője garantáltan gondoskodott a láb és farizmok kellő bemelegedéséről. Az idő gyönyörű volt, a nap hét ágra sütött és érintve a bazaltorgonák felett elhaladó kilátópontokat (Tördemici kilátóhely, Egry József kilátóhely) a fiúk kezdték kapizsgálni, miért is akartam ezt a tájat annyira megmutatni nekik. A 180 fokos panoráma leírhatatlan, a látvány szinte beleég az emberbe és egyszer csak azon kapja magát, hogy bizony nehezére esik tovább menni és elengedni a látványt, dehát mégiscsak egy teljesítménytúrán veszünk részt, vagy mi a szösz.


A Ranolder keresztnél első pecsétünk gyors begyűjtését követően hamar elérkezünk a Badacsony csúcsán található Kisfaludy kilátóhoz, amely bár nem része a hivatalos útvonalnak, azért csak javaslom a fiúknak, hogy megéri az a kis kitérő, ha már itt vagyunk. Nem bánják meg és már robogunk is tovább. Átbukva a hegy másik oldalán bazaltomladékok övezte szűk kis ösvényeken érkezik el a Klastrom Kút, ahol két kedves idős hölgytől második pecsétünk kíséretében a fiúk pálinkát kapnak bónuszként búcsúzóul.


A badacsonytomaji sarki kocsmában (EP) sörrel, kávéval kínálják a lelkes túrázót. Bár most rajtam volt a sor vezetésben, itt már én sem tudok ellenállni és elfogadom a hideg sört, lesz még a nap folyamán alkalmam kiizzadni bőven.


Rövid balatoni bringautat követően Varga Pincészetnél pecsét és (nem hiszem el) jéghideg fröccsel kínálnak. A srácok most is élnek a lehetőséggel, én annál szomorúbban, de ezt mér kihagyom. Máris emelkedünk a Folly arborétum bejárata felé, ami az északi oldal egyik rejtett kis gyöngyszeme. Különleges fa és gombafajok, pihe-puha mulccsal felszórt tanösvények, finom bor és persze az arborétum tetején mi más, mint egy kilátó várt minket. Bár ez a kilátó sem esett bele az útvonalvezetésbe, az a kis kitérő itt is minden pénzt megért.


Lombos, árnyas ösvények övezte úton érkezünk a salföldi kolostorromhoz, gyors pecsét, majd a kőtengert hátrahagyva mesebeli kis faluba toppanunk Salföld személyében. Álomszépen felújított 150 éves parsztházak dobogtatják meg városi nyüzsgéshez szokott szívünket, miközben a salföldi major szélét érintve békésen legelésző és meglepően barátságos ménes mellett vezet utunk. Még alig indultunk el, de lépten-nyomon valami csodába botlunk. Irány a Tóti-hegy, itt sem lehet panasz az árnyékra, a rövid kaptatót követően egy „zsebkendőnyi” csúcson toporgunk, ahol az ember megérti, miért is nevezik e tájat a magyar Toszkánának. 360 fokos panoráma mellett legeltetjük szemünket, nehéz betelni a látvánnyal.


Persze nem kell sokat várni a következő „élményre” mivel hamarosan egy békésen legelésző szürkemarha csorda mellett elhaladva, bekanyarodunk az Istvándy pincészet birtokára, ahol a változatosság kedvéért hideg frösscs, ásványvíz, mangalicazsíros és még ki tudja milyen kenyér a jutalma minden résztvevőnek. Szerintem ez az a pont, ahol, ha véget is érne a túra mindenki elégedetten menne haza, függetlenül a megtet kilométerek számától, annyi élményben volt már része. No de azért csak körbe nézünk a Csobáncról is nem igaz? Elköszönünk a kedves pontellenőröktől és irányba állva megcélozzuk Káptalantótit. Bár most nincs vasárnap, és a szintidő se engedné, azért vázolom a srácoknak milyen finomságokat is lehet a Liliomkert piacon beszerezni, ha az ember időben érkezik.


A meleg ellenére, komoly szél gondoskodik testünk kellő hűtéséről, amit nem is bánunk. A Csobáncra vezető emelkedő kifejezetten szelíd, kényelmes tempóban érünk fel a várromhoz. Na ott már a pontellenőrők is behúzódtak a szél elől egy védett fal mellé. Vízzel, aszalt gyümölccsel kínálnak, amit hálásan meg is köszönünk, majd irány a Szent György hegy. A két hegyet összekötő szakasz kissé jellegtelen, de inspirál a hegy tetejéről elénk táruló panoráma, amely megint más perspektívából enged betekintést a környező tájba.


A bazaltorgonáknál kis házikóban tovább fokozódik az egyébként is pazar ellátás. Friss zöldségek, gyümölcsök közül válogathatunk kedvünkre, kólával kínálnak a kedves pontellenőrők.


Miután a csúcson kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, átbukunk a hegyen és érintve a Lengyel kápolnát és Hegymagast, hosszan ereszkedünk aszfaltúton Szigligetig. Sajnos a terep mindenhol lápos, nádas, a magas talajvíz miatt, így feltételezem megoldhatatlan a szervezés részéről a túrát valami földutas, „surranósávon” tartani, nincs mese ki kell menni az aszfaltra. Mivel a hétvégén ultrabalaton zajlik, ráadásul nagyon nagy a forgalom, óvatosnak kell lenni az út szélén is. Végre Szigliget, keretek alatti ösvényekkel, vadul benőtt szakaszokkal, majd elérkezik a Kámon Kőhöz vezető ösvény bejárata, ahol ismét pazar erdei környezetben falhatjuk a kilométereket, bár abból már nem sok maradt a túrából. Lerobogunk az erdei ösvényen, még egy kis aszfalt a végére, ízelítőt kapva a Badacsonytördemicei váltópontnál teljes gőzerővel zajló UltraBalaton életérzésből, majd érkezés a célba 16:20-kor.


Hát igen...09:58, nem túl fényes idő, ugyanakkor megállapítjuk, hogy erről valójában nem is mi, hanem a táj szépsége, a vidék hangulata és a profi, átlagon felüli ellátás és szervezés tehet. Ahogy már az elején is írtam, ha egyszer valaki belekóstol a magyar toszkánába, örökre rabul ejti.


 


Ami tetszett:


-     - Előnevezési lehetőség, zökkenőmentes rajtoltatás


-     - Semmihez sem fogható látványvilágú és hangulatú táj


-     - Profi szervezés, átlagon felüli ellátás


 


Ami nem tetszett:


-    - Igazán feldobhatnának a honlapra minden távról egy GPS tracket


-    - A hegyeket összekötő aszfal autótutak (ami gyakorlatilag elkerülhetetlen ezen a vidéken)

 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20172017.05.30 12:32:03

Kinizsi 100 - Benyomások


A címből most lemaradt az „első” kifejezés, mivel az igazsághoz hozzátartozik, hogy a K100-nak immáron másodjára vágtam neki, de tavaly valamiért nem jött az ihlet, hogy a megélt pillanatokat, küzdelmeket olvasható formátumba öntsem.



Különösen nehéz egy olyan túráról bármiféle „újdonságot” megosztani, amit a témában érdekeltek már ne olvastak volna máshol, másvalaki tollából, ezért a tényszerű, leíró jelleg helyett most egy kicsit a szubjektív benyomásokat, őszinte gondolatokat helyezném előtérbe két teljesítés tapasztalatainak ötvözésével.


A tavalyi teljes tavaszi felkészülésünk, túráink célja Ákos barátommal a K100 sikeres teljesítése volt. Minden létező fórumon, minden írott és videós beszámolót töviről-hegyire átbújva, rész-szintidőket számoltunk, fejből fújtuk az összes vízvételi lehetőséget és gondos tervezéssel korábbi rövidebb 50-70 km-es túráink tapasztalatai alapján felépítettük a stratégiát, bejárva a túra előtti hétvégén az utolsó 65 km-es szakaszt. Végül minden úgy alakult, ahogy elterveztük és 22:20 alatt sikeresen teljesítettük. Akkor nálam az egyetlen holtpont Pusztamarótnál jelentkezett, mivel a meleg, az izzadság és a túranadrág dörzsölése teljesen szétkapta a belső combjaimat, de mivel szerencsére volt nálunk fásli, meg neogranormon, sikerült orvosolni a helyzetet. Tavaly a legnagyobb félelmem – amelynek gyakran hangot is adtam – hogy vajon mi van 70-100 km között mind fejben, mind fizikailag? Ez a félelem persze abból is táplálkozott, hogy tavalyi felkészülésem egyik túráján, a Sárga 70-en rosszul megválasztott felszerelés miatt nagyon megszenvedtem és annyira elkészültem a végén, hogy nem tudtam elképzelni, képes lennék-e még további 30 km megtételére.


Sokan azt mondják: „Elsőre a legnehezebb!” Szerintem nem így van. Az első próbálkozóknak van egy egyszeri és megismételhetetlen doppingszere, mégpedig vágy az ismeretlen és saját határai leküzdésére, az önmagunknak való bizonyításra, hogy képes vagy rá, ha igazán akarod. Nekem ez az érzés rengeteg plusz erőt adott tavaly, ugyanakkor idén már hiányzott belőlem, talán ezért is ment lélektanilag nehezebben. Minek csinálom ezt, amikor egyszer már bizonyítottam, hogy képes vagyok rá?


Akkor a célban – sokunkhoz hasonlóan – azt mondtam, hogy soha többet, aztán az élet felülírt mindent. Ákos élményei, beszámolói teljesen rabul ejtették öccsét Marcit, aki „TT szűzként” idén teljes gőzerővel vetette bele magát a teljesítménytúrázás világába, mi pedig látszólagos ürügyet keresve azonnal lecsaptunk a lehetőségre, hogy elkísérjük a felkészülésben és a nagy napon. Egy 40-es, 50-es OKT, Vérkör, Mátrabérc, Gerecse 50, Tanúhegyek 50 után úgy éreztük megtettük, amit felkészülés szintjén megtehet az ember, fizikailag nem lehet gond, ugyanakkor soha nem szabad egy K100-at félvállról venni. A túra előtti héten ez különösen zavart, mert hiányzott a tavalyi izgatottság érzése, a nagy ismeretlenbe, a még át nem lépett határokba való belépés érzése, miközben fejben is rendesen fel akartam készülni. Pénteken aztán minden megváltozott...megjött az a bizonyos zabszem az altájékba, és alig tudtam valamit aludni, pedig, hogy időben elrajtolhassunk a Veres Péter Gimnáziumtól nem messze foglaltunk szállást. 5:00-kor kelés, a szokásos reggeli TT rituálék, felszerelés csekkolása, krémezés, ragasztás majd indulás autóval a start helyszínére, ahova 6:00-ra oda is értünk. A tavalyi katasztrofális rajtoltatás idén lényegesen gördülékenyebben ment és a tér közepe helyett mindössze a Gimnázium bejáratától néhány méterre kellett várakozni a hivatalos 06:45-ös kapunyitásra. Az izgatott tekinteteteken végigpásztázva hamar megérti az ember mit is jelent a K100 feeling, amit a teljesítés sikerétől függetlenül minden résztvevő szívét átjárja. Az izgalmakat ráadásul tovább fokozta Marci, aki, mint megtudtuk nem a hivatalos honlapról letölthető nevezési lapot töltötte ki, illetve az orvosi igazolása sem a szigorú szabályok szerinti formanyomtatványon szerepelt. Szerencsére gyorsan sikerült orvosolni a problémát, mivel még a sorban kerített egy nevezési lapot.


Az indulás végül 06:55-re esett, ami a tavalyi rajthoz képest bő 1 óra előnyt jelentett a nappali órákból. A legfontosabb szabályok, amiket igyekeztünk szem előtt tartani: Megnyomni az elejét, hogy féltávnál legyen időtartalékunk, így Mogyorósbányára egy 9-10 órás szintidővel számoltunk. Amíg van étvágy (és utána is J) enni és inni, annyit amennyit csak lehet; odafigyelni a folyamatos folyadékpótlásra, valamint a katlanban minden lehetőséget megragadni a fejünk és testünk hűtésére, megelőzve egy esetleges napszúrást.


A korai indulással sikerült idén a mezőny első felében elrajtolni, így érzetre is kevesebbnek tűnt a létszám körülöttünk, ami a Kevély szűkös ösvényein nem is volt hátrány. Tervünkhöz mérten faltuk az első kilométereket, az idő tökéletes volt, a kilátás pazar, így Hosszúhegyig 6,2, a Pilis-nyeregig 7,7-es átlagot tudtunk hozni. Ez a rész szerintem a túra egyben egyik legszebb szakasza is, ahogy váltogatja egymást a fel-feltáruló panoráma, az erdő lombos árnyas ösvényeivel. Közben összefutunk fórumról ismerős arcokkal is. Megállapítottam, hogy Máté katonai hátizsákja egy cseppet sem zsugorodott, bár ő váltig állította, kisebb súlyt cipel idén. Rákérdeztem az ígért reggeli rajtnál osztogatott meglepire is, hátha valami izomgörcsoldó, vagy fájdalomcsillapító lesz J, helyette egy kis fecnin egy Roosevelt idézetet kaptam, ami nagyon kedves gesztus volt, el is tettem emlékbe.


Élveztük a fák nyújtotta árnyékot, egészen, amíg ki nem bukkantunk az erdőből megpillantva Kesztölcöt, búcsút intve egy időre az árnyéknak. Tavalyhoz hasonlóan feltöltöttük vízkészleteinket az artézi kútnál. Gyors fejmosás, sapka bevizezése, kicsivel arrébb némi kesztölci pogácsa megízlelését követően hamar Dorogon találtuk magunkat az ismerős sarki kocsmánál. Ha egyszer valami bejön, pláne egy TT-én, azon nem szabad változtatni, de legalábbis az emberek többsége babonás módon ragaszkodik ezen szokásaihoz. Velünk sem volt ez másképp, így Ákos instruálására a két testvér elfogyasztotta a Getét legyőző sörüket, majd a benedvesített törölközők és fejfedők felvételével nekiveselkedtünk a hírhedt „meleg” hegynek. Idén valahogy nem bántott annyira se a meleg, se a szint, egy-kettőre fent találtuk magunkat az ellenőrzőponton 5,2-es átlaggal, és az a bizonyos pár száz méternyi lefele sem porlasztotta rommá térdizületeinket. Kicsit hiányoltuk ugyan a tavalyi Gladiátorba illő „Now we are free” búzamezőket, a napraforgó palánták még csak most kezdtek erőre kapni, ugyanakkor a fel-le hullámzó dombok és a környező táj látványa mindenért kárpótolt minket. A tokodi pincéknél vízvétel, jól megsózott zsíroskenyér és az elmaradhatatlanul várt kút, amelyet valamilyen oknál fogva az előttünk elhaladok még nem vettek birtokba. Bár le volt csukva a fedele, nem volt lakattal lezárva, így néhány másodperc alatt már húztam is fel a ránk váró Kőszikla ellenszerét. Persze mondanom se kell, ahogy a vödör kibukkant a felszínre, pillanatok alatt, vagy egy tucat túratárs vett minket körül, hálálkodva, hogy ez milyen jó ötlet volt. J


A környező kis kertek nyiladozó gyümölcsfáinak romantikáját hamar feledtette a Kőszikla rövid, de annál keményebb kis kaptatója beszűkült kis ösvényeivel és dzsungelharcával, amelyet egy szívemnek oly kedves kis szakasz követett, mivel újra lombos árnyékban kocoghatunk be egész Mogyorósbányáig.


Kakukknál telefonomra pillantva két dologgal szembesültem: a tracker valahol leállt, viszont az időnk jobb, mint tavaly 51,75 km 9 óra 31 perc alatt. Végre megnyugszom ez a tavalyihoz képest fél órával jobb. A túra leghosszabb engedélyezett pihenője következik, ragaszkodunk a zöldségleveshez, zoknicsere, krémezés, kis nyújtás, pihi.


A fiúk nagyon jó formában vannak, robognak előre, egyre gyakrabban maradok el tőlük. Ekkor jön a mélypont, a gyomrom kikészült, valószínűleg az otthonról hozott szendvicsek és a napközben elfogyasztott szintetikus vackok összeférhetetlensége révén egyre szörnyűbb hangokat hallat. Még Péliföldszentkeresztnél se járunk, de kénytelen vagyok rögtönzött kitérőt tenni letérve a kijelölt útról. Félek, ha ez így marad, nekem végem. Péliföldszentkeresztnél bevárnak a fiúk, azt mondják csak néhány perce várakoznak rám. A Bányahegyig vezető szakaszon tovább demoralizál a folyamatos szomjúságérzet, pedig nagyon igyekeztem odafigyelni a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre. Magam sem értem a dolgot, így a bajóti műútnál Hot Dog Man-nél ásványvizet, Pusztamaróton kóla formájában plussz folyadékot veszek magamhoz, folyamatosan iszom, ha kívánom, ha nem. Bányahegyre éppen sötétedésre értünk be, ahol gyomorproblémáim ellenére tizenkilencre lapot húzok és magamba diktálom a gulyáslevest. Marci is megfogadja tanácsom ő is velem együtt abrakol szorgalmasan. Utóbb bebizonyosodik, jó döntésnek bizonyult. Nem sokat időzünk, tudjuk nem lehet, előkerülnek a fülesek, indul a zombiüzemmód. A zene számomra mindig nagyon motiváló, új erőtartalékokat mozgósítva megadja a kellő ritmust, eltereli a figyelmem a fájdalomról. Gyomrom is rendeződik, a számban érzett folyamatos szárazság érzete tompul, a vértestolnai műútnál új erőre kapok és újra együtt koptatjuk a kilométereket a fiúkkal.


A koldusszállási etap a maga monotonitásával hamar elérkezik, talán közrejátszik ebben a folyamatos lejtés is. Pecsét, forró zöldségleves a bögrébe. Már nem akarok leülni, pláne nem a tűz mellé, hogy a meleg és a fel-fel csapó lángok megbabonázva, foglyul ejtsenek. A belső combjaimat újra érzem, ég a bőröm, újra előkerül a krém. Tovább indulunk, tudom a túra egyik legnehezebb szakasza következik, ha ez megvan, már semmi sem állíthat meg. A talpaimba hasító fájdalom ismerős tavalyról, hiába a puha talpú terepfutó cipő nem ezekre a zúzott kövekre lett kitalálva. Eszelős őrültként pásztázom a fejlámpa fényében megvilágított néhány négyzetméternyi területet, hova is lépjek, de mindhiába, mintha csak egy forró kénköves kőtengerben gázolnék. Érzem és tudom, hogy már nincs értelme levenni a cipőt, zoknit cserélni, a vízhólyagok már bevették lábfejem várát, nincs mese menni kell tovább. Elvesztem az időérzekem, tompulnak a reakciók, álmos vagyok. Nincs terefere, vígkedélyű beszélgetés, mindenki magába fordulva vívja harcát saját démonaival. Nagy erőt ad, hogy két fejlámpa előttem haladva meg-megfordul egy-egy kereszteződésnél és bevár. Már szólni sem szólok, csak felfelé tartott hüvelykujjammal jelzem, megvagyok, minden rendben, mehetünk tovább. A fejemben kavargó gondolatok között szöget üt egy ismerősöm lenéző és nagyképű kijelentése, miszerint „Mi ebben olyan nehéz, hiszen csak sétálni kell nem?” Azt kívánom most bárcsak ő is itt lenne mellettem, hogy feltehessem neki a kérdést: Még most is így gondolod? Persze nincs ott senki, csak én és a gondolataim.


A Szt. Péter templomromnál egy utolsó rövid pihenő. Egy rendkívül kedves pontellenőr bácsi polifoam szivaccsal és takaróval kínál minket, de már szedelődzködünk is, nincs értelme megvárni, hogy kihüljön az izomzat. A stációkat letudva, megpillantva Baj fényeit vázolom Marcinak, hogy már csak egy "végtelen hosszúnak" tűnő TSZ bekötőút lesz Bajig, majd balra fordulva egy még hosszabbnak tűnő bicikli út, ahol az alagút végén ott pislákol a tatai vasútiátkelő fehér lámpája. A bicikli úton néha arra eszmélek, hogy kiesnek részek, mintha elbóbiskoltam volna. Közben egy-egy magányos futó hagy el bennünket. Még néhány kanyar Tata utcáin, a célegyenesben szembe jövők bíztatnak, mi gratulálunk nekik és megérkezünk a célba 03:58-kor. 21:03 lett a vége. Ambivalens érzések kavarognak bennem. Örülök...de valójában nem az oklevélnek, a szintidőnek, vagy a második sikeres teljesítésnek, hanem annak, hogy végre vége... Átmegyünk az ebédlőbe, a fiúk megeszik a levest, én idén elteszem emlékbe a cetlit. Az ebédlőben ismét ismerős arcokat fedezek fel. Gombos Kálmán pihen velünk szemközt az asztalra borulva. Amíg Marci felesége megérkezik, mi is elbóbiskolunk egy kicsit.


Idén próbáltam a fiúk fülébe elültetni a gondolatmorzsát, hogy meg kellene valamikor próbálni a Mátra 115-öt. Bármennyire is vágyom rá, ott és akkor azonnal elengedem a gondolatot, érzem, hogy kevés vagyok hozzá. Nem is ahhoz a plussz 30 km-hez, hanem a 3700 méter szinttöblethez. Érdekes kérdés ez a hosszútávú teljesítménytúrázás... Bár fizikailag nem volt gond, mindhármunk egyöntetű véleménye az volt, hogy kb. 70 km után már nem volt az egésznek semmi élvezeti értéke. Én nagyon szeretem az erdőt, nappal, éjjel egyaránt, szeretek barangolni benne, de mint mindenből, ebből is egy idő után telítődik az ember. Hiába szeretem a nutellás palacsintát, csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok 20 darabot elfogysztani, még ha sikerül sem biztos, hogy lelek benne bármi élvezeti értéket. A tájat már ismerem, a távot bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok szintidőn belül teljesíteni, akkor meg mi értelme az egésznek?



Persze soha ne mondd, hogy soha! Most nem követem el ezt a hibát. Ha egyszer az 5 éves kisfiam kamaszként megtalálja ezeket a kitűzőket és megkérdezi, hogyan lehetne neki is egy saját, nem kérdés, hogy ismét ott fogok mellette állni azelőtt a bizonyos Gimnázium előtt. J



 

 
 
VérKör teljesítménytúraTúra éve: 20172017.04.04 19:11:12

Vérkör 77 - Első benyomások 


Előzmények:


Még a tavalyi évben a túranaptárt és a TT honlapját böngészve akadt meg a szemem ezen a kis gyöngyszemen: „Instant túra a Vértesben” Azonnal felkeltette érdeklődésemet és Ákos barátommal rövid egyeztetést követően hamar el is döntöttük, hogy idén feltétlenül részt veszünk a túra szervezett formációján. Telefonom naptárjába regisztráció időpontja berögzítve, az adott napon jelzésére zökkenőmentes gyors regisztrációval máris a maximalizált 222 fő induló között tudhattuk magunkat. Idén Ákos öccse Marci is csatlakozott kis csapatunkhoz, akinek ez volt az első 50+-os túrája, így vele együtt már mindannyian izgatottan vártuk a nagy napot, amikor nekivághatunk a Vérkörnek. A felkészülés részemről sajnos elég nyúlfarknyira sikeredett egy 40, 50 km-es kék szakasz megtételével és heti 2-3x5 km-es futással, de bíztam magamban és persze a fiúkban, hogy kölcsönösen átsegítjük majd egymást a holtpontokon. 


A túra napja:


A túra sajátosságára tekintettel, miszerint a rajtoltatással (6:00-7:30) nem egyenes arányban tart nyitva a cél (0:00-kor bezár), szerettünk volna minél hamarabb útra kelni és kihasználni a rendelkezésre álló maximális 18 órás szintidőt. Köszönhetően hanyagságomnak a 6:00-os rajt nem jött össze, mivel a kora hajnali kapkodásban sikerült a túrabotokat (mi mást?) otthon felejteni, így csak 06:40-re értem oda az oroszlányi Krajnyik „Akác” András sportcsarnokba, ahol a fiúk már tűkön ültek, mivel velem ellentétben ők pontosan voltak. Finoman szólva is furán néztek rájuk a szervezők, hogy bár közel elsőként érkeztek a start helyszínére, rám várva egy kis kosarazással ütötték el az időt, miközben 06:00-kor a mezőny 90%-a már elrajtolt.


Gyors regisztrációt követően végül 06:43-kor nekivágtunk. Meseszép időt jósoltak a meteorológusok, ami maradéktalanul be is igazolódott. A téli álmából ébredező természet csodálatos helyszínnek bizonyult, ahogy a fák bontogatták zöld kis rügyeiket, miközben az aljnövényzet zöldjét a tavaszi virágok színpompája törte meg.


A piros pötty jelzésen elindulva Oroszlány néhány km aszfaltútjait hátrahagyva éles jobb bevágással a természet lágy ölén találtuk magunkat és elsősorban Marci hatalmas lelkesedésének és lendületének köszönhetően hamar gyorsgyaloglásból kocogásra váltottunk, betartva az aranyszabályt miszerint: Nyomd meg az elejét, mert a végére úgyis elfáradsz, de legalább lesz némi időtartalékod! J A korlátozott résztvevői létszám ellenére meglepően sok túratárssal találkoztunk út közben és persze mellettünk is elhúzott egy két „ámok”futó.


Valamennyi ellenőrzőponton volt vízvételi lehetőség, ami nagyban megkönnyítette a megfelelő folyadékpótlás logisztikáját és hatalmas pirospont a szervezőknek az isteni süteményekért, amellyel kedveskedtek az ellenőrzőpontokon. Nagyon jó hangulatban teltek az első órák, faltuk a kilométereket, az idő gyönyörű volt, zéró tolongás és menet közben kivétel nélkül kedves, mosolygós túratársakhoz volt szerencsénk. Mindenkinek volt a másikhoz egy kedves szava, biztató megjegyzése.


A 4. EP-nél található Csákvár vadászkápolnánál pirított hagymás meleg hotdoggal vártak bennünket, miközben futótűzként terjedt a túratársak között a hír, még repetázni is lehet. Nagyon jól esett, éltünk is a lehetőséggel, majd gyors szedelőzködést követően az EP-t elhagyva realizáltam, hogy bizony nagyon benéztem a rendelkezésemre álló folyadék mennyiségét. A következő ellenőrzőpont (Új-osztás) 12 km távolságra, tetemes szintemelkedéssel spékelve, a meleg is tetőfokára hágott, így az első holtpont hamar utolért.


Új-osztáshoz érve (5. EP) ismét hatalmas respect a szervezőknek, amiért felajánlottak a sima víz mellett egy valaki által ott felejtett, gazdátlanná vált Powerrade-et. Szerettem volna kifizetni, de ragaszkodtak hozzá, hogy ez ajándék. A hidratáció, az energiaital és némi tömény szénhidrát visszatöltése után sikerült újra elcsípni a megfelelő ritmust, amiben azért Ákos barátomnak is volt némi szerepe, mivel közölte, hogy az új még bejáratos futócipője annyira szétvágta a lábát, hogy a létrejött vízhólyagokkal jobban esik neki a futás, mint a séta, így a következő 6,2 km táv pillanatok alatt elfogyott és örömmel konstatáltuk, hogy Csákányospusztán (6. EPis valami fantasztikus süteménnyel kedveskednek a szervezők, lelkes buzdítással kísérve érkezésünket. Ez a szakasz különösen megfogott a fel-le hullámzó emelkedőivel és az EP előtti Mária Szakadék látványával.


Itt beiktattunk egy teljes full generált, zoknicserék, krémezések, némi nyújtás, lelazítás formájában, aztán robogtunk is tovább. A következő kilométereken kicsit elfogyott a beszédtéma, mindenki kicsit magába fordult, nálam előkerültek a fülesek, és kedvenc zenéim társaságában ért minket a naplemente.


Az utolsó és egyben 7. EP (Somló ABC) egy önellenőrző pont volt, ahol egy szöveget kellett felírni az itinerünkre. Az ég tiszta volt, a csillagok gyönyörűek, mi meg lelkesek, mivel tudtuk, hogy mindössze már csak 6 km választ el minket a céltól.


Voltam már jónéhány teljesítménytúrán, de az a fogadtatás, ami a célban várt minket leírhatatlan volt.  Belépve a sportcsarnokba minden résztvevőt hatalmas tapssal, ujjongással és füttyszóval fogadtak a szervezők és beérkezett túratársak, amitől hirtelen mi is nagyon zavarba jöttünk és meghatódtunk. Annak ellenére, hogy ez nem egy Gore-Tex Transalpine, vagy egy UTMB, nagyon felemelő érzés volt. Az időnk végül 14:38 lett, amivel nagyon elégedettek voltunk. 


A gratuláció, az oklevél és életem legszebb érmének átvételét követően gyors fotózkodás a molinó előtt, majd mi is körülnéztünk a célban található „svédasztalon” és hasonló lelkesedéssel üdvözöltük a folyamatosan érkezőket.


Köszönet a szervezőknek a hibátlan és végtelenül kedves szervezésért, lebonyolításért és hozzáállásért. Látszott, hogy nem kis munka van benne. A profi szervezés, a túra baráti hangulata, a résztvevők egymáshoz való viszonyulása, a szerencsés időjárás, az útvonal és az egész esemény minden apró kis mozzanata egy életre szóló élménnyel ajándékozott meg minket. Köszönjük, hogy a részese lehettünk! Jövőre ugyanitt, mert kell egy ezüst színű is ebből az éremből. ;-) 


Ami tetszett:



  • Profi szervezés, zökkenőmentes regisztráció, rajtoltatás, és EP checking

  • Kiváló itiner, térkép, letölthető GPS track

  • Végtelenül kedves szervezők, pontörök

  • Kimaxolt ellátás (istenem azok a sütik), vízvételi lehetőség minden EP-én

  • Baráti hangulat, normális, kezelhető résztvevői létszám

  • Gyönyörű érem és leírhatatlan fogadtatás a célban.

  • No és persze a megunhatatlan Vértes :-)



 +1, amit el is felejtettem említeni. Profi fotók készültek a túra résztvevőiről ami így utólag nagyon nagy kincs és szép emlék mindenkinek.

 
 
túra éve: 2016
Sokorói KalandokTúra éve: 20162016.05.19 23:13:04

Sokorói Kalandok 50 – Első benyomások


Benne volt a bugi rendesen a lábunkban... Túl voltunk a Gerecse 50, Sárga 70-en és nem volt megállás a K100 felkészülésben. Soron következő túrának szántuk, ha másért nem hát azért mert végre hazai pályán mozoghattunk.


Sajnos a túra előtt vagy három napig szakadt az eső, a szemérmes napocska mindössze néhány délutáni órára mutatta meg magát, de végül kegyesek voltak hozzánk az égiek és megúsztuk eső nélkül, nem úgy a dagonyát, mert abból bizony rendesen kijutott.


Győriek lévén kora reggeli indulást terveztünk Ákos barátommal, ahonnan a rajtként megjelölt szomszédos kis falucska Nyúl, autóval mindössze 20 percnyire feküdt. A szervezők már a túra előtt nagyon aktívak voltak facebook oldalukon, amiből sejteni lehetett, hogy itt bizony minden flottul fog menni első rendezéstől függetlenül. Így is lett, lehetőség volt az útvonalak GPS trackjének előzetes letöltésére, kedvezményes online előnevezésre, aminek maradéktalanul eleget is tettünk, így a helyszíni regisztráció, indulás tényleg másodpercekben volt mérhető.


06:23-kor el is rajtoltunk. A túra első szakasza egy löszfalba vájt borospincékkel tarkított szurdokban vezetett aszfalton, amelyen nagyon hamar elértük az 1. Számú EP-t a Bedők Pincészetet. Kis kertkapun belépve máris szőlőcukorral, borkóstolóval kínált a kedves pontellenőr, amivel nem éltünk, mivel még bemelegedi se volt időnk, nemhogy megéhezni, megszomjazni. Söpörtünk is hát tovább. A szurdok vége egy idő után átváltott földútba, így rövid időn belül realizáltuk korábbi félelmeinket miszerint ez egy NAGYON sáros, csúszkálós kaland lesz. Egy Y elágazásban balra fordulva – a sárra tekintettel – még egy kötelet is kihelyeztek, ami bizony el is kélt azon sporttársaknak, akik nem hoztak magukkal túrabotokat.


Az eső elállt, a hőmérséklet ideális volt kirándulni, a sárral meg volt lehetőségünk néhány óra alatt megbékélni.


Az útvonalról legyen annyi elég, hogy ez nem a Mátra, vagy a Bükk 900-as csúcsai, de még csak nem is a Bakony szebbnél szebb szurdokai, árkai. Ez itt kérem széppen a Kisalföld, ahol eme szerény kis gerinceknek is nagyon tud örülni a természetszerető ember és bizony edzeni itt is kiválóan lehet. Pelikán elvtárs szavait idézve: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.” Hát nekem is ez járt a fejemben a túra során, amelynek egyes szakaszait már számtalanszor bejártam kerékpárral és most végre gyalog is kipróbálhattam.


A gerincen le-föl haladva hamar sorra került a 2. (Nyúl-hegyi elágazás) és 3. (Jánosháza pihenő) EP. Gyors pecsételés után a gerincről leereszkedve takaros kis veteményesekkel övezve megérkeztünk a 4. EP, a ravazdi Béla-kúthoz ami afféle zarándokhelynek is tekinthető. A feljegyzések szerint nevét IV. Béla király után kapta, aki a tatárok elől menekülve megpihent és ivott a forrás vizéből. Mi ezt most kihagytuk, mivel volt már szerencsém korábban kóstolni, valamint a hátamon cipelt 2 liter víz is szinte még érintetlen volt. Rövidesen ismét egy betonos szerpentinen találtuk magunkat, amely Ravazdot köti össze a gerinc túloldalán található Tényő településsel és a helyi országúti bringásoknak is kedvelt edző terepe. No nem kellett ám sokat koptatni cipőinket a flaszteren, máris fenyvesekkel tarkított és fenyőtüskékkel felszórt kevésbé ragacsos szolid lejtőn kocogtunk lefelé Sokorópátkának tartva. Bizony kellett is egy kis futás, mivel a saras részek jobban belassítottak mint gondoltuk volna és valahol be kellett hozni az elvesztegetett időt.


Sokorópátkán és Tényőn is nyitva voltak a helyi „Betérők”, amennyiben, valakinek pótolnia kellett volna a magával hozott enni és innivalót, bár szerintem a nagyon színvonalas ellátásnak köszönhetően ezzel nem sok túratárs élhetett. A kettő település közötti Hatos tölgynél (6. EP) megejtettem a szokásos és kötelező zoknicserémet és már folytatódott is a túra. Sokszor csak mosolyogtam magunkon, amikor a löszös, homokos talajon mozogtunk, mert míg most hálát adtunk az égnek, hogy a sárral ellentétben a homok milyen jól elnyeli a sok csapadékot és ezáltal jól összetömörödött, addig melegben, jó időben bringával lefelé e hegyről szinte rettegsz, mikor csapódsz bele egy ilyen szakaszba, amely aljasul kicsavarja alólad a bringát. Néha-néha fel-fel tűnt egy-egy túratárs, de alapvetően nem voltak sokan. Sokat beszélgettünk, az idő gyorsan repült, hamar elérkezett a Győrújbarát Gyermektábor (8. EP) is, majd ismét felkapaszkodás a gerincre és vissza a faluba, ahova 10 óra 09 percnyi gyaloglás, kocogás után meg is érkeztünk szerencsésen.


Bevallom kicsit csalódottak voltunk, mert szerettünk volna egy képzeletbeli 09:30-as szintidőt produkálni, de utóbb be kellett látnunk, hogy a sár és az ebből fakadó terepviszonyok erősen visszafogtak minket. A jó oldala a dolognak viszont, hogy egyikőnk sem perecelt egyet sem, és a körülményekhez képest relatíve „tisztán” megúsztuk ezt a napot. A célban a gratuláció, oklevél és gyönyörű jelvény mellé a jutalmunk egy pár főtt virsli, kenyér, mustár, valamint limonádé volt.


Ami tetszett:


- Kiváló és lelkes szervezés


- Profi és kedves lebonyolítás


- Hibátlan és bőséges ellátmány szinte minden ellenőrző ponton (alma, szőlőcukor, bor, víz, pezsgőtabletták)


- Bőséges vízvételi lehetőség


- Nagyon komoly színvonalú, anyaghasználatú itiner, gyönyörű oklevél és jelvény


 


Ami nem tetszett:


- Bár nem volt sok, de a beton soha nem lesz a barátom.


- Az időjárás, amiről a szervezők nyilván nem tehetnek és ami reméljük jövőre jobb lesz. :-)

 
 
SárgaTúra éve: 20162016.05.16 15:47:07

Sárga 70 - első benyomások


Felkészülésem a Kinizsire a Gerecse 50 után elérkezett második nagy mérföldkövéhez, amely a hétvégi sárga 70 személyében öltött testet. A túra egyben életem első éjszakai és 70-es túrája is volt.



Mivel nagyon rosszul mértem fel az éjszakához szükséges ruházatot, lábbelit, iszonyúan túlpakoltam magamat. Attól tartván, hogy az aljnövényzeten pihenő hajnali dér majd teljesen eláztatja a nem vízálló Saucony Exodus terepfutó cipőmet, a túra éjszakai szakaszát (35 km) egy 10 éves Lowa, C talpkeménységű magasszárú, tönkrevaxolt, nubuk marhabőr bakancsban toltam végig, ami kegyetlenül kiszívta az erőt a lábamból. Egyrészt iszonyatosan izzadtam, a zokni teljesen átnedvesedett, gyakran el is mozdult, másrészt az izzadtsággal átitatott bakancs nagyon nehéznek és erős túlzásnak bizonyult a terephez és a hőmérséklethez is. 


1. számú konklúzió: Soha, de soha ne vigyél magaddal magyarországi (50 km fölötti) teljesítménytúrára ilyen jellegű bakancsot.


2. számú konklúzió: Soha ne vigyél magaddal nagy (45 l) hátizsákot mert úgyis telepakolod.


Az egyetlen szerencsém az volt, hogy Pilisvörösváron a Sramli sörözőben is volt lehetőség csomagszállítást igénybe venni, amivel nyomban éltem is, racionalizáltam a batyum tartalmát, megtörtént a cipőcsere, de még így is tele voltam kételyekkel, hogy fog ez menni, mivel itt már 30 km-nél olyan fáradtságot éreztem, mint a Gerecse céljában. Nem lesz ez így jó...gondoltam.


Na de vissza az elejére. Tomi barátommal vágtam neki ennek a túrának, aki komoly tapasztalattal bírt és bivaly erős, szóval tudtam, hogy meglesz a kellő motiváció és ösztönzőerő. 18.40-kor kocsival rajt Győrből, majd autó elhelyezése a budaörsi célban, irány busszal a kelenföldi 4-es metro, átszállás a Kálvinon a 3-asra és már ott is voltunk pikk-pakk 10 perccel a vonat indulása előtt a Nyugatiban. Utóbb Tomi arcát felidézve azért ezt nagyon kicentiztük. :-)


A vonat esztergomi tervezett érkezési ideje 22:45 volt, így sejteni lehetet, hogy a 23:00-ás rajtra tekintettel, gyakorlatilag megszállják a „sárgák” a vagonokat. Így is lett, tele volt víg kedélyű harcosokkal. A vonaton még vacsora gyanánt bepusziltam 8-9 szelet nutellás palacsintát, no meg az éjszakai menetre tekintettel egy Red Bull-t felkészítve szervezetem a megmérettetésre. A vonat pontos volt (???) a nevezés gyors és 23:00-ás rajtidővel el is indultunk sokad magunkkal.


A túra első (éjszakai) szakaszában, a sok fejlámpa hegyre fel-le kígyózó sorának, a hajnali madárcsicsergésnek és pirkadatnak tényleg van egy romantikája és hangulata. Itt még több táv is együtt megy, így sok a túratárs, valamint a szervezők által elhelyezett fényvisszaverő sárga jelzések révén eltévedni szinte lehetetlen. Az idő gyönyörű volt, a meneteléstől pedig egyáltalán nem fázott az ember az 5-6 fokos átlag hőmérsékletben. A terep végig jól járható a túra során, éjszaka sem kell attól tartani, hogy kimegy az ember bokája, persze azért fő az óvatosság. Életem első éjszakai túrájaként kellemesen csalódtam, mert se nem fáztam, se nem tévedtem el és Tomival szinte az egész éjszakát végigbeszélgettük, így az idő is gyorsan röpült. Az első kettő EP (Vöröskereszt, S-S+ elágazás) nagyon hamar elérkezett, Pilisszentléleken valóban napszaktól függetlenül, mindig ugatnak a kutyák, majd a még alvó Klastrompusztán gyors artézi kútból történő vízpótlás után robogtunk tovább. Ezután egy viszonylag hosszabb szakasz következett, amelynek vége felé már a nap is pirkadni kezdett, elérve a Vörös-hegyi nyeregnél található EP-t. Nos GPS track a zsebben ide, vagy oda, a pilisvörösvári kálvária ideiglenes ellenőrző pontot nagyon benéztük és a nagy beszélgetésben úgy suhantunk végig a Kápolna utcán, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Sebaj a Kápolna utcába torkolva (a két utca ugyanis egy Y száraiként összefut kb. 1 km után) realizáltuk a hibát és visszafordulva gyorsan kitöltettük a kimaradt pecsét helyét. Itt egyébként megint volt szerencsém összefutni azzal az idős, egyedül túrázó őszhajú nénivel, akihez már a Gerecsén is volt szerencsém és a változatosság kedvéért most sem sikerült a tempóját tartanunk. :-)


A következő EP a Sramli söröző volt, amelyről fentebb már írtam élet és túramentő funkciójáról. Gyors pihi, átvedlés futócipőre, a hátizsák felének ürítése és már robogtunk is tovább a friss hajnali levegőben Pilisvörösváron keresztül. A bakancs után szinte suhantam és végre helyreállt a túrához ideális komfortérzet is.


A soron következő EP-éket nem részletezném, az út változatos volt, a kedvünk jó, talán ha egyet kellene kiemelnem, akkor a Hidegkúti út – Kötők padja közötti szakaszt említeném. Különösen a Rózsika forrás szakasza tetszett nagyon. Ide még a családdal is biztosan visszatérünk. Az Újlaki és a Nagy Hárs-hegy sokat kivett belőlem, már rendesen kivoltam, de már nem akartunk megállni. Itt érkezett el talán a legmélyebb holtpont, mert a Csacsi-rét csak nem akart elérkezni, az idővel sem álltunk túl jól. A rét előtti néhány kilométert már futva tettük meg, félve a szintidőből történő kicsúszástól és az ebből fakadó hirtelen jött adrenalin sokktól hajtva. Végre ez az EP is eljött, de már nem volt megállás. Bevallom innen már kicsit nyugodtabban folytattuk, ami nálam egy befelé forduló zombi üzemmód formájában öltött testet és már csak egyetlen vágyam volt, hogy végre vége legyen az erdőnek és meghallhassam, láthassam Budaörs utcáit, zaját. Az utolsó 20 km-en gyakorlatilag ugyanaz a 20 ember kerülte folyton egymást, attól függően kinek mi ment jobban: a hegyre fel, vagy a hegyről le szakaszok.


Az utolsó előtti EP-hez (Huszonnégyökrös-hegy) érve megkaptam amire vágytam, előttünk terült el Budaörs, de tudtuk, hogy még vár ránk a túra crème de la crème–je a Törökugratóra történő felszökés. A célba végül 17 órás szintidővel értünk be. Sajnos az utolsó 12 km-en nagyon belassultunk, gyakorlatilag 4 óránkba telt a megtétele. Ez 3 km/h-ás átlagot jelentett, amiről tudtam, hogy a „nagytestvéren” (K100) majd nem engedhetünk meg magunknak. Számomra a meredekebb lefelék mentek cudarul, mivel a fáradtságtól már nem mertem futni, félve egy esetleges sérüléstől, holott itt lehetett volna hozni a felfelé elvesztegetett sebességet. Összességében egy nagyon szép, kihívásokkal teli és tanulságos túra volt ez számomra, amelyből sokat tanultam a jövőre nézve.


Ami tetszett:


-   Nagyon szép és kiválóan jelölt túraútvonal (zéró dzsungelharc)


-   Az éjszakai és hajnali szakasz hangulata, a települések fényei az erdőből.


-   Kedves segítőkész szervezők, pontellenőrök (GPS track előzetes rendelkezésre bocsátása és vízvételi lehetőségekről történő tájékoztatás)


Ami nem tetszett:


-   Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy semmi érdemi nem jut eszembe. J


 
 
GerecseTúra éve: 20162016.04.18 16:02:53

Gerecse 50 (8 év távlatában, akkor és most)



 Kerek 8 éve, hogy elsőként nekivágtam eme híre-neves túrának és visszaolvasva az akkori beszámolómat csak mosolygok, hogy mennyi minden változott azóta és persze mennyi minden nem.


Idén komoly célokat dédelgetve szívünkben, Ákos barátommal úgy döntöttünk, hogy a május végén megrendezendő Kinizsi 100 felkészülésének ez lesz első stációja, tekintettel arra, hogy a túra bizonyos részei érintik is a nagytestvér útvonalát és persze egyfajta önismereti tesztnek sem utolsó, hogy még időben felmérjük mi és hol dörzsöl, megfelelő-e a cipő és ruha választás...stb.


 A frissítően hűs, ugyanakkor kellemesen meleg, hajnali levegő már sejtette velünk, hogy az időjárásra nem lehet majd panasza senkinek és így is lett, gyönyörű idő volt egész nap.


 04:45 kor csörgött az óra, gyors készülődés, autóba be, Ákos barátom és Otília felmarkolása és már robogtunk is hármasban autóval Győrből Tatabányára a Jubileum Park rajtsátra felé, hogy lehetőleg még időben a „tömeg” előtt elrajtolhassunk. A start nagyon profin és flottul ment, kb. 0,5 percet vett igénybe. Az online regisztrációs előre kinyomtatott vonalkódunk leolvasásával már el is indult az időmérés, nem győztem gyorsan előkaparni a telefonomat a zsebemből, hogy lehetőleg azonos idővel indíthassam el a tracker alkalmazást. J


A rajt időpontja 06:35 lett és ahogy kiléptünk a sátorból a Köztársaság útjánál található gyalogos átkelő piros lámpájánál máris realizálhattuk, hogy a tömeg elkerülését buktuk, ugyanis  amíg szem ellátott mindenhol túrázok sokasága hömpölygött keresztül-kasul a városon. Mint később a célban kiderült idén ismét megdőlt minden eddigi rekord, mintegy 11.000 ember indult el az összes távon.


No sebaj gondoltuk magunkban, mivel majd a 2. ep-től már szétforgácsolódik a mezőny. Tévedtünk! Idén 40 km-t kellett arra várni, hogy ne egymás hegyén-hátán koptassuk a talpunkról a bőrt. Szóval az idő gyönyörű volt, a kedvünk jó, a cél pedig az, hogy egy 10 órás szintidőt produkáljunk, ami még felkészülésnek se lenne utolsó. Otinak ez volt élete első 50-ese, tőle már az elején elbúcsúztunk, hogy mindenki a maga tempójában mehessen.


Nem terveztünk sehol komolyabb pihenőt tartani, ehhez képest már a baji vadászháznál (2. ep) előkerült részemről a jó öreg leukoplaszt, és még éppen időben sikerült elcsípnem a bal sarkamon kinővő  vízhólyagot. Aha, szóval akkor nem ez lesz a tökéletes választás a Kinizsire, datáltam magamban a száraz tényeket.


A lendülettel szerencsére ezután már nem volt semmi probléma. A hólyagok megnyugodtak, a leukoplaszt pedig elfoglalta betonbiztos helyét a zokni és a cipő között. Idén egy vibram talpas Saucony terepfutó cipőre esett a választásom, amolyan teszt jelleggel. Tudtam, hogy a terepviszonyok nem indokolnak durva, magasszárú, merev talpú bakancsot, valamint ha egy kis kocogásra adnám a fejemet, az is könnyebben teljesíthető ebben. Néhány rövid szakaszt leszámítva igazolódni is látszott  a teóriám, de pl. az 1-2. ep. között szakaszon földútra felszórt öklömnyi nagyságú kövek némileg árnyalták az elképzelésem. Azért gyorsan túl lehetett lendülni ezen a részen és már nem is gondolt rá az ember többet.


Az ellátásra nem lehetett panasz, mindenhol gyorsan ment a pecsételés, vízvétel, kitelepülés, minden földi jó, amit az ember csak elképzelhet. Hiába ez a túra nem az eltévedések, itiner bújás és a magunkkal cipelt víz tökéletes beosztásának harca. Inkább hajaz egyfajta fiesztára, ahol az embertömeg garantálja, hogy elképesztő fizimiskájú arcokkal, felszerelésekkel és túrázókkal találkozhatsz.


Sokat beszélgettünk Ákossal, az idő gyorsan repült és azon kaptuk magunkat, hogy már Héregen is vagyunk, ahol a temető artézi kútjából hamar megoldódott a folyadékutánpótlás is. A Bánya-hegyi „siratófal„ tetején úgy tűnt mindenki leejtett valamit a földre és azt keresi, mivel némi légszomj kíséretében, görnyedten, térde támasztott kézzel bámulta jó néhány ember a földet. J Nem véletlenül vannak itt minden évben a mentős bácsik. Kétségtelen meredek annak a falnak a vége, de kellően rövid is ahhoz, hogy a hipervenntillációt azért megússzuk. Ezt követően van egy hosszabb 10 km-es hullámvasút etap a Koldusszállási ep-ig, amelynek féltávjánál még egy kis frissítővel is kedveskednek a szervezők szóda és zsíroskenyér formájában. Na ezt követően már tényleg kicsit szellősebben haladhatunk.


Az utolsó 10 km-re annyi ep. jut, hogy már-már azt hihetjük fénysebességgel robogunk, pedig csak a korábbi 10 km-es résztáv csökkent 2 km-es szakaszokra. A Turulhoz vezető betonút az most is beton, nem fűznék hozzá sok mindent, a városba levezető lépcső pedig most is ugyanolyan kellemetlen volt, mint 8 évvel ezelőtt.


A célban örömmel láttam, hogy hatalmas sátor várja a megfáradt túrázókat. 8 évvel ezelőtt szakadó esőbe értünk be, így mindenki menekült valami viharvédett helyre, ami kicsit degradálta a célba érkezés és eredményes teljesítés eufóriáját.  Az akkori beszámolómban pont ezt fejtegettem a rendezőknek, hogy milyen jó lenne ha felállítanának egy hatalmas sátrat, mert ha csak a résztvevők ötöde marad még ott egy kicsit beszélgetni, lazítani, legyen egy hely, ahol ezt megtehetik. Úgy tűnik e tekintetben is sokat fejlődött a szervezés az elmúlt években.


Az időnk végül 10:16 lett, ami részemről idei első túrának megteszi 8 év kihagyás után, de mindketten éreztük, hogy van még hova fejlődni. 


Ami tetszett:


-     Profi szervezés, regisztráció,


-     Gyors start/cél, ep. check-in


-     Korrekt ellátás, ami alatt a bőséges folyadékvételi lehetőséget értem


-     Profi itiner (bár a tömeg miatt nem igazán van rá szükség)


-     Még mindig szép, és igényes kitűző, oklevél


-     A rengeteg ember miatt a pezsgő közösségi életérzés és hangulat


 


Ami nem tetszett:


-     Ennyi embernél a nagy számok törvénye miatt elkerülhetetlen a szabályok betartására képtelen (szemetelő, dohányzó, viselkedni nem tudó...stb) emberi lény. (Soha rosszabbat. J )


 


 További jó túrázást minden kedves természetszerető örökmozgónak!


 
 
túra éve: 2009
CsabdiTúra éve: 20092009.08.30 15:47:02
Csabdi 30 - Elsõ benyomások

Mivel idén egyéb elfoglaltságaink mellett még nem állt módunkban komolyabb túrán részt venni, a nem túl hosszú táv és a nem túl magas szint miatt Csabdi mellett döntöttünk.
A szokásos kis csapatunkat sem sikerült összerántani a hétvégére, így csak Katával, kettesben vágtunk neki a túrának. A lelkesedéssel nem volt baj, már nagyon benne volt a bugi a lábunkban és már nagyon „mehetnékünk” volt. A nagy melegre felkészülve, igyekeztünk korán rajtolni, ami Gyõrbõl 55 percnyi autózás után végül is 7:00-re sikeredett. A kellemes hõmérsékleti viszonyok nagyjából délelõtt 10:00-ig tartottak, amit masszív és erõteljes napsütés követett, de hál’ istennek a nagy melegre tekintettel – ha másért nem, hát a túra kitûzött idõpontja miatt – a szervezõk is gondoltak, így az árnyékos szakaszoknak sem voltunk híján. Az napsütéses/árnyékos részek aránya nagyjából 60-40%. A táj a túra során engem különösebben nem fogott meg. Fõleg az elsõ és utolsó szakaszait alkotó szántóföldek mellett elhaladó földutak hagytak hidegen. A második ellenõrzõ pontot sem igazán értettük, hogy miért nem a Somlyó tetejére helyezték, hisz az erdészháztól az már csak néhány lépés és ott legalább van némi panoráma a környezõ vidékre. Talán majd jövõre… Egyébként végig kiválóan futható, így tájfutóknak is bátran merem ajánlani.
A résztvevõk száma minimális volt, az út során alig találkoztunk néhány sporttárssal. Ez vagy a nagy melegnek, vagy annak volt betudható, hogy ez a túra még nem örvend olyan nagy népszerûségnek, mint egyes társai.
A pontellenõrök mindenhol kedvesen fogadtak minket, de azon kívül, hogy a 2. ep-nél csokival és vízzel kínáltak, valamint a célban lehetett lekváros, zsíros/hagymás/szalámis kenyeret enni, meleg vizet inni, máshol semmit sem kaptunk. Semmi extrára nem lett volna szükség, mindössze néhány korty vízre egy két ep-n. Szerintem a 600 forintos nevezési díj ellenében ez meglehetõsen szûkös ellátás volt.
Az itineren szereplõ leírás 90%-ban elfogadható volt, nem tévedtünk el sehol, de a minõsége hagyott némi kívánnivalót maga után. Nem beszélve az „oklevélrõl”. A/4-es papír félbe vágva fekete-fehér tintával készült lenyomattal. Ennél is láttunk már szebbet. :-(

Elsõsorban kondíciójavító, szinten tartó, új tútacipõbejárató túraként tudom a sporttársaknak ajánlani.

Ami tetszett:
- Az útvonal néhány szakasza.

Ami nem tetszett:
- Az ellenõrzõpontok silány ellátása
- A nem túl változatos útvonal és táj
- A nevezési díj és az ellátás ár-érték aránya
 
 
túra éve: 2008
Tihanyi Gejzírit 33/20Túra éve: 20082008.04.28 20:10:54
Tihanyi Gejzírit 33 elsõ benyomások...

Az elõzõ héten lezajlott Gerecse 50 annyira felvillanyozott és feltöltött energiával, hogy elhatároztam, a következõ hétvégét sem fogom tétlenül tölteni. Ugyan a túra idén Vasárnapra esett, de mivel a leghosszabb táv is csak 33 km volt, így bíztam benne, hogy nem fog annyira leamortizálni, gondolván a másnapi munkába menetelre.
Gyönyörû napos idõ fogadott minket az örvényesi vasútállomáson (rajt), ahonnan 8:00-tól lehetett nekivágni a meghirdetett két távnak. (20,33) A nevezés zökkenõmentesen zajlott…azt leszámítva, hogy helybõl 10 perc mínusszal indultam, mivel az itinerre 8:45 került, holott az órám még csak 8:35-öt mutatott. Sebaj, gyors egyeztetés a pontellenõr bácsival, korrigálás és már suhant is 6 fõs kis csapatunk a kijelölt útvonalon, ki-ki a maga tempójában.
Az itiner szöveges részt nem tartalmazott, mindössze egy gyenge és silány, fekete-fehér miniatûr térképrészlet fénymásolatot. Ennek ellenére a túra során egyszer sem tévedtünk el, amely talán inkább volt köszönhetõ az egyértelmû útvonalnak és jelzéseknek, mint magának az itinernek. Az út során a szinkülönbség viszonylag egyenletesen oszlik el, ezért kifejezetten jól futható túra.
Az elsõ „élõ” ellenõrzõpont a zádorvári kilátónál volt, amelyet kényelmes mégis viszonylag gyors tempóban sikerült elérni, érintve egy „lyukasztó” ep-t. Murvás, földutak váltogatták egymást, minimális szintemelkedéssel és különösebb látnivaló nélkül. Az útvonal ezen része a Tihanyi-félszigettel teljesen ellenkezõ irányba vezetett, egészen odáig, amíg vissza nem értünk Aszófõre. Valójában semmi köze a gejzíritekhez, vagy akár a Tihanyi-félszigethez. Nem is igazán értettük, hogy miért pont ezen szakasz ölelte fel a túra 1/3-adát? A résztvevõk száma sem volt eget rengetõ, a rövid távon kb. 600, míg a hosszú távon kb. 250 ember indulhatott. Aszófõre visszaérve a balatoni fõút mellett haladó biciklis úton folytatódott az útvonal egészen az Apáti templomromig. Ellentétben a túra elõtt szerzett információinkkal, vízvételi lehetõség számos helyen kínálkozott. Zádorvárig két helyen is láttunk mûködõ artézikutat, visszaérve Aszófõre kocsma mellett haladtunk el, míg a Tihanyi-félszigeten kalandozva, a természetvédelmi õrháznál számíthattunk folyadékutánpótlásra. A túra igazán szép része – szerintem – a fent említett templomromtól indult. A félszigeten szinte mindenhol egy nyomvonalas túristautak vezetnek, így elkerülhetetlen a folytonos kerülgetés, bár ezt nem igazán éreztem zavarónak. A félszigeten néhol árnyas, néhol nyílt szõlõültetvények övezte, napos részek váltogatták egymást érintve a Belsõ-tavat, ahonnan gyönyörû panoráma nyílt Tihanyra és a környezõ vidékre. A gejzíritkúpok mellet elhaladva és kiérve az Esõház; Hálóeresztõ nevezetû ep-hez, minden eddigi túránál szebb panoráma és látvány fogadott bennünket. Ha a Tihanyi-félsziget „belsejére” azt találtam volna mondani, hogy gyönyörû, akkor ez a látvány lenyûgözõ és magával ragadó volt. Egészen a nyereg-hegyi ep-ig (ahol a túra során egyszer már jártunk) az útvonal a Lóczy Lajos tanösvényen vezetett. Az útvonal néhol közvetlenül a hegy- és sziklafal peremén kanyarog, egyik oldalon az erdõvel és hegyoldallal, a másikon a Balaton csodálatos és szédítõ panorámájával. A tanösvényt a természetvédelmi õrház szakította félbe, ahol egy már korábbi ep-n szerzett információk szerint zsíros kenyér és tea várta volna a megfáradt túrázókat…persze ha az a volna nem lett volna. Itt sajnos csatlakoznom kell az elõzõ beszámolók negatív kritikáit illetõen. Sem zsíros kenyér, sem tea nem volt, illetve messze nem elegendõ mennyiségben, az a kevés ami meg volt pillanatok alatt elfogyott. Az újabb adagért való "hadakozásban" mi sem kívántunk részt venni, inkább a saját szendvicseinket majszoltuk, majd gyorsan tovább álltunk.
Az itt tartózkodó pontellenõrök magatartása is felháborító volt! Amikor odaértünk és a párom átnyújtotta pecsételés céljából a félbehajtott(!!!) itinert, a pontellenõr visszadta, hogy ezt így nem tudja elfogadni és szíveskedjen kinyitni. A viselkedése, akárcsak az elhangzott mondata abszurd és érthetetlen volt számunkra. Nem igazán tudtuk hova tenni. Itt azonban azonnal le is szögezném, hogy a többi ellenõrzõ pontnál rendkívül kedves és segítõkészek voltak a pontellenõrök.
A nyereg-hegyi ep-tõl az útvonal teljesen megegyezõ nyomvonalon vezetett vissza az aszófõi vasútállomásig. Sajnos a vasútállomás céljában további felháborító dologgal kellett szembesülnünk. A szervezõk még ahhoz sem vették a fáradtságot, hogy az elismerõ oklevélen a nevet kitöltsék. Szerintem ez az igénytelenség és a nemtörõdömség csúcsa!
Összességében ha az útvonalat kicsit korrigálnák egy rendkívül egyedi és szép túra kerekedhetne belõle, amely a szervezõk felkészületlensége és minõsíthetetlen stílusa (tisztelet a kivételnek) ellenére is tetszett, köszönhetõen a gyönyörû Tihanyi-félsziget útvonalainak és balatoni panorámájának.

Ami tetszett:

- A túra Tihanyi-félszigeten vezetõ része, az egyedülálló panoráma

Ami nem tetszett:

- A szervezõk felkészületlensége és egyes pontellenõrök modora
- A túrán az ellátás konvergál a mínusz végtelenbe… lényegében nulla, semmit sem kapsz
- Gyenge minõségû itiner
- Gyenge minõségû kitöltetlen, biankó oklevél (!?)
- Az útvonal átgondolatlansága. Nem lett volna különösebb ördöngõség kihagyni a betonos szakaszokat, esetleg beiktatni Tihany települését is, és igazán befejezõdhetett volna a túra Aszófõn, mivel az a +2 km már igazán nem számított volna senkinek.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
GerecseTúra éve: 20082008.04.20 15:26:48
Gerecse 50 elsõ benyomások:

Idén ez volt az elsõ teljesítménytúránk, már nagyon készültünk rá, ugyanakkor az idõjárás-elõrejelzés és a topicban olvasott korábbi hozzászólások alapján – a résztvevõk nagy számát illetõn – komoly fenntartásokkal indultunk útnak.
Ennek ellenére kellemes csalódás ért. A beharangozott nagy tömeg még a bizonytalan idõjárás ellenére is beigazolódni látszott. A rajt környékén mindenütt túrázók hemzsegtek, még parkolóhelyet sem volt egyszerû találni. A Jubileumpark egy hatalmas hangyabolyhoz volt hasonlatos. A helyi lakosok nem értették mi folyik itt, megszállták Tatabányát a túrázók…? :-) Ennek ellenére a rajtnál – gondolom az elmúlt 26 év tapasztalatai alapján – minden gördülékenyen ment. Leszurkoltuk a 600.-Ft. nevezési díjat és máris a kezünkben volt az itiner, amely egy minõségi papírra nyomtatott színes térképbõl állt szöveges rész nélkül. Igazából nincs is rá szükség, mivel a nagyszámú részvétel végett kizárt az eltévedés. A túrának egyetlen olyan szakasza sincs, ahol egyedül kóricálnánk az erdõben. Némi képzavarral élve, érdemes ezt észben tartani jövõbeni kellemetlenségek elkerülése végett arra az esetre is, ha az embert szólítaná a természet.
Mi végül is 07:20-kor vágtunk neki, de a hangosbemondóból, már akkor boldogan jelentette be a konferanszé, hogy túl vannak az 1800. nevezésen. Szerintem idén is bõven 2000 fõ felett volt az indulók száma. Az elsõ ep.-ig (János forrás) az út nagy része Tatabányán keresztül vezetett, szemerkélõ esõben. Ezt egy egyenletesen emelkedõ kaptató követte a baji vadászházig, ami mivel nem járt hirtelen szintemelkedéssel nekem kifejezetten jól esett, legalább megjött a bugi a lábakba. Lassan az idõjárás is jobbra fordult, bár a túra során tényleg hol kisütött a nap, hol meg esett az esõ. Itt megjegyezném, hogy yeran beszámolója nem teljesen fedi a valóságot, mivel a túra során egyáltalán nem esett jégesõ.
A 3. ep. Tardoson volt, ahol vízvételi lehetõséggel lehetett élni. A 4.-5. (Pusztamarót, Héreg) ep. közötti szakaszok nagyon szépek voltak, változatos táj fogadott minket. Kiválóan jelzett túristautak, medvehagymával borított rétek jellemezték. Idõközben a tömeg is eloszlott egy kicsit és már nem egymás hegyén-hátán tolongott a nép, ami szintén pozitívan hatott a morálra, mindenki felvehette a saját ritmusát, tempóját. Az 5. és 6. ep. közötti szakasz (Héreg- Bánya-hegy) hírhedt része a túrának! Ennek oka, hogy egy viszonylag rövid szakaszon 240 m szintkülönbséget kell legyûrni. Nekem személy szerint ez a része is nagyon tetszett, legalább egy kicsit kibillentett a monoton gyaloglásból. A következõ etaphoz (Koldusszállás) egy hosszabb, monotonabb kis szintkülönbségû szakasz vezet, amelynek a felénél a szervezõk egy frissítõpontot iktattak be. Jó ötlet volt a részükrõl! Itt szódával és zsíros kenyérrel lehetett pótolni az elégetett kalóriát. Szerény véleményem szerint ez a szakasz a kulcspontja mentálisan a túrának. Ha ezt végigcsinálod, már nem fogod feladni és biztos végigkecmeregsz a túrán. A következõ ep-ket nem részletezném különösebben. Viszonylag rövid szakaszonként követik egymást egészen a Turulmadárig, ahonnan egy lépcsõ vezet le a városba, majd egy rövid városi szakasz a finishig. Sajnos ezen a részen már masszívan esett az esõ, így már mi sem a táj szépségeire koncentráltunk, hanem arra, hogy minél elõbb befejezzük.
Összességében nagyon kellemes benyomásaim voltak a túráról. Tartottam a sok embertõl, de valahogy a pozitív oldalát láttam meg az egészben. Csodálatosnak találtam, hogy ennyi ember szánja rá a szombatját a természetre, a kirándulásra, az idõtöltésnek eme formájára, még a viszonylag kellemetlen és rossz idõ ellenére is. Örültem, hogy én is részese lehettem ennek az emberhadnak és valahogy ennek a túrának ez is adja a hangulatát. Ezt a túrát nem azoknak a találták ki, akik magányosan, eggyé válva a természettel akarják végigfutni, gyalogolni a kijelölt útvonalat. Itt az emberek beszélgetnek, szóba elegyednek egymással, akár még barátságok is születhetnek. Más túrákhoz képest meglepõen sok a fiatal egészen a legkisebb generációkig. Nem sûrûn lát az ember 50 km-es túrán 6-7 éveseket indulni.
Egy javaslattal is élnék a szervezõknek: Mivel ezen a túrán nagyon sokan elindulnak, szerintem nagyon jó ötlet lenne, ha a célban egy hatalmas sátort felállítanának, ahol aztán a túra végeztével mindenki megpihenhetne, esetleg meleg ételt is elfogyaszthatna és megvitathatná a túra eseményeit.
Tudom, hogy sokan messzirõl az ország különbözõ pontjairól érkeznek és igyekeznek haza, de ha csak minden 10. ember maradna ott, már akkor is egy igazi fiesta hangulat alakulna ki.


Ami tetszett:

- Kiváló szervezés, kiváló minõségû itiner, gyönyörû fém kitûzõ
- Kiváló minõségû túristautak (zéró dzsungelharc és eltévedés)
- Rengeteg ember, akik kifejezik a természet és a túrázás szeretetében rejlõ összetartást
- Számtalan folyadék-utánpótlási lehetõség, igaz nem ingyen, de legalább a lehetõség biztosított.
- Változatos terepviszonyok, kevés monoton, unalmas szakasz.
- Több helyen is segítõkész elsõsegély-szolgálat mûködött, akik készségesen a rendelkezésére álltak a túrázóknak, akár egy csúnya vízhólyag, akár egy bokaficam okozta a problémát.

Ami nem tetszett:

- Nem adnak emléklapot
- Az idõjárás, amiért sajnos senki sem tehetõ felelõssé. 
- Az ellenõrzõpontokon talán lehetett volna egy kicsit nagyobb ellátás térítésmentesen
- A rajt/cél lehetne talán egy kicsit jobban megválasztott hely, ahol fedett körülmények (pl.: egy sátor) között a sok túrázó elférne és megpihenhetne egy kicsit.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
túra éve: 2007
ÍrottkőTúra éve: 20072007.10.30 22:20:17
Írott-kõ 50 elsõ benyomások…

Elõször is talán azzal kezdeném, hogy nem egészen pontos a cím, mivel tavaly már volt szerencsém ezen a túrán indulni, de akkor mindössze csak a 30-as távon nyomultunk és inkább volt ismerkedés a vidékkel, mint komoly (vérre) szintidõre menõ TTtúra. :-)
Tisztában voltunk vele, hogy minél elõbb el kell indulnunk a korai sötétedés miatt, így indokolt volt a korai rajt (6:00). Ennek megfelelõen már a szálláshelyünket is közel Kõszeghez szerveztük le Szombathelyen. Ezt kedves gaudoth kolléga intézte, és hál’ istennek, nekem is jutott egy kis potyaszállás. Szombat este elmaradt a hupákolás, mivel mindenki korán nyugovóra tért a kellõ regenerálódás végett.
4:30-kor kelés, kiadós reggelizés, pakolás, indulás. Az utcára kilépve jön a döbbenet, zuhog az esõ…se baj 7 fõs kis brigádunk még bizakodik, Kõszegre érve biztosan javulni fog az idõ. Az autóban erõs hezitálás, bakancs, vagy félcipõ, félcipõ, vagy bakancs. Végül is jól döntöttem a félcípõ mellett. A szokásos reggeli szöszmötölésnek (na és persze a kiadós reggelizésnek) köszönhetõen a 6:00-ás rajt kivitelezhetetlennek bizonyult. Annyi baj legyen, legalább megúsztuk a tömegrajtot…bár szerintem az idõjárás is sok sporttársat elrettentett.
6:20-kor végül is elrajtolunk. (Kõszeg-Jurisich Gimnázium) Mindenki az erõnlétének megfelelõ távon. Sötétben indul a túra, elkél a fejlámpa. Az elsõ ellenõrzõpont Óház-tetõ (3,7 km) amit kiváló tempóban sikerül elérnünk. A pontellenõrök kedves segítõkészségén kívül itt nem kapunk semmit. Amire felérünk, teljesen kipirkad. Tisztában vagyunk vele, hogy az elején kell megtolnunk, mert a végére már úgyis fáradunk és akarva-akaratlanul belassul a társaság. Az esõ ellenére szerencsére nincs dagonya, de azért egyes helyeken picit csúszik. Irány a Vöröskereszt :-), majd a Velem-Alkotóház a P+,P jelzésen. Tudjuk, ez utóbbihoz még visszatérünk a nap folyamán, de ehhez el kell még égetni némi Kcal-át. A következõ etap csak épphogy érinti Bozsokot egy virágkereskedés furgonjának formájában. Ezen az ellenõrzõponton sincs semmi mi szem-szájnak ingere :-), de legalább megjön a bugi a lábunkba… Pecsételést követõen gyors tovasuhanás, mindenki fülig vigyor, következik a fincsi…amit már mindenki oly hõn várt. A 710 m-es szintemelkedés Írott-kõre, érintve Kalapos-követ, mindenkiben eloszlatja a kételyeket, hogy nem fog ma megizzadni. Kalapos-kõ nem ellenõrzõpont, itt mindössze egy számot kell felfirkantani az itinerre. Szerény véleményem szerintem ez a szakasz a túra egyik legszebb része, még ha felfelé is kell menni. Széles, jól járható, kitaposott turistaösvény kanyarog, körben az erdõ az õsz szebbnél szebb színeiben pompázik, fenséges a látvány. Írott-követ nem a hagyományos útvonalon érjük el a K+,K jelzésen, hanem a K▲-nél irány fel a gerinc, ami egyben az országhatár is. Itt ha akarnánk sem tudnánk az egyébként is jelzett turistaútról lekeverni, mindössze a határköveket kell követni. A gerincre felérve a táj is megváltozik, és nagy a meglepetés, ugyanis itt már mindent hó borít, amihez sejtelmes köd párosul. Nagyon utópisztikusnak tûnt ott és akkor a hely. Mintha az ember a semmibe menne. A nagy tûnõdés közepette ripsz-ropsz sikerült meglátni a „fényt” az „alagút” végén Írott-kõ, a pontellenõrök és egy dianás cukorka formájában. Rövid szussz, gaudoth is beér minket, újra együtt a csapat, indulás tovább… le Velembe a P jelzésen. Odaérve már meleg teával lekváros, zsíros-hagymás kenyérrel kínálják a megfáradt vándort. Nagyjából még csak az út felénél vagyunk, de az idõjárást ez cseppet sem érdekli és elkezd szemerkélni az esõ. Gyors zoknicsere, kamásli elõ és már meg is célozzuk a Szent-Vid Kápolnát a K jelzésen. Ide egy 375 m-es szintemelkedés vezet, amit már mindenkinek megéreznek a lábizmai. Fújtattunk is rendesen, ahogy illik. A Hörmann-forrásnál vízvételi lehetõségünkel nem élve a Stájerházaknál boldogan majszoljuk a lédús almát, majd lelkesen megmászva a Tábor-hegyet érintjük Paradicsomost. Ugyan itt ketchup egy gramm sem volt, de kárpótolnak helyette egy irgalmatlan meredek és csúszós ereszkedéssel az ellenõrzõponthoz. A túrabotok életmentõnek, de legalábbis térdszalag kímélõnek bizonyultak. :-)
Véleményem szerint a túra kulcspontja mind mentálisan, mind fizikailag a Stájerházaktól Hét Vezér-forrásig terjedõ szakasz. Mi is sokat beszélgettünk, hogy teljen-múljon valahogy az idõ és kopjanak azok a fránya kilométerek. Azokon a bizonyos holtpontokon hihetetlen ötletek tudnak az ember agyából kipattani. El is határozzuk a srácokkal, hogy jövõre (csakhogy legyen valami kihívás is a túrában :-)) Írott-kõre fókajárásban esetleg békaszögdécseléssel megyünk fel, míg a Velembe lefelé tartó szakaszt pókjárásban tesszük majd meg :-) Na de vissza a túrához…
Ha a hét vezért is kipipáltuk, már csak Óház-tetõre kell még egyszer felszökkeni, (a túra össz szintjéhez képest már csak egy hupszlinak tûnik), majd a célba, vissza Kõszegre a suliba visszakocogni.
A célban kétféle üdítõ és szalámis szendvics a jutalma a megfáradt vándornak. Oklevél, kitûzõ (Rajta Kalapos-kõ) gratuláció a szervezõktõl és a rövidebb távon indult társainktól. Viszonzásképpen gratuláció és köszönet részünkrõl is a szervezõknek! Jövõre ugyanitt, ugyanekkor a 70-es távon :-)

Ami tetszett:
- Kiválóan megszervezett és átgondolt túraútvonal
- Kifogástalan, (bár átlagos) itiner szöveges leírás nélkül, az eltévedés így is kizárt.
- Jól járható (zéró dzsungelharc) kitaposott, kiválóan jelzett túristautak
-Kellõ mennyiségû vízvételi lehetõség (bár így az õszi idõszakban már nem annyira szomjas az ember)
- Gyönyörû tájak, erdõk,
- A túra során számos helyen sültgesztenye-vételi lehetõség van

Ami nem tetszett:
-………………???

Jó tanács:
- A közel 2000 m szintkülönbségbõl és az útvonal jellegébõl adódóan érdemes túrabotot vinni magunkkal, mert rengeteg terhet levesz a lábunkról és sok helyen komoly magabiztosságot ad az esetleges bokaficamok elkerülése érdekében.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
Kilátó Maraton+ / Kilátó 25Túra éve: 20072007.07.30 20:00:12
Kilátó Maraton + elsõ benyomások…

2007-ben nem úgy alakultak a dolgok különbözõ elfoglaltságaink révén, ahogy azt elterveztük, így idén ez volt az elsõ teljesítménytúránk, amin részt vehettünk. Ebbõl kifolyólag viszont már nagyon vártuk és nagyon készültünk rá.
Péntek délután indultunk Sopronba, ahol hál istennek nem kellett szállásról gondoskodnunk, mivel Balázs barátomék már vártak minket, így ismét a szokásos kis 4-es fogatként vághattunk neki a tervezett túrának. Este gyors térképtanulmányozás, összecuccolás, egyeztetést követõen mindenki gyorsan nyugovóra tért a kellõ mennyiségû pihenés végett.
A rajt a Lõvér kempingben volt fellelhetõ, ahol kicsit furcsálva a dolgot, rajtunk és a pontellenõrökön kívül senki sem volt. Mint késõbb megtudtam, összesen 11-en indultunk a hosszútávon, így nagyon szerény volt a mezõny. Valószínûleg az erõsen borús és esõgyanús idõ riasztotta el a sporttársakat. 7:30-kor végül is nekivágtunk az útnak. A kapott itiner teljesen átlagos volt. Fénymásolt lapokból állt, viszonylag korrekt leírással és térképpel. A kezdetben felhõs idõnek az elején még örültünk is, hiszen tudjuk, hogy a hõség milyen demoralizálóan tud hatni az ember pszichés állapotára és állóképességére egyaránt. Az elsõ két ellenõrzõpontot viszonylag hamar elértük, minimális dimbes-dombos szintkülönbséggel fûszerezve. A jelölések többnyire kifogástalanok voltak, bár egy-két helyen lehetett volna pontosabb is, fõleg a szalagozás. Mivel a túra egy jelentõs szakasza végig az osztrák határ mentén halad, számos kilátóból tiszta idõben gyönyörû kilátás nyílik az osztrák Alpok vonulataira is. Számos helyen volt felellhetõ az út mentén mézédes feketeszeder, amely szintén jó szolgálatot tett elvesztett kalóriáink pótlásához. Sajnos a vízvételi lehetõségek több ok folytán is korlátozottak voltak. Ugyan a túra útvonala több települést is érintett (Brennbergbánya, Ágfalva, Bánfalva) sehol sem találtunk mûködõ artézi kutat, az ellenõrzõpontokon pedig hosszú ideig egyáltalán nem volt. Ellátás gyanánt almát, szilvát, müzliszelet, (a közel 40. km-nél!!!) szódát, szörpöt (a 41. km-nél!!!) forrásvizet, illetve zsíros kenyeret biztosítottak a szervezõk. Sajnos az idõjárás sem volt kegyes a túrázok eme kicsiny kis elszánt csoportjához, mivel az utolsó 10 km-t zuhogó esõben kellett megtenni, ráadásul a túra utolsó szakaszaiban komoly fejtörést okozott a rendkívül szúrós aljnövényzet is. Az esõ miatt az utolsó ellenõrzõponton lévõ Károly-kilátóba már senkinek sem volt kedve felmenni, zsíros kenyeret majszolni meg egy helyben ázva pláne nem. Míg 4 fõs társaságunk fiú tagjait ez az idõjárás-változás felvillanyozta és felfrissítette – csak, hogy valami pozitívat is mondjak – addig lánytagjaira pont ellenkezõleg hatott. Mindenesetre az útviszonyok erõteljesen megváltoztak, ami nem igazán hatott kedvezõen egyikünk menetdinamikájára sem. :-)
Dagasztottuk is a sarat, ahogy a csövön kifért, és nagyon kellett koncentrálni, hogy a túra nehogy egy fincsi kis bokaficammal érjen véget. Végül is csurom vizesen bár, de törve nem visszaértünk kiindulási pontunkra 12 óra 18 perc gyaloglás után. A pontellenõrõk javára legyen írva, hogy még így is megvártak minket és a szintidõt túllépve is részesülhettünk a túra teljesítésének elismeréseként adott oklevélben és kitûzõben. Köszönet érte!

Az ellenõrzõpontok:
1. Lõvér kemping (Rajt)
2. Hármas forrás
3. Béke-kilátó
4. Asztalfõ
5. Ház-hegyi kilátó
6. P/S találkozó
7. Várhely kilátó
8. Szalamandra-tó
9. Károly-kilátó
10. Lõvér kemping (Cél)

Ami tetszett:

- Kedves, segítõkész pontellenõrök.
- Az útvonal nagy része jól járható, kitaposott turistaútvonalakon vezetett.
- Ahol nem volt turistajelzés, ott szallagozással segítették több-kevesebb sikerrel a tájékozódást.
- A táj változatos volt, a szintkülönbség viszonylag jól eloszlik.


Ami nem tetszett:

- Az útvonal egy bizonyos szakasza (néhány kilométer) ultra bozótharcból állt, rendkívül szúrós feketeszederrel, mérgesszömörcével és egyéb aljnövényzettel tarkítva. A túra végére a lányok lábán nem igazán volt ép felület. Nem hiszem, hogy nehezére esett volna a szervezõknek egy ugyanilyen hosszú, de rendesen járható túraútvonalat kijelölnie.
- Az ellátás átgondolatlan volt, ugyanis a túra során vízhez mindössze csak a 39. km-nél juthattunk. Véleményem szerint a túra kulcspontja az Asztalfõhöz vezetõ szakasz és az onnan Ház-hegyi kilátóhoz vezetõ etap volt. Asztalfõ ugyanis nagyjából a félúton volt és mindegyikõnk azt remélte, hogy ott lesz majd valamilyen vízvételi lehetõség. (Elõtte, utána 10-10 km-es körzetben ugyanis semmi.) Errõl a folyadék beosztása miatt több ellenõrzõponton is érdeklõdtünk, de sajnos nem tudott senki sem megfelelõ felvilágosítást adni.
- A jelölés több helyen hiányos volt, és mint tudjuk elég egy helyen emiatt elkavarni, máris kicsúszol a szintidõbõl.
 
 
túra éve: 2006
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20062006.08.22 10:29:20
Vértesi barangolások, elsõ benyomások... (50 km)

Bár nem erõségem az írás, most mégis úgy gondoltam, hogy tollat (billentyûzetet) ragadok és megosztom tapasztalataimat másokkal is. Röviden a következõ benyomások értek a túrával kapcsolatban.
2006. 08. 18-án Péntek este érkeztünk Gántra autóval. Igazából aznap (másnap) reggel is indulhattunk volna, mivel Gyõr nincs túl messze a fent említett kis falutól, de néhány Pestrõl érkezõ cimbora is az elõzõ napi érkezés és terepfelmérés elõtt döntött, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Gánt, mely a túra start és célállomásaként is funkcionált egyben, Székesfehérvártól kb. 20 km-re található tüneményes kis falu a Vértes szívében. A terület egyik sajátossága, hogy számos külszíni fejtést folytattak itt korábban, így a környéken rengeteg hatalmas „lyuk” tátong, amelyeket már önmagában is érdemes megnézni. Na de vissza a túrához...
Péntek este sátorverés az Általános Iskola udvarában, egy korsó sör a szomszédos kis büfé teraszán, „mélyreható” elméleti felkészülés a holnapi túrára. Az éjszaka nyugodt, az ég tiszta, a szomszédos kutyák „parlamenti” vitát folytatnak kissé emelkedett hangnemben, a szomszédos sátorban intenzív duruzsolás folyik... reggel hajnali hatkor kakasszóra ébresztõ, sátorbontás, öltözködés, megérkeznek Balázsék is, a csapat létszáma velük együtt most már 7 fõ.
Nevezés, 7:10 -es rajt és az elsõ meglepetés gyanánt egy jó minõségû kiválóan áttekinthetõ leírás, színes térképpel. Mellékelve mindehhez a szintkülönbségek grafikonja. A papír sem valami gagyi félfamentes, ami az izzadt kézzel való több órás viaskodás eredményként általában úgy néz ki, mint egy orrnyálkahártyával átitatott papírzsepi. Nagyon profi volt. Az eredeti kartográf térképet egyszer sem kellett elõvenni. (Pedig nagyon jól tudjuk, hogy akár már egy eltévedés is elég, ahhoz, hogy teljesen tönkrevágja a túrát.) Az útvonal végig gyönyörû volt. Jelzett túristautakon vezetett, és szemmel láthatóan a túristajelzések is fel voltak újítva, ahol pedig még így sem lett volna egyértelmû, ott szalagokkal segítették a tájékozódást. A túra során egyszer sem kavartunk el és nagy örömömre szolgált, hogy egyetlen métert sem kellett feleslegesen megtenni. Az elején rendesen kiléptünk (kb.5,5-6 km/h), mivel tudtuk, hogy a végére így is, úgy is be fogunk lassulni. (Ez bár magam sem tudom miért, most elmaradt :-)) A csapat a túra során kissé szétszakadt, mindenki beállt a saját tempójába, Ildi huga, aki egyben csapatunk legifjabb tagja is volt a 4. ellenõrzõpontnál át is kanyart a 30-as távra. Valamennyi ellenõrzõpontnál (összesen 6 db.) szívélyes fogadtatás várt minket. Egyszer sem kellett a pecsételésre várakoznunk, pedig viszonylag nagy volt a résztvevõk száma. A frissítõre sem lehetett panasz: zsíros(lekváros)kenyér, müzliszelet, ásványvíz, jéghideg kútvízben mosakodás, ami az aznapi hõségben igazán üdítõen hatott. Az összesen 837 m –es szintkülönbséget „szinte” észre sem veszed, mivel végig lankás dombokon rójuk a kilométereket. Az útvonal mindössze két kis települést (Kõhányás, Vérteskozma) érintett, ahol szintén van lehetõségünk a folyadék-utánpótlásra és egyben változatossá is teszi az útvonalat. Annak ellenére, hogy tényleg bitang meleg volt egész nap, (önmagunkhoz képest) nagyon jó tempóban tudtunk haladni és az ellenõrzõ pontokon sem idõztünk sokat. Végül 16:35-re értünk célba, így 9h 35 perc alatt tudtuk le a pontosan 47,5 km-t. A célban a szokásos kézfogás, gratuláció, oklevél, kitûzõ átvétele és sok-sok dicséret a szervezõknek. Még egyszer is gratulálunk. Összegezve egy kiválóan megszervezett és lebonyolított tt. túrával gyarapodtunk. Minden elismerésem a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesületnek.

Ami tetszett:
1. Végig jelölt turistaútvonal (zero dzsungelharc)
2. Kiválóan felújított jelzések (az eltévedés kizárt)
3. Minõségi leírás, színes térképpel, grafikonnal. (az eltévedés kizárt)
4. Bõséges és változatos frissítõk (nem kell több tonna cuccot cipelned)
5. Gyönyörû és változatos táj

Ami nem tetszett:
1. Akármennyire is töröm a fejem, semmi sem jut az eszembe :-)
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár