Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Bakony 50/25/10Túra éve: 20172017.03.28 22:47:58
Bakony 25 plussz visszaút Herendre

GPS-el mért távolság: 37,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 885 m. Ebből a teljesítménytúra: 22,4 km 535 m szinttel, a Herendre visszavezető út: 15,1 km, 350 m szinttel.

 Végre összejött a tervem, hogy a rajthelyen teszem le a kocsit, megcsinálom a 25-ös távot, majd visszagyalogolok Herendre, körtúrává alakítva a teljesítménytúrát. A visszaút Szentgálig vezető részén már jó párszor jártam, tehát a legkevésbé sem ismeretlen.

Az előző napok enyhe időjárása után, csípős hidegben értem Herendre. Mivel élénk széllökéseket jósolt a meteorológia, ezért egy kicsit túlöltöztem. Összefutottam Ágival, s megegyeztünk, hogy a 25-ös és 35-ös távok szétválásáig együtt megyünk. Hét előtt pár perccel beneveztem. Két betűs kitérő s az elsők közt vágtunk neki a távnak. Jólesett a gyaloglás, sőt még az emelkedő is. Legalább sikerült bemelegedni. Párszáz méteres kaptatót követően, meg is szabadultam egy réteg ruhától. Ági ment tovább, mondván, úgyis utolérem, amilyen tempót diktáltam. Hűha! Én eddig úgy éreztem, Ági diktálja a tempót, én meg csak kapaszkodom, hogy tartsam vele a lépést. No, mindegy! Kapkodhattam a lábaimat. A végén egy enyhe lejtőn, kicsit belefutva, kb. 3 km alatt sikerült az egy-két perces megállót behoznom. Közben újra megelőztem azt a két csapatot, amelyek előttünk indultak.

 Hamarosan megkezdtük az aszfaltút kanyarjainak levágását a sárga jelzésen, s ezzel a kaptató meredekebb részét. Még az aszfaltút elején megjelent a medvehagyma. A Hajagok oldalában, s pláne a fennsíkon már igencsak dúsan nőtt. Meglepett, mennyi vadvirág jelent meg az elmúlt másfél hét alatt: pettyegetett, vagy orvosi tüdőfű, odvas keltike, salátaboglárka, szellőrózsa, bogláros szellőrózsa és tyúktaréj. Ez persze azt is jelenti, idén sem tudom elkapni az odvas keltike fő virágzását a Vértesben. A kaptatón fújtattunk rendesen, de haladtunk is. A virágokat, és egy-egy szép erdőrészletet leszámítva nincs túl sok látnivaló, így a fényképezőgépet sem kellett elővennem. Kisvártatva elértük az első ellenőrzőpontot. A pontőrök is meglepődtek egy kicsit, de már készen volt az első adag tea. Kiderült, mi voltunk az első érkezők. Teázás közben Ági szedett egy kis medvehagymalevelet, mivel emlékeink szerint a Hajagokról leérve már nem nagyon lesz (a 25-ös távon nincs is).

 Gyerünk tovább! Egy nyiladékon, szalagozás vágta le a S+ - P jelzés egy kanyarját. A szervezők a rajtnál mondták is, hogy itt szalagoztak, mert úgyis majd mindenki levágja ezt a kanyart, így inkább hivatalossá tették. Ezen a szakaszon, immár másodszor keresztezték őzek azútvonalunkat. Hja kérem! Teljesítménytúrákon vadat látni, a korán indulók kiváltsága. A piros jelzésen egy kis akadálygyaloglás következett, mivel a gyérítés során az útra is rádöntötték a fákat. Mutattam Áginak, ezzel a gyérítéssel milyen jót tettek télen a szarvasokkal (másutt is találkoztam már ezzel a jelenséggel). A kidöntött bükkfák ágairól a szarvasok csaknem teljesen lerágták a kérget. Hát ezért kell a friss ültetvényeket és a magról kelt fiatalosokat bekeríteni, amíg kellően meg nem erősödnek, illetve a kérgük meg nem keményedik annyira, hogy a szarvasok ne szeressék. Az első lejtőnél szerencsére vége az akadályoknak. Kiérve az erdőből elég jó a kilátás. Kellemetlen meglepetés: A mezőt bekerítették, még utat sem hagytak. Bokatörő bozótosban kell menni, ami alaposan lelassított bennünket. Decemberben még nem volt bekerítve. Mindig feldühít, amikor valaki ilyet csinál. Ha már lekeríti az utat, akkor arra is szánjon pénzt, hogy új utat is építsen a lezárt helyett. Azért csak leértünk a Gella-patak völgyébe. Újabb nyílt terep, ahol ért bennünket a szél. Egy futó, immár harmadszor előzött meg bennünket, de mi is hamar elértük a távok szétválásánál lévő ellenőrző pontot. Pecsételés után elköszöntünk egymástól, s ment ki-ki a választott távján.

 A P+ jelzés az elején kicsit szederindás, utána viszont egészen Csehbányáig kényelmes. Jól haladtam, s hamarosan be is értem a faluba. Beterveztem egy kis frissítést, a helyi presszóban. Sajnos csalódnom kellett: bezárt. Ez van. Ballagtam tovább. A K+ jelzés könnyebben járható a megszokottnál, így nagyon hamar elértem az utolsó EP-t. Pecsételés és gyerünk tovább. Sajnos az emelkedőn, idén sem láttam madársóskát, pedig jólesett volna csipegetni belőle. Az emelkedő végén kiértem az erdőből, és szép kilátás nyílt Városlőd felé. Mivel még 11 óra sem volt, ezen a szakaszon kezdtem el gondolkodni azon, vajon jól döntöttem-e azzal, hogy Herenden hagytam az autót. Ha Városlődön hagytam volna (ehhez egy órával korábban kellett volna elindulnom otthonról), akkor délután egy órára akár ki is érhettem volna a Maxira horgászni. Késő bánat! Ez a hajó már elment. Fél tizenkettő előtt pár perccel be is értem a célba. Megkaptam az emléklapot, a kitűzőt és a croissant, s elindultam vissza Herendre. A Kálváriától, az Üveg-hegy oldalában kaptattam, szembe a rövidtávosokkal. Ez egészen az Üveg-hegy és a Kopasz-hegy közti gerincig tartott. Jó sokan jöttek szembe. Ahol több gyerek túrázott együtt, nagyon vidáman voltak. Érdekes, most ez az út is jól járható, sehol sincs szétmosva. Elértem a jószerével csak térképen létező S+ jelzést, és azon ballagtam a Kakastaráig. Már a Kopasz-hegy oldalából is remek a kilátás, hát még a gerincéről.

Közvetlenül a Kakastara teteje előtt balra tértem egy régi murvás útra. Jó látási viszonyok között, az elágazásból látni lehet a Somlót. Most inkább csak sejtettem. Jártam már itt olyankor is, amikor a Schneeberget is látni lehetett, pedig az több, int 200 km-re van. Újabb rövid, de húzós emelkedő következett, majd egy kis nyiladékban jobbra letértem az útról, hogy elérjem a környék legjobb kilátópontját. Az elég meredek lejtővel határólt mellék pukliról, Magyarpolánytól Veszprémig terjedő szektorban van remek kilátás, már csak azért is, mert 500 m fölött voltam. Sajnos most kissé párás a levegő, így nem annyira jó a kilátás, mint lehetne. Leereszkedtem az útra, s gyerünk tovább. Amint beértem a bükkerdőbe, nagyon hangulatos az út. A jószerével szintén csak a térképen található P+ jelzést elérve, csak kereszteztem azt, és egy kis újabb emelkedővel a Belső-Üsti-hegy (azt hiszem, az Üsti-hegyek közül, sokaknak a Kis-Üsti-hegy hangzik a legszebben) oldalában végleg kiértem az erdőből. Erről a pontról is remek a kilátás és tulajdonképpen az egész túra végéig jó is maradt. Érdekes látószögből látható, a Mecsek-hegytől, a Miklós Pál-hegyen át a Csatár-hegyig tartó hegysor. Észak-keleten pedig akár Hárskút is látható. Ilyen száraz időben, kellemes, jól járható út vezet Szentgálra, mégpedig jórészt lefelé. Tartósan esős időben, illetve hóolvadás után, azért tud itt helyenként bokáig érő sár is lenni (saját tapasztalat).

 Szentgálon betértem a Bakony sörözőbe egy kávé-kóla kombóra. A frissítés után végig aszfalton gyalogoltam a Herendi vasútállomásig. Átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.

 A teljesítménytúra útvonala nem túl látványos, de igazán kellemes. A megjelent sok virág és a Hajagok óriási medvehagyma mezői, csak javították a hangulatot. A Városlődről Herendre vezető útvonal sokkal látványosabb, s itt is az útvonal elején van a szint nagyobbik része. Persze ezt az útvonalat csaknem végig szalagozni kellene, mivel a Kakastarától, még csak a térképen sincs jelzés (ettől függetlenül könnyen követhető). Szentgálig lehetne ugyan a piros jelzésen is menni Városlődről, de az a jelzés ellenére sem követhető könnyebben, hosszabb, több az aszfalt és sokkal kevésbé látványos.

 A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképet (saját térkép nem szükséges), a szokásos kurta itineres igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Nagy-Nyergesen forró tea, a célban pedig csokis croissant volt az ellátmány.
 
 
Mozdulj a síneken!Túra éve: 20172017.02.27 23:03:21
Mozdulj a síneken 25

GPS-el mért távolság: 25,6 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 715 m. Ez most is csak az általam megtett táv adatait jelenti, mert Alsópere és a Csengő-hegyi kilátó között eltértem az útvonaltól.

 

Már a túrára menet látszott, nagyon tiszta a levegő, remek kilátásban lehet részünk. Cserében viszont dermesztően hideg szél fújt. Tipikus hideg front utáni időjárási helyzet. Mivel csak 2-3 óránként van vonat Zircről Eplény felé, ezért nagyon bő rátartással indultam el otthonról. Mások is így lehettek ezzel, mivel a nyolc óra egy-két perces érkezésemkor, közvetlenül előttem is jött autó, s szinte rögtön utánam is állt be túrázó a TESCO parkolóba. A vonat, a menetrend szerint 08.49-kor indul. Folyamatosan érkeztek a túrázók. Fél kilencig kényelmesen elücsörögtem a kocsiban, majd irány az állomás. Jó sokan voltunk. Villámgyorsan megkaptam a vonatjegyet, amire a kiírás alapján nem itt számítottam. Beszélgettünk az ismerősökkel, majd kiballagtunk a peronra. Először Veszprém felől, négy kocsival jött meg a Piroska, majd végre megjött Győr felől is a vonat (M41). Gondolom a szervezők jelzése alapján, kettő helyett 4 normális vagonnal. Kellett is.

 

A fekete leves Eplényben jött. Baromira szerencsésen, pont úgy állt meg a vonat, hogy elsőként tudtam beállni a Veszprém felől érkezettekből álló sor végére. Olyan 30-an állhattak előttem. Robi pár perc alatt kiosztotta az igazoló lappal együtt lévő nevezési lapot. Kitöltöttem, megnéztem a térképet. Nagyjából arra ment az útvonal, amerre a kiírás szerint számítottam, azt leszámítva, hogy egy oda-visszával fölmegy a Csengő-hegyi kilátóhoz. Az első negyedórában, egy centit sem mozdult előre a sor. Utána a 8-10 m-ből, 5 perc alatt 2-3 m-t sikerült előre menni. Aztán megint semmi. Az első negyedóra után elkezdett fázni a lábam, hiszen túrára készültem, nem horgászni. Ott három-négyszer ilyen meleg csizmát és zoknit használok, de abban nem is ajánlott párszáz méternél többet gyalogolni. 25 perc után úgy becsültem, még legalább ugyanannyit kell sorban állnom. Mögöttem, még jóval több, mint százan várakoztak. Eldöntöttem, nem nevezek be. Az útvonalat most már ismerem. Megyek. Ha a célban lehet, akkor ott befizetem a nevezési díjat. Mint a végén hallottam, volt, aki több, mint másfél órát állt sorba, és csak fél tizenegy után tudott elindulni. Leginkább a gyerekeket sajnáltam. Ennyi idő alatt, az életüket is elunták. Nehéz lesz őket újra teljesítménytúrára rábeszélni. Szóval a nevezési rendszer katasztrofális volt. Amint beszámolóban olvastam, 8 szervező volt a rajtnál, de csak 3 intézte konkrétan a nevezéseket. Volt olyan túrázó is aki ésszel élt, és Veszprém felől jövet, megállt Eplényben és benevezett. Ő meg kicsit azon morgott, hiába mondta, hogy a vonattal visszajőve fog indulni, csak azért is a nevezés idejét írták rajtidőnek.

 

Mivel a túrázók nagy része, a nem körtúráknál, mint ez is, jobban szereti a célban letenni az autót, s úgy utazni a rajthelyre, mint fordítva, ezért ha javasolhatom, azt az öt főt át kellene csoportosítani Zircre, ahol több a hely és nem egyszerre érkeznek a túrázók. Három ember így is volt ott. Adni kellene nekik egy csomó nevezési lapot, elvégre a rajtszám gyárilag rá volt nyomtatva, tehát maximum csak egy hézag lenne a sorszámokban. Egy SMS az EP-kre Ettől-eddig, és ettől-eddig vannak a nevezési sorszámok. Ha már feltétlenül adni kell blokkot, akkor párszázat meg lehetne írni előre (négy-négy tömb kedvezmény nélkülit és négy-négy tömb kedvezményeset), hiszen nem névre szól, s csak annak kéne ott írni, aki számlát is kér. Ezek a blokkok úgyis a kukába kerülnek, a NAV felé meg csak a kitépettek tőszámláival kell elszámolni. Zircen, egyébként is fölírták a nevet, amikor kiadták a jegyet. Ennyi idő alatt az igazoló lapra is rá lehet írni, plussz egységesen a vonat menetrendszerinti Eplénybe érkezési idő plussz tíz perccel a rajtidőt, s így Eplényből azonnal, minden ceremónia nélkül neki lehetne vágni a túrának. A nyolc emberből, két asztalnál akár négy nevezési helyet is ki lehetne alakítani. A kiírásba be kellene írni, hogy Zircen is lehet nevezni, 05.45-től (valószínűnek tartom, hogy a fél hetes vonathoz, már érkezhettek háromnegyed hat körül túrázók), 08.45-ig. Mivel folyamatosan érkeztek a túrázók Zircre, a probléma egy jókora részét megoldaná. Az első ellenőrző pontra két bélyegzőt kellene kiadni, és ők ne tartsák nyilván ki ment el, csak pecsételjenek, mert rájuk elég lökés-szerűen zúdulna a tömeg. A második EP-ig már széthúzódna. A Gerecse tt-ken, még a célban sem tartják nyilván ki érkezett be és ki veszett el menet közben. Itt sem lenne probléma, ha az első ponton nem tartanák nyilván, ki haladt át. Ennyit a kellemetlen részéről.

 

Indulás után, az első letérést simán benéztem. A szalagozás két autó között volt. Pár métert vissza, s jött lefelé egy kis szederindás rész. Persze csak azért mentünk le, hogy minél alacsonyabbról kezdhessük, az Ámos-hegyre vezető változó meredekségű kaptatót. Már indulásnál levetettem a pulóvert, de az első kicsit lankásabb emelkedő rész után, a biciklis mez is lekívánkozott rólam, s a kesztyűt is vékonyabbra cseréltem. A késői indulásnak köszönhetően, kiengedett a föld fagya, s eléggé csúszott a sárossá vált út. Ez a Csengő-hegyre vezető külön utas kaptatómat leszámítva, szinte végig így is maradt. Az ellenőrző ponton ismerőstől kaptam a pecsétet. Utána irány a kilátó. Ahogy reméltem, kivételesen jók a látási viszonyok, nagyon éles kontúrokkal. Sokan síeltek az Eplényi pályán. Hó gyakorlatilag csak magukon a pályákon volt.

 

Gyerünk tovább. Jobb-rosszabb földúton vitt az út. Az éles napfény sokkal hangulatosabbá tette az erdőt, így igen kellemes. Következett egy kis aszfalt és murva, majd jó sáros földútra térve becsatlakoztunk a piros sáv jelzésbe, amit Alsóperéig követtünk. Itt egy szakaszon fantasztikus kilátás nyílt a Balaton keleti medencéjére. A sár ellenére is jól haladtam. Volt ahol annyi dombocska és kráter tarkította a terepet, mintha 250 kilós bombákkal szórták volna meg a múltban, bár létüket inkább karszt jelenségeknek, illetve halomsír építésnek köszönhették. A talaj jó köves, olyan karr mező jellegű. Egy lejtőn elértem Alsóperét. A pecsétet Zolitól, illetve a fiaitól kapták a túrázók. Mivel folyamatosan jöttek a túrázók, így csak üdvözöltük egymást, beszélgetésre nem volt idő. A Balaton szeletet, ahogy később Nagyesztergáron az italjegyet is kihagytam, az elmaradt nevezés miatt.

 

Folytattam a túrát, igaz nem a szalagozáson, hanem az Öreg-Futóné felé vivő murvás úton. Az aszfaltos rész elég monoton, nekem meg van egy már évek óta bejáratott útvonalam a Csengő-hegyre. A baloldali kerítés vége után, egy fasoron balra letértem a murváról, s jött egy jó kis kaptató, csaknem a Csengő-hegy tetejéig. Meglepő, de sehol semmi sár, pedig tud ez-az út nagyon dagonyás is lenni. A hegy teteje, gyakorlatilag a Tési-fennsík peremét is jelenti. Egy jó darabon, ezen a peremen visz az út. Gyakran lehetett látni lent az aszfaltot is, ahol a többi túrázó ballagott. Néhol kisebb, de szép sziklák szegélyezik az utat. Sokkal látványosabb, mint a kiírás szerinti. Következett a bónusz. egyszer csak megláttam két-három hóvirágot. (Az elsővel, egy héttel korábbi túrámon találkoztam, a Királykapu közelében.) Azután megláttam még néhányat, majd néhány százat. Ez még nem az igazi tömeges virágzás, de már a fő virágzás kezdete. Ettől kezdve, több helyen is láttam hóvirágot. Az ellenőrző ponthoz közeledve, először a füstszagot éreztem, meg, s csak utána láttam meg a kilátót. Folyamatosan érkeztek a túrázók. Itt futottam össze először Viktorral. Pecsételés után, most sem hagytam ki a kilátót, ami az alacsonysága és a fák növekedése miatt maximum négy-öt évig lesz még kilátó. Most a kilátás szuper, de Zirc nagyrészét, már eltakarták a fák. Télen, illetve ilyen kora tavasszal még nem jártam itt, így először láthattam innen havasan az Eplényi sípályákat. A jeges szél miatt rövidre fogtam a nézelődést.

 

Tovább menve egy kissé szétmosott murvás úton baktattam le az aszfaltig. Közvetlenül az aszfalt előtt találkoztam olyan túrázókkal, akik már a rajthely bejáratánál álltak, amikor én letettem a nevezésről. Egy kis aszfalt, majd szántóföld szélén nagy dagonya jött, egy kis szederindával, meg rózsabokrokkal tarkítva. Szerencsére erdőbe érve jobb lett az út. A Kis-Csiga-hegyen hangulatos az út. Egy jó kis kilátópontnál értem utol Viktorékat, amint épp egy kis folyékony kenyérrel frissítettek. Beszélgettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Rátértem az OKT-ra. Az első völgyben, nagyon elmosta az utat a víz. Láttam egy több méter mély szakadást is, de nem mertem a szélére menni, megnézni, milyen mély. Egy méterre állva a szélétől még nem látszott az alja. Rövid séta a Gaja völgyében, s megkezdtük a Nagyesztergárra vivő kaptatót. Persze ha valaki szereti a patakvölgyeket (már pedig én szeretem, ami egy horgásznál aligha meglepő), akkor ez a szakasz, hangulatos, még ha nem is igazán látványos. A falu szélén megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Végig talpaltuk a falut, aminek a szélén szalagozás vitt le az OKT-ról, s vezetett azzal párhuzamosan, kis híján Zirc elejéig. Az aszfalt sem lett volna túl jó, mert elég nagy volt a forgalma, de a kiolvadt szántás sem egy leányálom, szóval „melyik ujjamat harapjam?” Zirc szélén egy néni a járdáról söpörte le a sarat. Szóltam neki, hogy inkább este, vagy csak holnap csinálja, mert még vagy százan fogják rá fölhordani a bakancsukon a sarat. Innen már csak be kellett gyalogolni a célba. A célban, leadtam a nevezési lapot, befizettem a nevezési díjat, megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, beszélgettem egy kicsit, és irány haza. Az állomás előtt futottam össze Zolival, aki akkor ért be a gyerkőceivel Alsóperéről (most volt rá idő).

 

A nevezés katasztrofális, de maga a túraútvonal jó, helyenként látványos, hangulatos, és kevés teljesítménytúra jön erre. Az emelkedők nagyrészét letudtuk a Csengő-hegyi kilátóig. Eddig igazán látványos a túra. Onnan kezdve azért van egy két monoton szakasz is. Amennyiben az időm és amunkabeosztásom engedi, lehet jövőre is indulok, de ha a nevezés rendje nem változik, és ilyen sokan lesznek, akkor (térképem már van) meg sem kísérlem a nevezést, simán, mindenféle pecsételés nélkül végig megyek az útvonalon.

 

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200/1000 Ft-ért szürkeárnyalatos, térképes igazolólapot (saját térkép, vagy nagyító a kiváló szalagozás miatt nem szükséges), vonatjegyet (aki Zircről indult, az a Zirc – Eplény viszonylatra, mások a kiírásban szereplő egyéb viszonylatút), oklevelet és kitűzőt kaptunk. Az Ámos-hegyen szőlőcukor, Alsóperén Balatonszelet, Nagyesztergáron italjegy volt az ellátmány.
 
 
Fázós TOPorgósTúra éve: 20172017.01.29 23:11:53
Fázós TOPorgós
GPS-el mért távolság: 20,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. Nem volt kötött útvonal, ezért ez csak azt jelöli, mi mennyit mentünk.

Ez évre elég rosszul sikerült a teljesítménytúrák egyeztetése. Ezen a hétvégén az általam látogatott hegységekben, három túra is volt, kettő a Bakonyban, egy a Velencei-hegységben, míg előtte és utána hétvégén semmi. Ez megnehezítette a döntést. Egy előző egyesületi túrán beszéltük viszont, hogy a csapat már régen túrázott a Velencei-hegységben, s ez el is döntötte a kérdést.

Mivel egyesületi túra is volt egyben, ezért elég későn értem Nadapra, már csak a közút közelében tudtam parkolni. Vehovszky Áginak elmondtam, hol parkolok, hogyan jutnak oda. Anna más útvonalat választott és más parkolóhelyet, így sajnos, a szokásos túrakezdő puncsozás elmaradt. Micsoda méreg! Nekem kell az egészet meginnom, otthon, teához! Nem akartam a már így is kitömött hátizsákomban még ezt is cipelni. A nevezés kicsit lassúra sikeredet, de mi voltunk túl körülményesek. Néhány fotó, és bő negyed tízkor, már indultunk is.

Első célpont, a Bence-hegy. A Huszár tanyától, már tavaly kinéztem magamnak egy jó kis rövid utat fölfelé. Idén is azt használtuk. Mindenesetre a kaptató derekára megszűnt a zsinatolás. Hamar fölértünk a hegygerincre, és lankásabb terepen folytattuk. Már messziről láttuk, hogy új kilátó épül a csúcsra. Egy árnyalatnyival jobb lesz róla a kilátás, mint nélküle, de legalább sokba kerül. A panoráma útig vezető utolsó szakasz nagyon jeges, óvatosan kellett menni. Kereszteztem az utat, mikor jöttek visszafelé a ponttól, s szóltak, jobb lesz az aszfalton maradni, mert ők belefutottak az építési kerítésbe. Így hát kerültünk, a kényelmesebb úton. Fotózni nem volt érdemes. Nagyon párás a levegő, így a Velencei-tóról nem lehetne érdemleges képet készíteni. Pecsételés után, irány lefelé. Azt hittem, ügyes leszek, ha levágok egy nagy kanyart földúton. Nem nyert. 500 m után kiderült, zsákutca. Gyerünk vissza. Kényelmes aszfaltúton sétáltunk le Velence széléig. A sétálást, akár andalgásnak is írhatnám, olyan lassú volt. Próbáltam a többieket noszogatni, legalább, ezen a kényelmes, száraz, lejtős úton tempózzunk egy kicsit. Mintha a falnak beszéltem volna. Még a normál egyesületi túra tempónál is komótosabbra sikerült a szakasz.

Nem mindenki örült neki, amikor az igencsak forgalmas aszfaltról letértünk és irány újra a hegy. Az aszfalton rövidebb lett volna, kilátás nélkül, viszont sokkal balesetveszélyesebb. Az Olasz gránitbánya felé kerültünk. Magát a bányát, a jeges hóra tekintettel kihagytuk, főként, hogy ebből az irányból igencsak meredek ösvényen lehetett lejutni hozzá. Nem mintha a Sukoró – Nadap bicikliút kevésbé lett volna jeges. Erre a szakaszra, rá is húztam a szöges gumit a bakancsra. Az erdőből kiérve vehettem is le. Elkészültek a kötelező fotók a Gyapjaszsákról, illetve az ottani panorámáról. Kényelmes úton lesétáltunk a Zsuzsi presszóhoz, ahol megkaptuk a következő pecsétet, jó forró tea kíséretében. Még nekem, „szőrős torkúnak” is hosszú időbe telt elkortyolgatni.

Megkezdtük a faluból kivezető utat. Eleinte száraz, később, ahogy ráfordultunk az utolsó szakaszra, egyre jegesebb lett. A betonútról letérésnél, nagyon óvatosnak kellett lenni. A további szakasz érdekesen alakult. Szinte kizárólag csak az ösvényeken és az utakon volt hó, de az jó jeges. Mellette, viszont sokszor áthatolhatatlan bozót található. Így muszáj volt a jeges havon menni, különböző műkorcsolyázási elemeket bemutatva (eldobós libelle, tripla elszúrt ritbberger…). Elég sokan jöttek velünk szemben, akik fordított irányban teljesítették a túrát. A hónak köszönhetően, alighanem kevesebben tértek el a megszokott turistautaktól, mint rendesen. Máskor egészen érdekes helyeken és irányokban is találkoztam túrázókkal, akik velem együtt kihasználták a szabadon választható útvonal lehetőségét. Meglepően sok gyerek indult a túrán, illetve sokan vettek részt rajta kutyával. A P▲ jelzésen ért bennünket a dél, s mivel Kovacsics Sanyinak vércukorszintet kellett mérni (inkább csak volna, mert az eszköz nem óhajtott hidegben működni), így egy kellemes, napsütötte völgyben ebédeltünk. Elkészült a szokásos csoportkép is.

Ballagtunk és csúszkáltunk tovább. A Barlang-kúthoz vezető lejtőn, szerencsére lehetett az ösvény mellett is menni. Az ellenőrző ponton levetettem az ebédnél felvett pulóvert. Eddigre melegedett le rólam. A piros jelzésen, meg hát gyakran mellette mentünk tovább. A völgyet egy 20 – 30 fős őzcsapat keresztezte, sajnos túl messze ahhoz, hogy érdemi fotót készíthettem volna róla. A patak, egyébként mocsaras völgye keményre fagyott, így használhattuk a csúszós ösvény helyett. A Hurka- és a Bodza-völgy találkozásánál, érdekes narancssárga színű jégnél kereszteztük a vízfolyást. A szembejövő tinédzser csoport megörült a nagyobb jégfelületnek, s rohant csúszkálni. Lett is belőle jeget rengető esés. Mi szép óvatosan kaptattunk az Angelika forrás felé. Gyakran megálltunk fotózni, hiszen gyönyörűek a völgy sziklái. Ahogy egyre följebb értünk, lett egybefüggőbb a hótakaró. A forrásnál bevártuk a csapat végét, s gyerünk tovább, hisz ott magasodott előttünk, az utolsó ellenőrző pont, a Meleg-hegy. A hegyig nem is volt túl csúszós a hó. Néhol szép a kilátás is. Olyan helyre is akadtunk, ahol kiolvadt a föld. Persze most közel sem volt olyan hideg, mint a Becsület útján. Egész hamar sikerült fölérnünk. Megkaptuk az utolsó ellenőrző bélyeget. Mivel a túra eleje nagyon lassúra sikeredett, így a bónusz pontot kihagytuk. Kérdéses volt, menjünk vissza az úton, vagy a jóval meredekebb jelzetlen ösvényen óvakodjunk le. Az utóbbit választottuk. Egyáltalán nem volt vészes. Bezzeg utána az út. Egy darabig még csak istenes. A vízmű bejáratot követő jobbra át-tól következett a fekete leves. Hó helyett, szó szerint jégen kellett menni, s a legtöbb helyen, a kerítések és a bozót miatt még csak le sem lehetett térni róla. Alaposan szétszakadt a csapat. Végül, csak elértük a Sukoró – Nadap bicikli utat, ami szintén jeges, de méretes szakaszokon, a keréknyomokban már száraz. Komolyan megkönnyebbültem, amikor végre letérhettünk róla, s a mezőn keresztül a Magos-hegy felé vehettük az irányt.

Az emelkedőn kutya sétáltatók jöttek szembe, hol óvatosabb, hol nagyon is barátságos kutyusokkal. Egy szetter, például túrázó csoporttól - túrázó csoportig futott és szökdelt egy kis simogatásért (meg szerintem egy kis játékért). A hegyről levezető lejtő kezdeténél újra találkoztunk az ebédidőben látott kisgyerekes családokkal. Ismét beigazolódott, miszerint a meredekebb emelkedők könnyebben járhatók fölfelé, mint lefelé. Egyes szakaszain elég óvatosan araszoltunk lefelé, pláne az apuka, aki a hátán, a gyerekhordozóban vitte a fiát. Kiderült, a legény leginkább ott szeretett volna a saját lábán járni, ahol a legcsúszósabb volt az út. Egyébként remekül érezte magát, a túrát végig panamázva.

Beértünk a célba, ahol kisebb sorban állás után (több mint húszan estünk be egy-két perc alatt), megkaptuk a kitűzőt. A kisfiú, eleinte a cél asztal közelében toporgott, mire megjegyeztem, ő egy igazi Pázmándi TOPorgó, utána viszont megindult. A szülei felváltva is alig győztek utána futkosni, hogy szemmel tudják tartani.

Ízlésünknek megfelelően ettünk egy kis zsíros-, vagy lekváros kenyeret, körtés sütit, amit forralt borral, vagy teával öblíthettünk le, s ki-ki hazafelé vette az irányt. Ezúttal, mivel későn kezdtük a túrát, s későn is értünk vissza, a szalonnasütést fájó szívvel kihagytam.

Hideg, de napos, csaknem szélcsendes időben túrázhattunk. Szeretem ezt a túrát, illetve úgy egyébként is ezt a fajtát, amikor csak az ellenőrző pontok vannak megadva, s mindenki arra megy, amerre megtervezi magának. Eddig minden évben más volt az időjárás. Túráztam tavaszias időben, amikor már virágzott a zöld hunyor, hideg fagyott földön, illetve most havas jeges utakon.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképet, igazolólapot, és kitűzőt kaptunk. Sukorón forró tea, a Barlang-kútnál Sport szelet, a célban zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, körtés sütemény, forró tea, forralt bor volt az ellátmány. Ezen felül szalonnasütési lehetőség, amihez nyársat, szalonnát és kenyeret is adtak.

 
 
Becsület útjaTúra éve: 20172017.01.09 21:31:57
Becsület Útja 25
GPS-el mért távolság: 28,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 1310 m. Négy helyen eltértem az útvonaltól, amiből kettő szándékos volt, kettő pedig figyelmetlenség. Ezektől megtisztítva a track-et, 27,3 km a táv, 1290 m szinttel. Az itinerben 26,5 km szerepel 1126 m szinttel, tehát szokás szerint korrektek az Imre által megadott paraméterek. Egyesületi túrák esetén, a tízegynéhány kilométeres előzetesen lejárt, lemért távhoz is hozzájön még minimum 1, de gyakran 2 km is.

Ez évben a 25-ös táv is körtúra lett, egyszerűsítve az utazást, pláne ha figyelembe vesszük, milyen ritkán jár a busz Pilisszentlélekre. Kapóra jött ez a változás, mivel az orvos, a térdem miatt eltanácsolt a hosszabb távú túráktól. Vonzott rendesen a dolog, de egészen a hét keddjéig úgy volt, nem tudok eljönni, mert pénteken szolgálatban leszek, s egy óra alatt nem lehet Veszprémből átérni. Szerencsére változott a vezénylés, s egy nappal korábban dolgoztam. Így, ígért nagy hideg ide, vagy oda, irány Esztergom. Egyébként a nagy hideg bejött. Az OMSZ, a települési automatikus előrejelzésében -17 Cº szerepelt minimum hőmérsékletként (általában napkeltekor van a leghidegebb), s az autó hőmérője is ennyit mutatott a vasútállomás parkolójában reggel hétkor. Maximumként pedig -10 Cº. Szerencsénkre viszont majdnem szélcsend volt, és a túra nagy részén is alig fújt. Mondjuk a Sas-hegyen és a Hideglelős keresztnél élénk volt. E tekintetben is korrekt volt az előrejelzés. A Gerecsétől nyugatra, egész úton oda- és hazafelé is rendesen taszigálta az autót az erős szél.

Esztergomhoz közeledve látszott, havas a Pilis, tehát kamásli sem fog ártani. Nem volt nehéz megtalálni a nevezés helyét, mivel sokan álltak sorban egy autónál. A hideg miatt igyekeztem rövidre venni a készülődést, s gyerünk nevezni. Imréék, jó szokásuk szerint nem foglalkoztak azzal, hogy hivatalosan megkezdődött-e már a rajtidő, hanem korábban is indították a túrázókat, ahogy érkeztek. Alig pár perc „fázós toporgás” után, Viktornál neveztem be, s tempósan nekivágtam a táv teljesítésének.

Első célpontom a TESCO volt, ami alig esik ki az útvonalból. Miután ott elintéztem a dolgom, gyerünk tovább. A nagy csoport, akikkel nagyjából egy időben indultam, természetesen eltűnt. Alig vártam, hogy a sárga jelzésen a megkezdhessem a bemelegítő kaptatót. Ilyet se gyakran írok! A Csurgó-kútnál megálltam, megszabadulni egy pulóvertől. Végre bemelegedtek az izmaim. Letaposott havon talpaltam tovább. A lakott területről kiérve gyönyörű a kilátás, azonban, érdekes módon, az előző napok hideg szele ellenére is elég párás a levegő. Nappal szemben nincs is értelme fotózni. Tudtam, nemsokára itt a S▲ leágazás. Ennek ellenére sikeresen elmentem mellette. Kb. 40 m után megnéztem a GPS-t, s gyerünk vissza. A piros jelzés elérése előtt, kíváncsi voltam, milyen lesz az a meredek rész fölfelé, ami két éve, lefelé nagyon nem tetszett. Fölfelé semmi gond. Tettem egy kísérletet a sapkám, kevésbé melegre cserélésére, de egy-két perc alatt beláttam, nem volt jó ötlet. Vissza az eredetit. Ezt a sapkát, eddig csak mínusz egy-két fokban élénk szeles szakaszokon használtam, máshol túl melegnek bizonyult. Most végig jó volt, és még csak bele sem izzadt a fejem. Rátértem a piros jelzésre. Eleinte itt is szép a kilátás, de már csak a fák résein keresztül. Utána viszont kellemes, változatos erdei út következett, egy kellemetlen meglepetéssel: befagyott az ivó zacskóm szelepe. Kézbe fogva nem is tudtam kiolvasztani. Megállás, hátizsák le. A csövet beraktam a zacskó hőszigetelője alá, s ittam egy kis forró teát. Ha már megálltam, újra kötöttem a bakancsomat. Általában az első, kicsit meredekebb emelkedő után, szorosabbra kell kötni. Újabb meglepetés. Ilyet se pipáltam még! A kamásli belülről volt deres. A túra végén, nem is volt vizes a nadrágom szára!

A Z+ jelzést elérve, ismerős szakasz következett. IVV túrán, már jártam erre, tehát tudtam, a hamarosan elérendő zöld jelzésen, kemény, hosszú emelkedő jön. A Csenke-patak előtt értem utol Tóni, a látássérült túrázó csoportját. Mit mondjak? Biztosabb lábbal keresztezte a patakot a billegő 30-40 centi átmérőjű rönkökön, mint én. Még átmásztunk egy létrán, s jött a Képes-fáig tartó kaptató. Fújtattam rendesen. Az elején, volt egy szakasz, ahol a keskeny ösvény jelentette a gondot, ami ráadásul még kifelé is lejtett. Tyúklépésben, sikeresen leküzdöttem. Az emelkedő vége felé szép kilátás nyílt a fák között. Végre fönt. Elég jó kis csoportosulás pihengette épp az emelkedőt. Ezekkel a csoportokkal kerülgettük aztán egymást a túra hátralévő részén. Az egyik fán megláttam az igazoló kódot. Gyorsan fölírtam. Imre módra volt elhelyezve. Ha valaki 2-3 m-el rövidítve, levágta ezt a sarkot, akkor nem vette észre, mivel a fa túloldalán volt. Az egyik csapatnak is csak az tűnt föl, hogy többen is nagyon írnak ott valamit, s rákérdeztek. Így derült ki nekik, hogy ott az ellenőrző pont kódja.

Leellenőriztem, kiolvadt-e az ivó zacskó szelepje. Igen. Ezután, úgy 10-15 percenként ittam 2-3 kortyot, nehogy újra befagyjon. Előbányásztam egy húsos párnát, amit menet közben ettem meg. Nem a frissességtől volt ropogós a széle. A következő szakaszon, úgy 15 centire nőtt a hóréteg vastagsága. Egészen a Hosszú-hegyig ballagtunk le-föl a P+ jelzésen. Az út hangulatát a tarra vágott erdők rontották. Azért így sem rossz. Több helyről is egész jó a kilátás. A P▲ jelzésre rátérve, friss, gyérítéses szakaszra értünk, ahol lánctalpas járgány taposta meg a havat. Figyelmesen kellett menni, ha nem akart az ember, az úton keresztbefekvő faágakban felbukni. Egyre közelebb kerültünk a Sas-hegy lejtőjéhez, amitől előre fáztam. Még csak egyszer jártam rajta, s akkor nem is úsztam meg esés nélkül. Végül csak elértük a Sas-hegy csúcsát. A kilátás pazar, viszont azon kevés hely közé tartozott, ahol élénk szél fújt. Készítettem néhány fotót, s lássuk a medvét, az-az a lejtőt. Jó meredek. A többiek megvigasztaltak, ez az eleje még csak istenes, de lesz ez még meredekebb is. Én is így emlékeztem, s menten elkezdtem alternatív nyomvonalat keresni. Nem is mentem túl sokat az ösvényen. Nagyon nem lehetett tőle eltávolodni, mert arra még meredekebbnek tűnt. Azért sikerült esés nélkül leóvakodnom, bár a sebességem lehetett még akár 1 km/h is, de inkább kevesebb. Nekem legalább is nagyon lassúnak tűnt. Otthoni térképi, illetve GPS track mérés: A lejtő hossza 430 m, 115 m szinttel, ami „csak” 27%-os átlagmeredekséget jelent. Van két szakasza, ahol viszont nagyjából 50% meredek. A 40 000-es térképen nagyítóval nézve, és mérve, 1 mm-re két szintvonalköz jut. Ezen a Cartographia térképen 10 m-enként vannak az alapszintvonalak, ez azt jelenti, hogy 40 m-es távra, 20 m szint esik. A GPS track is jól mutatja utólag, hogy tényleg ezek a legmeredekebb részek. 5 másodpercenkénti rögzítésre van állítva, s a track pontok sűrűsége mutatja a sebességet (ezen esetben a lassúságot). Itt segítséget jelent, hogy a csapadékszegény hegy miatt, elég csenevészek a fák, sokszor inkább bokorszerűek, és elég sűrűn is vannak, illetve lehet találni alternatív nyomvonalat, valamint lehet oldalazni is, kicsit cikk-cakkban menni. Jelen esetben, a hó nem jelentett többletnehézséget. Egy kis összehasonlítás: A Bakonyban a Kőris-hegyről levezető kék barlangi jelzés 24% átlag meredekségű, a talaj viszont simábbra taposott, s csak meredekebb alternatív nyomvonal van, ritkásan álló, évszázados bükkökkel, fű nélkül. Az se piskóta.

Végre lent! Azzal a lendülettel, irány a szemközti domb, s már el is értem a Hideglelős-keresztet. Magához a kereszthez nem mentem oda. Sokan voltunk, én pedig nem szerettem volna túl közel kerülni a Duna felé 40-50 méter magas, csaknem függőleges szikla pereméhez ilyen csúszós részen. Itt is fölírtam az igazoló számot. Készítettem pár fotót, s gyerünk lefelé. Érdekes, az ösvény mellett, egy-két vakondtúrás földje, a mínusz sok fok ellenére kiolvadt. Észrevehetően melegebb volt itt (szélárnyék, déli oldal és napsütés). Mire elindultam lefelé, megérkeztek Tóniék is. Ezek szerint, gyorsabbak voltak a lejtőn, mint én, bár én a meredek lejtőkön montival és gyalog is lényegesen lassúbb vagyok az átlagnál. A Hajagos-völgy eléggé köves, úgy-hogy ott sem lehetett sietni. Csak keveset kellett a 11-es úton menni, s következett a Búbánat-völgy üdülőterülete. Szalagozás vitt föl a Szamár-hegy felé, egy II. világháborús emlékhelyig, ami a következő ellenőrző pont volt. Az itteni emlékkereszt, ami a túra igazolólapján is látható, sajnos kidőlt, vagy inkább kidöntötték. Itt is fölírtam a kódot, előbányásztam egy újabb húsos párnát, hogy a lankásabb részen majd megeszem, s irány vissza a völgybe. Oda, csak azért mentünk, hogy megkezdhessük a túra utolsó hosszú emelkedőjét.

A P+-on, majd a P-n ballagtunk, csaknem a Fári-kútig. Az üdülőterületen, most is benéztem azt az elágazást, amit két éve, pedig tudtam, hogy jön. Oda-vissza 20 m-el megúszva. Egészen a Fári-kútig lankásan emelkedik az út. Utána viszont bedurvul. Mivel a telefonom, ahányszor bekapcsoltam a fényképezőgépet, mindig kiírta, hogy ebben a hidegben nem használhatom a vakut, ezért a forrás előtt megnéztem, hogy állnak a GPS-ben lévő akkumulátorok. Bizony piros volt a jelzés, tehát a forrásnál akku csere. A hideg csökkentette a feszültségüket. Otthon, lemerítéskor, még több mint egy órát világított velük a lámpa, tehát a kapacitásuk 1/5-e még megvolt. A meredek részen rendesen fújtattam megint, bár most nem tűnt olyan meredeknek, mint két éve, de akkor a hosszabb távon indultam. Fönt, rátértem a piros jelzésre, ahonnan ismét szép volt a kilátás. Gyorsan elértem a Vaskapunál az utolsó ellenőrző pontot. Imrééktől megkaptam a dicsérő lapot, a jelvényt és az italjegyet. Beszélgettünk egy kicsit. Nem irigyeltem őket a helyükért. Az étteremben gyorsan beváltottam az italjegyet egy kapucsínóra, s mentem tovább. Lehet, hogy csak a tél miatt, de nem is rosszak az áraik (400 Ft a kapucsínó és ráadásul jó is). Drágábbra számítottam.

A városba visszavezető szakaszon gondolkoztam először, hogy fel kéne tenni a szöges gumit a bakancsomra. Eddig inkább hátrányt jelentett volna, itt viszont találkoztam nagyon keményre taposott részekkel. Vegyem le a hátizsákot? Győzött a lustaság. Nem vettem elő. Végül is nem volt vészes ez a rész sem. A bal térdem viszont elkezdett jelezni. Fájt egy kicsit a lejtőn és nem nagyon akart a normál lépésekhez szükségesnél jobban behajolni. A hidegen kívül (biciklis térdmelegítőt kellett volna vennem a nadrág alá), alighanem a Sas-hegy lejtője tett be neki. De jó, hogy nem a hosszútávra neveztem! Beértem Esztergomba, s hamarosan újra a kocsinál voltam. Motor beindít, ülés- és kormányfűtés bekapcsol. A hőmérő -9 Cº-ot mutatott. Az átöltözést és pakolászást, csak ezután kezdtem meg, de igen gyorsan csináltam, s hazafelé vettem az irányt.

Nem könnyű, de nagyon látványos túra, sok kilátóponttal. Jól választotta meg Imre az útvonalat. Most a hó még szebbé tette, viszont alig nehezítette. Az emelkedők szívatósak, de nem túl meredekek. Sehol sem kellett rövidre fognom a túrabotot. Két-három lejtő volt, ami igazán nehéznek bizonyult.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő 1000 Ft-ért szürkeárnyalatos térképet, a megszokott itineres igazolólapot, hátulján, a Budapest felmentésére indított hadművelet rövid leírásával, az eseményhez illő, szép dicsérő lapot és jelvényt kaptunk. A Vaskapunál 100 Ft-os italjegy volt az ellátmány. Az előnevezőknek Imre megküldte a távok térképét és GPS track-jét, ez utóbbit GPX formátumban.

 
 
Pilis Szent KeresztjeTúra éve: 20172017.01.04 21:09:14
Pilis Szent Keresztje

GPS-el mért távolság: 20,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 825 m.

Kis híján lekéstem az este kilencórás rajtot. A békák, az észak-keleti országrészre ígértek ködöt, erre én Héregtől, Esztergom utánig ködben autóztam. Alaposan lelassított. Tatabányánál, még több mint félóra tartalékidőm volt, ami Pilisszentkeresztig teljesen elfogyott. Így csak Imre eligazítása és a tömegrajt után tudtam nevezni. Jó sokan voltunk (száznál biztosan, de lehet, hogy még kétszáznál is többen). Még ezzel a késői nevezéssel is simán be tudtam csatlakozni a tömegbe. Mínusz négy fokos hidegben kezdtük meg a túrát, ennek megfelelően jólesett a bemelegítő kaptató. Nem volt nagy a tempó, így épp csak kimelegedtem egy kicsit. A Magas-hegy teteje felé gondoltam rá, szokás szerint meg kéne szabadulnom egy réteg ruhától, azonban nem volt kedvem megállni és lemaradni. Meg különben is, volt egy kezdődő megfázásom, hátha ki tudom izzadni. Sikerült. Persze ehhez kellettek a hosszú kaptatók is. A Magas-hegy tetején látszott, milyen hosszan nyúlik el a túrázók sora, illetve a nyíltabb helyekről milyen jó lesz a kilátás. Az is volt. Minden településen villogtak és durrogtak a tűzijátékok, egyébként pedig szép csillagfényes ég ragyogott fölöttünk.

Leereszkedtünk Pilisszántó szélére, majd az aszfaltról jött egy kis kaptató a Boldogasszony kápolnához. Fölírtam a kódot, újrakötöttem a bakancsot, s mentem is tovább. A túrázókat jelző fényes fénypontok sorából látszik, mennyit fejlődött 10-12 év alatt a Led technika. Az első Tanúhegyek nyomában túrámon, még zömmel szentjánosbogár fényerejű lámpákat láthattam, és használtam, most viszont sok-sok nagy fényerejű fejlámpa volt a túrázóknál. Elég kellemes, csaknem szintút vezetett a következő ellenőrző pontig, az-az Klastrompusztáig. Jórészt széles murvás úton vitt, így fölgyorsulhattam egy kicsit, és megkezdhettem az előzéseket is. Ettől kezdve nagyrészt túrázó csoportok közti térben talpaltam. Elég hamar elértem az ellenőrző pontot. Lepecsételtem az igazolólapot, és folytattam utamat. Következett a túra legmeredekebb és legnagyobb szintemelkedésű emelkedője. Fújtattam rendesen. Kétszer is fontolgattam, hogy rövidebbre kéne fognom a túrabotokat, de végül is ezt megúsztam. Időnként, meredek falú völgyet világít meg mellettem a lámpa. Végre fölértem a Pilis-nyereghez. Újabb pecsét és már ereszkedtem is le Pilisszentlélek irányába. Lefelé is jó meredek az út. Szerencsére, most nem volt hó, mint két éve. Havas-jeges úton sokkal nehezebb lett volna a lefelé. A faluban deresek az aszfalt utak, nem sok jóval kecsegtetve hazafelére.

A falu közepén az előttem menő csoport bevárt, a merre tovább kérdéssel. Életemben egyszer, két éve jártam itt, de még halványan emlékeztem, merre kell menni. Persze a GPS segített igazán sokat. Ettől kezdve, már nem csak néha-néha kellett ellenőriznem, jó irányba megyek-e, hanem nekem kellett tájékozódnom. Hamar meglett a jelzés leágazás, s már kezdtük is a következő kaptatót, ami kisebb megszakításokkal a Két-bükkfa-nyeregig tartott. Csakhamar elértük a kolostorromot, ami teljesen megnyugtatott, jó felé jöttünk. Nem sokat mentünk, amikor a kacskaringós ösvényen rájöttem, tudom már, hol van az az Égett hárs (a túra elején nem tudtam hová tenni). A jelzés elágazásban fölírtam az újabb kódot, s gyerünk tovább. Ettől kezdve, a célig, a zöld jelzést kellett követni, aminek ezen a szakaszán még sosem jártam. Ez a jelzés nem olyan jó, mint az addigiak, de addigra már rég rájöttem, a kis fényvisszaverő négyszögek a mi segítségünkre kerültek a fákra, bár nem hallottam, hogy a rajtnál, az eligazításon elhangzott volna. A nevezéskor viszont hallottam, hogy a szervezők lejárták az útvonalat, s mivel a jelzés elágazásokban, más jelzések irányában nem láttam ilyet, biztos voltam benne, hogy a szervezők helyezték el őket.

Még félúton sem voltunk a következő EP felé, amikor el kezdett csöngeni a telefonom ébresztőórája: három perc múlva Újév. Megálltunk. Éjfélkor ittam egy kis alkoholmentes pezsgőt, s folytassuk tovább. A következő húzósabb emelkedőnél a többiek lemaradtak, s egyedül folytattam. Ahogy a közeledtem a Két-bükkfa-nyereghez, látszott, ott nagy élet van. Megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet, az újévi üdvözlő lapot és a kitűzőt. Az asztalokon nagy mennyiségű süti, sós mogyoró, és sokféle innivaló (főként bor és pezsgő). Ettem pár sütit, s mentem is tovább. Pilisszentkereszt közvetlen közelében, egy jelzés nélküli elágazásban, a térképet és a GPS-t követve, balra tértem a falu felé. A többiek egyenesen mentek tovább. Nekik volt igazuk. A térképen szereplő zöld jelzés lefestve. Nagy eltérés nem lehet, mert talán fél perccel utánuk, háromnegyed kettőkor beértem a célba.

Következett a túra legnehezebb része. Haza kellett vezetnem (~160 km, amiből 80 km dögunalom autópálya). Kezdetnek lenyeltem egy taurinos koffeintablettát (ugyanannyi koffein és taurin van benne, mint 2,5 dl energiaitalban, Magyarországon kívül), utána beindítottam az autót, átöltöztem és hazafelé vettem az irányt. Reggeli ötre sikerült hazaérnem, közben megittam egy liter erős teát. Most nem kellett megállnom aludni (cserében viszont otthon se igazán tudtam elaludni), bár egy meleg hálózsákot bekészítettem a csomagtartóba.

Jó kis túra volt, szuper ellátással. A hideget leszámítva, az időjárás is jó. Csillagfényes, szélcsendes éjszaka. A hideg is csak a megállásoknál zavaró, viszont ennek köszönhetően semmi sár. A túra kezdetekor mínusz négy, a végén mínusz nyolc fok volt. Átöltözés közben, a softshell kabátom két-három perc alatt keményre fagyott.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Nevezési díj nem volt. Szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot, az Imrénél megszokott, csak az egyes szakaszokra vonatkozó jelzéseket, a távolság és szintadatokat tartalmazó itinert, újévi üdvözlőlapot és kitűzőt kaptunk. Saját térkép nem árt, de nem is feltétlenül szükséges. Negyedik alkalommal túráztam a Pilisben, de nem kellett elővennem a saját térképemet. Mivel nem volt nevezési díj, a főszervező azt kérte, ki-ki természetben járuljon hozzá a frissítőpont ellátmányához. Eléggé a vége felé neveztem, így láttam, jókora kupac ellátmány jött össze. Szegény Suzuki! Mire ezt fölcipelte a Két-bükkfa-nyereghez!
 
 
túra éve: 2016
Bodajk-Gaja-völgyi MikulásTúra éve: 20162016.12.08 00:13:29

 Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


GPS-el mért, megtisztított távolság 24,6 km. Pontos, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintadat nincs, mert otthon felejtettem az órámat, de a GPS-em 638 m-t mért. Ennél biztosan több, mivel hegyes terepen, az útvonal átszegdeltségétől (az emelkedők számától) függően 10-30%-al kevesebbet számol (csal), mint a tényleges. Jelen esetben 20% fölé tippelem az eltérést. A távolság sem biztosan pontos, mivel a Károlyi kastély kertjében teendő körre, az útleírás nem tartalmazott semmit, azon kívül, hogy érdemes megnézni (tényleg érdemes), a kapott térképből is csak tippelni lehet, és szalagozás sem volt. Mindenki arra ment amerre akart, de így ennek megfelelő a táv is. Én a pontokon meg a rajtban való kódorgással, összesen 25,7 km-t mentem.

A Cuha-szurdok lezárása miatt nem volt lehetséges a Bakonyi Mikuláson, a saját speciális 18-as távom teljesítése, és egyébként is 9-én egyesületi túrát vezetek az Ördög-árokba (Bakonyi Mikulás 12-es táv plussz Kőmosó-völgy és vár), ezért a Gaja-völgyi Mikulást választottam. Abban is reménykedtem, hátha összefutok, a tavalyi Csákberény IVV-s kis túratárssal (Évi) és szüleivel, akik bodajkiak lévén szinte biztos, hogy részt vettek a túrán, de ez nem jött össze.

Reggel szolgálatból mentem túrázni, s az öltözésnél vettem észre, otthon hagytam a Sigma biciklis és túrázós órámat. Elég bosszantó. Háromnegyed kilenc körül értem Bodajkra. Nem kellett sokat keresgélnem a rajthelyet, a sok parkoló autó jelezte. Parkolási lehetőséget már jóval tovább tartott találni. Sokan voltak. Gyors készülődés, és irány nevezni. Az egyesületi csapatunk épp akkor nevezett, így én is csatlakoztam. A gyors két betűs kitérőhöz, erősen lejtős csempe küszöbön csusszantam be a Charlie Chaplin képével díszített ajtónál.

Ragyogó napsütésben, és ekkor még nem túl szeles időben vágtunk neki a távnak. A többieknek jeleztem, csak a bemelegítés idejére maradok velük, utána gyorsítok. A Kálvárián, már sokkal élénkebb, dermesztően hideg szél fogadott bennünket. A gyönyörű panoráma ellenére, amennyire lehetett, rövidre fogtuk a fotózást, s menekültünk lefelé. A piros sáv elérésekor egy kis bizonytalanság, merre térjünk rá, merthogy két irányba is lehet. Elindultunk jobbra, mivel a logika ezt diktálta, s rögvest meg is lett a szalag. Egy fenyőfa takarta. Átraktam a fenyőre, könnyebb legyen az utánunk jövőknek. Az Alba-Regia-forrás felé vivő, erdőszéli lejtő száraz! Eddig mindig úgy jött ki, hogy vagy havas-jeges, vagy sáros volt. Most igen jól haladtunk, de eddigre szét is szakadt a csapat. A kerítésbe vágott kapun átballagtunk, s kényelmes, hangulatos erdei úton, szalagozáson indultunk el a kilátó felé. Mikor megálltak a végét bevárni, elbúcsúztam, és tempóztam tovább. Hamarosan rátértem a K+, majd a friss K▲ jelzésre, s azon értem el a sziklaperemen lévő kilátót. Nem túl magas, de stabil és biztonságos. Fölmentem. A kilátás remek. Gyors fotózás után, irány vissza a K+ jelzésre. Nem egészen félúton összefutottam az egyesületi csapattal. Kényelmes úton értem el az Alba-Regia-forrásnál található ellenőrző pontot. A pontőrök a hideg elől lehúzódtak a forráshoz, de már messzebbről útbaigazított a sült szalonna és kolbász illata.

Pecsételést követően, a kapott töltött kekszet lepasszoltam egy utánam jövő gyereknek, s a kényelmes szintúton mentem tovább. A Fehérvárcsurgói-víztározónál, a tiszta levegőnek köszönhetően gyönyörű a panoráma. Amennyiben északias szél fúj, márpedig most igencsak élénk, ilyen irányú szél fújt, az dermesztően hideg szokott lenni. Most sem hazudtolta meg magát. Ez, és a tarajos hullámok ellenére két horgászcsónak is kint volt a vízen. A zsilipnél, most is lementem egy gyors fotózásra. Mire vissza fölértem, elgémberedtek az ujjaim. Az éles fények, szép képeket tettek lehetővé. Az ellenfényben ragyogó víz is jó téma. Kisvártatva elhagytam a tározó partját, és a falu belseje felé vettem az irányt. Az ellenőrző pont hamar meglett. Pecsételés után, ittam két bögre meleg teát, ami nagyon jólesett. Előbányásztam egy bajor perecet, és indultam tovább. Sehol semmi szalagozás, ezért a térkép alapján kisaccográfoltam, merre kéne azt a kört tenni a parkban. Érdemes volt megtenni. Érdekesek a fémből öntött oszlopfők, illetve a vasból készült díszítések. Lementem a tó közelébe. A gloriette-ig nem mentem el, bár kíváncsi lettem volna rá, nincs-e alatta hulla. Agatha Christie-nél tutira lenne.

Irány vissza a víztározóhoz. Ahogy közeledtünk, úgy erősödött a szél. A Becsali büfé nyitva. Kihagytam, hiszen nemrég teáztam. Siettem tovább. Néhányan lent a vízparton mentek, sőt az egyik hölgy, a völgyzáró gáton sem jött föl azonnal, hanem a víztől úgy két méterre sétált a völgyzáró gáton a lépcsőig. Jeleztem neki, hogy ez nagy vakmerőség volt. Ha ott belecsúszik a vízbe, a csúszós betonon nem tud kijönni, csak a lépcsőn, addig meg vagy sikerül elúszni kihűlés nélkül, vagy sem. Menteni, kötél nélkül nem lehet.

Szokásom szerint, az egyik horgászállásnál lementem fotózni. A felcsapó hullámoktól, közel méter szélesen volt jeges a part. Megnézhettem, hogyan jelölték ki a bojlis helyeket, amit a Magyar Horgászban és a Pontyvilágban is említettek. Ballagtam tovább. A pisztrángos tónál a Mikulástól kaptam a pecsétet, egy mandarin kíséretében, amit helyben megettem. Irány a vadászház. Hosszú, de jórészt lankás emelkedő következett. Szépek a völgy sziklái. Itt már előjött, hogy az alacsonyabban álló nap, csak a völgy fölső részét világítja meg. Szép a látvány. A vadászháznál fölírtam a kódot, és elindultam visszafelé. A K▲ jelzés újbóli elérésekor megkezdtem a Vaskereszthez vezető kapatatót. Nem vészes. Kilátás, csak egy szektorba van, de az jó. Itt a szél sem olyan vészes. Jó meredek ösvényen ereszkedtem le az Ádám-Éva fáig. Néhol az ösvényről már lehetett látni a Gaját. Jó kis hídon kelhettem át a patakon. Ügyesen csinálták meg. Az igen masszív vasszerkezet nem látható.

Következett a túra leglátványosabb része. A korábbi esőzésektől még jó sok víz van a patakban, és még mindig fátyolos egy picit. Nagyon szép a patak. Itt is csak a völgy fölső részét sütötte a nap. Fantasztikusak, ahogy a fehér dolomit sziklák világítottak a napfényben. Sajnos a fényképezőgép érzékelője nem tudta visszaadni a látványt. A világos részek beégtek, így hát csak az emlékeimben őrzöm a látványt. A Varjúvár előtt megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet, fölmásztam a kaptatón, ami így száraz úton, csak szimplán, jó meredek. Ahogy szoktam, most is több helyen megálltam fotózni, hiszen a látvány gyönyörű. Végül el kellett hagyni a hegy peremét, és már csak simán begyalogolni Bodajkra. Ez egyszerűen hangzik, de a valahai sípályán lejutni nem is volt olyan könnyű. A hegyek északi lejtőin, illetve az árnyékos völgyekben még mindig megmaradt a dér. Ezt a lejtőn, a sok láb már síkos jéggé taposta, ezért elég óvatosan kellett haladnom. A kilátás a Vértes irányába kárpótolt az óvatoskodásért. Leértem, és hamarosan beértem a célba. Leigazoltam, s amíg elkészült az oklevél, ettem egy kis zsíros kenyeret. Az oklevél átvétele után, hazafelé vettem az irányt.

A tiszta levegőnek és a nagyon éles fényeknek köszönhetően, a Gaja-szurdok és környéke, a szokottnál is látványosabb. A hidegnek köszönhetően, szinte végig száraz utakon gyalogolhattam. A Varjúvárat leszámítva, egyik ponton sem kínálták, vagy adták az ellátmányt. Mindenki csak úgy gondolomra vette el, mondván, biztos azért van ott. Azt, hogy a Pisztrángos tónál a mandarinon kívül más is van, csak beszámolóból tudtam meg. Ennek megfelelően, az ellátmánynál nem is soroltam föl. Erre egy kicsit több figyelmet kellene fordítani.

A túrán elég sok gyerek vett részt, elvégre is róluk kellene szólnia a Mikulás túrák rövid távjainak, és a 25-ös táv is éppen csak középtáv, bár elég szintes. Lehetne egy köztes távot is szervezni azoknak a gyerekeknek, akiknek a 10-es táv már kevés, a 25-ös pedig sok. Az oda-vissza szakaszok monotonak lehetnek a gyerekek számára. Ha a három ilyen szakaszt (Károlyi-kilátó, Károlyi kastély és a vadászház, amiből az első és az utolsó jócska szintmegtakarítást is jelentene) kihagynák, akkor 18-19 km-es táv jönne ki, ami jó lenne ilyen köztes távnak.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1300/1100 Ft-ért színes térképes itiner, igazoló lap, oklevél és kitűző járt. Saját térkép nem feltétlenül kell, de azért nem árt ha van. Az Alba-Regia-forrásnál csokis töltött keksz, Fehérvárcsurgón tea és valamilyen apró süti, a Pisztrángos-tónál mandarin, a Varjúvárnál Balaton szelet, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány.
 
 
Magas-Bakony Teljesítménytúrázója/Kőris-hegy/Kőről-kőre a Bakonyban/Szent GellértTúra éve: 20162016.11.23 19:28:03

Kőről kőre a Bakonyban, 20-as táv GPS-el mért távolság: 23,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 700 m. Azt hiszem, lassan már szokásszerűen írhatom le, ez az általam megtett táv és szint. Ez esetben csak párszáz méter távolsággal és 20-30 méter szinttel tértem el a kiírásban szereplő útvonaltól. Jobban járok, ha még egy helyen eltérek.


A 20-as táv rajtja, az 50-es után egy órával kezdődött, de hét órakor, még így is könnyen tudtam parkolni. Gyors készülődés és irány nevezni. Viktor harsányan üdvözölt. Gyorsan beneveztem, ittam egy kólát, s egy kis beszélgetés után megkezdtem a táv teljesítését.


A kék négyszögjelzés megszokott kaptatóján melegítettem be. Mivel előző nap is túráztam, és az egyesületi túrán, 17 km-en 700 m szintet (ebből az elején 250 m 15% körüli meredekségű, míg a Holes-árokból kifelé 120 m 30% körüli meredekségű volt) szedtem össze, ez most kevés. Nem akartak bemelegedni az izmaim. Mire elértem a sárga forrás jelzés leágazását a Kőris-hegyre vezető aszfalt útról, nagyjából meg is volt az a három páros, akikkel a túra nagy részén kerülgettük egymást. Előző éjjel esett az eső, ami nem túl jó előjel, az útvonal ismeretében. Nem egész két hete jártam erre, igaz akkor ellentétes irányban, így nem számítottam arra, hogy a favágók ennyire tönkreteszik az akkor még igen kellemes füves földutat. Most nagyon sáros. Próbáltam kikerülni a nagyon saras részeket, de nem mindig sikerült. Később, ahogy ez történni szokott, már csak a szemmel láthatóan nagyon mély saras részeket kerültem ki, a bakancsnak már úgyis mindegy. Szóval, nem egész két hete jártam erre, s most a szalagozás ellenére is benéztem egy elágazást. Kerültem is vagy 30 m-t. Mivel még mindig nagyon éreztem az előző napi túrát és az előző este megfeledkeztem a magnézium utánpótlásáról, ezért az Árpád-kútnál úgy döntöttem, kipróbálok egy nagy dózisú folyékony készítményt. Ha túl sok, legfeljebb nagyon megfürgülök. Nem következett be. A P+ jelzés elérésekor végre úgy éreztem, meg van a teljesítményem. Végig jól éreztem magam. A zöld háromszögjelzés elérésekor a látási viszonyok még nem a legjobbak, de azért nem panaszkodhattunk. A szél viszont jobban ért.


A völgy alja közelében, egy frissen javított útra értünk, ami később a hegy oldalába frissen bevágott murvás útba megy át. Később azt láttam, fölmegy az Oltár-kő fölötti hegytetőre. Az erdőirtás egy részén is túl vannak már. Csak tudnám, miért erre vitték, amikor a Gulya házhoz menő aszfaltról könnyebb lett volna a megközelítés. Minden esetre meg kell keresnem az út végét is. Most azonban a háromszögjelzésen először a Gerencét kellett keresztezni, amibe sokkal több a víz, a megszokottnál. A kaptatón hamar fölértem az Oltár-kőhöz. Fölírtam a jelszámot, s gyerünk tovább. Úgy döntöttem, nem megyek vissza a zöld háromszögjelzésen, hanem a Judit-forrástól levezető zöld forrásjelzésen ereszkedem le a szurdokba. Rövidebb, sokkal szebb, de jóval nehezebb is, mint a kiírás szerinti útvonal. Én viszont jobban szeretem. Aki a zöld jelzésen megy, nem tudja, hogy ez a szurdok messze leglátványosabb része. Egy kisebb eséssel sikerült abszolválnom a lejutást. Az a páros. aki velem egy időben indult el a kiírás szerinti útvonalon, ugyanakkorra ért le, mint én. Kikapaszkodtunk a völgyből. Irány a Csúcs-hegy. Volt egy két mocsaras rész. A zöld jelzés és a P+ jelzés is frissen újra murvázott utat keresztez. Ezeket az utakat is felvettem a sürgősen bejárandók közé. Sejtem, hogy hol a másik végük. A Csúcs-hegyről levezető P+ jelzés nem egy leányálom. Mintha áthelyezték volna a villanypásztort. A Szent-kút előtt, néhány nagyon csúszós szakaszt kellett leküzdeni. Utána viszont kényelmes murvás úton szaporáztam lépteimet a Hajagok irányába. Hm. Gyanús! A rövidítésem ellenére is nagyobb a résztáv, mint az itinerben szereplő. Van rá esély, hogy a végeredmény is több lesz. A Hegyes-kő előtt el kellett hagynom a kényelmes murvás utat.


A piros négyszögjelzés hosszú, de lankás kaptatójában ezúttal sem csalódtam. Sáros, mint aszályos időszakok kivételével mindig. Számomra a Hegyes-kő és a Fehér-kő is inkább négyszögletes bástyának tűnik, a hozzátartozó várfallal. Az utóbbitól nagyon köves az út. Jobb, ha a lába elé néz az ember. A Szekrényes-kőnél kisebb csalódás: az ösvényről simán el tudom olvasni a kódot. Úgy tippeltem, fönt lesz a hegyen. Az Imrétől szokatlan ez a lazaság. Itt követtem el azt a hibát, hogy maradtam a jelzésen és nem mentem föl a hegygerincre. Az ösvény sáros, köves, bedőlt fás. Mint azt egy pápai túratársnő megjegyezte, a Burok-völgyhöz hasonló a járhatóság, csak nem olyan szép. Azért van egy-két szép szikla. A hegyen vezető út látványosabb. Végre kikaptathattam a murvás útra. Az arról való letérést persze, a jó szalagozás ellenére benéztem. A GPS szerint itt kéne menni, de az új tulajdonos lezárta az utat. Nos, itt is „hosszabbítottam” úgy 50-60 m-t. Hamarosan elértem az Augusztin tanyát. Lepecsételtem az igazoló lapot, s gyerünk tovább. Ettől a szakasztól, majdnem a túra végéig egy pápai párossal mentem együtt. A Rák tanya is hamar meglett, s jött a meglepetés. A Hajagokra vezető útról, frissen murvázott út készült a tanyáig. Ezt emlegethették egy másik murvás út építői szeptemberben, mint ez évben épültet. (Remélem a Pénzesgyőr felé vezető szakasz is jobban járható lett.) Ezen ballagtunk lefelé a hegyről. Amikor a sárga jelzés letért róla, és az úttól úgy 20 m-re vezetett, maradtunk az úton. Később, immár szándékosan tértünk le a jelzésről, s inkább a hegy peremén mentünk, mivel a meredeken letörő hegyoldal és a kilátás is pazar. Az egyesületi túrákat is inkább itt viszem, mint a jelzésen. Kicsit elbambultam, s későn tértünk vissza a jelzésre. Újra kiértük a murvára. Azon úgy belendültünk, hogy simán elrongyoltunk a jelzés következő letérése mellett. Itt a jelzés levág egy méretes hurkot. Visszahelyesbítettünk. Az a páros, aki itt ért utol bennünket, legközelebb Bakonybélben került elébem, de addigra én már túl voltam egy kapucsínón a Füsti sörözőben. Ennyivel hosszabb a murvás út.


Csakhamar újra elértük a Hegyes-követ. Még ekkor is jöttek velünk szembe a későbben induló túrázók. Eddigre igazán kellemessé vált az időjárás. A faluban kifejezetten melegnek tűnt az idő. A célba érés már csak egy kis menetgyakorlatot jelentett. Beértem, átvettem az oklevelet és a jelvényt, vettem egy kólát, és hazafelé vettem az irányt.


Az éjszakai eső után, igazán kellemes időjárás kerekedett, hangulatosabbá téve a túrát. A sár nehezített rajta, de így sem nehéz, viszont jó pár helyen látványos.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200 Ft-ért szürkeárnyalatos, cartographi-ás térképes igazoló lapot, oklevelet és jelvényt, kaptunk. Saját térkép nem feltétlenül szükséges. Ehhez azért hozzá tartozik, hogy hazai terepen túráztam. A rajtban Balaton szelet, a célban pedig 200 Ft-os italjegy volt az ellátmány. Ahol szükséges volt, ott korrekt szalagozás segítette a tájékozódást. Az Imre túráin számomra szokatlan, hogy egyáltalán van szalagozás.


Egy kis frissítés:


A beszámolóban említett friss murvás utakat bejártam. A P+-t a Csúcs-hegynél keresztező út, a Bakonybélből a Hajagokra vivő murvás utat köti össze a Csúcs-hegyen át a Bakonybél - Somhegypuszta közti aszfaltúttal. Van egy átkötése a Z jelzés által keresztezett útra is, illetve egy zsákutcája. Ez utóbbiból, alighanem földúton le lehet menni a Szömörke-völgybe.. A zöld jelzés által keresztezett murvás út (egy rövid szakaszon azon megy a Z), mint murvá út zsákutca. Földes, illetve füves útón, elég könnyen át lehet menni róla a  Kertes-kői-szurdokba vivő Z háromszög jelzésre, közel a Som-hegyhez. A közvetelenül az erdő széléről jobbra induló út rosszabb, mint a jelzett. A szurdok előtt lévő új út, ami fölvisz az Oltárkő flé, nem murvás, de most készült földút. Nagy darabos murvát, csak a Gerence keresztezésekor használtak. A fölső vége dagonyás. Fönt viszont csatlakozik egy murvás úthoz, ami a Szömörke-völgy irányába visz, majd úgy kanyarodik, hogy alig 2-300 m-re visz a völgytől. Ahhoz képest, hogy az idén készült, a minősége gyakran katasztrófális. Van egy zsákutca leágazása. Földút folytatása van ennek a résznek is, de a favágók szerint az is zsákutca. Később az Iharos-tetőn, illetve a Gulyaház közelében járva, ebben biztos vagyok. A murvás út fő ága, az Új-erdőnél éri el a Hajagokra vivő murvás utat. A szombat éjszakai eső óta már járt rajtuk egy montis.


Figyelem! A Ráktanya - Pénzesgyőr közti P+ jelzést úgy néztem, hogy az Iharos-tető előtt, az erdő szélén le fogják zárni kerítéssel. Az út közepén már ott az oszlop, illetve az út két oldalán a kerítés. Nem tudom, hogy a Pénzesgyőr felőli vége hogy áll. Aki erre jár, tervezzen tartalék időt, az esetleges visszafordulásra, illetve jelzetlen utakon történő kerülésre! Nekem, a Kertes-kői-szurdok felé, már úgy kellett átmásznom a kerítésen. Lehet, hogy ezzel Pénzesgyőr kiírja magát a Bakony túrázó állomásai közül. A zöldön a szurdok felé nem lehet normálisan elmenni, a Zoltay-forrás felé vezető ágán pedig bekerítetlen gazdasági épületek mellett kell elmenni, amit néhány nagy testű kutya őriz. A  faluból Zirc felé kimenve az országúton, térkép és GPS segítségével jelzetlen úton ki lehet kerülni a kutyás részt.

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20162016.10.12 21:53:35
Bakonyi Barangolás 30
GPS-el mért távolság: 31,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 990 m. Ez ismét csak az általam megtett útvonal adatait jelenti, hiszen ötször is „eltévedtem”. Kettő már az indulásnál biztos volt, hármat pedig attól tettem függővé, milyen lesz az idő és hogyan viselkedik a térdem.

Túra előtt este, nehéz döntést kellett meghoznom. Ajkára, vagy Bakonybélbe menjek túrázni. A térképvázlat alapján, az ajkai is sokkal jobb, mint a zöld túra, eddig, általam is teljesített változata. Végül pénzfeldobással döntöttem.

Hét óra után pár perccel értem Bakonybélbe. Később, mint terveztem, de az idei őszi túraszezonban ez volt az első nap, amikor jeget kellett kapirgálni a szélvédőről, ráadásul két helyen is szarvasok keresztezték az utamat, óvatosságra és lassúbb haladásra intve. Még tavalyhoz képest is könnyebben, a rajttól alig 300 m-re találtam parkolóhelyet. Délutánra aztán már megtelt a falu autókkal. Gyors készülődés, és irány nevezni. Nem tolongtak a rajtban. Beszélgettünk Viktorral egy kicsit. Két új murvás útszakasz készült el a falu közelében az elmúlt két hétben, ami azt jelenti, azokon a részeken is erdőirtás várható, ami egy túrázó számára minden, csak nem öröm. A montisoknak viszont új útvonal lehetőséget jelent.
Beneveztem, megnéztem a térképet, s hajrá!
Kényelmesen ballagtam ki a faluból. Nem kellett sokat menni, hogy kezdetét vegye a bemelegítő kaptató. A Hajmás-sarokig folyamatosan emelkedik az út. Itt kezdődik az első frissen elkészült murvás út. Jobbra kell rátérni, s levisz a Suttonyhoz. A középső szakasza készült el most. A két vége már évek óta murvás. Ballagtam tovább. Egy kis szusszanásnyi lejtő, majd újabb rövid emelkedő, és elértem a Vörös-földet. Mivel az erős páraréteg fölemelkedett, ezért megkezdtem az első feltételes „eltévedést”. Irány jobbra. Maradtam a murván, majd fölmentem a meddőhányó tetejére. Eddig 276 m szintet szedtem össze. A montisok nagy része ismeri ezt a pontot, a gyalogosok közül viszont csak kevesen. Tavaly is leírtam, ez a Bakony egyik legjobb kilátópontja. Kedvező légköri viszonyok között, mint például a túra előtti hét péntekén, amikor montival jártam erre, a Csatár-hegytől – Pannonhalmáig (Csatár-hegy, Hajagok, Papod, Som-hegy, Kőris-hegy, Pannonhalma, a kisebb hegyeket nem említve) terjed. Most sokkal kevesebbet látni. A látvány mégis érdekes, mert a páraréteg alá besüt a nap, és egy szinte világító sávot képez a hegyek fölött.

Lementem a hegyről és ballagtam tovább. Kellemes séta következett a Király-kapuig, ahol Effemm-től kaptam a pecsétet. Frissítést követően folytattam a túrát. Amikor a piros jelzés elhagyja a volt vasút nyomvonalát, megkezdtem a következő „eltévedést”. Maradtam a vasút nyomvonalán. Már a túra előtt eldöntöttem, megnézem, milyen állapotban van ez-az út. Valamikor jártam rajta montival. Ha le van kaszálva a fű, most is jó és hangulatos, bár majd másfél kilométerrel hosszabb, mint a jelzésen vivő. Naná! Azon a 15 - 20% körüli lejtőn gőzmozdony se le, se föl nem tud menni. Két helyen láttam szarvast. Először két szarvastehén szedegette az úton a bükk makkot, később egy termetes, de fiatal szarvasbika sétált le az útról. Csakhamar becsatlakozott a piros jelzés is. A hídpillérekig mentem rajta, majd következett a kaptató a Witt-emlék felé. Újra kimelegedtem. Ahogy nőnek a fák, úgy lesz egyre kevésbé látványos ez a rész. A kilátóból sokkal gyengébb a panoráma, mint a Vörös-földről. Még a Kőris-hegy teteje sem látszik. Mentem tovább. Egy elég gazos ösvény vitt vissza a piros jelzésre, amit a Suttonynál elhagytam, s a murvás úton mentem Gerence-pusztáig (harmadik „eltévedés”). Egyszerűen nem szeretem a piros jelzés ezen szakaszát. Őszintén szólva, máshol sem értem, ha nincs semmi különleges látnivaló, miért kell egy murvás-, vagy földúttól 50-100 m-re, azzal párhuzamosan vinni jelzést. Lényeg, kényelmes gyaloglással értem el a következő ellenőrző pontot.
Pecsételés után, irány az Odvas-kő. Egy pár, akiket láttam is a murvás útról, amint lent a piroson baktattak, megkérdezték, jó felé mennek-e a 30-as távon, mivel abból, hogy én a murván mentem, az általuk se nagyon díjazott szakasz helyett, úgy gondolják, elég jól ismerem ezt a részt. A kaptató lábához érve fölírtam a megtett utat és a magasságot. Azután megtettem ugyanezt a barlangnál, s fönt a tetőre fölérve, a meredek rész végén. A barlangig 280 m alatt 81 m szintet szedtem össze, majd a tetőig 70 m-en újabb 21 m-t. Az első rész átlagmeredeksége 28,9%, a másodiké 30. Összesen pedig a 350 m-en 102 m, 29,1%-al. Persze ez, csak az átlag, szóval vannak 40% körüli részek is. Ha belegondolunk, hogy a 30%, nem egészen 15 fokos meredekséget jelent (szögmérőn elég jelentéktelennek tűnik), s mégis majd kiköpjük a tüdőnket, mire fölérünk! Kicsit előreszaladva, a kék barlangjelzés meredek része, „csak” 23,4%-os, mégis igen örülök, ha esés nélkül sikerül leérnem a Kőris-hegyről.

A Kőris-hegyre vezető kaptató többi része hangulatos, de erőt szívó, elvégre több mint 400 m szintet szedünk össze. Az aszfalt elérése után, amikor a kék jelzés levág egy kanyart, úgy döntöttem, nem megyek vissza az aszfaltra, hanem levágom a következő kanyart is (negyedik „eltévedés”). Itt a távolságot meredekségre váltottam. (Tervezem, hogy megnézem, mi a legrövidebb út, Bakonybélből a Kőris-hegyre. Eddigi túráim és a térkép szerint, valahol 6 km körül lehet. Ezzel az eltévedéssel, már minden szakaszán jártam, immár csak egyben kellene megtennem.) A radar előtti parkolóhoz lyukadtam ki.
A kilátónál újabb pecsét. Hosszabbra vettem a túrabotom, s irány lefelé. Mindig tartok ettől a lejtőtől. Kíváncsiságból, itt is fölírtam a meredek rész kezdetének és végének adatait: 350m-en 82 m-t ereszkedünk, ami átlagban 23,4%-ot jelent. Persze itt is van cirka 40% körüli rész. A legmeredekebb szakaszt megúsztam, viszont a könnyebb részén (benne van a 350 m-ben), megcsúsztam egy avar alatti hosszanti faágon és estem egyet. Végül csak leértem. Rövid aszfaltos szakasz, majd a szokásos igen rossz földút, ami frissen ásott méretes gödörben végződik. A Tekeres-kút-ároktól egy szakaszon rendbe tették a földutat, tehát itt is erdőirtás lesz. Javarészt bükkös területen vezet az út, akár csak a két új murvás útszakasznál. A bükkös erdők tarvágásánál szerintem csak erdőirtásról beszélhetünk, ugyanis a bükkösök önmagukban megújulni képes erdők, ezért ez a letermelési mód nem szükségszerű (ezzel erdőmérnökök is egyetértenek). Sokkal inkább nevezhető környezetvédelmi bűncselekménynek. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen többféle tarvágás nélküli felújítási módot is kidolgoztak.

A kék és zöld jelzések találkozásánál megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Kisvártatva ismét letértem a jelzésről (ötödik „eltévedés”), és jelzetlen ösvényen elmentem a Pörgöl-barlanghoz. Ma már kissé nehezebben követhető az ösvény, mint pár éve. Nő az újulat. A favágók is trehányak. A kidőlt fák esetében csak a törzseket és a nagyon vastag ágakat vitték el, a többit otthagyták az ösvényen. Legközelebb metszőollót is kéne vinnem. A barlang és környezete szép. A denevérek lakta hátsó része le van zárva. Ismét csak jelöletlen, de a sárga ómega jelzésnél könnyebb ösvényen leereszkedtem az aszfaltútra és visszatértem a kiírás szerinti útvonalra, amelyen besétáltam a célba. Átvettem a kitűzőket és az emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, majd hazafelé vettem az irányt.

Nem a legkönnyebb túra, de elég látványos, legalább is szerintem látványosabb a 40-esnél. Az időjárás változó. Hol borult, hol napos, de a szél mindenütt csípős volt.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1600/1400 Ft-ért szürke árnyalatos térképes itineres igazoló lapot, emléklapot és 2 db kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Király-kapunál kétféle nápolyi, víz és többféle szörp, a Kőris-hegyen víz, a célban zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vegyes vágott savanyúság, lila hagyma, víz és többféle szörp volt az ellátmány. Változatlanul problémának látom, hogy a Királykapu és a cél között nincs semmi kalóriapótlás. Célszerűbbnek látnám a frissítőpont áthelyezését a Királykaputól (6,8 km), vagy a Witt-emléktáblához (11,6 km), vagy Gerence-pusztához (15,7 km).
 
 
EsztergomTúra éve: 20162016.09.17 20:39:21
Esztergom IVV 20

GPS-el mért távolság 18 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 660 m.
Egy kisebb megfázás miatt választottam a gyalogtúrát erre a hétvégére. A tervezettnél egy kicsit később, de még így is a rajtidő elején értem Esztergomba. Hazafelé kipróbáltam a GPS navigáció által javasolt útvonalat. Pár km többlet árán lehet nyerni egy negyedórát, és sokkal nyugodtabb is az út Szlovákián keresztül, Esztergom és Komárom között, mint az 1-es és 10-es úton. A nevezés gyorsan megtörtént. Nevezési lapot nem kellett kitölteni és az igazoló lapara sem került név. Ez részben egyszerűsít, de egyben jelzi, a szervezők nem fognak keresni egyetlen hiányzót sem, hiszen nem rendelkeznek túra alatti elérhetőséggel. A nevezéskor elmondták, hol kell majd nagyon figyelni az útvonalon, az ösvény bozótossá válása miatt. A kék IVV jelzést kell követnem és kész.

Elindulva, hamar jött az első dilemma. A térkép szerint menjek, vagy a jelzés szerint. A kettő nem egyezik. Követtem a jelzést, ami hamarosan visszatért a térképi útvonalra. A TESCO magasságától, egy szűk, valahai pincesorból kialakított utcán, megkezdtem a bemelegítő kaptatót, ami egy kis megszakítással, egészen a Vaskapuig tartott. 4,6 km-en 270 m szintet sikerült begyűjteni, zömmel 10 % fölötti meredekségű emelkedőn. Ennek jó részét, már ismertem, a Becsület útja túráról, s tudtam, hogy szívatós lesz. Közben helyenként szép a kilátás, de ehhez gyakran le kell térni egy kicsit a jelzésről, de ezek a letérések alaposan kitaposottak. A levegő elég párás, de remek a kilátás. Próbáltam is beazonosítani a Bajnai és a Csolnoki teljesítménytúrák hegyeit (Gete, Epöli Kőszikla-hegy …), általában sikerrel. A Vaskapunál elértem az első ellenőrző pontot.

A pecsételés után, a kilátás kedvéért tettem visszafelé egy kis kitérőt, amit később levontam a távból. Folytattam az útvonalat. Lejtős, hangulatos szakasz következett a mély völgyben, ahol már kifejezetten jólesett az árnyék, mivel egyre melegedett az idő. A megfázás miatt, a hosszú ujjú mezt végig magamon hagytam, még amikor nagyon melegem volt, hátha, ahogyan már máskor is, sikerül kiizzadnom a kezdődő betegséget. Sikerült. A Fári-kút után jött az első kisé benőtt elágazás, amire fölhívták a figyelmet. Gond egy szál se. A dzsindzsás rész rövid, amit viszont egy hosszú, ismét 10% fölötti meredekségű kaptató követett a Maróti-hegyek gerincére. Fölérve, egy túratársnak megjegyeztem, a kiírás szerinti 500 m szintből, már 507-t sikerült begyűjteni. Elsőre nem kapcsolt. Utána ő is derült rajta egy jót. Egyértelmű lett a szint több lesz, mint a kiírásban. 7,8 km-en szedtük össze ezt az 507 m-t. A végére kiderült, nem 12, hanem csak 10 km volt hátra. Ez azért már könnyebb. A gerincúton kerülgethettük a pocsolyákat, egyébként kellemes út. Elkeverés nélkül megvan az Enyedi halála utáni letérés (erre is felhívták a figyelmet). Télen látványos lehet ez az út, mivel jobboldalt jó meredek, helyenként sziklás lejtő van, amit most zömmel takarnak a lombok. A gyaloglást, egy kis bozótharc színesítette. Túrabottal is nehéz áttörni a szederindákon. Össze is szedtünk pár karcolást és szúrást. Ezt is jelezték előre, azzal, hogy sajnos a kolléga, aki takarította volna, megsérült mielőtt ideért volna, s nem tudta megcsinálni. Hosszú lejtőn ballagtunk le a Barát-kúthoz, ahol megkaptuk a második ellenőrző pecsétet. Ismét egyedül folytattam. Az út könnyű és kellemes, bár a tűző napos részeken kissé meleg. Ami azt illeti, a Maróti-hegyek gerincére vezető kaptatón, árnyékban is melegebb volt, vagy legalább is úgy éreztem. A nyílt részeken, a meleget ellensúlyozta a remek kilátás.

Egy helyen megváltoztatták az útvonalat, mert a sárga jelzés nem igazán járható, mivel a tulajdonos lekerítette. Az új útvonalra is felfestették az IVV jelzést, tehát a tájékozódás nem nehéz. Ezen a szakaszon volt az utolsó emelkedőnk, s már csak a pincék között le kellett ereszkedni a városba, és besétálni a célba. A városi szakasz nem igazán izgalmas, de hát az szinte sosem az. A számítottnál korábban értem be. Átvettem a kitűzőt, s irány haza. Ha még egyszer eljutok erre a túrára, akkor kibővítem egy térképen, 10 km-es kitérővel, a Hideglelős-kereszthez, ahonnan remek a panoráma, de jó meredek ösvényen közelíthető meg. Szerintem, a rajtidő kezdetén indulva be is lehet érni a célzárás előtt.

Kellemes, gyakran látványos túra. Amint eltávolodtunk egy kicsit a várostól, hangulatossá válik az erdő.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/400 Ft-ért színes térképes igazoló lap és kitűző járt. Saját térkép nem árt, de lehet nélküle is boldogulni.
 
 
Alpannonia teljesítménytúraTúra éve: 20162016.09.05 21:56:30
Alpannonia 25
GPS-el mért távolság 34,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 1110 m. Az adat, csak az általam megtett útvonalra vonatkozik. A Szent Vid kápolnától tettem egy kitérőt az Írott-kőre.

Ezen a hétvégén is komoly dilemmát jelentett, melyik túrát válasszam. Egy elmaradt, így 3, általam kedvelt túra közül kellett választanom: Velence kerékpáros túrák, Alpannónia és a Tátika-Rezi. Utoljára a Vértesi Barangoláson talpaltam, így inkább a gyalogos túrák vonzottak. Megnéztem, kell-e fizetni a 86-os út Szombathely-Vát közötti részéért. Nem, ráadásul másfél órával többet alhattam, ami el is döntötte a kérdést. A 2013-as beszámolómból tudtam, szombaton fizetni kellett a parkolásért Kőszegen, s ma Magyarországon alig elképzelhető, hogy ez pozitív irányba változzon, ezért a szokottnál korábban indultam. „Nem is csalódtam”. Alternatív terv megvan, a Jurisics gimnázium előtt tettem le a kocsit. Irány nevezni. A kiírás szerinti rajthelyen, csak egy papírlap fogadott: Rajthely a várban. Irány a vár. Szerencsére alaposan kitáblázták, ott hol található. A GPS szerint 980 m-tettem meg idáig. A valóságban csak kb. 4-500 m (a legközelebbi parkolóhely: 405 m) a távolság, ha a gimnáziumtól rögtön a várba megy az ember. Gyorsan beneveztem. A főszervezőnek elmondtam, valószínűleg el fogok térni az útvonaltól, mert fel akarok menni az Írott-kőre, ha már olyan közel (3-4 km). járok hozzá. Megnéztem a térképet és az itinert, s már indultam is.

Az útvonal a gimnázium mellett vezetett, ezért megálltam, s kiraktam a hátizsákból a Balaton-felvidék atlaszát és a két addigra lemerült GPS akkut. Ez utóbbi előrevetítette, gond lesz. Alighanem tönkre fognak menni. Az ezelőtti két garnitúránál is így történt. Feltöltés után egy hónappal, kicsit később, meg már egy-két nappal is alig maradt kapacitásuk. A parkolóban, éppen Zoli készülődött a rajt felé két gyerkőccel. Ők a rövidebb távra neveznek.

Ballagtam tovább. A Savanyú-víznél megálltam, s ittam egy bögrével. Érdekes, de kevésbé vasas, mint utoljára. Kellemes, nem túl meleg időben talpaltam tovább, kifelé a városból. Kiérve, szőlők mellett, majd kellemes erdőben mentem Cák-ig. A falu után, ismét szőlők. A füves út helyett, lementem, az attól kb. 10 m-re vezető a köves útra, mert nagyon lucskos a fű. Beértem Velembe. Szép a rálátás a Szent-Vid kápolnára. A falu is hangulatos, de az útvonal nem érint semmilyen „ittasellátó” helyet. Eddigre eldöntöttem, megnézem, hogy bírja a hónapok óta vacakoló térdem az emelkedőt, s csak akkor Megyek föl az Írott-kőre, ha a kápolnáig nem lesz semmi gond. Igaz, az eredetileg tervezett Hosszú-völgyön át rövidebb lenne, de inkább a biztonságra játszom. Szerencsére, egyáltalán nem jelzett a térdem, s ez így maradt az egész túrán is. A kápolnánál jelzett a GPS: lemerült a második akku szett is. Erre számítva, már vagy három éve van a hátizsákomban két használatlan ceruza elem, így azokat raktam be, s azok csont nélkül végig bírták a túrát. Arra számítván, hogy melegedni fog az idő, levettem a hosszú-ujjú mezt. Hiba volt, nem így történt. Inkább hűlt az idő, s ma (hétfőn reggel) már éreztem is, sikerült megfáznom.

Az aszfaltot elérve, a kiírástól eltérően balra rátértem az egyébként a Hörmann-forráshoz vezető aszfalt útra, s azon ballagtam egy hegyes szögű kanyarig. Ott rátértem a jobboldali, kiváló murvás útra, amelyen elértem a piros jelzést. Nagyon kellemes, és hangulatos ez a szakasz, amit egyébként a hegység nagy részéről el lehet mondani. A piros és később a kék jelzés mentén, sajnos nagyon sok a 80-100 éves kiszáradt fenyő. Az Írott-kőre vezető végső kaptatón, jobb az út, mint eddig bármelyik túrámon. A meredek rész elején, valakik kis tornyocskákat emeltek a kövekből. Egész hamar fölértem. Odafönt, apuka pihent három gyermekével, bár szemmel láthatóan, a gyerekek már regenerálódtak. Nyomtam egy pecsétet a túrajelentésre, majd megkérdeztem a figyelő gyerkőcöket, szeretnének-e ők is pecsételni. Naná! Így a túra igazoló lapjára került még néhány OKT pecsét, alaposan dokumentálva a kitérőt. Az idő jó, így irány a kilátó. A gyerekek észrevették, ott is van bélyegző. Sajnos ott már nem lehetett pecsételni, mert a gumi nyomólap már hiányzott belőle. A kilátás csak elfogadható, mert igen párás a levegő, de azért megérte felmenni. Elköszöntem a gyerekektől, fölvettem a hosszú-ujjú mezt, s irány a Hörmann-forrás. A határ menti jelzésen elég sokan jöttek szembe, köztük olyanok is, akiknek a kezében, a túra igazoló lapját láttam. A forrásnál sehol az ellenőrző pont. Szerencsémre a főszervező egy csoportot kísért a forráshoz, így kiderült, a parkolónál van a pont. Csak esős időben jönnek a forráshoz, mert ott van esőbeálló. Irány a parkoló.

Bélyegzés után, vissza a forráshoz. Vételeztem egy bögre vizet, amit lefelé menet ittam meg, néha a nyakamba is löttyintve egy kicsit. A vizet egyébként az ÁNTSZ nem javasolja ivásra, bakteriológiai okok miatt. Csakhamar elértem a Stájer-házakat. Jól néznek ki az őszi napsütésben. Az idő újra melegszik. Ballagok tovább. A Szikla-forrás szintén hamar megvan. Épp csak csöpög a víz, hát kihagytam. Jó kis kaptató következett a Zeiger-nyeregre, majd kényelmes séta jórészt lefelé, a Hét-vezér-forrás traverzéig, ahol rátértem a kék jelzésre, s azon fújtattam az Óház-tetőig, ahol megkaptam a következő pecsétet. Végre olyan az idő, hogy érdemes fölmennem a kilátóba! Tényleg szép a panoráma. Nézelődtem egy darabig, beszélgettem egy kicsit két montissal, akik kérdezték, merre lenne jobb menni az Írott-kőre. Nem akartak sokat aszfaltozni, ezért az OKT-t ajánlottam, azzal, hogy lesz néhány hely, ahol alighanem tolni kell. Kérdeztem, merről jöttek. A Hét-vezér-forrástól az OKT-n. Megjegyeztem, ez nagy szívás, még gyalog is. Az ilyen emelkedőn, amikor vinni kell a montit, szokta az ember azt mondani: be kéne vágni a biciklit a bokrokba, s otthagyni, mert sokkal könnyebb lenne nélküle. Egyikőjük megkérdezte, tán hallottam, mert a társa pont ezt mondta. Nem kellett ezt hallanom, gyakorló montisként én is (meg szerintem az összes montis) nem egyszer kívántam a pokolba a bringát az ilyen helyeken.

Lementem a kilátóból, s irányba vettem a várost. Ezen a zöld jelzésen inkább jövök fölfelé. Lefelé nem imádom. Végül csak lejutottam. A Savanyú-víznél megest megálltam. Magamba döntöttem két bögre vizet, s gyerünk tovább. Egy elágazást, megint benéztem a Szulejmán-kilátó felé, de csak odaértem. Itt is nézelődtem egy kicsit, Szép a város föntről. A lemenetel annál rosszabb. A 2013-ban még új korlát nagy része már kidőlt, s a fából készült lépcsőfokok jelentős hányada is elkorhadt. Eléggé balesetveszélyes. Leérve nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Leigazoltam, átvettem a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, látványos, bár nem a legkönnyebb túra, főként az Írott-kővel kiegészítve nem, ami viszont sokat emel a látványosságán. Az utak és az ösvények viszont zömmel igen jók, ami könnyebbséget jelent. A Kőszeg-Velem szakasz jobb, mint az Írottkő teljesítménytúráké.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos térkép, itiner, igazoló lap és kitűző járt. Saját térkép nem árt. Az itiner szépen leírja, hogy a sárga és a piros Alpannonia jelzés, hol melyik turistajelzéssel fonódik. Ez illetve a várból kivezető első szakasz szalagozása sokat segít a tájékozódásban. Meg kéne néznem, a legújabb cartographia-s térképen rajta vannak-e már az Alpannonia jelzések.
 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20162016.08.22 21:34:03
Vértesi barangolás 25
GPS-el mért távolság 26,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 560 m. Az adat pontatlan, mivel egy helyen eltértem az útvonaltól.
Megismétlődött a 2013-as helyzet. Megint, közvetlenül egy csapadékot hozó hidegfront betörés után voltunk. Még a túrára menet is szemerkélt néhol az eső, de a helyét már átvette az erős és hideg szél. Ismét nagyon sok túrázót távoltartott. Szolgálatból indultam a túrára, és én is gondolkoztam az induláson, mivel rendetlenkedik a térdem, aminek nem tenne jót egy esős túra. Azonban az útvonal ismeretében tudtam, nem lesznek jelentős sáros szakaszok, mivel a Vértes ezen részén, inkább a homokos utak a jellemzők. Nem meglepően, könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülődés és irány nevezni. Ez is hamar megvolt.
Az OKT keleti ágán indultam el, kifelé a faluból. A kilátás szép. Kényelmesen ballagtam a sárga jelzésig, amelyre jobbra tértem rá. Ezután nem volt olyan kényelmes a haladás, hiszen rögvest előkerült a Vértes útjainak egyik jellemzője. A hegy-(domb-) vonulatoknál, merőlegesen megy neki a hegyoldalnak, s jó meredeken megy föl is, le is. A Disznó-sarok után következett a lankásabb rész, ami Kőhányás pusztáig tartott. Kellemes erdőben gyalogolhattunk, miközben kerülgethettük a pocsolyákat. Ezt leszámítva, ahogy gondoltam, szárazak az utak. Kőhányásnál nyomtam egy OKT bélyegzőt az igazoló lapra, s megkezdtem a Batonna-hegyre vezető hosszabb kaptatót. Néha megálltam egy kis somot szedni. Nincs olyan érett, mint előző héten a Tóti-hegyen volt. Néha szedtem pár szem szedret is. A várromhoz vezető lejtő helyenként csúszott egy kicsit, de ez volt az egyetlen ilyen szakasz az egész túrán. A várrom után megkaptam a pecsétet. A kapott müzli szeletet, „jó szokásom” szerint menet közben ettem meg. Az aszfalt utáni homokút résznek kifejezetten jót tett az eső, nem süllyedt annyira.
A Som-hegyi rész ösvénye egyre könnyebben járható, akár csak a Bakonyban a Barátok-útja. Megtettem a kitérőt Mindszentpusztára egy újabb OKT pecsétért. Ha rendben lenne a térdem, tennék egy alapos kitérőt és a Pap-völgy helyett a Kő-völgy, majd a Redl emlék sziklagerincén mennék az utolsó ellenőrző pont felé Sokkal látványosabb, mint a kiírás szerinti útvonal. Most azonban irány egy kicsit vissza, és egy kis kaptató a sámolyi-bükki elágazásig, majd hosszú lejtő a Pap-völgyben. A fölső szakasza elég látványos. Helyenként kidőlt fákat kellett kerülgetni, de többnyire kiválóan járható az út. A fák közt is egyre több a fenyő. Újra elértük a sárga jelzést, amire most is jobbra tértünk rá, csak ez most nyugati irányt jelentett. Mivel elég vacak az út, ezért sosem jártam rajta montival, s gyalog sem érdekelt. Egy helyről azért elég jó a kilátás Gánt irányába. Ballagtam rajta: le-, föl. Lehet a szolgálat okozta fáradtság miatt, de ismét elkövettem a hibát, hogy csak mentem az előttem haladó után, s nem foglalkoztam a tájékozódással. Most is elkavarás lett az eredménye. Még akkor sem fogtam gyanút, amikor lezárt kapu állta utunkat, és sehol egy sárga jelzés. Pedig tudom, hogy a gyöngyvirágosok, minden útvonal változtatásnál ellenőrzik, és ha kell, felújítják a jelzéseket. Ehelyett, szimplán, mentem a kerítés mentén, majd amikor az nehezen lett járható, akkor irány, az eléggé elhanyagolt, összedőlt erdő. Csak az utat elérve jutott eszembe a GPS-t megnézni. Hát ezt elcsesztem! Visszahelyesbítettem a sárga jelzésre, s minden elkeverés nélkül tudtam le a hátralévő távot. A kék jelzésen morgolódtam a murvás út gléderezése miatt. Jól fellazították az utat. Gyalog is rosszul járható, hát még montival. Pedig tavaly jól tekerhető volt. Az a gond a Vértes Erdő ilyen gléderezéseivel, hogy elegyengetik ugyan az utat, de föltépik a nagy méretű murvadarabokat is és nem tömörítik újra. Így az első nagyobb eső, nem csak az apró szemcséket, de a nagyobb murvadarabokat is el tudja vinni, méretes szakadásokat előidézve.
Végül beértem a célba, szerencsére úgy, hogy a térdem nem jelzett túl gyakran. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.
Nem túl látványos, de kellemes, könnyű túra. Ha valaki fölmegy a várromhoz, utána pedig szemben az Oroszlánkői-barlanghoz és a fölé a sziklára (nem nehéz), akkor sokkal látványosabbá tehető.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900/800 Ft-ért színes térképes igazoló, emléklap és kitűző járt. Saját térkép szükségtelen. A Csáki-várromnál müzliszelet és kétféle ásványvíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, fehér paprika, erős paprika krém és ásványvíz volt az ellátmány. A kutyákra is készültek itató tányérokkal.
 
 
Badacsonyi Barangolás / Ranolder János emléktúraTúra éve: 20162016.08.03 21:04:10
Badacsonyi Barangolás 30
GPS-el mért távolság: 30,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 1145 m. A valóságban 600 m-el és 16 m szinttel többet tettem meg.
A tavalyi évvel szemben, kánikulai melegre lehetett számítani a túrán, és ez be is jött. A rajtidő előtt sikerült Badacsonyba érnem. Készülődés közben láttam, Viktor tekintget ki a váróteremből. Adta magát, ott lesz a rajt. Gyors készülődés, amibe most bizony a naptej használata is beletartozott. A nevezésen hamar átestem. Megkaptam az igazoló lapot. Imre rögtön mondta, hogy a tavaly problémát okozó Köböl-kút ellenőrző pont kimaradt (Jó messze volt a kúttól!). Megnéztem az útvonal elején melyik jelzést kell követnem. Nagyjából emlékeztem a tavalyira, ami időnként segített. Láttam, hosszasan a kéken kell ballagni. Neki is indultam. Elég hamar elértem az első tanúhegyekre jellemző húzós emelkedőt. Rendesen folyt rólam a víz mire fölértem. Az ilyen emelkedőkön még mínusz tíz fokban is meleg van, hát még plussz 30-ban. Fölérve egy kis szintmenet, majd áttérés a piros jelzésre, s irány a kolostorrom. Rá kellett jöjjek, az erdőben nem célszerű „műszaki megállót” tartani, pláne nem emelkedőn, vagy közvetlenül utána, mert ahogy megálltam, azonnal rám támadtak az apró legyek, de főként a szúnyogok.
A kolostorromnál fölírtam a felújítás dátumát, s kényelmes terepen sétáltam tovább. A jelzésről letérésnél jól jött a tavalyi emlék. Az elején ugyan nem a dózerúton mentem, hanem egy gyep szélében, mivel innen szép a kilátás. Gyorsan beértem Salföldre. Az első nyomós kútnál csurig töltöttem az ivózacskómat (3 literes). Tanultam a tavalyiból. Tudtam, hogy a Klastrom-kútig nem számíthatok vízvételi lehetőségre, viszont közben lesz a három tanúhegy. Kényelmesen ballagtam át a falun. Az utolsó kutat leellenőriztem, nem ad vizet. Szép kilátás mellett gyalogoltam tovább. Az erdei rész eleinte jó, azonban a zöld, az erdőirtáson nehezen járható, s ott a követhetőség sem a legjobb. Végül elértem a Tóti-hegyet. Jó meredek a kaptatója (röviden kellett fognom a túrabotokat). Meglepetés! Érett somot láttam az ösvényen. Normál esetben augusztus végén, szeptember közepén érik. Megálltam, s az elérhetőket leszedtem, s megettem. A csúcsról remek a kilátás, mint mindig. Nézelődtem is egy darabig. Irány vissza. A lefelé rosszabbul esik, mint a fölfelé. A lankásabb szakaszon megettem egy bajor perecet. Az aszfaltút elérése után, irány a Gulács. Az aszfalttól, a csúcsig 219 m szintemelkedést kellett letudni, folyamatos emelkedőn. Viszont sehol sem kellett röviden fogni a túrabotot. Sokkal kevesebb a kilátás, mint a Tóti-hegyről. Mire fölértem, a túrabotok csuklópántja átázott. Közben bemutattam a figyelmetlenség magasiskoláját. A kék és zöld jelzések elágazásánál megnéztem a magasságot: 167 m. A csúcson is megnéztem. Ott is 167 m. Ez nem lehet. Ja! Egy sorral följebb néztem! Az nem a magasság, hanem a pulzus volt. Jót vigyorogtam a figyelmetlenségemen.
Tapolcai túratárs ért utol. A hegy derekától, a hátralévő távot jórészt együtt tettük meg. Hárman voltunk, akiknek elég hasonló volt a sebessége. A hegyek oda-visszáin, ez jól látszott. Jó darabon nyílt terepen gyalogolva értük el a Köböl-kutat. Jó kis kaptató vette kezdetét, de már szerencsére árnyékban, egészen a Kuruc-körútig. A körút nagyon kellemes, helyenként szép kilátással. Idén a felhagyott kőbányák megnézését kihagytam. Ahogy a Köböl-kútban, úgy a Dongó-kútban sincs víz, ráadásul le is van zárva. Ide tulajdonképpen csak azért jön le a túra útvonala, nehogy egyetlen lépcsőfokot is kihagyjunk a Bujdosók-lépcsőjéből. A forrás utáni első elágazástól a hegytetőig végig emelkedik az út. Az első lépcsőtől, a volt turistaházig 42 m szintet szedtünk össze, majd a további lépcsőkön még 93-at. Ráadásul a lépcsőfokok is elég magasak és egyenetlenek. Eléggé csípte a szememet a belefolyt izzadság, mire fölértem. A lépcsők után, megálltam megtörölni az arcomat. Hiba volt. Mire előbányásztam egy papír zsebit, megcsípte a karomat egy bögöly (abból is a Dunántúlon, bagócsnak nevezett fajta), s olyan nagy szúnyogok (igazi méretes gyötrő szúnyogok) zümmögtek körülöttem, amire tréfásan azt szoktuk mondani, ha egy ilyen megcsíp egy kisbabát, az belehal a vérveszteségbe. Ráadásul leszállás után, nem is tapogatóznak hosszasan a, hanem egy másodpercen belül csípnek. Elmenekültem. Némi hullámvasutazással értem el a következő ellenőrző pontot. Fölírtam az állítás évszámát, bár még vagy húsz évszám látható rajta, s mentem is tovább. Egyszer csak szembe jött velem, a tapolcai túratárs. a GPS-e alapján, más útvonalon jött mint én, s épp ellenkező irányba tartott, mint kellett volna. Megfordulás után, a ketyeró is rájött, hogy nem az volt a helyes irány. Leballagtunk a Kőkapuhoz, majd a sárga jelzésen a Klastrom-kúthoz. Eddigre, a harmadik túratárs is előkerült. Idén, ők voltak úgy, mint tavaly mi, amikor úgy vártuk ezt a forrást, és hogy legyen benne víz, mint zsidó a messiást. A vízzel takarékoskodva is kiszáradtak. Ez évben, minden takarékoskodás nélkül, bő fél liter vizem maradt. Frissítés, amibe egy kis mosakodás is belefért, felújítottam a karomon a naptejet, s gyerünk tovább. Rendszerint az EP-ken meg szoktam nézni, milyen jelzésen kell tovább menni. Ezt most kihagytam. Murphy törvénye szerint, rossz irányba is indultunk. Itt szedtük össze a plussz 16 m szintet.
A Rózsa-kőnél fölírtuk a készítő nevét, s immár eléggé eseménytelen úton értünk vissza a célba. Imre szundikálni próbált az autóban, Viktorra hagyva a „kisboltot”. Persze, mi nem hagytuk. A célban átvettem az oklevelet és a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.
Nagyon látványos, nem könnyű tanúhegyes túra. Tavaly az eső, idén a hőség tartott távol sok túrázót az indulástól. Most légy okos túraszervezőként! A turistajelzések nagyrészt jók, tehát az itiner alapján meg lehet csinálni.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó 500 Ft-ért itineres igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen), oklevelet és kitűzőt kaptunk.
Jövőre célszerű lenne beírni a túra kiírásába, hogy a 30-as távon, Salföld és a Klastrom-kút között nincs folyadékpótlási lehetőség, van viszont a 16km-en majd 900 m szintemelkedés. Az útvonal leírása alapján, a két túratárs, akivel beszéltem, számított a Köböl- és a Dongó-kútra, akár csak tavaly én.
 
 
BakonybélTúra éve: 20162016.07.15 07:44:14
Bakonybél 38

GPS-el mért távolság: 38,9 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 760 m. Ez az általam megtett távolság, ugyanis két helyen eltértem a kiírás szerinti útvonaltól. Régebbi GPS-es track-ek alapján, a Cuha keresztezésekor 140 m-t rövidítettem, Porva és Szépalmapuszta között pedig 30 m-t hosszabbítottam.

Reggeli hét óra pár perces Bakonybélbe érkezéskor is elég meleg volt már. Gyorsan beneveztem, s neki is vágtam a távnak. Rögvest a túra leghosszabb emelkedőjével kezdtem (1,8 km-en 88 m szint. Azt gondolom, ez eleve jelzi, hogy nem tartozik a legnehezebbek közé.). Egészen a Csúcs-hegyig kellett kaptatni, egy szusszanásnyi lejtő közbeiktatásával. A hideg front utáni tiszta időben szép a kilátás, élesek a kontúrok. Rátértem a P+ jelzésre, ahol rövid, de meredek lejtőkön és emelkedőkön értem el a közutat, és annak keresztezésével a Som-hegy alját. A hegy után, amint lehetett kimentem az erdő szélére, s ott folytattam. Ha csak nincs dög meleg, vagy nagy sár, inkább ott megyek a kilátás miatt, mint tőle 20-50 m-re az erdőben, a jelzésen. Jó magasra nőtt a fű. Egy helyen, szürke marhák legeltek, s csak a hátuk és a fejük volt kint a fűből. Érdekes látványt jelentett.

A Zoltay-forránál fölírtam a jelszámot, s mentem tovább. Áttértem a zöldre. A jelzés alig látható letérése a széles útról (még ösvénynek sem nevezném), a szalagozás ellenére, most is szedett áldozatot. A tovább ment túrázó szerencsére meghallotta a füttyentésemet, s visszafordult. Ballagtam tovább. Egy mező keresztezésekor, most is, mint mindig, ha erre járok, letértem egy kicsit, megnézni egy fantasztikus túlélő képességű ős-öreg bükkfát. A fa jócskán 200 év fölött lehetett, ami valamiért derékba törhetett, és a közepe kikorhadt. Bőven méter fölötti a törzsátmérő. Be lehet menni a közepébe. Túlélte ezt az eseményt, s újra növekedésnek indult. Amikor több mint 10 évvel ezelőtt először láttam, a törzsből egy kb. 25-30 cm vastagságú karéj maradt egy vastagabb (25-30 cm) vízszintes ággal, s néhány kisebb függőleges ágacskával. Mára ezek az ágacskák 30-40 cm átmérőjűek, s a fa magassága újra közel 20 m, akárcsak a többi fa a közelében. A törzs vastagsága is fél méter körüli, s a belső felén is szépen nő a kéreg. Ezek a különleges növésű fák jól jelzik az élet egyidejű törékenységét és szívósságát. Fényképezést követően mentem tovább, az erdő széli, jó magas füves úton. Érdekes módon, ahogy közeledtem Zirc felé, ahelyett, hogy melegedett volna az idő, inkább hűlt. A városba beérve, még az eső is elkezdett szemerkélni. A francba. Erről nem volt szó a met.hu előrejelzésében. Kezdtem éhes lenni, így alig vártam a megszokott pékség elérését. Vettem magamnak egy kis ennivalót, aminek nagy részét a városból kifelé menet el is tüntettem. A hűvösebbé vált időre tekintettel nem töltöttem újra az ivózacskómat, ahogy otthon terveztem. A jól ismert Cuha menti piros jelzésen folytattam. Sok helyen jó magas a fű. A patak első keresztezése előtt fölmentem a vasúti töltésre, ahogy ezt szoktam, és azon tettem meg kb. 200 m-t a vasúti hídig, hegyezve a fülemet, nem jön-e vonat, mivel csak rövid részt lehet belátni. Végre újra lent mehettem. Már Porva-Csesznek közelében jártam, amikor meghallottam a vonatot, de a hang se nem a Piroskáé, se nem az M41-esé, amik általában erre járnak. Végül egy M61 NOHAB-nak bizonyult, amit még nem láttam erre. Jó sok személykocsi volt utána kötve. Alighanem valamilyen nosztalgia szerelvény lehetett. Közvetlenül a vasútállomás előtt, rövid szirénahang ütötte meg a fülemet. Hát ez meg mi lehet erre? Igazolás után kiderült, mentőautó jött be egy sérült túrázóért. Végre tudják, merre lehet bejönni. Emlékszem rá, évekkel ezelőtt a katasztrófavédők, a Naplóban és a TV-ben, dicsekedtek vele, hogy egy sérült túrázót a tűzoltók gyalog vittek be a vasútállomásra, s onnan vonattal Veszprémbe. Én meg anyáztam, hiszen ez a személygépkocsival is járható murvás út, már akkor is létezett.

Szokásomtól eltérően, a zöld jelzésen mentem tovább, aminek ezt a szakaszát eléggé utálom, s ismerek helyette egy sokkal könnyebben járhatót, bár az egy-kétszáz méterrel hosszabb. A száraz idő miatt néztem meg újra. Egy jó darabig megint el fogom kerülni, olyan bozótos a meredek emelkedője. A felhők viszont eltűntek, és gyorsan melegedett az idő. Porvára beérve, az első utcai nyomóskútnál megálltam ellenőrzendő, mennyi vizem van még. Meglepődtem, milyen kevés maradt. Föl is töltöttem az ivózacskót „Kék kútival”, mivel ahogy általában, ez a nyomós kút is kék színű. A kocsmában leigazoltam, az italjegyet egy kis ráfizetéssel citromos alkoholmentes Gösserre váltottam. Jól esett.

Gyerünk tovább. Ahol esős időben, eddig a legnagyobb, néha tényleg csak üggyel-bajjal kikerülhető dagonya szokott lenni, most új utat törtek, ami remélhetőleg jobban járható lesz. Az élénk szél, néha elég messze vitte az általam felvert port. Az erdőnél, ahol a sárga jelzés balra kanyarodik, én mentem tovább egyenesen, csökkentendő az aszfaltos részt. Elég hamar elértem Szépalmapusztát, s gyorsan tovább is mentem. Felírtam a padok számát. A kilátás most is szép, mint rendszerint. Elértem az aszfaltot, s azon talpaltam Bakonybél felé. Szép ez-az út. Látszik, hol erősítették meg mostanában, s az is hol fogja legközelebb elvinni az utat egy nagy eső. Még egy utolsó kaptatóval beértem a faluba, s már csak le kellett ereszkedni a vendéglőig. Átvettem a kitűzőt és az oklevelet, ittam egy kávét, megettem a levest, s elindultam hazafelé.

Kellemes, a 38 km ellenére könnyű túra, sok szakaszán szép kilátással. Arra viszont föl kell készülni, hogy ilyenkor a leghosszabb a fű (és természetesen a csalán), és az ilyen szakaszból elég sok van.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó 1200 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép nem feltétlenül kell), oklevelet és kitűzőt kaptunk Porva-Cseszneken tea, Porván italjegy, a célban pedig leves volt az ellátmány.
 
 
Olajos Körút 40/30/20/10Túra éve: 20162016.06.21 22:20:16
Olajos Körút 20
GPS-el mért távolság: 22,8 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 570 m. A szint jócskán több, mint a kiírásban (350 m), és több mint kétszerese az igazoló lapon szereplő 260 m-nek. Mivel tudtam erről az eltérésről, ezért az ellenőrző pontoknál felírtam az addigi összesített szintet. Az adatok 5 m-re kerekítve: Meretai-erdő: 180 m; Olajos emlékmű: 300 m; Budafai arborétum: 315 m; Kistolmács: 485 m; cél: 570 m. A 10-es táv az Olajos emlékműtől ugyanezen az útvonalon halad, s itt 270 m-t szed össze, a kiírás szerinti 220 m-ből.
Mivel baj van a térdemmel, nagyon gondolkozóban voltam, a 20-as, vagy a 30-as távot válasszam. Szívem szerint a 30-asra mentem volna, mert az jobban tetszik, de mégis hallgattam a józanészre, s csak a 20-ra neveztem. Hamar rájöttem, jól tettem. A térdem elég gyakran jelzett, a vádlim pedig szinte végig fájdogált, viszont nem lett következménye a túrának, s ez jó hír.
Báza előtt pár kilométerrel ugrott be, elfelejtettem térképet és túrajelentést hozni magammal. Végül nem is volt a térképre szükség. Szokásom szerint, elég korán a rajtban voltam. Egy nevező volt előttem csak, mivel azonban a nevezési procedúra a szokásos nagyon lassú, így bő tíz percbe telt, mire indulhattam.
Szép, tiszta, napsütéses időben kezdtem meg a táv teljesítését. A piros jelzésen leballagtam Bázára, bár néha nagy kedvem lett volna inkább a vele párhuzamos, s nagyon közeli aszfalton menni, de pontos szintadatokat szerettem volna, így végig maradtam a kiírás szerinti útvonalon. A faluból kifelé kezdődött az első húzósabb emelkedő, majd egy domb gerincén mentem, ahonnan időnként szép kilátás nyílt. Most nem hagytam ki a kilátót. Hátizsákkal elég nehéz fölmenni, a szűk nyílásokon. Annak örömére, hogy a felső szint csapóajtaján is sikerült átkígyóznom, menten megfejeltem a tetőt tartó keresztgerendát. A kilátás remek. Az Alpokalját is látni lehet.
Ballagtam tovább. Az utakon néha látszott a sok csapadék, de alapvetően szárazak. A vasút egy szárnyvonalának elérése előtt megváltozott a jelzés útvonala. Egy háromszög két befogóján mentünk, az egyébként is rövidebb átfogó helyett. Gyanús. Láttam az átjáró andráskeresztjét, de miért nem keresztezi a jelzés a síneket? Később egy elágazásban le is mentem megnézni. Kiderült, ez csak egy szárnyvonal vége. Később az is kiderült, a fővonal sínjei több mint kétszer olyan vastagok. Ezeket a kitérőket levágtam a távolságnál, az már tisztított adat. Nyílt terepen értem el a Meretai ellenőrző pontot. Gondolkoztam rajta, bekenjem-e a nyakam, naptejjel, de okulva az oroszlányi és csolnoki túrából, illetve abból, hogy az előző két itteni túrámon is eláztam, kihagytam. Hátha elijeszti az esőt. Bejött.
Egy dzsindzsás részt leszámítva, alapvetően kellemes gyaloglással értem el az Olajos emlékművet. Berajzoltam a három pontot, s aszfalton sétáltam a következő ellenőrző pontig. Sajnos az utat tarvágás utáni nagyon kopár földek szegélyezik. Budafánál leigazoltam, ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit az ott lévőkkel, köztük rövidtávon, kis gyerekkel indult túrázókkal. Azt hittem, a háziak németjuhász kutyája fekszik ott olyan békésen, de kiderült, a rövid távosokkal jött el egy panziótól, hiába próbálták visszazavarni. 99,99%, hogy a kisgyerek miatt, ugyanis amikor az egy kicsit eltávolodott a háztól, máris fölkelt és csatlakozott hozzá. Remélem, rendben hazament a kutyus.
A Kistolmácsig tartó szakasz, jó darabon az elég meredek emelkedőkről szólt. Egyébként viszont kellemes. A vasútállomáson megkaptam az utolsó aláírást az igazoló lapra, s aszfalton talpaltam be a célba. Majdnem végig emelkedett az út. A célban megkaptam a kitűzőt. A közeli büfében ittam egy kávét, s egy Zalaszentmihály Öreg-tavi kitérővel hazafelé vettem az irányt.
Igazán kellemes túra, a dombgerincekről szép kilátással.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes nyúlfarknyi itineres igazolólapot (saját térkép nem feltétlenül kell) és kitűzőt kaptunk. A Meretai-erdőnél és a Kistolmácsi vasútállomásnál cukorka, a Budafai arborétumnál zsíros kenyér hagymával és savanyúsággal, valamint ásványvíz volt az ellátmány.
 
 
Oroszlány 40/30/10Túra éve: 20162016.06.08 11:11:30
Oroszlány 35

GPS-el mért távolság: 37,6 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 950 m.

Szokásom szerint a rajtidő kezdetére érkeztem Oroszlányba. Gyors készülődés, s irány nevezni. A 35-ös gyalogos távra neveztem, pedig a montis táv jobban érdekelt, de egy szerdai derékideg becsípődés miatt azt nem tartottam tanácsosnak. Korábban egy rövidebb gyalogtúra tette rendbe a derekamat, hátha most is így lesz. Valamennyit tényleg segített. A nevezés gyorsan megtörtént és kezdhettem is a víztoronyhoz vezető bemelegítő kaptatót. Megvan az első pecsét. Hamar kiértem a városból és kellemes utakon sétáltam Majk felé. Gyorsan odaértem. Pecsét és gyerünk tovább. Gyakran nyílt terepen vezetett az út, ezért Vértessomló előtt megálltam, a nyakamat bekenni naptejjel, nehogy baj legyen. Majdnem más irányú baj lett, de arról az időjárás felelős gondoskodott.

Vértessomlón megtettem a kitérőt az ellenőrző pontra, ahol vettem egy fél literes kólát, s kezdtem is a piros jelzésen vezető kaptatót. Az esős időjárás miatt sok-sok pocsolyát kerülgethettünk. A Vértesben minden fennsík jellegű területen ez a helyzet. Szarvas-kút felé, a kék jelzésen, szabályos erecske alakult ki az úton. Nagyon hamar elértem a forrást. Rövid aszfalt, utána hosszabb kaptató, amelyen két csinos, nagyon fiatal hölgy előzött meg, pedig addig én is 5 km/h feletti átlagot mentem, ők pedig valahol hatos körül, de inkább fölötte és közben folyamatosan beszélgettek, amihez azért jócskán kell levegő. Meg is jegyeztem, a fiúk fölköthetik a fehérneműjüket, ha utánuk futnak. Lehet, egy-két km után, az agyi oxigénhiánytól el is felejtik, hová az a nagy rohanás. A vár völgyébe levezető út, a szokottnál könnyebben járható. A várat kihagytam. A pontos távolság- és szintadat érdekében maradtam az OKT-n, pedig jobban szeretem a hegyre egyenesen fölvivő ösvényt, és az azt követő szintmenetet, illetve az utána következő lejtő remek kilátását, amiből a Vértesben sajnos elég kevés van a jelzett utakon és ösvényeken. Elérve az aszfalt utat, most is megcsodálom a távvezeték menti gyönyörű fenyőfasort. Kisvártatva rátértem Mária-szakadék felé vivő útra. Meglepetésemre, a K+ jelzés mellett megjelent egy kék háromszögjelzés is. A közelben kilátót létesítettek. Valamikor el kell arra mennem. Ez valószínűleg akkor lesz, amikor montival csinálok egy nagyobb bejárást Oroszlányból. Most maradtam a kiírás szerinti útvonalon.

Az ellenőrző pont szerencsére nem a turistaháznál található, hanem a jelzések elágazásánál. Pecsételést követően visszatértem az OKT-ra, s megkezdtem a szakadékban visszavezető kaptatót. A völgy kevésbé látványos, mint lombmentes időszakban, de így is szép, bár a felkapottsága ellenére, szerintem vannak sokkal szebb részei a Vértesnek (Kő-völgy, Kőkapu-völgy, Vár-völgy, Köves-völgy, Szappanos-völgy, Gémförtés-völgy, Fertés-völgy, hogy csak néhányat említsek). Csakhamar Körtvélyespuszta közelében kopogtak a túrabotjaim, amikor meghallottam az első menydörgést, pedig még dél sem volt. A második után megálltam, s felkészültem az esőre. Kicsit sietősebbre fogtam a lépteimet, hátha megúszom. Zivataroknál néha öt perces gyaloglási távolság is elég (4-500 m), hogy megússza az ember a bőrig ázást. A K+ is jobban járható a szokottnál. Azon igyekeztem, hogy legalább a Szép Ilonka-forrás felé levezető szakaszon megússzam az esőt. Fiatal hölgy társaságot értem utol, akik azzal akarták elijeszteni az esőt, hogy semmilyen esővédőt sem hoztak magukkal. A célban kiderült, bevált az elképzelésük, mert pár cseppel megúszták.

A zöld jelzésen kezdett el csöpögni az eső, de csak a Stájer-erdő kaptatóján vált kicsit intenzívebbé. Mielőtt kiértem a fák alól, fölvettem az esődzsekit. Erre elállt az eső. A K+ Új-Osztási kezdetéig azért magamon hagytam, majd újra a fák alatt ballagva elraktam. Túl meleg. A továbbiakban már nem merült fel a szükségessége. Némi emelkedőt követően megkezdtem a leereszkedést Várgesztesre. Ha lehet, kerülöm ezt a szakaszt, mert cefet rossz állapotban van. Irgalmatlanul szétmosta a víz a valahai jó kis murvás utat. Ismerős társaság előzött meg, minek örömére kétszer is megcsúsztam, a lábam alól kiguruló köveken, s éppen csak elkerültem az esést. Sajnos azonban az érzékenyebbik térdemmel kellett megfogni a csúszásokat, s ezt ma is érzem. Egy két-háromszáz méteres szakaszon a gyapjas pille hernyói, tarra rágták a fákat. Talán még most meg lehetne fogni permetezéssel a gradációjukat, mivel még nagyon elszigetelt (Tudom a kitinszintézis gátló szerek, amik csak a rovarokra nézve mérgezők, nagyon drágák, de mégis kellene.). Elértem Várgesztes szélét. Eredetileg úgy terveztem, a faluig tartson ki a vizem, ott majd feltöltöm az ivózacskómat. A lehűlő időjárásnak köszönhetően kevesebbet ittam, így nem tettem kitérőt a falu közepéig. Az ellenőrző pont a sárga négyszög, az OKT és a sárga jelzés, az-az a 60-as és 35-ös táv elágazásában volt. Megittam a maradék kólát, s a palackjába vételeztem pár deci vizet, tartaléknak. Épp csak hogy nem lett rá szükségem. A célba érésre nem egész egy deci víz maradt az ivózacskóban.

Ballagtam tovább. Nagyon megritkult a túrázók sora. A közelemben haladók, mind a 60-as távon indultak. A sárga jelzés hátralévő szakaszán még nem jártam, mivel a sok homok miatt montizásra nem túlzottan alkalmas a hegység észak-nyugati része. Gyalog kellemes, bár nem látványos az út, de van pár száz méter homokos rész, ami kerékpárral katasztrofális. Haladni viszont lehet rajta. Ennek megfelelően gyorsan elértem Majkot, utána pedig Oroszlányt. Kényelmesen begyalogoltam a célba. Átvettem az oklevelet és a kitűzőt, ettem egy kis virslit.

A rendezőktől kértem egy montis térképet, mivel remélem jövőre azon a távon tudok indulni. Szeretném előre megtervezni, merre „tévedjek el” az útvonalról. Egy biztos. Amennyiben szárazabb lesz az időjárás, mint idén, a piros jelzés Dobai-tó közeli szakaszát ki fogom kerülni, amire két lehetőséget is ismerek. Jó mély homokút. Nagyobb eső után két-három nappal, már járhatatlan.

Kellemes, jól szervezett, elég könnyű túra a 37 km ellenére is. Az út végig jól jelzett, annak ellenére is, hogy az első Majkra vezető szakaszt leszámítva végig jelzett utakon vezetett, és a Vértesben jó a jelzések felfestése. Neon rózsaszínű, földre fújt pöttyökkel és nyilakkal jelezték a haladási irányt. Az első szakaszon pedig még szalagozás is volt.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó 1700 Ft-ért színes térképes, igazolólapot, oklevelet és kitűzőt kaptunk. Minden ellenőrző ponton volt víz, illetve kétféle szörp. A rajtnál „start pálinka” Majki remeteségnél Sport szelet, Csákányospusztánál pogácsa, Várgesztesen Mars, Twix, vagy Snickers, a célban pedig virsli volt az ellátmány.

  

 
 
Csolnok RingTúra éve: 20162016.06.08 11:07:27
Csolnok Ring 30

GPS-el mért távolság: 30,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 980 m. Ez utóbbi több mint másfélszerese a kiírás szerintinek (630 m), ami alapján a túrázók dönteni tudnak. Az igazoló lapon szereplő szintadatokat összeadva, viszont 939 m jön ki, ami korrekt, bár a végére nem írták be az összesített adatot úgy, mint a távolság esetében. Az igazolólapon a 20-as távnál 708 m szerepel, amely szintén jelentősen eltér a kiírástól 470 m. A 10-es táv rendben, a 386 m-ével a 330 m helyett.

Reggel, nem tudtam eldönteni, túrázni menjek, vagy horgászni, lévén, hogy a halmozottan nem normális emberek kategóriájába tartozom, amennyiben az emberek többsége a horgászokat, a túrázókat és a montisokat is a nem normálisak közé sorolja. Kicsit éreztem a térdemet az előző napi oroszlányi túra után, viszont a túra nagyrészt jelzetlen utakon vezet, s a Sándor Móric túra Bajnáról igazán látványos volt, ezért a nagy távolság ellenére is vonzott. Végül pénzfeldobással döntöttem. A rajtidő kezdete után pár perccel Csolnokon voltam, de már így sem elég korán. A rajthely közelében parkoló nincs, csak a tömött sorokban szembejövő túrázók, illetve sok-sok ember a rajthelyen. Úgy döntöttem, irány a cél, s annak közelében parkolok. Így is lett. Ennek köszönhetően, a nevezésig megtettem 2,7 km-t, s megvolt a bemelegítés. Kilenc órakor már sorban állás nélkül estem túl a rajt procedúrán, s kezdhettem a túrát.

Tempósan haladtam ki a faluból. Alig vártam a letérést az aszfaltról, ami két régi bányabejárat után következett. Kényelmes murvás úton ballagtam, s a szép napsütésre tekintettel megálltam, bekenni a nyakam és az orrom, leégés elleni kegyszerrel. Kár volt. Tanulhattam volna az előző napból, hogy ez vonzza a zivatart. Ez alatt két ifjú hölgy előzött meg, akikkel nagyjából hasonló tempóban ballagtunk a Nagy-Gete aljáig. Ők egy kicsit később álltak meg ruhájukon könnyíteni. Gyorsan melegedett az idő. Elég sok fotós megállóm volt, mivel gyakran szép a panoráma. Hamar letértünk a murváról, s mezei ösvényen kaptattam, majd szántóföld széli gyaloglás jött. Szerencsére nem volt igazán hosszú ez a rész, s megint utakon mehettünk. Egy idő után rájöttem, minden valószínűség szerint a túrára kaszálták le a füvet az utak egy részén, és néhány ösvényen is. Nagy-nagy piros pont a szervezőknek. Igen gyorsan elértem a feledik ellenőrző pontot. Utána egy kis aszfalt, majd megkezdtem az első komolyabb kaptatót. Jó meleg volt. Izzadtam rendesen, bár eben szerepe volt az előző napi túrának is. A vízmű után, a Henrik-hegyen értem el az első ellenőrző pontot, egy sziklakiszögelésen, igazán remek panorámával. Ennek köszönhetően, azonban abban is gyönyörködhettem, hogy tőlünk északra hogy áll össze a pára leendő zivatargóccá. Nézelődés közben meglepetésként megzendült az ég. Szóval tőlünk délre már létrejött és aktívvá is vált egy zivatar. A francba! Még csak háromnegyed tizenegy, s máris? Gyorsan felkészültem az esőre. Már rutinból ment. Mire kész lettem, az északi góc is aktív zivatar lett. Szokatlanul gyorsan alakultak ki.

Gyerünk tovább. A szalagozásban itt volt az egyetlen hiány. Csak visszafelé vezetett szalag. A vízműnél biztos lett, az-az irány nem jó. Volt egy elágazás, amit szalaggal és faágakkal nagyon lezártak. Gyanús. A térkép szerint arra kéne menni. El is indultam. Harminc méterrel odébb, már meg is lett a szalagozás, ami egy nagyon meredek vízmosta ösvényre vitt. De jó, hogy még nem esik. Kiadós esőben itt csak lecsúszni lehetne. A tévedésemnek köszönhetően a két hölgy megelőzött, s csak a Gete-hegyi emelkedő kezdetén értem utol, miután rátértünk a kék jelzésre. Az út igazán kellemes. Sok a jól kerékpározható szakasz. Tulajdonképpen, akár a Nagy-Getére is föl lehet tekerni. Már a Getéről is szép a kilátás, és pontosan látni, merre jár a zivatar. Nincs messze, de talán elmegy mögöttünk. Szóval tempózzunk! A fotózás bonyolultabbá vált, mivel a telefont már bezacskóztam, s minden alkalommal ki kellett hámozni, többlet időt igényelve. A kilátás, több helyen is a fényképezőgép elővételére késztetett. A Nagy-Getén túrázó család ebédelt, békésen, fittyet hányva a zivatarnak. A fotós megállóimnak köszönhetően, a két hölgy is utolért.

Kezdődött a leereszkedés. Az eleje megtévesztően könnyű, ahhoz képest, hogy már otthon gyanúsnak találtam a nagyon sűrű szintvonalakat. Később a gyanúm beigazolódott. Úgy 150 m szint irgalmatlanul meredek, és sajnos nem mindenütt köves. De jó, hogy még nem esik az eső! Így is elég extrém. Esőben alighanem inkább a bozótoson verekszem át magam. Túrabottal és a fákba kapaszkodva esés nélkül lejutottam. A két hölgy közül az egyik sokkal ügyesebb és gyorsabb nálam. Az ellenőrző ponton a pecsételés után, a pontőrök azzal bocsátották útjára a 30-asokat, hogy a következő szakaszon vigyázzunk, mert a köves lejtőt nagyon szétmosta a víz, s eléggé nehéz. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek vissza: Miért? Az eddigi lejtő nem volt az? Erre kitört a felszabadult nevetés. Ballagtunk tovább. Egy darabig igazán könnyű, majd jött egy tábla, hogy „fokozottan veszélyes útszakasz”, s elértük az a bizonyos szétmosott köves lejtőt, az Öreg-kövön. Tényleg az volt, csak a meredeksége töredéke a Nagy-Getéének. Sokkal könnyebben járható. Utána egy meredekebb rész jött, de ott meg remekül tapadt a bakancs talpa, szóval az sem gond. Kicsit előre szaladva, a Kőbányától levezető ösvény is sokkal nehezebb, mint ez-az annak jelzett szakasz. Hosszú lejtős út vitt be Tokod szélére. Gyorsan magunk mögött hagytuk a várost, immáron egy újabb húzós emelkedőn. Eddigre biztossá vált a számomra, hogy a szint több lesz a kiírásban szereplőnél. Szép kis hegy magasodott előttünk. Reméltem fölmegyünk rá. Nem így történt. Szerintem már csak vagy 50 m szint lehetett hátra, amikor balra kanyarodtunk egy kis szintmenetre. A kitérőt, a közelben lévő zivatar miatt kihagytam, pedig igencsak vonzott.

Elértem a következő EP-t. Eddigre letudtam a kiírás szerinti 630 m szintet. A többi már „bónusz”. Eddig megúsztuk az esőt, de most a zivatarok irányába fordultunk. A következő szakaszon már eshetett, s ennek következtében megjelent a sár. Nem örültem neki. A régi vasút mellett ballagva megjött a nem várt eső. Fölvettem az esődzsekit és az esőkalapot, s gyerünk tovább. Már ez a kis eső is korcsolyapályává változtatta az utakat, sok-sok méretes, nehezen kikerülhető pocsolyával. Csúszkáltam előre és néha hátra is. A túrabotoknak köszönhetően megúsztam esés nélkül, az egész túrát. Egy nagyon sáros lejtőn megelőztem két csoportot, akik nagyon megkínlódtak a sárral. Kellemes murvás úton csatlakoztam be a Csolnoki kálváriába, a VIII. stációjánál. Az eső következtében a fák ágai eléggé belógtak az útra, beterítve vízzel az óvatlanul beleütközőt. Egy kis kaptató, majd nagyjából szintmenet a hegy peremén, szép kilátással, a következő EP-ig. Az egyik kilátópontról látom ám, valamilyen túrázónak kinéző egyének ballagnak lent az aszfalton. A hegyoldal meredekségéből következik, ha tényleg le kell mennünk oda, akkor azt valószínűleg egy legősibb női foglalkozás meredekségű ösvényen tehetjük meg. Így is lett, csak előtte még leigazoltam a soros ellenőrző ponton. A kapott müzli szeletet, még a meredek rész előtt elpusztítottam. Jó csúszós az ösvény. Leérve, cseppet sem bántam az aszfaltot, hát még ha tudtam volna mi vár ránk a lovarda után. Pincesoron ballagtam be a faluba, majd egy jobbkanyarral irány a lovarda. Ifjú pontőröktől kaptam meg a következő stemplit, s mentem tovább. Majdnem benéztem a továbbvezető irányt. Jó húzós kaptató következett, amely eleinte karám mellett füves úton vitt. Ezt követte a fekete leves. Szántóföld szélén csúszkáltam a sárban. Igaz, választhattam, a csúszós híg sár és a vetés mély, ragadós sara között. Mindent kipróbáltam. Isten átka egy sár. Otthon alig tudtam lemosni a bakancsról, ami még most szerdára sem száradt meg. Végre murvás út és lejtő. A Kőbánya EP-nél azt hittem, végleg elvonultak a zivatarok, de itt megint sanszos lett, hogy kapunk. Lucernaföldön fölérve egy hegygerincre szép a kilátás, viszont nagyon hideg szél fújt. A falu szélén, egy újabb meredek, de legalább rövid ösvényen ereszkedtünk le az utolsó EP-hez. Nagyon kellemes ösvényen, aminek zöme egy régi vasút nyomvonalán vezet értem be a célba. Szuper, hogy nem az aszfalton vezetik a túrát. Átvettem az Emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.

A Bajnáról induló Sándor Móric emléktúrához hasonlóan, nagyon látványos túra, bár az azért egy picit látványosabb és könnyebb. Nem tartozik a túl könnyű túrák közé. Esős időben lehet, célszerű lenne a haladási irányt megfordítani. Az olyan meredek lejtőkön, mint a Nagy-Getéé, nagyon fárasztó ugyan fölmenni, de sokkal kevésbé veszélyes. Ilyen hosszú szakaszon nagyon drága lenne a túrára azt a kötélbiztosítást megcsinálni, amit a BTHE-sek valósítanak meg a Téli Tihanyon, pedig indokolt lenne.

Mindazonáltal, nagyon jó kis túra. Olybá tűnik, erre a budapestiek is rájöttek, amit a rajtidő elejei tömegnyomor is jelez.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000/900 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép nem árt, bár a szalagozás, egy pontot leszámítva, az útvonal egészén kiváló, szükségtelenné téve a térképet, amin egyébként kissé elnagyoltan van az útvonal berajzolva), emléklapot és kitűzőt kaptunk (remélem, ahogy a többi vége felé érkezőnek, nekem is elküldik postán, mivel többen voltunk, mint amire számítottak). Minden ellenőrző ponton, a nehezen megközelíthetőeken is volt víz, sőt egy pontra EP nélkül is raktak ki vizet, a Gete aljában pogácsa, a Hegyes-kőnél és a lovardában alma, a Kőbányánál müzli szelet, a célban pedig zsíros kenyér, savanyúság és tea volt az ellátmány. A túra végére autóbuszt szerveztek a rajthelyre történő visszajutáshoz.
 
 
Gyepű (CATS)Túra éve: 20162016.06.02 22:59:10

Gyepű 25

GPS-el mért távolság: 26,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 585 m. Ehhez még 2 km és 15 m szint jött hozzá, a parkolótól és vissza, illetve az ellenőrző pontokon beszélgetés közben.

Reggel, huszonnégy órás szolgálatból indultam túrázni. Kivételesen, semmi többlet autózást sem jelentett a túra, mivel Pápáról, úgyis Farkasgyepűn át járok dolgozni. Mindjárt az első parkolási lehetőségnél megálltam és letetem a kocsit. 700 m gyaloglással értem a Nimródhoz. Ha a falu másik végén teszem le, az 6-800 m-t jelentett volna, tehát mindegy. Meglepetés, de fél kilenckor, másfél órával a rajtidő kezdete után, még a Nimródnál is volt egy üres hely. Gyorsan beneveztem, megnéztem a térképet, s a kellemes meleg időben nekivágtam a távnak. Mivel vasárnap is dolgozom, illetve éreztem a térdinakat egy kicsit, így nem kockáztattam meg a 35-ös távot.

Kényelmesen ballagtam kifelé a faluból. Jákó fölött, az erdőből kiérve szép a kilátás. A komondor, amelyik mellett el kellett mennünk, nem annyira. Elég elhanyagolt a bundája. Megugatott mindenkit, sőt egy kicsit utána is ment minden túrázónak. Viszont, tavaszi túráimról tudom, nem bánt, sőt ha barátságosan szólsz neki, hogy „Gyere ide!” akkor azonnal elhúz tőled és visszamegy a helyére. Az éberségéről annyit, volt amikor csak akkor ébredt föl, amikor már tíz méterrel el is hagytam. Ez a legveszélyesebb egy kutyánál, amikor nagyon későn vesz észre. Leballagtam a faluba, kereszteztem a 83-as utat, s a focipálya mellett jött a dzsindzsa menet. Helyenként van vagy másfél méter magas, az ösvény pedig keskeny. Előttem fiatal páros haladt. Rövidnadrágban és rövid ujjú pólóban ellenőrizték a csalán csípősségét. A gyakori kis sikkantásokból ítélve: kiváló. Mióta a Bitva-völgy nagy részét lekerítették, sokkal rosszabb lett a patak menti út.

Elég meredek, de a régi jelzéshez képest sokkal lankásabb, bozótos ösvényen tettem meg az oda-vissza utat a kilátó maradványához, ahol felírtam a kódot. Kár, hogy tönkre ment, hiszen körpanorámás lenne. Így is szép a kilátás a Mánc-hegyről. Ballagtam tovább. A patakon tönkre ment a bürü, most a traktorok által használt átjáróban volt a vízben. Az első nagyobb víz, vagy átmenő traktor össze fogja törni, s ugyancsak nehéz lesz az átkelés. Most semmi gond. Még egy kicsit mentem a völgyben, majd megkezdtem a kikapaszkodást. Ettől kezdve sokkal jobb utakon mentem a vár felé. Az erdőből kiérve itt is szép a kilátás. A várhoz vezető kaptató, így gyalog nem is olyan meredek. Montival annál inkább. 3-4 alkalomból, egyszer ha ki tudom tekerni. A várat ebből az irányból, nagyon későn lehet észrevenni. Az ellenőrző ponton leigazoltam, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s megkezdtem a leereszkedést a faluba.

Újrakötöttem a bakancsomat, mert túl lazának éreztem. Most meg túl szoros lettem, ami újabb két megállást jelentett, mire végre úgy éreztem rendben. Átballagtam a Bitva hídján, s kezdődött a nem jelzett (csak szalagozás) utas szakasz. A patakok vize még opálos az utolsó esőtől. Az út pedig egy rövid szakaszt leszámítva, stabilan emelkedik. Szuszogok rendesen, mire fölérek. A volt katonai objektum mellett elhaladva megyek tovább. Nem túl látványos, viszont kellemes úton érem el az Ödön-forrást. Megtöltöm a bögrémet, s ballagok tovább, megint csak Döbrönte felé. Nem mentem túl sokat a jó kis murvás úton, amikor a sárga jelzésen átvágtam a Z+-ra. Kényelmes út visz föl a fennsíkra. Utána viszont már nem az. Régen jártam erre, akkor is montival, s nem lopta be magát a szívembe. Azóta kivágták az erdőt, és még rosszabb lett Nagy része dzsindzsa mentet jelent. Van friss erdőtelepítés is. Került csemete az út közepére is. Kíváncsi lennék rá, ezek közül mennyi élte túl a túrát. Egy erecske betorkolásánál, kishalak iramodtak el a megjelenésemre. Régen láttam már halat a Köves-patakban. Végre elértem a Bodas-patakot. Simán átgázoltam rajta. A három fatörzsből álló bürüt, csak az tudta használni, aki tudta, hogy ott van. Én tudtam, csak épp nem érdekelt. A gaztól csak a patak legszéléről lehet látni. Kis emelkedővel föl a vadászházhoz, ahol népes csapat pihent. A zöld jelzés jobb, mint kora tavasszal, illetve télen volt. Az utolsó előtti bürü veszélyessé vált, mivel az egyik gerendája, közép tájt eltört. A Csurgó-kútnál megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Az egyik pontőr, függőágyban pihente ki a reggeli extra sürgős újra szalagozás fáradalmait. Elfelejtettem ellenőrizni, mennyi vizem van, pedig terveztem.

Ha már lejöttem a völgybe, akkor ki is kell belőle kapaszkodni. Gyorsan letudtam a meredek részt, s kényelmesen sétáltam tovább. A Farkasgyepűről indított és oda vissza is térő túrák kellemetlen tulajdonsága, hogy a végén bizony emelkedőn kell menni. Én is kaptattam szorgalmasan. Mivel szép napos meleg idő volt, nem bántam, hogy nem a zöld négyszögjelzésen megy vissza a túra a faluba, hanem a zöldön, bár annak ezt a szakaszát nem annyira imádom. Ide nem ártana még egy ellenőrző pont, mivel a zöld négyszögjelzés rövidebb és könnyebb. Épp csak letértem a murvás útról, amikor utolsót hörögte az ivózacskóm. A francba! Nem ártott volna még egy kis víz az utolsó kaptatóra. Így jártam. Kisvártatva beértem Farkasgyepűre, s már csak be kellett sétálni a célba.

A célban átvettem a kitűzőt, ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.

Némely szakaszán látványos, a dzsindzsás szakaszokat leszámítva, könnyű, kellemes túra. A szalagozás jó, nem kell túl sokat törődni a tájékozódással. Persze, könnyű nekem, hiszen hazai terepen túráztam.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, itinert, emléklapot és nagyméretű kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Döbröntén a várnál, a Cats-eseknél megszokott zsíros- lekváros- és mogyorókrémes kenyér, hagyma, savanyúság és kétféle szörp, a Csurgó-kútnál müzli szelet és kétféle szörp, a célban pedig alma volt az ellátmány.


Csak ma, június 2-én derült ki, miért nem tudtam 29-én belépni a honlapra. Azt hittem, elfelejtettem a jelszavamat, pedig nem.

 
 
Gróf Sándor Móric EmléktúraTúra éve: 20162016.05.17 21:31:21
Gróf Sándor Móric emléktúra XL
GPS-el mért távolság: 26,8 km; barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 755 m.
Szombatra két olyan túra szerepelt a naptárban, amelyek érdekeltek: ez és a Tanúhegyek. E mellett a túra mellett szólt, hogy erre még nem jártam. A Tanúhegyek mellett a viszonylagos közelsége. Végül pénzfeldobással döntöttem a bajnai túra mellett. A bő 120 km-es távolság miatt nagyon korán kellett kelnem, ahhoz, hogy szokásom szerint a rajtidő elejére Bajnára érjek. Ha nem a reggeli végi teázásnál nézem meg az OMSZ honlapján a radarképet, visszafeküdtem volna, amivel egy nagyon látványos túráról maradtam volna le. Ronda képet mutatott. Végig esett az eső. Nevezés előtt beöltözés: pulóvert le, esődzsekit, esőkalapot, vízálló kamáslit és rain-legs-et föl. Gyorsan beneveztem, s már indultam is.
A faluból gyorsan kiértem. Máriácskánál szorosabbra kötöttem a bakancsokat (a rajtban elfelejtettem), fölírtam a kódszámot, s gyerünk tovább. Az emelkedő tetején kiértem az erdőből, s rögtön szép kilátásban lehetett részem. Sajnos az eső miatt, csak ritkán kockáztattam meg a fotózást, pedig sokszor lett volna kedvem. Az Öreg-lyuknál kissé meg is hülyült a gépem érintőképernyője. Szerencsémre egy szárazra törölgetés elég volt. Le-föl csúszkáltam a fölázott földutakon. Keresgéltem a kevésbé süppedős részeket. Nem mindig jött össze. Az emelkedők elég jól csúsztak, nehezítve a haladást. Az idén gléderezett földutak bizonyultak a legrosszabbaknak. Szigorúan a keréknyomokban kellett maradni, különben akár bokáig is merülhetett az ember a sárba.
A következő pont is gyorsan megvolt. Az erdő után ismét nyílt terep, remek kilátással. Az eső hol esik, hol pedig csak szemerkél, de azt rendületlenül. A Csimai-dűlőben volt olyan, ahol csak a búzába begázolva lehetett megúszni, a hosszas bokáig érő sárban gyaloglást. Néhol az út érdekesen márgás, ott azon volt célszerű menni, mivel betonkemény. Elég sokszor mentem a túra folyamán az úton folydogáló vízben, mert ott nem volt sár. Jobb időben érdemes lenne közelebbről is megnézni a Csimai-kálváriát. De nem most! Végre aszfalton! Ilyet is ritkán írok. Gyorsan elértem az ellenőrző pontot. Leigazoltam, s irány vissza, miután nem látván továbbvezető szalagozást, rákérdeztem a pontőrökre, merre tovább. Ja! Az itiner is tartalmazta. Ez a kitérő többeket megzavart, ahogy engem is. Lényeg: megvan a helyes út.
A forgalom miatt alig vártam a letérést. Egy rövid szakaszon murva, majd a Szilva-kút felé nehéz fajsúlyú dagonya következett, természetesen fölfelé. Utána viszont egy darabon kényelmes murva, majd ismét sár, de itt nem vészes. Az EP előtt kicsit nagyobb a dagonya. Pecsételés. Gyerünk tovább! A kapott müzliszeletet meg is eszem. Régen volt reggeli négy óra. A kilátás, az eső ellenére változatlanul remek. Közben megnéztem az órámat és a GPS-t. Meglepődtem. Két óra alatt bő tíz km-t menetem a sár ellenére, pedig nem siettem. Ennek meg is lett a böjtje, mivel a következő egy és háromnegyed órában csak hat és felet sikerült. Ehhez hozzá tartozik, hogy a következő EP-ig, a túra bő feléig, összesen 195 m szint jött össze. Nem sok. Az Epöl – Máriahalom út elérése előtt nagyon nézegettem, milyen szép sziklás hegy van előttünk. Az állattartó telep után vettem föl útpontot: jobb időben csináljak arra egy kitérőt, ha nem arra megy a túra. Egy túratársnő ért utol, s megjegyezte, tart a következő emelkedőktől, mert nagyon meredek és csúszós az ösvény, ami az általam nézegetett hegyre visz föl. Szuper! Nem kell „eltévedésben” gondolkodnom. Kő-hídnál újabb pecsét, s irány a hegy.
Előbb a Sás-hegyet mássza meg a túra, egy elég meredek és csúszós ösvényen. Ahol lehet, inkább mellette, a füvön megyek. Végül is nem túl meredek. Az egész túrán, csak az Öreg-lyuk előtt gondolkoztam azon, hogy rövidebbre fogjam a túrabotot. Számomra a valóban meredek emelkedő ott kezdődik, ahol a túrabotomat rövidebben kell fogni. Fölértem. A kilátás gyönyörű. A lefelé nehezebb, mint a fölfelé, de megúsztam esés nélkül. Persze csak úgy, hogy az ösvény mellett a füvön mentem. Nem mentünk túl sokat, s jött a Nagy-Sziklára vezető kaptató. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Eddigre, jobban rázendített az eső. A látástávolság eléggé korlátozott, de még így is remek. Az epöli túratársnő szerint, tiszta időben látszik az Esztergomi Bazilika is. Most nem. Eső ide, vagy oda, megkockáztattam pár fotót. Feltűnt, sokkal élénkebbek a virágok színei, mint általában. Sőt még egy tavaszi héricset is láttam! Egy kicsit mentünk a hegy gerincén, majd meredek ösvényen irány lefelé. Megmásztunk még egy dombot, majd jó csúszós úton leereszkedtünk az epöli országútra.
Végig gyalogoltuk a hosszú falut, s megkezdtük az Őr-hegy kaptatóját. Az emelkedőn Béli Laci bácsit értem utol. Beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. Az Öreg-lyukhoz vezető kaptató végén arra gondoltam: 1. rövidebbre kéne vennem a botot, 2. hogy fogok én itt esés nélkül lejutni. Az eső miatt nem akaródzott elővennem a hátizsákból a fejlámpát, így kevesebbet láttam a barlangból. Azért persze bementem a végéig. Nekem, a Bakony köztúrázók által is elérhető barlangjaihoz szokottnak, feltűnően nagyméretű. Úgy 50 – 60 m-t lehet bemenni, s 10 – 30 m széles. Egy lapos, nagyméretű teremből áll. El is hiszem, hogy a török időkben egy-kétszáz ember is el tudott rejtőzni benne. A barlang mellett láttam egy ösvényt, s megpróbáltam azon visszamenni a jelzésre. Sikerült. Fújtathattam tovább az emelkedőn. Volt olyan szakasz, ahol a szabad stílusú sífutás mozgásformájával jutottam föl, léc nélkül, meg-megcsúszva, erősen kapaszkodva a túrabotjaimba. Némi lankásabb rész. Azon voltam, megnézem, mekkora szintet jöttem föl a falu szélétől, amikor megláttam a következő meredek szakaszt. Majd utána. A keresztnél fölírtam a kódot, s továbbmentem egy kicsit a kilátás kedvéért. Nem rossz, de többet reméltem a név alapján és a Csákberény fölötti Strázsa-hegy panorámája után.
Újabb meredek lefelé, majd zömmel kényelmes murvás utakon értem el az utolsó ellenőrző pontot. Pecsételés után, frissítés. Nagyon jól esett a fasírozott és a zsemle, mindez savanyú uborkával. Ennivaló dolgában elég finnyás vagyok, de ez a fasírozott tényleg finom. Frissítés után, nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Ehhez persze három-negyedrészt meg kellett kerülni a kastélykertet, végig emelkedőn. A célban megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.
Nagyon látványos, és nem a legkönnyebb túrán vehettem részt. A Gerecse és a Tata IVV túráknál sok klasszissal látványosabb. Nagyon szépek a Bajnát és Epölt övező dombok és hegyek. Persze ennek ára van. A túra kétharmada nyílt terepen vezet. Ez azt jelenti, ha véletlenül szép napsütés lesz a túrán, akkor valamilyen naptej elengedhetetlen, ha nem akar nagyon leégni az ember, illetve elegendő folyadékkal kell készülni. Minden emberes ellenőrző ponton volt víz, tehát nem gond a folyadék utánpótlás. Epölön boltban, illetve ittasellátó helyen is folyadékhoz lehet jutni. Most az eső és a sár nehezítette a dolgunkat.
A 26,8 km-re jutó 755 m szint is megtévesztő lehet. Nehezebb, mint az adatok alapján, első ránézésre gondolná az ember. Az első tizennégy és fél km-re ugyanis csak 200 m lankás szint jut. A következő bő 12-re esik 550 m, olyan „tanúhegyes” módra. Elég meredekek a fölfelék és a lefelék is, csak az összekötő szakaszok rövidebbek.
A túra szalagozása kiváló. Nem kellett a tájékozódással foglalkozni. A térségben, csak sok-sok látnivaló van, viszont az Őr-hegyre vezetőt leszámítva, nincs turistajelzés. Nagy kár. Jól kijárt ösvények viszont vannak, tehát „csak” jelzéseket kellene rájuk festeni.
Remélem, jövőre a szervezőkkel és a túrázókkal lesz az időjárás, hiszen ez egy tényleg remek túra, ahová máskor a jelzések hiányában nem nagyon jutnak el a túrázók.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos, itineres térképes igazolólapot (Saját térkép kell(ene), ha nem lenne ilyen jó a szalagozás. A kapott térkép kicsi, Google maps-ből nyomtatva.), oklevelet és kitűzőt kaptunk. Az Ugrató-hídnál kétféle cukorka, ropi és ásványvíz, esetleg sör; A Kő-keresztnél müzli szelet és ásványvíz; A Kő-hídnál ásványvíz; A Borbarát közösségi térnél remek fasírozott, zsemle, savanyú uborka, ásványvíz, és aki megengedhette magának (nem vezetett utána), bor és pálinka volt az ellátmány.
 
 
VérteskozmaTúra éve: 20162016.05.09 01:22:32

 Vérteskozma 30


GPS-el mért távolság: 35,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 940 m. A fenti távon felül, a parkolási lehetőségig (erdészeti aszfalt útelágazás) az oda-vissza út nekem 840 m volt 15 m szinttel. Ez évben sem tértem el a hagyományaimtól, az-az eltértem az útvonaltól, tehát az adatok megint csak az általam megtett távot jelentik. A két eltérés térképen mérve 2,1-2,2 km, szintben pedig nem több 50 m-nél.

Ahogy másokat is, engem is meglepett, hogy annak ellenére meghirdették a túrát, hogy tavaly, utolsó rendezésként szerepelt. Sikerült bőven a rajtidő előtt Vérteskozmára érnem, így komótos készülődést követően indultam nevezni. Mivel nagyon az elején voltunk, így elég nyögvenyelősre sikeredett. Hatan voltak előttem, s tíz percbe telt, úgy, hogy a többieknek azt mondták, majd az indításnál kell fizetni. Ezt elintéztem, miszerint én máris rajtolok. 

Alig 400 m lejtő után jött a szokásos vértesi bemelegítő emelkedő, ami ez esetben elég combos. Erre a túrára hagyományosan, vagy másik túra, vagy valamilyen buli (ez esetben ballagás) után jöttem. Ennek megfelelően, nehezen melegedtem be, ugyanakkor, hamar lemelegedett rólam a mellény. Az út elég kellemes, szép az erdő. Idén már elvirágzott a zöld hunyor, de azért elég sok a virág. Az időjárás viszont közel sem olyan szép, mint szombaton. Hamar elértem az első ellenőrző pontot. Pecsételést követően gyerünk tovább. Az aszfaltút keresztezése után egy szakaszon szép a kilátás Vérteskozma felé. Ismerősök érnek utol, s a következő pontig jót beszélgettünk. A Német-völgynél megkaptuk az újabb igazoló pecsétet, s mentünk tovább. Várgesztes előtt éreztem, valami nem stimmel az egyik bakancsommal. Franc essen a Salomon bakancsok puha talpbetétjébe! Sosem sikerül pontosan ugyanúgy visszatenni. Kettő miliméter pedig már elég ahhoz, hogy a lúdtalpbetét szétszedje a sarkam. Többé nem veszem ki szárításhoz. A faluban irány a kocsma. Ittam egy kólát, megigazítottam a talpbetétet, s mentem tovább. Betértem a boltba is, mivel elfelejtettem Balaton szeletet vinni, így vettem egy párat, legyen üzemanyag.

A párás levegőnek és a hideg szélnek köszönhetően kihagytam a Zsigmond-követ. Kényelmes tempóban értem el a Mátyás-kutat. Újabb pecsét, s gyerünk, ezúttal vissza egy kicsit, s megcsináltam a szokásos kitérőmet a Robinson-kunyhó romjához (a kék ezen szakaszát nem túlzottan szeretem). Jól sikerült megigazítanom a talpbetétet, aminek köszönhetően megengedhettem magamnak egy kis kitérőt. Voltak, akik csodálkoztak is, merre megyek.

A Szép Ilonka-forrás után eldöntöttem, teszek egy újabb kitérőt, a „Gráciák-bércei” felé, ahonnan szintén remek a kilátás. Érdekes, a Vértesben kevés kilátópontra vezet turistajelzés, pedig sok ilyen hely található. Bőven van még felderíteni valóm! Tulajdonképpen majd minden keskeny hegygerincre érdemes felmászni, mivel a tetejük gyakran kopár, kiváló kilátással. Itt ugyan nem kopár a hegytető, viszont csaknem függőlegesen szakad le a hegyoldal, remek kilátással. Többletként, az erdőben nagyméretű, sűrű, fővirágzásban lévő medvehagyma mezőbe botlottam, amikor átvágtam rajta egy út felé, ami visszavitt a P –K+ jelzésre. A továbbiakban már maradtam a kiírás szerinti útvonalon. A piros jelzésen az út jó, bár kissé monoton. Jól haladtam, s hamarosan elértem a következő ellenőrző pontot. Rájöttem, kesztyű nélkül nem igazán lenne jó felmászni a geodéziai toronyba, így kihagytam, s mentem tovább.

A piros háromszögjelzés meredeken lejtő szakaszán, valamilyen, kisméretű kosborfélébe, valószínűleg tarka kosborba botlottam. Menten megálltam fotózni. Gyönyörű virág. Sokat tett hozzá a túra látványosságához. Fotózás és nézelődés után, gyerünk tovább. Kényelmes gyaloglással értem el az utolsó ellenőrző pontot. Igazolás után, irány a Sárkánylyuk-völgy. Meglepően könnyen járható, akár montival is. Mivel becsatlakozott a 20-as táv, sokkal több lett a túrázó. Csakhamar rátértem az erdészeti aszfaltútra, amelyről egy rövid, de meredek kaptató vitt föl a célhoz, ahol átvettem az emléklapot és kitűzőt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, helyenként látványos túra.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Német-völgynél: Sport szelet; a Mátyás-kútnál: fél literes ásványvíz; az Új-osztásnál: Balaton Bumm; a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, erős fűszerpaprika, illetve meleg tea volt az ellátmány.
 
 
K2 – Kab-hegy kétszerTúra éve: 20162016.04.13 21:42:54

K2


GPS-el mért távolság: 32,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Visszafelé a táv egy jó részén eltértem az útvonaltól, hogy ne kelljen ugyanazon mennem. Az eltérés nélkül a táv 30,9 km lenne.


Eredetileg szombatra terveztem a „Nagy Í-t”, azonban az OMSZ automatikus előrejelzése csaknem egész napos esőt jósolt a Kőszegi-hegységre (ez alkalommal nem jött be), ami betegen nem lett volna szerencsés. Így döntöttem a K2 túra mellett, ami azért „némileg” szelídebb, mint a Himalájában. Mivel csütörtökön gyönyörű időben túráztam a Vértesben, a kesztyű kikerült a hátizsákból. Rögvest a rajtnál rájöttem, ez bizony baj. Több szakaszon is elkelt volna a hideg szél miatt. A benevezés gyorsan ment. Megnéztem a kapott térképet. Ahogy számítottam is K+ és K, valamint egy rövid részen szalagozás, oda-vissza. Szívem szerint, máshol vezettem volna a szalagozott részt, mint a szervezők. A végén kiderült, nagyrészt ők is ott vitték, ahová én mondtam, de ezzel egy kicsit előreszaladtam.


Jeges hideg szélben és talán 6 fokban kezdtem meg a táv teljesítését. A falu után nem sokkal azért lekerült rólam a pulóver, viszont fölkéretőzött a szélálló sapi. A kilátás igencsak párás, és sehol a csütörtöki vértesi virágözön. Ráadásul jó párszor jártam már erre. Ennek megfelelően nem volt kedvem fotózni. Tempósan haladtam a Kab-hegy felé. El sem lehet téveszteni, hiszen végig ott van előttünk. A K+ egy szakaszán alaposan elmosta az utat a víz. Emlékszem rá, 2005-ben, az emelkedőt leszámítva még könnyen tekerhető út volt montival. A Kab-hegy derekán körbefutó aszfaltútig nem mondhatnám meredeknek az utat, bár végig emelkedik. Egy darabig még utána is jó, de a végére eléggé bedurvul. Mindez nem elég, még a szél is egyre rosszabb. A hegyen a kilátót, de még a zsíros kenyeret is kihagytam, s a pecsételést követően menekültem lefelé. Alulra fölvettem még egy gyapjú sapkát is, s ezzel ismét előállt a „Don-kanyar kinézet”. Aszfalton szaporáztam lefelé a lépteimet, hogy minél hamarabb szélárnyékos helyre érjek. A vadászház utáni első balos elágazásnál meglepetés. A térkép szerint itt kellene letérni az aszfaltról, de a szalagozás azon vitt tovább. Végül ott tért le, ahol én is vezettem volna az utat. Az út alsó részét tavaly óta cefetül összevágták, és bár frissen gléderezett, montival csak nehezen járható. A következő meglepi az aszfaltút elérésekor ért. Szerintem balra kellene fordulni, a szalagozás viszont jobbra vitt, majd balra letért egy elfogadható földútra. Végül ezen értem el újra az OKT-t. Ezt menten létramászással „ünnepelhettem”. Nemsokára egy újabb, libikóka jellegű létrán hagytam el a bekerített részt. Ettől kezdve kényelmes úton értem be Úrkútra. Ezen a szakaszon már több korábban induló túrázó jött szembe. A büfénél OKT pecséttel igazoltam le. Szokásom szerint egy kis kólával frissítettem, viszont a meleg szendvicset kihagytam. Gyorsan megtettem az Őskarszthoz vezető szakaszt. Beszereztem a következő ellenőrző pecsétet, ami csak a saját bélyegző párnámmal sikerült, mivel a szervezőké elég száraz (az OKT pecséthez is kell).


Irány vissza. Nekirugaszkodtam a Kab-hegy második „megmászásának”. Az első létra letudva. Ha még egy kicsit korhad, akkor mellette nyitok átjárót. A másodiknál, simán fölbillentettem a kaput, mivel nincs rajta a sarokvason, átbújtam, majd a helyére húztam. Letértem a szalagozásról, s inkább az OKT-n maradtam. Meg akartam nézni a Tönkölös-víznyelő-barlangot. Egész jól néz ki, bár itt is látszik a víz romboló munkája tavaly óta. Az aszfaltról a szalagozásnál tértem le, s kezdődött a kicsit meredekebb kaptató. Nem túlzottan ért a szél, így még a dzseki cipzárját is lehúzhattam. Nagyjából a vadászházig tartott ez a jó világ, utána újra felöltözés, begombolkozás. Nem irigyeltem a pontőrt. A Kab-hegyen megkaptam az oklevelet és a kitűzőt is, mivel a főszervező is feljött ide. Megettem a virslit, s folytattam az utamat, immáron lefelé.


Az aszfaltút után, balra letértem az OKT-ról, s jelzetlen, de nagyrészt elég jó úton mentem vissza Nagyvázsonyba. Ezt a letérést, a szervezők is javasolni szokták, mindegyik Kab-hegy túrájuknál. Az erdőből kiérve, kényelmes úton értem vissza a kocsihoz. Gyors átöltözést követően ittam egy kávét (bár gége- és légcsőgyulladás miatt ellenjavallt, de kell a koffein, s az energiaitalok meg szénsavasak, ami megest csak nem ajánlott), és hazafelé vettem az irányt.


Mivel a szint zömét két hosszú emelkedőn szedtük össze, az-az a szervezet rá tud állni a terhelésre, így 755 m ellenére könnyű túra. Amennyiben az időjárás túrázókkal van, akkor látványos is, mivel több helyről szép a kilátás. Az Úrkúti őskarszt nem kicsit látványos, s a Tönkölös-víznyelő-barlangot is érdemes megnézni, bár az inkább nagy esők után az igazi.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó 1600/1400 Ft-ért színes térképet, itineres igazolólapot és kitűzőt, vagy hűtőmágnest kaptunk. A célban egy kis házi pálinka, a Kab-hegyen odafelé zsíros kenyér, visszafelé virsli volt az ellátmány. Úrkúton kedvezményesen lehetett meleg szendvicset vásárolni a Kéktúra büfében.

 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20162016.03.22 21:18:31
Lepke 25
GPS-el mért távolság: 25,05 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. A valóságban 26,1 km-t mentem, a két kilátóval, illetve az ellenőrző pontokon megtett mászkálással együtt. A gomolyagokat számítógépen vagdostam le, s lett meg a valódi útvonalhossz. Egyesületi túrán, még nagyobb ez a különbség. A tőzike néző túránkon a 15,8 km-es távhoz, 2,4 km-t tettem hozzá.
Gondban voltam, melyik túrára menjek. Elég szerencsétlenül egybeesett a Bakony és a Lepke teljesítménytúra. Az idén még nem volt esélyem Észak-Dunántúl Kupa túrán részt venni. Mivel nincs sok esélyem a kupa teljesítésére, inkább a Lepkére jöttem, mivel ez körtúra.
A rajtidő előtt pár perccel értem Vonyarcvashegyre. Kényelmes készülődést követően gyorsan ment a nevezés. A pulóver már a rajtnál lekerült rólam, viszont kesztyűt kellett húznom a hideg szél miatt. Úgy 4 fok volt. Kényelmes tempóban kezdtem a távot, de a 71-es út elérésekor a hosszú ujjú biciklis mez is lekívánkozott rólam. Szépen sütött a nap, az út pedig emelkedett. Kiérve a faluból, elkeserítő látványt nyújtott az erdő. A fák jó részét kivágták egy aszályos nyár miatt. Néhol azért ez adott egy kis plussz kilátást. Szorgalmasan kaptattam a kilátó felé. Az utolsó szakasz egy kicsit meredekebb, de nem vészes. A hideg szél viszont végig ért. Az ellenőrző ponton természetesen fölmentem a kilátóba. Majd lefújt a szél. Olyan szinten lökdösött, hogy nem is kísérleteztem optikai zoommal, mert ezt a kézremegés kiküszöbölő sem tudná korrigálni. A panoráma szép, a látástávolság elfogadható. Rövidre fogtam a nézelődést, s menekültem lefelé.
A következő szakaszon itt-ott egy-két tavaszi hérics bimbót láttam. Ezen a szakaszon kellett rájöjjek, nem megfelelő zoknit húztam, egy ponton nyomja a bakancs a lábfejem, tehát helyesen tettem, hogy csak a 25 km-es távra neveztem. A fűző kismértékű meglazítása segített. Elég rövididő kellett a Büdös-kúti ellenőrző pont első eléréséig. Gyors pecsételés, s már mentem is tovább. Hamarosan medvehagymára bukkantam. Szedtem egy zsebre valót a szendvicshez. Megmaradt az egész. Az út mentén sok a tavaszi virág. Kellemes terepen ballagtam tovább, egészen a zöld jelzésig. Ettől kezdve, a Szent Miklós-forrásig rosszabb az út. Pecsételés után kereszteztem a patakot, s meredek emelkedőn kikapaszkodtam a völgyből. Ismét kényelmes úton ballaghattam. Tulajdonképpen kényelmes séta következett a Büdös-kútig.
Pecsételés után fogtam egy szelet zsíros kenyeret, félbehajtottam, s menet közben ettem meg. A Padkőhöz szép ciprusok mellett vitt az út. Itt is fölmentem a kilátóba. A látás nem javult, az időjárás viszont igen. Alig indultam tovább, szép tavaszi héricseket fotózhattam. Az utánam jövő is lefotózta. Később, több száz kinyílt héricset láttunk. A hegység déli oldalán sokkal jobb az idő, mivel a hegység árnyékolja a szelet. A virágok fényképezése kapcsán beszélgetni kezdtem azokkal a túrázókkal, akikkel tulajdonképpen a túra elejétől egy-kétszáz méteren belül mentünk. A túra hátralévő szakaszát végig beszélgettük, kissé kényelmesebbre véve a tempót. A következő ellenőrző ponton bort kínáltak a pontőrök. Mivel a túra vége felé jártunk, kihagytam. Leereszkedtünk a Balaton partra, majd sikeresen abszolváltuk az utolsó kaptatót, s a Szent Mihály dombon megkaptuk az utolsó ellenőrző pecsétet. A domboldalban sok odvas keltikét láttam. Lehet, a március vége már késő lesz, hogy elkapjam a tömeges virágzást a Vértesben, a Géza pihenő és Szentgyörgyvár között?
Nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitűzőt és az oklevelet, majd hazafelé vettem az irányt.
A hideg szelet leszámítva, nagyon szép időben túrázhattam. Maga a túra helyenként látványos (a Bakony 25-nél végig szebb), viszont mindenhol könnyű, kellemes.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért színes térképet, igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Büdös-kútnál zsíros kenyér, vöröshagyma, savanyúság, süti, szódavíz és kétféle szörp volt az ellátmány.
 
 
Téli TihanyTúra éve: 20162016.02.09 17:55:38

 Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság 20,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 845 m. Egy tévedésem miatt ez távolságban kb. 100-150 m-el, szintben 5-10 m-el kevesebb a valósnál.

Reggel, a rajtidő kezdetére sikerült Tihanyba érnem. Gyors készülődés, s irány nevezni. Ez elég keservesre sikeredett. Jócskán az udvaron volt a sor vége. 33 hosszú percbe került a nevezés. Az előnevezőknek ez ekkor 3-4 perc volt. Kissé át is fáztam, s csak remélhettem, hogy az épp csak kihevert megfázás nem újul ki. Háromnegyed kilenc előtt két perccel, végre úton. Ez évben megfordították az útvonalat, illetve még egy-két helyen változtattak rajta. Ennek megfelelően irány az Akasztó-domb. Alig valamivel a rajt után, már jött is a bemelegítő kaptató. Az ösvény egy nyomsávos, s vannak előttem vagy tízen, így inkább kényelmesen ballagok. Ezen felül sajnos már kell 15-20 perc bemelegedési idő is, viszont az első ellenőrző pontot az Akasztó-dombon, 7 perc alatt értem el. A vége felé szép a kilátás. Pecsételés után egy kis laza lejtő az aszfaltig. A tiszta időben és gyönyörű napsütésben fantasztikusan szép kék színű a Belső-tó vize. Akármennyire is elhatároztam, nem fogok fényképezni, nem tudtam megállni, ne készítsek egy-két fotót.

A buszmegállóban, fölkészülendő a következő kaptatóra, megszabadultam a pulóvertől. A kesztyű még maradt. Az Átjáró-barlangig hol gyorsabban, hol lassabban, de inkább lassabban haladtam. Az ellenőrző pont után, jött az első eltérés, mivel a Belső-tó helyett, a Club Tihanyhoz mentünk le. Jó meredek lépcsőn kellett leereszkedni, ami jókora torlódást okozott. Aztán viszont végre szélesebb az út, s az addig előttem menő cirka harminc túrázót megelőztem az ellenőrző pontig. Jól esett végre a saját tempómban haladni. A Horgásztanyánál megettem két apró pogácsát, ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább, még a tömeg előtt. Ettől kezdve csaknem végig csodálatos a kilátás. Néhány rövid lejtővel megtörve, 123 m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Nem mentem túl sokat, amikor Pintér Józsit értem utol, majd kisvártatva Robit, a Csúcs-hegy előtti utolsó kaptatón pedig Lacit. Beszélgettünk egy kicsit. Józsiék az emelkedőkön, én a meredek lejtőkön vagyok lassúbb, így nem tudtunk sokat együtt menni. Szép kilátás ide, vagy oda, egészen a Kis-erdő-tetőig nem álltam meg fotózni, pedig volt elég csábítás, sőt inkább csak csábítás volt. Az egy nyomsávos ösvényeken viszont nem szeretek megállni ilyen tömegben, ráadásul udvariatlannak is tartom. Megelőzök embereket, megállok fotózni, majd újra megelőzőm őket, s ezt eljátszom egy párszor, vagy ha utolérem őket, akkor lelassulok, majd a fotózás után újra utolérem őket, s megint belassulok. Brrr!

Közben a napsütötte helyeken kiolvadt a talaj fölső rétege. Itt még csak csúszott és tocsogott. Viszont mennyivel könnyebb volt fölmenni azon a lejtőn, ahol máskor kifeszített kötélbiztosítás mellett is csak üggyel-bajjal tudtunk lejönni. Végre elértem a félsziget legmagasabb pontját. Irány lefelé. A Nyereg-hegyről egy oda-vissza kitérő az Apáti hegyre. A kilátásért megérte. Pecsételést követően visszatocsogtam a Nyereg-hegyre, majd irány lefelé az Apáti-templomromhoz. Ott újabb ellenőrző pont várt egy kis almával. A legkevésbé sem éreztem magam éhesnek, így egy cikk alma elég is volt. (Előző este jókora adag marhapörköltet kebeleztem be kenyérrel és savanyúsággal, s az bizony még tartott a gyomromban. Reggel mindössze egy kis szelet mézes kenyeret és egy banánt ettem. Nem hiányzott több. Még a túra befejezésekor sem voltam igazán éhes, simán kihagyhattam volna az ebédet. Gyaloglás közben azért hátráltatott ez a bevacsorázás.)

A következő ellenőrző pontig, gyakran jó ragadós sár hátráltatott bennünket, bár nem volt igazán vészes, hiszen nem kellett utána bakancsot mosnom. Egy csomó föld viszont átkerült az útról, a szőlőkaró sorokat feszítő drótokra, mivel sokan így szerettek volna megszabadulni tőle, ami teljesen hiábavalónak bizonyult. A Külső-tónál a többség levágott egy nagy kanyart. A tó vize most is elöntötte az utat, így az erdőben mentünk, alaposan kitaposott ösvényen. Ezután vitt szőlők között az út. Nem bántam, hogy a Belső-tó partján aszfaltos útra tértünk. Az ellenőrző ponton ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. Természetesen ismét kaptatón. Párszáz méter után, a szalagozás lefelé indult. Nem követtem, hiszen a következő pont a hegytetőn lesz. Itt rövidítettem valamennyit. Az ösvényen újra meglett a szalagozás is. Pecsételés után megálltam fotózni, s gyerünk tovább. A lejtőn Vehovszky Ágival futottam össze az egyesületünkből. Az Óvár-hegyre vivő emelkedő már nem esett annyira jól. A levezető sáros, csúszós lejtő még kevésbé. Le is maradtam Ágitól, s a célig már nem is értem utol. A Barát-lakások felé menet a hegy árnyékába kerültünk. Érezhetően sokkal hidegebb lett a levegő. A talaj fagyott, ami megkönnyítette a haladást. Szerencsére nem kellett előzni, mert itt alig lehet. Gyorsan leértem a Hajóállomáshoz. Ettem két-három nápolyi kockát s már mentem is. Ronda, az órám szerint, 109 m-es szintemelkedésű egybe emelkedő következett a Kálváriáig (A turistautak.hu-ról letöltött térkép szintvonalai alapján is 100 és 110 m között van, tehát megbízható az óra). Szerencsére aszfalton. Szuszogtam rendesen. Végre fönt. Megvan az utolsó ellenőrző pecsét. A hangulatos utcákon már csak le kellett ballagni a célba.

Nagyon jó passzban érkeztem. Alig 3-4 perc alatt sikerült leigazolnom, s megkaptam az oklevelet és a hűtő mágnest. Megettem a virslit, s elindultam hazafelé. Mivel közben befutottak Pintér Józsiék elvittem őket Füredre, a vasútállomásra. Alig párszáz méteres kitérőt jelentett. Mire elindultunk, már az udvar közepéig ért a beérkezettek sora.

A gyönyörű kora tavaszias időben nagyon látványos túra. Ennek köszönhetően, több mint kétezren indultak. Húsz kilométeren ez már nagyon nehezen kezelhető tömeg. Itt a rendezők, az indulók telefonszámát is nyilvántartották, ami lehetővé teszi a be nem érkezők keresését, a Gerecse túráktól eltérően. Ez viszont lassította a procedúrát.

A látvány szempontjából jobb, mint az eredeti, a Csúcs-hegyről levezető veszélyes lejtő, emelkedőként nem gond. Cserébe viszont a Kis-erdő-tetőről levivő lejtő köves része, az Óvár-hegyről levezető lejtő, és a Club Tihanyhoz levivő lejtő lehet havas jeges időben veszélyes.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó/kiváló. 1600/1100 Ft-ért színes térképes igazoló lap, oklevél és kitűző, vagy hűtő mágnes, UFO és HTM magazin járt. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál a megszokott, és egyben a túra egyik jelképének számító téli fagyi helyett Túró Rudi, az Átjáró-barlangnál PEZ cukorka, a Horgásztanyánál kétféle pogácsa, forralt bor és tea, az Apáti-templomromnál alma, a Nagy pincénél forralt bor és tea, a Hajóállomásnál nápolyi és sós ropi, a célban pedig virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
 
Fázós TOPorgósTúra éve: 20162016.01.18 21:25:35

 Fázós TOPorgós


GPS-el mért távolság: 24,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 820 m. Mivel a túra útvonala szabadon választott, ezért ez csak az általam megtett útvonal adatait jelenti.

Munka miatti, bő másfél hónapos túraelvonás után (meg is jelentek a túraelvonási tünetek) indulhattam újra teljesítménytúrán. Előző évben, a Régi Templomok Nyomában volt az utolsó, idén pedig ez az évkezdő teljesítménytúrám. Közte egy túrám volt csak, az is január 13-án. Ennek megfelelően, az állóképességem a bányászbéka hátsó fele alatt leledzik.

A kiírásban, számomra félreérthető volt a rajthely megközelítésének leírása. Szerencsémre megnéztem a túra letölthető térképét, s menten egyértelmű lett. Pont a falu másik végén van, mint azt én következtettem a leírásból. Lovasberény felől jövet szépen kitáblázták az útvonalat, tehát semmi gond. A rajtidő kezdetére sikerült odaérnem. A hideg szélben igen gyorsan készülődtem, s irány nevezni. Hamar megvolt. Ez évre, csak kisebb eltéréseket terveztem, egy szerintem jó útvonaltól.

Elindultam Velence felé, mert a térkép jelzett egy keresztutat, amin föl lehet menni a sárga jelzésre. Ha nem létezne, akkor sincs gond, mert akkor az aszfalton gyalogolok be Velencére, kissé hosszabb útvonalon. Az út létezik, így alig 300 méternyi séta után jöhetett a jó húzós bemelegítő kaptató. Vissza is kellett vennem a tempóból. Fölértem a gerincre, s máris kereszteztem a Panoráma-utat. Néha alig látni az alacsonyan lévő, de annál fényesebben ragyogó nap miatt. A Bence-hegyen sehol a pontőr. Fölírtam a Gyapjaszsák éjszakai tt. kódját, s szétnéztem egy kicsit. Egy túratárs szólt, hogy egy másik túrázó lement a parkolóba ellenőrizni egy gyanús kocsit, hátha az a pontőré. Megvártuk. Annak bizonyult. Leballagtunk, s pecsételés után szóltam, kéne egy papírlapot kitenni fönt, hogy nem ott van a pont. Túl korán jöttünk, s még nem volt rá érkezése. Tény, a parkolóig is csak 1,4 km a táv, ami nagyjából negyedóra.

A továbbiakban Velencén belül tekeregve lementem a főútra, s azon talpaltam Sukoró irányába. Az utolsó utcán irány a hegy. Az eddigiektől eltérő irányon akartam elérni az Olasz gránitfejtőt. A bozót miatt kerülnöm kellett egy kicsit, de megvan. Néhány fát és bokrot kivágtak, hogy látványosabb legyen. A Gyapjaszsák érintésével, az új kerékpárúton értem be Sukoróra. Remélem, nem azon az emelkedőn vitték föl a kisebbik templomhoz, amit eddig még sohasem tudtam kitekerni a meredeksége miatt (meredekség tábla nincs ugyan, de átlagban 20% körül lehet, a fölső vége pedig szerintem eléri a 30%-ot is). Az ellenőrző ponton megkaptam a következő pecsétet, ittam egy bögre teát, beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. A Barlang-kútig, a normál Z – P▲ jelzésen mentem. Az EP közelében láttam, a pontőr éppen fát gyűjt, ezért egy nagyobbacska ágat én is odahúztam a pontra, ha már épp az ösvény mellett volt, s csak le kellett hajolni érte. Pecsételés után, zsebre vágtam a csokit, s gyerünk tovább.

A Hurka-völgyön át terveztem a János-forráshoz menni, de a Velencei-hegység legszebb völgyét sem akartam kihagyni. Oda-visszát terveztem a Bodza-völgybe. Hamar módosítottam rajta. Odafelé a völgyben mentem, visszafelé pedig a völgy fölső peremén. Föntről néha szép a kilátás. A legszebb sziklás részeken pedig érdemes lejönni a derekukig. A végén leereszkedtem, s irány a Hurka-völgy. Kicsit nehezebben járható, mint utoljára, de most is ugyanolyan szép. Épp az első sziklákat fotóztam, amikor egy páros kezdte meg leereszkedését a völgybe. GPS alapján, toronyiránt igyekeztek a bónusz ponthoz. Az utolsó alkalommal utamat álló kerítést lebontották, így ballaghattam a völgyben is. Ennek köszönhetően, az idén is tudtam zöld hunyort fotózni. Most se a Barlang-kút, sem pedig a János-forrás közelében sem láttam. Azt viszont sajnálattal kellett észlelnem, bár nem váratlanul, hogy a völgy fölső vége elég bozótos és dagonyás, ezért kikapaszkodtunk belőle. A nálam egyébként is gyorsabb páros folytatta a toronyiránti haladást, én pedig egy szélesebb vadcsapáson kimentem az oktatási központhoz vezető murvás útra (murva alap, bazalt zúzalékkal), ahol igen jó tempóban tudtam haladni. A murváról letérve, hamarosan megláttam a bónusz pontot. Pecsételés, egy kis beszélgetés, s gyerünk tovább. Ekkor érkezett meg a páros. A bozótosabb részek alaposan lelassították őket.

Csak a második elágazásig mentünk együtt, mert ők közvetlenül mentek a Meleg-hegyre, míg én tettem egy kitérőt a Likas-kőhöz.

A nevével ellentétben cseppet sem meleg, Meleg-hegyi EP is hamar megvolt. A kissé átfázott pontőrök már alig várták a váltást, pedig szorgalmasan rakták a tüzet. Az egyenesen levivő jelzetlen ösvény könnyebben járható a számítottnál. A P – S jelzésen viszont néha meglehetősen csúszik a felolvadt út. Hál istennek ez csak egy csekély töredéke a túrának. Tettem egy kitérőt, megkeresni az Új-hegyen lévő ellenőrző számot. Ez úgy a fejemben volt, hogy meg kéne nézni, azt viszont elfelejtettem, hogy a Géczi-hegy is itt van a közelben, s ott sem ártana megkeresni. Így még mindig van két olyan pontja a Gyapjaszsák éjszakai tt-nek, ahol még nem jártam: Géczi-hegy és a Kanca-hegy. Ez legyen a legkisebb baj. Legalább okot szolgáltat egy újabb túrára. Leballagtam a bicikliútra, majd a sárga jelzésen irány a János-hegy, s azon keresztül a cél. A nyílt területen nagyon ért a szél. Úgy voltam vele, ha célban is így fúj, akkor lőttek a szalonnasütésnek. Nem így lett.

A célban megkaptam a kitűzőt, megettem a pitét, s kimentem a kocsihoz átöltözni. Magamhoz vettem a csomagtartóból a szalonnasütéshez szükséges dolgokat, köztük a két legfontosabbat: a nyársat és a szalonnát. Félreértés ne essék, a szervezők is kínálták a szalonnát, s mivel épp senki sem sütött, így nyárs is akadt volna. Azonban ma Magyarországon nem is olyan egyszerű megfelelő minőségű szalonnát kapni. Nekem sikerült. Úgy néz ki, hogy a vastag, úgynevezett füstölt csemege szalonnák alkalmasak rá. A gyorspácoltak nem igazán, mert a sülés előtt a benne lévő víznek kell elpárolognia, ráadásul gyakran sütve is rágós marad. Szépen sikerült megsütnöm, miközben jót beszélgettünk a szervezőkkel, akik javában főztek. Alaposan megnézték az 1982-ben vásárolt „Alföldi szalonnázó bicskámat”.

A sültszalonna bőrét, odaadtam a helyiek kutyájának, ami nagyon ízlett neki. Oda is ült a közelembe, hátha van még. Az egyik szervező kenyérrel próbálkozott nála. Nem nyert. Jót nevettünk rajta, milyen pofát vágott neki a kutya. Így aztán, bármilyen jó is lett a szalonnám, egy falatot félretettem a kutyának. Elpakoltam a cuccaimat, s kissé átfázva, hazafelé vettem az irányt.

Szeretem ezt a fajta túrát. Jó páran kihasználtuk a kötetlen útvonal adta lehetőséget egy kis kalandozásra. És ehhez, még csak „eltévedni” sem kellett. Az időjárás is velünk volt. Szép, nagyrészt napsütéses időben lehetett részünk. A hideg széltől azért eltekintettem volna. Az is igaz, hogy azok közé tartozom, akik nem bánnák, ha az érdeklődés hiányára való tekintettel a tél nevezetű évszak elmaradna. Az éjszakai fagynak köszönhetően az utak jobban járhatóak a számítottnál.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképes, igazolólapot és kitűzőt kaptunk. Sukorón meleg tea, a Barlang-kútnál Sport szelet (és Becherovka), a célban pedig forralt bor (esetlegesen fröccs), zsíros- és margarinos kenyér, szalonnasütési lehetőség, amihez a szalonnát, kenyeret és hagymát is adták, a János-forrást is érintő túrázók számára pedig plusszban meggyes pite volt az ellátmány.

 

 
 
 
túra éve: 2015
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20152015.12.08 21:33:48
Régi templomok nyomában 20
GPS-el mért távolság: 21,7 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 580 m.
Az elõzõ napi Tanúhegyeket ki kellett hagynom, pedig most az idõjárás a túrázókkal volt, se hó, se jég, se nagy sár. Egyébként is jobban várom a másnapi túrát, mivel az minden évben más útvonalon megy. Másrészt pedig innen indulva alapvetõen a Bakonyt jártam, s már terveztem déli irányú túrát is, tehát kapóra jött. Ez évben három táv közül lehetett választani. Mivel másnapra is nagyon korai kelés, s egyben fárasztó nap volt betervezve, ezért csak a húszas távot vállaltam be. Reggel, nulla fokos hõmérsékletet mutatott az autó hõmérõje, amikor Monostorapátiba értem. Nem mentem el a rajthelyig, hanem a templom mellett, az ebbõl a faluból induló túráimnál szokásos helyen álltam meg. Irány a sörözõ. Gyors nevezés. Épp a térképet, illetve az itinert nézegettem, amikor egy mudi kölyökkel induló társaság érkezett. A kölyök, a fajtájának megfelelõen, elõször elég bizalmatlan volt, utána viszont akár egy kis játékba is belement. Kesztyût föl, s neki is vágtam a távnak.
A hídnál kaptam észbe, elfelejtettem bekapcsolni a GPS-t. Ácsoroghattam, amíg megtalálta a mûholdakat. Nesze neked pontos távolságadat. Ezután nekivágtam a bemelegítõ kaptatónak. Elég hosszúnak bizonyult. Ennek megfelelõen hamar lekerült rólam egy réteg ruha. Pénteken a vékonyabb széldzseki nem volt elég, fáztam egy kicsit, s éjszaka elég élénk szél fújt Pápán, így hülye fejjel, a vékony széldzsekimet kiraktam a hátizsákból, kénytelen-kelletlen elõvettem a softshell kabátot. Nos, eddigre kiderült, kár volt. Túlöltözötten tudtam le az egész túrát. Viszont az-az ötletem, hogy egy vékony polár mellény hátának egy részét pontyzsákból (ugyanabból az anyagból készül, mint a biciklis szélmellények háta, csak olyan anyagot, anyagként nem lehet kapni) vágott hálódarabbal helyettesítem, lévén hátizsákos túrázó, bejött. Egyre szebb lett az idõ. A Bakony ezen az oldalán, maximum szellõrõl beszélhettünk. Az út egyébként kellemes. Az elsõ két pontot gyorsan begyûjtöttem.
A következõ szakaszon volt egy pont a sárga háromszögre történõ rátérésnél, ahol az elõttem érkezett pár nagyon nézegette a térképet és az itinert. Sehol egy szalag, s a leírás sem egyértelmû. A GPS segített csak. Szépen jobbra kanyarodtunk. Jó fél km-t mentünk, mire meglett a jelzés is. Fiatal pár ért utol a következõ szakaszon. Igazából a Cserkás-tó táblája állította végleg helyre a tájékozódásunkat. Jót beszélgetve haladtunk egy darabon. Alig pár perccel azután, hogy arról beszéltünk, kellõ oda nem figyeléssel bárhol és bármikor el lehet tévedni, a páros férfi tagja simán benézett egy szalagot, pedig jól lehetett látni, s nem kanyarodott be jobbra. Úgy kellett utána szólni. Ezzel igazolta, milyen igazunk volt elõtte. Egy idõ után, inkább visszaálltam a saját tempómra (amikor már eléggé lógott a nyelvem), s ismét egyedül ballagtam. Mondjuk az is igaz, ez a tempó gyorsabb volt, mint a kezdeti. Jó meredek kaptató vitt föl a Keleményes-kõre. A pazar kilátás viszont kárpótolt a fáradtságért. Következett a túra leglátványosabb szakasza. Szerencsénkre a látási viszonyok is igen jók. Elég sok fényképet készítettem. Jó láthatóak a tapolcai Y házak, és néhány tanúhegy. Késõbb, a hegy peremérõl, amerre tettem egy kis kitérõt a jelzésrõl, valamint az Eötvös-kilátóból, már a Káli-medencére is rá lehetett látni, egy kicsit mindig más látószögbõl. Szuper! Tervezek is erre egy egyesületi túrát!
A kilátó után, jó meredek ösvényen ereszkedtem le a pincesorra. Kis szintmenettel értem el a Sásdikáli templomromot. Elõtte két szarvas keresztezte az utamat, csak sajnos túl távol ahhoz, hogy jó képeket tudtam volna készíteni. Ebbõl a szögbõl szenzációs a Tóti-hegy látványa a Gulács elõtt. Kellemes gyaloglással értem el a frissítõ pontot. Igazolás után ettem egy kis nápolyit, meg ittam egy kis Szõlõ Márkát. Szembõl befutott a mudis csapat. A kölyök, vagy tíz méterrõl csalhatatlanul kiszúrta, hol a kaja, s nyílegyenesen futott oda. Egy kis beszélgetés után, mentem tovább. A hátralévõ szakasz enyhe emelkedõvel tudta le a hátralévõ szintet, majd egy kis szintút, s meg is kezdtem a faluba vezetõ lejtõt. A Macska-dombon most én néztem be egy jelzést. Látható távon, csak a nekem rossz irányban volt egy szalag. Arra mentem. Némi fújtatás után rájöttem, valami nem stimmel. Semmi gond, rávisz a sárga romjelzésre. Legalább is én így gondoltam. Az út viszont nem. Szépen ráállt egy párhuzamos irányra, ezért egy vadcsapáson leereszkedtem rá, visszatérve a jelzésre, értem be a célba.
Jó kis kellemes túra. A Keleményes-kõtõl a Töttöskáli templomromig kifejezetten látványos.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó 800/700 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Töttöskáli templomromnál kétféle nápolyi, sós mogyoró, többféle müzli szelet, és többféle üdítõital volt az ellátmány. Az útvonal megtervezésénél, illetve kijelölésénél problémát jelentett, hogy a túra elõtt egy két héttel át kellett tervezni az egészet, egy Agár-tetõ tömbjén zajló vadászat miatt. Reggel hallottam is egy két lövést abból az irányból.
Az egyetlen gondot a térképnél, a kilométerháló, vagy az északi irány feltüntetésének hiánya jelentette. A Balaton-felvidék turistatérképét leszámítva, minden térképnél fönt van az észak. Itt nem derül ki, merre van.
 
 
LővérekTúra éve: 20152015.11.21 23:07:40

Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 730 m. Ez alkalommal sehol sem tértem el az útvonaltól, hogy pontosan legyen meg, mennyivel hosszabb a kiírásban szereplõnél!


Kellemes idõben értem Sopronba. Gyorsan beneveztem. Veráék, a 40-es távra nevezve, további túratársakra vártak. Én a 25-ös távot választottam, az elõzõ napi Pontyshow, illetve a másnapi 400 km-es vezetés miatt. Csípõs, száraz idõben vágtam neki a távnak. A látástávolság kiváló. Kényelmes tempóban ballagtam kifelé a városból. A Hosszú-hegyre vezetõ bemelegítõ kaptatón értek utol Veráék. Elõre tudtam, hogy gyorsabbak nálam. Az Ágfalvi ellenõrzõ pontig, jót beszélgetve együtt haladtunk, ezzel kilendítettek az addigi kényelmes tempóból. Az EP-n hamarabb befejeztem a frissítést, s mivel elkezdtem fázni, tovább indultam, mondván úgy is utolérnek. Ez végül nem következett be. Az Alsó-Tödlnél sehol semmi sár. Ez így is maradt a túra végéig. A Fehér-úti-tó után, hiába figyeltem az út menti részeket, ez évben nem láttam cikláment. Számomra feltûnõen hamar elértem a második ellenõrzõ pontot. A teára várnom kellett egy kicsit, de megérte. Jól esett a zsíros kenyér után a meleg tea.


Mentem tovább. Megnéztem a GPS-t és az órámat. A táv és a szintemelkedés megegyezik a kiírással. Meglepetés! Tavaly óta, eltakarították a gyérítés maradékát az útról. A patakátkelés sima ügy. A Poloskás-bércre vezetõ emelkedõn újra kimelegedhettem. Nõ az erdõ, ezért egyre csökken a kilátás. Kis gerincen történõ menet, majd leereszkedtem a Köves-árokba, persze csak azért, hogy minél lentebbrõl kezdhessem az Ultrára vezetõ kaptatót. Ez a túra legnagyobb szintemelkedésû és legmeredekebb emelkedõje. Utána viszont kellemes séta következett a Tolvaj árok lejtõéig. Ez is könnyebben járható, mint az elõzõ években. Egy kis kaptató, s megérkeztem az utolsó ellenõrzõ ponthoz. Gyorsan leigazoltam, s mentem vissza. A csípõs szél miatt a kilátót kihagytam. Eddig stimmelt a táv és a szint. A plusz 2,8 km-t ezután szedtem össze. A Tacsi-árok fölött vezetõ szakaszt szeretem. Nagyon kellemes, igaz, melegebb széldzsekit kellett fölvennem, a folyamatos lejtõ miatt. Jól haladtam.


Hamarosan elértem a Károly-magaslatot, s megkezdtem a városba történõ leereszkedést, itt szedve össze a többlet táv második részét. Azért, a kék háromszögjelzés, sokkal jobb, mint az eredeti útvonal volt. A városi sétával beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Az eddigi legjobb idõjárású és talajviszonyú Lõvérek túrát teljesíthettem. Ez az elsõ, hogy a nadrágom nem sáros lett, hanem poros. A kilátás is remek volt. A Várhely-kilátó után, az eredeti útvonalhoz képest bekövetkezett változások következtében (a kék nem megy le a Tacsi-árokba, illetve a zöld háromszögjelzés megszûnt, helyette a kék háromszögön mentünk le), mind a három táv 2,8 km hosszabb, mint az a kiírásban, és a térképes igazolólapon szerepel.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Mivel a térkép még mindig a hibás szériából való, nem árt a saját térkép, de a szalagozásnak és az itinernek köszönhetõen, anélkül is simán lehetett boldogulni. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma és tea, a Várhely-kilátónál müzli szelet, a célban virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
Bakony - Tés - Római fürdőTúra éve: 20152015.10.26 21:42:25

 Tés – Római-fürdõ 25


GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 555 m. Két kitérõt tettem, amikor ugyanoda mentem vissza. Azokkal együtt a távolság: 30,4 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 620 m

A tervezettnél késõbb értem Tésre, mivel elszámoltam az út idõszükségletét. A nevezés, egy kicsit nyögvenyelõsre sikeredet, de nyolc órakor, már így is útrakész voltam. Amikor megnéztem a térképet, úgy láttam, nem fogjuk érinteni a Csengõ-hegyi kilátót, pedig a kiírásban szerepelt. Az is föltûnt, hogy a Tési-kilátóig, az itiner, az OKT-t írja, pedig az út zömét, a kilátó elkészülte után létesített kék háromszögjelzésen tettük meg. Mivel jártam arra, nem zavart. Másokat viszont félrevezetett. Én is jártam már úgy, hogy más volt a térkép és az itiner. Megnéztem az itinert, s gyerünk. Ki nézte a térképet, meg a szalagozást, amikor tudom, hogy melyik utat írja az itiner! Késõbb kellett helyesbítenem, amikor rájöttem, baj van ám. Most ráadásul a térkép sem volt egyértelmû, csak a szalagozás segíthetett. A faluból kiérve egyértelmû lett, szép lesz a kilátás. A levegõ tiszta és gyönyörûen süt a nap. A fák kezdenek õszi színekbe öltözni. A kilátónál egy traktornál kaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Irány a kilátó. Tényleg remek a kilátás! A fény-árnyék határok nagyon élesek. Még elég alacsonyan van a nap.

Leereszkedtem a kilátóból, s irány a murván az OKT-ig, azon pedig egészen Jásdig lefelé vezetett az út. Az OKT elérésekor jött lefelé a kéken egy futó, akinek feltûnõen teljesítménytúrázós papír volt a kezében, ezért rákérdeztem, ezen a túrán indult-e. Igen. Nos, akkor a murván vissza kell mennie a kilátóig. Nem idézem, mit mondott. Õt félrevezette az itiner. Többnyire hangulatos erdõben mehettem lefelé. A vártnál hamarabb értem a második EP-hez, illetve Jásdra is. A faluban tett egy kis kitérõt a szalagozás, majd a Gaja völgyében mentem tovább. A Szent-kútnál meleg teát kaptunk. Igazi, kissé zsíros ízû menza tea volt. (A tea nem tûri az idegen ízeket, s csak olyan edényben szabad fõzni és szállítani, még ha az rozsdamentes acél, vagy üveg is, amiben sohasem volt korábban zsíros étel. Egyszerûen lehetetlen megfelelõen kimosni.) Mindenesetre jól esett a meleg innivaló. Nem kicsit friss a levegõ. Jellemzõen, az egész Gaja-völgy ilyen hideg. Késõbb, egész nagy területen deres a fû. A gázlót kihagytam, sõt a szalagozás által jelölt fatörzset is. Kicsit följebb volt olyan hely, ahol kavicszátonyoknak köszönhetõen, simán át lehetett lépdelni a patakon, amiben elég sok a víz. Ballagtam tovább. A vízmûtõl, jó kis kimelegítõ kaptató következett. Gondoltam, hogy az ellenõrzõ pont maga, nem a vízesésnél, hanem a kiépített pihenõhelyen lesz, ezért a megszokott rövidítésen lementem a vízeséshez. Most is gyönyörû, mint mindig. A fényképezési feltételek pedig sokkal jobbak az általánosnál. Nézelõdés és fotózás után, irány az EP. Pecsételést követõen, az OKT-n gyerünk tovább. A következõ szakaszt, egészen a három, meredek partoldalból kiálló gyökerû bükkfával jelezhetõ kanyarig, nagyon nem szeretem, ha lehet el is kerülõm. Elõször montival jártam rajta, s az meghatározó. Néhol életveszélyes volt tolni, és vinni is a biciklit. Egyszer, lent a mederben kéne végigjárni ezt a szakaszt. Néhol látszik, hogy ott sokkal szebb, viszont nem ártana hozzá egy horgász/halász combcsizma.

Bakonynána szélén balra rátértem a Tésre vezetõ erdészeti aszfaltútra, s jó hosszan kaptattam rajta fölfelé. Többször is néztem, vajon, hol is lesz az a letérõ. Végre ott vagyok. Ettõl kezdve ugyan nem aszfalton mentem fölfelé, de még koránt sem volt vége az emelkedõnek. Néztem egy-két elágazást, érdemes lenne montival kipróbálni a keresztezõ utat. Utólag, térképen megnézve derült ki, hogy a másodikon kellett volna jobbra térni a kilátóhoz. Egy elágazásban balra is vitt a T jelzés, kis táblával, hogy 300 m-re található a Bongó-zsomboly. Tettem is egy kitérõt, ha már erre jártam. Egyszer elég megnézni, nem igazán látványos. Elõzõ nap a Kab-hegy tömbjén jártam, s mindegyik ottani víznyelõ barlang, illetve a hozzávezetõ árokrendszer sokkal látványosabb.

Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a kiírással ellentétben, nem fogjuk érinteni a Csengõ-hegyi kilátót. Mivel eddig igen jók voltak a látási viszonyok, az ellenõrzõ ponton úgy döntöttem, teszek egy kitérõt visszafelé. A tanösvény jelzésen érintettem a Csengõ-zsombolyt is. Végre, igazán jó látási viszonyok között mehettem föl a kilátóba. Megérte, bár tíz év múlva már nem sok kilátás lesz a felnövõ fák miatt. Egy másik útvonalon visszamentem az ellenõrzõ pontra, majd onnan a hivatalos útvonalon folytattam a túrát.

A következõ szakasz erdõ szélen vitt, de a kilátástól egy fasorral jórészt elzárva. Méretes pocsolyák következtek. Azokon túljutva gyanús lett, ez évben jártam már erre montival. Késõbb biztossá vált. A kellemes erdõt, megint csak erdõszéli rész váltotta fasorral, majd ismét erdõ, régi, elhanyagolt murvás úton. Megvan, hová vezet az egyik Szúnyogos-völgyi elágazás, amit nézegettem. 1 km-en, olyan 20% körüli emelkedõvel vezet föl erre az útra. A következõ erdõszélen az út végre kivitt a fák közül. Szép a kilátás. Megkezdõdött a pókok vándorlása. Elég sok ökörnyál úszik a levegõben. Egy erdõsáv mellõzése után, szarvasok keresztezték a mezõt. Sajnos elég távol voltam. Az elsõ csoport, megriadt az elõttem menõktõl. Megálltam, elõvettem a fényképezõgépet, s vártam, merre indulnak. Szerencsémre felém jöttek. Elõttem, úgy 60-70 m-el elkanyarodtak az erdõsáv felé, s elkocogtak. A következõ csoport is tanácstalanul álldogált egy darabig, amikor észrevett. Sajna õk nem felém indultak. Késõbb, aztán, mégis keresztezték az utamat, de nem volt idõm a gépet elõvenni, olyan gyorsan történt. Elõzõ nap, egy erdõsarkon befordulva, 20-30 m-re lévõ tíznél több muflonból álló csapatba „futottam” bele. Ott sem volt esélyem fotózni, pedig csak elkocogtak mellettem. Igaz, mozdulni sem mertem, nehogy megijesszem õket. Ilyen szempontból ez egy remek hétvége volt! Elég rossz „úton” (inkább csak két fûvel benõtt, szétmosott keréknyom, pedig a térkép murvás útként ábrázolja) ereszkedtem lefelé. Egy magaslesnél megvan az utolsó ellenõrzõpont. Ha egyszer leereszkedik az ember egy völgybe, akkor onnan ki is kell mászni. Viszont, ettõl kezdve, már közel a falu, ahol egy nagyobbacska kört tetettek meg velünk a szervezõk. Igazuk volt, tényleg látványos. Egy rövid szakaszáról, így, kilátó nélkül is majdnem körpanorámában lehetett részünk. Jobb lett volna a Széchenyi kilátót idetenni, nem pedig le a murvás út mellé. A kör elvitt bennünket a szélmalmok mellett, s végül beértem a célba. Eddigre a szemüvegem komolyabb tisztításra szorult, a rátapadt ökörnyál miatt.

Remek (legalább is ilyen jó látási viszonyok között), nem nehéz túra. A legnehezebb pont, a Gaja gázlója. Gyönyörû napsütéses, igazi ajándék idõben túrázhattunk. A túra jelentõs részén volt valamilyen irányba szép kilátás. Az erdõ is kezdett õszi színekbe öltözni.

A célban kicsit lassan, de megkaptam a kitûzõt és az oklevelet. Mivel rossz passzban értem ide, így zsíros kenyér nem jutott, tehát ittam egy teát, s elindultam hazafelé. (Elsõ szervezésû túra, sok résztvevõvel.)

A túra ár/szolgáltatás aránya most nem csak a nevezési díjtól, hanem a szerencsétõl is függött. 1200/800 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes (GPS-es, Garmin, számítógépes térképbõl kinyomtatva, így eléggé részlet szegény, (másként nem fért volna rá az A4-es lapra)) igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt, de a jó szalagozásnak köszönhetõen anélkül is végig lehetett menni. A 15-ös távot nem ismerem, de a távok szétválásánál esetleg lehetett gond, mert többen is áttévedtek a 25-ös távra. Nem tudom ebbõl mennyi írható a túrázók figyelmetlenségének a számlájára. Nem elképzelhetetlen, hogy az egész. A Szent-kútnál tea, a Római-fürdõnél müzli szelet, a Csengõ-hegyen háztartási keksz és szõlõcukor, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér (Már akinek jutott. Itt jelenik meg a szerencse faktor.), hagyma és tea volt az ellátmány. Ennek megfelelõen az ár/szolgáltatás arány: amennyiben jutott zsíros kenyér, akkor 1200 Ft-ért megfelelõ; 800 Ft-ért igen jó; ha pechje volt az embernek, akkor 1200 Ft-ért drága, 800 Ft-ért megfelelõ.

 
 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20152015.10.19 16:46:06

 Vándorbottal a Vasparipáért 32 õsz


GPS-el mért távolság: 36 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 695 m.

Az elõzõ napok idõjárásához képest, elfogadható idõt jósolt erre a részre az OMSZ, ha valaki a honlapjukon megnézte a települések valószínûségi elõrejelzését, illetve a MetNet honlapját. Reggeli indulásnál is jó az idõ. Hét után egy-két perccel értem Bakonyszentlászlóra. Gyanús volt, hogy összesen két autó parkolt az állomás elõtt. Máskor, már ilyenkor is keresgetni kellett a helyet. Robiéknál gyorsan beneveztem. Robi elmondta, hogy az esõk és a Hódos-ér bürüjének tönkremenetele miatt, nem vitték el az útvonalat a Pakucs-pihenõ és a Zsidó-rét felé, hanem végig a murván kell maradni. Arra is van szalagozva. Azt is megemlítette, hogy nem régen indult el Csuka Sanyi, lehet, hogy utolérem. Korábbi túrákból ítélve, nem nagyon bíztam benne, mivel tudom, hogy gyorsabb nálam. Még egy kis készülõdés, s már úton is voltam. A vasúti töltés mellett is fölpuhult egy kicsit a talaj. A vasút után, rögtön volt egy kis pocsolya, de ezzel a sarat le is tudtuk egészen Szépalmapusztáig. Inkább a fölpuhult talaj volt jellemzõ, s néhol csúszott egy kicsit. A Bakony ezen részére a homok- és lösztalaj a jellemzõ.

Kényelmes tempóban kezdtem. Az idõjárás erõsen párás, de nincs szél. Hamarosan beértem Vinyére. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, amihez nekünk járt valamilyen erdélyi kézmûves édesség. Csokinak nevezték, de szerintem inkább valamilyen vajkaramellaszerûség. Nekem túl édes (a 60% alatti kakaótartalmú csokikkal nem szívesen állok szóba, kivéve, ha valami jó kis mogyorós nugátról van szó). Ez persze, csak Ménesjáráspusztánál derült ki, mert a Vinyén kapottat azonmód továbbadtam egy épp akkor nevezõ kislánynak. Irány a büfé. Befelé menet, két kisfiúba botlottam. Mintha már láttam volna õket valahol. A kapott italjegyet egy kis saját pénzzel megfejelve beváltottam egy félliteres kólára. Amint pakoltam el a hátizsákba, az ablakon kinézve láttam, a srácok éppen Zolinak (dnvzoli) a kocsijába szálltak be. Ezért voltak ismerõsek. Nem régen, a Badacsonyi barangolásnál találkoztunk. Most viszont, már indultak is. Szerintem valamelyik pontra mentek pontõrnek.

Én is ballagtam tovább. A „Panoráma-úton” alaposan kimelegedtem. Rám fért. Murvás úton vissza a Hódos-ér völgyébe. A párás idõ miatt panoráma alig. A Zabolai-útról szalagozás vitt át a zöldre. Az elején meredekebb, majd lankásabb emelkedõkön és lejtõkön mentem Pápalátó-kõ felé. Helyenként frissen murvázott az út. Eltüntették a sáros helyeket. Fönt a kövön, újabb ellenõrzõ pont. Pápát természetesen nem lehet látni. Abba az irányba még nagyon párás a levegõ. Pannonhalmát viszont igen, tehát javul a látás. Az apátság nagyon fehér, tehát ott már süt a nap. A szõlõcukrot kihagyom. Csak végszükség esetén élek vele, mert hirtelen, lökésszerûen ad energiát, de nagyon gyorsan kiég, s akkor meg jön a visszacsapása: a leesõ vércukorszint. Leóvakodom a meredek lejtõn, majd betalpalok Fenyõfõre. Évente legalább három-négy túrám kiindulópontja az itteni kocsma, tehát tudom, hol az EP. Mivel van bögrém, a pecsét mellé kapok jó forró teát is. Beszélgettünk egy kicsit, közben egy kis átöltözés. A kísérleti öltözködés nem jött be. Kipróbáltam a Decatlon biciklis téli aláöltözet pólóját. Nem rossz, de csak tényleg szélálló fölsõ alatt használható. Nem ez az elsõ ilyen befaragásom. A nyárival is így jártam. Lehet, hogy akár csak akkor a második beszerzésénél, két számmal nagyobbat kellett volna vennem a méretemnél. Túlzottan is gyorsan képes a fölvett víztõl megszabadulni, pláne ha szél éri, s ilyenkor irgalmatlanul hût. Felcseréltem az alsó rétegeket. A biciklis póló alá vettem a gyapjúpólót. Így már jónak bizonyult. Úgy néz ki, a gyapjúpólótól is nagyon hatékonyan képes az izzadságot átvenni. Ezért, illetve az esetleges vonatra várakozás miatt két tartalék gyapjúpólót is hoztam.

Szalagozást követve ballagtam a piros jelzésig, majd azt követve kaptattam föl a Csárda-tetõre. Nem sokkal az ellenõrzõ pont elõtt utolértem Csuka Sanyit. Úgy látszik, túl gyakran állt meg fotózni. Egészen Porváig együtt mentünk, jókat beszélgetve. Ahogy gondoltam, a Csárda-tetõn Schmeidl Zoli pontõrködött a srácaival. Nos, itt leragadtunk egy kicsit beszélgetni. Amikor tovább indultunk, éreztem: sikerült áthûlnöm egy kicsit. Mivel a következõ szelíd emelkedõ nem tudott kimelegíteni, ezért megálltam fölvenni egy vékony polármellényt. Így már jól éreztem magam. Murvás, aszfaltos és újabb murvás úton értük el Ménesjáráspusztát. Itt ismét csak beszélgettünk egy kicsit. Sanyi ivott egy kupica pálinkát, mondván, még soká lesz, mire kocsiba ül.

Közben a nap is kisütött. Nem is mentünk sokat, mire újra meg kellett állni, most éppen levetni a mellényt. Eseménytelenül fogytak a kilométerek. Ahogy közeledtünk Szépalmapusztához, az út mindkét oldalán megjelentek a legelõkön a magyar szürkemarhák, illetve gyönyörû szürke lovak. Mindegyiken látszik, hogy jól gondozzák õket. A hotelhoz az arborétumon keresztül mentünk. Egyrészt igen szép, másrészt csökkentettük az aszfalt mennyiségét. Egyébként nincs sok aszfaltos rész a túrán. A recepción megkaptuk a pecsétet, s folytattuk az utunkat. Amint lehetett, lementünk az aszfaltról. Amikor a jelzés visszakanyarodott volna rá, úgy döntöttünk, megnézzük azt a csábító murvás utat Porva felé. Az erdõcskét elhagyva látszott, egyenesen tart Porva délnyugati széle felé. Mi most inkább keletnek fordultunk a sárgajelzés irányába. Kerültünk egy picit. Elõre féltem a sárga jelzés lösztalajától, milyen sáros lesz. Kár volt. Szó sem volt sárról. Errõl egy régi Gázló túra jut az eszembe. A szervezõk azt írták a beszámolójukban, hogy pénteken a bejárásnál, az esõben, néhol vinniük kellett a montikat a Borzavárra vezetõ löszös szakaszon, annyira csúszott és ragadt. Másnap a túrán nem esett az esõ, s nyoma sem volt csúszósságnak, meg ragadósságnak. Simán tekerhetõ volt a szakasz. Esõben itt is nagy szívás lehetett volna. Csak a 32-es táv jött erre. A falu elõtti kanyarban egy ér keresztezésekor azért megvolt a nagy sár. Sehol sem volt ilyen mély. Ha óvatlan az ember, könnyen bokáig merülhet. Nem is szeretem ezt a sárga jelzést. A Kocsmában ismét egy kóla jött a pecsét mellé. Mivel sok idõnk volt a következõ vonatig, Sanyi leült frissíteni egy kicsit, én viszont mentem tovább, már csak azért is, mert el akartam térni egy kicsit a kiírástól. A zöld jelzés völgybe levezetõ szakaszát, illetve lent a murvával nagyjából párhuzamos részét nem szeretem. Ezért inkább a Hosszú-hegy gerincén kerülök egyet a S+ jelzés felé, vagy a völgybe leérve, a jó meredek emelkedõn kikapaszkodok a murvás útra. Az elsõ változat mellett döntöttem. A pontõrök jelezték, elég sáros szakasz következik. Helyenként tényleg sáros, de ott sem vészesen. A zöld jelzésen a vízmosás keresztezése elég jól sikeredett, majd mielõtt a jelzés elindult le a völgybe, én balra a gerincen folytattam. Ez is, és a S+ jelzés is egész hangulatos. Beértem a célba, megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Beszélgettem Anitával. Nem volt túl boldog, hiszen alig hatvan egynéhányan indultak az összes távon, köszönhetõen a rossz idõnek. A megszokott létszámnak alig az ötöde-hatoda. Gyakorlatilag másfél hete, mindennap esik az esõ. Még több mint két óra volt hátra a vonatig, ezért a vissza gyaloglás mellett döntöttem. Anita óva intett a Cuha-szurdoktól, mivel sok a víz a patakban. Ezért a legrövidebb táv útvonalát is inkább elvitték a Zörög-hegy felé. Meg is kaptam a rövidtáv igazoló lapját. Eddigre ért be Sanyi. Elmondta, hogy a szervezõk, az én második megoldásomat választották, s fölvitték az utolsó szakaszt a murvás útra.

Már ballagtam is tovább. A murvás út, Lovász-kúti-vadászház felé vivõ szakaszát már ismertem, de kíváncsi voltam a többi részére is. Jó kis húzós kaptatón (nem biztos, hogy végig ki tudnám tekerni montival) értem föl a Zörög-tetõre. Ott egy kicsit leromlott az út minõsége. Ezért nem figyeltem én föl erre az útra! Balra rátértem a zöld jelzésre, s azt követve értem be Vinyére. Közben, egy kisebb esõ is elkapott. Nem rossz ez az útvonal sem, de messze nincs olyan látványos, mint a szurdok. Az idõjárás viszont nagy úr. Ennek ellenére igazuk volt a szervezõknek. A legrövidebb távra menõknek nem mindig van vízálló bakancsuk, s tudásuk sincs meg a gázlókhoz. A térdig vizes nadrág és a vízzel teli cipõ nem igazán szeretteti meg a túrázást. Ekkora víznél már a tapasztalt úrázók is ugyancsak nézik, hol lehet keresztezni a patakot. A rövidtáv, 7,1 km hosszú, 180 m szinttel. Ebbõl a Zörög-tetõre vezetõ kaptató 150 m.

Vinyén elkövettem azt a hibát, hogy nem vártam meg a vonatot. Egy kávézással pont eltelt volna a félórányi várakozás. Nem a lábammal volt gond, hanem Bakonyszentlászló közelében, erõsen elkezdett alkonyodni, s a vadászok miatt ilyenkor már nem túl egészséges az erdõben mászkálni. Azért szerencsésen visszaértem. Büfé nincs. Ez nem esett jól. Energiaital sincs nálam. Ez meg pláne rossz. Átöltöztem, s elindultam hazafelé. A visszaúttal együtt, 48,6 km lett a túra távja, 930 m szinttel.

Jó kis túra. Helyenként elég látványos is. Az ellátása kiváló. Közel sem olyan sárosak az utak, mint amitõl tartottam.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200/1100 Ft-ért térképvázlatos igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt, de a vázlat alapján, a kiváló szalagozásnak köszönhetõen anélkül is végig lehetett menni. Vinyén valamilyen erdélyi kézmûves édesség és 150 Ft-os italjegy, A Pápalátó-kövön szõlõcukor, Fenyõfõn forró tea, a Csárdatetõn alma és ásványvíz, Ménesjáráspusztánál szintén valamilyen erdélyi kézmûves édesség, és esetleg barackpálinka, Porván 150 Ft-os italjegy, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma, valamilyen erdélyi kézmûves édesség, forró tea, és a hosszabb távosoknak Bakonyszentlászlóig szóló vonatjegy volt az ellátmány. Szépalmapuszta kivételével, minden ellenõrzõ ponton és a célban is kaptunk valamit.

 
 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20152015.10.15 23:35:16

 Bakonyi barangolás 30


GPS-el mért távolság: 30,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 905 m.

Az Ajkai lihegõ után, péntek volt az elsõ nap, amikor nem fájtak a vízhólyagok, ezért biztos, ami biztos alapon, csak a 30-as távot vállaltam be. Szerencsére megúsztam baj nélkül. A 30-as táv rajtideje eagy órával a 40-es és 70-es után kezdõdik, így nem is erõlködtem a rajt közelében parkolóhelyet találni, bár odaérkeztemkor meglepõen kevés autót láttam. Egy kisebb kör után, kényelmesen leparkoltam az iskolánál. Ha nagyon akartam volna, közelebb is sikerül. Ez oda-vissza valamivel több, mint 1400 m-t tett a túra távjához. Gyorsan beneveztem. Utána viszont, a két betûs kitérõ, több, mint negyedórát elvett a szintidõmbõl.

Végre úton! Ennek örömére, megszokásból, azonnal elindultam a negyvenes táv útvonalán. Elvégre, eddig, mindig arra mentem! A falu végén jöttem rá, ezt bizony el… Nem kicsit, nagyon. Fordulhattam meg. A keresztezõdésig azért nem mentem vissza. Elõtte átvágtam a sportpálya felé. Rátértem a helyes jelzésre, s ezzel együtt megkezdtem egy jócskán több, mint 200 m szintet tartalmazó emelkedõt. Legalább kimelegedtem. Jobban is, mint szerettem volna. Régen jártam erre, mivel az elsõ alkalommal, a Hideg-völgyi szakasz elég dzsindzsás volt. Úgy készültem, ha most is az lenne, ilyen nyirkos idõben, akkor inkább teszek egy kis kitérõt a Gyökér-kúti-árok felé, amerre montival szoktam menni. Nem volt rá szükség. Az emelkedõ vége felé egy családot értem utol. A Vörös-föld elérésekor próbáltam õket rábeszélni, térjenek le egy kicsit a P+ jelzésrõl, mivel a meddõhányóról, szép a kilátás. Maradtak inkább a jelzésen. Én viszont maradtam a murvás úton, majd egy alkalmas helyen, irány a meddõhányó, nem túl nagy, talán 5-6 m magas dombja. Lentrõl is van egy kis kilátás, de ég és föld különbségét jelenti ez az 5-6 m. Általában is jó a kilátás róla. Kb. háromnegyed körben lehet látni. Most viszont, az idõjárásnak köszönhetõen elképesztõen szép volt. Kisütött a nap. A völgyeket még megülte a felemelkedõ pára, ami néhol, már a hegyek elõtt úszott, s szabályszerûen ragyogott a napsütésben. A következõ csoportot, akik szintén a murván maradtak a P+ helyett, sikerült fölhívnom a kis dombtetõre. Szerintük is nagyon megérte a kitérõ. A Witt emléktábla közeléig, jót beszélgetve együtt mentünk.

A Királykapuig vezetõ szakasz, nagyrészt lejtett. Ott megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Eleinte a volt vasút nyomvonalán mentünk. Helyenként még látszanak a talpfák nyomai. Késõbb, számomra érthetetlen okból, a jelzés letér a vasúti nyomvonalról, s tesz egy kis kerülõt. Montival mentem már le is és fel is a vasút helyén, s elég jól járhatónak bizonyult. Végül csak visszatértünk rá. Jó darabon nagyon kellemes lejtõs úton ballagtunk, majd a vasúti hídpilléreknél rátértünk a piros háromszögjelzésre, s azon fújtattunk fölfelé, a murvás út eléréséig. Egy rövid sétával elértük a Witt-kilátóhelyet. Fölmentem, fölírtam a kódot, s gyerünk tovább. Itt, és most nem volt olyan jó a kilátás, mint szokott. Nem lehetett ellátni a Pannonhalmi apátságig. Egy kis murvás út után, szalagozást követve, eléggé dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a piros jelzésre, s azon mentünk Gerencepusztáig, beleértve az általam nagyon nem szeretett Suttony utáni szakaszt is. Miután, az orromat is megcsípte a csalán, megint csak nem lopta be magát a szívembe. Általában, inkább a murván megyek.

Gerencepusztánál újabb pecsét, majd megszokásból irány a piros jelzés. Szerencsére, alig 20-30 m után szóltak, hogy a harmincas táv nem arra megy, hanem elmegy az Odvaskõhöz. Akkor gyerünk arra. A Bakonybéli-Szarvad-árokból 75 m szintû, jó meredek kaptató visz föl a barlangig, majd újabb 20 m a barlang fölötti sziklák szintjéig. A barlang elõtt, kb. 30 m szinttel, fiatal pár jött szembe, majd újra velünk egy irányba. Õket senki sem fordította vissza a pirosról, viszont a helyesbítésnél, simán eljöttek a barlang mellett. Nem voltak túl boldogok, a tévedésük miatt. Ilyen meredek emelkedõnél, nem is csodálom! Mivel még nem voltak a barlangnál, rábeszéltem õket, ugyan nézzék már meg, ha már eddig eljöttek.

Ballagtam tovább. Az út ezen részén, elég sokszor jártam, Az Öreg-Szarvad-árok környékét leszámítva nem túl látványos. Az átlagos meredekség, valahol 8-10 % között lehet. A Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját. Alaposan megizzadva értem föl a Kõris-hegyre, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. Következett, a számomra eléggé rinyás kék ómega jelzés, lefelé. Szerencsére elég vizes a föld. Egy árnyalatnyival vizesebb, mint ami az optimális tapadáshoz kell. Több helyen is az eredetinél meredekebb nyomvonalra tereltek bennünket a kidõlt fák. Többekkel ellentétben, ezúttal is megúsztam esés nélkül. Azért föllélegeztem, amikor a lankásabb részére értem. Nem sokat mentem az aszfalton, a jobbra történõ letérésig. Eddig kiváló volt a szalagozás, itt viszont se turista jel, se szalag sem segítette a tájékozódást. Többen, nagyon nézegették a térképet. Elsõ alkalommal, amikor erre jártam, én is nézegettem, igen ebben a kanyarban kell letérni. A zöld jelzésre is úgy kellett rátérni, hogy semmi jelzés. Miután azon megtettünk vagy 200 m-t utána láttam az aszfalt óta az elsõ turistajelet. Ettõl kezdve, viszont a célig semmi gond a jelzésekkel. Mivel nagyon megéheztem, megettem egy energiaszeletet. Kényelmes tempóban értem el a K-Z elágazást, ahol megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Lementem a Barátok-útján, amiért szintén nem rajongok, de itt a fák növekedtével, egyre jobb a helyzet. Rövid idõre rátértem az aszfaltra, majd a zöld négyszögjelzésen értem el Bakonybélt. Immár csak egy kis séta volt hátra, s beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az oklevelet, ettem egy kis zsíros kenyeret, bár eddigre már nem voltam igazán éhes, s hazafelé vettem az irányt.

Az idõjárás megkegyelmezett nekünk. Megúsztuk esõ, és nagy szél nélkül. Az útvonal egy része elég kellemes, több helyen látványos. Szerintem, látványosabb (persze ehhez kell a Vörös-földnél az a kis letérés) és egyben nehezebb is, mint a 40-es táv.

A túra ár/szolgáltatás aránya kissé drága. 1400/1300 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt. A Királykapunál nápolyi szelet, ropi, sós mogyoró, és kétféle szörp, Gerencepusztánál és a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és víz volt az ellátmány. A Királykapunál korai az energiapótlás, utána viszont 23 km-en semmi. A Királykapunál kapott energiapótlás, jobb lett volna Gerencepusztánál. Ez nem zsíros kenyér, ami gondot jelenthetne az odvaskõi emelkedõn, mint a 40-es távon Kisszépalmapusztánál.

 
 
 
Miről mesélnek a kövek? - geotúraTúra éve: 20152015.10.14 20:54:14

 Mirõl mesélnek a kövek 18


GPS-el mért távolság: 18,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 430 m.

Hajnalban, amikor megszólalt az ébresztõóra, az OMSZ honlapján megnéztem a radar és mûholdképet. Úgy láttam, késõbb lesz egy kicsit kevésbé csapadékos idõszak is, ezért úgy döntöttem, alszom még egy órát. Ráérek kilenc körülre Gántra érni. Így is lett. Üdvözöltem az ismerõsöket, gyorsan beneveztem. Szóltak, a kiírással eallentétes irányba kell teljesíteni a túrát, illetve az elsõ pontot áttették a célba, így az lesz az utolsó. Kicsit nehezen sikerült elindulnom, mivel éppen befutott nevezni, egy autóbusznyi gyerek, egy kis torlódást okozva.

Végre úton. Nem is esik annyira. Rosszabbra számítottam. Mire fölértem a Kitelepítési emlékmûhöz, sikerült egy kicsit kimelegednem. A látástávolság meglepõen nagy, így jó a kilátás is. Mentem tovább. Az Anger-réti volt bauxitbányák esetében, nem csak mi túrázok, hanem a krosszmotororsok is rájöttek, milyen jó kis motokrossz pályát jelent a bányagödör. Tovább menve, a bányamúzeummal szemben gyerekcsapat mászta meg a hegyoldalt. Volt, aki életveszélyes sebességgel jött lefelé, szerezve a kísérõ tanároknak néhány õsz hajszálat. A hátizsákot is elhagyta, amikor már kb. két méteres léptekkel száguldott lefelé, lassításra képtelenül. Késõbb a földtani tanösvényen láttam, megúszta.

A földtani tanösvény bejáratánál az elsõ ellenõrzõ ponton, a dolomit keletkezésérõl kaptunk ismertetõt, illetve az elsõ lyukasztást a térképre. Megkezdtem a tanösvény bejárását. A menetvonal elég alaposan ki volt szalagozva, ráadásul, amikor a második ellenõrzõ pontról megláttak, integettek is, jelezve, merre menjek. Itt a bauxit lencse keletkezésérõl kaptunk tájékoztatást, illetve az éghajlati változásokról, és a tektonikai mozgásokról. A vaskiválással borított fekübörcök meglehetõsen látványosak. Eddigre egy túratárs ért be, akivel együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt.

Amint mentem a következõ állomásra, látszott, milyen rombolást végzett a tanösvényen az esõ. A fekübörcöket is kikezdte. El lehetne gondolkodni, hogyan lennénk képesek megóvni õket. Az utolsó itteni állomáshelyen, a térség valahai vízi élõvilágáról kaptunk információt. Mit õriztek meg a számunkra az üledékes kõzetek. Itt csak egész pici foraminiferák maradványait láthattuk, de beszéltünk róla, hogy a bakonyi

Ördög-árok alsó végénél, gyakran lehet ennek az óriási változatával (Szent László pénze, ami több centiméter átmérõjû) találkozni. Persze ahhoz képest, hogy egy sejtû, ez a 2-3 mm is nagy. Nem maradt más hátra, mint kikapaszkodni a bányagödörbõl, s irány a sárga jelzés. Ekkor már épp csak szemerkélt az esõ, ami hamarosan meg is szûnt. A zöld jelzés eléréséig, a néhai Vértesi kerekezés montis távjának nyomvonalát teljesítettük, fordított irányban. Meglepõen jól járható, akárcsak a zöld jelzés, a zöld barlangi jelzésig. A meredek lejárónál két szalag rossz helyen volt. Hibásan azt követtük, annak ellenére, hogy épp azt meséltem, mennyire nem volt egyszerû a Kozma montis teljesítménytúrán föladogatni itt a bicikliket. Hátha azóta megváltoztatták az ösvényt. Nem egész száz méter után, rájöttünk ez nem lesz jó. Visszafordulva, hamar meglett, a helyes útvonal s szépen lassan leértünk a Báracháza-barlanghoz. Itt a barlangban talált õsállatleletekrõl volt szó. Meglehetõsen sok mindent találtak itt.

Visszamásztunk a hegy peremére, s megkezdtük a Gántra vezetõ szakaszt. A jelzések jól követhetõk, bár itt is tetten érhetõ az a rossz szokás, ha távol van egymástól két jelzés, akkor a szalagot tutira a jelzéshez rakják, még csak véletlenül sem a köztes szakaszra. A Gém-hegyrõl szép a kilátás. Leereszkedés közben, újra elkezdett szemerkélni az esõ. Beértünk a célba, ahol az áthelyezett ellenõrzõ pont várt még ránk, ahol a Gánt környéki bauxitbányászat történetérõl kaptunk ismertetõt. A célban megkaptuk a kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. A meleg tea különösen jólesett az esõs, hûvös túra után.

A túra, ahogyan ettõl a csapattól már megszokhattuk, jól szervezett. Az útvonalról több helyen is szép a kilátás, az ellenõrzõ pontokon kapott tájékoztatás pedig érdekes.

A gyerekcsoportokat elnézve, azt kell mondjam, a gyerekeket a legkevésbé sem zavarta az esõ, nincsenek cukorból. Sõt, nagyon is vidáman voltak. A cudar idõ, nekik csak érdekesebbé teszi a túrát. Kedves szülõk és tanárok! Kár volt megijedni az esõtõl, és lemondani a túrát. Szerintem, sehol sem a gyerekeket ijesztette el. Egy-két ruhadarabbal többet kell kimosni, szárítani kell a hátizsákot? Nagy ügy! Viszont sikerült a kölyköket egy jó élménytõl megfosztani.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800 Ft-ért színes térképet, itinert, az állomások rövid leírását és kitûzõt kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Az elsõ ellenõrzõ ponton müzli szelet, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és meleg tea volt az ellátmány.

 
 
 
Ajkai LihegőTúra éve: 20152015.10.07 20:38:30

 Ajkai lihegõ 30


GPS-el mért távolság: 35,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m. Megszokásból, illetve figyelmetlenségbõl két helyen eltértem az útvonaltól, ami párszáz méter különbséget és körülbelül 10 m többlet szintet jelentett volna, ha a kiírás szerinti útvonalon megyek.

A rajtidõ kezdete elõtt Ajkán voltam, s vártam a munkatársamat, mivel együtt terveztük a túrát. Némi telefonos segítséggel meg is találata a vasútállomást, ahol az állomásépület mérete vetekszik egy ezres lélekszámú faluéval, így elment mellette. Beneveztünk. Megkérdeztem a Sárcsi-kútig ugyanaz-e az útvonal, mint tavaly. Az igenlõ válaszra eltettem az itinert. Mint kiderült, egy kicsit azért eltért. A tavalyi túra keltette föl az érdeklõdésemet, miszerint a Déli-Bakony ezen része, talán nem is olyan unalmas, mint addig véltem. Geológiailag, meg kifejezetten érdekes. Ennek köszönhetõen, azóta elég sokszor túráztam ezen a részen.

Reggeli félhomályban, csípõs hideg szélben vágtunk neki a táv teljesítésének. Megegyeztünk, nem fogunk sietni, mivel csütörtökön egy új Haix bakancsot akartam betörni, de csak lábamat sikerült. Tíz kilométeren 3 db, egyenként húsz forintosnyi vízhólyagot tört a sarkaimra. Gondolkodtam is rajta, csak fél tízre jövök, az ötvenes távra benevezve, hogy legyen térképem, merre menne az 50-es táv, montizok egyet. Ettõl viszont egy megfázás és egy szájsebészeti mûtét, vártnál lassúbb gyógyulása térített el. Elég rondán néztem(ek) ki. Amikor a munkatársaim elõször megláttak, szörnyülködés után azt kérdezték, elestem biciklivel? Latyi aggódott, hogy sötétben kell majd menni. Megnyugtattam, mire a városból kivezetõ, bõ négy kilométeres szakaszt megtesszük, ki fog világosodni. Más munkatársakkal is találkoztam. Õk egy-két perccel korábban rajtoltak. Hamar utolértük õket, s a városból kifelé menet jót beszélgettünk. A Köztársaság utcába való letérést, megszokásból kihagytam. Annyi értelme van, hogy kisebb a forgalma. A vége felé alig vártam, a városból kiérést, mivel hívott a természet szava. Alig kiérve le is tértem egy mûszaki megállóra. Az épp csak emelkedõ úton ballagtunk tovább. A völgy egyre szebb. Ködpamacsokat sodort fölé a szél. Simán elfelejtettük fölírni, a távok elágazásánál lévõ ellenõrzõ kódot. Tavaly ez nekünk nem volt ellenõrzõ pont, ha jól emlékszem. A volt Jókai bánya után, frissen aszfaltozott úton ballagtunk, míg el nem értük a sárga jelzés letérését. Jött egy jó kis 90 méter körüli szintemelkedésû kaptató, ahol lehetett rendesen lihegni. Latyi bement a barlangba, amit én kihagytam, mivel lusta voltam elõvenni a fejlámpámat, meg különben is, az idén már vagy negyedjére járok itt.

Az emelkedõ, ez utáni része, már lazább. A fennsík erdei szakasza kellemes, az idén murvázott szakasz is jó. A Padragra levezetõ út, sokkal jobban járható, mint tavaly. Sehol semmi sár! A kilátás szép a nyílt területrõl. Padragon jött a kis eltérés tavalytól. Meglepetésemre, mûködik az Andi presszó. Tavaly sokkal jobban be kellett mennünk a településre, egy másik vendéglátóhelyre. A presszó, még a tavaly október-novemberi montizásaim idején is zárva volt. Ittam egy kólát, s mivel éreztem a sarkam, leragasztottam az egyik vízhólyagot. Gyerünk tovább. Kellemes út vezet a kilátóhoz, bár az utolsó emelkedõ szintén meglihegtet. Amíg Latyi fotózott, leragasztottam a többi vízhólyagot is, mert azokat is elkezdtem érezni. Sajnos vízhólyag tapaszt nem használhattam, mivel a nekem szükséges óriásit még sehol sem láttam. A kilátás szép, a kilátó viszont egyre romosabb, hovatovább életveszélyes.

A Padragi-szikláknál leóvakodtunk a meredek lejtõn. Az elmúlt heti esõ jót tett neki. Sokáig úgy mehettünk a Padragi-víz medrében, hogy sehol a névadó víz. Jócskán megkönnyítette a dolgunkat. A sárga jelzés kicsit trükkös letérésére már föl voltam készülve. Ezúttal nem vert át. Jobb-rosszabb, egyenes úton ballagtunk egészen az aszfaltig. Hoppá! Nem vettük észre a Bújó-lik felé vezetõ letérést. Így az aszfaltnál térkép nézegetési szünet. Utol is értük Ágiék csapatát. A Sárcsi-kútig ismét jót beszélgettünk. Pecsételés után, az üdítõt, illetve az ásványvizet kihagytam, s inkább egy bögre forrásvizet ittam. Szerintem, nagyon jóízû víz.

Megkezdtük a Lugos-tetõre vezetõ szakaszt. A Nyír-tó és láp most is jól néz ki, de tavasszal jobban megközelíthetõ. Elértük a térképen Bazaltkarszt-mezõként jelzett, geológiai szempontból nagyon érdekes részt. A felszín, kisebb-nagyobb bazaltdarabokkal fedett, de elég nagyméretû víznyelõk is találhatók rajta, amiknek elvileg semmi keresnivalójuk nincs a bazalton, mert az vízzáró. Szóval ez egy jó kis fából-vaskarika elnevezés, de itt mégis helytálló! Késõbb, az Öreg-köves-víznyelõ-barlangnál, az ismertetõ táblán meg is kapjuk a magyarázatot. Ezen a fennsíkon, csak vékony bazaltréteg borította be a mészkõhegyet, amibõl kisebb mészkõ dombok és sziklák álltak ki. A víz, csak a bazalt és a mészkõ találkozásánál tudott lejutni a hegy belsejébe, s az évmilliók során, a kiálló sziklákat és dombokat, víznyelõ gödrökké és barlangokká oldotta-koptatta el. Szerencsére az itt lévõ erdõk, csak kb. 50-60 évesek, sok a bükk (több száz méterre el lehet látni az erdõben), így még évtizedekig élvezhetjük a mohos köves, helyenként zsombékos fennsík látványát. Nagyon hangulatos. A Lugos-tetõn található Molnár Gábor kilátót, alig száz méterrõl lehet észrevenni. Természetesen fölmentünk. A kilátás pazar. Leereszkedtünk. Ágiék, és egy hölgy duó, már korábban tovább indult. Mi egy kicsit tovább nézelõdtünk. Fiatal pár jött fölfelé gyerkõcökkel. A Som-útnál parkoltak le. A kicsi talán két éves. Szívósan jött föl az emelkedõn, s a kilátó lépcsõin sem cipeltette magát. Ekkora apróságtól ez komoly teljesítmény.

Mi is mentünk tovább. A Som-úton jó meleggé vált az idõjárás. Hamarosan letértünk a 3. nyiladékba. Ez is sokkal könnyebben járható, mint tavaly. Akkor kb. a bazaltkarszt mezõ egyharmada tocsogókkal borított volt, többször kellett jókora letérõket tennem az útról, keresve a gázlókat. Most simán végig ballaghattunk az úton, élvezve a környezõ terület látványát. Így meglepõen gyorsan elértük az Öreg-köves- és az M1-es víznyelõ-barlangok árokrendszerét. Néhol, épp csak a fák csúcsa látszott ki belõle. A barlang elõtt ismét utolértük a két csapatot. Úgy kellett õket rábeszélni, hogy érdemes lejjebb menni a víznyelõnél, s megnézni a barlang bejáratát. A borostyánnal borított sziklafalával, ez a Déli-Bakony legszebb víznyelõje. Az csak természetes, hogy mi is lementünk. A barlang elõtt található rókacsontváz (tavasszal, egyesületi túránál még nem túl régi tetem volt, onnan tudom, hogy róka) a két hölgyet távol tartotta. Sajnos, az aszály miatt, most nem folyt víz a barlangba. Amikor nyeli a vizet, akkor az igazán látványos. Ismét alaposan lehagytak bennünket. Eddigre egyre rosszabb volt újra elindulni a vízhólyagok miatt. Lazább szakasz következett a K+ jelzés eléréséig. A kerítés mentén sincs nagy gond, viszont utána igen. A szalagozás hiányos egy kicsit. Ha tudja az ember, merre kell menni, akkor hamar észreveszi a távoli szalagot, másként nehezen. Fakitermelés miatt a K+ jelzés jókora szakaszon hiányzik, miközben elõször vissza, majd pedig balra kanyarodik. GPS-es segítség nélkül, könnyû rossz irányba menni. Itt egy rövid távos csapattal is találkoztunk. Leballagtunk a következõ ellenõrzõ ponthoz, ami jól volt kiszalagozva. Fölírtuk a kódot, mi Latyival az elsõ pontét is, amit az egyik rövidtávos hölgytõl kaptunk meg, s mentünk tovább. Az erdõirtásnál csak az segített, hogy többször is jártam erre, s tudtam, kb. merre kell menni. Az ösvény alig látszik a levágott-letört ágak között. Természetesen az összes jelzett fát kivágták. Itt egy kicsit megint hiányos a szalagozás. Végre lent vagyunk a völgyben. Az ellenõrzõ pontig semmi gond. Megkaptuk a pecsétet, ettünk egy kis zsíros kenyeret, s ezúttal mi indultunk el elsõként.

A Bánya múzeumnál, ahogyan azt már tavaly is terveztem, az aszfalt helyett, a fölötte vezetõ murvás útra tértünk, csökkentendõ az aszfaltos rész mennyiségét. Belefutottunk, egy terepíjász rendezvénybe. Megúsztuk. A murvás úttal együtt, mi is visszatértünk az aszfaltra. Csingerbe leérve, jobbra kanyarodtunk. Mentünk egy kicsit, majd balra letértünk, leereszkedtünk a patakhoz, kereszteztük azt, a vasúttal együtt, s megkezdtük az utolsó kaptatót. Fölérve, szép a kilátás Ajka és Magyarpolány felé. A vízmûnél fölírtuk az utolsó kódot, s elindultunk lefelé. Itt hiányzott a szalagozás, így a GPS-es turistautak.hu térkép alapján mentünk. Beérve a városba, már csak egy kis menetgyakorlat volt hátra a célig, ahol megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Irány a Smaragd büfé, egy kapucsínó erejéig. Latyi hazafelé vette az irányt, én meg visszamentem a rendezõkhöz beszélgetni egy kicsit, mert valami feltûnt a térképen az 50-es távnál.

Mielõtt elmondhattam volna, hogy nem volt olyan jó a szalagozás, mint tavaly (akkor kiváló volt), már elõre mentegetõztek, hogy több helyen is leszedték valakik a szalagokat. Arra voltam kíváncsi, hogyan oldották meg a 6. nyiladék fölsõ kijáratát. Valaha többször jártam arra montival, s az idén meglepõdtem, amikor Úrkút felõl, az aszfalt utat követõen kb. 1900 m-el, a fölsõ kijárat elõtt maximum 100 m-el belépést és átjárást tiltó táblával találtam szembe magam. (Az alsó kijáratnál semmilyen figyelmeztetés sem volt.) A két kilométeren egyébként kb. 150 m-t emelkedik az út. Természetesen nem fordultam vissza (potyára menni bõ 4 km-t, 150 m szinttel, amikor már az idõnek is szûkében van az ember), hanem a kõ és fakerítés mentén jobbra fordultam s a drótkerítésnél hagytam el a területet. Elõttem, már más túrázók átjárhatóvá tették a drótkerítést. A rendezõ szerint sem volt problémamentes a dolog. Az erdészettõl valakivel megbeszélték, hogy arra szeretnék vinni a túrát, s az engedélyezte is az átjárást, viszont a szalagozásnál másvalaki, már anyázott velük a helyszínen, ugyanezért. Lehet, meg kellene nézni a 7. nyiladékot. Csak a fölsõ kijáratát láttam montiról, az pedig jó. A területre viszont jellemzõ, hogy a jó utak, sokszor, hirtelen, bozóttá válva érnek véget, például a C. nyiladék. Ha használható, akkor alig 300 méterrel hosszabb, mint a 6. nyiladék felé, és nem kell a … vadászokkal vitatkozni.

Jól szervezett, kellemes, a távhoz képest elég könnyû túra. Az ez évi útvonalon, a 30-as táv a Déli-Bakony messze leglátványosabb teljesítménytúrája. Olyan idõszakban, amikor sok a túra elõtt a csapadék, még látványosabb, de nehezebb is lenne. A túra már tavaly föliratkozott a kedvenceim közé, s az idén megerõsítette ezt a helyét.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál szõlõcukor és valamilyen cukorka, a Sárcsi-kútnál müzli szelet, piskóta szelet, ásványvíz és többféle üdítõital, a Parkerdei háznál zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma és hegyes erõs paprika (szerencsére, az én ízlésem szerint inkább csak csípõs), a célban pedig ugyanaz, mint a rajtnál volt az ellátmány.

 
 
 
Badacsonyi Barangolás / Ranolder János emléktúraTúra éve: 20152015.09.21 00:36:10

Badacsonyi barangolás 30


GPS-el mért távolság 31,5 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 1145 m. A kiírás szerinti táv, párszáz méterrel rövidebb, mivel mi két helyen letértünk megnézni egy felhagyott kõbányát.


Záporesõben indultam el reggel Pápáról. Nem túl jó elõjel, de ennyi volt az összes rosszidõ. Csak a szél volt egy kicsit hûvös. Igen korán értem Badacsonytomajba, így bõven volt idõm készülõdni. Mielõtt elindultam nevezni, befutott Zoli is két gyerkõccel, amibõl egyértelmû volt, ma a rövidtávon indulnak. Beneveztem, s már indultam is.


Tomajból hamar kiértem, s kezdhettem az Csönge-hegyre vezetõ kaptatót, amivel ízelítõt kaphat az ember, milyenek a tanúhegyek emelkedõi. Sikerült kimelegednem. Mentem egy kicsit a hegytetõn, majd leereszkedtem a Salföldi kolostorromhoz. Felírtam az igazolólapra a gótikus ablakok számát, körbejártam a romot, fotóztam egy kicsit (régen jártam erre), majd továbbindultam. Az itiner tartalmazta, hogy le kell majd térni a piros jelzésrõl, mivel jelzésen haladva sokkal hosszabb lenne az út. A helyet, viszont pontatlanul írta le. Jóval korábban le kellett térni. A GPS segített, a turistautak.hu-ról letöltött térképpel. Hamarosan elértem Salföld elõtt a kõtengert. Elég látványos. Salföldön gondolkoztam, töltsek-e vizet az ivózacskóba. Mivel, azonban alig 1-2 dl vizet ittam eddig, s számítottam a Köböl-kútra, illetve a Dongó-kútra, ezért letettem róla. Hiba volt.


Eseménytelen úton értem el a Tóti-hegyet. Mennyivel könnyebb most fölmenni rá, mint november végén! Az izzasztó kaptatóért kárpótolt a Pazar kilátás. Azon kevés helyek közé tartozik, ahol teljes körben lehet látni. A levegõ is tiszta, a Somló is jól látható. Amíg nézelõdtem, illetve fotóztam, többen is fölértek. Kényelmesen ballagtam tovább. Az aszfalt elérése elõtt, utolért egy túratársnõ, akivel együtt tettük meg a túra hátralévõ részét. Az emelkedõkön én voltam a gyorsabb, a lejtõkön õ. Az emelkedõk anaerob szakaszait leszámítva végig beszélgettük a túrát, így gyorsabban telt az idõ. A Gulácsra menet láttam egy kevés somot, de a többsége elérhetetlen. Valamennyit sikerült szednem. Jobb ízû, mint a Csákberény IVV-n volt. Az emelkedõn éreztem, ennem kellene, mert eléhezés lesz a vége. Lefelé menet, a kék jelzésen elõ is bányásztam a hátizsákból egy szendvicset. Kereszteztük az aszfaltot. Sokan jöttek le a hétvégére szüretelni. Kényelmes úton értük el a Köböl-kutat. Víz nem hozzáférhetõ. Az ellenõrzõ pontként leírt emlékmû sehol. Kerestük egy darabig. A végelszámolásnál hiányzott ez-az idõ. Mentünk tovább. Egy kilométer emelkedõ után értük el végül is az emlékmûvet, a GPS térképe szerint, a Köbölkút-hegyen. Meg volt ez is. Még egy kis kaptató, s rátérhettünk a Kuruc-körútra. Kényelmes, gyakran jó kilátású út. Két helyen letértünk egy kicsit megnézni a volt kõbánya csaknem függõleges falait. Nagyon jól látszik a különbözõ kõzet és talajtípusok rétegzõdése. Meredek lejtõn leereszkedtünk a Dongó-kúthoz. Itt sem lehet vízhez jutni. Ez már baj. Elkezdtem takarékoskodni a vízzel. Nem tudom, mennyi lehet még.


Ettõl kezdve, egy jó darabon emelkedik az út. Eleinte nem túl meredek, majd következik a Rodostó turistaházhoz vezetõ lépcsõ, amit egy kis lankás rész után, a Bujdosók lépcsõje követ. Az elsõ lépcsõtõl a Bujdosók-lépcsõje tetejéig, kb. 400 m-en 239 m-t emelkedik az út. Elõször fordult elõ gyaloglás közben, hogy a homlokomról izzadság csöppent a szemüvegem lencséjére. Eddig ez csak montizás közben, a Rézbükki-úton, nyári kánikulában fordult elõ. Így, az emelkedõ tetején, szemüvegtörlési szünetet kellett beiktatni. Legalább szuszogtunk is egy kicsit. Közben kiderült, nem állunk túl jól az idõvel, mivel társam egy 4 óra elõtti vonatot szeretne elérni. Nincs túl sok esélyünk, hiszen a tanúhegyeken a lejtõk, majdnem olyan lassúak, mint az emelkedõk. Nem igazán lehet kilépni rajtuk. A Ranolder-kereszttõl és az Egry kilátótól is remek a panoráma. Elég sok turistával is találkoztunk. Itt a „fennsík” szakaszon elég jól haladtunk. A Kisfaludi-kilátót, az idõhiány miatt kihagytuk. Egyébként is sok helyrõl volt pazar kilátás. A Klastrom-kút felé, ismét lassúbb az ösvény. A forrásnál végre víz! Mint kiderült, összesen három korty vizem maradt eddigre. Vízvételezés, s mentünk tovább. A Rózsa-követ hamar elértük. Felírtuk a faragója nevét és a készítés évszámát, s mentünk tovább. Még egy lassú lejtõ, a Szegedi Róza-házig. Ettõl kezdve, alaposan ki tudtunk lépni, s hamar letudtuk a hátralévõ szakaszt. A vasútállomásnál még hallottuk társam vonatának indulását. Eddigre azért kiderült, nem akkora a gond, hiszen a csatlakozó vonata csak másfél óra múlva indul Tapolcáról, s nekem Tapolca útba esik.


Beértünk a célba. Átvettük a kitûzõt és az oklevelet, beszélgettünk egy kicsit a szervezõvel. Elmondtuk az itiner két hibáját, illetve beszéltünk a Magas-Bakonyi túrák elmaradásának okáról. Ez, a szarvasbõgés miatt életbe léptetett erdõlátogatottsági korlátozás, ami a Bakonyerdõ honlapjára késõn került ki. Tanulság, szeptember 01. és 30. között, a Bakonyerdõ, a HM Verga és a Vérteserdõ területére, a korlátozások figyelembevételével lehet túrát szervezni. A vadászat miatt, csak 09.00és 16.00 között ajánlott ezeken a területeken túrázni. Eltérõ idõpontokra nehéz engedélyt szerezni.


A túra útvonala jó. Maguk a hegyek szépek, ráadásul gyakran van remek kilátás. Majdnem végig érdekes a túra. Tudni kell térkép és a turistajelzések alapján tájékozódni. Nem könnyû túra, de a látvány kárpótol a fáradtságért. Az idõjárás is velünk volt. Végig napos idõben gyalogoltunk, s a látótávolság is kiváló.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért itiner, igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép elengedhetetlen!  

 
 
Vértes IVV túranapTúra éve: 20152015.08.25 20:31:07
Csákberény IVV 20, két kitérõvel, a kilátás kedvéért.

GPS-el mért távolság 27,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 700 m. Ennyit mentünk, mivel volt két kitérõnk, amibõl az egyik jókora.

Rossz passzban értem Csákberénybe. Közvetlenül elõttem jött egy busz Fehérvár felõl, így a nevezésre ráment több mint 20 percem. Az idõ szép, napos, de elég csípõs szél fújt. Tipikusan ez is maradt az idõjárás végig. A szélcsendes, napos részeken kellemes meleg, ahol ért a szél, ott elég hûvös.

A megszokott tempómban vágtam neki a távnak. Megelõztem pár embert, amikor egy kislány, aki egyébként is jócskán a szülei elõtt haladt, elfutott mellettem, s csak vagy másfél kilométert követõen értem utol, amikor lelassult, két túrázóval beszélgetni. Mivel gyorsabb voltam náluk, ezért hozzám csatlakozott, s jót beszélgettünk. Megérkeztünk az elsõ ellenõrzõ pontra, ahol Pintér Józsi és Laci pontõrködött. Szép helyre telepítették a pontot. Mivel Évi szülei lemaradtak, kértünk egy bögre vizet. Mire elfogyott, megérkeztek a szülõk, s engedélyezték, hogy velem jöjjön. Ez egészen a frissítõ pontig így ment. Minden ponton bevártuk õket.

Alig mentünk tovább, meglepetésként érett somot láttam. Kissé korai még. Inkább szeptember elején érik. Megkóstoltuk. Érezhetõ rajta az elmúlt idõszak nagy melege és szárazsága. A savat kiégette belõle a nap. Alig fanyar, s leve sincs sok. Azért több helyen is csipegettünk belõle. Virág, viszont nagyon kevés volt. Beszélgetés közben, gyorsan telt az idõ. Egymás után tudtuk le az ellenõrzõ pontokat. A 9 éves Évi, nem kicsit nyitott a világra. Nagyon érdeklik az állatok és növények. Igaz, csak harmadikos, de többen is ötödikesnek nézték, s nem a magassága miatt. Nagyon értelmes és fegyelmezett kislány. A Vár-völgyben ismét bevártuk a szüleit, hogy megnézhessük a várat. Utolsó itt jártam óta felépült a kápolna, s végig elkészült a lépcsõ a toronyba. Sajnos most is téglát használtak az építkezéshez.

Nézelõdtünk egy darabig, majd mentünk tovább. A vár parkoló szélén már kéklett a kökény. Ez viszont kutya savanyú. A frissítõ pont elõtt, csipegettünk egy kis szilvát. Finom, bár nagyon kevés a leve. Az idén, alighanem vizet kell adni a szilvához lekvár fõzéskor, másként nem fõzhetõ meg. A frissítõ ponton ettem egy szelet zsíros kenyeret. Évin, nem látszott, hogy fáradna, s mikor hallotta, hogy én egy hosszabb, és nehezebb, de sokkal látványosabb úton megyek, mint a kiírás szerinti elég unalmasan, jelezte, hogy õ is jönne. Nagy nehezen megkapta az engedélyt. Eddig 335 m szintet szedtünk össze. A még hátralévõ szakaszon, ehhez jött még 365 m, nem akármilyen szint. Az elsõ kaptató derekától, viszont már szép a terep. Már a kék háromszögjelzés kilátópontjánál láttunk frissen elõbújt kövirózsákat. Sajnos még nem virágzik. Késõbb is csak egyetlen olyan példányt láttunk, amely már virágszárat növeszt. Kellemetlen meglepetésként, valamilyen rovarok megtámadták Évit, akit ez nagyon idegesített. Késõbb láttam, a madár kullancslegyek jelentek meg szokatlanul korán. Általában szeptember közepétõl lepik meg az embert. Ha sok van belõlük, én is sikítófrászt kapok tõlük. Tegnap (hétfõn) biciklizés közben akkor éreztem, hogy megcsípett, amikor lepöcköltem. Mára, sokkal nagyobbra dagadt, mint egy szúnyogcsípés. Inkább a bögölycsípésre hasonlít, de szerencsére nem fáj és viszket annyira. A Z+ jelzésrõl letérve, két nagyon szép kilátópontot kerestünk fel. A mozgás nem könnyû a sziklás terepen, a meredek hegyoldalakon le-föl. Még, ha tagadta is, azért látszott a kislányon a fáradtság. Ez a három meredek emelkedõ sokat kivett belõle. (A legtöbb felnõttnél ugyanez lenne a helyzet.) A kilátás és a meredek, sziklás hegyoldalak érdekessége viszont rengeteg új élményt jelentett a számára. Sok érdekes növényt és rovart láttunk.

Az utolsó lejtõn viszont jól haladtunk. Elértük a Piroska emléket. Nem láttuk, mit kellene fölírni. Mentünk tovább. Szembe jött egy túrázó pár. Meg is jegyeztem, ezek szerint nem mi leszünk az utolsó célba érõk. Az aszfaltra leérve utolértük Pintér Józsit, aki söprûként tevékenykedett. A célba már jót beszélgetve, vele együtt, utolsóként gyalogoltunk be a célba, amiért elnézést kérek. Rosszul számoltam ki az idõszükségletet. A kitérõnkben egy kicsit lelassultunk, a fáradtság és a sok látnivaló miatt.

Az eredeti útvonal, könnyû, kellemes túra, két kilátóponttal. Az általunk bejárt változat jócskán nehezebb, de sokkal látványosabb is egyben. Esõs, havas, jeges idõben nem csinálnám ezt a változatot. Persze, nyáron ebbõl csak az esõ fordulhat elõ.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért színes térképes igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép szükségtelen. Pintér Józsiék pontján és a Pátrácosnál ásványvíz, a Csókakõi vár parkolóban müzli szelet, Csókakõn az egyik pincében zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, csípõs paprika krém, vörös hagyma, szörp volt az ellátmány Ezen a ponton lehetett bort is kóstolni, illetve vásárolni.
 
 
GyapjaszsákTúra éve: 20152015.08.05 21:34:01
Gyapjaszsák éjszakai midi táv

GPS-el mért távolság 20,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 535 m. Mivel nincs kötött útvonal ezért ez minden túrázónál más. Én ennyit mentem.

A Velence kerékpáros tt-rõl jövet, Sukoró elõtt, egy árnyékos földúton megálltam két órát szundítani. A rajthelyen leparkoltam, vacsoraként megettem egy túros buktát, s mentem benevezni. Elõzetes információm nem volt a túráról, nem tudtam turistajelzések mellett lesznek-e az ellenõrzõ pontok. Kiderült, a négy nehéz pont elég messze van tõlük, s út sem vezet hozzájuk. Mivel az Olajos körút óta nem gyalogtúráztam, ráadásul megest új talpbetét volt a bakancsomban, ezért csak a midi (20 km-es) távot választottam.

A pontok megkeresésének sorrendje szabadon választott. Nyugat felé indított kör mellett döntöttem. Második kísérletre, még világosban meg lett a Gádé-hegy. A Csúcsos-hegy könnyû pont, hiszen régebbi tt-ken gyakran volt ellenõrzõ pont, ezért tudtam, hogy jutok oda. Mondjuk, a jó meredek kaptatón, a vadrózsa- és szeder- bokrok megszabtak egy kissé. Úgy döntöttem, begyûjtöm a három, egymáshoz közeli pontot. Kicsit éreztem a talpamat, ráadásul olyan helyen, ahol nem szoktam. Végül nem lett semmi baj, így már jó lesz a bakancs. Kicsit hosszú az út a Pandúr-kõig, s csak egy csapattal találkoztam. A visszaút a Bodza-völgyig elég monoton így éjszaka. Ráadásul a völgy elõtt, 5 begyûjtött ponttal a hátam mögött, már 13 km-nél tartottam. Úgy véltem, lesz vagy 25 km a táv, mire begyûjtöm a 10 pontot. Ezen a részen, végre több túrázóval találkoztam. A völgybõl kikaptattam a Pákozdvár felé, s ha már ott voltam, jelzetlen úton mentem az Angelika-forrási elágazásig. Hopp, kellõ nagyítás mellett, megjelent a GPS-en a Sor-hegy. Újratervezés. Megkeresem a sor-hegyi pontot, s akkor nem kell lemennem Nadapra. A P+-ról közelítettem meg. Ahogy a Pákozdvárnál mondta egy másik csoport, a nyugati irányból elég nehéz a pont megközelítése. Tényleg. Még a vadcsapások is elkanyarodtak elõtte, s csak némi bozótharc után találtam meg.

A pirosra valamivel könnyebben jutottam ki. Fölzavartam két szarvast is. Csak a szempárokat láttam a lámpafényben, ahogy elrobogtak. A pirosról jelzetlen ösvényen kaptattam föl a Likas-kõhöz. Felírtam a jelszámot, s átballagtam a Meleg-hegyre. Ott is leigazoltam, s már mentem is tovább. Ismét csak jelzetlen ösvényen jutottam vissza piros és sárga jelzésre. Eddigre egyértelmû lett, nem hogy 25 km nem lesz a táv, de jó, ha meg lesz a 20. Már csak a Gyapjaszsákot kellett megkeresnem, ami könnyû feladat. Elég hamar odaértem. Ott is felírtam a jelszámot, s nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitûzõt és az oklevelet, beszélgettem egy kicsit, s elindultam hazafelé. A zsíros kenyeret kihagytam, mert egy nehéz feladat még hátra volt: haza vezetni Pápára. Hajnali kettõkor veszélyes lett volna, vezetés elõtt be zsíros deszkázni. Persze készültem hálózsákkal is, ha nagyon elálmosodnék. Megúsztam a haza utat.

Érdekes, jó kis túra, de a hosszú távra nem árt felkészülni, mivel mind a 15 pontot be kell gyûjteni. Helyenként szép a kilátás. A rövid (10 km-es) távot egészen kicsi gyerek is teljesítette, s hajnali fél kettõkor, még elég elevennek tûnt.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800/700 Ft-ért térképes igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép nem árt, de megoldható a kapott térképpel is! A Meleg-hegyen müzli szelet és ásványvíz, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér volt az ellátmány. 

 
 
Velence kerékpáros teljesítménytúrákTúra éve: 20152015.08.05 21:32:13

Velence kerékpáros túrák, 100-as táv


GPS-el mért távolság 92,7 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 550 m.


Reggel, nem siettem túlzottan, mivel meg akartam csinálni, a Gyapjaszsák éjszakai túra valamelyik távját is. Fölösleges lett volna túl korán kelni. Az összes rendezõ ismerõs. A rajt, a Vadkacsa Kerékpáros Pihenõnél és a hozzátartozó büfénél volt gyorsan beneveztem, beszélgettünk egy kicsit, s nekivágtam a távnak. Eleinte a Velencei-tó partján kanyargott a bicikli út. Gárdony után, szó szerint életveszélyes. Kíváncsi lennék rá, ki volt a mûszaki ellenõr és az átvevõ. Azonnal el kellene tiltani a foglalkozás gyakorlásától. Egyik oldalon sincs útpadka, pedig az kötelezõ tartozéka bármilyen útnak. Elég hosszú szakaszon, a közút felõl, 8-10 cm-es függõleges falú beton perem szegélyezi az utat. Aki neki megy, biztos a súlyos bukás, ki az országút aszfaltjára, ami kb. 60-80 cm-re van. A tó felöli oldalon, az útpadka helyén, függõleges falú, beton szegélyû 30-60 cm mély árok határolja az utat. Az abba belehajtásnál is garantált a súlyos, akár halálos kimenetelû sérülés. Ennek megfelelõen igen örültem, amikor Pákozd felé letérhettem róla. Pákozdon, sem túl jó a bicikli út, 2-300 m-enként keresztezi az utat. Utána nincs különösebb gond, a silány építési minõséget és az útjelzõ táblák hiányát leszámítva. Jó kis kaptatón értem el az emlékparkot, ahol megkaptam az ellenõrzõ pecsétet.


Sukorót egy „kis” forgalmú úton kerültük ki, s közvetlenül Velence szélére értünk be. Mivel az út keskeny, volt életveszélyes jelenet is. A szembejövõ BMW-s egyszerûen nem volt hajlandó jobbra húzódni és fékezni. Nekünk bicikliseknek kellett satuzni miatta. Kár, hogy nem egy buldózer ment vele szemben, az egy, szûk sávos úton. Ha a régi 28-as aszfaltgumim van fönt, neki megyek az elõttem menõnek. Velencén, rögtön az elsõ bicikliútra lementem jobbra. Nem kellett volna. GPS alapján helyesbítettem. Végre magam mögött hagyhattam Velencét. Nadap után, egy jó darabig meredeken emelkedett az út. A minõsége nagyon rossz. Nagy szemcséjû bazaltból készült az aszfalt, s jó hosszan kiverõdött. Nem volt kifejezetten kátyús, de rázott cefetül. Most örültem csak igazán, hogy 28-asról 35-re cseréltem a gumikat. Igaz, hogy csak 7 mm-el szélesebb, viszont bõ 10 mm-el magasabb, és sokkal kényelmesebb. Ég és föld a különbség, pedig csak fél bar-al kisebb a guminyomás, valamint az úton felfekvõ felület is, talán csak 1-2 mm-el szélesebb. Az idõ egyre melegedett, pláne ezen a kaptatón. Szerencsére, ennek is vége lett, s nagy száguldás következett Lovasberényig. A Liget presszóban megkaptam a következõ ellenõrzõ aláírást, megettem egy energiaszeletet, ittam egy kis kólát, s mentem tovább.


Hullámvasutazás következett Vereben és Pázmándon át, majd egy mezõgazdasági úton át vissza Nadapra. Ettõl kezdve, egy „kicsit” laposabb lett az út. Visszatérve Velencére, hamar meglett az ellenõrzõ pont. Tovább menet, volt egy gond az itinerrel, illetve az úttal. Két körforgalmon keresztül értük volna el a pusztaszabolcsi utat, azonban a két körforgó közti útszakaszról, a kerékpárosok ki vannak tiltva. Ráadásul a tiltás, csak a körforgalom kijáratánál látható, mert utána van kb. 50 m-el. Nem mondom, hogy nem szidtam a közútkezelõ felmenõit. Más lehetõség nem lévén, az út melletti széles, akármilyen útra tértem, ami bevitt a vasútállomás alá. Gyalogos forgalom szinte nincs is, így simán végig tudtam menni, s kijutottam a második körforgalomhoz. Ettõl kezdve semmi gond.


Az út alattomosan emelkedett, amihez „természetesen” szembeszél társult, egészen Felsõcikoláig. Onnan kezdve viszont többnyire hátszélben tekerhettem. Pusztaszabolcson megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Mivel a vasúti sorompó pirosat jelzett, megnéztem a szemben lévõ 375-ös gõzmozdonyt, majd kivárva a második sorompó végét is, mentem tovább. Közvetlenül Gárdony elõtt utolért a csoport, akikkel Lovasberény óta elõzgettük egymást. A 70-es út elérésekor, õk jobbra kanyarodtak, míg én kissé balra menve azonnal kereszteztem a vasutat. Rátértem a Keszeg utcára, illetve annak a folytatására, s azon mentem a célig. Közvetlenül elõtte láttam, a többiek, a vasút túloldalánál várakoznak, hogy a vasúti sorompó fehérre váltson. A célban átvettem a kitûzõt és az oklevelet, s mivel tenger idõm volt, a Vadkacsa büfében megebédeltem, s elindultam Sukoróra. Volt bõ négy órám a rajtig. Itt a Vadkacsa Kerékpáros Pihenõben, meglepõen jó minõségû treking, tandem, illetve gyerek kerékpárokat lehet bérelni, kis gördülési ellenállású túragumikkal. Akikkel elõzgettük egymást, bérelt biciklivel teljesítették a távot, és meg voltak elégedve velük. Jó döntésnek minõsítették, hogy nem hozták le utánfutón a sajátjukat. Jó néhány tucat kerékpárt tudnak kiadni. Amennyire meg tudom ítélni, értenek is hozzá. tudnak segíteni a választásnál és a szakszerû beállításnál.


Kellemes kis túra. A Nadap utáni emelkedõt leszámítva, könnyû, azonban ez a szintesebb része a látványosabb is egyben.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200/1100 Ft-ért térképes igazoló lap, itiner, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép szükségtelen! A rajtban müzli szelet, Velencén limonádé, és Pusztaszabolcson szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz volt az ellátmány. Pákozdon, akinek szüksége volt rá, naptejet adtak a pontõrök.

 
 
Olajos Körút 40/30/20/10Túra éve: 20152015.06.21 21:14:29


Olajos körút 30


GPS-el mért távolság: 33,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 685 m. Lassan már megszokott, de megint csak eltértem a kiírásszerinti útvonaltól, bár ezúttal eléggé bosszantott a dolog, hiszen nem terveztem. A két elkeveréssel együtt, 39,3 km-t mentem, 775 m szinttel.


Reggel, már a rajtidõ kezdetére sikerült Kerettyére érni. Leparkoltam, s irány nevezni. Ez kissé hosszadalmas. Lehetne rövidebbé tenni, hiszen van sorszáma a nevezési lapnak, így szerintem ráérnének a másik lapra, a nevezési idõ után átírni az adatokat. Legszívesebben a negyvenes távra neveztem volna, azonban új a bakancsomban a talpbetét, s azt soknak találtam volna. A régi betét húsz km után kezdett gondot okozni, így a harmincas távot választottam. Itt minden kiderül alapon. Ki is derült. A gyári betéttel, a bal sarkammal volt gond, most a jobbal. Végre azonban rájöttem, mi a baj. Pár mm-el hátrébb volt a lúdtalpbetét a kelleténél, ami így egy éles peremet nyomott a talpbetét fölfelé ívelõ részébe, ami szétszedi a talpam. Szóval egyszeri használat után, dobhatom ki.


Nevezés után, gyors térképnézés, s már indultam is. Balra lesz, majd a P+ jelzés, arra kell letérni. Nos, nem volt ilyen jelzés. A piros, viszont jó. Elsõ alkalommal, amikor részt vettem ezen a túrán, a húszas távon, nem vettem észre, hol tért le a piros az aszfaltról, s ez járt most is az eszemben. Valószínûleg ezért is nem vettem észre, hogy ez a táv nem is megy arra. Erre, azonban már csak Bázán jöttem rá (de most legalább nem tévesztettem el a letérést). Az aszfalton irány vissza. Mit mondjak, anyáztam rendesen, a figyelmetlenségem, és a jelzés hiány miatt. Visszatérve, láttam, az aszfalton van kréta jelzés, melyik táv, merre megy. A húszas, az út jobb szélén, a harmincas a balon. Megyek a jó irányba. Letérek a mellékutcába jobbra (jelzés nincs), megyek, még száz m-t, s végre megvan a jelzés. Szaporázom is a lépteimet. Ez a jelzés, se a turista térképen, se a turistautak.hu térképén sem létezik. Az elsõ dombgerincre fölérve, a kilátás gyönyörû, tehát a teljesítménytúrán kívül is indokolt a jelzés létezése. Meredek lejtõn le, majd mezei úton elértem a Meretai-erdõ ellenõrzõ pontot, ahol megjegyezték, végre megjött egy újabb eltévedõ. Hármas sorszámmal indultam! Megkaptam az aláírást, az igazolólapra, illetve egy kis eligazítást a következõ szakaszra. Ballagtam tovább. A jelzett villanypásztoros résztõl, az olajos emlékmûig, sokat kellett derékig érõ, lucskos fûben, és gazban gyalogolni, ami eléggé lelassított, pedig hát sietnem kellett volna a szintidõ miatt. Az elkeverésem bõ öt km-t jelentett, tehát tempóznom kellett, hogy a majd 36 km-t sikerüljön nyolc óra alatt megtenni. Nem sikerült. Kb. tíz perccel kicsúsztam a szintidõbõl, igaz nem is majd 36 km, hanem bõ 39 km lett a táv, és azon az elsõ öt kilométeren elég kényelmesen ballagtam.


Az emlékmûnél, berajzoltam a pöttyöket az igazoló lapra, s mentem tovább. Hosszú aszfaltos szakasz jött, egészen Lispeszentadorján végéig. Nem bántam. A dzsindzsa menet után, jólesett. A falu végén, megest benéztem egy jelzést, illetve a térképet. Y elágazásban, a bal oldali utat választottam, mivel a bal ág elõtt, bal oldalt volt egy jelzés, illetve a térkép szerint, jobb kéz felõl kell lenni a templomnak. Az eddig tapasztaltak alapján, hamar gyanús lett, valami nem stimmel. Elõ a saját térképet, s menten kiderült, rossz helyre rajzolta a Cartographia a templomot. Az a valóságban, az Y két ága között található, így nekem balra kellett volna lennie. Most háromszáz méterrel megúsztam.


Tempóztam tovább. Maróc környékén, megint csak gyönyörû a panoráma. Érdekes kicsit visszanézni is, messzirõl is szép a Szentadorjáni templom. A térképen szereplõ harmadik pont gyorsan megvan. De csak frissítõ pontként. Egy bükkfa tövébe tettek le a szervezõk két karton ásványvizet. Ellenõrzõ pont viszont nincs. Ekkor nézem, az a Maróc-hegyen lett volna. El is mentem ott egy kereszt mellett, de nem vettem észre semmilyen papírlapot. Ez van. Ittam egy kis ásványvizet, ellenõriztem az ivózacskómat: van vizem bõven. Mentem tovább. Rövid, de szép erdõben vezetõ aszfaltúton talpaltam, amit egy ronda erdõirtásban levezetõ, rossz állapotú földút követett. Ez viszont murvás útba torkollott, ami egészen Kiscsehi közeléig vitt. Jó kis út, szép környezetben. Egy rövid szakaszon, kaptam pár csepp esõt is. Aszfalton, hasonlóan kellemes környezetben talpaltam a Budafai arborétumig (a térképen jelzett szalagozásnak, se híre, se hamva, de annyira nem is lényeges). Közben, mintha mennydörgést hallottam volna, de reméltem, hogy nem az. Az ellenõrzõ ponton, ettem egy kis zsíros kenyeret, és beszélgettünk egy kicsit. A kapacitálásra mondtam, hogy nagyobb emelkedõk elõtt, nem szeretek sokat enni, mire megjegyezték, hiszen csak ötven méter az egész. Három-négy részletben, bõ kétszáz méter lett az, s az utolsót leszámítva, mind 10 % fölötti.


Gyerünk tovább. A következõ emelkedõ derekára egyértelmû lett, jön a zivatar. Az elõrejelzésekben, szó sem volt ilyesmirõl! Szerencsére, azért maga a zivatar figyelmeztetett. Gyakran megteszi azt, hogy elõször el kezd szakadni az esõ, s csak utána zendül meg az ég. A K+ - P elágazás utáni emelkedõn, meg is álltam, fölkészülni az esõre. Az esõ elleni combvédõt összetekerve fölcsatoltam a derekamra, a telefonomat bezacskóztam, az esõdzsekit legfölülre tettem a hátizsákba, amire ráhúztam az esõvédõt. Nem sikerült elijeszteni az esõt. A tó utáni úton ereszkedtem lefelé, amikor elkezdte verni a fák leveleit. Mivel nem esett nagyon, csak a dzsekit vettem föl. Kistolmácson, a vasútállomáson, aztán teljessé kellett tennem a beöltözést. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s aszfalton begyalogoltam a célba, ahol megkaptam a kitûzõt, és a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupa ellenõrzõ lapjára. Ezzel meg is van a 10. kupa. Nyolc túrám van, de megvan mind a hat megye. Ittam egy kávé – kóla koffein kombót, s elindultam hazafelé.


A fûvel és gazzal nagyon benõtt utakat leszámítva (végül is nem volt túl sok), kellemes látványos túrán vehettem részt. Dél-Zalában, ahogy a Cartograhia jelzi a nevét, messze itt a legjobbak a turista jelzések (majdnem olyan jók, mint az Északi-Bakonyban, a Vértesben, vagy a Kõszegi-hegységben), legalább is azokon a részeken, ahol eddig jártam. Ezt azonban eléggé lerontja, hogy hiányozni viszont általában, kritikus pontokon hiányoznak. Ezek a kritikus pontok, az elágazások (fõként az Y-ok, a többi helyen gyakran van használható nyíl). Sokszor, csak akkor látsz jelet, ha a helyes úton mész, 50-100 m-t.


Az idõjárás inkább áprilisi, mint nyári. Néhány helyen majd megsültem, másutt meg, ahol ért a szél és nem sütött a nap, majd megfagytam.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép elengedhetetlen. A Meretai-erdõnél, cukorka, a Góber-hegynél, szénsavas ásványvíz, a Budafai-arborétumnál pedig zsíros kenyér, vöröshagyma, és szénsavas ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25Túra éve: 20152015.06.03 20:35:22


Négyszögletes Kerekerdõ 40


GPS-el mért távolság: 40,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 630 m. Ez persze most sem a túra pontos adata, mivel már eléggé az elején eltértem tõle egy kicsit, illetve Taliándörögd után, figyelmetlenségbõl a régi útvonalon mentem.


Reggel, már a rajtidõ elõtt a Padragon voltam, ahol nagy volt a nyüzsgés, de már indították a túrázókat is, illetve velük együtt a pontõröket. Nem is tudtam a rendezõkkel beszélgetni. Gyorsan beneveztem, s már úton is voltam, a kissé még hûvös idõben.


Elég gyorsan letérhettem az aszfaltról, s jó vizes fûben gyalogolhattam. Ez csak ebben a völgyben volt jellemzõ. Késõbb, már szárazak voltak a füves részek. Természetesen fölmentem a kilátóhoz, ami a szándékos eltérésemet jelentette az útvonaltól. A látási viszonyok jók, ezért fölmentem a kilátóba. A panoráma megérte, akármilyen rozoga is maga az építmény. Utána a leereszkedés a szikláknál nem túlzottan könnyû, de azért csak sikerült. A jól kitaposott ösvényt kihagytam, mert szerintem az a legnehezebb útvonal. A pontõrök meg is lepõdtek, hogy ellentétes irányból érkezem.


Tovább menve, jó darabig patakmederben, vagy mellette mentem. Nem túl könnyen járható, de legalább szép. A patakot elhagyva, kellemes erdei terep következett. A mezõre kiérve, rögtön megláttuk a Négyszögletes Kerekerdõt, de addig még jócskán menni kellett. Az út rekultivált bauxit bányán, majd tölgyfaültetvényen át vezetett. Kicsit jobb úton értem el az Atibor-hegyet. Szándékosan az északi oldalán (az EP-vel ellentétes oldalon) mentem föl, mert a tavalyi montis túráimból tudom, remek a kilátás Ajka, illetve a Somló felé. Amikor megláttam az erdõcskében a magassági pont betonját, átvágtam az erdõn, hiszen ott a pont. Megkaptam a pecsétet, majd beszélgettünk egy kicsit. Elmondtam, milyen jó a kilátás a túloldalról. Erre egy 55-ös távon induló át is ballagott. Amikor utolért, elmondta, tényleg megérte körbejárni az erdõcskét. Lehet, érdemes lenne szalagozással arra terelni az indulókat. A legrövidebb útvonalhoz képest, még akár 50 m hosszabbítást is jelent.


Murvás jellegû úton ballagtam Taliándörögdre. Közben végig szép a kilátás. Itt is látszott, hogy késésben van a természet. Még nem láttam azokat a kis kövi virágokat, amelyeket tavaly fotózhattam. A Klastrom kocsmában újabb pecsét, ami után ittam egy kólát, s gyerünk tovább. Mivel nem néztem meg az itinert, így nem is kerestem a sárga pötty jelzésrõl levezetõ szalagozást, s ennek megfelelõen nem is vettem észre. Amikor kiértem az erdõbõl, már tudtam rossz helyen vagyok, de azt is, hogy hol, s hogyan jutok vissza az útvonalra. Amennyire csak lehetett, nagy ívben elkerültem a méhkaptárakat. Nem mentünk sokat a murván, s már ott is volt a következõ pont. Pecsételés, széldzsekit és a kapott ásványvizet be a hátizsákba. Jó lesz az majd tartaléknak. Murván ballagtam tovább, egészen a Dabosi templomromig. Jobbról a vaddisznós kert kerítése kísért. A Pünkösd hétfõi vaddisznó kalandom pedig kísértett, ezért egyáltalán nem vágytam rá, hogy bemerészkedjek. Egy nyiladékban, jó meredek, de igen szép, bazalttal borított terepen kaptattam a Magház pihenõhely felé, ahol a következõ pontnak kellett volna lennie, de sehol semmi.


Semennyit sem idõztem, hanem szaporáztam a lépteimet tovább. Az Újdörögdi gyakorlótér széléig kellemes erdei utakon mentünk, utána viszont nyílt, árnyékmentes terep következett a Romvároson keresztül. A Romvárostól, majdnem Szõcig elég monoton az útvonal. Nyirádra hamar beértem, s leigazoltam az ellenõrzõ ponton. A faluból kiérve, kezdtem megéhezni. Megnéztem a GPS-t, s mivel már csak bõ 10 km volt hátra, letettem a szendvicsrõl. Beértem egy Balaton szelettel. Végre, újra erdõben mehettem 1-2 km-t. Kiérve, már látszott Szõc. Csendes kis település. Jó meredek kaptatón jutottam ki belõle. A murvás útról a jelzés letérését, csaknem benéztem, de az elágazásnál gyanús lett, hogy amikor erre jártam montival, a murván maradtam, s tisztességes kerülõvel értem Halimbára. A keresztezõdésbõl nem, csak utána vagy 50 m-el lehetett látni szalagot. Ha már jól választottál, melyik útra térsz, akkor megerõsíti a választásodat, de nem segíti.


Hosszú lejtõs úton értem be Halimbára, majd a sárga pöttyöket követve mentem át rajta. A falu szélén, volt aki benézte a jelzést, nem akarta elhinni, hogy arra az alig kitaposott ösvényre kell letérni. Szerencsére meghallották a jelzésemet, s visszafordultak. Ez a magas füves ösvény nem a kedvencem. Utána bõ kilométeres aszfalton gyaloglással elértem Padrag szélét. Tovább menve, a fõ utcát elérve, utolsót hörögte az ivó zacskó. Még hátra volt 700 m. A célban megkaptam a kitûzõt, az oklevelet és a pecsétet a kupa lapra. Gábor megállapította, nekem is ez a hetedik az idén, viszont a hatból, már öt megyében túráztam, tehát ha el tudok menni az Olajos körútra, akkor megvan a 10. kupám is. Ettem egy kis zsíros kenyeret, a presszóban ittam egy kávét, s Veszprém felé vettem az irányt egy csillag áztatóra.


A túra egészen a Romvárosig kellemes és látványos, utána viszont elég monoton, de valahogy vissza kell jutni Padragra. Könnyû túra. Az egyetlen meredek emelkedõt, a Magház pihenõ elõtti bazaltos jelentette. Itt 40 km-en volt 630 m szint, míg másnap, egyesületi túrán, 21-en volt 590 m, az Ördög-árokkal nehezítve.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, itinert, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Padragi-szikláknál alma, a Négyszögletes Kerekerdõnél müzli szelet, a Csigói elágazásnál, és Nyirádon félliteres szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, kétféle hagyma, és fûszerpaprika volt az ellátmány.

 
 
Szentkút IVV túraTúra éve: 20152015.06.03 20:26:26


Szent-kút 5


GPS-el mért távolság 7,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 20 m.


Alaposan megfázva értem Szombathelyre. Emiatt, illetve az idõjárás miatt átalakítottam az eredeti tervemet: megcsinálom a legrövidebb távot az Észak-Dunántúl Kupáért, elmegyek a Kõszegi-hegységbe montizni. A biciklizésbõl gyalogtúra lett, Bozsokról, az Írott-kõre. Hátha sikerül elmulasztani a betegséget. A sík terep nem jó, mert nem izzad ki kellõen az ember. Sajnos, most nem jött be a számításom, mert nem egy kezdõdõ nyavalyáról volt szó, de maga a túra jól esett.


Gyorsan beneveztem, megnéztem a térképet, s a hosszabb távokkal ellentétes irányba indultam el. A körforgalom után, Gencsapáti fõ utcáján ballagtam. Befordultam balra, a Perintkert felé, a Gyöngyös utcába, s azon, illetve a faiskola területén addig mentem egyenesen, amíg lehetett. Ekkor az úttal együtt irány jobbra. Hamarosan látható lett a kápolna tornya, illetve az ahhoz vezetõ fasor. Csakhamar odaértem. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, tettem egy két betûs kitérõt, s gyerünk vissza. Egészen a faluig a fasori sétaúton mentem, ahol jobbra rákanyarodtam a fõutcára, s visszaballagtam a célig. Kissé meglepetten néztem meg a GPS-t. 7,8 km-t mutatott. Otthon MapSource térképen lemérve is ennyi. Az itiner szerint, 6,5 km a táv. Ennél a 7,8 km-nél rövidebben, nem lehetne megtervezni. Átvettem a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s irány Bozsok.


Mint rövidtávhoz illik is, könnyû kis séta. A gencsapáti rész rosszabb, a Perintkert ültetvényei közt vezetõ rész kellemesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400/300 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, itinert, igazoló lapot és kitûzõt kaptunk. A célban, zsíros kenyér, vöröshagyma és ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Komárom IVV TúranapTúra éve: 20152015.05.05 20:30:21


Komárom IVV 20


GPS-el mért távolság 19,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 75 m. Én a Monostori erõdhöz tett kitérõvel 20,9 km-t mentem, 105 m szinttel.


Ez évben a talpam rendben volt, nem úgy, mint tavaly, ezért nem lehetett kétséges, a húszas távra nevezés. Az idõjárás viszont nem esõre hajló, hanem stabilan esett. Reggel indulás elõtt megnéztem a radar képet az OMSZ honlapján, s az, az egész országban esõt mutatott. Nem a legjobb elõjelek. A nevezésen most is gyorsan túl voltam, s irányba is vettem az Igmándi-erõdöt. Gyorsan odaértem, megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s gyerünk tovább. Eddigre látszott, idén is ki kell hagynom az erõdök alapos körbejárását. Közbeszólt az idõjárás. Azért az furcsa lett volna, hogy egy kifejezetten városi túrához vízálló kamáslit vegyek föl. Nem volt más hátra, mint ballagni tovább. Külvárosi, kertes házas részen talpaltam. Szépek, a virágzó gyümölcsfák. Elég hamar elértem a második ellenõrzõ pontot, az esõ viszont vigasztalanul esett. Ennek megfelelõen, a Csillag-erõdre is épp csak egy pillantást vetettem.


A Sport utcán kirakodó vásárra készülõdve lezárták az utat. Ez nekünk túrázóknak jól jött, mert nem kellett foglalkoznunk az autókkal. Csakhamar az Erzsébet-hídnál jártam. Kereszteztem a hídfõben, s irány a Duna-part. A kilátás egész jó. Rájöttem, valami tartalék ruhát nem ártott volna begyûrni a hátizsákba, mivel ezen a szakaszon, az esõhöz szembe szél is társult. Az élénkülõ szél, bizonyos szempontból jót is jelenthet. Jelezheti, hogy közel az esõ vége. Hidegfront esetén, általában egészen addig, amíg a csapadékzóna át nem megy, gyenge, vagy alig van szél, s csak utána erõsödik meg. Tehát reménykedhettem, nem sokáig ázok már. A jelzés, rövid szakaszon levitt az ártérre. Igazán érdekes kinézetû nyárfatörzseket láthattam. Sajnos hamar ki kellett kapaszkodni. Kellemes sétával értem el a Monostori-erõdöt. Megkaptam a következõ pecsétet, s mentem tovább. Egyáltalán nem voltam éhes, így a zsíros kenyeret kihagytam.


A vasútig nagyon kellemes ártéri erdei úton ballagtam. Utána sajnos el kellett hagyni az árteret, de nem túl nagy távolság után, levitt a jelzés a Hajóvontató part utcába. Ez a szakasz nagyon tetszett. Szépek a fák és a vízpart. Minden jónak vége szakad egyszer, így ennek is. Hogy jó is legyen a rosszban, elállt az esõ. Elértem a 4. ellenõrzõ pontot, ami után elhagytam a vízpartot. Egészen hosszú szakaszon, a Koppány vezér úton koptattam a bakancsom talpát. Az ipari park melletti szakasza elég monoton. Elmondhatom azonban, hogy számomra ez volt az egyetlen ilyen része a túrának. Máshol, mindig volt valami látnivaló. Itt is szemeztem a régi szovjet objektum egy elhagyott õrtornyával, ahonnan tuti jó lenne a kilátás, csak magas és vizes fûben lehet hozzá eljutni, így lemondtam róla. Tettem egy kitérõt az erõd felé, itt-ott föl is mentem a tetejére. Volna még mit csinálni, turisztikai szempontból is. Szerintem, a két erõdfal között körbejárhatónak kellene lennie az erdõdnek, ami most nem lehetséges.


Visszatértem a kijelölt útvonalra, s hamarosan beértem a belvárosba. A körforgalomig semmi gond, jól követhetõk a jelzések. Utána, bevisz egy óvodához, s ott eltûnt. Én legalább is hiába nézelõdtem, nem sikerült felfedezni. Gond azért egy szál se, simán visszataláltam a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy szelet zsíros kenyeret, a Tó csárdában ittam egy kapucsínót és egy kólát, s hazafelé vettem az irányt.


Annak ellenére, hogy városi túra, nagyon kellemes és látványos. Sok emlékmûvet érint az útvonal, az erõdökön felül. A Duna parton az ártéri erdõk gyönyörûek. Õszintén szólva, a számomra érdekesebb és látványosabb, mint a Nagy Gáspár emléktúra, vagy más dombvidéki túrák, kivéve a Deákot. Sajnálom a rendezõket, mivel az idõjárás felelõs immár második éve szúrt ki velük, legalább is amirõl én tudok. Ez egy nagyon kellemes családi túra lehetne, de épp a családokat tartja távol az esõ. A tízes táv érinti a három nagy erõdöt, ami a gyerekek számára mindig izgalmas, s itt föl lehet menni az erõdök tetejére. Az is igaz viszont, hogy becsapós is lehet számukra a Komáromi vár elnevezés. Ezek újkori erõdök, nem pedig a klasszikus középkori várak. Az újkori erõdök kifejezetten tüzérség, és puskával felfegyverzett gyalogság ellen épültek. 1848-49-ben még elöl töltõs puskák ellen, míg mire a mai formáját elérte, addigra hátul töltõs, gyorstüzelõ puskák ellen.


A Tó csárda is kellemes hely, nem vészesek az áraik, tehát akár egy ebéd is beleférhet.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, igazoló lapot, kitûzõt, emléklapot kaptunk. A jelzések, a végét leszámítva elég jók, ritkán kell a térképet nézni. A Monostori-erõdnél és a célban, zsíros kenyér, vöröshagyma, illetve az erõdben ehhez még ásványvíz és cukorka volt az ellátmány.

 
 
Nagy Gáspár emléktúraTúra éve: 20152015.05.05 20:28:45


Nagy Gáspár emléktúra 25


GPS-el mért távolság 23,7 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 210 m. Én egy elkeveréssel 300 m-t és 5 m szintet tettem ehhez.


Délutáni program miatt igyekeznem kellett haza, ezért az 50-es távról lemondtam. A 25-össel is van egy kis gond, hogyan jutok vissza Vasvárra. A Nagytilaj és a járási székhely között egy busz van, ami a 20 km-t két óra alatt teszi meg egy átszállással, s már tavaly is hamarabb értem vissza gyalog Vasvárra, mint a busz indulása. A rendezõk ennek megfelelõen szerveztek mikrobuszt a visszaszállításra, de az idõpontokról semmi sem volt a kiírásban, ezért sportosabb, és egyben kockázatosabb közlekedés mellett döntöttem. Letettem a biciklimet Nagytilajon, majd továbbautóztam Vasvárra. Nem volt túl sok nevezõ a rajtnál, így gyorsan átestem a nevezési procedúrán, s nekivághattam a távnak ami, rögvest egy bemelegítõ emelkedõvel kezdõdött.


Aszfalton, szalagozást követve ballagtam ki a városból. Az idõjárás egy kicsit csípõs, de napos. Végre letérhettem az aszfaltról, fekete fenyveses vegyes erdõben mehettem. Csakhamar rátértem a Római katonák útjára. A tavalyról emlékezetes méretes pocsolyák, a szárazság ellenére is utamat állták. Látszik az úton, hogy alighanem a római katonák idejére datálható az utolsó karbantartása is. A pocsolyák után, füves szakasz következett. Ez az elsõ alkalom az idén, amikor örültem a természet késésének: fele akkora sem volt a fû, mint egy éve, bár ugyanolyan lucskos. Akkor a combomon is elázott a nadrág, amit most megúsztam. A vasút melletti szakasz kellemes. A nyílt terepen jó a kilátás. Az idõjárás melegedett. Oszkón megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s mentem tovább.


Kozmafa elõtt, egy szakaszon a tulajdonos beszántotta az utat. Utána, a fenyõültetvény mellett szerencsére levágták a füvet. Túl sok látnivaló nincs, ami nem is volt baj, mivel a szederindák lépten-nyomon el akartak gáncsolni, így inkább azt kellett néznem, hová lépek. A falucska szélén, újabb ellenõrzõ pecsét. A pontõr számára unokával nehezítve. A Sár-völgy kezdetéig, végre igazán jó utakon talpalhattam, utána viszont azt a füves-gazos részt aligha lehetne útnak nevezni. Alighanem, évek óta nem járt erre semmilyen jármû. Az öregebb fekete fenyvesben vezetõ rész, viszont nagyon hangulatos. Mikor újra nyílt terepre értem, gyanús lett, ellenõrzõ pontot kellett volna érintenem, de sehol sem láttam. Tavaly, itt a szõlõk között volt valahol, de nem emlékeztem rá pontosan, hol. Mindegy ballagtam tovább. Kezdett élénkülni a szél, jelezve, nem tévedtek a meteorológusok. Nem örültem neki, mivel Murphy törvényeinek megfelelõen, biciklin, csaknem mindig szembe fúj a szél.


Az út, miután keresztezett egy patakot, kivezetett a völgybõl. Ahogy ballagtam fölfelé, a domb pereme fölött elõbukkant Nagytilaj templomtornya. A dombtetõrõl, az egész falut beláttam. A homokos úton, leereszkedtem a falu széléig. Mivel elnéztem az itinert, ezért elõször a kultúrházba mentem, s csak utána a célba. Lehet, tudat alatt, már az munkált bennem, hogy nem árt egy kis idõ, a zsíros kenyér és a biciklizés között, illetve láthattam, nem kelt-e lába a kerékpáromnak. Ezzel, tulajdonképpen le is zárult a túra izgalmas része. Persze nem a látvány, hanem a bringa miatt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, metélõhagymával, s immár a biciklimet tolva gyalogoltam be a célba. Közben a szél egyre erõsödött, beborult az ég, s ezzel kifejezetten barátságtalan lett az idõjárás.


A célban, az igazoló lapra megkaptam a harmadik és negyedik ellenõrzõ pecsétet, az emléklapot és a kitûzõt. Lecseréltem a nadrágomat, fölvettem a sisakot és a kesztyût, s elindultam vissza Vasvárra. Csehiig, fél hátszéllel jól haladtam, viszont Csehinél, amikor megláttam a 10%-os emelkedõt jelzõ táblát, az út balra kanyarodott, s szembefordultam a széllel. Ez egyébként egy elég szemétláda emelkedõ. Elõször összeszedtem 35 m szintet, jött egy kis lazítás, amikor 8-ról 16 km/h-ra tudtam fölgyorsulni, de nem tudtam magam kiszuszogni, mert máris újra meredekké vált az emelkedõ, s begyûjtöttem 20 m szintet. Újabb lankásabbá válás, majd megint meredek rész. A szél a továbbiakban jobbára szembõl fújt, s elég élénk volt. Jobban elfáradtam ezen a 20 km-es, 270 m szintet tartalmazó visszaúton, mint magán a teljesítménytúrán. Nehezítõ tényezõt jelentett, az SPD klipszes cipõ hiánya is, amit nem volt kedvem a gyalogtúrán végig cipelni.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért (a kiírásban még 100 Ft-al kevesebb szerepelt), színes térképes igazoló lapot (saját térkép szükségtelen), kitûzõt, emléklapot és egy Nagy Gáspárról szóló rövid ismertetõt kaptunk. Oszkón müzli szelet, Kozmafán alma, Nagytilajon pedig zsíros- (meg még valamilyen) kenyér, vöröshagyma, snidling, sárgarépa saláta, ásványvíz, szódavíz, vörösbor, fröccs és kávé volt az ellátmány. Ezen felül megszervezték a rajthelyre történõ visszaszállítást. Ez nem fix idõpontban történt, hanem, amikor összejött egy mikrobusznyi ember.

 
 
Pannonhalma teljesítménytúrákTúra éve: 20152015.04.28 20:33:40


Pannonhalma 40


GPS-el mért távolság 42,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 730 m.


Már régen el szerettem volna jönni erre a túrára, különösen, mivel az Észak-Dunántúl Kupa része, de eddig mindig úgy jött ki a tavaszi permetezési ritmus, hogy ki kellett hagynom. Végre összejött az indulás. A nevezés gyorsan megtörtént, üdvözöltem az ismerõsöket, s hét után pár perccel nekivágtam a táv teljesítésének. Mivel erõs és hideg széllel fenyegettek a békák, ezért csak meleg sapikat vittem magammal. A vékonyabbat kitettem a kocsiba. Dél körülre kiderült, hibáztam. Szó sem volt erõs szélrõl, s Murphy törvénye szerint pont az kellett volna, amit a kocsiban hagytam. Rögvest egy jó kis emelkedõvel kezdtük. Még el sem hagytuk Ravazdot, máris levethettem a szokásos fölösleges réteg ruhát. Elég jól néz ki a löszfalba, évszázadok során, mélyen bevágódott út. A lakott részt, illetve az aszfaltot elhagyva, sok a virág. Itt még nyílik az ibolya és a gyakran, már a hóvirággal is együtt nyíló salátaboglárka is, ami az egyik kedvenc tavaszi virágom. Néhol a kilátás sem rossz. Az elsõ ellenõrzõ ponttól, tettünk egy rövid kiegészítõ kört az Erdész emlékmû felé, majd lejtõs úton irányba vettük a Vadalmást. Az út, nem túl látványos, de kellemes. Szépek a vegyes erdõk. A fák igyekeznek behozni, a természet jó kéthetes késését.


Az ellenõrzõ pont után, szalagozást követve tempóztam a Jánosházi-pihenõ felé. Levált a rövid táv. Ettõl kezdve, csak a túra elejétõl, nagyjából azonos sebességgel haladó pár ember volt a közelemben Néha egy-egy futó hagyott le bennünket. A következõ szakasz elég unalmas volt a számomra, ráadásul rá kellett jönnöm, lehet, elég lett volna a harmincas táv is. Az elõzõ napi biciklizés miatt eléggé tiltakoztak a combjaim a lejtõkön. Écs felé, szõlõk között vezetett az út, bár volt ahol beszántották a jelzésen. Ezen a szakaszon azt is éreztem, be kéne kenni a nyakam naptejjel. Tûvé is tettem érte a hátizsákot, de az természetesen a biciklis zsákban maradt. Jól leégtem a végére. Écsen, hamar megvan az EP. Ittam egy tonikot s mentem tovább. A pont elõtt, egy helyi érdeklõdött, merre megyünk. Miután megtudta, hogy Pannonhalmára, de Gyõrságon keresztül, nem-igen értette. Lényegtelen. Tovább menve, csaknem végig látható volt az apátság, tudatva, oda bizony föl kell kaptatni. Gyõrságig, végig nyílt terepen mentünk, szõlõk között. A kilátás szép. A faluban az ellenõrzõ ponton végre más alkoholmentes sör is van, nem csak a Stella Artois (csak tudnám, miért kedvelik ennyire ezt a Dunán-túli vendéglátóhelyek?), így egy Citromos Gösserrel frissítek. Levetettem a vékony széldzsekit is, amíg föl nem értünk a domb gerincre, mert ott visszakéretõzött. Épp csak kilábalóban vagyok egy homloküreg gyulladással kombinált megfázásból, ha egyáltalán kilábalóban vagyok. Elég hamar beértem Pannonhalmára. Az apátsághoz vezetõ kaptató elég lankás. Az ellenõrzõ ponton megkapom a soros pecsétet, beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább. A kilátót nem hagytam ki. Szép, csaknem körpanoráma van. Ez az egyetlen hely, ahol a fényképezõgépet is elõvettem. A dombról tényleg meredek ösvény vezet le. Utána, jórészt épített környezetben mentem. Elõnye, hogy végre találtam egy nyomós kutat. Ellenõriztem mennyi vizem van. Alig volt egy-két deci, így feltöltöttem. Az elsõ kortyoknál kiderült, itt már nem klórral fertõtlenítik az ivóvizet. Az ivózacskó nagyon ki tudja emelni a klór ízt.


Végre újra erdõben mehettem. Mennyivel jobb. Fölmentem az Imre herceg-hegyre, megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s ballagtam tovább. Megettem a kapott almát, ami igen jólesett. A S+ jelzésrõl, az EP-n említett levezetõ szalagozás megvan. A kerülõ út minõsége, minden, csak nem jó, de ennek is vége lett egyszer, s visszatértem a kiírás szerinti útvonalra. Kiértem az erdõbõl s ettõl kezdve, már látható volt Ravazd. Csakhamar kereszteztem a vasutat. A Béla-kútnál megálltam, fölírtam, mit ábrázol a festmény, s besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


A Sokoró ezen része eléggé szelíd. A nyílt részeken, amibõl elég sok volt, szép a kilátás. A vegyes erdõk is szépek, pláne így tavasszal. Kellemes, a távhoz képest könnyû túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lap (Saját térkép szükségtelen.), itiner, oklevél és kitûzõ járt. Minden pontõrökkel üzemeltetett ellenõrzõ ponton és a célban, volt ásványvíz. Ezen felül: a Rekettyés-tetõn, nápolyi szelet és pezsgõtabletta (magne B6…); az Erdész emlékmûnél, házi süti; a Vadalmásnál, nápolyi- és müzli szelet, pufi; Jánosháza pihenõhelynél, nápolyi- és müzli szelet; Pannonhalmán, nápolyi szelet, pufi, pezsgõtabletta; Imre herceg-hegyen, alma és pufi, a célban pedig, zsíros- és lekváros kenyér, vöröshagyma, illetve savanyúság volt az ellátmány. Ezen felül, már a rajtnál meg lehetett rendelni a meleg ételt az étteremben. A harmincas és rövidebb távok szakaszán kiváló, a hosszabbakon jó útvonal jelölés, elvégre a 40-es és hosszabb távokon indulóktól, már elvárható a tájékozódni tudás.

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20152015.03.30 21:06:01


Bakony 25 plussz egy városlõdi kör, részben a 10-es táv nyomvonalán


GPS-el mért távolság 36,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 980 m. Ezen belül a 25-ös táv: 22,5 km, 620 m szinttel (A valóságban ez tényleg csak a kiírás szerinti 500 m körül van, de most ennyit mértem. Tapasztalataim szerint, a viharos szél befolyásolja a barometrikus mûszereket).


Eredeti tervem az volt a túrára, hogy elmegyek kocsival Herendre, megcsinálom a 25-ös távot, majd Szentgál felé visszagyalogolok Herendre. Mivel azonban viharos hideg szelet ígértek a békák, ráadásul egy megfázás is kezdett kijönni rajtam, egy kis hõemelkedéssel, ezért maradt a régi megoldás: Városlõdön tettem le a kocsit, s busszal mentem Herendre. Alapvetõen a hideg szél volt a döntés oka, mivel megfázást már sokszor sikerült gyalogtúrával elmulasztani.


Gyorsan sikerült benevezni, a vastag pulóvert vékonyabbra cseréltem, s nekivágtam a nem túl combos távnak. Jól jellemzi a szél, hûtõ hatását, ez évben még nem öltöztem ilyen vastagon túrára, mint most, még a szilveszter éjjeli Pilis szent keresztje teljesítménytúrára sem, pedig akkor -8 Cº volt, most pedig +6-10 Cº. Rendesen süvített a szél a fák ágai között. A szokásos aszfaltos kaptatóval értem el a Hajagokat. A természet késését jelzi, hogy nem különül el a virágok nyílása. Még van hóvirág, de virágzik az ibolya, az odvas keltike, a szellõrózsa, a bogláros szellõrózsa, a száratlan kankalin és a somfa is, viszont még nem láttam madársóskát. A térképvázlat, és a csak a jelzések felsorolását tartalmazó itiner, a valamikor kint felejtett szalagokkal együtt, okozott problémát néhány túrázónak. A túra ezen szakasza HM Verga területen vezetett. Azt tudom, hogy a Bakony Erdõ már nagyon harap a teljesítménytúrák után kint felejtett szalagokért. Jó lenne, ha a Verga is ezt tenné, hozzá téve, hogy mindkét cég meglehetõsen pozitívan áll a teljesítménytúrákhoz, illetve egyáltalán a túrázáshoz. Nehezítette a tájékozódást a kvázi itiner túlzott tömörsége is. Nem említi, hogy a sárga jelzésen akkor kell elhagyni az aszfaltot, amikor az már másodszor hagyja el azt. Az elsõre inkább azt mondanám, becsatlakozik. Csak térképrõl derül ki, mikor kell letérni. GPS nélkül, a távadatok nagyon csak tájékoztató jellegûek. Lehetnek pontosak, csak éppen GPS nélkül a gyalogosnak nincs mivel mérnie, a saccolás megy 4-5 km-es szakaszoknál enyhén szólva is csak saccolás. Az már a jelzés festés hibája, hogy Y elágazásban középen van, az-az bármelyik útra vonatkozhat, s nincs belátható távolságon belül újabb jelzés, ami segítene. Itt még tapasztalt túrázók is rossz irányba indultak. Végre letérhettem az aszfaltról. Reméltem, a következõ, meredekebb emelkedõn végre sikerül kimelegedni. Nem jött igazán össze. Szedtem egy-két marék medvehagyma levelet a szendvicshez.


Az ellenõrzõ ponton a pecséthez, jó forró teát kaptam, amit menet közben ittam meg. Valahogy nem volt kedvem ácsorogni. A Hajagokon és a levezetõ utakon a fakitermelõ gépek által összevágott utak lassították a haladást. A hegyrõl leérve nyílt terepen ballagtam Öreghálásig, ahol újabb pecsétet kaptam, s szóltak, hogy Csehbánya elõtt a P+ jelzésen kerítés van, s létrán lehet keresztezni, de akár ki is lehet kerülni. A létra új, jó minõségû, ezért nem kellett foglalkozni a kerülõ úttal, amit térképen is mutattak. Hamar beértem Csehbányára, s betértem a megszokott vendéglátóhelyre. Frissítés után, irány a Torna-patak völgye. Sajnos, csak rövid ideig mehettem ebben a kellemes völgyben, majd egy idõre ki kellett kapaszkodni belõle. Ismét egy tönkretett úton mentem. Ekkor értek utol az elsõ hosszú távos futók. Végre letérhettem errõl az útról, s visszatértem egy kis idõre a patakvölgybe. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet is. Mindkét patakon átvezetõ gyalogos híd ép, bár az egyiken már cserélni kellett a korlát egy részét, egy kidõlt cseresznyefa miatt. A völgybõl kivezetõ kaptatón figyeltem, van e madársóska. Sajnos nincs. A nyílt tereprõl egész jó a kilátás Városlõdre. A legelõ vége felé, a tulajdonos az úton eteti a szarvasmarháit, emiatt alig követhetõ a jelzés s el kell gondolkodni a nyomvonal megváltoztatásán, mert bokáig marhatrágyában nem lesz az a nagy élmény túrázni. Szokásom szerint, amíg csak lehetett, a mezõn mentem az aszfalt helyett. Még nem volt dél, amikor beértem a célba (csak 11.59).


Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s mivel jól éreztem magam, úgy döntöttem, megyek egy kört a Déli-Bakonyban is. A Kálvária felé mentem ki a faluból, hogy kevesebbet kelljen aszfalton talpalnom. Az Üveg-hegyre menet, és utána is a sárga jelzésen jöttek szembe rövid távos túrázók, akik nem igazán értették, mit keresek ott, a 10-es táv szembe irányán. Érdekes, de ezen a szakaszon, még én is csak a lefelé jöttem. Többen is panaszkodtak a rossz sárga jelzés miatt. Tény, a Déli-Bakonyban, az OKT kivételével a többi jelzés nagyon gyenge, néha csak a térképen létezik. Mivel a 10-es táv, alapvetõen a tapasztalatlan és alkalmi túrázóknak szól, nagyon kellene szalagozás. Miután fölér a jelzés a Fokhagyma-hegyre, jó darabon semmi sincs. Elsõ alkalommal, amikor erre jártam, én is GPS alapján mentem a következõ 2-3 elágazásban. Ne vegyük el a kedvüket a túrázástól. Áttértem a S+ jelzésre, s azon kaptattam a Kopasz-hegyre. Az Üveg-, és a Fokhagyma-hegyeket a Kopasz-heggyel összekötõ gerincrõl fantasztikus a kilátás az Északi-Bakony nagy részére (a Farkasgyapû fölötti hegy, a Pápavár, a Kõris-hegy, a Hajagok és talán még a Papod is látható). Jó látási viszonyok között el kell ide jönnöm, de tájolóval és távcsõvel együtt. Jelzetlen úton leballagtam a Csollányos-völgybe, az OKT-re, s elindultam vissza Városlõd felé. Egy frissen gléderezett és helyenként frissen murvázott úton visszakaptattam a Fokhagyma-hegyre, hogy jobban leizzadjak, illetve csökkentendõ az aszfaltos szakaszt, s a Kálvária felé tértem vissza a faluba. Bementem a megszokott vendéglátóhelyre egy kólára, s hazafelé vettem volna az irányt, de megérkezett az egyesületi csapat is, s megkaptam az ez évi MTSZ tagsági kártyát.


A szelet leszámítva, jó kis túra volt. A 25-ös táv könnyû, bár nem túl látványos. A 10-es táv, szerintem látványosabb, mint a hosszabb távok. Igaz, csak 150-200 m szint van benne, de abból 100 m igazán combos, nehezebb, mint a hosszabb távok bármelyik emelkedõje.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért térképvázlatos igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép elengedhetetlen! Akinek nem volt, s nem ismeri a környéket, eléggé bajban volt a tájékozódással. A Középsõ-Hajagon jó forró teát kaptunk. A 10-es távnak ehelyett, a Kálváriánál nyuszi tojás volt az ellátmány. A rajtnál és az ellenõrzõ pontokon kifüggesztették a túra térképét is, feltüntetve a Csehbánya elõtti kerítés kikerülési lehetõségét is, bár van létra is a kerítésnél.

 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20152015.03.12 09:59:49
Mûvészetek Völgye Kis Kör
GPS-el mért távolság 36,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 695 m. Ezek természetesen most is csak az általam megtett táv adatai, mivel most is tettem egy „kis” kitérõt.
Reggel, fél kilenc után nem sokkal értem Monostorapátiba. A nevezés gyorsan ment. Mivel fáj egy kicsit a vállam, s tartottam tõle, hogy a Tálodi kolostorrom utáni nagyon sáros rész nem tenne jót neki, ezért csak a kis körre neveztem.
Megnéztem a térképet. OK, nem változott az útvonal, az ellenõrzõ pontok is a megszokott helyen vannak. Ettõl kezdve a kapott térképet, csak az igazolásokhoz vettem elõ. Az útvonalhoz szükségtelen. Kicsit csípõs az idõ, de gyönyörûen süt a nap, szép idõt ígérve. Szerdán jártam erre, akkor egy kis diétás, murvás utas túrát csináltam Sáska felé. Ahhoz képest is hamarabb álltam be a gyapjú póló softshell kabát öltözetre. Az utak, meglepõen szárazok. Tempósan gyalogoltam. A Ráskó-patak völgyébe levezetõ lejtõn is csak egész kis sár volt, pedig ott tud bokáig érõ lenni. Taliándörögd elõtt két borjú meglógott a silány villanypásztorral elkerített területrõl, s vígan abrakolt a még mindig lábon álló kukoricásban. A Klastrom kocsmában megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, ittam egy kólát, s mentem tovább.
A ragyogó kék ég háttérrel igen szép a templomrom. A mérete és az alaprajza jelzi, a középkorban Taliándörögd sokkal jelentõsebb település lehetett, mint manapság. Az út száraz. Fölértem a dombtetõre. Az idõjárás és az utak kiválóak egy kis „eltévedésre”. Már régebben is szemeztem, a balra vivõ úttal, hogy fölvisz-e a Négyszögletes Kerekerdõhöz. Rá kellett jöjjek, csak az eleje olyan jó, késõbb leromlik, de mindenütt van kerülõ nyom, ahol montival el lehetne menni, persze csak száraz idõben. Esõ után járhatatlan. Fölkaptattam a Négyszögletes Kerekerdõhöz. A kilátás remek. Átmentem az északi oldalra is, ahonnan szépen rá lehet látni Ajkára, a Magyarpolányi kálváriára és a Somlóra. Úgy döntöttem, másik úton megyek visszafelé. Nos, ezen a másik úton nem gyakran fogok montizni, mert vannak nagyon szétmosott, tolós részei, bár ezt leszámítva hangulatos. Ezen a szakaszon, 20-30 m-re sikerült megközelítenem egy legelészõ õzet, s jó fotót készíteni róla, amikor észrevett. Késõbb, egy az idén készített kerítés mellett szarvas rudlit fényképezhettem. Az Öcs – Ajkai út felõl jött a 30-40 fõs csapat, egyenesen felém. Úgy 100 m-rõl vettek észre. Persze a fotózáson kívül nem mozogtam, nehogy megijesszem õket. Tanácstalanul megálltak, majd elkanyarodtak balra, s tõlem kb. 100 m-re kísérelték meg keresztezni az utat. Újabb tanácstalanság a kerítés miatt, ami meglephette õket. Elõször felém indultak, majd megfordultak, s a kerítés mentén mentek tovább. Én is folytattam az utamat. Csakhamar visszaértem a kiírás szerinti útvonalra. Sehol egy túrázó a környéken. A Szputnyiknál kiderült nincs nagy gond, még a söprû elõtt járok. Azért szaporáztam tovább a lépteimet. A kitérõ miatt arra számítottam, lemondhatok a vigántpetendi langallózásról. Lemondhattam róla, de nem ezért. Zárva találtam. Kár lett volna lemondanom az „eltévedésrõl”. Gyorsan beértem az ellenõrzõ pontra. Megkaptam a pecsétet ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró teát és indultam tovább.
Az erdõben vivõ útszakaszon csúszósabbá vált a talaj. Nem tudott úgy kiszáradni, mint a nyílt részeken. A Király-kõhöz vezetõ meredek kaptatón gyerekcsapat ment elõttem. Ennek megfelelõen elég sokat kellett várnom az ellenõrzõ pecsétre, mivel õk ott fejezték be a túrát, s meg kellett írni az emléklapjaikat is. Végre mehettem tovább. A leereszkedés, lassúbbnak bizonyult, mint feljutni a hegyre. Alaposan szétmosta az ösvényt a víz. Kapolcson betértem a helyi ittasellátóba, egy újabb kólára. Alig tértem vissza az utcára, ismerõs túrázót értem utol, aki a nagy kört teljesítette. A hátralévõ részt együtt tettük meg. A Bondorón is csúszott egy kicsit az út, de olyan épphogy csak formán. Az erdõbõl kiérve, gyönyörû a kilátás Hegyesd felé. Megállásra kényszerültem, mivel a GPS egy pittyenéssel hozta tudomásomra, lemerült az elem. Elszámoltam magam. A két és félórás „eltévedést”nem kalkuláltam be. Alapvetõen nem szeretek túra közben akkumulátort cserélni, mert elõfordult, nem hallottam meg a jelzést, s kikapcsolt a ketyeró, nekem pedig nem volt pontos távolságadatom. Hamarosan beértünk a faluba, s ott sem kellett sokat menni a célig.
Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, s ki-ki hazafelé vette az irányt.
Szép, napsütéses idõben túrázhattam. A Négyszögletes Kerekerdõhöz tett tíz kilométeres kitérõm, sokat tett hozzá a túra látványosságához. Én ilyen száraz utakon még nem teljesítettem ezt a túrát, mint most.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért, színes térképes igazolólapot, itinert, jó szalagozást, kitûzõt és emléklapot (lehet, hogy oklevél volt, de nem emlékszem) kaptunk. Taliándörögdön és a Király-kövön müzli szelet, Vigántpetenden pedig a Cats-essektõl megszokott zsíros-, margarinos-, mogyorókrémes- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és paprika krém volt az ellátmány, amit forró teával öblíthettünk le.
 
 
Téli TihanyTúra éve: 20152015.02.09 19:51:15


Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: kb. 22,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 775 m.


Reggel szolgálatból mentem túrázni, aminek következtében, a nyolc óra húszas érkezéssel, már csak a rajttól bõ háromszáz méterre tudtam leparkolni. Cserébe viszont, igen jó passzban voltam, mivel alig pár perc alatt tudtam nevezni. A szervezõk kemények voltak és még fél kilenckor sem engedték a 15-ösöket nevezni. Az idõ, elég hideg, de tiszta, s alig fújt a szél.


Kényelmes tempóban kezdtem. Kell a bemelegítés. Az elsõ gejzirit kúpra fölmentem fotózni. A tiszta, napos idõben, gyönyörû a kilátás. Fényképezés után, leóvakodtam a lejtõn. Szerintem, ezen a szakaszon igen rosszak a talajviszonyok. A föld fagyott, néhol némi hóréteggel, ami csúszóssá teszi, s igazából semmit sem tehet az ember a síkosság ellen. Ha végig keményre taposott havas lenne, akkor használhatnám a szöges gumit a bakancson, így viszont maradt az óvatosság, és a lassúság. Nagyon egyébként sem siethettem volna, hiszen elég bozótos részen vezet az egy nyomsávos ösvény, az Átjáró-barlang felé és bõven vannak elõttem túrázók. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után, sikerült néhány embert megelõznöm. A Belsõ-tó partjára visszatérve, végre széles úton mehettem, a saját tempómban. A talajviszonyok is jobbak lettek. A Kiserdõ-tetõre vezetõ kaptatón alaposan kimelegedhettem, viszont a szél is jobban ért. Pecsételés elõtt egy kis fotózás. Látva, mennyire kint van a Külsõ-tó vize, azon kezdtem el gondolkodni, vajon merre visz az útvonal. A víz, sok helyen benyomult a szõlõsorok közé is. A kifeszített tartóhuzalok pedig pont keresztben vannak, ráadásul a jég sem elég vastag, tehát arra aligha mehetünk.


Pecsételés után leereszkedtem a meredek lejtõn. Aggodalmaimmal ellentétben, ez most volt a legkönnyebb, az összes eddigi Téli Tihany közül. Lent aztán kiderült, balra tett kerülõvel értük el az erdõ sarkát, a tó mellett, s tértünk vissza az eredeti útvonalra, ami bõ másfél kilométeres kerülõt és harminc méter többlet szintet jelentett. Gyanúsan elkezdett puhulni az út. Sajnos olvadt, nem sok jót ígérve a Csúcs-hegyi meredek lejtõkre. Elértem az Apáti templomromot. Megettem két-három pogácsát, megittam két bögre teát, beszélgettem egy kicsit (inkább egy kicsit sokat, mivel megérkeztek Annáék is a 15-ös távon), s nekivágtam a következõ emelkedõnek.


Szépen sorjáztak egymás után, az Apáti-, a Nyereg- és a Csúcs-hegy. Az ösvény nyálkássá vált, viszont nem ért a szél. A Nyereg-hegy tetejérõl gyönyörû a kilátás, így meg is álltam fotózni. A Csúcs-hegyen megkapom az igazoló pecsétet, s mivel ismerem a következõ lejtõt, illetve látom, milyen sokan állnak sorban lefelé araszolva, inkább visszamentem egy kicsit, s a barlanghoz vezetõ alsó ösvényen kikerültem ezt a legmeredekebb lejtõt. Itt is megálltam fotózni, de a sorban állók zömét, még így is megelõztem. A félsziget nyugati peremén vezetõ ösvényrõl szép a kilátás. Mivel egyre melegebb az idõ eldöntöttem, a következõ kaptató elõtt levetem a biciklis pólót. Így is lett, s a túra végéig maradt a gyapjú póló, softshell kabát összeállítás. Immáron jó taknyos, csúszós ösvényeken mentünk tovább. A Hálóeresztõnél újabb pecsét. Kisvártatva elértem az aszfalt utat, amin csak egész keveset mentem. A következõ aszfalt út keresztezésnél meglepetés! Logisztikai okból ide költöztették át az ellenõrzõ pontot az Akasztó-dombról. Látva a mázsányi almát, amit kézben kellett volna fölcipelni az ösvényen, nem is csodálom.


A kaptatón meg is ettem a pecséthez járó almát. Az EP helyén azért megálltam fotózni. Utána megkezdtem a hajókikötõ felé ereszkedést, az eléggé szeles szakaszon. Az aszfaltos szakaszon fölidéztük, milyen érdekes jeges képeket lehetett készíteni tavaly, a kikötõ után. Az ellenõrzõ ponton teázás közben, volt munkatársammal futottam össze. Egy órával utánam indult. A további szakaszra lelassult hozzám, s végig beszélgettük. Ettõl kezdve, az összes táv együtt megy, így az egy nyomsávos ösvények nagyon lassúak. Most jórészt megúsztuk a lelassulást. A Ciprián-forrásnál, a forrás felé kerülve, jókora torlódást sikerült mellõzni. A Barátlakásoknál épp csak pecsételni álltunk meg. A kálvária elõtt letudtuk az utolsó emelkedõt is, s nem volt más hátra, mint begyalogolni a célba. Gyorsan megkaptam a hûtõ mágnest, az oklevelet, megettem a szokásos jó kis mákos tésztát, és hazafelé vettem az irányt.


Rövid, nagyon látványos, kellemes túrán vehettem részt. Ide nem jutott az elõzõ napi zalai-somogyi havazásból, csak mutatóban volt itt-ott egy kis hólepel. Több ponton is gyerekektõl kaptuk a pecsétet, akik igen lelkesen teljesítették a feladatukat. Egyébként is elég sok gyerek vett részt a túrán. Volt, aki hat évesen teljesítette a tizenötös távot, a tízesen pedig egészen kicsik is indultak.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1400 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál, téli fagyi, az Átjáró-barlangnál, Túró Rudi, a Kiserdõ tetõn, PEZ cukorka, az Apáti templomromnál, tea, forralt bor és kétféle pogácsa, az Akasztó-domb elõtt, alma, a hajóállomásnál, tea, forralt bor, kétféle nápolyi és ropi, a célban pedig mákos tészta és tea volt az ellátmány.


 
 
Bagolyvár Tél/NyárTúra éve: 20152015.02.02 19:29:58


Bagolyvár tél 30


GPS-el mért távolság: kb. 31,4 km. Én 31,9 km-t mentem, mivel Borzavárra végig a jól letisztított aszfalton gyalogoltam be, többekkel együtt. A környékrõl van jó néhány GPS nyomvonalam, így nem volt nehéz megnézni, mennyivel hosszabb a kerülõ út. Nekem, ez 533 m-re adódott, nagyjából 10-20 m-es pontossággal. Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m.


Eredetileg nem terveztem ezt a túrát, mivel az elõzõ évben úgy megszaporodtak a Zircrõl induló, ugyanazokat a jelzéseket variáló teljesítménytúrák, hogy azzal már Dunát lehetne rekeszteni, azonban a havazás miatt, ha nem muszáj, nem csinálok egyéni túrát. Zirci munkatársnõmtõl tudtam, hogy sok hó esett azon a környéken, mert panaszolta, mennyire tele volt a hócipõje (õ nem ezt a szót használta, de hát az egy nõnél nem lehet tele) a múlt hétvégi hólapátolással. Fél méteres havat emlegetett.


Bakonykoppánytól, végig havon vezettem. A Gerence völgyében egy hókotró lecsúszott az útról, tehát jobb volt óvatosan haladni. Egyébként sem siettem túlzottan, hadd menjen el elõttem pár ember nyomot taposni. Úgy fél nyolc körül érkeztem. A Bagolyvárnál már nem, de a közeli gyógyszertárnál sikerült leparkolni. Beneveztem, ittam egy tonikot, és nekivágtam a táv teljesítésének.


Még nem értem ki a városból, mire rájöttem, hibáztam: a biciklis szemüveget kellett volna feltennem, mivel ragyogóan sütött a nap. A város széléig könnyû séta, utána viszont jött a jó mély hó, alig kitaposott ösvénnyel. Itt inkább csak lábnyomok voltak, amikbe lépkedhetett az ember. Lejtõs terep ide, vagy oda, a híd elõtt levetettem a biciklis pólót, s maradt a gyapjú póló-softshell kabát kombó. Nagyrészt még ez is melegnek bizonyult. Gáborék értek utol, s együtt mentünk egy darabon. Elhúzott mellettünk a Gyõr-Veszprém vonat. Ez jó jel. Ha minden igaz, nem sokára jön Zirc felõl a Vezsprém-Gyõr járat is és utána több mint két órán át nincs személyvonat. Csak tehervonat jöhet, ami lassúbb, és a mozdonya is zajosabb, mint a Piroska. Ez azért fontos, mert valamennyit a síneken célszerû menni. Így is történt. Hol kisebb, hol mélyebb, de inkább mélyebb hóban gyalogoltunk. Rájöttem, nem megfelelõ kamáslit vettem fel, mert alulról be tud jutni a hó, s így belekerült a bakancsomba is. Egy idõ után, ahogy egyre kevésbé volt kitaposott az ösvény lent, úgy döntöttem, irány a sínekre. Ez sem volt gyorsabb, mivel a síneken nagyon könnyen meg lehetett csúszni, viszont mégis könnyebb a haladás. Szó szerint a sínen kellett menni, mert közte, tömörödött tetejû hó volt, ami nem tartotta meg az embert, s ez a lépésenkénti beszakadás nem egy nagy élmény. A sín és mellette öt-öt centi viszont használható, csak nagyon csúszik. Még bõven ezen a parton vezetett a piros jelzés, amikor lent az ösvényrõl eltûntek az utolsó lábnyomok is. Még a legkitartóbbak is följöttek a vasútra.


Végre egy itiner, ahol nem akarják, hogy a piros jelzésen keresztezzük a Cuhát, hanem azt tanácsolják, jöjjünk vissza a síneken egy kicsit, s a vasúti hídon tegyük meg ezt! Kb. 50 métert kell visszajönni. Tapasztalatom szerint, a jelzésen, az utóbbi két õsztõl, tavaszig tartó idõszakban, csaknem lehetetlen a bakancsmegmerülés nélküli átkelés a patakon. A túlnyomó többség maradt a síneken, én letértem jobbra az ösvényre. Eleinte úgy nézett ki, nekem van igazam, hiszen csak 20 centis hó volt, valamennyire letaposva, ahol gyorsabban lehetett haladni. Késõbb azonban visszatért a térdig érõ hó, s alaposan lelassított. A nadrágom szára is újra vizes lett a kamásli fölött. Az ellenõrzõ pont elõtt két túrázó ért utol.


A turistaházban ittam két bögre jó meleg teát. Amikor levettem a hátizsákomat, a bögrét leakasztandó, rá kellett jönnöm, lejtõs terep ide, vagy oda, rendesen leizzadtam. Anita elmondta, hogy meg kellett változtatni a S+ jelzés nyomvonalát, mert az ösvény kezdetét õrzõ kétszáz évnél öregebb bükk kidõlt, s lezárta azt. Szerencséjük volt, mert csak a turistaház sarkát kapta el. Néhány méter és az egész tetõt összetörte volna. A jobban kitaposott nyom a zöld jelzésen vitt. Sokakkal együtt maradtam a kiírás szerinti S+-on. A frissen kitaposott ösvény egyáltalán nem vészes. Hamarosan fölértünk a hegytetõre, s megkezdtük a leereszkedést a Hódos-ér felé. Még egy-két csapadékos év és meg kell változtatni a S+ jelzés nyomvonalát, s kivinni az erdõbõl, akkora szakadt vízmosás jött létre. Pár éve, még vagy 10-15 m-el lejjebb vezetett az ösvény, de már a jelenlegi helyén is csak nehezen léphetõ át a szakadás. A patak völgyében egy kicsit jobban haladtunk. Idõnként megálltam fotózni, hiszen olyan gyönyörû a napfényben fürdõ havas táj. Porván, várt a túra egyik legveszélyesebb része, a jó csúszós járda. A másik veszélyes rész ugyanezért, maga Zirc. A kocsmában megkaptam a következõ pecsétet, kólára váltottam az italjegyet, beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.


Még nem értem ki a faluból, amikor megszólalt a déli harangszó. Már ennyi az idõ? Gyanúsan kevésnek tartom a haladásomat. Megnéztem a GPS-t. Alig 15 km-t tettem meg bõ 4 óra alatt. Még négyes átlagot sem mentem. Szerencsére a volt Kisszépalmapusztáig vezetõ szakasz, az emelkedõk ellenére is könnyebb. Nagyrészt keréknyomokban, majd az aszfalton, letolt havon mehettünk. Az ellenõrzõ pontig megettem egy szendvicset. Jól számoltam ki, pont a pont elõtt nyeltem le az utolsó falatot. A pecséthez egy Sport szelet is járt, az jól jött desszertnek. Még egy kicsit mehettünk az aszfalton, azután ismét térdig érõ hó. A letérésnél, mivel a hó elfedte, volt, aki jól derékon felül süppedt az árok havába. Nem lehetett látni, hogy hol az árok. Utána viszont egészen a murvás útig gázoltunk a térdig érõ hóban, s kerülgettük az alatta lévõ pocsolyákat. Azt, hogy az út murvás, onnan tudom, hogy montiztam már rajta. Most ez látszik a legkevésbé.


Elértük a Szépalmapusztára vezetõ aszfalt utat. Minõ luxus! Csaknem Borzavárig vizes aszfalton mehettünk! Egy helyen, kicsi, de igen kövér, erdei cickány (a hosszú hegyes orra és a fülek bundába simulása különbözteti meg leginkább az egértõl) téblábolt az út közepén. Lefényképeztem, fölkaptam, s leraktam az útról, nehogy eltapossa valaki. Ez nem annyira tetszett neki, s megpróbált megharapni, sikertelenül. Lehet, hogy a másik oldalra akart menni? Borzavárra, az aszfaltúton maradva értünk be. Nem volt kedvünk, a térdig érõ hóhoz. Inkább kerültünk. Én olyan km körülire saccoltam a kerülõt, mások kettõre. Egyik sem igaz. Mindössze bõ fél km a többlet.


Eddigre biztos lettem benne, hogy a kiírás szerinti szintemelkedés jóval kevesebb lesz, a kiírásban szereplõnél, hiszen a táv nagy részét letudva, még csak 295 m-nél tartottam. Simán keresztül gyalogoltunk a falun, azt leszámítva, hogy a mellettünk, lassítás nélkül elmenõ autók beterítettek bennünket latyakkal. Úgy látszik itt ez a közlekedési kultúra.


Kiérve, a nyomok, csak az elsõ kaptató elõtt tértek le az aszfaltról. Az elsõ emelkedõn 110 m, majd az utolsón újabb 50 m szintet szedtünk össze. Ekkor már szemmel láthatóan alacsonyabb szögben érték a nap sugarai a fákat. Végre bent voltam Zircen. Mivel útba esett, a kocsinál kicsit átöltöztem, s úgy ballagtam be a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt. Megettem a méretes adag jóízû levest, ittam egy bögre teát, s alaposan elfáradva hazafelé vettem az irányt.


Nehéz, de gyönyörû, igazi téli túra volt. Elõzõ hétvégén, Kincsesbányán vékonyabb hótakarójú, könnyebben járható utakon talpaltam. Akkor a folyamatos havazás adta meg a túra hangulatát, most pedig a ragyogó napsütéses havas táj. Körülbelül a túra fele vezetett térdig érõ hóban.


Úgy látszik kár volt dicsérnem a turistautak.hu útvonaltervezõjét, milyen pontosan adja meg az adatokat, most az összesített szintemelkedés alaposan eltért: 635 m helyett 455 m. Rögvest az elején volt egy szarvashiba. Porva-Csesznekig 111 m szintet jelzet, a valós 10-15 m helyett.


Legközelebb Kisszépalmapuszta ellenõrzõ pontnál oda kellene írni a „volt”, vagy „régi” jelzõt, pláne, ha az útvonal korábban érinti a mostani Kisszépalma vadászházat. Volt, akit most megtévesztett. Aki régóta túrázik erre, az ismeri ezt, de annak is egyértelmûnek kéne lenni, aki akkor jár itt elõször. Valamit ki kellene találni, a S – S+ elágazásra is, mivel a volt üveghutának, már réges-régen nyoma sincs, a kútgém is kidõlt, szóval nincs érdemleges tájékozódási pont, pedig ha ilyet emlegetünk, az ember automatikusan keres valamit, s ha nem lát, akkor megy tovább, az addigi úton.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1400/1300 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Porva-Cseszneken tea, Porván 150 Ft-os italjegy, a volt Kisszépalmapusztánál Sportszelet, a célban pedig leves és forró gyümölcstea volt az ellátmány.


A Bagolyvár kellemes helynek tûnik.




 
 
KincsesbányaTúra éve: 20152015.01.27 19:20:07


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: kb. 26,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt egy figyelmetlenségbõl adódó apró eltérésem (elkeverés).


Mióta járok a Kincsesbánya teljesítménytúrákra, most tudtam a leglassabban eljutni rá, pedig kivételesen nem is keltett világvége hangulatot az OMSZ és a média. Amikor igen, akkor sokkal gyorsabban tudtam vezetni. A megszokottnál, bõ félórával hosszabbnak bizonyult a száz km-es út. Parkolni viszont, még háromnegyed nyolckor is könnyen tudtam. Látszott, hogy az idõjárás azért sokakat távol tartott. Bánhatják! Gyors készülõdés, s irány nevezni. Pár perc sorban állással sikerült is. A kupára még nem tudtam nevezni, megbeszéltük, majd a túra végén.


Szépen esett a hó, a szél viszont gyenge. Volt a túrának olyan szakasza is ahol nagyon fújt, de többnyire megúsztuk. Nem felejtettem el elhozni az esõkalapomat, így föltettem a sapkámra, hátha használható marad a szemüvegem. Elég hülyén nézhettem ki, de a funkcióját teljesítette: csak kevés vizet kapott a szemüvegem, nem ázott el a sapkám és nem potyogott a nyakamba a fákról a hó. Kb. 10 cm-es hóban vágtam neki a nem túl hosszú távnak. Elég könnyen lehetett haladni. A letaposott hó alatt sáros a talaj, de nem túl zavaró, s alig nehezítette a járást. A szokásos Szeg-hegyi emelkedõvel kezdtük, csak úgy mihez tartás végett. Igaz, hogy ez a túra csak a Bakony peremén halad, de azért az is a hegység része. Hamar rájöttem, túlöltöztem, de a hóesésben semmi kedvem vetkõzni, inkább a tempóból vettem vissza az emelkedõkön. Gyönyörû a téli erdõ. 3-4 cm-es hó volt a fák ágain.


Néhol méretes pocsolyákat kellett kerülgetni, de nem vészes. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol banánt kaptunk a pecsét mellé. Kutyás túrázó érkezett egy megtermett magyar vizslával. Hiábavaló kísérletet tett rá, hogy kicsukja. Bejött, s meg sem állt a pontõrök asztaláig, amire föltámaszkodva üdvözölte a pontõröket. Túl gyors és határozott volt ahhoz, hogy bárki is megakadályozza. Megszabadultam egy réteg ruhától és mentem tovább.


Most igyekeztem egy kicsit tempósabban haladni, hogy újra kimelegedjek. Néhol rá lehetett látni a víztározóra, de a hóesés miatt nem mentem le a partra. Nem volt kedvem a telefonomat kockáztatni a fotózással. A Bakonyi Mikulás után, órákra meghülyült a kijelzõje. Ráadásul most a látás is elég korlátozott. Csakhamar elértem a Gaja-szurdok bejáratához. Itt szokás szerint fölerõsödött a szél. A második ellenõrzõ ponton, Gábortól kaptam a pecsétet, s mellé egy müzli szeletet. Megkérdeztem, készen van-e a híd az Ádám-Éva fánál. Az igenlõ válasz alapján eldöntöttem, csak ott váltok majd partot. Kipróbálom az új hidat. Így is tettem. Legalább közelebbrõl is megnézhettem a jobb parti sziklákat. Az elõzõ napi esõnek köszönhetõen, jócskán megemelkedett a patak vízszintje. Mederteltség mellett, zajosan rohant a sárgás zavaros víz. Kellemes meglepetés, a kerítéseken nem kell létrákon átmászni, mivel kapuk készültek rajtuk, végig, az egész útvonalon. Ezek szerint ez már nem része a vadasparknak. Következett a Varjúvári meredek kaptató. Elég jól csúszott. Fölérve remek a kilátás. Az ösvényen bujkálhattam a hó súlyától lehajló ágak alatt. A Bodajki sípályát lassan, de biztosan benövi a bozót. Bodajkon utolért két túrázó, akikkel megbeszéltük, jól jártunk a havazással. Az elõzõ napi esõ után kegyetlen sár lenne. Sokkal jobb és, szebb a havas túra. Kitárgyaltuk azt is, mennyire megfürgülnénk, ha a kerítések mögül acsargó kutyák kiszabadulnának.


Elértük a következõ pontot. Eleinte itt sem sokat láttam a szemüvegemen keresztül. A szintén szemüveges pontõr hölgy ezt meg is jegyezte. Õ is lépten-nyomon szembe kell nézzen ezzel a kellemetlenséggel. Pecsételés után, ittam egy kólát, bár ingadoztam egy kicsit, mivel a kínálatban meleg tea is szerepelt. A vendéglõ felkészült a túrára.


Továbbmenve, jött a következõ kaptató a kálváriára. A kilátás most nem a legjobb. A szoborparkot inkább kihagytam. Eleinte meredek, majd nagyon kellemes út vitt az Alba-Regia-forráshoz. Ez az elsõ, hogy itt automata pont található, pontõr helyett. Fölírtam a kódot, mentem tovább lefelé, csak azért, hogy közel a szurdok aljának szintjérõl kezdhessem a Vasutas-pihenõhöz vezetõ meredek emelkedõt. Nem láttam ajánlatosnak kimenni a szurdok fölötti sziklára, így kihagytam. Továbbmenve, hamarosan becsatlakozott a húszas táv. A következõ kaptató hosszabb lett, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy itt is kapu lesz a kerítésen, a létra helyett. Ez így is lett, csak párszáz méteres kaptatót követõen értem el. Itt teljesen megváltoztatták az OKT nyomvonalát. Már tavaly sem lehetett az úton menni, mert a paraszt lezárta a közutat. Az erdõgazdaság rugalmasabb. Az új nyomvonal bõ 300 m-el hosszabb, a réginél. A kapun kilépve, menten be is néztem az irányt, s elmentem balra. Pár métert jobbra kellett volna menni, de hát figyelmetlen voltam. Amikor rájöttem mi van, úgy döntöttem, nem megyek vissza, hanem a párhuzamos utcán megyek, s majd egy keresztutcán térek vissza a kék jelzésre. Így is történt. A víztározó felé menet látszott, jobbra világosabbak a felhõk, viszont Kincsesbánya felé szinte feketék. A gáton szokás szerint élénk szél fújt. A túra legsárosabb szakaszának, a víztározó fölött, a hegyoldalban vezetõ ösvény bizonyult. Az igazi feketeleves, viszont az Õs-Gaja oldali gát. Viharos, jeges szél akarta földönteni a túrázókat. Északnyugati szél esetén, mindig ez a legrosszabb rész. Láttam, a többi túrázó is igencsak behúzta a nyakát. Végre szélárnyékban gyalogolhattam, s elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ami az elsõ is volt. A pecséthez újabb banánt kaptam (alighanem annak köszönhetõen, hogy az elõzõ napi rossz idõ miatt az alkalmi túrázók zöme távol maradt), amit gyorsan megettem, s mentem tovább. Mielõtt letérhettem volna az aszfaltról, lemerült az akkumulátor a GPS-emben, de erre a rövid távra, már nem volt kedvem kicserélni. Egy régebbi túrámból adtam hozzá ennek a szakasznak a hosszát. Mielõtt beértem a célba, a kocsinál átöltöztem, elraktam a túrabotokat. Az iskolában megkaptam a kitûzõt és emléklapot, átvehettem a 9. Észak-Dunántúl Kupámat, beneveztem a 10-re, beszélgettem egy kicsit, ettem egy-két szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró (még nekem, „szõrös torkúnak” is idõbe tellett mire meg tudtam inni, de én így szeretem igazán), és szerencsére nem túlcukrozott teát, s hazafelé vettem az irányt.


Igazi, gyönyörû téli túra volt. Szinte végig esett a hó, ami még hangulatosabbá tette. Mivel eléggé tapadt a hó, ezért mindenütt havasak voltak a fák és bokrok ágai. A táj egyébként is szép, különösen a Gaja-szurdokban, de sokat tett hozzá a hó.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A víztározónál mindkét pecsételésnél banán, a Pisztrángos tónál müzli szelet, Bodajkon szõlõcukor, a célban zsíros, margarinos és lekváros kenyér, bár ez utóbbi a végére elfogyott, az itt szokásos fûszerezett hagyma, erõs paprika krém és a legfontosabb: forró tea volt az ellátmány. Valamint már reggel is lehetséges volt kávét venni.

 
 
Becsület útjaTúra éve: 20152015.01.16 19:15:10


Becsület útja 45


GPS-el mért távolság: kb. 48,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1755 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt néhány apró eltérésem (elkeverés).


Szilveszter után, másodszor mentem a Pilisbe túrázni. Elõtte, 1996-ban jártam a hegységben, igaz akkor akadémistaként járõrbajnokságon. Mindössze a Kis- és Nagy-Szoplákra, s arra emlékszem, csapatunknak a Kis-Szoplák bizonyult a nagyobbik Szopláknak. Háromnegyed hétre értem Esztergomba, de örömmel láttam, hogy elég sokan már meg is kezdték a táv teljesítését, tehát Imre nem ragaszkodik a kiírás szerinti rajtidõhöz. Leparkoltam, gyorsan beneveztem, majd kényelmes készülõdés után, 07.06-kor én is nekivágtam a távnak. Ekkorra, jó hosszúra nõtt a nevezni vágyók sora.


Tempósan ballagtam kifelé a városból. Zsuzskáék értek utol, amikor az emelkedõ elején megálltam levetni egy pólót. Meg sem kíséreltem velük tartani a lépést, hiszen sokkal gyorsabbak nálam. A meredekség mellé, jó sáros is az elsõ kaptató. Tipikus, hóolvadás utáni mély talajon ballaghattunk. Ez a legnehezebb fajta. Ha belegondolok, hogy pénteken a Déli-Bakonyban még végig, 10 cm körüli vastagságú hóban túráztam, s vagy nyolc kilométerre még a szöges rátétet is föl kellett húznom a bakancsra, olyannyira csúszott a letaposott hó…!


A nehéz talajért kárpótolt viszont a hegyre fölérve, a szép kilátás. Az elsõ pont hamar meglett, s már mentem is tovább. A szintidõ miatt nem lehetett túl sokat nézelõdni. Ha nem megy elõttem egy csapat, tuti, hogy kihagyom a Barát-kutat. Észre sem vettem volna. Eddigre kialakult egy-két csoport, amelyekkel aztán a túra végéig elõzgettük egymást. A forrás jellegeként, fölírtam, hogy foglalt, medencés, kifolyós és nyomókutas. A franc se tudja mire kíváncsi a szervezõ.


Tovább menve, a GPS-nek köszönhetõen nem néztem be a S-S+ elágazást. Az elõttem menõk igen. Az avarral borított ösvény nem igazán feltûnõ. Patak átkelések következtek. Az olvadásnak „köszönhetõen” van bõven víz a patakban. Az elsõ három keresztezés OK, utána viszont biztos voltam benne, hogy nem úsznám meg a bakancsom megmerülése nélkül, így inkább kissé visszafelé haladva, fölkapaszkodtam a jó meredek emelkedõn, az aszfaltútra, amin mentem egy kicsit. Ekkor, Stirlitztõl eltérõen, még nem tudtam mi vár rám. Már az emelkedõ eleje sem túl laza, de utána alaposan bedurvult. A turistaházig, egy kb. száz méter hosszú lejtõt leszámítva, kevesebb, mint két kilométeren, bõ háromszáz métert emelkedett az ösvény. Átlagban is 15% fölötti az átlag meredekség, néhol viszont bõven 30% fölötti, ráadásul még csúszott is az általában oldalra meredeken lejtõ ösvény. Sikerült esnem egy nagyot, ráadásul a csípõmmel egy kõre, ezért inkább, többekhez hasonlóan az ösvény mellett kaptattam. (Föl is merült bennem, hogy elképzelhetõ a túra föladása Pilisszentléleken, ha megmarad a fájdalom. Pont a combcsont-medencecsont ízületet sikerült megütni. Szerencsére elmúlt.) Szépek a sziklák, csak éppen nem értem rá nézelõdni. Arra kellett figyelnem ugyanis, hogy rá ne lépjek a nyelvemre. Fölérve egy murvás útra, elõvettem az itinert és a térképet, megnézni, merre tovább. Elkövettem ugyanazt a hibát, mint szilveszter éjjelén. Mire elraktam a térképet, túl is mentem a nem túl feltûnõ elágazáson. Mivel elõször járok erre, ezért gyakrabban használtam a GPS-t, így 2-300 m után észrevettem a hibámat, s fordulhattam vissza. Ketten jöttek velem szembe. Õk is benézték. Megvan a jelzés, következett a maradék száz méter szint.


A turistaháznál pecsételés, s már mentem is tovább. Nagy darabos murvából készült úton ballagtam, amikor el kezdett esni a hó. Ezzel le is tudtuk, az aznapra ígért csapadékot. Hamarosan elértem a Pilis-nyerget, ahonnan a zöld háromszögjelzésen kaptattam a Fekete-kõig. Gyönyörû a kilátás, de a szél le akart fújni bennünket róla. Gyors fotózás, pecsételés és irány vissza az elágazásig. Ezen a részen alaposan elbánt az erdõvel az ónos esõ. Lehet, hogy csak nekem, aki nem szokott Budapest közelében túrázni, meglepõ, de nemcsak az utakról, hanem a jelzett turistaösvényrõl is eltakarította a kidõlt fákat és letört ágakat az erdészet. Ezt Zalában, vagy mondjuk a Bakonyban, elég valószínûtlennek tartom, pedig a Bakony Erdõ és a HM VERGA is elég jól karbantartja az utakat. Eddigre, szûk húsz kilométeren, bõ ezer méter szintet szedtem össze, szóval túl voltam a nehezén, legalábbis szinteket tekintve. Hosszú lejtõn értem be Pilisszentlélekre, ahol elõször a Klastrom kocsmába mentem be. Tömeg nincs, tehát kényelmesen rendbe tettem a ruhámat. Visszakéretõzött rám az elsõ emelkedõn levetett póló is. Ittam egy kólát, s mentem még vagy százötven métert a Svejk sörözõig, ahol megkaptam a következõ pecsétet. A kapott italjegyet kólára cseréltem. Ez is jólesett. A túra tizenegy és egynegyed órája alatt, valamivel több, mint három liter folyadékot ittam meg, de még így is csak keddre sikerült a folyadékhiányt pótolnom.


Jó kis kétszáz méter szintemelkedésû kaptató következett, amirõl szép a kilátás. Egy pontról láttam a Fekete-követ is, ahol korábban jártam. Viszonylag könnyû, de sáros, hullámos terepen értem el az Enyedi-halála ellenõrzõ pontot. Ha jól emlékszem, ezután láttam, három, az erdészet által kihelyezett laminált, A4-es feliratot: „A máglyára lépni tilos és életveszélyes!” Sehol, semmiféle farakást sem láttam, de el tudom képzelni, mit szólnának ehhez a felirathoz, a középkorban boszorkánynak minõsített hölgyek. Az életveszélyességgel tuti egyetértenének, csak számukra nem volt tiltott a rálépés, sõt! Másik fekete humorként pedig az jutott eszembe, jól esne egy tányér máglyarakás.


Folytatódott a hullámvasutazás, de azért sokkal többet mentem le, mint föl. Sok helyen vitt hegygerincen az út, így mindkét oldalra szép kilátást biztosítva. Kezdett alkonyodni, ezért kikapcsoltam a telefonom fényképezõgépét. Hamarosan rájöttem, túl korán. A Sas-hegy északnyugati peremérõl olyan szép a kilátás, hogy ismét elõvettem. Nem ácsorogtam sokáig, mert nagyon hideg szél fújt. Irgalmatlanul meredek lejtõ vitt lefelé. A szélnek kitettsége miatt, tulajdonképpen optimális járhatóságúra szikkadt a talaj, de még így is csúszott. Egy eséssel megúsztam az ereszkedést, csak sok idõmbe került. Fölmentem a Hideglelõs kereszthez. Többszörösen is az. Egyik oldalt meredek hegyoldal, a másikon csaknem függõleges sziklafal, ráadásul hideg szél fújt. Nem az olyan kissé tériszonyos embereknek találták ki, mint én. A kilátás viszont pazar. Fölírtam az évszámot, készítettem néhány fotót, s mentem tovább. Görgetegköves völgyön át értem el az aszfalt utat.


Balra lekanyarodtam róla a Kereki-tó felé. Az elsõ padnál megálltam, mivel utolsót hörögte az ivózacskóm. Elfogyott a reggel beletöltött két liter víz. A térképet megnézve reménykedtem, itt is lesz valamilyen ittasellátó hely, de csalódtam. Így hát a termoszból átöntöttem a teát, s mentem tovább. Egész lankásan emelkedett az út. Az órám szerint, viszont még majd háromszáz méter szint volt hátra. Tapasztalataim szerint az Imre túráin meglehetõsen pontosak az adatok (Köszönhetõen a turistautak.hu honlapon található térképnek és tervezõ programnak.). Erõsen sötétedett. A jelzések alig láthatók. Ballagtam az elõttem menõk után. Le is tértem a jelzésrõl. Gyanús volt a dolog, de szerencsémre utánam is szóltak, ezért talán még száz métert is hosszabbítottam. Elõbányásztam a nagy brutálnak becézett fejlámpámat, s mentem tovább. Többekkel együtt, rátértem a Mély-völgyben vezetõ Z+ jelzésre. Nos, ezen össze is szedtük a „hiányzó” kétszáz méter szintet, egy ugyancsak tíz plusszos kaptatón. Itt sok volt a Pilisszentléleken fölvett hosszú ujjú biciklis mez. Folyt a hátamon az izzadtság. Végre vége az emelkedõnek, s elértük, a sárga háromszögjelzést, amin reggel is mentünk.


Rátértünk, s hamarosan föl is ismertem, a meredek lejtõt, ami reggel sem lopta be a szívembe magát. Ismét megúsztam esés nélkül. A Vörös keresztnél végre rátérhettünk az utolsó szakaszra. Jó sáros lejtõn ereszkedtem le a Csurgó-kútig. Ettõl kezdve, gyakorlatilag lakott területen gyalogolva értem be a célba, ahol egy kis sorban állás után megkaptam a kitûzõt és az oklevelet. Átöltöztem. Ittam egy energiaitalt, s hazafelé vettem az irányt.


Igazán látványos, bár nehéz túra, pláne ilyen mély, sáros talajon. A nehézsége az õszi Tanúhegyek 40 teljesítménytúráéhoz hasonló, ott azonban 6 nagyobb emelkedõn szedjük össze a szint nagy részét, míg itt 4-en.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Az itiner jó, de kell a saját térkép. A kapott térkép, csak színesben lenne használható. Nem tudom miért, de most nem volt letölthetõ a túrakiírásnál, mert akkor, aki tudja, kinyomtathatná színesben. Azt sem tudom, a Cartographia miért tért át arra, hogy betûk helyett kis téglalapokkal jelölje a jelzések színét. Szürkeárnyalatosban ez a megoldás teljesen használhatatlan. Az alkalmazott nyilazás sem volt túl jó, de azt is el kell mondani, hogy szilveszterkor, meg többen azt reklamálták, miért van vastag vonallal berajzolva az útvonal. (Amennyiben a Cartographia a túra térképet elektronikus formában adja oda a szervezõnek, én biztosan a GIMP-el (ingyenes képkezelõ szoftver Linuxra és Windowsra!) rajzolnám meg az útvonalat. Van ugyanis egy kifejezetten útvonal rajzoló eszköze, amivel sokkal könnyebben, szebben és gyorsabban lehet rajzolni, mint az általam eddig kipróbált többi képkezelõ programmal. Nem lenyomva tartott bal egér gombbal kell az egér mozgatásával rajzolni, hanem csak végig kell kattogtatni az útvonalat, s utána körberajzoltatni. Ha elrontottuk valahol, ctrl z-vel pontonként vissza lehet vonni.) Helyette én is a saját térképemet használtam. Pilisszentléleken méretes nápolyi szelet és 200 Ft-os italjegy volt az ellátmány.

 
 
Pilis Szent KeresztjeTúra éve: 20152015.01.05 16:47:55


Pilis Szent Keresztje


GPS-el mért távolság: 21,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 665 m.


Már egy évvel korábban is gondoltam, jó lenne ezen a teljesítménytúrán átgyalogolni az újévbe. A Pilis azonban túl távol van Pápától, illetve Veszprémtõl, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy be tudnék érni idõben szolgálatba (Az ez évi túra bizonyította, hogy nem.). Rosszul emlékeztem a rajtidõre, így túl korán érkeztem Pilisszántóra. Jó sokat kellett várnom. Egyre gyülekeztek a túra résztvevõi. Voltunk vagy ötvenen, mire megérkezett a túra szervezõje. Végre beneveztem, s nekivághattam a távnak. Jó hideg volt, a kocsi hõmérõje -8 Cº-ot mutatott nevezés elõtt, de legalább nem fújt a szél és a hold is világított.


Egy jó kis kaptatóval kezdtük, föl a Pilis keresztjéig és a hozzá tartozó kápolnához. Nem bántam. A hidegben kifejezetten jól esett. A keresztnél visszafordulás. Lefelé menet jobban láttuk a környékbeli tûzijátékokat. Hol itt, hol ott lõtték föl. A falu szélén északi irányba fordultunk, s megkezdtük a következõ emelkedõt. A hó nem túl mély, kissé összetaposott, de csak annyira, hogy szinte egyáltalán nem nehezítette a járást. Egész jól tapadt és ropogott a talpunk alatt. Az emelkedõ tetejérõl ráláttunk Pilisszentkeresztre, ahová a zöld jelzésen ereszkedtünk le. Közben látszott (bár közel sem volt olyan látványos, mint az õszi Tanúhegyeknél a Gulács), milyen sokan jönnek még mögöttünk.


Pilisszentkeresztrõl, a többieket követve értem el a szurdok bejáratát. Ez a szakasz kissé meglepett. Szerencsére még tapadt a hó. Jeges hóban bajban lettem volna. Hamar kiderült, az elsõ hidat ki kellett volna hagyni, s maradni a jobb parton. amikor elfogyott az ösvény, jégen kellett visszaveszkõdnünk a jobboldalra. Elég rinyás átkelés volt. Csúszott is, de a nagyobb gond a jég recsegése-ropogása volt. Szépen egyesével óvakodtunk át rajta. Két embert tuti nem bírt volna meg. Jó lassú volt ez az ösvény. Keskeny, kanyargós és helyenként elég meredeken lejtett. Az egyik híd után egy túratárs le is zúgott a patakig. Végre kiértünk. Viszonylag könnyû terepen talpaltunk Csobánka felé. A hónak és a holdvilágnak köszönhetõen, akár lámpa nélkül is lehetett menni, csak a jelzéseket nem lehet látni. Mielõtt letértünk volna a csobánkai irányról, megszólalt a telefonom ébresztõórája, két perc múlva éjfél. Nemsokára megálltunk, elõbányásztam a hátizsákból egy kis alkoholmentes pezsgõt, s azzal köszöntöttem az újévet, nézve a sok-sok csobánkai tûzijátékot.


A Szent-kútnál fölírtam, hány tábla látható a kápolna falán. Visszaraktam a hátizsákba a kiürült PET-palackot. Az egyik közelben tébláboló dán dog kb. fél másodperc alatt kibökte a szendvicset a hátizsákban. Megettem egy csokit, s gyerünk tovább. A túra legnagyobb, helyenként elég meredek kaptatója vette kezdetét, a Hosszú-hegy gerincére. Egy helyen, a nagy térképnézegetés közben túl is mentem egy elágazáson. Szerencsére rám szóltak, s visszafordultam. Akkor sem lett volna gond, ha a murvás úton maradok, mert még kétszer kereszteztük, s másodszor rá is tértünk arra. A Hosszú-hegyrõl szép volt a kilátás, s a lényeg, a kilátó pont után már nem igazán volt emelkedõ. Elég sok nyomát láttuk az ónos esõnek.


Hamarosan megérkeztük a Szántói-nyereghez, ahol a szervezõtõl átvehettük a kitûzõt és az oklevelet. A kapott tábla csokit zsebre vágtam, ittam egy kis teát, s az aszfalton, éjjeli két órakor begyalogoltam a célba. Átöltöztem, ittam egy erõs kávét, s hazafelé vettem az irányt. Jól számítottam, amikor betettem a kocsiba egy hálózsákot. Gyõr elõtt meg kellett állnom, aludni egy órát.


A hideg idõ ellenére is kellemes túra. Nem túl látványos, bár most a hó és a holdfény sokat javított ezen. Inkább az éjszakai túrák sajátos hangulata számít. Ezt pedig az óévbõl, az újévbe történõ át gyaloglás teszi különlegessé.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000 Ft-ért szürkeárnyalatos, Cartographia-s térképet, vázlatos itinerrel, ami csak a követendõ jelzéseket, a távolság és szintadatokat tartalmazza (a turistautak.hu honlap beépített szoftvere pár kattintással el tudja készíteni), oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Szántói nyeregben tea és csoki volt az ellátmány.

 
 
túra éve: 2014
Bakonyi MikulásTúra éve: 20142014.12.10 20:41:07


Bakonyi Mikulás 18


GPS-el mért távolság: kb. 34,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 970 m. Ez csak az általam megtett táv, mivel ez évben is a saját speciális 18-as távomat teljesítettem, s benne van a parkolóhoz vezetõ oda-vissza út is.


Reggel, idõnként szemerkélõ esõben autóztam Csesznekre. Hét után pár perccel leparkoltam, gyors készülõdés és már ballagtam is le a sörözõhöz. A várható rossz idõjárás, a néha rendetlenkedõ térdem, illetve a tavalyi tapasztalataim alapján idén is a 18-as táv mellett döntöttem. Bõ negyedórámba került a nevezés, de végre nekivághattam a távnak. Bemelegítésként a parkolóhoz vezetõ 50 m-es szintet kellett letudni. Tervemnek megfelelõen, a gyakorló fölsõt levetettem és beraktam a csomagtartóba, s mentem tovább. Természetesen nem a piros jelzésen, hanem a zöldön. A Kõ-árok meglepõen könnyen járható, amiben szerepet játszott, hogy kevesen jártak még rajta aznap. Úgy a harmada távnál megálltam és a biciklis fölsõt is levetettem, belegyûrtem a hátizsákba. Lemelegedett rólam, mivel a völgyben nem ért a szél. Szépek a völgy sziklái. Páran megelõztek. Elég hamar megérkeztem Gézaházához, ahol Józsi Mikulás és Laci krampusz adta a pecsétet, s osztotta hozzá a szaloncukrot és Csoki Mikulást.


Irány a Töbör-hegy. Jól haladtam, a kényelmes úton. Csakhamar elértem a piros jelzést, amin eredetileg mennem kellett volna. A piros jelzésen, valahogy könnyebben haladtam, mint szoktam. Egy túratárssal jót beszélgettünk, míg egy telefonhívás megállásra nem kényszerített. Barátaim kérdezték, mi lenne, ha az ajándékba kapott húst nem mindenki külön-külön készítené el, hanem én fõznék az egészbõl, vasárnap egy pörköltet. Megegyeztünk. Ugrott a vasárnapi pihenõ. Viszont ettünk egy jó pörköltet, és egy nyúl ragulevest. A telefonálás után, leereszkedtem az Ördög-árokba, s következett a túra legszebb, de egyben leglassúbb és legnehezebb szakasza. Bõven volt víz az idõleges vízfolyásnak számító Ördög-árki-patakban. Gyakran kellett keresztezni, és ez mindannyiszor elég nehézkesen ment. Ahol máskor a mederben szoktam kikerülni a meredekfalú mellékvölgyet, ott most kénytelen voltam az ösvényen menni. Nem ok nélkül anti kedvencem, most sem úsztam meg esés nélkül. Maga a völgy viszont csodálatos, fõként az Ördög-gát elõtti szakasz. Maga az átjáró, már valamennyire kiépített. Mindenki eldönthette, a sodronybiztosítást használva megmássza a sziklát, vagy lépcsõn kerüli meg. Mivel nem tartozom a jó mászók közé, ezért inkább megkerültem. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, s visszamentem a hegyoldalba.


A következõ kisebb gát a számomra nehezebben megmászható, mint ez, még akkor is, ha nincs víz a patakban, ezért egyszerûen megkerültem fölülrõl, jócska plussz szintet hozzátéve. Késõbb leereszkedtem az ösvényre, s mentem tovább. A távvezeték alatti szakasz sokkal sárosabb, mint máskor, a Mikuláshoz levezetõ lejtõ viszont kevésbé csúszós, mint számítottam. A ponton újabb pecsét, s megyek is tovább. Sûrûbb szemekkel kezdett el szitálni az esõ, úgyhogy az erdõbõl kiérve megálltam, s fölhúztam a hátizsákra az esõhuzatot, viszont elfelejtettem elõbányászni a biciklis, esõ elleni combvédõt. Nem is úsztam meg. Mire elértem a Gesztenyés EP-t, alaposan átnyirkosodott a nadrágom. A jelzés helyett, most is a gesztenyés út baloldalán ballagtam, mivel sokkal jobban járható. Az EP elõtti szakaszon, a nagyon sáros útra kényszerült mindenki.


Az ellenõrzõ ponton megkapom a pecsétet. Tovább menve, az elsõ farakásnál megálltam, s tekintettel az erõsödõ esõre, fölvettem a Rainlegs-t, hogy védje a combomat. Kicsit megkéstem vele, de egy negyedóra múlva, jobb lett. Már a Vinye túrán is megállapítottam, hogy a Károlyházi-víznyelõig vezetõ szakasz nem egy leányálom. Keresgettem a járható nyomot, illetve gyakran az erdõbe kényszerültem. Végre elértem a murvás szakaszt. Rátértem a sárga jelzésre, s leereszkedtem a Cuha völgyébe. Mivel a rajtidõ elején indultam, még nem értek ide a 30-asok és negyvenesek, így nem kellett magyarázkodnom, az irányom miatt. A völgyben Vinye felé indultam. Hamarosan elértem az elsõ gázlót. A könnyû bakancs és vászon kamásli kombóban, csak üggyel-bajjal sikerült a keresztezése. A gázló szélén található billegõ köveken lehetett csak átkelni. Jó mély a víz, s rohant is rendesen. A következõ két gázlót is sikerült beázás nélkül megúszni. A negyediknél ez már esélytelen. Az elsõ kõig több mint egy méter a táv, a víz 10, vagy több centi mély, ráadásul, belelépve, még majd 10 centit föl is torlódik. Ezt a métert úgy kéne átugrani, hogy egy nagyjából négyzet deciméteres, csúszós kõre érkezzek. Szétnézve, rájöttem, ki lehet kerülni. Elõször csináltam ilyet, pedig sokszor jártam már a szurdokban. A következõ négy gázlót kikerültem, közben elértem a szurdok valóban szép részét. Persze ezen a szakaszon lassabban haladtam, mintha átmegyek a gázlókon. A vasúti mûtárgyak felújítása folytatódik, most éppen a viadukt van soron. Elkezdtem fázni, az intenzívebb esõben. Azon gondolkodtam, föl kéne vennem a biciklis mezt. Úgy döntöttem, inkább fázok egy kicsit, de csak a Zörög-tetõn veszem föl. A kaptatón úgyis meg fogok izzadni. Az utolsó elõtti gázlónál, úgy láttam, nem kerülhetõ ki, így át kellett gázolnom rajta, pedig itt sem könnyû elérni az elsõ követ. Nem is úsztam meg: befolyt a víz a bakancsomba. Az utolsó gázlón híd vezet át, így ott semmi gond. Megérkeztem a Vinye.hu büféhez. Pecsételés után irány a büfé. Vettem egy kólát. Beszélgettünk egy kicsit, amíg megittam. A büfé cirmos macskája jót szundikált a csempekályha elé rakott széken. Még a simogatás hatására sem volt hajlandó kinyitni a szemét, csak jelezte, semmi kifogása a simogatás ellen. Kicsit irigyeltem tõle a jó meleg helyet.


Miután elfogyott a kóla, tovább indultam, az-az vissza a Cuhához. Itt kicsit félrevezetõ egy tábla, mivel a barlang felé irányítja a túrázókat, a Kõpince-forrás felé. Szóltam is az engem megelõzõ futónak, nem kéne arra menni, mert csak jó mély vízben tudja majd a patakot keresztezni. Hallgatott rám és a GPS-be föltöltött trackre. A patak partján vivõ ösvény volt már sokkal nehezebben járható is. Azért nem bántam a kaptató kezdetét. Fölfelé menet belegyalogoltam a felhõbe. A látás minden, csak nem jó. Megvan az még akár 100-150 m is, viszont a turistajeleket, csak kb. 30-40 m-rõl lehet meglátni. Alaposan kimelegedtem, mire fölértem a fennsíkra. Az elmúlt idõszak idõjárása eléggé megviselte a fákat. Lépten-nyomon kerülgethettem a letört ágakat. A pontõr megjegyezte, én vagyok a 3. 50-es. Helyesbítettem: én csak egy „eltévedt” 18-as vagyok. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, fölvettem a biciklis mezt, s mentem tovább. A délután 2 óra ellenére olyan sötét volt, akár a fejlámpa használata is indokolt lenne. Amíg el nem kezdett lejteni az út, kerülgethettem a méretes pocsolyákat. A legmeredekebb köves-gyökeres szakaszon, csak a túrabotoknak köszönhetõen úsztam meg egy nagy esést. Ez a lejtõ nem igazán tetszett a térdemnek, de csak leértem. A Kõmosó-szurdoknál, az elsõ sziklához tették az ellenõrzõ pontot. Kiszúrtam vele a lapomat, s balról megkerülve mentem tovább a P+ jelzést követve. A továbbiakban eseménytelen úton értem be a célba, ahol megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, megittam a jó forró teát, és hazafelé vettem az irányt.


Nagyrészt látványos túrán vehettem részt. Jó része száraz idõben sem könnyû, de most az idõjárás még rátett egy lapáttal. Átvette a Régi templomok nyomában túrától, az idei õszi-téli szezon legrosszabb idõjárású túrája minõsítést. A Cuha gázlói, annak ellenére, hogy rendben vannak, nem vitte el a kövezést a víz, kifejezetten nehezen gázolhatók.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos cartographia-s térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Gézaházánál szaloncukor és mini csoki mikulás, a célban a szokásos szendvics és tea volt az ellátmány.

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20142014.12.02 20:12:41


Régi templomok nyomában


GPS-el mért távolság: 30,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m. Lassan megszokottá válik, miszerint azt írom, hogy ez csak az általam megtett táv. Ez úttal is ez a helyzet, mert két helyen elkevertem.


Az elõzõ hétvégén összeszedett térdfájásom csak nagyon lassan múlt el, így szabadság ide, vagy oda nem tudtam túrázni. Pénteken már rendben volt a térdem, de inkább nem kockáztattam. Szombaton disznóvágás volt a barátaimnál, aminek köszönhetõen egész nap talpon voltam. Estére sajnos kiújult a térdfájás is és egész éjjel fájt. Persze nem volt az-az éjjel olyan hosszú, hiszen hét óra körülre Nagyvázsonyban akartam lenni. Még reggel is gondolkodtam, meg merjem e kockáztatni a túrát. Mint kiderült, szerencsére a túra mellett döntöttem, ha már elõneveztem. Rossz, gyakran ködös idõben vezettem Nagyvázsony felé. A Kab-hegy mellett elhaladva, fehéres foltokat láttam. Ahol egy kicsit jobban lehetett látni, kiderült, vékony hófoltok azok.


Megérkeztem a rajthoz. Szitált az esõ, így a gyors készülõdésnél ezúttal kamáslit is vettem, s mentem nevezni. Ez egész hamar sikerült, pedig sokan voltak. A sörözõ berendezésébõl adódóan ez csak egyesével volt lehetséges. Egy réteg ruhát, már itt elpakoltam, mert nem akartam az esõben foglalkozni vele. Inkább fázok egy kicsit az elején. Az elsõ jobb emelkedõ majd bemelegít. Ez így is lett, csak erre az emelkedõre bõ 5 km-t kellett várnom.


Végre elindultam. Aszfalton ballagtam ki Vázsonyból, a piros jelzésen. Vigasztalanul szürke az idõ. Elõttem is, mögöttem is túrázók, de nem túl sûrûn. Komótosan ballagtam. Nem éreztem magam túl fittnek. Érdekes módon a térdemnek jobban tetszett az aszfalt, mint a mellette lévõ murvás útpadka, pedig az is jó minõségû. Rájöttem, kár volt föltenni a szemüvegemet, a szitáló esõ rárakódik, s elég rosszul látni. Vöröstón egy padnál el is raktam. Igaz, ezzel távolra nem láttam túl élesen, de hát hol voltak itt éles kontúrok?! A falu szélén irány a kálvária. Hideg szél támadt föl az esõhöz, ráadásul szembõl, de legalább nem túl erõs, csak éppen kellemetlen. Ezzel össze is jött a biciklizésnél általam leginkább utált trojka: esõben, szembe szélben, emelkedõnek fölfelé tekerni. A kápolna templomnál, bekukucskáltam a kis üvegen, s nézem a feliratot. Nem tudom elolvasni az utolsó szót, amit igazolásként föl kellett írni. Miért is raktam el a szemüveget 300 m-el korábban? Elõbányásztam. Azzal sem tudtam elolvasni a gót betûs szöveget. 3 betû, az utolsó s, elõtte vagy nn, vagy nu. Mákom van, amikor az utánam jövõ bekukucskált rögtön mondta, az bizony uns, mert németül van a felirat. Magamtól az életben nem jöttem volna rá.


Újra elraktam a szemüveget, s gyerünk tovább. Rövid szakaszon, füvön mehettünk, majd az erdõben jó sáros út következett. Nagyon csúszik, de legalább nem ragad. Megörültem a kék jelzés elérésének, mert az murvás úton vitt, illetve késõbb köves ösvényen, de azt legalább nem tudták a traktorok összevágni. A Zádorvár elõtt elõjött az elõzõ napi fáradtság, s nem olvasom el alaposan az itinert. Abból, hogy elõször jobbra, majd utána balra térünk rá a piros rom jelzésre, nekem csak a balra jött át. Erre csak a következõ elágazásban jöttem rá. Sebaj! Mentem jobbra lefelé a murván. Ahol már látszott a vár, ösvény és lépcsõ indult felé. Fölkaptattam a jó meredekeken. A kilátó lábánál megvan a pecsét. Nézem a kilátót, s nem igazán értem a lezárás okát. Ennél rozogább kilátókat sem zárnak le. Ráadásul, akárcsak a Vitányvárat mûanyag szalaggal zárták le. Mióta azt lezárták, kétszer jártam a vértesi várban. Most nem mentem föl a kilátóba. Minek? Akár háromszáz méterre is ellátni.


Leóvakodtam a lépcsõn, elballagtam a vízmû bejáratához, fölírtam a lakat típusnevét, s gyerünk tovább. A kék jelzés leválása után, egy futót hívtam vissza az útvonalra, mivel félrevezette az itiner, ami szerint keresztezni kellett volna a távvezetéket a piros romjelzésen. Egészen Barnagig elég jó minõségû murvás úton ballagtam. Úgy félúton, 4-5 éves forma kisfiú jött szembe. A várba tartottak az anyukájával. Nem rossz teljesítmény! A faluban lefényképeztem egy ekére kitett régi fatüzeléses disznó perzselõt, s mentem tovább. A kálváriánál ismét leigazoltam, s gyerünk tovább. Néha kerülgetni kell a pocsolyákat, de nem vészes. Eseménytelenül teltek a kilométerek, ha csak azt nem számítom, hogy páran megelõztek. Próbáltam kicsit gyorsabban menni, de azonnal jelzett a térdem. A tapolcai utat keresztezve változatosabb lett a táj, néhol egész látványos, de aztán ismét csak szántóföldek következtek. Egy elhagyott épületcsoport után kereszteztem Kab-hegy felé vivõ aszfalt utat, s már meg is érkeztem a frissítõ pontra. Ettem pár falat sajtot és egy müzli szeletet, s mentem tovább.


Egy kis dagonyás rész, majd megint jobb út, ami után szalagozás szántóföldre vezetett. A következõ kis erdõségben meg van a Csepelyi templomrom is. Lebélyegzem az igazoló lapot, s nézem merre tovább. A szalagozáson kimentem az erdõ szélére megyek jobbra, de sehol sem látom semmiféle útnak a nyomát sem. Jó iránymutató lehetne a Kab-hegy, ha látszana. Szalagozás a romnál csak visszafelé vezet, vagy mint késõbb kiderült a rövidtáv nyomvonalára. A kukoricaföld föl van tárcsázva. Kiválasztottam egy jobb nyomot, s azon mentem a fasor irányába. Úgy okoskodtam, ha kimegyek az útra, azon jobbra fordulok, akkor elérem a jobbról jövõ utat, amire eredetileg rá kellett volna térni a kukoricáson keresztül. Ballagok az úton, s egy idõ után, gyanússá válik, mintha valami piros romjelzés is lenne. Hoppá a rövidtáv idevezetõ szakaszára tévedtem. Ott az erdõ szélén nekem nem egyszer, hanem kétszer kellett volna jobbra fordulnom, magyarul csaknem visszafelé kellett volna menni egy darabon. Sebaj! Ez az út is bevisz Nagyvázsonyba. Így is lett. Közben, megelõzött néhány hosszútávos túrázó, illetve futó. A templomnál fölírtam a házszámot, s mentem tovább.


Hamar elértem a várhoz. Az újabb pecsét mellé gesztenyés búr kiflit választottam, s mentem tovább. Az egyik ház elõtt méretes liba sétálgatott. Szerintem a búrkiflimre vetett szemet. A temetõ sarkánál néhányan nagyon nézték az itinert. Szerencsére volt útbaigazító tábla, amelyre mindhárom következõ rom föl volt írva. Mivel jó ideje nem volt semmi esõ, ezért megkísértettem a sorsot föltettem a szemüvegemet. Talán, 200 m-t, mentem, mire újra, jó sûrû szemekkel kezdett el szitálni az esõ. Elraktam a szemüveget, s ballagtam tovább. A Szent Mihály kolostor hamar megvan. Pecsételés és fényképezés után folytatom utamat. Viszonylag jól járhatóak az utak, s a Vázsonyi-séd partja igen kellemes. Egy legelõ mellett érdekes göcsörtös, össze-vissza nõt törzsû fát fotózhattam. A Szent Ilona templomrom is hamar megvan. A Tálodi kolostorrom elõtti réten, megvan az útleírás szerinti mocsaras rét. Igazából csak egy rövid szakaszon tocsogós, mivel rossz az út vízáteresze, ezért a Kinizsi forrás vize kénytelen ilyen szélesen szétterülve folyni. Vízálló bakancsban simán át lehet rajta jutni. Ezután, már csak egy kis séta van a romig. A Kinizsi-forrás nagyon bõven adja a vizet. A romnál lepecsételtem az igazolólapot, s a szalagozást követve irány tovább. Igazából ez lenne a zöld jelzés, de én Nagyvázsonyig egyetlen egy jelzést sem láttam. A szalagozás viszont jó. Nemesleányfalu következett. Épp csak a szélét érintettük, s mentünk a régi temetõjébe, ahol a Szent Jakab templomrom található. A romot jórészt borostyán futotta be. Újabb pecsét került az igazolólapra. Az utat folytatva házakat értünk el, majd egy réten vágtunk át, ahol szarvasmarhákat terelt hazafelé egy gulyás és két kutya. Értették a dolgukat. Az egyik kutya akár azt is mondhatnám, idõnként mintegy szórakozásból is megrendszabályozta egy kicsit a teheneket. Az út elõtt, a gazdájuk egyetlen parancsára megállították a gulyát, pedig a teheneken látszott, nagyon mennének.


Ezzel vissza is értem Nagyvázsonyba, s már csak az maradt hátra, hogy az egyre intenzívebb esõben begyalogoljak a célba. Jó negyedórába került, mire sorra kerültem, s megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Ittam egy kapucsínót, s hazafelé vettem az utat. Számomra meglepetés, de teljesen elmúlt a térdfájásom, tehát akár azt is mondhatnám, gyógytúra volt.


Az õsz legrosszabb idõjárású túrája volt a számomra, de ennek ellenére is tetszett. Szeretem ezt a Tanúhegyek utáni túrát (Jobban, mint magát a Tanúhegyek tt-t. Arra csak akkor megyek el, ha száraz az idõ.), mivel mindig más, ráadásul általában elég látványos. Most is az lett volna, ha az idõjárás engedi. Mint máskor is, most is ügyesen oldották meg az ellenõrzõ pontokat. Volt bõven, de pontõr, csak a frissítõ ponton és a várnál tevékenykedett, a többi automata.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 800 Ft-ért itinert, szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot (saját térkép nem kell), oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az ajkai útnál többféle müzli szelet, keksz, sajt, földimogyoró ásványvíz és többféle üdítõ ital, Nagyvázsonyban a vár mellett többféle péksütemény volt az ellátmány. A túra napján fél áron lehetett megnézni a Kinizsi várat.

 
 
Vinye (Hit Pajzsa)Túra éve: 20142014.11.26 15:48:12


Vinye 35


GPS-el mért távolság: kb. 36,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.


Egészen szombat délutánig úgy voltam vele, nem indulok ezen a túrán, mivel igen sokat jártam már azon a környéken és tulajdonképpen csak a bakonyszentlászlói út és az Ördög-rét közti szakasz lenne új, ráadásul a fõszervezõ eddigi túráin megszokottnál jóval drágább is. A füredi túra igen jól ment, így elindult a vezérhangya, ki kéne próbálnom, hogy bírja a talpam és a bokám a sorozatterhelést. Kiderült, kiválóan bírták. A túrán, de még hazafelé sem éreztem, hogy a térdemnek viszont nem tetszett. Csak este kezdett el fájni, de akkor masszívan.


Reggel ugyanolyan szomorkás szürke idõben értem Vinyére, mint elõzõ nap Füredre, csak most sokkal kényelmesebben vezetve, pláne azután, amikor az útszéli magas partról egy õzbak nézett le rám. Meglepõen sok autó érkezett már elõttem is. Rövid készülõdés és mentem nevezni. Gyorsabban túlestem a procedúrán, mint szombaton. A fõszervezõ elmondta a túra végén, teával és lángossal várnak a büfében (ezzel magyarázatot is nyert a magasabb nevezési díj). Már otthon megnéztem a kiíráshoz föltett térképet, de a végén kiderült, nem elég alaposan, illetve a hely ismeretében föl sem merült bennem, hogy november második felében be kelljen menni az Alsó-Cuha-szurdokba.


Tempósan nekivágtam az útnak. Az üdülõtelkekig aszfalton mentem, majd tanulva az elõzõ napiból, már az elsõ emelkedõ kezdetekor megszabadultam egy réteg ruhától. Maradt a gyapjú póló és a soft shell kabát. Ezen a kaptatón, rögvest éreztem, nem vagyok túl fitt, pedig ez montival többnyire kitekerhetõ a számomra, tehát nem igazán húzós. Nem úgy megy az emelkedõ, ahogy azt megszoktam. Mivel már alig van levél a fákon, többször is lehetett látni alattunk a Zabolai-utat, amíg el nem kanyarodtam Fenyõfõ felé. A zöld háromszögjelzésen meglepetés: tavaszi (száratlan) kankalint fényképezhettem. A túra során, még hat helyen láttam. A Bakonyban általában ez az elsõ tél-végi virág. Nem bánnám, ha most is ezt jelezné már. Gyorsan elértem a Pápalátó-követ. Ahogy Pápát, úgy a kétjegyû igazolószámot sem látom. Ez utóbbi jobban zavar. Az elõttem menõk sem találták, így hát fölírtuk az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámát. Lefelé menet, azért a szikla tövében, még félig körbementem, tartva a fõszervezõ furmányától. Néha elég trükkösen, kispistázó ellenesen teszi ki a kódot, amit jónak tartok. A szikla igen szép, de nyoma sincs számnak.


Leereszkedtem a szikláról, s jó tempóban haladtam tovább. A túrán, négy csoport haladt nem túl nagy sebességkülönbséggel, s elõzgettük egymást. A piros jelzésen hamar megvan a bejáró, a Bejáró-barlanghoz (Kakashegyi-barlang). A visszafelé jövõk jelezték, nem találtak kétjegyû számot, csak háromjegyût. Fölmentünk a barlang fölé és ott is kerestük. Sehol semmi. Maga a barlang sincs, mivel annak már régen beomlott a bejárata. Fölírtuk a talált számot, s megegyeztünk, megkérdezzük a fõszervezõt, hova dugta el. Leóvakodtam a köves lejtõn, s mentem tovább. Néha a helyismeretemnek köszönhetõen, nem a jelzésen mentem, hanem a mellette vezetõ úton. A Zabolai-útra azért csak a jelzésen mentem föl. Ez a murvás út biciklivel kellemesebb, mint így gyalog.


A sárga jelzés elejét, cefetül összevágták a munkagépek. Keresgetjük, melyik a legkevésbé sáros nyom. A patakon, két keskeny gerendán óvakodunk át. Van benne víz bõven. A S - S+ jelzés elágazásánál csak a helyismeretem segít. Se használható jelzés nincs, se az itiner nem írja le rendesen. Sokan mentek tovább Porva felé, így a gyorsabbak közül többen csak a vasútállomáson értek utol. Az internetrõl letöltött térkép sem segít, mivel az üveghuta helyett a Ferencházi vadászház felirat szerepel (nem mintha az üveghuta létezne). A valóságban az bõ 700 méterre van, kissé visszafelé, fönt a hegygerincen. Ez az emelkedõ, jól megszuszogtat, utána viszont kellemes séta következik Porva-Csesznek vasútállomásig, ahol Anita fiai adják az igazoló pecsétet. Vettem tartaléknak egy kólát, s mentem tovább. Gondolkoztam, a P+ jelzésen megyek föl a gesztenyés felé, de nem volt kedvem idõt veszíteni a nem igazán követhetõ jelzésen. Maradtam a kiírás szerintin. A Károlyházi-víznyelõnél ketten utolértek, s együtt mentünk Csesznekig. A fennsíkon, a fenyves mellett olyan sáros az út, hogy inkább az erdõben mentünk, bár ott meg a szederindák akartak bennünket lépten-nyomon elgáncsolni. A Gesztenyésnél is kerestük, merre tovább. Ahol régen a Bakonyi Mikulás vezetett, ott most fel volt szántva a föld, így maradtunk az úton és kerülgettük a sarat. Szerencsére nem túl hosszan. A 82-es útig, inkább az vadgesztenye fasorok között lévõ út, P+ jelzéssel ellentétes oldalán mentünk, mert az sokkal jobb. A következõ ellenõrzõ pontig eseménytelenül telik az idõ. Fölírtuk, mennyibe került az esõbeálló. Horror sokba. Régebbi építésû kisebb házat is lehet érte kapni falun. Ezután, igen szép rész következett, mivel a Kõ-árokban haladtunk. Ez évben elég sok helyen átrendezte az ösvényt a víz. Kiérve szép a vár látványa. Társaim bementek a büfébe kávézni, én meg mentem tovább. A várban fölírtam a kódot. Arra gondoltam, ha már a Hódos-érnél Castor volt, akkor itt Polluxnak kéne lenni. Hát nem. Itt a Sagittarius volt a kód.


Gyerünk tovább. Már elõre fáztam, a következõ, unalmas aszfaltos szakasztól. Szerencsére egy részét levágta a jelzés, de maradt így is bõven. Utolértünk egy túrázót, valamivel félúton túl, õ is azon morgott, mikor lesz már vége. A Cuhát keresztezve, végre letérhettünk róla. Eddigre már tudtuk, hogy a kód, nem fönt a barlangbejáratnál található, hanem lent a Cuha mellett. Így gyorsan meglett. Kicsit vissza, s már kaptattunk is ki a völgybõl. Fönt újra találkoztunk egy gyorsabb csoporttal, akik kérdezték, nekünk sincs kedvünk, a szurdokhoz? Nem volt. Egyébként erre a szakaszra meg se néztem az itinert. A kényelmes murvás úton sétáltunk be a célba. Igazolás után megkaptam a kitûzõt és az emléklapot. Ittam egy teát. A lángosra várni kellett. Addig beszélgettünk a fõszervezõvel és Viktorral. Legalább volt idõm megkérdezni, hova a hányásba dugta el a kétszámjegyû kódokat. Bevallotta, ezt elszúrta. Õ is az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámára gondolt, amit egyébként föl is írtunk. Megemlítettem a S - S+ elágazást is. Elismerte a hibát. Itt jön ki az a probléma, hogy Viktor jelzések nélkül is kiválóan ismeri a Bakony ezen részét, s nem mindig sikerül az elõször erre járók fejével gondolkodni. Ilyen hibát, már én is követtem el itiner írásnál. Ekkor derült ki, az Alsó-Cuha-szurdokon át kellett volna menni, viszont esõs november lévén, az se baj, ha valaki kihagyta. Nagy víznél, esõs-sáros, illetve havas-jeges idõben az Alsó-Cuha-szurdok veszélyes, amit már a néhány éves cartographia-s térképek is tartalmaznak. Javasoltam, jövõre, föl a Zsivány-barlanghoz tegye az ellenõrzõ pontot. Remélem nem fogadja meg, mert akkor sokan fognak átkozni. Jó magasan van és kegyetlenül meredek hegyoldalon lehet följutni. Sáros idõben veszélyes és szinte reménytelen feladat.


Jó kis túra. Nagy része látványos is. Egy tanács: a fõszervezõ túráira nem érdemes saját térkép nélkül elindulni, és egy iránytû, vagy tájoló sem árt. Önmagában az itiner, de még lehet, hogy az egyébként letölthetõ GPS track is kevés.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A célban medvehagymás tejfölös lángos és tea volt az ellátmány.

 
 
Füredi ŐszTúra éve: 20142014.11.26 15:45:23


Füredi õsz 30


GPS-el mért távolság: kb. 29 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 880 m. Most egy technikai hiba miatt nincs pontos távolságadatom, de csak egy-kétszáz méter lehet az eltérés. Kb. másfél kilométer után vettem észre, hogy lemerült az akkumulátor a GPS-ben.


Szolgálatból indultam túrázni, így igencsak siettem, hogy el tudjam csípni a 30-as táv nevezési idejének végét. Szerencsémre hamar találtam parkolóhelyet, fölkaptam a hátizsákot, s irány nevezni. A rajtban viszont nem voltam túl szerencsés. Negyedórát álltam sorban, mire még éppen sikerült beneveznem. Utánam viszont nem állt senki sorban, tehát kár volt annyira sietnem. Ez idõ alatt a kezemben melengettem, a GPS ceruza akkuit, hátha magukhoz térnek, mert nem sikerült bekapcsolnom a ketyerét. Két hete töltöttem föl õket, s bizony ez nem jó jel. Október elején, az elsõ hidegebb idõs túrákon, hirtelen lecsökkent a feszültségük, de még simán kibírtak 8-10 órát. Megkaptam a térképes igazolólapot. Visszamentem a kocsihoz, s megcsináltam, a máskor nevezés elõtti készülõdést. Szerencsére már el tudtam indítani a GPS-t, és én is nekivághattam a távnak. Az idõjárás majdnem olyan szomorú szürke, mint egy hete a Lõvéreken. A városból kifelé menve szerencsére találtam egy kis boltot, ahol vettem két elemet tartaléknak.


Ballagok kifelé kényelmesen. Elértem a Koloska-völgyi elágazást, ahol mindhárom jelzés irányába vitt szalagozás. A térkép alapján kiválasztottam a megfelelõt, s gyerünk. Végre vége az aszfaltnak, viszont kezdetét vette a túra legrondább emelkedõje, a Péter-hegyre. 100 méternél nagyobb szintet tudtam le úgy, hogy a markolat alatt kellett fognom a túrabotot. Alaposan kimelegedtem és le is izzadtam a végére. Az ellenõrzõ pontnál elõbányásztam a túrajelentést is. Közben megjelent két kutya, alaposan lehagyva a gazdikat. Pecsételés után, szalagozást követve leereszkedtem a hegyrõl. Lent ellenõriztem a GPS-t, mûködik-e még. Hát nem. Elemcsere. Az akkuknak annyi, selejtezhetõk. Kényelmes úton ballagtam tovább. Újra elértem a Koloska-völgyet, s ezzel a második ellenõrzõ pontot. A pecsét mellé tea, vagy forralt bor és pogácsa járt. Én a teát választottam. Jól esett a meleg innivaló. Remélve, hogy hamarosan jobb emelkedõ kezdõdik, levetettem a régi (zöld) gyakorló zubbonyt, s tempóztam tovább. Sajnos egészen a Recsek-hegyig kellett várnom erre az emelkedõre. Az enyhébben hiába tempóztam, nem tudtam rendesen kimelegedni. A rövidtáv leválásánál volt a 3. EP. Ismerõs családot értem utol. Tovább menve, érdekes fatuskóra lettem figyelmes. Oldalról olyan volt, mind egy ülõ ragadozó madár. Lefényképeztem és mentem tovább. Végre jött a Recsek-hegyi kaptató. Szuszogtam rendesen, mire fölértem, de legalább már nem fáztam. Fönt megkaptam a következõ pecsétet, s megkezdtem a leereszkedést a hegyrõl. Ezt a túrát végig az jellemezte, hogy a hegyekre, a meredekebb oldalukon mentünk föl, s a lankásabban ereszkedtünk le. Õszintén megmondva, én ezt a változatot kedvelem jobban.


Nem mentem túl sokat, mire elértem Hidegkút szélét. Épp csak érintettem a falu szélét, s mentem is föl a Zsellér hegyre. Néha egész jó lenne a kilátás, ha nem lenne minden szürke. A következõ jobb emelkedõt, a Kis- és a Nagy-Gella jelentette. Különösebb kilátás nincs róluk, viszont a Nagy-Gelláról lefelé menet igen. Az 5. ellenõrzõ pontról, nagyon szép a panoráma. Utána viszont a szõlõk és a házak között, a jórészt aszfaltos szakasz elég unalmas, fõként álmosan. Az Új-hegy után változatosabb terep következett. Leereszkedtem az Evetes-völgybe. Jobbról, szarvasmarhák legeltek, illetve inkább csak kísérleteztek a legeléssel, hiszen olyan rövid a fû, mintha birkák legelték volna le. A Hidegkúti-séd völgye viszont szép. Itt le is lassultam egy kicsit. A völgybõl kikapaszkodva, a ligetes fennsík is tetszik. A 6. ellenõrzõ ponton a pecsét mellé egy kis nápolyit és ropit kaptam. A sós rudacskák nagyon jólestek. A Nagy-mezõ is szép, de azt magunk mögött hagyva, ismét lakott területen vezetett az utunk. Néha szép a kilátás. A tájékozódással, még itt sem kellett túl sokat foglalkozni.


A Tamás-hegyre vezetõ emelkedõ elején újabb ellenõrzõ pont, ahol jonatán almát kaptam a pecsét mellé. Zsebre vágtam, s folytattam az emelkedõt. Utolsó emelkedõként, több mint 700 m szint után, már nem esett olyan jól, ráadásul, hogy keretbe foglalja az egészet, ez volt a második legmeredekebb. Végre fölértem. Az ellenõrzõ pont után megettem a hegy elején kapott almát. A jelzés egy régi kék jelzésen, kõmezõn vezetett. A hegyrõl leereszkedõben rájöttem, miért vitték új útvonalra a kék jelzést. Részben már beépítették a régit, s már csak egy foghíj telken át lehetett leereszkedni az aszfaltútra. Ezen a foghíj telken is kivágták már a fenyõket, tehát valószínûleg beépítik. Ettõl kezdve, viszont csak egy rövid séta volt hátra a célig. Megkaptam az emléklapot és a hûtõ mágnest, ettem egy kis mákos tésztát és hazafelé vettem az irányt.


Jól szervezett, szerencsésebb idõjárás esetén nagyrészt látványos túra. Egy-két helyet leszámítva, jó szalagozás és táblázás segítette a tájékozódást.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1400 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), emléklapot és kitûzõt, vagy hûtõ mágnest kaptunk. A rajtnál tea, a 2. EP-n tea, forralt bor, kétféle mini pogácsa (de nyugodtan lehetett többet is venni), a 3. EP-n PEZ cukorka, a 6. EP-n nápolyi és ropi, a 7. EP-n alma, a célban mákos tészta, forralt bor és tea volt az ellátmány.

 
 
LővérekTúra éve: 20142014.11.19 18:58:47


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760m. Ez, ezen a túrán is csak az általam megtett távot jelenti, mivel három helyen letértem róla. Az eltérés ez esetben alig pár száz métert jelentett.


A hét közepén elkezdtem gondolkodni, mi legyen: 40-es táv a teljesítménytúrán, vagy pénteken egy vértesi túra, ahol a nehéz bakanccsal is kipróbálom az újfajta lúdtalpbetétet, és szombaton a 25-ös táv. A péntekre várható szép idõre tekintettel, illetve mivel mûködött bennem a kíváncsiság, hogy eddig be nem járt, de montizásra alkalmasnak tûnõ utakat nézzek meg, az utóbbi változat mellett döntöttem. Egy váratlan, de kellemes meglepetéssel is szolgált Vértessomló, a Krisztina cukrászdával. Normális árakon, 15-20 féle tortaszelet és süti közül lehet választani, viszont csak 10-kor, vagy 12-kor nyit ki. A bõ harminc kilométeres túra vége felé, eléggé éreztem a bokámat és a talpamat is a merevebb talpú bakancsban, ezért maradtam az eredeti döntésemnél, nem mertem bevállalni a hosszú távot. A Lõvérek tt. vége felére kiderült, mehetett volna.


A túra napján, kényelmesre számítottam ki a reggeli készülõdést és utazást. Így, Murphy törvényeinek megfelelõen túl korán értem Sopronba (ha hagysz bõven tartalék idõt, akkor a megszokottnál is rövidebb ideig tart az út, ha nem akkor tuti, hogy még a normálisnál is lassabban tudsz csak haladni, és vagy csak koppra érkezel, vagy elkésel). Érdekes a Soproni-hegység. Nem az elsõ alkalom, amikor a hegység és környezetének idõjárása nagyon eltér egymástól. Most is, ahogy közeledtem, látszott, hogy a hegység, nagyon sötét, majdnem fekete szmötyibe (pára, por és korom keveréke) burkolózik. Kényelmesen leparkoltam, játszottam egy kicsit a telefonomon, s negyed nyolckor beneveztem a 25-ös távra.


Végre elindulhattam. Az idõ borult és elég hideg, pláne péntekhez viszonyítva. Egész napra ez a jellemzõ. A szokottnál is sötétebb van. Ez alkalommal eldöntöttem, megnézem a Pálos-Karmelita kolostort. Ennek megfelelõen, tettem egy kitérõt a kék jelzésrõl. Nem is értem, miért nem arra vezetik. A kolostor temploma szép, bár eklektikus. Maga a templom román stílusú, míg a homlokzat és a torony barokk stílusban épült hozzá. Látszik a többszöri átépítés. Nézelõdés és fotózás után visszatértem az útvonalra, ahol hamarosan megkezdtem a Kutya-hegyre vezetõ több mint száz méteres szintkülönbségû kaptatót. Alapos bemelegítést jelentett. Fönt viszont kellemes az út. Az Ágfalvára vezetõ elég meredek és vízmosta lejtõ most is szép. A faluban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ittam egy üdítõt, s mentem tovább.


Ez alkalommal, kis kitérõvel körbejártam az ágfalvai evangélikus templomot. Ez is látványos. Ennek meg inkább a tornya tûnik eredetinek, amihez aztán hozzáépítették a hajót. Visszatértem az útvonalra. A kivezetõ szakasz nem rossz, viszont utána a patakhoz vezetõ rész nagyon sáros, a pocsolyák, csak üggyel-bajjal kerülhetõ ki. Az elsõ átkelés nem vészes. A második olyannyira nem tetszik, hogy inkább kerülök egyet. Tovább mentem egyenesen, s a következõ „T” elágazásban fordultam balra. Emlékszem rá, vitték már az útvonalat erre. Kipróbáltam. Nincs patakátkelés, viszont alighanem több a sár (elég jól kikerülhetõ) és nem olyan hangulatos, mint az eredeti. Legközelebb, ha ilyen csapadékos lesz az idõ, az erdõben fölülrõl fogom kikerülni, a bekerített részt. Jó kis emelkedõn értük el a Fehér-úti-tavat. Lefelé menet, az utat balról. igazi sötét fenyõerdõ szegélyezi. Meglepetés! A meredek partoldalban, két darab virágzó cikláment láttam, egymástól 5-6 m-re. November közepén! Természetesen lefotóztam, bár a szederindáktól és a meredekségtõl, nem tudtam elég közel menni. Ennek megfelelõen jól jött az optikai zoom. Olyan kevés a fény, hogy az egyébként jó kézremegés kiküszöbölõ ellenére, a 8x-és 10x-es zoommmal, 12 képbõl, csak 2 lett éles. Elértem a második ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen, ettem egy szelet zsíros kenyeret. Feltûnt, nem látom a megszokott szörpöket és vizet. A pergola mellett, tea készült. De régóta vártam már ezt, hogy a hideg szörp helyett meleg teát kapjunk! Alighanem mások is megörültek neki, mert a fõszervezõ alig gyõzte öntögetni. Hirtelen sokan vettük körbe a teáért.


Frissítést követõen, vidámabban indultam tovább. A Kovács-patakhoz vezetõ lejtõn, gyérítik az erdõt, és sajnos „jó” szokás szerint az úton hagyták a fákat. Alighanem ott is maradnak még vagy húsz évig, az-az, a következõ gyérítésig, mert még botfaként sem adhatók el. A patak átkelés nem gond. A túra bottal kiböködöm, hova lépjek a túlparton. Megvan. Elég szépen dolgozik a víz. Még néhány nagy esõ, s bizony részben el fogja vinni a patak a murvás út egy részét. Hamar letértünk errõl az útról és megkezdtük a következõ meredek emelkedõt. Szuszogtam rendesen. Csak keveset mentem a gerincen, s már jött is a meredek lefelé a Köves-árokba. A patakot itt jó kis hídon kereszteztem. Alig száz méter után kezdõdött a túra legkeményebb emelkedõje, az Ultrára, de legalább szép erdõben vezet a szalagozás. A Kis-Ultránál, épp csak kereszteztem a mûutat és már meg is kezdtem a nemszeretem leereszkedést a Tolvaj-árokba. Az ottani ösvény viszont szép, de most nagyon oda kellett figyelni, hová lép az ember, mert sok a sáros süppedõs rész. A K+ jelzés jó meredek úton vezet ki a völgybõl, utána viszont kényelmes utakon értem el a Várhely-kilátót. Az ellenõrzõ ponton kapott müzli szeletet azonmód meg is ettem. Beszélgettünk egy kicsit, s már mentem is tovább.


A Tacsi-árok fölött vezetõ szakasz az egyik kedvencem a hegységben. Valaha vasút lehetett. Elég hamar elértem az aszfalt utat és azon ballagtam a Károly-magaslatra. Megállás nélkül kezdtem meg a városba történõ leereszkedést a kék háromszögjelzésen. A városi szakasz is hamar lement. Ezen a szakaszon jó a kék jelzés, és az itiner is. Mivel bõven volt még a szintidõbõl, ezért elõször elmentem a kocsihoz, s átöltöztem. Mint rájöttem, ez most hiba volt, mert vagy tizenöten futottak be közvetlenül elõttem és elég sokáig kellett sorban állnom, mire megkaptam az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Ismét csak jól szervezett túrán vehettem részt, mint általában a CATS-esek túráin. Az idõjárás nem volt igazán kegyes hozzánk, de legalább megúsztuk köd és esõ nélkül. A szél sem igazán zavaró, mert felfogták a fák és a hegyek. Néha egész rendesen zúgott a fák ágai között, amibõl a felszínen alig éreztem valamit. A tájékozódással két okból sem kellett foglalkoznom: egyrészt többedszer vettem részt rajta, másrészt, az egészen jó turistajelzések ellenére, az egész útvonal végig volt szalagozva és táblázva. Õszintén szólva, az itinert, csak otthon vettem elõ, a térképet is csak azért, lássam meddig jutottam. A térkép még mindig pontatlan, s ez így is marad, amíg ez a rendelt adag el nem fogy. Mondjuk ilyen szalagozás mellett, ha nincs nagy köd, ez nem probléma.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itinert, színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt, de a szalagozás olyan, hogy feleslegessé teszi), emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma, savanyúság és végre meleg tea, a Várhely. kilátónál müzli szelet, a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
Ajkai LihegőTúra éve: 20142014.10.28 20:38:24


Ajkai lihegõ 30


GPS-el mért távolság: 38,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 715 m. Ez megint csak nem a hivatalos túratáv, mivel elõre nem tervezetten, tettem egy 9,85 km-es kitérõt. Ezek alapján, a túra kiírás szerinti útvonalának távja 28,8 km és 29, 2 km között lehet. Sajnos, sem a kitérõ kezdetekor, sem a végén nem néztem az összesített szintet, de 550 és 600 m között lehet a túra összesített szintemelkedése.


Erre a napra, három túra közül is választhattam. Mivel elõzõ hétvégén elkezdett fájni egy kicsit a térdem, s ezzel kapcsolatban kellemetlen tapasztalatom volt a Deák teljesítménytúrával, ezért ilyen sáros idõben eleve kiesett. A 32 km-es távot, plussz 8-10 km visszautat Porva-Csesznekrõl Bakonyszentlászlóra is sokalltam (a vége mégis majdnem ennyi lett), illetve mivel a Déli-Bakony ezen részén keveset túráztam, ezért választottam ezt a túrát.


Az idõjárás elég szomorkás, de végre nem fenyegetnek esõvel a meteorológusok. Már a rajtidõ kezdetére Ajkán voltam, ahol még vártam egy kicsit, hogy rendesen kivilágosodjon (fölösleges volt). Gyorsan beneveztem, a Smaragd büfében ittam egy kólát és már indultam is. A nevezésnél elmondták, hogy a teljes táv végig van szalagozva, piros fehér szalaggal (bent a városban is!). Az útleírás kiválóan használható Ajkán, mivel pontos a leírás és tartalmazza az utcaneveket, amelyeken mennünk kell. Ennek megfelelõen könnyedén kitaláltam a városból. 4 km megtételével értem el a volt Jókai bánya völgyét, amivel megkezdõdött a túra látványos és kellemes része. Szép ez a völgy. Kicsit enyhült az idõ, meg már sikerült bemelegednem egy kicsit, az enyhe emelkedõn, ezért megszabadultam egy réteg ruhától. Elballagtam a befalazott bányabejárat mellett, s igazán szép erdõben talpaltam. Egy pihenõhelyen letértem az aszfaltról, s kezdõdött az elsõ „lihegõ”. Egy elég meredek, az Odvas-kõhöz vezetõ kaptatóval körülbelül azonos szintemelkedésû, de azért annál lankásabb lépcsõ vezetett ki a völgybõl, közben érintve a Pokol-likat (Savanyó Jóska-barlang). Az elejére bementem, de rájöttem, ezen a csúszós lejtõn, a vésztartalékként mindig nálam lévõ pici fejlámpával nem célszerû lemászni. Inkább folytattam a kaptatót. Kellemes szintúton, majd enyhe lejtõn folytattam, valahai murvás úton, Padragkút felé. Az erdõbõl kiérve, még ilyen trutyi idõben is szép a kilátás. A lejtõ meredekebbé vált, és sajnos sárosabbá is. Ahol lehetett, inkább az impregnálás gyilkos vizes fûben mentem, mint a ragadós sárban. Egy domb mögül hamarosan kikandikált egy templom tornya.


Kisvártatva beértem Padragra. Amikor a túra térképe készült, még létezett az Andi presszó, de szóltak, ez az ellenõrzõ pont, a presszóval együtt megszûnt. Így egyenesen a faluból kivezetõ irányra álltam rá. Gyorsan kiértem, és már a Padragi-víz völgyében kopogott a köveken a túrabotom hegye. A felújított sárga háromszögjelzés és a szalagozás is fölvitt a Padragi kilátóhoz. Sajnos a kilátót nem újították föl, ráadásul a látás sem olyan jó, így nem mentem föl. Fölírtam a kódot, s mentem tovább. A Padragi-szikláknál, ahogy számítottam is rá, elég nehézkes a leereszkedés. Jókora csúszásnyomok láthatók a szalagozásnál. Inkább egy kicsit távolabb mentem le. Egy kisebb eséssel megúsztam. Lent egy kilométeren keresztül, a patakmederben vezet a jelzés. Nincs túl sok víz, így nem olyan nehéz a haladás, viszont megköveteli az óvatosságot. Kikapaszkodva megcsináltam a Király-kúthoz vezetõ letérõt, fölírtam a kódot s gyerünk. Rögtön utána jelentõsége lett, milyen színû a szalag. Figyelmetlenségbõl rossz szalag vitt félre. Szerencsére 50-60 m után rájöttem, valami nem OK. Visszanéztem, s rögtön megvolt a helyes jelzés. Sajnos a megtévesztõ szalag számomra elérhetetlen magasságba volt kötve. Száz méter után, régi murvás utat értem el, de az hamarosan elment jobbra. Füves úton mentem a Bújó-lik víznyelõ barlangjáig. A sáros meredeken leóvakodtam a nyíláshoz. Egész jól néz ki. Aszfaltúton folytattam az utamat. A Sárcsi-kút elõtti kanyarban nagyon frissnek tûnõ sárga háromszögjelzést láttam meg. Persze azonnal beindult a vezérhangya. A szeptemberi-októberi Taliándörögd környéki montis túráimon feltûnt, hogy a Kab-hegy tömbjének délnyugati oldalán van valami kilátóféleség, ami tavaly még nem volt ott. Lehet, ez a jelzés odavezet? Az ellenõrzõ ponton ettem egy piskótaszeletet, ittam egy kis szörpöt. Rákérdeztem a pontõrökre, tudják-e hová visz a jelzés. Õk se tudták, de az új kilátóról hallottak. Eldöntöttem, egy kis kitérõ belefér, tehát utánajárok. A háromszögjelzések általában elég rövidek, ritkán hosszabbak 1-2 km-nél.


Elindultam vissza és rátértem az új jelzésre. Most elég vizes az út. A Nyír-tó és láp elég vadregényesen néz ki. többször is úgy látszott, mindjárt kiérek a nyílt terepre, s meglátom a kilátót. Ilyenkor, száz-kétszáz méterrel elõtte, mindig elkanyarodott a jelzés. Jó ideje mentem, s még mindig semmi. Nézem a GPS-t. Már több mint három km-t jöttem. Eldöntöttem, 5 km-nél visszafordulok. Szerencsére egy bal kanyar után, emberi hangokat hallottam a bozót felõl. No, akkor itt csak lesz valami. Végre meg van a kilátó. Térképeken még nem szerepel, hiszen idén augusztus végén adták át. A Lugos-tetõn található. 4,2 km-re van a Sárcsi-kúttól. Természetesen fölmentem. Körpanorámás kilátó. Igaz észak és északkelet felé nem lehet túl messzire ellátni, de a többi rész kilátása remek (lehet, ha nem olyan trutyi az idõ, mint akkor, de azért így is jó). Készítettem néhány fényképet, felvettem GPS pontnak, s indultam tovább. Nem akartam ugyanazon az úton visszamenni. Föntrõl jól látszott a Som út csíkja. Úgy véltem, arra jobb és rövidebb lesz. Elmentem a Baglyas-barlangig, s ott a 3. nyiladékon elindultam az aszfaltút felé. Érdekes és szép területen visz. Már a terület neve sem rossz: Bazaltkarszt. Geológiai ismereteim enyhén szólva is hiányosak, de nálam a bazalt és a karszt nem annyira összeillõ fogalmak. A terület nagy része kisebb-nagyobb mohával benõtt bazaltdarabokkal borított. Nyugaton 40-50 éves bükkös, ahol messze ellátni, keleten fenyves-nyíres-somos vegyes erdõ. Sok víznyelõ látható a területen. A terület nagy részét tocsogók borítják. Rengeteg a kisebb-nagyobb vízfolyás. Érdekes ez és az Agár-tetõ tömbje is. A felszínt nagyrészt bazalt borítja, alatta viszont már akár fél méteren is mészkõ található. Valószínûleg a nagy kiterjedésû fennsíkoknak köszönhetõ a Déli-Bakony sok forrása is. A tocsogókból látható, hogy a csapadékvíz nem tud gyorsan lefutni, hanem leszivárog, vagy a víznyelõbarlangokon keresztül jut a hegyek belsejébe. Természetesen az utakat is tocsogók és erecskék borítják. Az M-1-es és az Öreg-köves víznyelõ barlang között mentem el. Az Öreg-köveshez már nem tértem le. Viszont azon a területen olyan mély horhos van, hogy a benne növõ magas fenyõk csúcsa van velem egy szintben. Hallani, ahogy lent folyik a víz. Ez is a víznyelõ rendszerhez tartozik. Hamarosan kiértem az aszfaltra, s arra balra fordulva mentem a kiírás szerinti útvonalra. A Kis-rétnél jobbra rátértem a S+ jelzésre. A napsütésnek köszönhetõen igazán kellemes az idõ.


A két hajtûkanyaros szakasz igen szép. A kilátótól 5,57 km-t jöttem. A Hubertus lak elõtt jobbra leballagtam az aszfaltról. A Peres rétre kiérve, kicsit megint letértem a szalagozásról (megkerültem egy facsoportot), mert följebbrõl szép a kilátás. A Köves-árokban letértem a Szerencse fel-forráshoz, majd mentem tovább. Az alsó szakasz itt is szép. Elértem a faházakat. Az ellenõrzõ ponton megörültek nekem. Megvan az elveszett ember! Ettem egy szelet zsíros kenyeret, s mentem tovább. A Bánya-múzeumtól lehet, jobban járok, ha az aszfalt fölötti murván megyek. Majd legközelebb. Csinger után, még megmásztam a Pörös-tetõt. Szép a kilátás a Csinger-völgyre. A Vízmûtõl Ajkára, a Somlóra és Magyarpolányra remek a rálátás. Nem volt más hátra, mint a városban begyalogolni a célba.


A célban megkaptam az emléklapot és kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, a büfében ittam egy kávét, átöltöztem (a nadrágomra vastagon rászáradt a sár) és hazafelé vettem az irányt. Beszélgetés közben a fõszervezõ elmondta, már õk is gondoltak egy a kilátóhoz vezetõ hosszabb távra, csak tavasszal, amikor szervezni kezdték a túrát és a térkép is készült, még nem létezett a kilátó. Beszéltünk arról is, hogy össze kellene hangolni a túra idõpontját Horgony Anitával, ne legyen egy napon két bakonyi teljesítménytúra.


Elég könnyû és gyakran látványos, jól szervezett túra. A legkevésbé sem látszik rajta, hogy a szervezõknek ez az elsõ alkalom, amikor teljesítménytúrát szerveznek. Talán csak a Padragkútra, nyílt terepen vezetõ másfél-két kilométere nevezhetõ monotonnak, de azt is jócskán enyhíti a kilátás, ráadásul nem is elég hosszú ahhoz, hogy valóban egyhangú legyen. Az új Molnár kilátóból remek a panoráma, megéri felkeresni. A turistajelzésen kívül, a Kab-hegy körüli aszfaltos útról és a Som útról is nagyon könnyen megközelíthetõ. A szalagozás sokat segített, ugyanis a turistajelzések igen gyérek. Régen voltak felújítva. Kicsit sok az aszfalt, és a városi rész, de azt hiszem, ez õsszel, pláne ilyen esõs idõben nem is olyan nagy baj. A sarat, még az aszfaltnál is kevésbé szeretem. Az erdészeti aszfalt utak ráadásul szép részen vezetnek. Az elején úgy gondoltam, jobb lett volna a rajtot a Csinger-völgybe tenni. A végére átértékeltem. A vasútállomás elõnye, hogy könnyen megközelíthetõ vonattal és busszal, a Vízmû elõtt, és utána egy darabig remek a kilátás. A Csingeri rajtot csak autóval lehet könnyen megközelíteni. A kilátás egyértelmûen a vasútállomás mellett szól.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800 Ft-ért színes térképet, igazolólapot, itinert, emléklapot és kitûzõt és kaptunk. Az útvonal szalagozása és az itiner kiváló (nem kellett sokat foglalkozni a tájékozódással). A Sárcsi-kútnál piskótaszelet, vagy müzli szelet és többféle szörp, a parkerdei ellenõrzõ pontnál zsíros, lekváros és dzsemes kenyér, a célban édesség volt az ellátmány.

 
 
TatabányaTúra éve: 20142014.10.22 19:25:57


Tatabánya 30


GPS-el mért távolság: 42,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1110m. Ez természetesen nem a hivatalos túratáv, hanem ennyit mentem, a lassan már hagyományosnak tekinthetõ „eltévedéseimmel” együtt.


A kõszegiek, ismét nehéz döntés elé állítottak, a túrájuk áthelyezésével, amire a munkanap áthelyezés kényszerítette õket. Az Írott-kõ túrát és ezt is kedvelem. A jövõ hónapban vezetek erre egyesületi túrát, amely felmenne a Gesztesvárhoz is, azonban felmenni, csak akkor érdemes, ha be is lehet menni a várba. Nyár elején a vár zárva volt ezért a túra elõtt célszerûnek láttam ellenõrizni, hogy nyitva van-e, ez segített dönteni.


Reggel, sajnos késõbb értem Felsõgallára, mint terveztem. Ennek eredményeként, sok idõm ment el parkolóhely kereséssel, így majdnem nyolc óra volt, mire nekivághattam a távnak. Elég hûvös a reggel, de a szokásos vértesi bemelegítõ kaptató után, alig vártam a Csákányospusztára érkezést. Mivel sok nálamnál lassúbb túrázó volt elõttem is és mögöttem is (nem szeretek senkit olyan helyzetbe hozni, hogy rövid idõn belül többször kelljen elengednie, mert utolérem fotózás miatt, én meg nem szeretek a sajátomnál lényegesen lassúbb tempóban gyalogolni), ritkán álltam meg fotózni, pedig fõként az elsõ szakaszon volt miért. Fantasztikusak voltak a kora reggeli fényben fürdõ, bõséges harmattal borított növények. Az ellenõrzõ ponton megszabadultam a pulóvertõl, s mentem tovább. A Mária-szakadék szép, mint mindig, bár igazán csak vértesi viszonylatban. A fölsõ kijáratnál kisgyerekes családot értem utol. A gyerek, szemmel láthatóan remekül érezte magát, a gyerekhordozóban, s mivel kellõen kíváncsi is volt, ezért kihajolt oldalra, hogy elõre is lásson, az apa mellett.


Körtvélyespuszta után, a fenyõerdõben még talán a megszokottnál is sötétebb volt. Az úton a leginkább feltûnõ az, hogy nagyon kevés a sár, így kiválóan lehetett haladni, pedig itt szokott lenni bõven. A K+ jelzés legszebb sziklás részén, nagyobbacska gyerekcsapat rongyolt el mellettem, szokásosan zajosan. A csoportba belekeveredett néhány montis is. Nem sokat mentem a zöldön, hanem gyorsan letértem a P+ jelzésre. Már régóta szerettem volna megnézni, mennyire járható montival. A murvás útnál lévõ másik vége igen csábítóan nézett ki az elmúlt években. Ha nem is túl jól, de járható. Az a csábítóan kinézõ rész teljesen tönkrement. Kivágták az erdõt, s így benõtte a fû. Ráadásul a murvás út is olyan rossz állapotban van, hogy alig ismertem rá, pedig ez volt a Vértes legjobb ilyen útja. El lehet képzelni, milyen lehet a többi. Ha a Bakonnyal hasonlítom össze, egyszerûen siralmas. Évrõl évre rosszabbak. Karbantartásnak nyoma sincs. A murvás úton, illetve a földalatti vezeték nyiladékán át visszatértem a zöld jelzésre, ahol Pintér Józsiékat értem utol. Várgesztesig együtt mentünk. Sajnos a Sárkánylyuk-völgyben is rosszabb lett az út. Montival, már csak elég sok leszállással járható. El kellene takarítani, a rengeteg fahulladékot, s akkor még mindig egész jó lehetne. Jelzetlen szakaszon értük el Vérteskozmát. Elõtte a fennsíkról remek a kilátás. Adott is néhány ötletet, merre kellene túrát terveznem. A faluban ronda építkezés látható, akinek sok pénze van, bármit megtehet alapon.


A murvás úton „ballagtunk” át Várgesztesre. A falu szélén, megkezdtem, a következõ kitérõt. Elmentem megnézni, még mindig zárva van-e a vár. Nem látszik, hogy valaha is elkészülnének. Újként, mindössze a vár két oldalán jelentek meg horganyzott esõcsatornák. Borzalmasan nem oda illõk. Át kell terveznem az egyesületi túrát.


Várgesztesen, az ellenõrzõ pontnál, betértem a kocsmába, inni valamit. Rossz passzban érkeztem, így elég sokáig kellett sorban állnom. Frissítés után, irány a Zsigmond-kõ. Most is kimentem a sziklára, hiszen remek a kilátás. Vissza az útra. Mivel a Mátyás-kútnál nincs ellenõrzõ pont, le sem mentem oda, hanem irány a Robinson kunyhó romja. Sajnos, ahogy nõ az erdõ, úgy lesz rosszabb a kilátás, de még mindig remek. Jelzetlen úton leballagtam az aszfalt úthoz, majd az egyenetlen földúton mentem a Szarvas-kútig, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. A kék jelzésen mentem tovább. Vitányvár elõtt, rátértem a zöld jelzésre, s elmentem megnézni, az a jó kis út, hol éri el az aszfaltot. Meglett, bár nem ott, ahol én a térkép alapján gondoltam. Lényeg az, hogy ezen, montival, ki lehet kerülni Vitányvár és a Körtvélyes felé, a nagyon meredek részeket. Az aszfalton egy fiatal pár jött szembe, s kérdezték, erre kell e menni a vár felé. Benézték a kék jelzés letértét a Szarvas-kútnál. Pedig szerintem ezen a túrán igazán nehéz eltévedni, mivel jók a turistajelzések, ráadásul a szervezõk végig kiválóan kitáblázták az útvonalat. Mondtam, arra is mehetnek, de jöhetnek velem is, mert egy kis eltéréssel, egy másik úton megyek vissza a murvára, s ez a rövidebb. Velem tartottak, a várhegyig. Én nekiindultam a hegyoldalnak, föl a várba, õk pedig a baloldali úton kerülték meg a várat. Elmondtam, még nem jártam azon az úton, de emlékezetem szerint, többször is láttam ezt az utat a várból, s utána a kék romjelzésrõl, s ez fog késõbb a kékbe becsatlakozni, de nem vagyok biztos benne. Õk elmentek arra, én pedig fölkaptattam a várhoz, egy omlásveszély lap mellett elmenve. Nagyon kellemes meglepetés ért a várnál. Valakik megkezdték a vár helyreállítását! Szuper! Ez a vár nagyon megérdemli ezt. A gyors nézelõdés során nem találtam semmilyen utalást, kik láttak neki a restaurálásnak.


Rövid nézelõdést követõen folytattam az utat. Az OKT-t elérve, tovább is mentem, egyenesen föl a Körtvélyesre. Jobban szeretem, mint a kék jelzést. Az elején letudtam az emelkedõt, igaz jóval meredekebben, mint a kéken, de utána kellemes szintút következett, egészen a kék újbóli eléréséig, ráadásul az ösvény is jobb. Az OKT elérésekor útba igazítottam pár embert, merre menjenek a várhoz, majd ismét letértem a kékrõl. Jó kis emelkedõ után, fölértem a hegyre, ahonnan remek a kilátás a Nagy-Csákány-hegyre, illetve a Zuppa-tetõre. Elég meredek, de jó minõségû, és karbantartott (kisebb csoda a Vértesben) úton értem el az aszfaltot, ahol az OKT is eléri azt. Ettõl kezdve már nem tértem le a kiírás szerinti útvonalról. Csákányos-pusztánál megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s begyalogoltam a célba.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Már beérkezett a célba a kisgyerekes család is. Haláli volt a kis srác. Apja törökülésbe ült a földön, õ pedig kezében egy zsíros kenyérrel, amit õ választott ki magának, az ölébe ült, s kényelmesen hátradõlt, mint felnõttek a fotelban. Látszott, milyen jól érzi magát. Mivel háromszor találkoztam velük, s mindannyiszor nagyon is ébren volt, megjegyeztem, estére aligha kell altatni. Mire válasz, ez inkább az apára igaz. Befutottak a Vitányvárat balról megkerülõk is. Naná, hogy megkérdeztem, hogy tényleg az volt-e az-az út, amire gondoltam. Jelezték, rendben volt az út. Kellemesen elfáradva, hazafelé vettem az irányt, már a másnapi montis túrát tervezve a Déli-Bakonyba. Ki kell használni, az alighanem utolsó valóban jó idõs napot.


Gyönyörû idõben, kellemes, helyenként látványos útvonalon túrázhattam.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700 Ft-ért elég rossz minõségû szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, amin viszont az útvonal nagyon egyértelmûen van berajzolva, illetve jelölve, mikor milyen jelzést kell követni (saját térkép nem árt, de nem is kell feltétlenül), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelölése végig kiváló! A célban zsíros kenyér, vöröshagyma, tea és egy Sport szelet volt az ellátmány. Valaha ezt a csokit a Szarvas-kútnál kaptuk. Nem tudom mi az oka, hogy ezen változtattak, de nem jó.

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20142014.10.22 19:24:25


Bakonyi Barangolás 40


GPS-el mért távolság: 40,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1040 m.


Reggel, mivel munkatársammal megbeszéltük, hogy együtt indulunk a 40-es távon, már fél hét elõtt a rajtban voltam. Nem szeretem, ha rám kell várni. Befizettem a nevezési díjat, kitöltöttem a papírt és vártam. Nem túl türelmesen. Ilyenkor már nagyon mehetnékem van. Nem is bírtam hat-harminchétnél tovább, s rácsörögtem Latyira, merre jár. Amint meghallottam a hangját, rájöttem, én ébresztettem. Jelezte, ezt a túrát kihagyja. Gyorsan irány az indítás, s hat-negyvenháromkor gyerünk. Közben szépen kivilágosodott.


A várható meleg miatt, gyapjú póló helyett, egy biciklis aláöltözet pólót vettem föl. Pulóver a hátizsákban. Eléggé fáztam. Alig vártam a Szent-kút kápolnánál kezdõdõ húzós kaptatót, hogy kimelegedjek egy kicsit. Sajnos a Halomány-hegy elõtt úszó páragomolyokat már nem tudtam lefotózni, mert túlzottan is elvékonyodtak, mire megfelelõ helyzetbe kerültem. Sebaj. A Csúcs-hegyre vezetõ emelkedõben viszont nem csalatkoztam, tényleg sikerült jól kimelegednem. A túra további részén, már sehol sem fáztam. Az Öreg-Kerülõ-hegyen kerülgethettem a pocsolyákat. Valaha igen jó volt ez az út, de amit nem használnak, és nem tartanak karban, pár év alatt visszaveszi a természet. Több olyan „út” van cartographia-s Bakony térképen, amelyet személygépkocsival is járhatóként jelölt, de már út sincs, csak épp látható, merre ment valaha. Leereszkedtem a Szömörke-völgybe, majd rögvest irány a szurdok. Sokkal könnyebben járható, mint a szeptemberi egyesületi túrán. Kevesebb a víz a Gerencében. A csúszós kövek miatt így sem ártott az óvatosság. Ilyen helyen, ha nézelõdni akar az ember, akkor álljon meg. Menet közben egészségtelen. A szurdok, most is gyönyörû, csak még túl sok a levél a fákon. Egy kidõlt fát fölülrõl megkerülve, a jelzõ bóját alaposan meghimbálva a fával, amire kötözték, megérkeztem az elsõ ellenõrzõ pontra. A pecséthez egy Sport szeletet választottam, s mentem is tovább.


A zöld háromszögjelzés mellett alaposan kiritkították, illetve kiirtották az erdõt. Nem éppen szívmelengetõ látvány. A korai napfényben fürdõ Csúcs-hegy annál inkább. A Nagy-Som-hegy oldalában vezetõ ösvény egyre jobban járható. Szokásom szerint, most is, amint csak lehetett kimentem az erdõszéli útra, hiszen onnan sokkal szebb a kilátás. Hamar megérkeztem a Zoltay-forráshoz. Bõven adta a vizet. Jártam itt már úgy, hogy teljesen kiszáradt. Talpaltam tovább. Az idõjárás egyre kellemesebb. Most nem néztem be a zöld jelzés letértét a jó kis murvás útról. Nagyon messze elõttem, láttam, volt aki igen. A zöld jelzésen most is megcsodáltam és lefotóztam, a belül kikorhadt törzsû fát. Itt is sikerült a jelzésen maradni. A lucskos, magas fû nem annyira tetszett. Gondolkodtam is, nem kéne-e idén is eltévedni. Zirc közelében újabb szép kilátású szakasz következett. Beértem a városba. Kezdtem megéhezni. Ez alkalommal is betértem a Horváth pékségbe. Idén egy tarjás, tormás papucsot vettem, amit az ellenõrzõ pontig megettem. Finom. Máskorra is betervezem ezt a pékséget, ha erre járok. A Park-erdõnél megkaptam a következõ pecsétet, ittam egy kis szörpöt, s megkezdtem a Pintér-hegyi kaptatót.


Itt ért utol Zoltán, akivel együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt. Jókat beszélgettünk. Megjegyezte, milyen jó a láthatósági mellénybõl készült négyszög a hátizsákomon. Megegyeztünk, az utóbbi pár évben sokat javult, mind a biciklisek nagy részének közlekedési morálja, mind pedig az autósok jelentõs hányadának biciklisekhez való hozzáállása. A bringások esetében nagyon nagy a területi szórás. Van ahol az egyik faluban, vagy városban a biciklisek túlnyomó részének van világítása, a szomszédos helységben meg pont fordítva. A Borzavártól Szépalmapusztáig vezetõ szakasz nem túl izgalmas, bár a kilátás szép. Az ellenõrzõ ponton a pecséthez alma járt, amit szokásom szerint menet közben ettem meg. Az EP-rõl a panoráma gyönyörû. Továbbmenve kiértünk az erdészeti aszfaltútra, amelyrõl a Tekeres-kút-ároknál tértünk le. A Százhalom-halomsírmezõbõl, most is csak az ismertetõ tábla látszik (az erdõirtás elõtt nagyon látványos volt ez a temetõ). Szerintem ez így is marad, még 20-30 évig. Meglepõ, de a zöld jelzésen semmivel sem kell több pocsolyát kerülgetni, mint sokkal szárazabb években. Egy helyen gyanús lesz, mintha elfelejtettünk volna letérni a zöld forrásjelzésre. A szalagozás szerint nem kell. No de akkor hol a pont? A pontot áttelepítették Kisszépalmapusztára. Kellemetlen meglepetés. Eddig volt párszáz méter a frissítés után, most viszont közvetlenül a Kõris-hegyre vezetõ emelkedõ kezdeténél van a pont. Ennek megfelelõen kihagytam a zsíros deszkát, csak egy kis bodzaszörpöt ittam. Ezt a pontot jobb lenne a hegy után érinteni.


A kaptató nem hazudtolta meg magát. Jó meredek. A Kõris-hegyen kisebb sokadalom a ponton. Megkaptuk a következõ pecsétet, s irány a kék barlangi jelzés. Szerencsénkre elég nedves a talaj, így „jól” járható. Tettünk egy kitérõt a Márvány-bányához, és megálltunk az Ördög-lik barlangnál is. Itt gyerekcsoport húzott el mellettünk. Sokkal ügyesebbek nálunk. A szüleik már nem annyira. Beszélgetés közben kiderült, nem a teljesítménytúrán vannak, csak Szépalmapusztáról tesznek egy kört. Ennél nehezebbet aligha választhattak volna. Próbáltuk õket a rendszeres túrázás felé terelni. Ha az elsõ izomláz után nem adja föl az ember, õk még abban a korban vannak, amikor villámgyorsan nõ a túrázási teljesítmény. Mivel teljesítménytúrán voltunk, elbúcsúztunk, s növeltük a tempót. Lehagyni persze csak a felnõtteket tudtuk, a 10-12 éves gyerekek teljesítménye rövidtávon jobb a mienknél. Újra elértük a zöld jelzést, s most a másik irányba tértünk rá.


Eseménytelen, de kellemes út vezetett a Barátok-útjáig. Annak elágazásánál újabb pecsét, s mentünk tovább. Utóbbi években sokat javult a nemszeretem Barátok-útja. Nõnek a fák. Végre lent vagyunk az aszfalton. Nem sokáig maradtunk rajta, hanem rátértünk a zöld négyszögjelzésre, ahol leküzdöttük a túra utolsó kaptatóját, s immár a faluban gyalogolva értünk be a célba. Zoltán másnapra újabb gyalogtúrát, míg én egy Déli-Bakonybeli montis túrát terveztem. Ezt meg is valósítottam. 73 km montizással dolgoztam rá a 40 km gyaloglásra. Jól esett, ráadásul elég látványosra is sikeredett az útvonal, nagyrészt murvás utakon haladva (Halimba-Szõc-Romváros-Sáska, vissza föl a Szõc-Hegyesdi murvás útra, Hegyesd-Taliándörögd-Négyszögletes-kerekerdõ-Halimba). Nem különben ez a teljesítménytúra is. Haladok a lúdtalpbetéttel is. A szûk 40 km alatt nem fájt a talpam. Jöhetne most már egy 50 km körüli túra.


A célban megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazaindultam.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1300/1200 Ft-ért jó minõségû cartographia-s, szürkeárnyalatos, térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Kertes-kõi-szurdokban Sport-, vagy kétféle Balaton szelet, Zircen kétféle szörp és ropi, Szépalmán alma és víz, Kisszépalmapusztán, zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma, kétféle szörp, a Kõris-hegyen víz (de lehet, hogy szörp is, csak én nem figyeltem), a célban pedig ugyanaz volt az ellátmány, mint Kisszépalmapusztán.

 
 
Hatos-tölgyTúra éve: 20142014.10.22 19:22:51


Hatos tölgy 30


GPS-el mért távolság: 26,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m.


Ez évben nem meglepõen, szomorkás idõben értem Kajárpécre, ahová Tényõrõl helyezték át a rajtot. A rövidtávnak egyértelmûen jobb ez a helyszín. Gyors nevezés, megnéztem a térképet, s már úton is voltam. Rögvest egy jó húzós emelkedõvel kezdtem. Nem volt nagy élmény bemelegítésnek. Fölérve, kicsit kiszuszogtam magam, s tempóztam tovább. Nem túl magas ugyan a domb, de mégis belegyalogoltam a felhõbe. Akár száz méterre is el lehetett látni, pedig ez lenne a túra leglátványosabb része. Ez most nem jött össze. Némi szintmenettel elértem a Hatos-tölgyhöz, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet.


Tényõig, hol jobb, hol rosszabb utakon ballagtam. Néha, fõként a Z+ jelzésre rátérve, méretes sárfoltokat kellett kerülgetnem. Beértem Tényõre. Térképet elõ. Most merre is kell menni? Balra rátértem zöld jelzésre, s azt követtem Gyõrszemere Szõlõhegyig. Az aszfaltút keresztezésekor, csak a térképrõl derült ki, merre tovább. Nem sokkal késõbb meg lett a jelzés is. Eddig, Tényõn, a Z+ - Z találkozást leszámítva, jó a szalagozás. A következõ szakasz, se turista térképen, se a turistautak.hu térképén sem szerepel, de ennek ellenére nem lehetett eltévedni. Az emlékeimbõl is beugrik ez a szakasz. Az aszfaltról, jól kiszalagozták a letérést, illetve az egész Sokorói-Bakony-ér menti szakaszt. Az út eleinte jó, aztán elszántott. Egy bozót melletti kukoricásban törünk utat magunknak az erdõszélig. Jólesik, a szántás helyett újra erdei úton menni. A bozótosnak volt némi elõnye is, az egész túrán itt találkoztam egyedül kökény bokrokkal. Ettem is pár marékkal a fanyar gyümölcsbõl.


Hamarosan elértem a második ellenõrzõ pontot, ahol Béli Laci bácsiék csoportja pihent. Megkaptam a pecsétet, s szó szerint tovább menekültem a szúnyogok elõl. Rengetegen támadták meg az embert, amint megállt, vagy csak andalgott. Nem irigyeltem a pontõröket. Még az a jó, hogy tempós gyaloglás, vagy normál sebességû biciklizés közben békén hagynak, nem úgy, mint a böglyök, de azokból szerencsére kevés volt az idén. Vagy két évben, miattuk kellett lemondanom a montizásról a Bakonyban. Laci bácsi csoportja utolért, s jót beszélgetve együtt ballagtunk egészen a Hatos-tölgyig. Elmondta, hogy a Sokoróban elég gyakran változtatnak a jelzéseken. Megjegyeztem, ez esetben nem lenne rossz a Sokorói-Bakony-ér menti szakaszt erdei szakasszal kiváltani. Az elsõ Hatos-tölgy túrán, még végig jó volt az ér menti út, mostanra viszont nagy részét elszántották. Közben elkezdett esni az esõ. Szerencsére, csak annyira, hogy a széldzseki is elég. Beértünk Felpécre, s menten be is tértünk az elsõ ittasellátó helyre. Reméltük, hogy amíg frissítünk, eláll az esõ. Bejött. Továbbmenve következett a túra legnagyobb szintemelkedésû és legmeredekebb emelkedõje. Tisztességesen lebetonozták, így könnyebb egy kicsit. Alaposan szétszakadt a csapat, illetve ismerõs túrázókat értünk utol. Minden emelkedõ véget ér egyszer, így ez is. Utána viszont jó darabon olyan sáros az út, hogy csaknem visszasírtuk a jó száraz kaptatót. Tulajdonképpen, egészen a Hatos-tölgyig kerülgethettük az istenverte pocsétákat. Közben arról is beszéltünk, hogy egy dombtetõ, hogyan kaphat olyan nevet, mint a Kutyor. Ez ugyanis szerintem, a gugyorral és a gurgyóval együtt folyóvízi alakzatot jelöl.


Végül csak elértük az ellenõrzõ pontot, s megkaptuk a második itteni pecsétet. Laci bácsiék csoportja pihenõt tartott, én pedig mentem tovább. Jött egy újabb jó kis emelkedõ, egy kis szintmenet, majd egy mélyúton értem vissza Kajárpécre, ahol már csak be kellett gyalogolni a célba. A célban megkaptam kitûzõt, s elindultam haza.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 300/200 Ft-ért elég rossz minõségû (a másolat másolatának másolata) szürkeárnyalatos térképes igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) és kitûzõt kaptunk.

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20142014.09.26 23:03:57

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 21,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 370 m.


Egyesületi túráról érkeztem Óbudavárral valamivel öt óra után. Gyors készülõdés és nevezés, s már úton is voltam. A Szentantalfára vezetõ mezei úton, minõ meglepetés, belegyalogoltam egy-két tocsogóba. A gyönyörû, de egyre hûlõ idõben, hamar átértem. A faluban elõ az itinert, hol is van az ellenõrzõ pont. Tekézõt kellett keresnem. Nos ilyen néven nem találtam semmit, viszont feltûnt egy vendéglátóhelynél, nagyjából az utolsó helyen a teke is meg volt említve. Ide betértem. Helyesen. Pecsételés után, ittam egy üdítõt, s indultam vissza a focipálya felé. Ketten ekkor érkeztek, a mint késõbb kiderült néhai Fenyves sörözõ felõl. Szaporán lépdeltem tovább. A Tagyon-hegyrõl szép a kilátás. A Dörgicse fölötti hegynek, már csak a fölsõ harmadát világította meg a nap. Föltûnt a Hegyestû is. Szép a naplementében. Jó néhány képet készítettem, s mentem tovább. A Tagyon birtokon megkaptam a következõ pecsétet, s mivel számomra eléggé lehûlt a levegõ, fölvettem egy vékony széldzsekit, illetve föltettem a fejlámpát is, hogy ezért ne kelljen újra megállni. Ekkor jutott eszembe, kár volt a kocsiban hagyni a fényképezõgép állványt. Ez a 30 dkg nem jelentett volna nagy terhelést, hiszen anélkül is elég nehéz a zsákom, viszont lehetõvé tette volna az éjszakai fotók készítését. Késõ bánat. Mentem tovább. A hátralévõ részt ismerõs túrázókkal együtt tettük meg.


A tiszafás bozóton, még lámpa nélkül jutottunk át. Mivel nem volt igazán sötét, így a Hegyestûre nem mentem föl, nem lett volna különösebb értelme. Megkezdtük a Monoszlóra történõ ereszkedést. Gyorsan haladtunk, sõt a falut is gyorsan elhagytuk. A Balatonhenye elõtt utolsó földútszakaszon kerülgethettük a pocsolyákat, de addig igen jó az út. A kocsmában ittam egy alkoholmentes sört, a mákos bukta mellé, s már mentünk is tovább. Jött az utolsó jobb kaptató. Miután fölértünk, néhány pocsolyát leszámítva, jól járható az út. Néha, már csak akkor látható a szalagozás, amikor már anélkül is rátértünk a helyes irányra. Ettõl kezdve, már csak egy kényelmes menetgyakorlat a célba érés.


A kellemes idõben, rövid idõ alatt tudtuk teljesíteni a túrát, amin ezen az irányon, a tájékozódás is könnyebb. Idõnként azért visszasírja az ember a régi, novemberi cudaridõs komoly megpróbáltatást jelentõ túrákat, mondván az volt az igazi.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 1700/1500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, itinert, oklevelet és kitûzõt kaptunk. A rajtnál zsíros kenyér, gyümölcs és pálinka, Szentantalfán kedvezményes italvásárlás, a Tagyon birtokon zsíros kenyér- és borvásárlási lehetõség, Balatonhenyén a szokásos, félárú italvásárlási lehetõség, a célban pedig babos káposzta és ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
KisgyónTúra éve: 20142014.09.17 23:31:34

Dr. Hegyi Imre emléktúra 30


GPS-el mért távolság: 32,5 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 810 m.


Nem sokkal kilenc elõtt értem Kisgyónba. Veszprémbõl indulásnál még elég elfogadható volt az idõ, de a radarkép nem sok jót ígért. A Tési-fennsíkon, néhol csak 40-el tudtam menni, mivel igen rossznak bizonyultak a látási viszonyok. Bakonycsernye elõtt elkapott egy-két zápor is, és Kisgyónban is szemerkélt az esõ. Ennek megfelelõen biciklis esõdzsekit és esõkalapot vettem föl. A rajthelyen, csak ismerõsök voltak. Gyorsan beneveztem, s neki is vágtam a táv teljesítésének. Elõször irány a Barkócás a P+ jelzésen. A murvás útnak alaposan betett a gléderezés és a sok esõ. A kaptatón sikerült kimelegedni, illetve rájönni, hogy túlöltöztem. Hiba volt a biciklis póló alá hosszú ujjú gyapjúpólót venni. Le is vetettem a biciklis pólót, s cipelhettem a túrán végig. Az alumíniumosok volt üdülõje utáni emelkedõ eléggé benõtt. Fontolgattam, hogy esõnadrágot kéne vennem. Mire eldöntöttem, elég vizes lett nadrágom. Épp csak végeztem az öltözéssel, mire rendesen rázendített az esõ. Hamarosan árral szemben gyalogoltam, de itt még jól kikerülhetõk a pocsolyák. Az elsõ ellenõrzõ ponton Lacitól kaptam a pecsétet, ami azonmód el is mázolódott. Beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.


A kék jelzésen leereszkedtem Kisgyónhoz, s befejeztem az elsõ kört. Újabb pecsét. Szerencsére megnéztem, merre tovább, másként emlékezetbõl az aszfalton megyek Bakonycsernyére. Így rájöttem, ezt a szakaszt a zöld jelzésen kell teljesíteni. A jelzés levágja az aszfaltút egy nagy kanyarját, viszont eléggé benõtt. Itt gondolkoztam, hogy az aszfalton kéne maradnom, kímélendõ a bakancsom impregnálását. Mivel szerettem volna pontos túratávot mérni, ezért lemondtam a hosszabbításról. Eddigre az esõ, szemerkéléssé szelídült, viszont távoli menydörgést hallottam, ami nem sok jót ígért. Ballagtam tovább. Néhol akkora pocsolya állta utunkat, hogy külön kerülõket szalagoztak ki hozzá. Kisvártatva beértem Bakonycsernyére, ahol megkaptam a harmadik pecsétet, s megkezdtem a térképre berajzolt kerülõt. Egy vadász önkényesen lezárta a Gaja mentén vezetõ közutat. Olyan igazi dombvidéki meredek kaptatók és lejtõk váltották egymást. Az emelkedõkrõl visszanézve, még ilyen idõben is remek a kilátás Csernyére és az attól északra lévõ szélerõmûre. Az utolsó lejtõn lecsúszkálva elértem a Szápári-ért. Keresztezése könnyebbnek bizonyult, mint ahogy kinézett. Egy mezõ szélén baktattam, majd jött az elsõ igazán sáros szakasz. Láttam, volt aki bokáig merült a sárba. Az aszfalton kereszteztem a Gaját. Jó hangosan zúgva ömlött át az út alatt. Elég szépen mossa el a partot. Még néhány kiadós áradás, és ha nem kövezik, vagy betonozzák le a töltésoldalt, viszi az utat is. Hol jobban, hol kevésbé esett az esõ. A kilátás szép. Impregnálás gyilkos füves úton haladtam, majd elég meredek erdei ösvényen kaptattam. Két évvel ezelõtthöz képest, a K+ jelzés ösvényen határozottan jól kitaposott, tömörödött, egészen az emlékparkig. A dr. Hegyi Imre emlékparknál újabb pecsét, egy Balaton szelettel, amit azonnal megettem. Beszélgettünk egy kicsit az emlékpark létesítõjével, s mentem tovább. Az OKT-ig nem olyan jó az ösvény, de már gond nélkül követhetõ. A Galamb-bereknél az eddig katasztrofálisan sáros utat, kiváló minõségben murvázta le a HM VERGA. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom az erre biciklizõ montisok nevében, hogy köszönjük szépen. Ezzel, összehozható egy olyan montis kör Kisgyónból, amely esõs idõben is járható. Az Öreg Futónén van bõven pocsolya, de kemény az alja, illetve kikerülhetõ. Ettõl függetlenül sem könnyû, viszont egyes részein igen látványos.


Visszatérve a túrához: Kényelmes sétát követõen, a kék barlangi jelzésen mentem tovább. Jó sok pocsolya állta utamat a következõ ellenõrzõ pontig. Utána viszont olyan következett, amit nem lehetett kikerülni. Ennél is rosszabbak a belógó szederindák. Eléggé féltettem a dzsekimet, mivel eddigre kiderült, megérte az árát, viszont mint általában a biciklis ruhák, nem szereti a bozótharcot, különösen a tüskéket nem. Egy szakaszon, a piros jelzésen, az esõ miatt úgy összeborultak a növények, hogy eldöntöttem, márpedig én arra nem megyek. Kerülõ utat keresve, a régi pirosra tértem, s csak az erdei szakaszon mentem vissza az eredetire. Gyorsan elértem a Hamuházat. Már messzirõl láttam az EP jelzését. Az esõ miatt, teljesen logikusan ide költözött a pontõr. Pecsételés után, a távmérés kedvéért megtettem az oda-vissza utat a Csikling-várig. Ez alatt, a Hamuháznál utolért túrázók, jókora elõnyre tettek szert. A következõ szakaszon megvariálták az útvonalat, mint kiskutya a nemi életet. Az elsõ murvás és aszfaltos szakasz kellemes (jó idõben is az, hát még most). A kék jelzésen ereszkedtem le az Erdei szentélyhez. Pár éve még egész jó volt a kilátás. Mára a fiatalos megnõtt annyira, hogy szó sincs róla, viszont lehet bujkálni a víztõl behajló ágak alatt. Lent megkaptam a következõ pecsétet.


Következett a Hosszú-Kígyós kaptatója. A legmeredekebb részen, sokkal jobb az ösvény, mint vártam. A víz lesodorta róla a humuszt, s a tömör sárgaföldön (vagy löszön) jól kapaszkodott a bakancs talpa. A meredek falú völgy így esõben is szép. Újabb menydörgések, s ezeket már esõ is követi, alig értünk ki a völgybõl. A Hárs-hegyen megelõzök egy csoportot, s szaporázom tovább lépteimet. Egy helyen benéztem két pocsolya között vezetõ gerincet. Azt hittem, megtart. Hát nem. Itt már én is bokán fölül merültem a sárba. 3-4 gyors futólépéssel túl voltam rajta, s megúsztam, hogy a sár befollyon a bakancsomba. Az utolsó ellenõrzõ ponton Pintér Józsitól kaptam a pecsétet. Nem sok védelme volt az esõ ellen. Kérdezte, milyenek az utak. Csak azt tudtam mondani, szerintem már a vaddisznók is besokalltak ennyi dagonyától. Mondta, hogy nyugodtan menjek le végig az OKT-n. Maradt végig a kiírás szerinti útvonalon. Leballagtam a Tûzköves-árok mellett vezetõ ösvényen. A vége felé már meg sem kíséreltem kikerülni a vizet és sarat, hiszen az ösvény teljes szélességében ömlött lefelé. Az esõ zuhogott. Ezen a szakaszon az esõ miatt, s mivel lejtõn mentem, elkezdtem fázni egy kicsit. Eddig nagyon komfortosan éreztem magam az esõ dzsekiben. Az aszfaltnál rátértem a piros jelzésre, s azon mentem a célig. Volt jó is az esõben. Tisztára mosta az esõnadrágomat, ami már tö.., akarom mondani, törzskezdetig sárosnak bizonyult. Az aszfaltos szakaszon újabb csoportot értem utol, és megnyugtattam õket, jó felé mennek. Az aszfalton, sok helyen folyt át a víz. Az akácbokrok csaknem a földig hajoltak a víz súlya alatt. Egy helyen a jelzés levágta az aszfalt nagy hurkát, bár nem a legkellemesebb. Az aszfalton, már nem is kerestem a kerülõket, hanem átvágtam a pocsolyákon. Az egyikben újra bokáig sikerült merülnöm. Intenzív esõben értem be a célba. Megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, átöltöztem, ettem egy kis zsíros kenyeret, majd hazafelé vettem az irányt. A kupalapot persze elfelejtettem lepecsételtetni, de ez már csak statisztikai hiba, mivel már rég teljesítettem a kiírás szerinti feltételeket.


A túra, még ilyen idõben is jó. Száraz idõben sokkal látványosabb. Ha a Pap-hegyi kitérõ benne marad, akkor célszerû lenne a túra irányát megfordítani, mert úgy látványosabb. Ez a kitérõ, csak 2,5 km-t tesz hozzá az eredeti útvonalhoz. Ilyen esõben, nem a legkönnyebb túra, de nem is vészesen nehéz, de ha jól akarja érezni magát az ember, akkor a tényleg vízálló bakancs elengedhetetlen. A biciklis esõdzsekim túlteljesítette az elvárásaimat. Végig komfortosan éreztem magam. Egyszer sem fülledtem bele. A végén egészen kicsit fáztam. Hét óra gyaloglás, és a végén két óra intenzív esõ után, a gyapjú póló, csak jó nyirkosnak bizonyult alatta.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal kijelölése kiváló. Az emlékparknál Balaton szelet, az Erdei szentélynél müzli szelet, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma, házi erõs paprika krém és kétféle ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
Őszi 30-as tt. a Burok-völgyön keresztülTúra éve: 20142014.09.10 21:06:40



Õszi teljesítménytúra a Burokvölgyön át


GPS-el mért távolság: 30,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 570 m. Az adat két okból sem pontos. Egyrészt Várpalotán (kispistáztunk: 590 m), valamint a Burok-völgy elõtt (hosszabbítottunk: 610 m) úgy tértünk el az útvonaltól, hogy azt nem tudtam a GPS track-nél számítógépen helyesbíteni, illetve három helyen korrigálható módon tértünk le az útvonalról, kevésbé bozótos utat keresni, illetve a kilátás kedvéért. Másrészt most is megtréfálta a GPS-t a Burok-völgy. Ahol nyugat felé fordul a völgy, 1,3 km-t ugrott ki a völgybõl a track északra, és csak a völgy kijáratánál került vissza a valós helyére. Egy biztos, a táv, a helyesbítések után valamivel 30 kilométer fölöttinek adódik, a szint pedig 540 m.


Ismét szolgálatból indultam túrázni, s ezúttal egy munkatársam is velem tartott. A nevezésen gyorsan átestünk és fél kilenckor elindultunk. Alig 100 m után megállás, s vehettük fel az esõkabátot. Nem a legjobb elõjel. Piros jelzés sehol, ezért az elsõ utcán elindultunk jobbra, mert arra lesz. Elég hamar meglett. Szorgalmasan talpaltunk kifelé a városból. Végre kiértünk, viszont kezdõdött a csaknem az elsõ ellenõrzõ pontig tartó dzsindzsás ösvény. Egy helyen megpróbáltunk jobb utat találni. Nem jött össze. Jól átázott a nadrágunk is a vizes fûtõl, az esõ viszont elállt. Az ellenõrzõ ponton megkaptuk az elsõ ellenõrzõ bélyeget, s mentünk tovább.


Egy ideig szalagozást követtünk, majd visszatértünk a piros jelzésre, ami nem a megszokott helyen haladt, hanem a Hideg-völgyet nyugatról határoló hegyen. A régi ösvény járhatatlan a kõbánya miatt. Ez is igen látványos útvonal, hiszen fölülrõl láthattuk a völgy és a Baglyas szikláit. Természetesen letértünk a piros háromszögjelzésre. Megérte. Minden esetre a piros jelzés ezen szakasza sem a turistatérképpel, sem a turistautak.hu-ról letöltött térképpel sem egyezik meg. Végre leértünk a völgybe, ahol csak a sûrû pocsolyák gátolták a haladást. A völgy végén elértük a második EP-t. Utólag megnézve a térképet és a GPS track-et, nem ott volt, ahol a térkép szerint lennie kellett volna, hanem közelebb a völgyhöz. Mentünk tovább. Elértünk egy „T”-elágazáshoz, ahol semmi jelzés sem segített (a térkép szerint ez az EP helye). A K+ jelzés itt csak a térképen és a GPS-en létezik. A GPS alapján jobbra mentünk, holott egyenesen kellett volna, valami ösvényen, szalagozáson. Végül is az aszfalt elõtt meglett a K+ jelzés, azon balra kanyarodva értük el a Burok-völgy alsó végét. Ezen a szakaszon hosszabbítottunk a távon.


A Burok-völgy alig kikerülhetõ pocsolyákkal üdvözölt bennünket. Alaposan lelassultunk. A völgy így zölden is szép, bár a látnivalók 80%-át eltakarják a levelek. Szorgalmasan másztunk át a kidõlt fákon és alattuk, csúszkáltunk az ösvényen, ami sokszor a völgy egyik oldalától a másikig vezetett. Ez esetben a térképre rajzolt ösvény, csak irányadó jellegû. Szerintem a térképen mért 1 km, a valóságban legalább 100, de egyes szakaszokon akár 200 m is hosszabb lehet. A völgy nagy kanyarja után, tettünk egy kitérõt az Iker-barlangokhoz. Jó meredek a hegyoldal. szinte csak cikk-cakkban lehet följebb jutni. Feszültek az izmok rendesen. Megalapoztuk a másnapi izomlázat. Csak a barlangok bejáratáig jutottam el, mert a víztõl nagyon csúszósak a kövek, és nincs kapaszkodó sem. Száraz idõben újra próbálkozok majd. Óvatosan leereszkedtünk az ösvényre, s folytattuk az utat. Elértük a Bükkös-árki ellenõrzõ pontot. Latyit azzal bíztattam, hogy tapasztalataim szerint az árok utáni szakasz már könnyebb. Rég jártam erre, s ez már nem igaz. A következõ km még az eddiginél is nehezebb. Aztán tényleg könnyebb. Elértük az aszfaltot. Kezdtem eléhezni, de a völgyben nem lehetett menet közben enni. Az ellenõrzõ pontnál ittam egy kis ásványvizet, s elõbányásztam egy mákos buktát, amit a völgy elsõ szakaszán megettem. Ügyesen helyezték el az EP-t, alaposan megnehezítve, hogy valaki a Kopasz-Hallgató nyílt terepén menjen. A Csörget-völgy alsó szakasza látványos, viszont a Kopasz-Hallgatón vezetõ útról meg végig remek a kilátás (biciklivel jártam már rajta). Most nem is vágyódtam rá, mivel el kezdett esni az esõ, s jobb volt a fák alatt talpalni. A K+ jelzés megviccelt bennünket. Nem gondoltuk volna, hogy az az útról levezetõ, mély krossz motorok vágta nyom a jelzés. Kb. 100 m múlva helyesbítettünk vissza.


Legelõ birkanyájon keresztül értünk vissza a városba. Nagyon kevés idõnk maradt csak a szintidõbõl, így a Mátyás borozóba tervezett kapucsínózást kihagytuk. A városban megint szem elõl tévesztettük a jelzést, s mentünk a GPS illetve az orrunk után a cél felé, pláne hogy a GPS már 33 km távolságot mutatott a kiírás szerinti 26 helyett. A valóságban, a kitérõkkel együtt kb. 32,4 km-t mentünk. A szintidõ letelte elõtt pár perccel beértünk. Leigazoltunk, megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettük az irányt.


Csaknem végig látványos, a Burok-völgyben nehéz túrán vehettünk részt. Ott akár 3 km/órás átlagsebességgel is lehet haladni, többel nem-igen. Amikor nincs levél a fákon, akkor a látnivalók miatt még ennél is lassabban.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és jelvényt kaptunk. A Várbereknél kétféle ásványvíz, a célban pedig az itt megszokott látványos zsíros-, vajas- és lekváros kenyér, erõs paprika, Piros Arany, alma és ásványvíz volt az ellátmány


 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20142014.09.02 00:02:23

Magas-Bakony 30


GPS-el mért távolság: 33,6 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 865 m. Ennyit mentem, de két helyen is letértem az útvonalról.


Elég késõn tudtam csak elindulni túrázni, ami az 50-es távot eleve kizárta, bár egyelõre nem is terveztem. Parkolóhelyet még viszonylag hamar találtam, de már vagy tíz percbe telt, mire beneveztem. Elég sokan mentek elõttem is, mögöttem is. Mivel nagyon nem szeretem a Gerence mentén vezetõ K+ jelzést, ezért az elsõ adandó alkalommal letértem róla, s egy völgyben vezetõ úton fölcikkcakkoltam a Z+ jelzésre, ami ugyancsak Gerencepusztára visz. Sokkal kellemesebb, mint a K+. Talán egy kilométerrel hosszabb, viszont 150 m-el több a szint (20 helyett 170 m). Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot. Megszabadultam a hosszú ujjú pólótól, s megkezdtem a Kõris-hegyre vezetõ 460 m szintet tartalmazó emelkedõt. Az elsõ 120 m szint a legmeredekebb, utána tulajdonképpen kellemes. Még ezen a szakaszon is nagyon éreztem, hogy kicsit túl tartalmas volt a reggeli, illetve túl kevés volt az idõ közte és a start elõtt, viszont legalább az egész túra alatt sem éheztem meg. Elég sok túrázót elõztem meg. Meglepett, milyen sok gyerek vállalta be a 20-as távot, s vele a Kõris-hegyre vezetõ kaptatót. Idõnként volt kilátás a hegységbõl, illetve látványos sziklás völgy mellett baktathattunk. Az idõjárás kellemes. Egész hamar fölértem a kilátóhoz. Pecsételés után ettem egy kis narancsot, ittam egy bögre ásványvizet. Épp indultam volna tovább, amikor egy Gripen géppár repült át a hegy fölött.


Elindultam lefelé a csúcsról. Hamarosan rátértem a Z+ jelzésre. Még a völgyben is volt szalagozás, pedig igazán nehéz lenne eltévedni. Nagyon szépek a völgy sziklái, viszont nézelõdni csak megállva érdemes, mert nehezen járható az ösvény, illetve az annak helyét elfoglaló köves vízmosás. Leértem az aszfaltra. Elõttem menõket értem utol. Beszélgettünk egy kicsit. Emlékezve, utoljára milyen álmosító volt számomra a következõ szakasz, az aszfalt végére érve megjegyeztem, ide igazán tehettek volna egy kávé automatát. Most a beszélgetés, illetve az hogy mindig volt elõttem, vagy mögöttem valaki, sokat enyhített a Szépalmapusztáig vezetõ szakasz monotonitásán. Hamarosan beértem Porvára. Pecsételés után vettem egy alkoholmentes sört, amit gyaloglás közben kortyolgattam el. Idén azonban le kellett vennem a hátizsákot, hogy el tudjam tenni az üres dobozt. Hamarosan elértem Szépalmapusztát, ahol becsatlakozott a húszas táv. Pecsételés után, a kapott almát rágcsálva ballagtam tovább. Egy helyen, szabályosan új ösvényt tapostak a rét füvébe a kispistázók. Az erdõbe beérve gyorsan elértem az erdészeti aszfalt utat. Ez az aszfaltút a Bakony leglátványosabbja, ami sokat enyhít gyalogosan az aszfaltozottságán. Mivel régen jártam a Pörgöl-barlangnál, ezért beterveztem oda is egy kitérõt, ráadásul a Barátok-útja felõl terveztem. Ahol a két út legközelebb van egymáshoz, nekivágtam a hegyoldalnak. Alig mentem egy kicsit, amikor meglepett kérdés hallatszott, „arra kell menni?”. Szóltam, hogy nem, csak egy kis barlangnézõ kitérõt teszek. A zöld és kék jelzésrõl, szinte végig jól követhetõ, bár jelzetlen ösvény vezet a barlanghoz. Eltöltöttem egy kis idõt a nézelõdéssel és a fotózással, majd visszatértem az aszfaltútra. Nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, megettem az érdekes összetételû, de jóízû gulyáslevest, ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, jó részén látványos, jól szervezett túrán vehettem részt. A túra kiírás szerinti és korábbi mérésemhez képesti összesített szintemelkedéséhez bõ 200 m-t tettem hozzá.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes igazolólapot, oklevelet, kitûzõt és két kupont kaptunk. Jók a turistajelzések, ennek ellenére végig ki is szalagozták és kitáblázták az útvonalat, tehát nem kellett a tájékozódással foglalkozni. Minden ellenõrzõ ponton kaptunk ásványvizet. Ehhez járult Gerencepusztánál és Porván száraz süti, a Kõris-hegyen narancs, illetve citrom a vízbe, Szépalmapusztánál alma, a célban pedig valamilyen gulyáslevesféle. Mivel minden ponton kaptunk valamit, s a tízes és húszas útvonal végig látványos, ezért remek lehetõséget nyújt gyerekek túrára szoktatására is.


 

 
 
Vértes IVV túranapTúra éve: 20142014.08.26 20:46:50


Csákberény IVV 20


GPS-el mért távolság: 25,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m. Ennyit mentem, de két helyen is letértem az útvonalról, a kilátás kedvéért. Amikor Csókakõ után, a kék háromszögjelzésen elindultam fölfelé, 360 m szintnél tartottam, s mivel utána nincs már emelkedõ így ennyi lehetett a kiírás szerinti túra szintje.


Már a rajtidõ elõtt megérkeztem Csákberénybe. Üdvözöltem az ismerõsöket, beneveztem, jeleztem a szervezõknek, hogy Csókakõ után el fogok térni az útvonaltól, s már neki is vágtam a távnak. Azért változtatták meg a hosszú táv útvonalát, mert többen is reklamálták, hogy az elõzõ túl nehéz IVV túrának (25 km-en 730 m szint, ráadásul benne volt a piros romjelzés is, ami minden, csak nem könnyen járható. Utolsó alkalommal, amikor indultam, én is hallottam reklamációt azon a szakaszon.). A zöld jelzésen, megkezdtem a Vértesben szokásos bemelegítõ kaptatót. Szerencsére az eleje lazább. Az elsõ kilátó pont lehetõségnél letértem az útvonalról, s kimentem a Széna-hegy peremére. A kilátás szép, bár elég párás. Alig tértem vissza a jelzésre, amikor meglepetésemre, a szalagozás vezetett le róla a hegy peremére, ahol Pintér Józsi és Laci pontõrködött. A három kilátó pont közül a legjobbat választották ki ellenõrzõ pontnak. Beszélgettünk egy kicsit és mentem tovább. Végre kezdtem bemelegedni. Az elõzõ egyhetes bojlizás után, elég gyér az erõnlétem.


Egész hamar elértem a Géza-pihenõt. Egy kis szintút, majd a kéken ereszkedés az erdészeti aszfaltút felé. A Géza-pihenõnél egy elég hangos csapatot elõztem meg, ezért igyekeztem halló távolon kívülre kerülni. Idõnként azért megálltam virágokat fényképezni. A Pátrácosnál újabb pecsét. Az ásványvizet kihagytam, mert volt elég vizem, s az idõ is kellemesen hûvös. A továbbiakban, a kék jelzésen ballagtam a Vár-völgy felé. Ez a fennsíkon vezetõ út kellemes, bár nem túl látványos. A Vár-völgy viszont annál inkább. A várat kivételesen kihagytam. A parkolóban megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet, s mentem tovább a szalagozáson. Hamarosan elértem a frissítõ pontot. Ettem egy szelet zsíros kenyeret, ittam kétszer egy korty bort, megkóstolandó, milyen, s mentem tovább. A fehérbor jó, a vörös nem igazán tetszett. A levegõ egyre párásabb, szinte sötét szürke. Jön a hidegfront, ezért az útvonalról letérés elõtt megnéztem a telefonomon a radar képet a meteorológus OMSZ honlapján, belefér-e. Látszott, hogy a Balaton-felvidéken és a Bakonyban már esik, de azért úgy néz ki, megúszhatom esõ nélkül.


A kék háromszögjelzésen meg is kezdtem az újabb kaptatót a Kató-hegy fennsíkjára. Szuszogtam rendesen. Mindezért viszont kárpótolt a hegység peremérõl a kilátás. Sajnos azt is jól láttam, hogy már a Keleti-Bakonyban is esik az esõ. Nézelõdés után gyerünk tovább. A Z+ jelzésen kinyílott õszi kikericset fotózhattam (a Széna-hegyen láttam az elsõ bimbókat), a közelgõ õsz második jeleként. Az elsõ jel, az inkább hiány, az-az a gólyák eltûnése, akik augusztus 20-án plussz/mínusz 2 nap, indulnak el Afrikába, a túra pedig 23-án volt. 20-án bojlizás közben a közelünkben szállt le egy, s olyan 8-10 m-re engedett közel bennünket. Készítettem is pár képet.


A Z+ jelzésen elkezdett szemerkélni az esõ. Újra megnéztem a radar képet. Meglepetés! Csákberényben és közelében 3G érhetõ el a T-Mobilnál, szemben Csókakõvel, ahol csak Edge van. Nagyon jön az esõ, így az újabb kitérõt a hegység peremére kihagytam, s szaporáztam a lépteimet lefelé. Sajnos az út mentén kivágták a fenyvest, így messze nem olyan szép az út, mint elõtte. A Piroska emléknél felírtam az igazolószámot, s begyalogoltam a célba. Sikerült megúszni elázás nélkül. Mire megittam egy kapucsínót, a célt is beköltöztették a teraszról, mert elkezdett szemerkélni. Gyors átöltözés és irány haza. Bodajk után, a Keleti-Bakonyban leszakadt az ég. Végig szakadt az esõ.


Kellemes, könnyû, helyenként látványos, jól szervezett túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Jók a turistajelzések, ennek ellenére végig ki is szalagozták az útvonalat, tehát nem kellett a tájékozódással foglalkozni. A Pátrácosnál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz, Csókakõnél a Horváth pincében zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, ásványvíz és kétféle bor, vásárlási lehetõséggel volt az ellátmány.


 

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20142014.08.13 22:35:12

Vértesi Barangolás 25


GPS-el mért távolság: 26,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m.


Reggel, elég késõn tudtam csak túrázni indulni. Ahogy közeledtem a Vérteshez, a reggeli köd, alacsony szintû felhõzetté összeállt pamacsai fogadtak. Reménykedtem, hogy ez is így marad, mert jó lett volna a fotózáshoz. Üdvözöltem az ismerõsöket, gyorsan beneveztem, s meg is kezdtem a táv teljesítését. Az útvonal ugyanaz, mint tavaly, meg elõtte, így a tájékozódás nem gond.


Mire fölértem a kitelepítettek emlékmûvéhez, teljesen fölszívódott a reggeli köd. A látási viszonyok jók. Készítettem néhány fotóst, majd „letértem” egy kicsit, a szomszédos uralgó magaslatra, panoráma képet készíteni. Tovább menet, követtem a kék háromszögjelzést, bár a másik irányba meg szalagozás volt. Biztos, ami biztos megnéztem a térképet. A szalag a rövid távok visszatérõ irányát jelezte. Ezen a szakaszon ért utol egy pesti túrázó, aki szintén a 25-ös távot teljesítette. A táv nagyobbik részét együtt tettük meg, jókat beszélgetve. Az Anger-rétig magunk mögött hagytuk a túra leglátványosabb részét. Érdekes, de a virágok zöme is ezen a szakaszon látható. A többi inkább kellemes, jól járható utakkal.


A Géza-pihenõhöz vezetõ kaptató eléggé megizzasztott, de közel sem annyira, mint egy héttel elõtte a Tátika-várhoz vezetõ, pedig akkor kényelmesebb tempóban mentem. Rövid fotós szusszanás után, irány a Pátrácos. A név jelentését, egy ez évi egyesületi túrán tudtam meg. A páfrány helyi, régies megnevezése. Az útelágazásnál ellenõrzõ és frissítõ pont. Ittam egy bögre szódavizet, s gyerünk tovább. A zöld jelzésen kényelmesen haladtunk Szentgyörgyvár felé. Ez a szakasz április elején, az odvas keltike fõvirágzásakor a legszebb. Szabályosan rózsaszínes-fehéres az egész fennsík, négyzetkilométeres nagyságrendben. Nem sokkal Szentgyörgyvár elõtt egy csoportot értünk utol, akik dohányoztak. Futólépésre váltottunk, a minél rövidebb idejû elõzés érdekében. A kék négyszögjelzésen nagyon megszaporodtak elõttünk a túrázók, így csaknem Mindszentpusztáig elõzgettük õket.


Mindszentpusztánál megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, ismét ittam egy bögre szódavizet, s tempóztunk tovább. A Pap-völgy is kellemes terepet jelent. Gánt elõtt kiérve az erdõbõl, a legelõn, montisok elõztek meg bennünket, a normálisabb fajtából, bár egyikük alig 30 cm oldaltávolsággal elõzött. Itt ismét látványossá válik a túra, de a végére is értünk vele.


A célban megkaptuk az emléklapot és a jelvényt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, Méri néni vendéglõjében (volt Vértes vendéglõ) ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, helyenként nagyon látványos, jól szervezett túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/800 Ft-ért szép emléklapot és jelvényt kaptunk. Az Anger-rétnél szódavíz és müzli szelet, Pátrácosnál és Mindszentpusztánál szódavíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és paprika krém volt az ellátmány.


 

 
 
Balaton IVV / Veszprém-Balaton túranap (IVV)Túra éve: 20142014.08.06 21:51:30



Balaton IVV 20


GPS-el mért távolság: 21,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


Reggel nagyon gondolkoztam, elinduljak-e túrázni, vagy aludjam ki magam, s biciklizzek egyet. Eléggé éreztem a talpam, de azért nem vészesen, s mivel már dél körülre is ígértek zivatarokat, így inkább a gyaloglást választottam. Az is motivált, hogy ahhoz képest, milyen rosszul álltam május elején az Észak-Dunántúl Kupával, most ezzel a túrával már teljesíthetem is. Végül a gyaloglás mellett döntöttem. Gyors készülõdés, és már úton is voltam. Elég hamar megérkeztem. Parkolóhelyet találni már tovább tartott. A rendezõk ott álltak a kiírás szerinti helyen, és útbaigazítottak mindenkit, hogy bezárt a kocsma, ezért a rajtot is áthelyezték az önkormányzathoz. Egyesületi csapatunk már úton volt. A nevezés kicsit tovább tartott a beszélgetés miatt, mint elõzõ nap. Végre úton. A kék jelzés leágazását simán benéztem, illetve a térképet se néztem meg rendesen, így csak két kilométer múlva jöttem rá, hogy ezt eltoltam. Nem örültem neki. Irány vissza. Még így is, GPS segítségével is nehézkesen található meg az ösvény. De végre rajta voltam. Elég jól fogytak a kilométerek. Ekkor eszembe jutott, hoppá, a szendvicseket a hûtõben feledtem, s már esélyem sincs valami kaját venni. Persze azonnal megéheztem. Csak megúszom valahogy eléhezés nélkül. Végül két energiaszelettel és egy Sportszelettel sikerült teljesítenem a távot. A Csákány-hegyre vezetõ kaptató rendesen megizzasztott, bár nem annyira, mint vártam. Az ellenõrzõ ponton megkaptam az elsõ pecsétet, s már mentem is tovább.


A kilátót inkább kihagytam. Eléggé éreztem a talpam, így az elsõ köves lejtõ nem is esett jól. Utána viszont egészen Veszprémfajszig semmi gond. A kellemes utakon jól fogytak a kilométerek. Megelõztem egy-két ismerõs csoportot. A fotózni való sokkal kevesebb, mint elõzõ nap. A P+ jelzés, a vége felé elég nehezen követhetõ. Eddigre kezdett a túra izgalmassá válni, ugyanis Füred felõl menydörgés hallatszott. A francba! Már délelõtt is zivatar van. Viszont ez jelezte, jól döntöttem, hogy a gyaloglást választottam. Az ellenõrzõ ponton megkaptam a pecsétet, s mentem tovább. Egy jó kis kaptatón értem el a kálváriát, ahonnan Pazar a kilátás. Kihasználtam, hogy a Samsung technológiája, utómunka nélkül teszi lehetõvé a panorámakép készítését, így készítettem is ilyet. A jó kilátás viszont azt is megmutatta, merre van a zivatar. Reménykedtem, hátha megúszom, mert érzésem szerint déli irányba mozdult el. Azért, ha megnéztem volna a telefonomon, az interneten a meteorológiai radar képet, valószínûleg nyugodtabban megyek tovább.


Mindössze annyi elõkészületet tettem, hogy a hátizsák alsó rekeszébõl fölülre pakoltam át az esõkabátot. A túra hátralévõ szakasza kellemes, de nem igazán látványos. Egy helyen, térképnézegetés közben rosszul léptem, s nagyon elkezdett fájni a sarkam, pedig már abban reménykedtem, megúszom talpbetét csere nélkül. Az utolsó ellenõrzõ ponton le is cseréltem. A forrásból feltöltöttem az ivózacskót vízzel, s mentem tovább. Kisvártatva elértem azt a szakaszt, ahol már reggel jártam. Ettõl kezdve gyorsan beértem a célba. Átvettem a kitûzõt, viszont az emléklap már elfogyott. Különösebben nem zavart. Gáborék nem akarták elhinni, hogy teljesítettem az idei ÉDK kiírást, úgyhogy õk is megszámolták az igazoló lapon a pecséteket.


Visszasántikáltam a kocsihoz, átöltöztem, a közeli büfében ittam egy kapucsínót, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, de nem túl látványos túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/400 Ft-ért itiner töredékes fekete-fehér, térképvázlatos igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Veszprémfajszon és a célban hideg ásványvíz volt az ellátmány. A célban ezen felül, induláskori megrendeléssel, jutányos áron gulyást lehetett kapni.


 
 
Tátika-ReziTúra éve: 20142014.08.06 21:50:16



Tátika-Rezi hosszú két várút.


GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.


Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.


Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.


Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.


A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.


Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.


 

 
 
Tátika-ReziTúra éve: 20142014.08.06 21:50:01



Tátika-Rezi hosszú két várút.


GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.


Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.


Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.


Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.


A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.


Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.


 
 
Várak a VértesbenTúra éve: 20142014.07.02 21:51:40

Várak a Vértesben 44-es táv


GPS-el mért távolság: 46,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1020 m.


Töprengtem egy sort, mielõtt eldöntöttem, melyik túrát válasszam hétvégére. A Kõris körül extrém és a montis táv túl sok lett volna a nullára írt állóképességemnek, a normál távot rövidellettem (az Észak-Dunántúl Kupával is jól állok), így végül is a vértesi túrát választottam, mint középutat, bár itt meg a szintidõhöz szükséges 4,4 km/h-s átlagsebesség volt a riasztó, ami aztán ráadásul 4,66 km/h-nak bizonyult. A túrát azzal is bonyolítottam, hogy új típusú lúdtalpbetétet próbáltam ki, aminek 3-4 hét a megszokási ideje, én pedig két és fél napja kaptam meg.


A szûk indítási ablak miatt igyekeztem korán Oroszlányba érni, ami sikerült is. Negyed hét körülre beneveztem, s neki vágtam a távnak. A városból hamar kiértem, majd kisvártatva letérhettem az aszfaltútról is. Oroszlány környékén még nem gyalogtúráztam a Vértesben, csak montival jártam erre, és a sok homokút miatt nem szeretem. Gyalog azért nem olyan rossz. Az itiner szerint, Majk-nál át kellett térni a sárga jelzésrõl a pirosra. A gond csak az, hogy a két jelzés nem találkozik. Ahogy én is, úgy az elõttem indulók is benézték ezt, csak nekem szerencsém volt, mert alig 50 m után kiderült, a szembejövõ túrázóktól. Õk nagyobb kitérõt tettek. Amikor a piroson, az csákvári út után kiértünk az erdõbõl, szép volt a kilátás. Fotózás terén igyekeztem magam visszafogni, a szûk szintidõ miatt, de azért elég gyakran álltam meg. Vértessomlón jó páran levágták a piros jelzés eléggé fölösleges kanyarját. Mivel pontos távot szerettem volna kapni, ezért mentem a jelzésen. Sajnos a piros jelzés faluból kivezetõ szakasza biciklivel nehezen járható, hol a homok, hol a szétmosás miatt. A kék jelzésre történõ áttéréstõl kezdve, egészen Új-Mindszentig ismert terepen talpaltam. Vitányvár elõtt megnéztem a térképet, melyik úton visz föl a várhoz. Mivel nem volt kötelezõ haladási irány, ezért a zöld romjelzésen mentem föl, mert a meredeksége miatt fölfelé könnyebb. Lefelé már estem rajta. Jól választottam, mert bõven a vár elõtt meglett a felírandó jelszó. Trükkös elhelyezés. Akik a könnyebb úton akartak menni oda-vissza bukták a partit. Elég idegesítõ lehetett a várban keresgélni a jelzést.


Mentem tovább. A Gráciák-bérceinek kilátópontját, majd késõbb a Zsigmond-követ is kihagytam, a szûk szintidõ miatt. A Szép Ilonka-forrás hamar megvan, bár azt, hogy foglalt medencés jellegû forrás, azt már a túra elején beírhattam volna. Egy korábbi tarvágás és kerítés miatt a piros jelzésre visszajutni nem olyan egyszerû. Jelzés szinte sehol, ráadásként méhkaptárak közelében vezetett az út, amit éppen piszkált a méhész, alaposan beöltözve. Várgesztesen teletöltöttem az ivózacskómat, majd a kocsmában ittam egy kis tonikot és irány a vár. Eddigre elégelte meg a talpam az új lúdtalpbetétet, tehát lecseréltem a régire. Micsoda fapados érzés volt a régit használni! A vár elõtt ismét kispistázó ellenesen helyezte el a jelszámot a szervezõ. Aki levágta az aszfaltút kanyarját, az nem találta meg a jelzést. Fölmentem a várhoz is, bár fölösleges, mivel be van zárva.


Az OKT-n montisok jöttek szemben. Beszélgettünk egy-két percig, merre menjenek. A fennsíkról levezetõ szakaszig kellemes az út. Ezt a szakaszt viszont nagyon szétmosta a víz. Utoljára, a Vérteskozma MTB-n (két-három évvel ezelõtt), még simán tekerhetõ volt fölfelé, most ki van zárva, hogy fel tudjak tekerni rajta. Kõhányás elõtt voltak is biciklit toló túrázók. Kõhányáspusztán újabb pecsét. Bélyegzõ párna nincs, de azért csak sikeredett a pecsét. Ezt viszont csalódás követte. A kút használhatatlan. Szerintem szétszedték, mert a nem ivóvíz felirat senkit, köztük engem sem tartott vissza. Eddig semmi bajom sem lett attól a víztõl. Ha esetleg erre a kútra számítva kevesebb vizet töltök a zacskóba Várgesztesen, akkor a kiszáradás miatt lett volna bajom ebbõl a kútból. Az Oroszlánkõ váráig, Oroszlányi túrázóval mentem együtt. A jelzés, a vár legmagasabb pontján. Fölírtam, s mentem tovább. A Som-hegynél eléggé benõtt az út. Az egyetlen emberes ellenõrzõ pont nem Szentgyörgyvárnál volt, hanem már Mindszentpusztánál belebotlottunk. Sõt nem csak pecsétet, de az oklevelet és a kitûzõt is itt kaptuk meg. Ettõl kissé morcos lettem, hiszen így semmi értelme a szintidõnek. Nyugodtan tehettem volna kitérõket, a kilátópontokra. Ezután viszont már nincs ilyen lehetõség. Mindegy szaporán ballagtam tovább. Többször is leírtam már, hogy kellõ oda nem figyeléssel, bárhol el lehet keverni az útvonalról. Ez most nekem is sikerült. Mivel a következõ pontnak Szentgyörgyvár volt beírva és nem kevésszer jártam erre, be is mentem oda, s csak ott jöttem rá, a térképet megnézve, hogy a pont nem ott lett kijelölve, hanem a kék négyszögjelzés és a zöld elágazásánál Szentgyörgyvár elõtt. No mindegy. Jelzetlen úton átvágtam a tervútra (a többlet távot levontam), s rátértem a piros jelzésre. No ezt a piros jelzésen vezetõ szakaszt igazán rühellem biciklivel. „Jó” mély homokút. A Dobai bánya helyén lévõ tó a kifolyóig tele volt. Ilyennek még sohasem láttam. Kifejezetten szép. Kicsit késõbb, próbaképpen visszavettem az új lúdtalpbetétet, milyen lesz. Kb. két kilométerig jó, de nekem még öt volt hátra, így az utolsó három nem esett jól. Ráadásul ez a túra legkevésbé szép része. Végül visszaértem a vasútállomáshoz, az-az a célba. Sajnos az igazoló lapon nem szerepelt az indulási idõ, de sacc/kb tíz és félóra alatt teljesíthettem a távot. Az biztos, hogy nem voltam belül a szintidõn.


A túra, az elsõ 4 és az utolsó 5 km-t leszámítva igazán kellemes terepen vezet. A várakhoz vezetõ emelkedõk alaposan megszuszogtatják az embert. Az automata pontok jól kerültek elhelyezésre. Az itiner viszont lehetett volna pontosabb.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos cartographia-s térkép (saját térkép nem árt), várleírásokat tartalmazó igazolólapot, némi itinernek nevezett táblázattal, ami két helyen félrevezetõ, oklevelet, és kitûzõt kaptunk.


 

 
 
Soproni IVV túraTúra éve: 20142014.06.18 21:42:15

 


Sopron IVV túra 17-es táv


GPS-el mért távolság: 19,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 485 m.


Ismét elég korán értem a rajt helyére. A nevezés sem tartott sokáig, s már úton is lehettem. Még az elõzõ naphoz képest is csípõs a reggel. A rajt után rögvest átküld a fõút túloldalára az itiner, majd a következõ sarkon térhettünk vissza. Szokás szerint, a városban igen gyérek a jelzések. Az elsõ ellenõrzõ pont hamar meg lett, bár elég jól elbújtak, viszont szóltak, hogy õk az EP. Pecsételés után, ha nem szólnak, az itiner és a térkép szerint elmentem volna egyenesen. Így jobbra tértem egy jelzetlen útra, s azon szuszogtam ki magam a bemelegítõ emelkedõ után. Kb. 200 m-t követõen, a GPS mutatta, hogy jó irányba haladok, de az nem stimmel az itinerrel. Késõbb rájöttem, hogy nem azt a részét kellett volna használnom. Elég rosszul voltak a három táv elválasztva az itineren, s mindig keresni kellett, éppen melyik rész vonatkozik a 17-es távra. Ehelyett inkább csak a GPS track-et hasonlítottam össze a térképpel.


Végre kiértem a városból, azonban sajnos a turistajelzések ezután sem lettek sokkal jobbak. Például Y elágazás közepén van a jelzés, s további nem látható. Akármelyik irányt jelölheti. Elsõ alkalommal el is mentem a rossz ágon. Szerencsére ugyanoda vitt, mint a jelzés. Lehet, hogy 20 m-el kevesebbet mentem. Az emelkedõ ellenére is kellemes a terep. A Károly-magaslat parkolójában kapom a következõ pecsétet, s gyerünk tovább. A Bögre-forrásig semmi gond, azt leszámítva, hogy magát a forrást nehezen találtam meg. Eléggé eldugott helyen található. Utána megint nagyon kellett figyelni, merre tovább. Utolér egy túrázó, s menten a rossz irányba akar indulni. Mivel az itiner hozzávetõleges távolságokat sem tartalmazott, így nagyon észnél kellett lenni. A menj egyenesen az XY jelzésen, jelenthetett 50 m-t is és 3 km-t is. Itt éppen igen rövid szakaszokat jelentett. Az egykori mûszaki zár vonalán találtam néhány szem áfonyát. Alaposan belassultam. Három társaság el is ment mellettem. Sajnos ez már csak az utóérés. Normál esetben ilyenkor van a fõérés idõszaka. Nem is találtam sokat.


A 3. EP-n fölírom a számot, s már megyek is tovább. Eseménytelen, de kellemes úton értem vissza a 2. EP-hez. Újabb pecsételést követõen irányba vettem a Károly magaslatot, ahol a büfében vettem egy jégkrémet. Lefelé menet a sípályától szép a kilátás. Készítek is néhány fotót. Leérve az aljába kezdõdik a városi szakasz. A Sörház-dombi-kilátóba fölmentem a pecsételés után. Remek a kilátás. El is dõlt, a Taródi-várat meg kell néznem közelebbrõl. Továbbindultam, s egy fiatal túratárssal együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt, kisegítve egymást, ha valamelyikünk rossz felé akart menni. Erre a szakaszra a 10-es és a 17-es távra tettem volna még egy EP-t, mivel ugyanarra a pontra érnek ki mint a 6-os táv, csak bõ háromszor akkora távon. Beértem a célba. Leigazoltam, megkaptam a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupához is, és amilyen rosszul álltam másfél hónapja, most olyan jól állok. Ezzel 7 túrám van, s megvan mind az öt megye. Már csak egy túra hiányzik, és idén is megvan a teljesítés. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s Pest felé vettem az irányt.


Az idõjárás kedvezett a túrának. Szép tiszta, bár kissé csípõs idõ volt végig. A túra elég látványos, és nem is nehéz. A tájékozódás viszont kissé nehézkes. Néhol kereszteztük a vasfüggöny sífutó útvonalat. Elég csalános.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 450 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt), itinert, kitûzõt és emléklapot kaptunk.

 
 
10 TemplomTúra éve: 20142014.06.18 21:37:27

 


6 templom


GPS-el mért távolság: 17,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 385 m. Az értékek nem mérvadók, mivel a túrán nem volt kötött útvonal. Mindössze azt jelöli, mennyit mentem.


Délutáni programom miatt csak a 6 templomot tudtam bevállalni, mivel délután két órára haza kellett érnem. Szokatlan módon, sehol egy parkoló autó Óbudaváron, bár az is igaz, másodikként neveztem be. Az útfelújítás miatt nem könnyû lemenni az útpadkára.. A leírt helységnevek alapján, már elõzõ nap kialakult bennem a körülbelüli útvonalterv. Megnézve a térképet, illetve a fõszervezõ által bekarikázott templomokat, készen is volt, merre megyek. Elõször Mencshelyen gyûjtöttem be a pecsétet, majd a piros jelzésen elindultam Dörgicsére. Csatlakozott hozzám egy pesti sporttárs, így a Herendi templomromig együtt talpaltunk. Egy pontról remek kilátásnyílt a Gulácsra, a Tóti-hegyre és a Hegyestûre. A túra során gyakran használtam GPS-es segítséget, mivel ezen a részen a turistajelzések igencsak hiányosak, így mindjárt a Halom-hegyen is. Jelzés hiányában egyenesen mentünk (ahogy ezt tanítják is a tájékozódásnál, ha nincs jellegzetes tájékozódási pont), mivel azonban gyanús volt a dolog így alig 100 m után megnéztem a GPS-t, s irány vissza.


Dörgicsén a templomrom tornya már messzirõl látszott, de ez nem sokat segített a megtalálásában, az viszont igen, hogy része volt a Régi templomok nyomában teljesítménytúrának. Mivel ketten voltunk, hamar meglett, a négy lámpa közül melyiknél van a pecsét (természetesen az utolsónál). A faluból kiérve jó kis kaptató következett, zömmel kellemes erdõben, a Balázs-tetõre. Egy helyen az úton, zöld színû kék fejû gyík sütkérezett a napon, s hajlandó volt hosszasan modellt állni. A fák közül kibukkanva gyorsan megleltük a romot. Újabb pecsét, fényképezés és irány a Herendi templomrom. Mivel sokadjára jártam erre, gyorsan meglett. Jelzés nélkül, könnyen elmegy mellette az ember, mivel a csekély falmaradvány megbújik egy kis facsoportban. Pecsételés után szétváltak útjaink, õ ment Szentantalfára, én pedig irányba vettem Szentjakabfát. Ezt az irányba vételt néha szó szerint értettem, s az erdõ sarkától átvágtam a legelõn az aszfaltútig, majd a következõ kanyarig, csökkentendõ az aszfaltos szakaszok mennyiségét. Mivel a telefonom új firmware-t töltött le kipróbáltam, vajon kijavították e a koreaiak a világos virágoknál, napsütésben, makrófotózásnál tapasztalható beégést. Hát nem. Semmi változás. Ez van.


Szentjakabfán hamar megleltem a pecsétet. A legrövidebb úton indultam Óbudavárra. A szõlõk mellett a térképek szerint elfogyott az út, bár a valóságban még vezetett tovább. Én inkább átvágtam az elhanyagolt legelõn. Késõbb rájöttem, ha tovább megyek, megúszhattam volna a helyenként mellig érõ füvet. Mindegy. Lényeg, hogy Óbudavár elõtt pár száz méterre kiértem az aszfaltra, bár még le-le tértem róla a fényképezés kedvéért. Óbudaváron egy kicsit lassabban lett meg a pecsét, de meglett. Nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitûzõt, az emléklapot, megettem a virslit, s irány haza.


Pápán a barátomékkal irány megnézni a streetfighter motor show-t. Kipróbálhattam a „telefonom” videókészítési lehetõségeit is. Várakozáson felüli a képminõség. Az autófókusz videózásnál is meglepõen gyors. Zoomolás után is egy másodperc alatt újra éles a kép. A maximális optikai zoomnál (240 mm-es kisfilmes fókusztávolságnál) is bemozdulási életlenség nélküli videót lehet készíteni, kiváló képminõséggel. Mivel a fõ helyszíntõl elég távol voltunk, sokat használtam a maximális, vagy azt megközelítõ optikai zoomot. Voltak olyan momentumok, amit csak a videón láttunk, élõben a távolság miatt észre sem vettünk. Nekem viszont van még mit tanulnom a videózás területén.


Kellemes, a terepviszonyokat tekintve könnyû túra, amely a hûvöskés idõnek és a tiszta levegõnek köszönhetõen igencsak látványos volt. A kedvenceim közé tartoznak ezek a túrák, ahol én határozhatom meg az útvonalamat az ellenõrzõ pontok között. Sok ember számára viszont nehezítõ tényezõt jelentenek az erõsen felújításra szoruló turistajelzések. Nekem ezen sokat segített a GPS és az arra, a turistautak.hu-ról feltöltött térkép.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A rajtnál gyümölcs, és aki él vele, annak pálinka, a célban virsli és ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25Túra éve: 20142014.06.03 19:59:51

 


Négyszögletes Kerekerdõ 40


GPS-el mért távolság: 40,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m. A valóságban 44,1 km-t mentem, de a késõbb említett kitérõket levontam.


A szokásosnál kicsit késõbb értem Padragra, de még a rajt közelében le tudtam parkolni. A nevezés is gyorsan megtörtént. Jó sok ismerõssel találkoztam, a rendezõket is beleértve. Egész úton fontolgattam, a 25-ös, vagy a 40-es távra nevezzek, a Nagy Gáspár emléktúrán összeszedett vízhólyagok miatt. A bakancs megvásárlása óta elõször a bakancs eredeti talpbetétjét használtam, a lúdtalpbetét helyett. Leginkább ezért ingadoztam. Végül a 40-es távot választottam. Nem kellett volna. A 25 is untig elég lett volna a talpamnak. Szép, bár elég hûvös idõben kezdhettem meg a túrát. A hideg szél, változó erõsséggel, de egész nap kitartott, viszont a látástávolság remek. Ezen a túrán ez fontos, hiszen elég sokat megy nyílt terepen, ahol számít a látvány, márpedig a Balaton-felvidék, a Keszthelyi-hegység és a Bakony is csodálatos.


A lakott területrõl kivezetõ szakaszt gyorsan letudtam, s már közelítettem is a Padragi-sziklákat. Idén, pont a 40-es táv miatt, meg a gyenge állóképességem miatt kihagytam a kilátót, pedig most megérte volna. A sziklák szépek. A tövükben Gáborék pontõrködtek. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit. Valahogy a tarvágásokra terelõdött a szó, s az ott beszélgetõ túrázóról kiderült erdészmérnök végzettségû. Nemsokára utol is ért, egy fotós megállómnál, s a továbbiakban, csaknem a Négyszögletes Kerekerdõig együtt ballagtunk, és kaptam egy kis erdészeti képzést. Örülök az ilyen beszélgetéseknek. Szeretek új információkat szerezni, illetve megismerni mások álláspontját. A tarvágások kérdésében is szelídült a véleményem, még ha nem is jutottunk teljes konszenzusra.


A Pityer-dombtól kezdve remek a kilátás. Egy fotós megállóban Zoli ért utol. Mint kiderült, az erdészmérnökkel tervezték együtt megtenni az 55-ös távot. Régen túráztunk együtt, így gyorsan megbeszéltük, ki hogy van, mit tervez. Engem a Budapestre történt számûzetésem, õt egy derék probléma akadályozta idén a túrázásban.


Fotózásnál meglepõdtek, hogy amivel fényképezek, az nem fényképezõgép, hanem telefon, azon meg pláne, hogy ez gyári eszköz. Közben szépen közeledtünk a túra Atibor-hegyen található névadójához. Rengeteg a virág. Jó sok makró képet készítettem. Elõkerült a gép egy ezzel kapcsolatos szoftverhibája. Erõs napfényben, a nagyon világos (sárga és fehér) virágoknál beég a kép. Ezzel háromra nõtt a géptípus hibáinak száma. Lehet, ha belemásztam volna a menübe és nem hagyom automatán, a fehéregyensúlyt, akkor tudtam volna korrigálni. Ettõl függetlenül is csak azt tudom mondani, hogy ezt a telefont használva a 40-60 ezer Ft közti kompakt gépeket el lehet felejteni. A túra alatt 32%-t merült az akkumulátora, miközben 260 képet készítettem.


Az atibor-hegyi EP után egész jó képeket tudtam készíteni jó szúrós növények virágairól. Szép lila a hegyoldal. Az északi oldalon mohaféleség virágait, késõbb pedig valamilyen, apró sárga virágú kövirózsaféleséget fényképezhettem. Közben Zoliék eltûntek a horizonton, ami itt elég tág. A Vásáros-domb gerincén talpaltunk Taliándörögd felé. A kilátás végig csodálatos. Érdekes látványt nyújt a Szent András templomrom is ebbõl az irányból. A szél egyre hidegebb, így dzseki és sapkacsere mellett döntöttem. Valami a talpammal sincs rendben. Megálltam, s rendeztem a problémákat. Gondolva arra, hogy a kevésbé szeles területeken jobb lesz az idõ, a polár kalapomat csak zsebre tettem. Látótávolságra kerültem a következõ EP-tõl, amikor észrevettem, sehol a sapi. Irány vissza a templomromig. Sajnos csak a lelkiismeretem megnyugtatására szolgált, mert nem lett meg, pedig csak 700 m-t kellett megtennem. Valaki elvitte. Utánam ismerõs túrázó jött, de már ö sem látta. Elõtte két helybeli jött. Valószínûleg õk vették föl. Sajnálom ezt a sapkát, mert Magyarországon aligha pótolható, s már 12 éve használtam. A cég honlapján sem találkoztam vele. Egy kicsit kedvetlenül mentem tovább. Az ellenõrzõ ponton, a pecsételést követõen ittam egy alkoholmentes sört s ballagtam tovább.


A faluból kiérve már ismeretlen terepen haladtam. A Csigói-elágazáshoz hamar odaértem. Viszont egyre jobban éreztem a talpamat. Hiányzott neki a lúdtalpbetét. Pecsételést követõen eltettem a kapott ásványvizet, s gyerünk tovább. Jobbról villanypásztorral kombinált kerítés mellett vezetett az út, vaddisznós kert figyelmeztetéssel. Nem is volt kedvem bemenni. A Dabosi templomromhoz is és utána a Hertelendy-kastélyromhoz is letértem, de csak az elsõ helyen fotóztam. Az utóbbi teljesen érdektelen. A nyiladékban, kicsit eltértem balra, mivel arra szebb volt a kõmezõ. Tényleg érdekes, a sok egymásra hányt bazaltszikla, s hogy a legnagyobb kupac közepébõl képes évszázadosra nõni fa. Szem elõl veszítettem, a 25-ös távnál ritkább jelzéseket, így egyenesen kimentem a murvás útra, s azon a következõ EP-ig. Pecsételés után a murván folytattam, majd a piros jelzés levitt a Zsivány-völgybe. Egész hangulatos. Elmentem a Benárd-barlanghoz is. A következõ murvás szakaszon a piros jelzés letért az útról. A leírás és a térkép alapján a murván kellett maradni. Páran, jóval elõttem viszont lementek balra. A leírás szerint mentem tovább, ami azért a térképtõl is eltért. A Romvárosnál kibukkanva az erdõbõl, bazaltkúpot láttam kissé balra. Elõbb a Szent György-hegyre gondoltam, de késõbb a tágabb panoráma alapján rájöttem, a Somlót látom. Bizonyos irányból a Somló, a Szent György-hegy, a Badacsony és a Csobánc hasonlít egymásra. A mesterséges romok mellett elhaladva, az õrök kistestû „fajtiszta korcs” kutyája, csak azután kezdett ugatni, amikor már két túrázó csoport is elment elõtte. Nem túl éber.


A vadvédelmi kerítést elérve, az elõttem menõk és én is hibáztunk. Az itiner szerint balra fordultunk. A térkép szerint jobbra kellett volna menni. Úgy 3-400 m után kiderült a hiba, s irány vissza. Ez az egyetlen bosszantó hiba az itinerben. (Én is követtem már el ezt a hibát.) Legalább tudtam nagy ezerjófüvet fotózni. Mivel egyre jobban fájt a talpam, így nem esett jól a kitérõ. Be is lassultam. Nagy nehezen elértem Nyirádot. Itt már figyeltem, lesz-e valamilyen ittasellátó hely. Jól esett volna valamivel megemelni a vércukorszintemet. Alig értem ki a fõútra, máris letértem jobbra, s ott a soros EP. A pecsét mellé ettem pár szem cseresznyét, s mivel a gyomrom már régóta delet korgott elõbányásztam egy szendvicset, amit a következõ szakaszon megettem. A Síki-mezõ egy kicsit monoton, vagy legalábbis a talpfájás miatt én annak éreztem, viszont a Pörös-erdõben vezetõ szakasz kellemes. Ráadásul kezdtem gyanítani, mi lehetett a Nagy Gáspár túrán a vízhólyag oka. A mezõgazdasági út, ahol a keréknyom keskenyebb és egyenetlenebb, mint az erdészeti földutakon, s az egyik láb szinte folyamatosan oldalirányban ferde síkon mozog. Ott ez volt a túlnyomó többség. Végre feltûnt Szõc, ráadásul ismét szép kilátással. Itt sem érintett az út semmiféle kocsmát. A falu szélén barátságos, kíváncsi kutya csatlakozott hozzám, majd amikor hazaküldtem, a mögöttem jövõkhöz. Õk is próbálták hazaküldeni, de ez csak akkor sikerült, amikor a gazdája elõkerült, s eljött érte.


Becsatlakozott a 25-ös táv, aminek köszönhetõen megszaporodott a túrázók száma. A Halimbára vezetõ lejtõ nem esett jól a talpamnak, de letudtam. A templomot érintette az útvonal, de itt a magyar szokásoktól eltérõen, sehol egy kocsma a közelében. Itt is elmaradt a frissítés. Ettõl kezdve, megint ismerõs terepen mentem. A magas füves mezõn kerülgethettem a pocsolyákat, a vizem viszont elfogyott. Szerencsére, már csak egy bõ kilométer volt hátra, aminek nagy része eseménytelen aszfaltút. Olyan kilenc és háromnegyed óra alatt értem be a célba, ahol átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Mivel elég késõn ettem meg a szendvicset, abszolút nem voltam éhes, így kihagytam a zsíros kenyeret. A presszóban ittam egy újabb alkoholmentes sört meg egy kávét, s elindultam hazafelé.


A túra útvonalvezetése jó. Sok a nyílt terep, de az remek panorámával társul, így nem válik unalmassá. A terep változatos. A szelíd lankás hegyoldalaktól, a sziklás részekig minden van benne. Rengeteg a virág. Az idõjárás kifejezetten kedvezett a túrának, ami így könnyû, az utak jól járhatók. Nem is tudom, miért hagytam ki eddig a Bakony ezen részét. El kell jönni erre montizni is, mert elég jónak tûnik az úthálózat.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), itinert, kitûzõt és emléklapot kaptunk. A rajtban banán, a Négyszögletes kerekerdõnél nápolyi szelet, a Csigói elágazásban szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, Nyirádon cseresznye, a célban zsíros- és margarinos- kenyér, vöröshagyma, volt az ellátmány. Ahol a 25-ös távval együtt megy, az útvonaljelzés is jó, a 40-es távon kicsit gyengébb. Murphy törvénye szerint, ahol hibás volt az itiner, ott jelzés sem volt, hanem csak a Dörögdi-úton.

 
 
Komárom IVV TúranapTúra éve: 20142014.05.06 20:58:49

 


Komárom IVV 20


GPS-el mért távolság: 20,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 110 m. Ennyit mentem, de egy kicsit letértem az útvonalról.


Reggelre halasztottam a döntést, az idõjárás, és a járás képességem alapján hova menjek. Elég nagy esõ esett az éjjel, és a radarkép éppen akkorra is esõt mutatott a Vértes fölött, így a komáromi túra mellett döntöttem. Beletelt egy idõbe, mire kiválasztottam, melyik cipõ, melyik talpbetéttel lesz a legkevésbé fájdalmas, a Vasváron összeszedett vízhólyagnak köszönhetõen. Az odavezetõ úton kétszer is belefutottam záporesõbe, ami nem a legjobb elõjel. A rajthelyet könnyû megtalálni. Gyorsan beneveztem, de csak a 10-es távra. Úgy éreztem, a talpamnak annyi is elég.


Irány az Igmándi-erõd, mit elsõ pont. A jelzések eddig jók. A ponton, a pecsételésnél elmondták, merre menjek tovább. Ha nem teszik tuti, hogy az erõd mellett megyek, mert az jobban érdekelt. A pont közelében elkezd szemerkélni az esõ, majd 100 m múlva alaposan rákezdett. Fölvettem a komplett esõruhát és mentem tovább. „Végre” tesztelhettem a biciklis esõdzsekimet. Leginkább arra voltam kíváncsi, mennyi párát képes kivezetni. Sokkal jobb, mint az eddigiek, közel sem izzadtam bele úgy, mint szoktam, de azért gördült le a hátamon néhány izzadságcsepp. Az esõ nem tartott tovább egy negyedóránál. Esõnadrágot és kalapot elraktam és ballagtam tovább.


A második pont elõtt utolértem egy kisgyerekes csapatot. Nagyon vidáman voltak. Mondtam is, hogy szerintem a lányok több levegõt használnak el a beszélgetéshez, mint a gyalogláshoz. Már a rajtnál említették, hogy a Gerecse IVV túra 10-es távjáról elég rossz szájízzel jöttek el. Most pontosítottunk. Aki járt a Gerecse 50 és társai túrán, tudja mekkora a tömegnyomor, mennyit kell várni a rajtnál, az egyes ellenõrzõ pontokon és a célban. Õk elõneveztek, de meg kellett várniuk a velük együtt induló iskolai csoport többi tagját, így már a rajtnál elment 20 perc a szintidõbõl. Az elektronikus adatfeldolgozásra hivatkozva nem lehetett kérni, hogy a csoport indulási idejét írják az õ lapjukra is. A célnál is sokat kellett sorba állni, amivel kicsúsztak a szintidõbõl, így a gyerekek nem kapták meg a kitûzõt. Ezen, már máskor is berágtam, hiszen a leendõ felnõtt túrázók kedvét lehet örökre elvenni a teljesítménytúrázástól. IVV túrán szerintem egyébként sem célszerû a célzáráson kívül más szintidõt megszabni, hiszen többek közt éppen a kezdõk megnyerésérõl szól. Pláne ilyen szûket nem, mint itt. A 10-es távnál számítani kell akár 3-4 éves kisgyerekekre is. Elvileg az elvárt 3 km/h-s átlagsebesség számukra sem vészes, de ez csak elvileg ennyi. A valóságban inkább 4 km/h, az ellenõrzõ pontokon és a célban történõ várakozás miatt. Ez pedig bármilyen túra 10-es távján sok. Az pedig, hogy pár perces szintidõ túllépés miatt kisgyerekeknek ne adják oda a megérdemelt kitûzõt, elfogadhatatlan. Ha már ennyire számítógépes a nyilvántartás, akkor lévén ez egy szponzorált túra, illett volna a rajtlapra chipet ragasztani és elektronikus idõmérést végezni, így a sorban állások ideje nem számítana bele a szintidõbe. Az igazsághoz tartozik, hogy legalább utólag helyesbítettek, amikor levélben reklamált az egyik szülõ, és elküldték a kitûzõt.


Vissza a túrához. Kényelmesen mentem tovább. Valami kirakodóvásár helyszínét is érintettük, utána a hídnál leballagtunk a rakpartra. Most valahogy nem esett annyira jól a talpamnak a terep, sõt ha rossz, töredezett volt a járda, az sem. A Monostori-erõd elõtt rossz irányba mentem. Itt hiányos a jelzés. A térkép szerint egyenesen kell menni, a valóságban vagy jobbra, vagy balra lehet menni. Jelzés pedig csak balra volt jó messze. No meg arra volt az erõd fõbejárata is. Én ezt választottam. Kár volt, jöhettem vissza, s most már a helyes úton mentem az erõd egyik bejáratához. Készítettem néhány fotót, csináltam egy zsíros kenyér szendvicset, s mivel reggelhez képest nem fájt jobban a talpam, áttértem a 20-as távra. Az elsõ adandó alkalommal tettem egy kitérõt és fölmentem az erõd tetejére. Nem túl látványos. Remélem egyszer lesz idõm alaposan körbejárni, amikor a talpam is rendben lesz. A következõ ellenõrzõ pontig vezetõ szakasz jórészt a folyóparton vitt, helyenként nagyon kellemes terepen. Koppánymonostorban is megkaptam a pecsétemet, s a helység fõ utcáján ballagtam visszafelé. Ez a Monostori-erõd másik oldaláig vezetõ szakasz a túra leginkább monoton része. Az idõjárás azonban gondoskodott róla, hogy ne legyen olyan unalmas. A Duna irányából egyre gyakrabban hallatszott mennydörgés. Jó lett volna elkerülni a zivatart. Nagyon gyorsítani nem tudtam, de szedtem a lábam.


A körforgalom elõtt, újra elkezdett esni az esõ. Megálltam, és ismét esõdzsekire váltottam. A körforgalomtól ismét nehezebben lehetett követni a jelzést. Nem is sikerült Az esõ miatt nem akartam elõvenni a térképet. Mentem a GPS alapján, s egy párhuzamos utcán értem be a célba, ahol átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Könnyû, jól szervezett túra. A Koppány vezér utat leszámítva nem is monoton. Két erõdöt érint, a harmadiknak pedig a közelében megy el, és ezeken kívül is elég sok emlékmûvet érint az útvonal. Városi túrához képest meglepõen kellemes.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért térképvázlatos igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A második ellenõrzõ pontnál szõlõcukor, a Monostori-erõdnél pedig zsíros kenyér, lila hagyma ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Nagy Gáspár emléktúraTúra éve: 20142014.05.06 20:57:41

 


Nagy Gáspár emléktúra 50


GPS-el mért távolság: 49,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.


Elég hamar sikerült Vasvárra érnem és kényelmes készülõdést követõen is hat húszkor el tudtam indulni. Gondolkoztam, hogy csak a 25-ös távra nevezek, mivel nem rajongok az alföldi jellegû túrákért, de kellett az Észak-Dunántúl kupához. A buszmenetrendet megnézve kiderült, összesen egy átszállásos busz lehetõség van visszafelé, és az-az utazás is több, mint két órába telik, a 21 km-es távon. Ezzel eldõlt, bevállalom a hosszú távot. Idõ szempontjából helyesen számoltam. A busz indulása elõtt visszaértem Vasvárra. Elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg a kiírást, amely szerint a cél nem ott van ahol a rajt. Ez, mind látni fogjuk, a végén kispistázáshoz vezetett, mivel addigra átalakultam egyszemélyes kripli kommandóvá. Elindulva a szalagozást követve ballagtam kifelé a városból. Ez kellett is, mivel a városban, csak az utolsó egy-két száz méteren láttam turistajelzést, pedig a GPS szerint, jórészt addig is azon mentem. A szalagozás viszont nem egyezett meg a térképpel, s levágott egy méretes kanyart. Az idõjárás napos, és a szél is gyenge. Végre, 3,4 km aszfalt után, lekanyarodhattam terepre. Mivel nem tetszett az aszfalt, ezért elkezdtem írni, mennyit megyünk rajta. Sokkal jobb lett az eredmény, mint vártam: tizennégy és fél kilométer volt csak az aszfalt, a többi terep.


Az aszfaltról letérve kerülgethettem a pocsolyákat. Volt bõven. Jobbra az erdõben õz riasztott, de nem sikerült meglátnom. A Római-katonák-útjáról letérve derékig érõ vizes fûben vezetett az út. Nem nagy élmény. Eléggé elázott a nadrágom. A vasút keresztezése után szerencsére szó sem volt ilyen magas fûrõl. Jól haladtam, a hullámos terepen. Reménykedtem, nem lesz zivatar, amikor ugyanitt visszafelé jövök, mert kegyetlen lenne ez a füves pocsolyás, helyenként löszös rész. Megúsztam. Oszkónál megkaptam az elsõ pecsétet, s ballagtam tovább. Kozmafánál begyûjtöttem a második pecsétet, majd hamarosan a harmadikat. Ettõl kezdve, a Sár-völgyben látványosabbá vált a táj. Néhányszor elõ is vettem a telefonomat fényképezni. Mivel nem számítottam látványos túrára, így a fényképezõgépet otthon hagytam. Könnyen tehettem, mivel a „telefonom” Samsung Galaxy S4 Zoom, inkább egy kompakt fényképezõgépbe épített telefon, mint fordítva. Ha valakinek nincs szüksége normál 24x36-os méretre számított 240 mm-nél nagyobb fókusztávolságra, akkor szerintem az ultrakompakt gépeket teljesen, a kompakt gépeket kb. hatvanezer forintos kategóriáig el lehet felejteni, elég ez a telefon.


Nagytilajra, egy Nagy Gáspár emlékmûnél értünk be, mivel eddigre utolértem két hölgyet, akik kutyával együtt vágtak neki a távnak. Próbáltuk kitalálni, merre lehet a temetõ. Szerencsére, ahol kellett volt tábla. Végre beértem a temetõbe, ahol megkaptam a következõ pecsétet. Megnéztem a GPS-t: távolság, 23,6 km, a kiírás szerinti 22,2 km helyett, s gyanús volt, hogy féltávon már 190 m szintet szedtem össze, pedig sehol sem tértem le az útvonalról. Gyerünk tovább. A kultúrházban frissítés. Nagyon jól esett, mert már alaposan megéheztem. Következett bõ 6 km ronda és unalmas aszfalt, Bérbaltavár végéig. A faluban, akárhogy néztem, sehol az ellenõrzõ pont. Gyerünk tovább, majd csak lesz valahol. Nem lett. A Bükk-oldalnál utolért az egyik kutyás hölgy és a továbbiakban együtt tettük meg a hátralévõ részt. Õ egy kicsit lassított, én pedig gyorsítottam egy kicsit. Társának nem bírta a bokája, így ott maradt Nagytilajon, az eléggé kitikkadt kutyával együtt. Eddigre éreztem, baj lesz. Tettem is vízhólyagtapaszt a sarkamra. Erre az elsõ talppárna kezdett el fájni. No, ezzel nem kezdtem semmit, pedig kellett volna, mivel nagyon rossz helyre szedtem össze egy méretes vízhólyagot. Ráadásul Bérbaltaváron elkövettem azt a hibát is, hogy nem ellenõriztem, mennyi ivóvíz van még nálam, s mint kiderült, ez volt az utolsó vízvételi lehetõség Vasvárig. Sajnos Kozmafától is eltûntek a pontõrök, pedig számítottam egy kis ásványvízre.


Ettõl kezdve, ugyanazon az úton mentünk vissza, amin reggel jöttünk. A vasút keresztezése elõtt elfogyott a vizem. Szerencsére volt nálam vésztartalékként fél liter izotóniás lötty, ami most nagyon jól jött. Takarékosan kitartott Vasváron az elsõ nyomós kútig. Sajnos mire elértük a várost, átalakultam az elején említett egyszemélyes kripli kommandóvá. A bal lábamra alig tudtam rálépni. El is döntöttem, ha nem ugyanott lesz a cél, ahol a rajt, akkor kocsival keresem meg, mivel csak sejtettem merre lehet. Idefelé jövet, mintha eljöttem volna valami fürdõ közelében. Kiderült, rosszul emlékszem, nem a jobb, hanem a bal oldalt volt. A kultúrközpont zárva. Így irány a kocsi. Második kísérletre a cél is meglett. A parkolótól, a célig hátralévõ 100 m-t sikerült kb. 5 perc alatt lebicegni. Átvettem a kitûzõt és az emléklapot, megettem a pincepörköltet, szép lassan kibicebócáztam a kocsihoz, s irány haza. Az is eldõlt, hogy a következõ napra tervezett Káli 30-ból nem lesz semmi. Esetleg az 50-es kerékpáros jöhet szóba, de ilyen rövid távért meg nem biztos, hogy érdemes 160 km-t autózni.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál müzliszelet, a harmadiknál alma, a másodikon és a rövidtáv céljában ásványvíz, Nagytilajon a kultúrházban zsíros- és margarinos- kenyér, vörös-és metélõhagyma, Erõs Pista, Piros Arany, szódavíz, bor, és feketekávé, a célban pedig pincepörkölt volt az ellátmány. Negatívum viszont, hogy nem volt itiner, a Nagytilaji és a végén, a Vasvári, részeken a célba érkezésnél. Nagytilajon a temetõ már nincs rajta a Kemeneshát turistatérképén, bár ott a turistajelzés és a helyi útjelzõ tábla segít, viszont Vasváron semmi segítség nem volt a cél megtalálásában. Ezen felül, ha már nem is pontõrökkel, de legalább automata pontként illett volna valami jelszámot, vagy hasonlót hagyni az 50-es táv ellenõrzõ pontjain.


Mindezektõl függetlenül, jó kis túra.

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20142014.04.01 19:51:29



Bakony 25


GPS-el mért távolság: 22,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 480 m. Ehhez jött még Herenden a buszállomástól a rajtig 1,19 km 10 m szinttel.


Városlõdön letettem a kocsit, s vártam a buszt. Bajban voltam az öltözködéssel, mivel jó idõ ígérkezett, viszont a kocsi hõmérõje, csak 2 fokot mutatott. Úgy d3öntöttem, inkább cipekszem, mint megfázzak a buszra várva. Ennek megfelelõen a túrán, két pulóvert hurcoltam végig a hátizsákban, és rajta. Meglepõen korán sikerült Herendre érnem. Menetrend szerint a busz 06.56-kor ér be, viszont GPS bekapcsolást is beleszámítva, 07.00-kor, már a vasútállomáson voltam. Márpedig nem vagyok én olyan gyors, hogy nem egészen 4 perc alatt megtegyem az 1200 m-t. Talán biciklivel. A lényeg, 07.03-ra be is neveztem. 1 túrázó volt elõttem. Még sosem értem ide ilyen jó passzban. A vastagabb dzsekit (A vékonyabb, de szintén valóban szélálló dzsekim, sajnos Pesten maradt. Már elõzõ nap is átkozódtam miatta.) és egy pulóvert a hátizsákba, s gyerünk. Elég sokan jöttek szembe. Az idõ gyönyörû, gyorsan melegszik. Kicsit merevek az izmaim, az elõzõ napi túrától, ahol azért volt egy-két meredekebb szakasz is, de kifejezetten jól esik a gyaloglás. Alig értem ki Herendrõl, már le is kéretõzött rólam a másik pulóver is. Az elsõ szakasz, kissé monoton az aszfalton, de már itt is éreztem a medvehagyma szagot. Elég sok a virág az út mentén, köztük az idén elõször láttam száras (tavaszi) kankalint. Balról erdõirtás. Nem értem miért kell egy egészséges, szép egyenes törzsû 50-60 év körüli fenyvest tarra vágni, ahol még csak a gyérítés indokolt. Végre letérhettem az aszfaltról, amivel egy meredekebb kaptató vette kezdetét. A túra legnagyobbja. A Hajagon sok a virág, s a medvehagyma mezõ folyamatos. A korai tavasznak köszönhetõen, már keresni kell a zsengébb leveleket, s megjelentek az elsõ bimbók is.


A Hajagon áthelyezték az ellenõrzõ pontot, mivel a régi helyét kezdi benõni a bozót. Pecsételés. Ittam egy teát, s már mentem is tovább. Egy darabig nagyjából szintben haladtunk, majd hosszú lejtõ következett. Ha már egyszer följöttünk a Hajagra, le is kell róla ballagni. Közben jót beszélgettem túratársakkal, medvehagymáról és egyéb virágokról, közte a madársóskáról, ami szintén a tavaszi gasztronómiai kedvenceim közé tartozik. Ahol csak lehetett, csippentettem is le pár levelet. Nevéhez illõen, kellemes savanykás íze van. Túl sokat nem célszerû enni belõle, s ha lehet, a zsengébb leveleket kell választani, mert az öregebbek enyhén mérgezõk. A szép idõben, az Öreghálásig vezetõ nyílt szakasz is kellemes. A fejünk fölött elég alacsonyan repült el egy Pápán bejöveteleket gyakorló WizzAir gép. A Rendkõ hátárról láttam már úgy C17-t, hogy alacsonyabban volt, mint én. Ezek magyarázatot adhatnak, a Rendkõ-hátán, illetve a Hajagon, található két, egy magyar, és egy szovjet pilóta emlékmûre. A korabeli rosszabb mûszerezettséggel, felhõben repülve, nem kellett túl sokat tévedni, s vége a dalnak.


Az öreghálási emelkedõn, felemlegettük, micsoda dagonya szokott itt leni, s de jó, hogy ez most elmaradt. Még nem értem el az ellenõrzõ pontot, már hallottam Viktor hangját. Egy darabig vele, és társaival ballagtam. Jót beszélgettünk. Egy nyelvi viccet is elmesélt, amit nem írok le ide, mivel igaz csak négy szóból és a de kötõszóból áll, de ebbõl TV-ben és rádióban csak a de-t nem sípolnák ki, viszont nagyon jó példa a magyar nyelv kifejezõképességére. A P+ jelzésen felemlegetjük, milyen hó szokott erre lenni, de már be is értünk Csehbányára. A vendéglátóhelyet meglátogattuk. Kellemes, kulturált hely, a falu méretéhez képest meg pláne. Az egyetlen baj vele, amit szóvá is tettünk, hogy nincs megfelelõen kitáblázva, így a túrázók zöme elmegy mellette. A májusi egyesületi túránkra már ki is néztem, hogy a K+P+ jelzésrõl 100 m-es kitérõvel „útba fogjuk ejteni”. Ittam egy alkoholmentes sört, mivel még vezettem aznap, s ballagtam tovább. Újra megelõztem, a munkatársaim csoportját, akik szóvá is tették. Õk sem vették észre a vendéglõt. A Torma-patak völgyébõl egy hegyen átkeltem a Torma-patak völgyébe (maga a völgy ezen a szakaszon alig járható), s már ott is voltam az utolsó ellenõrzõ ponton. Újabb pecsét, s gyerünk. Kellemes meglepetés! Vadonatúj gyaloghidakon keresztezhettem a Vámos- és Torma-patakot. Ez eddig, meglehetõs üggyel-bajjal volt csak lehetséges. Az emelkedõ végén, kiértünk az erdõbõl, s azt látom, jövõre lehet, hogy baj lesz az OKT ezen szakaszával, mert már leásták a villanypásztor oszlopait, s az út az elkerítendõ részen vezet. Most még azért jól lehet haladni. Az aszfalt helyett, amíg csak lehet, mellette megyek a legelõn. Egész jó idõben sikerült beérni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, lepecsételtettem a kupa lapot, s irány a kocsi. Elõtte, a Fenyves nem is tudom, büfé, vagy kocsmánál Pintér Józsiékba botlottam. Beszélgettünk egy kicsit. Ekkor derült ki, hogy öt óra egy perc alatt tettem meg a távot, a herendi buszállomástól, mert ott indítottam el az órámat, tudjam mennyi a szint a rajtig. Tehát ebbe az idõbe belefért a benevezés és a végén a leigazolás is. Látszik, milyen sokat számított a szép idõjárás és a száraz talaj, valamint az is, hogy csak kétszer-háromszor vettem elõ a fényképezõgépet.


Könnyû, kellemes túra ilyen szép idõben. Egy párszor már teljesítettem, de csak egy alkalomra emlékszem, amikor hasonlóan jó idõben volt részem.


Átballagtam a másik vendéglátóhelyre, ittam egy kávét és egy kólát (a kávé a hely ajándéka volt az elsõ 50 beérkezõnek) s hazafelé vettem az irányt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért térképvázlatos igazolólapot (saját térkép kell!) emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Középsõ-Hajagon citromos tea volt az ellátmány.


 


 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20142014.03.13 19:27:13

 


Reguly Antal emléktúra 22


GPS-el mért távolság: 22,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 385 m. Ennyit mentem, de egy kicsit letértem az útvonalról.


Általában egy bõ órába telik mire Zircre érek. Most sikerült 45-50 perc alatt, így már a rajtidõ kezdete elõtt 20 perccel leparkoltam, s kezdtem el igen kényelmesen készülõdni. Szerencsére, már két perc múlva azt láttam, páran igazoló lappal a kezükben ballagnak kifelé az iskolából, s kezdik meg a táv teljesítését. Hurrá! Nem kell soká várni. A nevezés tényleg gyorsan, egy két perc alatt megvolt. Kiválóan szervezték meg ezt a részét is a túrának. Arra is fölkészültek, ha a gyorslábúak hamarabb érnének Porva-Csesznekre, mint Anita, aki vonattal ment pontõrködni. Ez esetben egy évszámot kellett felírni az igazoló lapra. Mire beneveztem, Ágiék már úton is voltak.


Kényelmes tempóban vágtam neki a távnak, hogy a végén ne kelljen túl sokat várnom a célban. Kisütött a nap, így szép idõben vághattam neki a távnak. Azért az elõjelek nem voltak egyértelmûen jók, mivel az úton látszott, egész jó kis esõ volt az éjjel, tehát lehetett sárra számítani. Viszont rengeteg medvehagymát és hóvirágot láttunk a Gerence-völgyben. Számítottam is rá, hogy tudok szedni a szendvicshez. Szerencsére nem volt komoly sár, viszont medvehagyma sem volt. Épp csak kiértem a városból, máris ott az elsõ ellenõrzõ pont. Ettõl kezdve hál istennek, már erdei, illetve mezei utakon ballaghattam. Szép a Cuha-völgy. Késõbb gyanús lett, hogy északabbra pára- és felhõfoszlányok látszanak a völgyben és fölötte. Reméltem, az ég kitisztulásának a jele. Csalódnom kellett, mivel a vasútállomás elõtt bõ kilométerrel eltûnt a nap és csak a Pintér-hegyen bukkant ki újra. Addig kellemetlen nyirkos idõjárásban lehetett részünk, hideg széllel megtetézve.


A Cuha-völgyben sok-sok virágot láthattunk. Fõvirágzásban volt a hóvirág, s az idén elõször láttam orvosi tüdõfüvet, száratlan kankalint és egy-egy, még csak bimbós szellõrózsát és annak bogláros változatát. Nem csúszott különösebben az út, így jól haladtam. Mindkét irányba elment mellettem egy-egy vonat, ennek köszönhetõen alig volt valószínû egy újabb érkezése, amikor a sínek között talpalok. Ezért aztán, a Csárda-völgy elérése elõtt, a patak keresztezése helyett, irány a vasúti töltés. Gyorsan letudtam ezt a kényszerû kétszáz métert, s letérhettem róla. A késõbbiekben sem láttam egyetlen alkalmas átkelõhelyet a Cuhán, tehát a pirosról, vagy visszajött valaki a hídra, vagy ki tudja hol tudta keresztezni a patakot, vagy gyalogolhatott a sínek között a vasútállomásig. A letéréstõl kezdve egész jó az út Porva-Csesznekig. Az állomáson hamar megtaláltam a pontot, s ha már ott voltam, vettem is egy kis üdítõt tartaléknak.


Pecsételést követõen mentem tovább. Rögvest elkezdtem nézegetni a hegyoldalt, hol tudnék fölmenni a gerincre. A völgyben vezetõ zöld jelzést, finoman szólva sem kedvelem. Az idõjárás alkalmasnak tûnt, s idõm is volt rá (Ágiékat már megelõztem), hogy keressek valami másik útvonalat. Rögtön a turistaház után nem akartam fölmenni, mert akkor mehetnék akár a S+-on is. Régebben is szemeztem már a zöld jelzésre lejövõ krosszmotoros ösvényekkel, s most úgy döntöttem, ki is próbálom az egyiket, ha addig nem látok jobbat. Nem láttam. Amikor nekivágtam a hegyoldalnak, a mögöttem jövõket meg kellett nyugtatnom, nem ez a hivatalos útvonal. Ezután már nem volt más hátra, mint menni fölfelé. Az esõ miatt kicsit csúszott a talaj. Jó meredek Túrabot nélkül, alighanem csak négykézláb lett volna járható. Párszor így is visszacsúsztam egy kicsit, mire fölértem. Még hosszú perceken át kapkodtam a levegõt. Végre megláttam a fönt vezetõ utat. A S+-ra értem ki. A következõ lehetõségnél balra letértem, s a hegy tetején talpaltam. Tehát, ha a zöld jelzés völgybeli szakaszát ki akarom hagyni, akkor célszerûbb a S+-on indulni a turistaháztól, s fönt a hegyen rátérni erre az útra. Volt fönt némi sár, de sokkal jobb, mint a lenti ösvény. Hosszabb, mint az eredeti, mert ugyanakkorra értem a zöld jelzés keresztezéséhez, mint a többiek, akiktõl lent elváltam. Ettõl kezdve maradtam a kiírás szerinti útvonalon.


Az ösvény mellett láttam néhány odvas keltikét, de még csak bimbós állapotban. A faluba levivõ földút jó állapotban van, mostanában gléderezhették. Néhol kicsit ragadt. Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét. Ittam egy kólát, s ballagtam tovább. A falu után, a szokott helyen, most is jócskán nehezítette a haladást a vízátfolyás és a sár. Utána viszont semmi gond. Az erdõ sarkot sokan levágták a mezõn keresztül. Az aszfaltig kissé szétmosott, sáros az út, de kikerülhetõ. Ezen a részen jó szokott lenni a kilátás. Most nem az. A Kõris-hegy is inkább csak sejthetõ, mint látható. A templom felé a kék jelzés lekanyarodása az aszfaltról, bombabiztosan kiszalagozott, messzirõl látható. Úgy látszik templomrenoválási láz tört ki a környéken, Mert Porván is és Borzaváron is tatarozzák õket, Zircen pedig mostanában fejezték be. A faluban láttam néhány helyen kinyílt tõzikét, ami bíztató elõjel volt a másnapi egyesületi tõzike nézõ túrához. Másnap nem csak tõzikét, hanem májvirágot is láttunk tömegesen virágozni.


Most viszont ballagtam lefelé. A falu után jött egy jó kis kaptató a Pintér-hegyre. Persze az összesített szintemelkedésbõl kitûnik, hogy ez sem volt azért olyan nagy. Ahhoz elég, hogy egy kicsit megszuszogtassa az embert. A hegy egyre nagyobb területén vágják tarra az erdõt. Csúnyán néz ki. A Fiatalító-forrás felé a letérés megint csak bombabiztosan kiszalagozott. Lent megkaptam az utolsó pecsétet, s indultam tovább. Fölhívtam Ágit, hol járnak, van-e lehetõségem, egy kis letérésre. Éppen túl voltak a pintér-hegyi elsõ kaptatón. Úgy saccoltam, 10-15 perccel lehetnek mögöttem, így kihagytam az újabb „eltévedést”. A város elõtt gyerekekkel találkoztam. Betegség miatt csak a Fiatalító-forrásig mentek el. A betegséghez képest végig focizták az utat. A városban, már csak egy kis menetgyakorlat a célba érés. Elõtte megálltam a kocsinál és átöltöztem. Alaposan leizzadtam, mivel túlöltöztem egy kicsit. Beballagtam a célba, megkaptam a kitûzõt és az emléklapot. Ettem egy kis zsíros kenyeret. És vártam, és vártam, és csak vártam, és még mindig sehol az Ágiék. Kiballagtam a kocsihoz, egy kis kávét inni, amikor végre, utánam bõ 50 perccel, megérkeztek. Kiderült, némi boka és térdfájdalom lelassította õket a végén.


Alapvetõen könnyû, jól szervezett túra. A sok hóvirág látványosabbá tette.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1300/1200 Ft-ért térképvázlatos igazoló lapot (saját térkép nem árt), kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál Balaton szelet, Porván 3 dl szénsavas üdítõre szóló italjegy, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, savanyúság, lila hagyma és kétféle szörp volt az ellátmány. Külön jó pont, hogy a rajtidõ elõtt már engedték a korán érkezõket nevezni, s megszervezték, hogy az elsõ ponton korán kint legyenek a pontõrök, illetve a Porva-Csesznekit is megszervezték. (Volt olyan túra, ahol mereven betartották a rajtidõ kezdetét, s akkorra vagy 150-200 ember állt sorba, meg utána is még vagy félóráig, mire sorra került.)


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20142014.02.02 15:38:29


Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 740 m.


Túrára menet, a Nosztorin elkapott az ónos esõ. Nem a legjobb elõjel. Nyolc elõtt pár perccel értünk Tihanyba. Parkolni már csak jó messze tudtam. Olybá tûnik, az ónos esõtõl kevésbé tartanak a túratársak, mint a hófúvás ígéretétõl. A benevezés csaknem 20 perc, pedig informatikailag a legfölkészültebb túraszervezõ csapat. Nevezést követõen kétbetûs kitérõt követõen vissza a kocsihoz. Elraktam a pulóveremet, elõ a túrabotokat, a további ónos esõ elijesztésére ráhúztam az esõvédõ huzatot a hátizsákra, s gyerünk. Kellemes vastagságú hótakaró borította a félszigetet, igazi szép télivé téve a túrát, de nem túlzottan nehezítve a járást. Nekünk akik a rajtidõ elején indultunk, még optimálisan járható volt a hó, jól kapaszkodott bele a bakancs talpa.


Megyek a kijelölt útvonalon, viszont érthetetlen módon az elsõ sarkot menten levágta a többség. Mire jó egy ilyen eleve rövid távot még tovább kurtítani. Sokan ballagnak elõttem is, mögöttem is. Elég gyakran kényszerülök elõzésre. Ennek következményeként a fényképezõgép jó darabon csak ballaszt. Semmi kedvem sincs az egy-nyomsávos ösvényeken újra és újra megelõzni ugyanazokat a csoportokat. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot. Itt is és a többi ponton is csak több-kevesebb sorban állással lehetett pecséthez jutni. A Belsõ-tó körül szélesebbek az utak, megkönnyítve a haladást, viszont jobban ért a szél. A Kis-erdõ-tetõn, Verát, az egyesületi csapatunkat, illetve ismerõs székesfehérvári csoportot értem utol. A túra hátralévõ részét Verával együtt tettük meg, jót beszélgetve. A leereszkedés nem túl könnyû, bár könnyebb, mint tavaly a sárban. A többség ez évben is levágta a sarkot a szõlõn keresztül. Az Apáti-templomromnál jó forró teával öblítettük le a pogácsákat.


A Csúcs-hegyig semmi gond. Az ellenõrzõ pontnál az eddigi leghosszabb sorállás következett. No nem a pontõr lassúsága, hanem a következõ nagyon meredek lejtõ miatt, amitõl mindig tartok, bármilyen idõ van. (Én rosszul, Vera viszont jól emlékezett, tavaly helyezték át a pontot lentre, a barlanghoz.) Mindenki nagyon óvatosan ereszkedett le, a szervezõk által kifeszített kötél segítségével. Így is sokan estek el. Kihasználva a torlódást, elõbányásztam a hátizsák aljából a szöges bakancsrátétet, s nekiülve fölvettem. Állva kísérletezésnél, csaknem begörcsölt a vállamnál egy izom. Végre valóban hasznát vettem. „Viszonylag könnyen” sikerült abszolválnom a lejtõt. Fönt is hagytam, egészen a Hajóállomás elõtti aszfaltig. Érdekes volt a Bázsai-öböl látványa. A megszokottól eltérõen, magában az öbölben nem volt jég, viszont kint a nyílt vízen igen. Ettõl kezdve már fényképeztem is párszor. Kényelmes tempóban, nézelõdve értük el a következõ két ellenõrzõ pontot. Közben rövid idõre, a nap is átsütött a felhõkön. Az Akasztó-dombtól, ismét meredek lejtõ vitt le, igen szép kilátással. A Hajóállomásnál újabb pecsét és frissítés: tea és pogácsa. Az eddigi ellenõrzõ pontot szétbombázták, így máshová került. Itt már becsatlakoztak a 10-es távon indulók is. Jó sokan voltunk.


Frissítést követõen irány a Barát-lakások. A Ciprián-forrásnál csaknem beragadok egy lassúbb csoportba, de a forrás felé kerülve megúszom. Sokra nem mentem vele, mert Vera viszont beragadt. Az ellenõrzõpontot követõ visszafordító kanyar után, ismét megálltunk fotózni. Az Óvár-hegyen gyõri csoportot elõztünk meg. Végre elkészült a kálvária, s rendbe tették a lejtõt. Megkaptuk az utolsó pecsétet, s irány az Apátság. A sétányról ismét csak szép a kilátás. Azt viszont nem tudom, mit keres egy fából készült hajóágyú a sétányon. Az Apátságtól már csak egy kis séta volt hátra a célig. A viszonylag hosszú utolsó lejtõnek köszönhetõen, elég jól megszáradt rajtam a póló így nem kellett átöltöznöm, hanem irány a cél igazolni. Megkaptam a hûtõmágnest, és a következõ két évi Téli Tihany idõpontját tartalmazó nyakba akasztható kulcstartót, megettem a jó kis mákos tésztát. Ez évben kisebbek voltak az adagok. Két túratársat átvittem Füredre, hogy hamarabb hazaérjenek vonattal, majd irány vissza Ágiért és két ajkai túratársért a célba. Bosszantó, de az ajkaiak eltûntek. Végül hazafelé vettük az irányt.


Jó kis téli túra volt (az eddigi legszebb téli idõvel), rengeteg résztvevõvel. Sokkal kellemesebbnek és könnyebbnek bizonyult, mint tavaly.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép nem kell), emléklapot, nagyméretû kitûzõt, vagy hûtõmágnest és nyakba akasztható kulcstartót kaptunk. A rajtban téli fagyi, az Apáti-templomromnál tea, forralt bor, pálinka és kétféle pogácsa, az Akasztó-dombon alma, a Hajóállomásnál forró tea, pogácsa és pálinka, a célban pedig mákos tészta volt az ellátmány.

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20142014.01.28 18:59:58


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m.


Több okból (többek közt jégkapirgálás a szélvédõrõl), késve tudtam elindulni szolgálatból. A buszállomáson fölvettem Ágit, s alig 5 perces késéssel érkeztünk Kincsesbányára. Rózsa meg is jegyezte, megérkeztek a késõn jövõk is, de azért 09.07-kor még benevezhettünk a harmincas távra. A készülõdés, nevezés utánra maradt. Kupa nevezés elhalasztva délutánra. Az idõ napos, de nagyon hideg szél fújt. Ennek megfelelõen változtattam az öltözéken, s a pamut póló helyett, egy régi gyakorló fölsõt vettem föl, legyen ami fölveszi az izzadtságot, illetve egy meleg pulóvert is belegyûrtem a hátizsákba, biztos ami biztos alapon. Végül úgy alakult, hogy csak a derekamon kellett valamennyi izzadságot fölvennie, másutt száraz maradt, pedig pont a hideg miatt nagyobb tempót mentem, mint szoktam.


Hóból, csak egy nagyon vékony szakadozott lepel volt, pedig reméltem több lesz. Itt is és a Vértesben is találkoztam már olyan esettel, amikor a hegység szélén szinte semmi, bent pedig 20 – 30 centis hóban talpalhattam. Hiú ábránd. Épp csak annyi esett, hogy csúszóssá tudja tenni az utakat, de még azt se nagyon. A Szeg-hegyre vezetõ emelkedõ épp csak annyira tudott bemelegíteni, hogy ne fázzak. Utána némi hullámvasutazással leértem a Fehérvárcsurgói-víztározó partjára. Innentõl kezdõdik a túra szebbik része. Az üdülõben leigazoltam, s már folytattam is. A víztározó partján többször is megálltam fotózni. Rendesen hullámzott a víz. Ennek köszönhetõen nagyon szép jégcsapok alakultak ki a fák a tövén, és a bokrok ágain. Tegyük ehhez hozzá a ragyogó napsütést. Csodálatos látvány, viszont gyorsan kellett fotózni, mert nagyon hûtött a szél. A Gányásig nagyon összegányolták az utat a traktorok és teherautók, viszont a hidegnek köszönhetõen nincs sár, a jégre lépni azonban nem ajánlott, mert még vékony.


A tározó fölsõ végében, itt telelõ hattyúkat fényképezhettem. Az aszfaltos részt gyorsan letudtam. Alig értem el a Gaja-szurdok bejáratát, nagyon fölerõsödött és dermesztõvé vált a szél. Észak-nyugatról jött, s így a szurdokot végig fújta, az pedig fölgyorsította. Laciéknál újabb pecsét. Nem irigyeltem õket. Övék volt a leghidegebb ellenõrzõ pont. Próbáltak elbújni a szél elõl, de nem nagyon sikerült. Mentem tovább. Szél ide, vagy oda, elég gyakran álltam meg fényképezni. Az Ádám-Éva fánál, az Ádámot kifordították a mederbõl, s gyalogos hidat építenek helyette. A száraz sziklákon „könnyû” kikapaszkodni a völgybõl a Varjú-várnál. Vártam már ezt az emelkedõt, mert fáztam. Azért fönt is megálltam fotózni. Viszont a sípálya tetején kihagytam ezt, mondván, majd a Kálváriáról. Az ellenõrzõ pontig megelõztem 10-15 túrázót, s ezzel meg is nyugodtam, nem én leszek az utolsó harmincas a célban. A vendéglõben megettem egy szendvicset, illetve ittam egy kólát. A Kálváriáról remek a kilátás, viszont szokás szerint nagyon hideg szél fúj, így rövidre vettem a fotózást, s menekültem le a dombról. A következõ ponton Pintér Józsitól kaptam a pecsétet, leballagtam csaknem a Gajáig, majd jött a jó kis kaptató, a Vasutas-pihenõig. Most valahogy jobban örültem az emelkedõknek, mint más alkalmakkor. Egy vékony fölsõ még nem ártott volna (no ilyen nem volt nálam), a meleg pulóver viszont még a lejtõkön is megizzasztana.


Csurgón, az üdülõtelkek szélét elérve némi kerülõ, mivel az útra döntötték a fákat. Késõbb rá kellett jönnöm, a tulajdonos lezárta az utat, s vele a kék jelzést is. A fölsõ végén ugyanis volt egy papírlap, miszerint magánterület, és lebunkózta azt, aki szerinte jogszerûtlenül használta az utat, ehhez megrongálta a kerítését. Tudomásom szerint az ilyen részeken, a telekbe mindenütt beletartozik az út is, de attól függetlenül senki sem zárhatja le, mert akkor megközelíthetetlenek lennének. Ez van. Ez Magyarország, és ilyen sötétek az újgazdagjaink.


Leérve az aszfaltútra, most a kék jelzés helyett, a szalagozás arra terelte a túrázókat. Ez meg mi? Én azért mentem a jelzésen. Hamarosan kiderült, az út egy része leszakadt. Az aszályos év ellenére elvitte a víz, meg a túl meredekre alakított partoldal. Az aszfaltút Keresztezésekor le is buktam a söprûnél, hogy nem a kijelölt útvonalon mentem. A vadkerítéstõl eddig, nem ért a szél, így igencsak melegem lett. Levettem a szélálló sapkát, illetve lehúztam a cipzárt. Ballagtam tovább. Gyönyörû volt a víztározó, a napsütésben. Többször is megálltam fényképezni. Az egyik védett öbölben vadkacsák, a másikban hattyúk húzták meg magukat. A Becsali büfé most is zárva. Az Õs-Gaja gátnál kegyetlenül fújt a metszõen hideg szél. Taszigált rendesen. Majd lefagyott az arcom. A kezem is megdermedt a vékony kesztyûben. Kapkodtam is a lábaimat, mihamarabb elérjem az ellenõrzõ pontot. Az utolsó pecsét is megvolt. A ponton, harsány csatakiáltások közepette, kisgyerekek csocsóztak bõszen,, pedig épp csak hogy fölérték az asztalt. A célban egyébként utol is értek. Ettõl a ponttól kezdve, már csak egy kis menetgyakorlat a célba érkezés.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, beneveztem az Észak-Dunántúl Kupára, elmentem a kocsihoz a váltó ruháért, átöltöztem, ettem egy kis zsíros kenyeret erõs paprikával, ittam egy kis teát, s mivel megérkezett Ági, hazafelé vettük az irányt.


A téli szezon elsõ igazi téli túrája. A hideg szél ellenére remek kis túra, egy része nagyon látványos. A napsütés különösen széppé tette. Olyan részleteket is meglát ilyenkor az ember, ami mellett borult idõben simán elmenne.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép nem kell), emléklapot és nagyméretû kitûzõt kaptunk. A víztározónál alma, a Pisztrángos-tónál müzliszelet (már akinek jutott), Bodajkon müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, vöröshagyma és forró tea volt az ellátmány.

 
 
Fázós TOPorgósTúra éve: 20142014.01.21 19:19:06


Egyáltalán nem-Fázós-TOPorgós


GPS-el mért távolság: 28,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 770 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel az útvonal szabadon választott.


A tervezetthez képest alig félóra késéssel érkeztem Nadapra. A nevezés gyorsan megtörtént, s már el is indultam. Úgy döntöttem, a Bence-hegy – Sukoró – Barlang-kút – János-forrás – Meleg-hegy útvonalon megyek, s ha jól állok idõvel és a látási viszonyok is jók lesznek, akkor felmegyek a Csúcsos-hegyre. A kocsinál leraktam a nevezés idejére fölvett pulóvert, s irány a Bence-hegy. Még az emelkedõ derekáig sem értem, amikor még egy pólótól szabadultam meg. Rá kellett jöjjek, valami vékonyabb dzsekit kellett volna vennem a biciklis soft-shell-nél, de már késõ bánat. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértem. Pecsételés és fotózás (a látási viszonyok elfogadhatók) után ballagtam tovább.


Nem akartam ugyanazon az útvonalon visszamenni Nadapig, ezért inkább kerültem egy kicsit az õszi TOPorgás útvonalán. Nadap szélén, az egyik kertben, egy csomó téltemetõt láttam, bimbós állapotban. Lefényképeztem, s mentem tovább. A Gyapjaszsáktól tettem egy kitérõt az Olasz gránitfejtõhöz, majd folytattam utamat. Megérkeztem a Zsuzsi presszóhoz, ahol a pontõrökön kívül egy rottweiler fogadott. A kuvaszhoz hasonlóan, ettõl a fajtától is tartok egy kicsit, mert elég öntörvényû. Ezt sem tudták a pontõrök távolabb tessékelni. Ittam egy bögre teát, indultam volna, amikor kutyás csoport érkezett. Több sem kellett a rottinak, ment oda ismerkedni. Mondanom sem kell, hogy a neki alig harmada súlyú kutyának állt följebb, s viselkedett agresszíven. Bajban is volt a gazdája.


Elég gyakran találkoztam szembe jövõ túrázókkal, akik az ellentétes irányon teljesítették a túrát. Az idõ egyre melegebb. A Barlang-kút elõtt, mintha zöld hunyort láttam volna. Az ellenõrzõ pont után egyértelmû lett, nem tévedtem. Tényleg zöld hunyor virágzik, mégpedig szép számban! Januárban! A normális virágzási ideje, március – április. Hozzá tartozik, hogy a szárak és a levelek elég csenevészek, de sok van belõlük itt és a János-forrás völgyében is. A Hurka- és Bodza-völgyek találkozásánál, kicsit letértem jobbra, megnézni, milyen a hegytetõ, van-e róla kilátás. Nem különösebben érdekes. A hegytetõrõl is ereszkedtek le túrázók, aki hozzám, és alighanem sokakhoz hasonlóan kihasználták a túra kötetlenségét, egy kis letérésre a megszokott jelzett útvonalakról. Visszatérve a völgybe, úgy döntöttem, megnézem a Hurka-völgy folytatást is, hiszen olyan hangulatosnak tûnik. Tényleg az is. A szabadon járható rész vége felé érdekes sziklát láttam, amely kicsit a Húsvét-szigeteki szobrokra emlékeztet. Sajnos a völgy fölsõ része kerítéssel lezárt, így ki kellett kapaszkodnom a Tompos-hegyre, s a kerítés mellett talpalva értem el egy murvás, bazaltos utat. Késõbb, errõl visszamentem a Pákozdvárhoz. Sajnos az eredeti kék négyszögjelzés egy részét is lekerítették. A vártól, vadcsapásokon lementem a Hurka-völgybe, majd a Bodza-völgyön keresztül elindultam vissza a Kastély-nyiladék felé. Ismét engedtem a csábításnak, s egy úton, majd egy nyiladékon átvágtam az út egy kanyarjához. Ezen a szakaszon egy szem sárga tyúktaréjt fényképezhettem le, ami normálisan április – májusban virágzik. Mondjuk, 2012. október végén meg tavaszi hériccsel (április-május) találkoztam Várpalotától északra, illetve 2008 januárjában Bakonynána és a Római-fürdõ között száratlan kankalinnal, ami a hóvirággal együtt virágzik. Elõször az Antal-forráshoz mentem. A pontõrök gyermekei fagyûjtés közben szóltak is, hogy rossz felé megyek. Jó nagy távolságról vitték a fát, pedig volt a pont közelében is. Újabb pecsét, s irány a Meleg-hegy. Nem egy szimpatikus ellenõrzõ pont, mert igaz ugyan, hogy hegycsúcson található, de nincs semmi kilátás.


Pecsételést követõen megnéztem az órámat. Egy óra elmúlt, így letettem a Csúcsos-hegyre teendõ kitérõrõl. Helyette, a Z+-on tettem egy kitérõt Sukoró széléig, ahol a jelzéssel párhuzamos völgyi útra tértem. Hangulatos és látványos völgy. Egy helyen szarvas rudli keresztezte az utat. Sajnos nem volt esélyem a fotózásra. A völgy fele útján véget ért az út, én pedig vadcsapásokon folytattam a piros jelzésig, amin begyalogoltam Nadapra. A falu szélén újra megnéztem a téltemetõket. Már kinyíltak, így újra lefényképeztem õket. Ekkor vettem észre, hogy van a kertben egy kicsit odébb, hóvirág is. A kocsinál megálltam, átöltöztem, magamhoz vettem a szalonnát, a túrabotot lecseréltem nyársra, s irány a cél. Megkaptam a kitûzõt, megettem a jó kis almás lepényt (nem sajnálták belõle az almát), s nekiálltam szalonnát sütni.


Nagyon kellemes, látványos túra sikeredett. Az enyhe, napos idõjárásnak köszönhetõen elég sok gyerek is teljesítette a távot. Szeretem ezeket a túrákat, ahol én tervezhetem meg az útvonalat, csak az ellenõrzõ pontok vannak megadva. Nem mintha máskor nem térnék el a kiírt útvonaltól, ha ahhoz van kedvem, s belefér az idõbe. Ezzel a túrával, csak egy gondom van, ugyanazon a napon van, amikor a Vincézés-Pincézés, s azt is szeretem. Idén a nagyobb szabadságfok gyõzött.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900 Ft-ért színes Cartographia-s térképes igazolólapot (saját térkép nem kell, hacsak valaki le nem ment a kapott szelvényrõl), és kitûzõt kaptunk. A rajtnál forralt bor, a Bence-hegyen csoki, Sukorón tea, célban pedig zsíros kenyér vöröshagymával, aki a János-forráshoz is elment almás lepény, szalonna sütési lehetõség (Tûz, nyárs, kenyér, hagyma. Szalonnát nem láttam, de nem is kerestem, mivel eleve vittem magammal, nyárssal együtt.), forralt bor, valamint tea volt az ellátmány. Ezen felül a szervezõk buszt is kerítettek a túrázók szállítására, bár nem kérdeztem meg mi az úti célja.


 

 
 
Kauker Márton emléktúraTúra éve: 20142014.01.15 19:04:14


Kauker Márton emléktúra


GPS-el mért távolság: 9,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 280 m.


Reggel csípõs, hideg szeles, de napos idõben értem Herendre. A nevezés gyorsan sikeredett, pedig egymás után érkeztek a túrázók, s fél kilenckor már neki is vághattam a kurta táv teljesítésének, amit a visszaúttal terveztem nekem jobban megfelelõ túrává bõvíteni. Ez olyan jól sikerült, hogy 32,4 km lett a vége. Megnéztem az itinert, illetve a szervezõk elmondták, hogy Hárskútig végig szalagozás lesz, elõ sem vettem a saját térképet. Az aszfaltút Y elágazásáig nem kell semmi, jó párszor jártam már rajta gyalog és kerékpárral. Egyébként végig szükségtelen volt a térkép. Idõnként megnéztem, hogy lássam hol tartok, de ez nem a tájékozódás miatt szükségeltetett. Alig értem ki Herendrõl, fel kellett tennem a szélálló sapkát is, viszont a dzseki alatt csak egy hosszú ujjú gyapjú póló és azon egy vékony pamut póló maradt. Ez simán elégnek bizonyult Hárskút széléig. A látási viszonyok kiválóak, csodálatosan süt a nap. Tipikus hideg front utáni helyzet (a szél is).


Az aszfalt után egy a karbantartást régóta nélkülözõ, többé-kevésbé murvás úton ballagtam, kerülgetve a pocsolyákat és saras részeket. Homodnál kiértünk az erdõbõl, s balra láthattuk a Középsõ-Hajagot, késõbb pedig egy emelkedõ teteje felé közeledve elõtûnt Hárskút fehér templomtornya. Szuglánál rátértünk a faluba vezetõ aszfaltútra. Elõtte azonban elemet kellett cserélni a fényképezõgépemben. A hátralévõ rész egyszerû menetgyakorlat. A falu szélén elkezdtem fázni. Nagyon ért a szél. A célban megkaptam a kitûzõt, emléklapot. A pecsétet a néhány éves Lucától kaptam, aki szorgalmasan pecsételte le a beérkezõk igazoló lapjait, ami sajnos a kabátjának az ujján is meglátszott, de hát ki ér rá ilyen apróságra figyelni a nagy munkában. Miközben a zsíros kenyeret eszegettem, megjött a veszprémi csapat is. Beszélgettünk egy kicsit, s elindultam visszafelé.


Elsõ célom, a Hajagon megkeresni a szovjet pilóta emlékmûvet, ami eddig valahogy elmaradt. Utána, mivel jól álltam idõvel, irány a volt szovjet bázis. A közelében szép sziklákat fotózhattam. Kellemetlen meglepetés! A tartalék elemek is megadták magukat. Most, amikor ilyen jók a fényképezés feltételei! Ennek megfelelõen, az objektum területére be sem mentem, pedig már nincs kerítés sem. Viszont lementem a Törkõhöz, reménykedve, hogy az elemek csak összeszedik magukat valamennyire. Lehet, hogy azért, mert nem vagyok geológus, számomra érdekesek ezek a sziklák. Gyakran egy méter rétegvastagságon belül is változik az összetétele. Hol gumós, hol normál mészkõ, hol pedig teljesen sima. A színe is gyakran változik. Sajnos a létra ugyanaz a rozoga maradt, mint 6-7 évvel ezelõtt, amikor elõször jártam itt. Most sem mertem fölmászni a barlanghoz.


Irány vissza a Rend-kõre, majd a Nagy-Nyergesre, ahol figyelmetlenségbõl letértem a S jelzésrõl. De ha már így alakult, megnéztem ezt az utat is, hiszen már régebben is birizgálta a fantáziámat. Jó döntésnek bizonyult. Szép útvonal, talán szebb is mint a sárga jelzés. Nem sokkal az aszfaltútra rátérés után, egy elágazásból nagyon jó kilátás nyílt Hárskút felé. Herend elõtt közvetlenül pedig Veszprémre lehetett rálátni. Visszaértem Herendre, próbáltam valami presszót találni, de a buszállomás közelében, csak eladásra kínált, bezárt ittasellátó helyeket találtam. Irány az autó. Kávé helyett energiaital, s gyerünk haza.


Maga az emléktúra kifejezetten könnyû kis túra, elég szép kilátással, már ha az idõ is olyan, mint most volt. Az útvonal jelzése és az itiner korrekt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes Google Earth-bõl kinyomtatott itineres igazolólapot (saját térkép kell), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A célban zsíros- és margarinos kenyér, vörös-, illetve lila hagymával, valamint jó forró tea volt az ellátmány. Ezen felül a szervezõk megszervezték, hogy a Balaton VOLÁN menetrenden kívül, délben is indítson egy buszt Hárskútról Veszprémbe.


 

 
 
túra éve: 2013
Fel a Szent György-hegyre!/Somlóra!/Csobáncra!/Badacsonyra!Túra éve: 20132014.01.02 17:27:04


Fel a Szent György-hegyre


GPS-el mért távolság: 17,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 925 m. Mivel szabadon választott az útvonal, ezért csak azt jelzi, mennyit mentem. Elég alaposan bejártam a hegy turistajelzéseit, itt-ott le is térve róluk egy kicsit.


Reggel kissé felhõs idõben, de jó látási viszonyok között autóztam Kisapáti felé. Pusztamiske és Nyirád között, a felhõknek köszönhetõen csodálatos napkeltében volt részem. A nap, égõ vörösre festette a felhõket. Két alkalommal meg is álltam fotózni. Jó kis képek jöttek össze, bár igyekezni kellett, mert az egész nem tartott tovább 5-10 percnél.


Kisapátiban próbáltam valami ittasellátó helyet találni, de nem sikerült, pedig kerültem egyet a templom felé is. Végül a temetõ közelében egy kis utcában leparkoltam, s irány a hegy. A levegõ párás egy kicsit, viszont szépen sütött a nap. Ellenfényben, érdekes képeket eredményezett. A látástávolság bõven 30 km fölötti.


A zöld jelzésen kényelmesen talpaltam fölfelé. A falutól nem messze mókus futott át az úton és föl a fára. Pár percig bújócskáztunk, hátha sikerül lefotóznom. Eltûnt anélkül, hogy esélyem lett volna akár egyetlen képre is. Természetesen letértem a Szentkereszt kápolnához. Kicsit késõbb egy réteg ruha kéretõzött le rólam, illetve zsebre vághattam a kesztyûmet is. Pár száz méter után ismerõs túrázókat értem utol. Együtt ballagtunk a kulcsosházig, ahol Káldi Géza csoportjával futottunk össze. Többé-kevésbé együtt értünk föl a hegyre, bár én indultam hamarabb, viszont jó sokat fényképeztem. Régen jártam erre és a fényviszonyok is jók. A Bazaltorgonáknál letértem egy kicsit a jelzésrõl, a fotózás kedvéért. Fölöttük, egy jelzetlen ösvényre tértünk balra. Nagyon megérte, mivel remek kilátópontra vezetett. A nap is kellemesen melengetett. Kicsit még tovább mentem az ösvényen, de túl bozótosnak találtam, s visszafordultam. Természetesen kimentünk a másik oldali bazaltorgonák fölé is, ahonnan szintén csodálatos a panoráma. Itt Gáborral futottunk össze. Nézelõdtem, fényképeztem, igyekeztem beazonosítani a látható hegyeket. Egész jól ment, kivéve, hogy elsõre, sõt másodikra is összekevertem a Sümegi-várhegyet, az Újdörögd mellettivel (Babuka-hegy?). Csak amikor harmadszor is odaértem (és kevésbé volt párás a levegõ abban az irányban), a fényképezõ digitális zoom-ját is kihasználva jöttem rá a tévedésemre. Azt hittem, innen is a Haláp és a Somló között láthatom a várat. Hát nem. Nem csak a Somlótól, de még Tapolcától is nyugatabbra van.


Ballagtam tovább a kéken, a többiek meg a piroson. Túl korán értem föl. Volt félórám a cél nyitásáig, így elindultam a piros jelzésen vissza, hogy tegyek egy kört. Közben összefutottam a rendezõkkel, akik éppen cipekedtek fölfelé. A meteorológusok ígéreteivel szemben, szép az idõ. Az oda-vissza részt befejezve is volt egy-két percem a hivatalos nyitásig. Kisebbfajta sokadalmat találtam a célban. Álltam is sorban vagy tíz percet, mire be tudtam nevezni, s átvenni a díjazást. Visszamentem a kékig, s azon le. A sárga jelzésen visszaballagtam a kulcsosházig, egy két fotós kitérõvel. Eddigre azért már felhõs lett az idõ, de sebaj. Úgy döntöttem, az alsó kört is bejárom, így a sárgán indultam tovább. Gyerekek jöttek velem szemben, szüleiket alaposan lehagyva.


Sajnos az Ify, vagy Emmaus kápolna gyalázatos állapotban leledzik, pedig a hegy legszebb temploma lehetne, ráadásul meg sem lehet közelíteni, mert valamilyen putri jellegû magánterületen található.


A Lengyel kápolna viszont jó helyen van, aminek megfelelõen körbejárhattam. A Tarányi-présház is gyönyörû, még a mostani romosodó állapotában is. Egy újabb elhanyagolt mûemlék. Ballagtam tovább. Ezúttal a piroson kaptattam föl újra a Bazaltorgonák fölé. Ezen az ösvényen is találkoztam a gyerekekkel. Úgy látszik õk is jobban bejárták a hegyet, ahogy másokkal is többször találkoztam. Kicsit kisütött a nap. Errõl a szirtrõl ekkor voltak a legjobbak a fényképezési lehetõségek. Eredetileg nem ezt terveztem, de a Bazaltorgonák felé mentem le. A sok túrázónak köszönhetõen jobban csúszott az ösvény, mint fölfelé jövet, de azért sikerült esés nélkül leóvakodnom rajta. Tovább tartott, mint reggel följönni. Utána hibásan döntöttem, s a KP-n mentem le, amivel bõ félórát veszítettem, pedig a Gulácsra is föl szerettem volna menni. Ráadásul a végére a térdemnek kezdtek rosszul esni az emelkedõk. Fél kettõre értem vissza a faluba. A Gulács oda-visszát 7-8 km-re becsültem, s mivel nem szerettem, volna, ha még a hegyen rám esteledik ezért lemondtam róla, s inkább megnéztem a temetõt, mivel érdekes síremlékeket láttam. Eddig nem találkoztam ezzel a régi típussal, ahol házastársak esetén két kis kereszt volt a tetején. Visszaballagtam a kocsihoz, átöltöztem, készítettem magamnak egy kávét, s hazafelé vettem az irányt.


Szerencsénk volt az idõjárással, így remek túra sikeredett, csodálatos kilátással. Szeretem ezeket a túrákat, ahol magam választhatom meg az útvonalat. Lehetõséget ad egy-egy hely alaposabb bejárására. A Szent György-hegy, pedig minden oldalról gyönyörû.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800 Ft-ért emléklapot és kitûzõt kaptunk. Mandarin, túrós- és meggyes rétes, valamint forralt bor volt az ellátmány.

 
 
Vödörvölgyi MikulásTúra éve: 20132013.12.18 21:39:15


Vödörvölgyi Mikulás


GPS-el mért távolság: 14,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 305 m.


Lassan megszokottá válik, hogy 24 órás szolgálatból indulok teljesítménytúrára. Nem siettem túlzottan, hadd menjen le a kezdeti roham a nevezésnél. Nem jött össze. Bõ negyed órát állhattam sorba. Jó sokan jöttek el. Ismerõs is bõven van. Az elsõ meglepetés akkor ért, amikor be akartam kapcsolni a GPS-t. Nem sikerült. Ráadásul, valahogy könnyûnek is tûnt. Elemtartó fedél le. Hát igen. Elem nélkül nem is fog bekapcsolni. Mivel fényképezõgépet sem hoztam, így a tartalék akkuk sincsenek nálam. Már forgolódtam is merre találok boltot. A 71-es út túloldalán ott a Penny Market. Megmenekültem. Nevezést követõen irány a bolt. Nem jutottam el a Pennyig, mert közelebb megbújt egy Coop bolt, ahol biztos kevesebben vannak. Megvettem az elemet, s végre nekivághattam a rövidke távnak.


Az idõ ködös-párás, némi ködszitálással és nulla fokos hõmérséklettel. Nem a legkellemesebb idõjárás. Erre számítva nem hoztam fényképezõgépet. Jó tempóban haladtam kifelé a városból. Megelõztem egy iskolás csapatot, s végre kiértem. A bicikliút mellett ballagva értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után, kikapaszkodtam a völgybõl, s ismét építet környezetben ballagtam. Megelõztem egy ajkai csoportot, majd egy újabb EP után, megkezdtem a leereszkedést a Malom-völgybe. Irány Szentkirályszabadja. Az emelkedõn jött szembe az egyesületi csapat. Üdvözöltük egymást, s szuszogtam tovább fölfelé.


Az iskolában megkaptam a következõ pecsétet, ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. A falu szélén Bernadett jött szembe, a lányát cipelve, aki eléggé elfáradt már, ami ekkora törpillánál nem is csoda. Le a völgybe, föl az EP-hez. Közben egy-két perc beszélgetés Viktorral. Következett a túra legszebb része, a Malom-völgy elõtti sziklák. Mellõztem a fölmenetelt, ugyanis az idõjárás miatt nagyon gyér a kilátás. A szalagozott részen, utolértem a székesfehérvári csapatot, s csatlakoztam hozzájuk. Jót beszélgettünk a célig, Pintér Józsiékkal. Mindig tanulok tõle valami újat túraszervezéssel kapcsolatban. Sajnos hamar vége lett az erdei résznek, s ismét lakott területen koptattuk a bakancsok talpát. Igencsak hamar értünk be a célba.


Nem csak a nevezés tartott sokáig, hanem az utolsó igazolás is. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, majd beálltam a másik sorba, az Észak-Dunántúl Kupáért. Itt rövidebb volt a sor. Megkaptam a kupát, immár nyolcadik alkalommal, s hozzá a jövõ évi kiírást. Nem rossz! Zala-megyét hiába kerestem rajta, valamiért már nem lesz benne. Jövõre öt megyében rendeznek kupatúrákat. Szerintem ez az eddigi legkiegyensúlyozottabb kiírás. Igaz, a legtöbb túra, jövõre is Fejér és Veszprém-megyében lesz [az õ adottságaik a legjobbak (két megye, négy hegység)], de még Gyõr-Moson-Sopron-megyében is öt túra kerül megrendezésre, s ez a legkevesebb, ráadásul most is lesz Joker túra, s 40-42 túrából lehet választani! Az idõbeli eloszlás is igen jó, még a nyári három hónapban is 7 lehetõség lesz, ami eddig elég lyukas volt. Ebbõl kell 12/8-t teljesíteni.


Kellemes, könnyû, rövid kis túra volt.


Tudtam, hogy gond lesz, ha nem hozom a fényképezõgépet. A túrán nem hiányoltam, viszont hazafelé, a Szentgáli-tiszafás fantasztikusan nézett ki. Már messzirõl néztem, miért olyan fehér foltos a hegytetõ. Épp csak fölemelkedett a felhõ, a hegyoldalból, s ezen a részen, a fák legteteje zúzmarás volt! Fantasztikus, ritka látvány.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 300/200 Ft-ért, térképvázlatos igazolólap, emléklap és kitûzõ járt. A bicikliútnál szaloncukor és alma, Szentkirályszabadján pedig tea volt az ellátmány.

 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20132013.12.09 21:40:50


Bakonyi Mikulás18/32


GPS-el mért távolság: 32,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 850 m. Természetesen ezek nem a 18-as táv adatai, bár hivatalosan azt teljesítettem.


Reggel megint csak 24 órás szolgálatból indultam túrázni, így az 50-es távon indulásra esélyem sem volt. Háromnegyed kilenc is elmúlt, mire beneveztem a 18-as távra. Már tavaly is néztem, hogy ez a táv lehetõséget ad arra, hogy az 50-es táv legszebb részeit bejárjam, a zirci monoton szakasz kihagyásával, úgy, hogy végig, a túra különbözõ távjainak hivatalos nyomvonalán megyek. Máténak jeleztem is, hogy a térdemtõl függõen el fogok térni. Õ pedig mondta, kíváncsi lesz, mit mondok a Cuha-szurdok után. Érdemes volt-e arra cserélni a zirci részt a pizzával. Utólag is csak azt tudom mondani: érdemes.


Mire neki tudtam vágni a távnak, elállt az addig szemerkélõ esõ. Egy cseppet sem bántam. A parkolónál megálltam, s egy pulóvert beraktam a kocsiba, kihasználva, hogy útba esik. Ezt otthon ki kellett vágnom a GPS track-bõl, hogy pontos eredményt adjon. Még ekkor sem volt tele a parkoló, pedig már csak a legrövidebb távra lehetett volna nevezni. Igaz, bõ 700 m-re van a rajttól és 45 m-el magasabban. A túra után, ez nem olyan kellemes.


Kényelmes tempóban ballagtam kifelé a faluból. A piros jelzésen „elfelejtettem” lekanyarodni, s mentem tovább a Kõ-árok felé. Elég sáros az ösvény, ami az egész túrára jellemzõ. Ráadásul, már jó sokan elmentek elõttem, így össze is vágták. Szerencsére nem a ragadós fajta. Mivel eltértem az útvonaltól, igyekeztem keveset fotózni, mert igencsak viszi az idõt. Azért nem bírtam ki, de itt még csak ritkán álltam meg. Egy pólótól is megszabadultam szokás szerint és már a kesztyû sem kellett. Sokadjára írom le, szépek a völgy sziklái. Idõnként csúszkálva elértem a Gézaházi ellenõrzõ pontot, ahol Józsi Mikulás és Laci Krampusz várta a túrázókat. Most csak az igazoló lapra kértem pecsétet, s mentem tovább.


A Töbör-hegyi kaptatón kisütött a nap, újabb fotós témát adva. A következõ pontnál leigazoltam, a tájfutó szúrókával, s indultam tovább. Meglepetésemre, azt látom, túrázó csoport jön a piros jelzésen. Jócskán a 18-as rajtidõ után indulhattak. Ballagtam tovább. Helyenként elég jól csúszott a sár, de messze nem vészes, mindössze lelassítja az embert egy kicsit. A jelzés elsõ nagy hajtûkanyarjában láttam, hogy az elõzõ csoport is erre jön. Elég hamar elértem az Ördög-árok alsó részét, s ettõl kezdve alaposan belassultam. A következõ két kilométer általában egy bõ órámba szokott kerülni. Nem mértem, de biztos, hogy most sem volt kevesebb. Akár mennyire vissza is akartam fogni magam, azért gyakran elõkerült a fényképezõgép. Túl szép a völgy ahhoz, hogy kibírjam fotózás nélkül. Most a befagyott, néhol havas pocsolyák, a jeges sziklák, a patak kis zúgói jelentették a témát. Mindig más arcát mutatja a szurdok. Végül, épp idõben értem el az Ördög-gátat, már éppen szedte be a pontõr a szalagokat, s készültek indulni. Szóval túl lassú voltam. Beszélgettünk, s mondtam, még egy csoport biztosan jön utánam. Mire elindultam föl a lépcsõn, meg is láttam õket néhány száz méterrel hátrébb. Fönt láttam, hogy nyár óta lezuhanhatott egy méretes szikladarab. Túl frissnek látszott a törés. Pecsételés és beszélgetés után, gyerünk tovább.


Ez rögtön az elején nem is olyan egyszerû jó meredek, sáros ösvényen kellett leveszkõdni a völgy aljára, ahol most nem lehetett elmenni, mert túl sok a víz a patakban. A következõ gáton nehezebb átkelni a szokásosnál, mivel csak egy igen csúszós, keskeny mászós útvonalat hagyott nyitva a víz. Még jó, hogy fölfelé kellett menni. Lefelé egyáltalán nem biztos, hogy le tudtam volna jönni. Alighanem kikerültem volna a hegyoldalban, ami szintén nem könnyû. A továbbiakban még párszor kereszteztem a patakot, s mindannyiszor keresnem kellett, hol lehetséges. Az Ördög-árok felsõ végénél, 6 fõs csoportot értem utol. (A kisfiúnak valamilyen csípõsérülés miatt nehezen ment a dolog. Javasoltam, hogy Gézaházától menjenek vissza Cseszneknek, nincs értelme erõltetni. Õk 82-es útban gondolkoztak, én a Töbör-hegyen átvezetõ P+-t javasoltam. Itt nincs autóforgalom, s az út is jó. Utólag belegondolva, a szint is és a táv is kevesebb.) A két kislány viszont nagyon vidáman volt.


Hamarosan visszaértem Gézaházára, ahol Józsiék is pakoltak. Mondtam, még két csoport jön utánam, s mindkettõben van gyerek, a közvetlen mögöttem jövõben három, a másiknál nem számoltam. Hûha! Gyorsan visszaöltöztek Mikulásnak és krampusznak. Épp idõben. Mire készen lettek, már lehetett is hallani a kislányok csivitelését a kanyaron túlról. Az eddigi 15 km három óra ötven percembe került. Bele kell húznom, hogy ne kelljen rám várni.


Gyerünk tovább. Szerencsére a meteorológusunk elõrejelzése bejött, hogy a lefûzõdõ ciklonnak köszönhetõen enyhe lesz a szél. Szokatlan módon alig volt a Gesztenyés EP-ig. Ilyen enyhe még nem volt az idõ ezen a szakaszon. A fasorok közti útról, a nyáron kitakarították a bozótot. Az itteni nagy dagonya is megúszva. Ettõl függetlenül tõle balra mentem a füves úton. Az most még jobb. Elég sok túrázót láttam elõttem. Az ellenõrzõ pontnál utol is értem õket. Mondtam a pontõrnek, hogy elvileg még két csoport jön mögöttem, bár Pintér Józsiék a Töbör-hegyen át való visszafordulást fogják nekik javasolni.


Szaporáztam tovább a lépteimet. Hamarosan magam mögött tudtam az utolért túrázókat. Hol havas-jeges az út, hol sáros-pocsolyás. Aki netalán tán hiányolná a 30-as és a hosszabb távok Harmadik-árokbeli félnehézsúlyú dagonyáját, megnyugtatom, a Károlyházi-víznyelõ utáni lejtõ egészen jól tudja pótolni. Csúszkáltam rendesen az összevágott sárban. Esés nélkül sikerült csúsznom egy eldobós libelle-t. (Ha a túrabot pántja nincs a csuklómon, tuti, hogy elhajítom.) A murvás szakaszon is óvatosan haladtam, mivel a hó és jég miatt csúszott. Mivel a térdem még nem jelezte, hogy elég, így a sárga jelzésen legyalogoltam a Cuha-szurdokba. Sokan jöttek velem szembe a 30-as és 40-es távon. Párszor el is kellett mondanom az ismerõsöknek, hogy „eltévedtem” a 18-as távról. A szurdokban viszont végig egyedül gyalogolhattam. Ezt a részt is nagyon szeretem. A vasút félalagútját felújítják. Az elsõ két gázlót, alaposan elrendezte a patak. A kövezés háromnegyedét elhordta, így elég mély a víz. Azért bakancsban simán átjutottam. A következõ gázló rendben van. Az újabb kettõ viszont megint nehezebb. Elég alattomosak. Nagyon csúsznak a kövek, s egy kettõ hiányzik is. Ha oda lép az ember, tuti befolyik a víz a bakancsba. Ráadásul a kövek közül a rögzítõ beton már hiányzik. A többi gázló már nem gond. Túracipõben az sem úszható meg beázás nélkül. mert sekély ugyan, de nagyon gyors a víz, s a cipõnek torlódáskor be tud folyni.


Sajnos nem néztem meg a honlapon a pontok nyitva tartását, így azt sem vettem észre, hogy a pont már nem a Kõpince-forrásnál (ahogyan én emlékszem az utolsó 50-es távos túrámról), hanem egy sokkal kellemesebb helyen, a Vinye.hu büfében található. Eredetileg terveztem a büfét, de a sietés miatt kihagytam. Öreg hiba. A távban ezt a távot, térképi mérésbõl adtam hozzá (turistautak.hu és 690 m-t jelent oda-vissza, a játszótéren keresztül). A forrásnál az igazolást fényképezéssel pótoltam, s megkezdtem a Zörög-tetõre vezetõ 245 m szintemelkedésû kaptatót. A Gézaházától a forrásig tartó 10 km-t két óra alatt tettem meg, tehát sikerült rendesen fölgyorsulni. Jól kimelegedtem. A Zörög-tetõn, folyamatosan érkeztek a túrázók a másik irányból. Örömömben, hogy még nyitva a pont ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. Már nem siettem annyira, hiszen nem én vagyok az utolsó. A lemenõ nap érdekes és szép fényviszonyokat teremtett. A faluban is megálltam néha fotózni. Végül beértem a célba. Átvettem a kitûzõt és az oklevelet, a szendvics-tea jegyet lepasszoltam egy ismerõsnek, beszélgettem egy kicsit, s elégedetten hazafelé vettem az irányt.


Az általam bejárt táv, nekem teszik. Ha nem tudok, vagy nem akarok az 50-es távon indulni, akkor máskor is ezt csinálom. A Csárda-völgy utolsó látványos szakaszát leszámítva, a túra összes szép része benne van, ennek megfelelõen nem is könnyû. A 30-as távnál jócskán nehezebb. Végsõ soron az ötvenes táv egy részét teljesítettem, egy átkötõ szakasszal. A Gesztenyésig az 50-es és 40-es táv útvonalán mentem, utána Károlyháza felé levágtam a zirci részt. Végül a Cuhaszurdok elérésétõl megint az ötvenes táv nyomvonalán talpaltam. Még éppen nem sötétedett rám a beéréskor. Ha ez hivatalos táv lenne, a rajtidõ végének nyolc óra lenne célszerû, késõbbi nem, és a terep nehézsége az ötvenes távéval egyezik meg. Úgy is mondhatnám, bár hülyén hangzik, hogy fajlagosan nehezebb annál.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900/800 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes igazolólap (saját térkép nem kell), emléklap és kitûzõ járt. Gézaházánál szaloncukor és csoki Mikulás, a célban pedig a szokásos szendvics és tea volt az ellátmány.

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20132013.12.04 21:06:14


Régi templomok nyomában


GPS-el mért távolság: 32,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 605 m. A Hegyes-tûre tett kitérõvel együtt 33,4 km 660 m szinttel.


Veszprémhez közel volt a cél, így a 24 órás szolgálat után, és a Nagyvázsony – Zánka közti teljes útszakaszon érvényben lévõ sebességkorlátozás ellenére is 9 órakor be tudtam nevezni, Kerek repkénynél és Kék droidnál. Veszprémben még azon aggódtam, elég melegen öltöztem-e, viszont alig 1-2 km után, két réteg ruhától kellett megszabadulnom. Gyorsan emelkedett a hõmérséklet. ennek megvolt az árnyoldala is, kiolvadt a fagyott föld, jó ragadós sarat hagyva maga után. Hideg front után lévén, a látási viszonyok kiválóak, kivéve a nap felé, mert arra elég párás.


Kényelmes tempóban közeledtem a Hegyes-tûhöz. A hivatalos útvonal nem megy föl rá. A jó látási viszonyok és a gyönyörû napsütés arra késztetett, hogy megtegyem, oda-vissza a kilométeres kitérõt. Fölmentem a tetejére. A kilátás csodálatos. Fotóztam, nézelõdtem egy kicsit, s irány Monoszló. Árnyékba érve fáztam a lejtõn, így egy kicsit jobban szaporáztam a lépteimet. Hamar beértem a faluba, s az ellenõrzõ pont is meglett. Fölírtam az évszámot, majd tovább indultam. Az Árokfõi templomrom felé menet olyan hideg szél fújt, hogy elõ kellett vennem a melegebb sapkát, s gondolkoztam a kesztyûn is. Ettõl kezdve, a széltõl függõen cserélgettem a sapkákat. Az út ezen szakaszán, már jártam montival, amikor Vigántpetendrõl jöttem át. Sajnos a Tói-hegyrõl lejövõ szakasz nagyon szétmosott. Elég gyorsan elértem a második ellenõrzõ pontot. Megettem a Dörmi szeletet, s irány a templomrom. Néhány fotó után vissza az aszfaltra. Elég jó út vezetett Szentantalfára, s a kilátás sem kutya. A falut elhagyva, szokatlan útvonalon közelítettük meg a Szent Balázs templomromot, gyakorlatilag egy jó nagy háromnegyed kört megtéve körülötte. A rom tornyát, már messzirõl láttam. Végre odaértünk. Ez évben már jártam itt. Lepecsételtem az igazoló lapot, fotóztam egy kicsit. A romtól, illetve közelébõl igen érdekes szögbõl látható a Hegyes-tû.


Ballagtam tovább. A napos helyeken csúszott az út, az árnyékban deres volt a fû. A következõ szakasz is kellemes sétát jelentett, megint csak ismerõs útvonalon, idõnként szép kilátással. A Halom-hegyre vezetõ kaptató jól megszuszogtat, de legalább kimelegedtem, a kilátó látogatáshoz. A kilátó tövében fölragasztottam az ellenõrzõ bélyeget, s a szûk lépcsõn, ami inkább létra fölmásztam a kilátóba. Hátizsákkal, csak elfordulva fértem el a búvónyílásokon. A kilátó már felújításra szorulna, de megérte följönni. A körpanoráma csodálatos. Fényképezés és nézelõdés után gyerünk tovább.


A Kisdörgicsére vezetõ szakasz is kellemes. Nagyjából a Herendi templomromtól összerázódott három-négy csoport, akik nagyon hasonló tempóban gyalogoltak, s attól függött ki megy elõl, hogy éppen ki fotózott többet. A templomromoknál meg együtt volt az összes. Az aszfaltútról letérve jött a túra legszebb része, a Kû-völgy. Gyönyörû, kisebb-nagyobb odúkkal, repedésekkel szabdalt sziklafal mellett vezet az ösvény. Gyakran megálltam fotózni. az egyik csoport tagjai, azt értékelték, mennyire alkalmas a fal sziklamászásra. Alighanem õk másztak föl a Hegyes-tû alsó sziklafalán is. Elég sok fát nõtt be viszont a borostyán, ami szép ugyan, de tönkreteszi a fát. Túl rövid ez a szakasz. Mivel itt elég sûrûn találhatók a romok, így gyorsan elértem a Felsõdörgicsei romot. Visszafelé, a mélyút oldalában ibolyát fényképezhettem. Decemberben! A következõ útelágazásban, tettem egy kis szándékolatlan kitérõt. Háromfelé vált a jelzés, amibõl kettõ úton, egy pedig elõször alig látható úton vitt. A szalag alapján sem lehetett eldönteni, hogy a két jobb út közül melyiket kell választani. Elindultam a P+-on. Nézzük, mit ír errõl az itiner, melyik turistajelzést kell követni. Azt írta, ha a P+-t választottam, akkor el… Ez alapján, jobbra fordultam a bokrok felé, s meg is van a következõ szalag. Naná, hogy az alig látható harmadik utat kellett volna választani. Én csak kb. 100 m-t kerültem. Ahogy elnéztem, volt, aki jócskán többet. Azért csak elértem a legjelentõsebb romot, az alsódörgicseit, ahol a pecséthez müzliszelet és jeges tea járt.


Tovább menet, kb. egy kilométert talpaltam aszfalton, majd kellemes mezei és erdei utakra térhettem le. Eddigre a nap olyan alacsonyan volt, ha szembe kellet vele mennünk, akkor közvetlenül a lábunk elé kellett nézni, mást úgy sem láttunk. Egyszer csak emeletes épületeket látok elõttem. Hoppá! Ez a Gyermeküdülõ. Akkor ennek a közelében van az utolsó ellenõrzõ pont. A politikus úton (bicikli út) fölírtam a kódot, majd átmentem a 71-es úton, fényképezni. A haditechnikai parknál, megnéztem, mijük van. Tüzérségi eszközök szempontjából a magyargencsi jobb, viszont nekik nincs helikopterük és légvédelmi rakétájuk. A buszmegállóban fölvettem egy pólót és a kesztyûmet is. Nagyon ideje volt már. Mire besötétedett, éppen beértem Zánkára, így nem kellett elõbányásznom a láthatósági mellényt, illetve a fejlámpát. Megvan az Ifjúság utca. Az elsõ utcának jobbra, a Naplemente utcának kéne lenni, de ott az Iskola utca volt. Szerencsére volt szalag is, így semmi gond. Kicsit késõbb meg lett a Naplemente utca is keresztutcaként, de ez már lényegtelen, mert itt is van szalag a helyes irányban. A cél elõtt, a kultúrháznál, valamilyen rendezvén volt. Beértem a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem két szelet pizzát (Ettem volna többet is, de tartottam tõle, hogy út közben túlzottan elálmosítana.), s hazafelé vettem az irányt.


Jól szervezett, kiváló útvonal vezetésû, viszonylag könnyû túra, amely az ajándék idõjárásban nagyon látványos volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért szürke árnyalatos, cartographia-s térképes igazolólapot (saját térkép nem árt), itinert, jó útvonaljelzést, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az Árokfõi templomromnál müzliszelet/Dörmi szelet és jeges tea, az Alsódörgicsei templomromnál müzliszelet és jeges tea, a célban pedig pizza és tea volt az ellátmány.

 
 
LővérekTúra éve: 20132013.11.19 19:47:13


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.


24 órás szolgálat után elég kétséges volt, el tudom e csípni a 25-ös táv nevezési idejének végét, fõként hogy mindenféle köddel riogattak a meteorológusok. Végül nem is voltak olyan rosszak a látási viszonyok, végig lehetõvé tették a normális sebességû haladást, kivéve, ha IFA-t, vagy IFA lelkületû sofõrt (150-200 m-es látásnál már egy istennek sem megy 70 fölött) fogott ki maga elõtt az ember. Mindazonáltal fél nyolc után pár perccel indulva Veszprémbõl, két óra alatt megérkeztem Sopronba, s tíz elõtt pár perccel sikerült beneveznem. Gyors készülõdés, a GPS élesítése, amely elég nehezen találta meg a mûholdakat, s már úton is voltam.


A városból kivezetõ szakaszon kifejezetten jól esett a hideg levegõ, ennek megfelelõen jó tempóban haladtam. A szép bánfalvai templom, amit érthetetlen okból kikerül a kék jelzés (Ha csak ez lenne az egyetlen érthetetlen dolog a Soproni-hegység turistajelzéseivel kapcsolatban!!!), gyönyörû a párás levegõben, az alacsony nap fényében. Végre kiértem a lakott területrõl. Nagyon kellemes erdei terepen gyalogolhattam. Egy idõ után, a kék jelzés jobbra kanyarodott, egyvegyes, de inkább fenyves erdõbe. A meredek, helyenként vízmosta ösvény bevitt Ágfalvára. A presszóban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Miközben egy alkoholmentes sört iszogattam, ismerõs túrázó ért a pontra. Utánam indult, de még elengedték a 40-es távra. Jócskán gyorsabb, mint én.


Frissítés után ballagtam kifelé Ágfalváról. Itt is, akárcsak Újkígyóson virágzott az aranyesõ és az ibolya. Az Alsó-Tödlnél volt egy kis sár, de nem vészes. Ahogy máskor, most is alaposan szemügyre vettem a kaptatón, az átvágott morénahalmot. Elértem a 40-es és 25-ös táv elágazását (ahol már messzirõl láttam az útbaigazító jelzéseket), s mentem egyenesen. A Fehér-úti-tónál új parkolókat alakítottak ki. A ködös levegõben fantasztikusan nézett ki a tó és környéke. Csináltam is jó néhány képet. Irány az aszfalton az ellenõrzõ pont. Újabb pecsét. ettem egy kis zsíros kenyeret. Egymás után érkeztek a korán induló gyors lábúak a 40-es távról. Ettõl kezdve, szinte végig volt elõttem is és mögöttem is néhány túrázó. Kis kaptató, majd egy fiatalosban vezetõ meredek ösvény lefelé, s leértem a Kovács-patakhoz. A híd gerendáiból, már csak kettõ van a helyén, de már évek óta nem használom. Most is mellette kereszteztem a patakot. Szerencsére köves az alja, így kis víznél semmi gond. A patak melletti murvás úton nem sokat mehettem, s következett a Poloskás-bérc felé vezetõ emelkedõ. Alaposan megszuszogtat. Sajnos a köd miatt nincs a tetejérõl kilátás. A következõ kissé lejtõs ösvény kellemes. Ezt egy meredek szalagozott szakasz követte, a Köves-árokig. Ebben az árokban egész kellemes út visz. Meg kellene néznem biciklivel is. Utána viszont következett a túra legnagyobb szintkülönbségû és jó meredek emelkedõje az Ultrára.


Némi lejtõ után irány a Tolvaj-árok. Könnyebben sikerült lejutni az aljára, mint tartottam tõle. Az alján a K+ is elég jól járható. Szép volt a látvány, a ködön átsütõ napfényben, amikor megkezdtük belõle a kikapaszkodást. Sajnos a jó kis hangulatos sötét fenyves elõtt, a szalagozás levezetett a K+-ról. Egy kis kaptató után elértem a Várhely-kilátót. Pecsételés után fölmentem a kilátóba. A csigalépcsõ, abba az irányba csavarodik, amerre a középkori várakban(jobbra). A védõk számára ez volt a kedvezõbb. Nekik föntrõl lefelé, a jobb karjuk volt a külsõ íven, míg az ostromlóknak a belsõ szûkebb íven, ahol nem tudnak olyan lendületet adni a kardnak.


A kilátás megérte. A köd és a napsütés most is különleges látványt hozott létre. A Bella-emlék felé menet megettem a kapott müzliszeletet. A Tacsi-árok mentén vezetõ kék jelzés, az egyik kedvenc szakaszom a túrán. Mivel teljesítménytúrán voltam, így a nézelõdés mellett, tempósan talpaltam. Kisvártatva áttértem a sárga jelzésre, majd aszfalton talpaltam a Károly magaslatra. A kilátóba nem mentem föl, viszont a büfébe betértem, hogy a hazavezetõ útra vegyek egy félliteres üdítõt. Úgy néztem, csökkentek az árak. Ennél olcsóbban benzinkúton sem kaptam volna meg.


Megkezdtem a leereszkedést a városba. Így a kék háromszögjelzésen viszonylag kényelmesen tehettem meg. Már csak a városi szakasz volt hátra, amin komoly segítség az utcaneveket tartalmazó itiner. Pár métert letértem az útvonalról lefényképezni a Nepomuki Szent János kápolnát, majd kényelmesen besétáltam a célba, átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, helyenként látványos túra. Jó szervezéssel és kiváló útvonal jelöléssel. A korrekt itiner jól helyesbíti a térkép hiányosságait, amit régebben már megmorogtam. Igazából nem is volt szükségem a térképre.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1000/900 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), itinert, kiváló útvonaljelzést, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel forrásnál zsíros-, margarinos-, többféle lekváros-, és mogyorókrémes kenyér, csalamádé, vöröshagyma és szörp, a Várhely-kilátónál müzliszelet, a célban pedig kiváló minõségû virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20132013.11.19 19:44:04


Fehér-Vár-Palota 40


GPS-el mért távolság: 42,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 960 m.


Elszámoltam magam, s egy órával késõbb keltem, amibõl végül sikerült félórát lefaragnom. Esélyem se volt a rajtidõ elejére Fehérvárra érni. A radar és mûholdképet sem volt idõm megnézni, pedig terveztem. Tudni szerettem volna, hol tart az ígért hideg front. Elinduláskor kiderült, jön. Estéhez képest, a nap leghidegebb órájában, két fokkal melegebb volt, Farkasgyepûnél meg még eggyel. Igen jó passzban értem Várpalotára. Kikaptam a cuccaimat a kocsiból, irány a buszállomás. 3-4 perc múlva indult is a gyorsjárat. Elõzetes tervezgetéseimmel szemben, csak a klasszikus 40-es távon indultam. Valahogy nincs egészen rendben sem a térdem, sem a csuklóm. Ennek megfelelõen, amíg csak lehetett mellõztem a túrabot használatát. 07.20-kor sikerült nekivágnom a távnak. Azért nem tettem le a tervemrõl, hogy egy 25-öst csináljak Iszkaszentgyörgyrõl, Csóron megszakítva, s onnan egy 12-est, mivel ez utóbbi olyan részeket is érint, amik érdekelnek.


A szép idõben hamar letudtam a városból kivezetõ részt, miközben begyûjtöttem az elsõ pecsétet. A halastavak melletti ösvény nem a kedvencem. Most is jó vizes a fû. Végre elhagyhattam a csatornapartot. Ettõl kezdve, ha sík is a terep, de kellemesebb. Az idõ egyre melegebbé vált. Szidtam magam, amiért nem hoztam vékonyabb sapit, meg a kevésbé szélálló dzsekimet. Melegem volt. Moha elõtt, megélénkült egy kicsit a szél. Észak-nyugaton olyan elmosódott peremû, de mégis éles határvonalat jelentõ sötét felhõ uralta az eget, ami jelezte, itt a hidegfront. Nem bántam volna, ha az elõre jelzetthez képest késik, de hát inkább sietett. Mohán, a szokott helyen megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, hozzá egy kis Gyõri jó reggelt kekszet, amit zsebre vágtam, valamint meleg teát. Ez nagyon jólesett. Észre sem vettem, mikor szedtünk össze 130 m szintet.


Ballagtam tovább. Újabb eseménytelen, de kényelmes kilométerek után értem el a külön lapon említett változást. Egy-kétszáz méter után, izgalmassá vált a terep. Nem mintha sok lett volna a látnivaló, viszont annál több volt a néznivaló. Ilyen alaposan elaknásított mezõn és ösvényen még nem jártam. Nagyon figyelni kellett, nehogy gyalogsági taposóaknára, vagy inkább bele (friss tehénlepény) lépjen az ember. Kerülgettem szorgalmasan. Az aknamezõ túlsó szélén Laciéktól kaptam a következõ pecsétet.


A folytatásban kevesebb lett a tehénlepény, de azért nem lehetett lazítani. A kincsesi utat keresztezve megmásztuk a Kõ-hegyet, s beértünk Iszkaszentgyörgyre. A kastélyban újabb pecsét, s hozzá egy szelet csoki, amit azonmód továbbpasszoltam egy igen ifjú (2-3 év) indulónak.


Eddig tartott a lazaság. 17 km-en 190 m szint. Ettõl kezdve szintesebb a túra, viszont sokkal látványosabb is egyben. Elõször a kõasztalt érintettem, majd az általam ismert kilátók legfeleslegesebbje tövében visszakéretõzött rám, a Moha elõtt levetett póló. Egyre romlott az idõ. A szél kifejezetten hideg, ráadásul már éreztem az arcomon egy-két nagyon apró csepp esõt. A Szenes-horog elõtt, az esõkalap is lekerült a hátizsákról. A keskeny völgyben nem ért úgy a szél, de hamar kikapaszkodtam belõle. A látvány csodálatos. Amíg az esõ engedte gyakran használtam a fényképezõgépet. A következõ útvonalváltozásnál, az eddigi kispistázó útvonalra vezették a túrát. Kisvártatva beértem Csórra, s megvan az új helyen települt EP is. Az innen induló új résztáv szempontjából sokkal jobb az eddigieknél. A ponton, egy csomó ismerõs dolgozik. Beszélgetek egy kicsit, míg megeszem a zsíros kenyeret, jó adag teával öblítve le.


Visszaballagok a zöldig, s irány a Kilátó-hegy. Néha szétnézek, de mire elõvenném a gépet, már nincs miért. Újabb pecsétet követõen kereszteztem az elõzõ szakasz útvonalát. A Száraz-horog felé, illetve magában a völgyben ismét szép a látvány. Következett a Meredélyfõre vezetõ kaptató. A vége igen szép. Fönt gyakran megálltam fotózni. Kanyarogtunk még egy kicsit, majd irány le a völgybe, hogy a legkisebb magasságról kezdhessük a Baglyas megmászását. Eléggé rákezdett az esõ. Az erdõ szélén, biztos ami biztos alapon elemcsere a GPS-ben, ha már otthon elfelejtettem. A nyílt mezõn, kellemetlenül vágta az esõt a szél. Már többedszer gondolkoztam az esõkabát fölvételén, de most is megúsztam. Az EP-n, ismerõs pontõr poénkodik, milyen jól tudja, melyik névnap, mikorra esik. A Ferenc nem jött össze (mert hát nem nõi név), pláne amikor mondtam, hogy a december 3-on kívül, jöhet még a többi öt dátum is. Jót nevettünk, s folytattam a Baglyas meghódítását. Fönt egy-két fotó, s a hideg szél már el is ûzött. A piroson mentünk le, ami könnyebben járható zöldnél és látványosabb is. Az utána következõ Hideg-völgy meg pláne. El kezdett sötétedni. Még éppen elegendõ volt fény a fotózáshoz. Nagyon nem tetszik a Hideg-völgybeli murvabánya. Szerintem megengedhetetlen ilyen természeti értéket tönkretenni.


A következõ hegyen, már látszott, komolyabb esõ jön. Az utolsó pillanatban sikerült fölvennem az esõpelerint. Most vizsgázott. Jól. Az ilyen szeles idõre viszont ki kell találnom valami hasonló térd alatti rögzítési módot, mint a biciklis rain legs-nél, hogy a térdeimet meg tudjam védeni, esõnadrág nélkül is. Kis szélben nem lenne gond, de most nem az van mûsoron. Inotán nekem új útvonalra vitt a szalagozás, be helységbe. Elõ kéne venni a térképet és az itinert. Jó szokásom szerint, csak az elejét olvastam el az itinernek, így ez a rész nem is rémlik. Végül, csak a víztározónál bányásztam elõ, mert nem akartam pacallá áztatni. Ennek megfelelõen a Böllér vendéglõt kihagytam. (Ez azonban csak otthon derült ki.) Mentem el valami ittasellátó hely elõtt, de nem vettem észre bóját, így nem is törõdtem vele. A víztározónál újabb pecsét. A hozzákapott banánt helyben megettem, s kezdtem meg a templomhoz vezetõ kaptatót. A második hegyen, alig hiszek a szememnek: fehér szegfû virágzik novemberben! Egy jó darabig az orrom után megyek, mivel sehol egy turistajelzés, vagy szalag. Az-az, szalag volt, csak mindig a hegy túloldalán. Gyanítom, ezt a részt Várpalotáról indulva szalagozták. Azért csak beértem Várpalotára.


Ettõl kezdve már csak egy sima menetgyakorlat a célba érés. Megkaptam az emléklapot, a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit a hideg idõre tekintettel magammal hozott forró teával öblítettem le. Beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vezettem az irányt. A 83-as út bakonyi szakaszán sokkal jobban esett az esõ, mint a túrán.


Az elsõ 15 km-en kissé monoton a túra, amit enyhített a kellemes idõjárás és a jó útviszonyok. Iszkaszentgyörgytõl kifejezetten látványos. A Keleti-Bakony legszebb részein vezet. A Szenes-horog, a Hideg-völgy és a Baglyas jelenti a leglátványosabb részt. Az idõjárás fokozatosan vált rosszabbá, de csak Inota után tette lehetetlenné a fotózást, amikor már egyébként sem volt elegendõ fény. A túra végig jól szervezett, kiváló ellátású.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes, térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Mohán, Gyõri jó reggelt?; Iszkaszentgyörgyön csoki; Csóron zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma és tea; a Baglyasnál csoki; az Inotai-víztározónál banán; a célban pedig, a Várpalotán megszokott látványos és finom zsíros kenyér, valamint szénsavas- és szénsavmentes ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Szarvas túrák - Döbröntei családi sétaTúra éve: 20132013.10.30 21:51:33


Szarvas 27


GPS-el mért távolság: 29,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


Szokásom szerint a rajtidõ elején érkeztem és neveztem be. Szépen, lassanként szállingóztak az indulók. Néhány útvonal eltérésre hívták föl a figyelmet. Több helyen is lezárták a turistajelzéseket az új földtulajdonosok. Ebbõl és a délutáni Pénzesgyõr – Kerteskõi-szurdok útvonalkeresésbõl azt a tapasztalatot kellett leszûrnöm, hogy milyen okosak az angolok. A trianoni határok kijelölésére ugyanis Ázsia szakértõt küldtek Magyarországra. Tõlünk nyugatra nem elfogadott a turistautak lezárása. Úgy néz ki, hogy a tehetõs és gazdag „magyarok” inkább közép-ázsiaiak (Kirgizisztán, Üzbegisztán…), mint európaiak.


Rögvest jó meredek emelkedõvel kellett bemelegíteni. Csak az útvonalról letérés nélkül készítettem pár képet, a kora reggeli fényben a várról, mivel pápaiként jártam már ott „párszor”. Ennek megfelelõen, tájékozódás céljából, csak az új sárga sávjelzés, Magyarpolány elõtti elérésekor néztem meg az itinert. Gyönyörû az õszi erdõ. Egy hét alatt a levelek zöme lehullott a fákról, illetve helyenként most hullott intenzíven. Rövid újabb kaptató és egy kis szintmenet után erdei ösvényen ereszkedtem le a Bitva völgyébe. Észrevehetõen hidegebb volt, mint elõtte, pedig nem ért a szél sem. Ballagtam a vizes fûben. A jelzés elsõ eltérése a régitõl, az erdõszegélyen még elfogadható, bár rosszabb az út, mint az eredeti. Csak azt tudnám, a tulajdonos, ha már kerít, akkor miért nem tartja karban a villanypásztort. Pár helyen szakadt. A foci pálya elõtt viszont, nem csak rossz minõségû az ösvény, de várhatóan a tavaszi olvadás, illetve nagy esõk után lesznek tocsogós, de akár a víz miatt hosszan járhatatlan szakaszai is. Végre kereszteztem a 83-as utat. A faluban frissítést terveztem a Zöldfában, de a közelbe érve feltûnt a szemben álló autón egy papírlap. Hoppá! Ez a kocsma is bezárt tavaly óta.


Megkaptam a pecsétet, s ballagtam tovább. Megszabadultam a pulóvertõl, az emelkedõ elõtt. Bakonyjákó fölül szép kilátás nyílt a Somló felé, csak kissé párás a levegõ. Az erdei szakasz, megint kellemes. Elértem Farkasgyepû szélét, s be is tértem a Boróka Betérõbe, megemelni a vércukorszintemet. A zöld sáv kezdetét, ami tavaly nagyon szétmosott, sáros volt, lemurvázták, jó nagy darabos murvával, tömörítés nélkül. Inkább mellette mentem, a kerítésoszlopoknál. Az ösvény része most is kellemes, a vízmosás szélén vezetõ pedig látványos is (esõben pedig izgalmas is). Ismerõsök elõztek meg. Beszélgettünk 1-2 percig. Az idõ melegedett. A murvás út mellett érdekes, fülledt szaga volt a fûrõl felszálló párának. Gyorsan elértem a Csurgó-kutat. A pont elérése elõtt megálltam fotózni. A pecséthez három féle csokiból lehetett választani. Egy Snickers-t vittem magammal. A zöld jelzés, a Köves-patak völgyében kanyarog. Egy helyen kivezetett belõle, ugyanis az rendszeresen víz alatt áll. Csodálatos a rozsdabarna avarszõnyeg az õszi napfényben. A vadászháznál visszatértünk a murvás útra. Ez évben a túra szervezõi is jobbnak látták végig a murván vinni a túrát, a zöld jelzés bozótoson (tarvágás helyén) átvezetõ szakasza helyett. A térképen jól jelölt, viszont mint kiderült, az itiner rossz. A kanyarba érve látjuk, egy futó, aki korábban megelõzött bennünket, érkezik, jobbról, Döbrönte felõl a Z+ jelzésen. Az itiner szerint jobbra kellett rátérni a Z+-ra. A térképen és a valóságban balra. Elfutott egészen Döbrönte elõtti utolsó kaptatóig, mire rájött valami nem stimmel, s visszafordult. Bosszantó. Itiner írásnál én is követtem el már ilyen hibát, de nekem szerencsém volt, nem sikerült senkit félrevezetni, csak szóvá tették. Akkor volt szalagozás is. Itt csak a Z-rõl történõ letéréskor volt.


A továbbiakban jó darabon a Z+on gyalogoltam, jobb-rosszabb utakon. Mivel kezdtem igencsak éhes lenni, megettem egy szendvicset és a Csurgó-kútnál kapott csokit. Hamarosan rátértem az új sárga jelzésre. Kellemesebb, mint a régi volt. Elértem a falu szélét, s maradva a jelzésen értem el a templomot, nem úgy, mint tavaly. Lesétáltam az ellenõrzõ ponthoz. Ittam egy kis teát, beszélgettünk egy kicsit. Megemlítettem, mennyivel jobb most pontõrködni, mint a tavalyi cudar idõben. A pontõrnek is ez jutott eszébe. Irány vissza az úton. Jó kis kaptató következett a Polányi-hegy oldalában. Érdekes itt mintha melegebb lett volna. Végre vége az emelkedõnek, s lekanyarodhattam a Szent-kút felé, amit hamarosan elértem, s azzal a lendülettel mentem is tovább. A lehetõ legkevesebbet fotóztam, mert nem tudtam, meddig tartanak ki az elemek. A S+Z+ elágazásban három szarvas futott át az úton. Esélyem sem volt a fényképezõgép elõvételére. A Kerék-hegy és a Nyúl-hegy közti szakasz a kedvencem, az utat szegélyezõ csodálatos öreg fenyõknek köszönhetõen. A továbbiakban már nem volt más hátra, mint a gyönyörû idõben besétálni a célba.


Átvettem az emléklapot, a hûtõ mágnest és átballagtam a Szarvas csárdába zsíros kenyerezni, ahol a bõ egy éve nem látott Zsuzsáékkal futottam össze. Immár hárman jöttek túrázni, hiszen tíz hónapos a gyerekük. Jót beszélgettünk. Ettem egy szelet zsíros kenyeret, s mivel korán van még, elindultam Pénzesgyõrbe. A Kerteskõi-szurdokba szerettem volna valami rövidebb utat találni, a lezárt zöld jelzés helyett. Nem sikerült. A Bakonybél – Pénzesgyõr úttól a szurdok felé, egészen a zöld háromszögjelzésig minden föld le van kerítve. A szurdok, csak jó nagy kerülõvel, a Zoltay-forrás – Som-hegy - zöld háromszögjelzésen érhetõ el, vagy az elég veszélyes aszfalton kell gyalogolni a zöld háromszögjelzésig.


Gyönyörû idõben, kellemes, könnyû túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes itineres igazolólap, emléklap és kitûzõ/hûtõ mágnes járt. A Csurgó-kútnál csoki Magyarpolányban alma és tea, a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, savanyúság volt az ellátmány. ezen kívül a célban tombolát kellett húzni, ahol pápai, vagy gyõri sportbolt kuponját lehetett nyerni (nekem sajnos nem sikerült).

 
 
TatabányaTúra éve: 20132013.10.26 11:56:30


Tatabánya 35


Természetesen, idén sem létezett a 20-as és 30-as távtól eltérõ, de a betervezett „eltévedésekkel” együtt ennyire jött ki a 20-as távra nevezve. GPS-el mért távolság: 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1005 m.


Kicsit késve érkeztem Tatabányára, így nem volt könnyû parkolóhelyet találni, s benevezni is csak 07.20-kor sikerült. Ez évben is többen álltak sorba a 30-as távnál, mint a 20-asnál, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem kellett várnom.


07.25-kor, csípõs hideg szélben kezdtem meg a táv teljesítését. A pulóver így is lemelegedett rólam Csákányospusztáig. Utóbb kiderült, maradhatott volna még. A Mária-szakadékbeli kaptató ellenére is fáztam, de bíztam az idõjárás melegedésében, meg különben is lusta voltam megállni. A kevés fény miatt fotózás kihagyva, majd visszafelé. Meglepetés! Körtvélyespuszta régi temetõjét május óta, szépen bekerítették. Magát a temetõt az elõzõ években tették rendbe. Ismerõsöket elõztem meg. Beszélgettünk egy kicsit. A K+ jelzésen, a fenyves mellett, gyerekeket értem utol, akik éppen légyölõ galócát fényképeztek. Érdekes, de aznap ez volt a leggyakoribb gombafaj. A zöld jelzés eléréséig többször is megelõzött a gyerekcsoport. A piros jelzés elérésekor kíváncsivá tett a jobbról futó út. Meg kéne nézni. A térkép szerint, levezet a zöldre. Most azonban még nem jött el az „eltévedés” ideje. Ballagtam tovább. A zöld jelzés mellett jó darab erdõt irtottak ki. A murvás út keresztezése után, végre kimelegedtem az emelkedõn. Elég hangos csoport elõzött meg. Nem is bántam. Legyenek tõlem, minél messzebb.


Az Új-osztásnál megkapom a második ellenõrzõ pecsétet. Irány jobbra. Az aszfalton csak mintegy 2-300 m-t mentem, s megkezdtem az elsõ „eltévedést”. Kellemes, eleinte jelzetlen úton kaptattam a Robinson-kunyhó romja felé. Hamarosan elértem a kék jelzést. Megelõzött egy 30-as távon indult futó. Kényelmesen baktattam fölfelé. Rátértem a kék négyszögjelzésre. Itt csak a fenyõket vágták ki az út mentén. Ahol a jelzés letér az útról a kunyhóhoz, az engem korábban megelõzõ futó mérgelõdött, hogy mi az, hogy megszûnt a jelzés, meg hát merre tovább. Mondtam neki, hogy letért a jelzésrõl, de ezért ne a rendezõket szidja, mert az OKT jelzés jó, és a jobbra kanyarodás is jól jelzett. Ha vár egy-két percet, akkor levezetem, merre kell menni, mert egy darabig nem lesz jelzés. Visszamenni már nem érdemes. Készítettem néhány fényképet, s mentünk tovább. A Vörös-lyuk völgy elején mondtam, hogy innen már nyugodtan futhat, mert az OKT-ig, ha mindig lefelé megy el sem tévedhet. Különben is, csak egy másik út vezet ki belõle, de az is visszafelé, s elég meredeken fölfelé. Én pedig a saját kényelmes tempómban mentem tovább. Az elágazást követõen, fölmásztam megnézni egy barlangot, amellyel többször is szemeztem már, de valahogy nem szántam rá magam, fõként az igen meredek emelkedõ miatt. Elég jelentéktelen kis odú. Aligha nézem meg még egyszer.


Kisvártatva igazoltam a Szarvas-kútnál. Végre újra csordogál némi víz a forrásból. Gyerünk tovább! A kék és zöld jelzések elágazásánál megkezdtem a következõ betervezett eltévedést. Nem jelzett, de viszonylag elfogadható meredekségû, nagy részén jó minõségû úton gyalogoltam a Macska-bükk felé. Megettem egy szendvicset. Az út fölsõ vége (50-100 m), montival nekem tolós. Viszont elértem újra a pirosat, s úgy döntöttem, megnézem azt a jó kis utat, amivel reggel is szemeztem. Elég jó, bár az alsó része (200-300 m) meredek (lehet, hogy ez is tolós). Egy helyen, ahol látszott, valami letörés van, kimentem a hegy peremére. Remek a kilátás. Korábban kellett volna, s akkor a Gráciák sziklánál érem el a fennsík peremét. Vissza az útra. Az OKT elérésekor újra rátértem a kiírás szerinti útvonalra. Megnéztem a Vitányvárat. Az elmúlt 2-3 évben sokat romlott az állapota. Érdemes lenne vele foglalkozni, mert szépen megvan a belsõ és a külsõ vár. Továbbmenve, ahogy elértem a hegytetõt, úgy döntöttem megnézem az egyenesen menõ utat, tehát újra „eltévedek”, bár ezt nem terveztem be eredetileg. Jártam már erre, csak akkor nem volt rá energiám. A következõ elágazásban jobbra mentem, a Macska-bükki elágazáshoz, immár harmadszor, a túra során. Az út jól járható montival. Az elágazásban tanácstalan túrázót láttam. Pedig nagyon ki volt táblázva ez a PK+ elágazás és kettõs kanyar. Mivel a túrán indult, útbaigazítottam. Visszaballagtam az úton, s rátértem a korábbira, amely elõször mezõn, majd pedig az erdõ szélén vezet. A Körtvélyesrõl, az erdõ szélérõl lefelé menet, sokáig pazar a kilátás a Zuppa-tetõ felé, illetve attól nyugatra.


A lejtõ aljában, az aszfaltútnál kereszteztem az OKT-t, és megkezdtem, a következõ tervezett „eltévedést”. A Budai-úton mentem le a Rugógyári országútra, majd megnéztem ennek a partizántelepi ágát is. Elég jó. Ráadásul a meredeksége is elfogadható (2-2,5 km-en kb 160-170 m). A partizán telepi aszfalt kicsit hosszabb és sokkal több benne a szint, a másik ág pedig elég sáros tud lenni. Persze azért visszafelé megszuszogtatott. A távvezetékek elérésekor irány balra, föl az átjátszó állomáshoz (Mészáros-hegy). Onnan nincs ugyan kilátás, viszont a közelébõl, a távvezeték nyiladékából igen. Jól látni Tatabányát és az egész Gerecsét. Ráadásul az idõ is jó a fotózáshoz, csak a madárkullancs legyek ne lepnének annyira. Itt volt a legtöbb belõlük, de már elõtte is idegesítettek. Néha úgy éreztem, menten megveszek tõle. Rögvest elkezdtem gondolkozni, ez esetben kiket kellene megharapnom. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok, akkor jórészt jelzetlen úton megyek le Csákányospusztára. Így is lett, ami azt is jelentette, hogy a Mária-szakdékbeli fotózás ismét elmarad. Még egy párost igazítottam útba a K+ jelzésen. Elég rosszul jelzett az útról való letérése, a Mária-szakadék felé. A levezetõ út gyalog is elég meredek, viszont eddig még csak montival jártam rajta. Fölfelé tuti tolós rész. Leérve idén is megnyugodtam, jó sokan vannak még kint a távokon. Csákányospusztánál megvan az utolsó ellenõrzõ pecsét, már csak be kell gyalogolni. Ehelyett, valami romot és keresztet láttam, nem túl messze. Természetesen fölmentem megnézni. A silány felirat szerint, Csákányegyháza kápolnájának maradványai. Az itt lévõ léckeresztek is hasonlóan méltatlanok a helyhez. Most már tényleg nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam egy kis teát, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, szép idõs túrán vehettem részt. Az eltévedéseimen négy remek kilátó pontot, illetve szakaszt érintettem. Ebbõl kettõt, esetleg hármat, kis kitérõvel részévé lehetne tenni a túrának. Igaz, szalagozni kellene, de olyan szervezõknek, akik ennyi tájékozódást segítõ táblát tesznek ki, aligha jelentene problémát.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 700 Ft-ért szürkeárnyalatos igazolólapot kaptunk (a térkép olyan gyenge, hogy kell a saját is). Ellátmány csak a célban volt: zsíros kenyér, hagyma, sportszelet, tea, illetve víz. Nem tudom miért, de az elõzõ évektõl eltérõen a csoki nem jutott el a Szarvas-kúthoz.

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20132013.10.19 19:52:49



Bakonyi Barangolás 40

GPS-el mért távolság: 40,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1085 m.


Enyhe esõben értem Bakonybélbe. Üdvözöltem az ismerõsöket, morgolódtam az idõjáráson, szedelõzködtem, s irány nevezni. Hamar túlestem a procedúrán, s már úton is voltam a reggeli félhomályban. Mire elértem a Szent-kúthoz, szemerkéléssé szelídült az esõ. Lemelegedett rólam a pulóver, meg különben is jött a P+ jó kis kaptatója. Kiérve az erdõbõl gyönyörû volt a kilátás. A Kõris-hegy felé ritkaságszámba menõ kora reggeli szivárványt láttunk. Tempóztam tovább. Pápaiakat értem utol. Beszélgetve jobban telt az idõ. A Kerteskõi-szurdokban nagyon csúsztak a vizes kövek, így óvatosan kellett menni. Még nem az igazi a szurdok. Túl sok a levél a fákon.


A zöld háromszögjelzés kezdeténél megkaptuk az elsõ pecsétet. Utána mindjárt az elsõ elágazást elnéztem. Tettem 50 méternyi kitérõt. Az erdõbõl kiérve megint szép a kilátás az éles reggeli fényben.


Lecseréltem a széldzsekimet, s ez az öltözet maradt a túra végéig. Egy-egy szakaszon gondolkoztam a széldzseki levetésén, de utána mindig olyan hideg szelet kaptam, hogy inkább magamon hagytam. A Som-hegy keleti részén, a jelzés helyett inkább az úton mentem, kint az erdõ szélén, a csodálatos kilátásért. Egyre szebbek az õszi színek. Gyakran megálltam fotózni. A Zoltay-forrást követõen kényelmesen gyalogoltam a széles fõúton, amikor túrázók jöttek szembe. Kiderült megint elnéztem egy elágazást. De megint mákom volt, alig futottam túl a leágazáson. Jött egy kis bozótharc. Egy elágazást ismét benéztem többekkel együtt. Egy csodálatos, alighanem kétszáz évnél is öregebb fát jártam körbe alaposan. A törzs belseje teljesen kikorhadt, de körbe, még nagyon is él. Ritka életképesek lehetnek a gyökerei. Pár évvel ezelõtthöz képest sokat nõtt a fa koronája.


Rátértem az erdei útra. Kicsit késõbb, gyanús lett, sehol egy jelzés. GPS elõ. Letértünk a jelzésrõl, de az is látszott az út nagyjából párhuzamos a jelzéssel, így eldöntöttem, azon megyek, amíg nem fordul jobbra. A Zsellérek legelõjénél ment el jobbra az út. Mi pedig balra átvágtunk az erdõn, a jelzésig. Szerencsénkre kevés volt az aljnövényzet. Hamarosan feltûnt elõttünk Zirc. Kezdtem megéhezni. A városban beugrottam egy pékségbe tartalék innivalót venni, s ha már ott voltam vettem egy virslis papucsot, amit a város széléig meg is ettem. Ott megkaptam a következõ pecsétet. Ittam egy kis szörpöt. Irány a Pintér-hegy és Borzavár. Eseménytelen gyaloglással értem el Szépalmapusztánál az ellenõrzõ pontot. Finom, teljesen éretten leszedett almát kaptunk. Kiváló a kilátás a Kõris-hegy térségére. A hegy egyre közelebb került. Arra bizony még fel kell menni, ráadásul az OKT-n, aminél csak a kék barlangi jelzés meredekebb, de azon majd lefelé megyünk. Ballagtam tovább. Jött egy kis aszfalt, ahol Zoliék és Zsuzskáék csoportja jött szembe, majd rátértem a sárga forrásjelzésre. A Százhalom-sírmezõbõl, csak a tájékoztató táblát lehet látni. Az erdõirtásnak köszönhetõen benõtte a bozót. Következett a zöld jelzés, amit kissé vizenyõsnek írtak le. Én a kissét idézõjelbe tenném, mert nagyon is pocsolyás volt. Kisvártatva odaértem a Bödön-kúthoz. Pecsételés után ettem egy szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre szörpöt, s indultam tovább. Igen óvatosan ettem, mivel túl közel volt a Kõris-hegy kaptatója, aminek nem ajánlott teli gyomorral nekivágni. Legalább is nekem.


Kíváncsiságból följegyeztem a Kisszépalmai magasságot, hogy majd ki tudjam számolni az átlagos meredekséget. Az aszfalttól, a Kõris-hegy tetejéig 14,5 %-ra adódott. Csalóka a dolog, mivel az elsõ 2-300 m-en alig emelkedik. Bezzeg utána! Egész jó tempóban tudtam fölmenni, egy fotós megállóval. Remek a kilátás Szépalmapuszta irányába. A hegyen ittam egy bögre vizet. Viktorék már ott söröztek. Évek óta újra összefutottam Lacival, aki a 30-as távon indult. Lefelé menet tettem egy kitérõt a Márvány-bányához, utána leóvakodtam a lejtõn. A hegytetõ kivételével alig látszott az éjszakai kiadós esõ nyoma. Csak annyira volt nedves a talaj, hogy optimális legyen a tapadása.


Leérve egy kis aszfalt után a zöld jelzésen talpaltam, (ami magába foglalja az általam nem túlzottan kedvelt „Barátok útját”) bevitt Bakonybélbe. Nem igazán rajongok ezért az útvonalért. A faluban a zöld négyszögjelzésen mentem a település központba. Betértem az egyik ittasellátó helyre, ittam egy kapucsínót, utána besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet, az emléklapot, ittam egy kis szörpöt, s hazaindultam.


Ez a rajthely és útvonal is tetszik. Reggel az idõjárás ránk ijesztett, utána viszont csodálatos õszi idõben és kilátásban lehetett részünk.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes itineres igazolólap, emléklap és kitûzõ járt. A Kerteskõi-szurdokban Balatonszelet, Zircen szörp, és szõlõcukor, Szépalmapusztán alma, a Bödön-kútnál zsíros kenyér hagyma, és szörp, a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma és szörp volt az ellátmány.


 
 
Pázmándi TOPorgóTúra éve: 20132013.10.09 21:11:31

Pázmándi Toporgó 35


GPS-el mért távolság: 38,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1125 m. Ennyit mentem, de ez párszáz méterrel több, mint a tényleges.


Reggel 24 órás szolgálat leadás után jégkapirgálással kezdhettem az indulást, így késve, negyed tíz körül értem Pázmándra. Szerencsére a szervezõk még megengedték, hogy félóra késéssel elinduljak a 35-ös távon. Ennek megfelelõen sokkal kevesebbet fotóztam, mint amire ingerem lett volna, ne kelljen rám sokat várni. Megnéztem a térképet és az itinert, s a csípõs hideg szélben neki vágtam a távnak. A Zsidó-hegy lábáig kényelmes terepen tudtam bemelegíteni. Az elsõ kaptatón végre kimelegedtem egy kicsit. Szépek a hegy sziklái. Egy kicsit körbe is jártam, majd felkaptattam a hegytetõre, ahol megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet. A kilátás gyönyörû. Gyorsan készítettem néhány fotót, s tempóztam tovább.


A Cseplek-hegy lábáig megint kényelmes a haladás, aztán merõleges nekiindultunk a hegynek. A hegytetõn ismét gyönyörû körpanoráma fogadott. Pintér Józsitól kaptam az ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit a Fehér-Vár-Palota túráról, s annak az új távok kínálta lehetõségeirõl. Ha el tudok menni, valószínûleg azt csinálom, hogy Iszkaszentyörgyön nevezek csak be, kihagyva a Fehérvártól addig tartó monoton részt, s menet közben Csórról megcsinálok egy 12-es távot, s megyek tovább Várpalotára. Szóba került, hogy megkezdték az egyeztetést a Vértes Erdõvel, a Vértesben kijelölendõ montis útvonalakról. Készítettem néhány képet, s mentem tovább. Most egy kicsit hosszabb összekötõ szakasz következett a Csúcsos-hegy lábáig. Jó meredek kaptató vezetett rá, de megérte. Innen is remek a kilátás. A pecsétet megint csak ismerõsöktõl, Laciéktól kaptam. Természetesen nem maradhatott el a fotózás. Gyerünk tovább. A felvezetõnél is meredekebb ösvényen ereszkedtünk le. Átvágtunk egy motokrossz pályán (sajnos az elején semmi iránymutató, merre is tartsunk, csak amikor már leértünk, s kiderült hosszabb útvonalon mentünk az optimálisnál), s irány Nadap. Egész keveset mentünk csak a faluban, s már is a következõ pontnál igazoltam, ahol három féle csokiból választhattunk. A pontõrök örömmel nyugtázták, megjött az utolsó hosszútávos is. Szaporán továbbindultam. Az erdõ sarkánál szétvált a 20-as ész a két hosszabb táv. Ettõl kezdve sehol senki a közelemben. A Bence-hegyrõl is szép a kilátás. Újabb pecsét. Mondom a pontõr hölgyeknek, hogy a nadapiak szerint én vagyok az utolsó. Szerintük viszont még négyen hiányoznak. Valószínûleg a nadapi pontnál kerültem el õket. Hurrá! Immár nem rám kell várni.


A Vörösmarty présháznál már pakolt a pontõr, mire odaértem. Beszélgettünk egy kicsit, ittam egy bögre teát, ami nagyon jól esett, s ballagtam tovább. Kellemes séta következett a Gyapjaszsákig. Közben megelõztem egy hölgyet (a Barlang-kútig még kétszer), mint kiderült az egyik pontõr indult el Velencérõl. A Gyapjaszsáknál újabb pecsét. Leballagtam Sukoróra. Irány a Zsuzsi presszó. Folyadékpótlás és egy kis tartalék beszerzése után mentem tovább. Újabb kaptató, majd hullámvasutazás a Barlang-kútig. Újra kellemes terepen mehettem. Szép ez a környék. A Barlang-kúthoz átért a velencei pontõr, s mondta, utánam még két 35-ös érkezett a pontra Kaptam még egy bögre teát, mivel a maradék egy részét áthozta.


Ballagtam tovább. A Hurka-völgy a kedvencem a Velencei-hegységben. Itt gyakrabban álltam meg fotózni. Az idõjárás végre melegebb lett. Az Angelika-forrásnál újabb pecsét. Kellemes, helyenként látványos útvonalon ballagtam le Sukoróra. A Néprajzi háznál kaptunk zsíros kenyeret. Épp ideje volt, mivel kezdtem éhes lenni. Összeborítottam két zsíros kenyeret, közte jó adag lilahagymával, s talpaltam tovább. Menet közben ettem meg. Jó kis kaptató következett a Meleg-hegyre. Hibát követtem el, mivel az elõttem menõ társaságot követtem. Így a hegyrõl lefelé hosszabbítottam egy kicsit. A Meleg-hegy valahogy nem illeszkedett a sorba. Eddig is tettünk oda-vissza kitérõket az ellenõrzõ pontokhoz, de ott mindenütt volt valami látványosság, vagy remek kilátás. Itt szó sem volt ilyenrõl. Némi zúgás, itt-ott egy kis lebontott torony, de semmi érdekes.


Gyalogoltam lefelé, a következõ pontra. Egy alighanem II. világháborús katonai állás mellett mentem el jövet-menet. A Likas-kõ látványos sziklaalakzat. Körbejártam, lefotóztam, s irány tovább. Ettõl kezdve az útvonal kevésbé látványos, viszont sokkal könnyebb. Kevesebb az emelkedõ. A Templom-hegy környéke gyanúsan ismerõs. Jártam már erre, amikor a Velence kerékpáros túrák montis táv útvonalát jártuk le, keresve valami átjárást Verebre, a vadaskert megkerülésével. Nem jött össze. Most kényelmesen ballagtam tovább. A Magos-követ hamar megtaláltam. A reggeli nadapi útvonal szakaszunkat eléggé megközelítettük. Gyakorlatilag egy kerítés választott el tõle, amin késõbb létrán másztunk át. A továbbiakban Pázmándig jórészt nyílt terepen talpaltam, szõlõtáblák között. Itt is volt ismerõs útvonalszakasz, a forrás közelében. Kegyetlenül tud ragadni, ha sáros. Volt, amikor a fölsõ másfél centit egy az egyben fölszedte a gumi, illetve a cipõ.


Pázmándon egy kisfiú szólított meg, milyen távon vagyok. A beszélgetés végére kiderült, 2011-ben vele, Patrikkal és Mercivel együtt csináltuk meg a tavaszi Mûvészetek Völgye teljesítménytúrát.


Már csak az volt hátra, hogy alaposan elfáradva begyalogoljak a célba. Átvettem a kitûzõt és az emléklapot. Megettem a kapott húsos bablevest (olyan sûrû volt, hogy megállt benne a kanál, s a mennyiség miatt alig bírtam megenni), ami nagyon jólesett. Vásároltam egy jeges teát, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, jól szervezett, jól jelzett, kiváló ellátású, s az olyan jó látási viszonyok között, amilyen szombaton volt, nagyon látványos túra. Amennyire én ismerem a Velencei-hegységet, 45-ös táv az összes, a 35-ös táv a Pandúr-és Kocka-kõ környéke kivételével, a 20-as táv ezen felül a Hurka-völgy kivételével, a hegység összes látványos részét érinti. Gyakorlatilag a leglátványosabb velencei-hegységi teljesítménytúra. Az elsõ három hegynél, egy kicsit Tanúhegyek érzésem volt, de itt a hegyeket összekötõ szakaszok kevésbé monotonak. Az egyesület honlapja is kiváló. A túra térképei, itinerei és a GPS trackjai letölthetõk.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás, itineres térképes igazolólap, emléklap, kitûzõ járt. Nadapon csoki és víz, a Vörösmarty présháznál tea, a Gyapjaszsáknál alma, a Barlangkútnál tea (csak késõn jövõknek), Sukorón a néprajzi háznál zsíros kenyér hagymával és víz, a célban pedig jó húsos bableves volt az ellátmány.


 

 
 
Alpannonia teljesítménytúraTúra éve: 20132013.10.09 21:09:08

Alpannonia 25


GPS-el mért távolság: 27,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 840 m. Ez egy kilométerrel több, mint a tényleges táv, mert Kõszegen elkevertem egy kicsit.


Az elõzõ nap szép idõjárása után, meg sem néztem az elõrejelzést, így meglepetésként ért az esõ Sárvártól kezdve. Csak Lukácsházánál szûnt meg a csapadék. Ez nem a legjobb elõjel. A rajthely hamar meglett (az IGo-nak köszönhetõen), s rájöttem, miért vasárnap rendezik a túrát. A rajt kb. 1 km-es körzetében, csak vasárnap lehet fizetés nélkül parkolni. Gyors nevezés. Átvettem, az itineres igazolólapot, s az egyik szervezõvel beszélgetés közben néztem csak bele, így rögtön „fölborzoltam a tollaimat” látván, hogy olyan jelzésen vezet, ami a Cartographia turistatérképén nem szerepel. A leírásból kiderült, majdnem végig van fonódó magyar jelzés is. A túra végén kapott reklámanyagból aztán kiderült pont errõl a jelzésrõl szólt a túra. Alighanem jobb lett volna, ha ez megjelenik a kiírásban, vagy azt a reklámanyagot a rajtnál kapom meg. Ha egy megadott útvonalon kell menni, nem szeretem, ha olyan jelzésen kell haladni, ami a térképen nem létezik. Ugyanakkor nagyon is szeretem az olyan tt-t, ahol megadják az EP-k helyét, s nekem kell megtervezni az útvonalat. Ilyenkor, illetve a magán túráimon az sem zavar, ha nincs jelzés. Montis túrákon pedig zömmel jelzetlen utakon megyek.


A 25-ös távról szinte semmi sem volt megtalálható a ttt-s, illetve a rendezõ egyesületi honlapon. Egészen másfelé kellett menni, mint amire a 15-ös táv útvonala alapján számítottam. A sárga alpannonia jelzésen (Z; S) ballagtam át Cákon keresztül Velembe. Elég unalmas útvonal. Nem is szeretem. Velem közelében elkezdett szemerkélni az esõ. A faluban megálltam esõállósítottam a felszerelésemet és megindultam a Szent Vid kápolna felé, föl a Hörmann-forráshoz, ahol az elsõ ellenõrzõ pont található. Eddig a könnyû terepen bemelegítettem, most jött a rendes kaptató. Szép az õszi erdõ, bár még alig kezdtek sárgulni a levelek. Alaposan kimelegedtem. Közben a GPS-en bejelöltem néhány keresztezõdést, hogy otthon majd nézzem meg térképen, illetve késõbbi túráim során le kénem járni õket. Elsõ ránézésre járhatók montival. Ahogy közeledtem a forráshoz, úgy esett egyre jobban az esõ, de még mindig nagyon apró cseppekkel. A forrás elõtti parkolóban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, beszélgettünk egy kicsit. Befutott egy DH-s. Szóltam neki, hogy a kék forrásjelzésen, amit elõszeretettel használnak, óvatosan döngessen lefelé, mert jöhetnek szembe gyalogosok. Vette.


Továbbindultam. A forrás után megálltam, s fölvettem egy széldzsekit, az alattomosan áztató esõ miatt. A Stájer házakig lefelé mentem, jobb-rosszabb utakon. Itt már áttértem a piros alpannonia jelzésre. Ez az Óház-tetõ elõttig egybeesett a zöld jelzéssel. Egy darabig aszfalton vitt a jelzés. Az esõ elállt. Velemtõl eddig az útvonal megegyezett az Írottkõ 50 tt-jével. A track-eket összehasonlítva, ha eljutok megint az Írottkõre, akkor valószínûleg a zöldön megyek a Zieger-nyeregig, s úgy fel a Tábor-hegyre. Kicsit hosszabb, de kellemesebb útvonal, bozótharc nélkül.


A nyeregtõl jó kis úton ballagtam tovább. Igaz egy darabig néztem az itinert, ami szerint keresztezni kell a kék jelzést. Hol itt a kék? A térképbõl kiderült, talpalni kell addig még vagy 2-3 km-t. Kellemes ez a szakasz. A vége felé már látszott lent az Hét-vezér-forráshoz menõ aszfaltút. A kéken fölkaptattam Óház-tetõre, ahol megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet. Fotózás kihagyva. Valahogy nincs szerencsém ezzel a kilátóval. Most is felhõben volt a teteje. A zöld sávjelzésen ballagtam le a városba. Izomlázzal a lábaimban egyáltalán nem esett jól a meredek lefelé. A látogató központig minden rendben. Ott viszont elbizonytalanodtam. Jelzés sehol sem látható, illetve messze balra, a fakapun túl, egy táblán van valami jelzés. Utcanév sehol. Keringtem egy darabig, mire rájöttem merre tovább. Az útról nem látható módon van jelzés, késõbb az úton is, az viszont ettõl a jelzéstõl nem látható. A helyiek tudják, hogy az arborétum kapuja egy nadrágszíj telken van, bokroktól elég jól takartan. Én ezt nem tudtam s mivel a térképen nincs rajta a jelzés, az sem segített. Végül a GPS térképét tologatva meglett a kilátó, s azon már az is látszott, mi a célszerû útvonal. Az, ahová a jelzést is festették. A kilátó irányát addig is tudtam nagyjából, de hát ez nem terep, ahol elindulhatok mindenen keresztül. Nem voltam boldog. A kilátó végre rászolgált a nevére. Már csak egy kis eseménytelen gyaloglás volt hátra a célig.


Az útvonal nagy része kellemes. Szerintem kevés a két ellenõrzõ pont. Legközelebb kihasználom, s olyan útvonalon közelítem meg a pontokat ami nekem jobban tetszik, illetve amelyeken még nem jártam, mert a teljesítménytúrák elkerülik. Lesz lehetõségem elkalandozni, s olyan utakat megnézni, ami éppen megtetszik. Ez a 26 km-es táv, szerintem 17-19 km-bõl simán megoldható. Ahogy magam ismerem, a felderítõ elkalandozásaimmal több lesz 30-nál.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 600 Ft-ért, itineres igazolólap, kitûzõ és Alpannónia vándorlás reklámanyag járt.


 

 
 
Kanizsa 50/30/20/10Túra éve: 20132013.10.01 21:54:30

Kanizsa 30


GPS-el mért távolság: 30,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 355 m. Ebbõl 14 km ±200 m és 170 m ±30 m szintemelkedéssel vezetett aszfalton és betonon.


Terveimnek megfelelõen, nyolc elõtt pár perccel érkeztem Nagykanizsára. Kényelmes készülõdést követõen irány nevezni. Üdvözöltem Veráékat, akik már indulófélben voltak. Elég sokan álltak sorban a nevezésnél, így beletelt egy kis idõbe, mire 08.21-kor megkaptam, a 08.15-ös indulási idejû igazoló lapot. A pulóveremet bedobtam a csomagtartóba, s végre nekivágtam a távnak. Már a készülõdés során feltûnt, milyen sokan mennek el mellettem, a rajtból kilépve, balra. A nyilak viszont jobbra mutatnak. Követtem õket. Szépen kivezetnek a városból. Balra indulva, alighanem rövidítési lehetõség volt, mivel a politikus úton (kerékpározásra nem igazán alkalmas bicikliút) megelõztem néhány olyan csoportot, akik utánam neveztek.


A város belterületi részérõl kiérve elsõ ellenõrzõ pont. Gyerekcsapattal együtt érkeztem, de szerencsémre, nem az igazolással kezdték a pihenõt, így hamar megkaptam az aláírásomat, s mehettem tovább. Hamarosan végére értem az elsõ aszfaltos szakasznak. Mivel beszámolóban olvastam, hogy nagyon sok az aszfalt, ezért úgy döntöttem, mérni fogom. A rutin megvan hozzá a montizásból, ahol szintén mérni kell(ene), ugyanis az MTSZ minõsítési szabályzata szerint más a pontszám mûúton, és terepen. Telefon elõ, diktafon progi. bekapcsol, rádiktálom az adatokat, s ballagok tovább. Ez a szõlõskerti rész, már kellemesebb, néhol egész jó a kilátás.


Bagola után letértünk az aszfaltról, majd egy kis kaptatót követõen, a murváról is levezetett a jelzés. Eddigre a tömeg is elfogyott, így többnyire egyedül róhattam az utakat. Eleinte fiatalos mellett vezetett az út, majd végre öregebb erdõbe értem. Ez az erdei szakasz igen kellemes, csak rövid. Mezei út következett. Mivel facsoportok tördelték, s minden irányba erdõs dombok határolták, így számomra nem monoton. Rengeteg az õszi kikerics. Néhányszor meg is álltam fotózni. A P+ jelzés irányváltásánál újabb ellenõrzõ pecsét. Rozoga bürün kereszteztem egy ideiglenes vízfolyást, majd rövid ideig az addigi iránnyal szemben haladtam, Újabb kanyar, újabb rozoga fahíd, s erdõben folytattam a gyaloglást. Erdõirtáshoz érve, olajos pocsolyák és kiszáradt bokrok között vezetett az út, viszont Liszóig szép a kilátás. A falu meglehetõsen rendezett. Hamar átértem rajta, s elértem a következõ EP-t. A pecséthez némi édesség járt, meg egy 70-80 éves bácsitól, a „majd megtudod, ha te is ilyen öreg leszel” stílusú érdeklõdés, a túrázók életkoráról. Mivel itt sem volt komoly ellátmány, így elõbányásztam egy szendvicset, s gyaloglás közben megettem.


A Mórichelyi-hegyen érdekes, fából készült Szent Móric szobor látható. Középkorra jellemzõ zászlót tart, a római légiók sasa helyett. Egy két fotó, s ballagok tovább. A szõlõhegy, az elején csak a nevében az. Szõlõ alig, helyette fenyõ ültetvények. A faszobor után azért a szõlõkbõl van több. Rátértem piros sáv jelzésre, s azon is maradtam, a túra végi utolsó pár száz méterig. Nos ez a mezei út már nekem is monoton. Hosszan belátható egyenes szakasz, kilátás alig. Tipikusan az a terep, aminél katonáéknál azt vezényelték, hogy „Irány az ég alja, lépés indulj!” Az elején van egy ipszilon elágazás, ahol „GPS-es segítséget kellett kérnem”, melyik ágat válasszam. Sehol egy jelzés. A bal oldalit választom, s bõ száz méter után látok jelet egy bokros facsoportnál. Ezen a réten alig van kikerics, viszont láttam néhány mezei boglárkát. Végre egy kanyar, s változatosabb lett a terep. A kis víztározó elég jól néz ki. Mindössze egy pecás áztatta a zsinórt. A következõ erdei szakaszon rengeteg gombát láttam, köztük jó sok mérgezõt. A parkerdõben javában gyérítik a fenyvest, úgy hogy az most minden, csak nem szép.


Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét. A kapott ásványvízbõl kevertem egy kis izotóniás löttyöt, ettem egy kis nápolyit, s gyerünk tovább. Miklósfán óriási, gyönyörû formájú ciprust fotózhattam. A falu után jött még egy kis földút, s hamarosan elértem az utolsó EP-t. Pecsételés után, menet közben ettem meg a kapott pogácsát. Sajnos már nem tartott sokáig a földút. A Nagykanizsára bevezetõ aszfaltos szakasz elég unalmas, mint általában a lakott területen szokott. A piros jelzés, a vasútig tartott ki, holott a térkép szerint utána is kellene lennie. Ettõl kezdve semmilyen jelzés sem segíti a tájékozódást, pedig nem ártana. Térkép alapján beértem a célba, átvettem a kitûzõt és az emléklapot. Tombolát húztam, átvettem a nyereményt, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, õszi túra. Gyakran vezet dombok gerincén az út így szép a kilátás. Igazán monotonnak csak a Mórichelyi-hegy utáni mezei utat és az utolsó aszfaltos szakaszt tartom. Külön jó, hogy a földutak zöme füves út, így nagy esõk alatt és után is kevés a dagonya (talán ha 1-2 km), ami egy szeptember végi zalai túránál nem utolsó szempont.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/600 Ft-ért szürkeárnyalatos, cartographia-s térképes igazolólapot, kitûzõt és laminált emléklapot kaptunk. Néhány helyen azért el kelt volna egy kis szalagozás. A rajtnál, illetve a célban alma, a Liszói-szõlõhegyen édesség, a Miklósfai-parkerdõben nápolyi, szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, illetve rostos gyümölcslé, Romlottvárnál pedig leveles tésztából készült sajtos pogácsa volt az ellátmány. A célban tombola. Ahogy elnéztem, mindenki kapott valamit.


 

 
 
Kisgyón Kupa tájékozódásiTúra éve: 20132013.09.14 20:53:24

Kisgyón kupa


GPS-el mért távolság: 16,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 390 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel nincs kötött útvonal, mindenki magának tervezi.


Az esõs idõ miatt, „kissé” megkésve értem Kisgyónba, de szerencsére még lehetett nevezni. Még a készülõdés elõtt beneveztem, átvettem a tájfutó térképlapot és az igazolólapot. Az esõnek köszönhetõen 09.37-kor harmadiknak neveztem. Utánam egy ötfõs csikócsapat nevezett, s ennyi. Készülõdés közben, egy telefonbeszélgetésre ment el jócskán idõm, ott ahol elvileg nincs is térerõ. A francba! Ez már a többedik ilyen térerõ nélkülinek deklarált hely, ahol ez a telefon még használható. Ennek is köszönhetõen, már 10 perc eltelt az idõmbõl, mire végre úton lehettem.


A nyugati rész pontjainak begyûjtésével kezdtem, mert arra volt a 9 pontosok zöme. Az esõ vigasztalanul esik, ezért a saját térképemet elõ sem vettem. Végül nem is lett rá szükség. A P+ elágazását elsõre elnéztem. Úgy döntöttem, nem fordulok vissza, majd csak a következõ ponttól. No, itt meg korábban fordultam le az aszfaltról, viszont a P+ felé tartott vissza. OK, akkor begyûjtöm azt a pontot, s utána megyek a másikért, s arról majd késõbb visszatérek a P+-ra. Így is lett. A Tûzköves árokig pontok begyûjtve. Ott nem vettem észre egyet, de nem fordultam vissza. Közép tájt veszítettem 10 percet, arra várva, hogy a K jelzésen eszegetõ süldõk odébb álljanak. Tuti fix, hogy 8-10 vadmalac nem sétálgat csak úgy magában. Szerintem jobbra a sûrûben ott kellett lenni az egész kondának. Nem szerettem volna fölidegesíteni a mamákat, így maradt a várakozás. A süldõk észrevettek ugyan, de szerencsére nem ijedtek meg. Sehol egy olyan fa, amire föl tudnék mászni. Süldõk el. 2-3 perc múlva én is mentem tovább.


A térképen szereplõ 7-es útelágazásból, csak három maradt meg. Amerre menni kellett volna a következõ kilenceshez, óriási dzsumbuj van az utak helyett. A pirosról mentem vissza végül. Újabb két pont megvan, az út viszont alig fölismerhetõ. Utólag könnyû okosnak lenni, de én ott hülye ésszel, nem mentem vissza a P-ra. 15-20 percet veszítettem, a bozótban. Kétszer hagytam el az igazoló lapot (próbáltam a zseb helyett máshová tenni, mert ott nem éri ugyan az esõ, ami akkor épp nem is esett, viszont az izzadság sem tesz jót neki), s mentem vissza érte bõ 100 m-t. Végül csak kimentem a P-ra, majd letértem balra, begyûjteni egy 6 pontost. Eleinte a térképen szereplõ útnak nyoma sincs, de egy mellig érõ gazoson átvágva meglett. Megyek rajta. Balról, a bozótból megjelent a csikócsapat, õk is azt a pontot keresték. Megyek tovább a részben már benõtt úton, s végül meglett. A másik csapat továbbment.


A Hosszú-kígyós melletti ösvény kegyetlenül csúszott, ezért óvatosan haladtam. Csehül álltam az idõvel, ezért az Erdei-szentély felé menve (csúszkálva) irány a cél. Mivel maradt még 10 percem, ezért a cél közelében begyûjtöttem még két pontot, s a határidõ elõtt 2 perccel beértem a célba. A végelszámolásnál 91 pontot szereztem, a 200-ból. A csikócsapat is 2 perccel határidõ elõtt ért be. Õk 120, vagy 121 pontot szereztek, s ezzel megnyerték a versenyt. Gratulálok nekik.


Ilyen idõjárási viszonyok között is jó kis túra. Nem lenne rossz, ha több lenne belõle. Ez évben is különbözött az elõzõktõl. A totó-t nem két helyen, hanem 10 helyen kellett megválaszolni. Idén nem kaptuk meg azt a segítséget, hogy a pontra ki lett volna írva a pont száma. Ha valaki rosszul azonosított egy pontot, azzal el is veszítette, illetve a további tájékozódást is nehezítette. Ez évben ismét csak a gyors lábúak tudták a pontok többségét begyûjteni, a hosszabb idõ ellenére is. Úgy is lehet mondani, hogy a pontok zöme, a periférián volt, s a középsõ terület pedig üres. Jól mutatja ezt, hogy tavaly, a rövidebb idõ alatt, 12,9 km-bõl, 115 pontot tudtam begyûjteni a 180-ból, úgy, hogy az egyik totó eredményét nem ismertem, most pedig 16,1 km-t megtéve, 91 pontot (ráadásul ez most a teljes pontszám) tudtam begyûjteni a 200-ból. Persze, lehettem volna én is egy kicsit gyorsabb, de elõzõ nap, a Kõszegi-hegységben montiztam (ott is áztam, csak ott nagyobb sebesség miatt fáztam is, mivel nem vittem esõálló kesztyût, s csurom vizes kesztyûben 30 körül menni lefelé, elég hideg), illetve a szerdai tesi fölmérés izomláza is éreztette még a hatását.


A túra ár/szolgáltatás aránya korrekt. 300 Ft-ért színes „kissé” elavult tájfutó térképlap, amire fel is hívták a figyelmet, igazoló lap, aki ott maradt az eredményhirdetésre (most sem voltam ott, mert most meg épp akkor öltöztem át, ráadásul csak 45%-t teljesítettem), s legalább 60%-ot teljesített, oklevél járt.


Jövõre jobb lenne, egy idõintervallumot megadni a nevezésre, a 9 óra helyett. Mondjuk 09.00-tól 11.00-ig.


 

 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20132013.09.03 16:41:05

Magas Bakony 30


GPS-el mért távolság: 31,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 650 m.


Új cipõt akartam kipróbálni, ezért a 30-as távot választottam, és mint kiderült jobb lett volna még ennél is rövidebbre nevezni. Ez a cipõ nem vált be. Gyors nevezés, és már úton is vagyok. Az útvonal, számomra ismert. A Bakonybélbõl kivezetõ szakaszon majdnem elalszok. Kiérve, következik a Gerence mentén vezetõ nemszeretem K+ jelzés, amit igyekszek gyorsan letudni, még mindig küzdve az álmossággal. Elérkezek az elsõ ellenõrzõ pontra.


Megkapom a pecsétet, s megyek is tovább. A piros jelzésen kaptatok a Kõris-hegy felé. Az eleje elég meredek, és az idõjárás is melegszik. Jókora alvásadóssággal nem esik túl jól, de legalább rendesen felébreszt. Egy póló csere erejéig megállok, utána kényelmesebben haladok, már csak azért is, mert lankásabbá válik az emelkedõ. Úgy néz ki, a Kõris-hegy tömbje került sorra az erdõirtásban. Ennek „köszönhetõen” van néhány kilátópont. A Rézbükki-út sokkal rosszabb állapotban van a szokottnál, s ami még ennél is elkeserítõbb, az idén még nem tekertem föl rajta a Kõris-hegyre. Elérem a kilátó tövében lévõ következõ ellenõrzõ pontot, majd megkezdem az ereszkedést. A Z+on kissé szétmosott az ösvény, viszont ez a túra leglátványosabb része. Gyönyörû sziklák szegélyezik a völgyet. Egy helyen letérek az útról, lefényképezendõ a szép sziklagerincet (a többlet távolságot és a szintet levontam a túra adataiból). Az erdõirtásnak köszönhetõen, az ösvényen jól összecsíp a csalán. A rajtban említett kerülõ a Z+-on egy páfrány foltot körül vezet. Lehet, a jelzéssel is célszerû lenne kikerülni.


Elérem az erdészeti aszfalt utat, s azon ballagok lefelé. Az elágazásnál jobbra térek a zöld jelzésen, s azon talpalok Porváig. Megint csak küzdök az elalvással. Az erdõ szélétõl, a Porván át Szépalmapusztáig vezetõ szakasz nagyon monoton. Végre elérem az ellenõrzõ pontot. Pecsételés után vettem egy alkoholmentes sört, s ballagok tovább, menet közben kortyolgatva azt. A sárga jelzés letérõjét kiegészítõ táblák is jelzik, mégis volt aki rossz irányba ment. A sör elfogyott, a dobozt összegyûröm, így bele tudom dugni a hátizsák zsebébe, annak levétele nélkül. Az aszfaltút kifejezetten unalmas, bár van kilátás. Ráadásul egyértelmû, hogy ez a cipõ, ebben a méretben nem alkalmas túrázni, pedig pehely könnyû, rövidtávon nagyon kényelmes, jó a sarok ütéselnyelõ képessége, s jól is kapaszkodik a talpa. Viszont túlzottan is pontos a mérete (szó szerint, „mintha a lábamra öntötték volna” méret) s így hosszabb távon, a lábam ujjai állandóan elérik a cipõ orrát. Ki kellene próbálnom egy, egy számmal nagyobbat.


A helyi erõk itt is ismerik a kispistázó útvonalakat. Ez esetben lehet, hogy nekik van igazuk, mert az legalább nem aszfalton vezet. Szépalmapusztán megkapom az utolsó ellenõrzõ pecsétet, iszok egy kis bubimentes ásványvizet, s tovább menet megeszem a kapott almát. Végre ismét erdõben mehetek. Kutyákat sétáltatók jönnek szembe. Már igen nagy távolságról megfogják a kutyákat, akik fegyelmezettek, de kíváncsiak. Szólok, hogy nyugodtan elereszthetik õket. Beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább. Kiérek a Bakonybél – Kõris-hegyi erdészeti aszfaltútra, s azon gyaloglok tovább. A talpamnak nem esik jól az aszfalt, de legalább a Pörgöl-hegyi-barlangig nagyon szép a táj. Most van lehetõségem nézelõdni, nem úgy, mint biciklivel, amikor fölfelé kiköpöm a pick up-öm, lefelé döngetés közben meg életveszélyes lenne bámészkodni.


Gyanúsan fáj a talpam. Alighanem vízhólyag. A barlang után nem igazán látványos az út, de legalább kellemes. Végre letérünk a zöld jelzés kaptatójára, s azon érünk be Bakonybélbe. A talpam egyre jobban fáj, így már inkább csak vánszorgok a célig, de végre ott vagyok. Leigazolok, megkapom az emléklapot, hûtõ mágnest és a kaja jegyet. Megeszem a paprikás krumplit és hazafelé veszem az irányt. Otthon kiderült, a vízhólyag kicsi, és nem is ott van, ahol fáj a talpam. Amit vízhólyagnak véltem, az mindössze a feltört talppárna megdagadása volt.


A túra jórészt kellemes, csak kicsit sok aszfalt, és valami más variáció kellene, a Porvai monoton rész helyett. Lehet jobb lett volna, ha lemegyünk az 50-esek útvonalán Fenyõfõ felé és a Likas-kõ felé érjük el a Zabolai-utat, amin visszajövünk a volt Kisszépalmapuszta felé, vagy a Bécsi-árok – Fenyõfõ – piros jelzésen jövünk a volt Kisszépalmapusztára.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 100/900 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographia-s térképlap (mivel alaposan le van kicsinyítve a térkép, így rosszabb útvonaljelölés esetén kellene hozzá saját térkép is), emléklap, rétegelt lemezre készült, nagyon szép hûtõ mágnes, Pannon Csillagda- és Balaton-felvidéki Nemzeti Parki kupon járt. Az útvonal jelölése kiváló. Gerencepusztánál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz, Porván tejkaramella, Szépalmapusztánál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz plussz alma, a célban pedig egy kis paprikás krumpli volt az ellátmány.


 

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20132013.08.20 17:08:58

Vértesi Barangolás 25


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 570 m.


Hideg front utáni reggelen, számomra elég késõn, 8 óra körül, horgászatról érkeztem Gántra. Meglepõen könnyen találtam parkolóhelyet. Ez is jelezte, sok embert tartott távol az idõjárás. Csípõs hideg szél fújt, távolról mennydörgés hallatszott. Módosítottam az elképzelésemen, és mégis csak vízálló cipõt húztam, pedig szerettem volna kipróbálni a másikat, amire a 25-ös táv kiválóan alkalmas. Gyorsan beneveztem, s már indultam is. A bojlis túra miatt, csak a 25-ös távra neveztem, hogy az esti bedobásra és etetésre visszaérjek Kenesére, ahol addig képletesen szólva, az edzõ szerepét játszottam. Kitaláltam, hol, milyen bojlival, milyen szerelékkel horgásszunk, a barátom meg, mint csatár fogta a halakat. A Bányász- és Kitelepítési-emlékmûhöz vezetõ kaptatóval megvolt a bemelegítés. Néhány fotó a hegytetõrõl, s menekültem le a szél elõl. Kanyargós ösvényen értük el a felhagyott bauxitbányát, ahol annak ellenére, hogy évtizedekkel ezelõtt befejezték a bányászatot, nyoma sincs a rekultivációnak. A hepe-hupás terep, kis befektetéssel, mindenféle természetkárosítás nélkül, kiváló motokrossz, a kerékpárosoknál pedig dirt, illetve freeride pályává lenne alakítható. Komoly versenyeket lehetne itt rendezni. A nyomokból ítélve, a motokrosszosok már fölfedezték maguknak. A bányagödörbõl kiérve megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Meglepetés, hogy alig három kilométer után már van frissítési lehetõség. A szervezõk felkészültek az elõzõ napok hõségére.


Kellemes gyaloglás következett a Géza-pihenõig. Én azért tettem volna egy automata pontot a Szõlõ-hegyi elágazáshoz, mivel a terepet ismerõk bõ száz méter szintet és 1-2 kilométert tudtak volna megspórolni, a Bot-völggyel. A Juh-völgyben elkezdett szemerkélni az esõ. Ennyivel azonban meg is úsztam. A Géza-pihenõnél egy kis nézelõdés és irány a Pátrácos. A kék jelzésen találkoztam néhány 50-es távon indulóval. Újabb ellenõrzõ pecséttel gazdagabban ballagtam tovább. Néhány futó megelõz, de ez minden esemény a Mindszentpuszta elõtti rakodó közeléig, ahol hatalmas bükkfa dõlt keresztbe az úton. Mivel a levelei frissek, úgy véltem, az éjszakai vihar a tettes. Az ellenõrzõ ponton kiderült, nem az éjjel tört ketté, hanem reggel, pár másodperccel azelõtt, hogy a pontõrök kocsija odaért. Ünnepelhetnek egy második születésnapot.


Pecsételés után, még némi kaptató, s kezdõdik a Gántra vezetõ lejtõ. A Pap-völgy eleje sziklás, látványosabb, majd kényelmesebbre vált az út. Nem sokkal ez erdõ vége elõtt. Kis elkerített részre figyelek föl. Megnézem. Egy (földtanilag) nem túl régen beomlott, csaknem függõleges falú víznyelõ az. A mezõrõl jól látszik Gánt és környéke. Kényelmes sétával beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a jelvényt, és ettem egy kis zsíros kenyeret. Rákérdeztem a szervezõkre, sok túrázót tartott-e távol az idõjárás. Sajnos sokat. Szinte csak a rendszeresen teljesítménytúrázók jöttek el. Az alkalmi túrázókat és a gyerekeket távol tartotta. Az elõzõ évi több mint 600 indulóval szemben, csak kettõszáz-nyolcvan egy-néhányan indultak. Idén ez már a többedik alkalom, amikor a veszélyfigyelmeztetés indokolatlanul távol tartja a túrázókat.


Kellemes, kényelmes túra, kiváló szervezéssel. A térképet szinte nem is kellett használnom (ismert terepen mentem, de mindenütt volt szalag és útbaigazító tábla, ahol kellett). Az idõjárás is jobb volt túrázásra, mint az elõzõ napoké. Két liter víz bõven elég volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900/800 Ft-ért cartographia-s, színes térképes igazolólapot, jelvényt és emléklapot kaptunk. Az Anger-réten, a Pátrácosnál, Mindszentpusztánál és a célban szódavíz, a Pátrácosnál müzliszelet, a célban pedig zsíros kenyér, hagymával, paprikával, paradicsommal, erõs paprika krémmel, margarinos és kétféle lekváros kenyér volt az ellátmány.


 

 
 
Balatoni Kék teljesítménytúrák (VBTSE)Túra éve: 20132013.06.12 21:28:44

Balatoni kék nyár 35 nyár


GPS-el mért távolság: 36,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 680 m.


Reggel, a célban letettem a kocsit, és vonattal átmentem Füredre. Nem volt nagy tolongás a rajtnál, így gyorsan túlestem a nevezésen. Ittam egy kis kólát és nekivágtam a távnak. Ballagtam kifelé a kék-piros-sárga jelzésen. Elõször levált a sárga sávjelzés, majd váratlanul megszûnt a kék is, amit követni kellett volna. (Otthon megnézve számítógépen a térképet, kiderült azzal együtt vált le a kék is.) Megnéztem a térképet, s gyerünk tovább. A piros – P+ jelzés jó lesz, mert rávisz a Balatoni-kékre. A P+-on két elõttem nevezõ hölgy jön szembe. Gyanús. Nem találták a jelzést. Visszafordulást javaslok és a P+-t. Remélem megfogadták. Megyek tovább, s végre letérhetek az aszfaltról. Hamarosan meglett a Balatoni-kék is. Jó tempóban haladtam.


Egy réteg ruhától gyorsan megszabadultam. Szép az Evetes-völgyben vezetõ szakasz. A patakban tõkés réce pár úszkált, addig, amíg szembõl kutyát sétáltató nem jött. A kutya nem tetszett nekik, tehát elrepültek. Jobb-rosszabb ösvényeken ballagtam, majd rátértem a Balatonszõlõs Tótvázsony közti útra. Az erdõben, az elõzõ napok (szombat?) esõinek köszönhetõen nagyon párás a levegõ. Olyan másfél kilométer után a jelzés, szalagozással megerõsítve letért róla. Cserébe meredekebbé vált a kaptató. Egy távvezeték nyiladékában nem vettem észre, a szalagozást, mert befújta a bokor ágai közé a szél, illetve nem is kerestem, mivel a nyiladék széli jelzésen nem volt nyíl. Mentem tovább egyenesen. Kb. 100 m múlva szembe jöttek velem a korábban elõzõk. Sehol semmi jelzés. A GPS-bõl kiderült, letértünk a jelzésrõl. Irány vissza a nyiladékba. Meglett a szalag és a kék jelzés is. Szalagot jobban láthatóra átköt, s gyerünk tovább. A Nagy-Gellára menet alaposan leizzadtam, utána viszont könnyû szakasz következett a Cseri kastélyig, ahol az elsõ ellenõrzõ pont is található. Úgy gondoltam, bõven van vizem, nem ellenõriztem, pedig lehetett volna utántölteni. Egy kis ásványi-anyag tablettát viszont vettem be, mert az elõzõ napi túra miatt jobban izzadtam a kelleténél. Használt. Eddigre az órám szerint 340 m szintet szedtem össze. Gyanús. A kiírás szerint 380 m az összes. Én viszont emlékszem, a Tagyon-hegy környékén is van szint rendesen.


Talpaltam tovább. Jó kis hullámvasutazás következett. A lehetõ legrosszabb terep. 5 m föl, 10 m le 10 m föl, 15 m le, 20 m föl. Egyszerûen nincs ideje a szervezetnek ráállni a terhelésre. A következõ 340 m szintbõl így szedtünk össze 250-300 m-t. Cserébe viszont helyenként szép a kilátás. A Zádor-hegyen benézek egy letérést, pedig jól ki volt szalagozva, csak épp nem arra néztem. Szerencsére alig 50-60 m után rájöttem, valami nem stimmel, s a tájékozódási alapszabály szerint irány vissza. Hárman jönnek szembe. Kérdezik merre. mutatom az utat, s jelzem, én bizony benéztem az elõbb. Nemsokára õk néztek be egy nem szalagozott, alig jelzett letérést. A mencshelyi ellenõrzõ pontot jó pocsolyás úton értük el. Ismerõs pontõr fogadott. Eddigre elfogyott a vizem. Volt víz is a ponton, pedig a pontõr bringával jött. Nem kértem, mert épp addigra szopogattam el egy torokfertõtlenítõt és volt még egy fél liter izotóniás lötyim. Azzal simán kihúztam Szentantalfáig.


Ezen a szakaszon, egy nálam lassúbb, de a terepet kiválóan ismerõ és ennek megfelelõen kispistázó csapattal kerülgettük egymást. Szentantalfán elõször is vízutánpótlás, majd irány az ellenõrzõ pont, ahol a pecsét mellé zsíros deszka is járt. A boltban vettem egy kis üdítõt, s gyerünk tovább. Ballagok föl a Tagyon-hegyre, s nézelõdök. Egy fotós megállómnál megelõz egy fiatal pár. Egyre közelebbrõl látom a Hegyes-tût, viszont nem látok balra levezetõ szalagozást. A térképemen nem szerepel az itinerben említett régi zöld jelzés. Ballagok. Valami nem stimmel. Biztos túlmentem a jelzésen, hiszen a következõ kaptató, már nem tartozik a Tagyonhoz. Térképnézegetés. Eldöntöm, elmegyek a K-S elágazásig, és ha ott sincs szalagozás, akkor a sárgán megyek le a célig. A bozótosban szembejön velem a fiatal pár, hogy nem találnak szalagozást. Elmondtam, én sem láttam, s a tervemet is. Megmutattam a térképen is, el is magyaráztam, mert jó része aszfalton vezet, s reggel arra mentem autóval. Elfogadták a javaslatomat. Fölkaptattunk, a K-S elágazásig, s mivel szalag sehol, rátértünk arra. Ettõl kezdve azon talpaltunk a célig õk gyorsabban én egy kicsit komótosabban.


Az aszfaltot elérve látom ám, azon is jönnek balról. Zánkán újabb csapat érkezik balról. Végül beértem a célba, ahol átvehettem az emléklapot és a kitûzõt. Egy 120 fokos szektor minden lehetséges irányából érkeztek a túrázók. Visszamentem a kocsihoz. A vasútállomáson Rudolf Pistivel találkoztam. Nem számítottam rá, hiszen reggel 20 perccel korábban rajtolt, mint én, és ráadásul sokkal gyorsabb is nálam. Valóban sokkal korábban beért, csak a csomagjánál hamarabb érkezett a vonat, így kétórás várakozásra kényszerült. Beszélgettünk egy kicsit. Õ sem látott szalagozást és speciel a K+-on jött le. A rendezõ elmondta, a futóknál még rendben voltak a szalagok, viszont késõbb valaki eltüntette, hogy tört volna le a keze.


Kellemes, végre nyári túrán vehettem részt. A Tagyon-hegyi részrõl nem ártott volna egy vázlat.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1100/100 Ft-ért, itineres igazoló lap, emléklap, és kitûzõ járt. Az elsõ ellenõrzõ pontnál Sport szelet (esetleg ropi, banán, alma a futók ellátmányából), a másodikon Balaton szelet, a harmadikon zsíros kenyér és hagyma volt az ellátmány. A szalagozás három pontot leszámítva kiváló.


 

 
 
Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25Túra éve: 20132013.06.02 20:27:48

Négyszögletes Kerekerdõ 15


GPS-el mért távolság: nincs, mivel a GPS-ben lemerült az elem, s csak kb. másfél km után vettem észre, de valahol 14,5 km és 15,2 km között lehet; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 250 m (A Padragi-kilátóval együtt. Anélkül 205 m).


Annak ellenére, hogy közel van Pápához még sosem jött össze az indulás. Most végre, ha korlátozással is de elindulhattam. Csak a 15-ös táv jöhetett szóba, ugyanis riasztás esetén 2 órán belül Veszprémben kell lennem. Kilenc óra után tudtam nevezni, igaz akkor gyorsan. Elég szép számú induló lehetett, mivel csak jó messze tudtam parkolni, és a 15-ös távon i 53-ikként rajtoltam. Megnéztem a térképet és az itinert, s már úton is voltam. Rövid gyaloglással kiértem Padragról, s letérhettem az aszfaltról is. A Padragi-víz völgyében eleinte egész jó az út. Persze van olyan szakasz, ahol az ideiglenes vízfolyás elvitte az utat, de gyalog ez nem gond. Ami inkább gond, hogy a sárga sáv jelzés már inkább csak a turista térképeken létezik, a terepen nem annyira. Néha egy-egy kifakult, kopott jelzés. Kisvártatva megjelentek a sziklák, így a nézelõdés közben lelassulok egy kicsit.


A Padragi-sziklák tövében értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen fölmentem a sziklákra, hogy közelebbrõl is megnézzem azokat, illetve fölmásszak a kilátóba. Kissé már rozoga. Már nem biztonságos, de még nem kifejezetten életveszélyes az állapota. Elég sok helyen korhadt a fa. A korlátok 50 – 60 %-át, a padlónak kb. 30 %-át, és néhány lépcsõfokot kellene kicserélni. A párás felhõs idõnek „köszönhetõen” kilátás alig. A fényképezõgépet elõ sem vettem. Visszafelé a szikláknál meg-megállok fotózni, és szépen leóvakodok a meredek ösvényen. Megúsztam esés nélkül. Elkezdett esni az esõ. Nem voltam túl boldog. Ballagok tovább. Pár száz méter után megálltam fölkészülni a tartósnak ígérkezõ esõre, s folytatom tovább. Van jó is a késõi indulásban. Az elõttem menõk összszedték a vizet a fûrõl és a bokrokról. Eddig. Az esõ gondoskodott friss vízrõl. A Király-kútig szép sziklák szegélyezik az ösvényt. A járást viszont nehezítik a kidõlt fák. Egy öreg bükk, csak pár napja dõlhetett keresztbe az úton, és tört ketté. Az erdei út kellemes. Utolérek két csoportot és le is hagyom õket. Egy csoportból ketten csatlakoznak hozzám, a 25-ös távon indulók közül. Együtt ballagunk a Négyszögletes-kerekerdõig.


Mezõre érve, egész jó a kilátás. Rögtön feltûnik a következõ pont, az-az a túra névadója, amit egy kis kerülõvel, helyenként sáros mezei utakon közelítünk meg. Persze volt ahol csak úgy átvágtunk egy valahai bányagödör füves horpadásán, a szalagozást követve. Rengeteg tavaszi virág nyílik. A Négyszögletes-kerekerdõnél megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, és a megjavult látási viszonyoknak köszönhetõen elõbányásztam a fényképezõgépet is. Kiváló kilátó pontot jelent az Atibor-hegy teteje. Az elsõ kép elkészítése után, nafta hiányra hivatkozva kikapcsolt a fotóapparát. Elemcsere. Lássuk a GPS-t. Az is kikapcsolt, csak nem hallottam meg a hangját. A francba. Pedig már megfogadtam, hogy nem indulok el lemerülõfélben lévõ akkumulátorokkal. Az Y elágazás elõtt két-háromszáz méterrel kapcsolhatott ki. Lõttek a pontos mérésnek. Elemcsere itt is. Fotózás után, elindultam visszafelé.


Halimbáig kellemes mezei utakon talpaltam. Egy idõ után a Somló is láthatóvá vált, illetve az Északi-Bakony nyugati vége is. Az idõjárás naposra váltott, aminek örültem. Én kis naiv azt terveztem, hogy a túra után otthonról még elmegyek biciklizni. Hát nem! Pápán délután fél ötig esett, illetve szemerkélt az esõ. Eseménytelen, nézelõdõs sétával értem be a faluba. Készítettem néhány képet a templomról, s ballagtam tovább. A falu végén, jobbra fordultam a szalagozáson, míg mások elmentek bent, a balra nyíló utcába. Végül is az is kivisz a nyirádi útra, amelyet a lekaszált mezõn átvágva, a szalagozást követve én is elértem. Innen már csak be kellett sétálni a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem egy kis cseresznyét és hazafelé vettem az irányt.


Jó kis túra. Van benne minden. Erdei út, sziklák, patak, nyílt mezei út, helyenként remek kilátással.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (amint megnéztem, nyomban el is tettem a saját térképet, mint szükségtelent), itinert, kis méretõ, de igazán szép oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelzése megfelelõ. A Padragi-szikláknál alma, a Négyszögletes-kerekerdõnél müzli szelet, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma és alma, vagy cseresznye volt az ellátmány.


 

 
 
Nagy László Emléktúra a Somlón keresztülTúra éve: 20132013.05.28 20:42:04

Nagy László emléktúra


GPS-el mért távolság: 16,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 350 m. A visszaúttal együtt 32,8 km-t mentem 710 m szinttel.


Szokásomhoz híven, korán érkeztem Somlóvásárhelyre. Alig lézengett valaki a startnál, így gyorsan túlestem a nevezésen.  A nap sütött, viszont igen hideg szél fújt. A látási viszonyok elég rosszak, nagyon párás a levegõ. Ponttól-pontig vezetõ túraként került meghirdetésre. Elhatároztam, ha az idõ elfogadható marad, nem várok semmilyen szállításra, hanem visszagyalogolok a kocsihoz. Megnéztem a térképet és kényelmes tempóban megkezdtem a túrát. Volt egy bõ kilométerem bemelegedni, csak közvetlen a Taposó-kút elõtt vált meredekebbé az emelkedõ. Ahogy telt az idõ, illetve értem egyre magasabbra, lett egyre rosszabb a kilátás. Az elsõ meredek részt letudva, kellemes gyaloglással értem el, az 1. ellenõrzõ pontot, a Szent Margit kápolnánál. Ahogy a Nagy László emléktúrákon szokásos, nyitva volt a templom, így megnézhettem. Nagyra értékelem ezt a lehetõséget. Készítettem néhány fotót, s mentem tovább. Következett a Somló alsó, majd felsõ fennsíkjára vezetõ kaptató. Helyenként jó meredek. Gyakran megállok virágokat fényképezni. Érdekes, de az egy éve vásárolt Nikon bridge gépemnek sokkal gyengébb a makró módja, mint a 7 éves Olympus ultrakompaktomnak. Ettõl függetlenül elfogadható képek sikeredtek.


A kilátóhoz fölérve egyértelmûvé vált, ha nyitva lenne a kilátó, sem lenne értelme fölmenni, olyan párás, felhõs az idõ. Az automata Ellenõrzõ pontot jelentõ lapot már messzirõl láttam. Fölírtam a rajta látható szót, majd megkezdtem a vár felé ereszkedést. Meglepetésemre, medvehagyma szagot éreztem. Nem gondoltam, hogy itt is terem. Végül is a Somlón is található, az általa kedvelt bükkös. A vár ismertetõ tábláit sajnos megrongálták egy kicsit. Viszonylag rövid ideig nézelõdtem a várban, mivel a tavalyi szilveszteri túrán alaposan bejártam. A kémény tetején tartózkodó varjak nem vették jó néven a fotózást, amit hangos károgással és körözéssel adtak tudtomra. A kilátás innen sem jobb. Még a Ság-hegyet sem lehetett látni.


Visszafordultam, s irány a Szent Márton kápolna. Kellemes, a Kinizsi-szikla közelében látványos útvonalon értem el az ellenõrzõ pontot. Mivel érik a korai cseresznye, így az út menti fákról csippentettem egy-egy szemet. Végre friss gyümölcs! Kápolna és forrásház fotózás után ballagtam tovább lefelé. A Hegy-kútnál sajnos magam mögött hagytam a Somlót. Somlószõlõsön szó szerint a szépen felújított (restaurált) árpád kori templomban rendezték be az ellenõrzõ pontot. A sekrestyébe is bemehettem fényképezni, ahol a felújítás elõtti oltárképet helyezték el. A maga egyszerûségében is szép a templom. Gyönyörûek a helyreállított árpád kori freskó maradványok, fõként az oltár mögötti. Igazi ritkaságnak számítanak. Érdemes megnézni, ha már az ember elmegy a Somlóra. A müzli szelethez almát, és/vagy egy jó marék finom cseresznyét kaptunk. Ez utóbbit a polgármesterasszony jóvoltából.


Nézelõdést és fotózást követõen irány Iszkáz. Errõl a szakaszról nem kaptunk térképet, viszont volt, az Ajka környékén megszokott szigetelõszalagos jelölés. Tempósan gyalogoltam. Az úton a füvet elõtte hétén kaszálhatták le. Az idõjárás és a látótávolság javult. Az egyik mellékútról, kb. 50 m-re õzbak ballagott ki elém. Nagyon meglepõdött, amikor észrevett. Kicsit odébb szökdelt, majd megállt és nézet. Mire elõkaptam a fotóapparátot, elhúzta a csíkot. Eseménytelen gyaloglással értem be a célba. Leigazoltam, ettem egy kis zsíros kenyeret, megnéztem a kiállítást, s gyalog elindultam vissza a rajthelyre. Közben szervezték a visszaszállítást. Visszafelé, a Hegy-kútig vezetõ 7,8 km-es út, másodjára már igen monotonnak bizonyult. Talán 30-35 túrázó jött szembe velem. Ez jelzi, hogy bizony kevesen indultak a túrán (ketten értek be elõttem a célba). Mivel a látástávolság sokat javult, más útvonalon, de megint fölkaptattam a kilátóhoz. Mivel érdemesnek láttam, föl is mentem. Megérte.


Már csak az volt hátra, hogy visszaballagjak a kocsihoz. Mire megittam a kávémat, befutott az iszkázi falugondnok busza, a célba ért túrázók egy csoportjával.


Kellemes, helyenként látványos, jól szervezett túrán vettem részt. A Somlón vezetõ szakasz az igazán látványos. A Somlószõlõs - Iszkáz közötti szakasz kissé monoton, de hát Nagy László emléktúrát nem lehet Iszkáz nélkül szervezni, az pedig sík terepen található.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes térképet, itinert, oklevelet, meglepi Nagy László verset és kitûzõt kaptunk. Ahol kellett, az útvonal jelölés jó. A Szent Margit kápolnánál ásványvíz, Somlószõlõsön müzliszelet, alma/cseresznye, a célban zsíros kenyér, hagyma ásványvíz/szódavíz volt az ellátmány. A rajthelyre történõ visszaszállítást jól szervezték meg. Ingyenesen lehetett megnézni 1 templomot, 2 kápolnát (amelyek máskor általában nincsenek nyitva), valamint a Nagy László emlékházat. Részt lehetett venni egy kis rejtvényfejtésben is, amit én kihagytam.


 

 
 
GYOT IVV túra TataTúra éve: 20132013.05.18 20:52:47

GYOT tatai IVV túra 30.


GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.


Elég korán érkeztem, így kényelmes készülõdés után neveztem be, s 7.00-ás rajtidõvel vágtam neki a távnak. Kényelmes tempóban ballagtam. Az Ülepítõ-tónál sokan horgásztak. Nekem ez a tó, a halgazdagsága ellenére is túl kiépített és zsúfolt. Rátértem az Által-ér mentén vezetõ útra. A szél, hideg front utáni helyzetnek megfelelõen csípõs. A szakasz egy kicsit monoton, amit azért jócskán enyhít a szép kilátás. Kiválóan beazonosítható, hogy a Csúcsos-egy és a Kovács-hegy közötti völgyben fogunk majd kaptatni.


A tatabányai városi rész is elfogadható hosszúságú, s rátértünk a Gerecse 50 teljesítménytúra útvonalára. Egészen a Pusztatemplomig azon mentünk. Most azonban hál istennek nincs tömegnyomor, amit a Gerecsén utálok. Ennek megfelelõen, nyugodtan meg-megállok fényképezni. A piros forrás és a P+ jelzés is szép útvonalon vezet. A vaskapui rész is szép. Az Arany-lyuk-barlang utáni ellenõrzõ ponttól egy darabon elég sáros, csúszós az út az esõtõl. Az Öreg-Kovácsnál eléggé szétmosott murvás útra tértem rá. Ezen vitt az út egészen a Pusztatemplomig. Helyenként szép kilátás nyílt a Kis-Alföldre és a Vértesre. A Pusztatemplomnál frissítõ pontot rendeztek be. Ennek köszönhetõen, az otthonról hozott két szendvics, pontosan kettõvel bizonyult többnek a szükségesnél. Megettem egy zsíros kenyér szendvicset (két szelet zsíros deszka között nagy adag vöröshagyma), s ballagtam tovább. A túra elsõ 10 km-én 20 m, a következõ 5 km-en bõ 400, míg a túra hátralévõ 18 km-én 30 m szintet szedtem össze. A sárga jelzésen vezetõ ösvény Kis-hegy elõtti része, lassan járható, viszont látványos szakadék mentén vezet.


A Bajra bevivõ szakasz egy kicsit megint csak monoton, viszont ismét pazar a kilátás. A következõ ellenõrzõ ponton megittam egy tonikot, s gyerünk tovább. Végre olyan helyen jártam, ahol a gyalogosokat eltanácsolják a bicikliút használatától. Nem mintha a gyalogosok nem tennének rá, viszont Hollandiában leüvöltenék a fejüket a biciklisek. A Cseke- és az Öreg-tó mellett látványos, bár érthetõen forgalmas az útvonal, sok látnivalóval. A tó mentén, az erdõs részeken nagyon aktívak a szúnyogok. Szerencsére hamar elhagytam ezt a részt, s beértem a célba. Igazolás, átvettem0 az oklevelet és a kitûzõt, majd hazafelé vettem az irányt.


Nagyon kellemes, a három kissé monoton szakasz ellenére is látványos a túra, kiváló szervezéssel.


A túra ár/szolgáltatás aránya elképesztõen jó! 200 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, oklevelet, kitûzõt, jó útvonaljelölést és szervezést kaptunk. A jó jelölés ellenére, minden kritikus ponton volt szervezõ, aki segítette a túrázókat. Itt csak az eltévedés mûvészei tudtak elkeverni. Ezen felül, a Pusztatemplomnál zsíros kenyér, hagyma és szódavíz volt az ellátmány. Ennyi szolgáltatást 5-600 Ft-os nevezési díjnál is kiválónak tartok.


 

 
 
Kutyával a BakonybaTúra éve: 20132013.04.29 21:45:31

Kutyával a Bakonyban


GPS-el mért távolság: 16,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


A beígért hideg , erõs szélnek, és egy vasárnapra tervezett egyesületi túraútvonal bejárásnak köszönhetõen – meg persze a nagyon év eleji formámnak – kényelmesen, autóval érkeztem Kislõdre. Leparkoltam. Rövid készülõdés és irány nevezni. Még a rajtidõ kezdete elõtt voltam, de már így is jó néhányan beneveztek. Elég szép számmal jöttek kutyások, kihasználni ezt a legális alkalmat. Üdvözöltem az ismerõsöket, és nekivágtam a távnak. Aszfaltos részen értem el a kalandpark bejáratát, ahol az elsõ ellenõrzõ pecsétet kaptam. A Pajtli házaspár küzdött rendesen egy pavilon felállításával. Egy kényelmesen emelkedõ murvás úton mentem tovább. Eddig csak montival jártam erre, és azzal is igen jó ez a Csollányos-völgyi út. Sárvári túrázókat, apát és fiát értem utol. Beszélgetni kezdtünk. Én lassítottam egy kicsit, õk gyorsítottak, s a hátralévõ távot együtt tettük meg. Tulajdonképpen mindenki nyert, mert sokkal rövidebbnek éreztük az eltelt idõt.


Szép az erdõ. Hirtelen kizöldült. A virágok viszont sokkal rövidebb idõ alatt nyílnak el, de azért van bõven. Az odvas keltike például virágzása kb. 3 hétig tart, most egy hét alatt elvirágzott. A következõ EP, a murvás útról letérésnél található, nehogy valaki figyelmetlenségbõl továbbmenjen. Következik egy kis meredekebb kaptató. A régi mélyút mellett szép sziklák láthatók. A kerítésnél, figyelmetlenségbõl egy csoportot követtünk, a kerítésen át, miközben megjegyeztem, biciklivel jobbról szoktam megkerülni ezt a részt. Az elzárt rész közepén olvastam el az itinert, hogy most is arra kellett volna menni. Nem gond. Úrkút határában, elkövettem azt a hibát, hogy követtem a balra mutató jelzést, holott az ösvény tulajdonképpen egyenesen megy tovább. Hiába, no. eddig csak biciklivel jártam itt. Másokat is megtévesztett a jelzés. Az ellenõrzõ pontra minden irányból érkeztek a túrázók. Mi ennek következtében oldalról közelítettük meg az õskarsztot. Fölmásztunk a köveken és máris élvezhettük a látványt. Szépek a víz alakította sziklák. Lementünk a sráccal a sziklák közé szétnézni. A bánya végében van egy kis barlangjárat. Azt szerettem volna vakuval lefotózni, amikor a gépem bemondta az unalmast, az akkuk lemerülése miatt. Fönt egy kis tízórai, s mentünk tovább, az-az vissza, amerrõl jöttünk.


A tanösvényen sok virágzó cseresznye- és vadkörtefát láttunk. Érdekes volt, hogy fönt a hegygerincen fõvirágzásban voltak a fák, míg lent, már hullatták szirmaikat. Ennyit jelent az a 100 m szintenkénti 1,5 Cº-os hõmérséklet csökkenés. Az utak állapota rosszabb, mint az elsõ felén. Kényelmesen ballagtunk. Az idõ javult. Reggel elég csípõs volt a szél. Helyenként szép a kilátás északi irányba, de egy-egy pontról nyugatra is jó, Ajka felé. Megkaptuk a következõ ellenõrzõ pecséteket. A sárvári kisfiú, pillanatok alatt kiszúrta, milyen új elemekkel gazdagodott idén a kalandpark. Már csak az aszfaltos szakasz volt hátra a célig, ahol megkaptuk a kitûzõt. Az Észak-Dunántúl kupa igazoló lapját persze elfelejtettem lepecsételtetni. Elbúcsúztunk és ki-ki hazafelé vette az irányt.


Szép idõben, igazán kellemes, könnyû kis túra. Látszik, hogy kutyás túrának tervezték, mivel minden ellenõrzõ ponton volt víz kitéve a számukra. Általában éltek is a lehetõséggel. Meglepõen jól szocializált kutyusok indultak a túrán, bár némelyik elég kíváncsi, fõként a nagy testûek közül. Kevés sárral találkoztunk. Ennek ellenére láttam olyan kutyát is amelyik vaddisznómódra összesározta magát.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400/300 Ft-ért színes, térképet, itineres igazolólapot, és kitûzõt, az 5. ellenõrzõ ponton csokit. A gyerekek ezen felül, a Csárda-hegyi õskarsztnál is kaptak cukorkát, amit nagyon jónak tartok az olyan túrákon, ahol sok gyerekre számítanak. Filléres apróság, de a gyerkõcöket nagyon feldobja. A kutyák számára pedig minden EP-n volt víz, és jutalomfalat.


 

 
 
Kubát Hugó emléktúraTúra éve: 20132013.04.09 20:37:18


Kubát Hugó emléktúra 20.


GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 700 m.


A héten örömmel vettem észre, hogy a ttt-s honlapra, megadott túra útvonal helyett a 2011-es javaslatom került be. Nekem tetszik, hogy minden évben változtatnak egy kicsit (vagy nagyot), és ráadásul ezzel a kiírással nem vezetik félre a résztvevõket.


Reggel nyolc után nem sokkal értem Kõszegre. Gyors készülõdést követõen beneveztem, megnéztem a térképet, elolvastam az itiner elsõ részét, s gyerünk. Velemig az Írottkõ 35, onnan pedig a Hörmann-forrásig az Írottkõ 50 útvonalán mentünk. Velemig (alkotóház) 140 m szint jött össze a javarészt sunyi emelkedõkön. Az elõzõ napi Bakonybélbõl indított egyesületi túránkhoz képest meglepett, milyen sok a kankalin. Helyenként szabályosan sárgállott a gyep, illetve a bokrok alja. Velemig a virágokat, egy nehézkes patakátkelést és a csípõs szelet leszámítva eseménytelennek bizonyult az út. Nem is vártam mást.


A hegyoldalakat elnézve, kíváncsi voltam, milyen magasságon lesz a hóhatár. A Bakonyban kb. 450 m-en volt elõzõ nap. Attól kezdve teljesnek bizonyult a hóval fedettség. Itt látszott, hogy nincs egybefüggõ hótakaró. Alig értem ki Velembõl, 430 m-en megjelent a hó. „Jó” szokása szerint az úton koncentrálódott. A hó és a Szent Vid kápolnához vezetõ kaptató, nem a legkellemesebb párosítás. Alaposan leizzadtam, mire fölértem. Utána egy kis pihentetõ szakasz, majd jött a Hörmann-forráshoz vezetõ kék forrásjelzés. Itt a hó vastagsága miatt már nagyon kellett nézni, hová lép az ember. Szerencsére az elõttem menõk olyan lépéstávolsággal taposták ki a nyomokat, ami nekem is kényelmes. Alig néhányan jártak erre elõttem. A fölsõ, fenyõerdõben vezetõ szakasz nagyon szép. A Hörmann-forrás elõtt, a parkolóban megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, megnéztem merre kell menni, és a kék háromszögjelzésen elindultam lefelé. Kicsit jobban kitaposott az ösvény. Meglepetéssel láttam, hogy valaki magas sarkú cipõben járt erre. Egészen a Vörös-keresztig megõrizte nyomait a hó, amelynek teteje kérgesre fagyott. Viszont lefelé kell menni! Kissé elegem volt az emelkedõbõl.


Nos, a lejtõ nem volt túl hosszú. Következett egy kis hullámvasutazás, amely egészen a Kopasz Kendigig tartott. Közben egy erdõirtásnál még akkor, az igen párás levegõben is szép volt a kilátás. Készítettem is néhány fotót. Megkaptuk a békák által ígért erõs szelet is, de olyan hideg változatban, hogy menten fölvettem a szélálló sapkát és kesztyût. Igyekeztem olyan gyorsan letudni ezt a részt, ahogy csak lehet. A Kopasz Kendigen lévõ adóház kerítése mentén visz az ösvény, már amikor lehet látni. Most elég jó kerülõt kellett tenni, a méteresnél magasabb hóbuckák miatt. A kerülõ során is szakadtam be derékig a hóba. Az adóház után egy darabon teljesen járhatatlan az ösvény, mivel a tarvágásnak köszönhetõen egy-két száz fát döntöttek ki a viharok, fenyõt és bükköt vegyesen. Gondolom az erdõgazdálkodó, aki a tarvágással megszüntette a természetes erdõszegélyt, ami védené a viharoktól, elég pofátlan lesz ahhoz, hogy kárenyhítést kérjen, holott inkább büntetést érdemelne.


Jócska kerülõvel visszatértem az ösvényre, s azon folytattam. Most, a máskor kényelmes aszfaltút, a hó miatt ugyanolyan nehezen járható, mint az egyéb utak. Kezdtem éhes lenni, de egyre halogattam, hátha lesz könnyebben járható szakasz. Végül a Vörös-keresztnél úgy döntöttem akár jobb lesz az út, akár nem eszek. Egy kissé jobb is lett, mivel az Óház-tetõhöz vezetõ ösvényen visz a rövidtáv útvonala is, s alaposan letaposták a havat. Viszont jobban csúszott. Most erre kellett vigyázni. Eszembe jutott, ebben a téli szezonban ez az elsõ alkalom, amikor elkelne a szöges rátét a bakancsra, de hát ki hord magával Magyarországon ilyet áprilisban? Én nem. Egész télen cipeltem a hátizsákban, de március elején kiraktam. Így hát estem is egyet. Fölkaptattam a kilátóhoz, ahol megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, újra megnéztem az itinert, s elindultam a kék háromszögjelzésen. A pontõrök mondták, hogy aki nem akarja megkockáztatni ezt az ösvényt, mehet a zöldön is, mert ez helyenként nagyon meredek. Maradtam az itineren megadott jelzésen, amin még nem jártam. Volt két 1-2 m-es meredek szakasz, de semmi gáz. A Szálasi-bunker elõtt is csúszott egy kissé az út, de az sem nehezebb, mint a zöldön lemenni. Egész jól haladtam.


Egy nyiladékban egész jó kilátás nyílott a városra. Utána pedig 430 m-en, a K+ jelzésen elfogyott a hó. El is fáradtam tõle. Bõ kilenc kilométert kellett havon megtenni, benne egy kivétellel az összes meredek szakaszt. Visszaértem Kõszegre. A túra fölvitt bennünket a Szulejmán-kilátóba. A kilátás csodálatos lenne, ha pár méterrel magasabb lenne a kilátó, vagy másfelé vitték volna a nagyfeszültségû vezetéket. Így a madzagok, az össze látványos épület elõtt ott vannak. Fényképezni értelmetlen dolog, vagy legalábbis nagyon sokat kell dolgozni a photoshoppal, kiretusálandó a vezetékeket. Szerencsére lefelé menet, a nagyfeszültségû vezeték alól, már jó képeket lehet készíteni. Leereszkedtem a lépcsõkön, majd egy kis sétával beértem a célba.


Kedvezõbb idõben igen kellemes túraútvonal, amely az erõs párásság ellenére is, jórészt látványos. Most a hó néhol igen nehézzé tette, amit a valamivel négyes alatti sebességátlagom is jelez. Eléggé elfáradtam. Ahogy az elején is írtam, nekem tetszik, az évente változó útvonal.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot (saját térkép nélkül csaknem használhatatlan), jó itineres igazolólapot és kitûzõt kaptunk.

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20132013.03.24 20:44:19

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 14,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 260 m.


Ahogy terveztem, a Bakony 25 után, aludtam otthon egy kicsit, csaptam egy korai vacsorát, s elmentem Óbudavárra. Mire odaértem, rájöttem, nem tett jót a gyomromnak a vacsi. Gyorsan sikerült leparkolni és benevezni, s 18.10-kor már neki is vágtam a távnak. Érdekesen nézett ki a túra útvonala. Elõször nagyrészt füves utakon átgyalogoltam Mencshelyre, majd ugyanott vissza Óbudavárra. A visszavezetõ szakaszon bekapcsoltam a fejlámpát. Még lehetett éppen látni, de a vadászok miatt jobb, ha világít az ember.


Ezután dél felé indultam el, a Szent Márton parkon keresztül, s a nyári túra 10-es távjának útvonalán értem el a Szent Balázs templomromot. A német katonasír utáni emelkedõ elég sáros, de ennyi is volt a dagonya. Az aszfaltútra fölérve, szép a kilátás a Balaton felé. A templomromhoz letérést mécses jelezte, de már elõtte látszottak vakuvillanások is. A templomromnál újabb pecsét s elindultam visszafelé. Egészen Szentantalfáig maradtam az új aszfaltúton, majd a jóval hupplisabbon ballagtam a falu túlsó vége felé. A Fenyves sörözõben megvan az újabb pecsét, s irány ismét csak visszafelé. A falu szélén letértem a mezõre, csökkentendõ az aszfaltos részt. A mûút keresztezése után (amelyen lejöttem a templomromtól) nem sokkal, viszont olyan tocsogós részre jutottam - s szétnézve is csak azt láttam elõttem - hogy inkább kimenekültem az aszfaltra (nem vagyok én gázlómadár), s azon értem be a célba.


Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt. A gulyást kihagytam, mivel nem jött rendbe a gyomrom. Hazafelé úton, kb. 70 km-en 4-5 alkalommal keresztezték az utat õzek és szarvasok.


Tulajdonképpen, egy rövid kis csillagtúra volt. Az idõ jó. Térképen megnézve, szerintem ebbõl a három ellenõrzõ pontból, többet is ki lehetett volna hozni, oda-vissza szakaszok nélkül, viszont sokkal több lett volna a dagonya is. A velem nagyjából egy idõben indulókkal többször is találkoztam.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 100/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az útvonaljelzés jó. Indulás elõtt, szendvics, tea és forralt bor, a túra végén gulyás és tea volt az ellátmány.


 

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20132013.03.24 20:36:03

Bakony 25


GPS-el mért távolság: 22,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 505 m.


Reggel jó passzban érkeztem Városlõdre. Alig tettem le a kocsit, már jött is a busz, amivel eljutottam Herendre. Bõ kilométeres sétát követõen gyors nevezés. Alig voltak még, s hét után egy-két perccel újra úton voltam. A napsütés ellenére elég hideg az idõ. A szokásos egy réteg ruhát, csak vagy két kilométer és 50 m szint után vetettem le. Igyekeztem minél hosszabb távot megtenni az olvadás kezdetéig. A fölázott, megfagyott, majd fölolvadt talaj a legrosszabbak közé tartozik. Ragad és csúszik, mint a jég.


Elõször a szokásos nemszeretem, hosszú aszfaltos szakaszt kellett letudni. Szerencsére helyenként elég jó a kilátás. A Hajag derekán aztán letérhettünk róla. Cserében meredekebbé vált az emelkedõ. A medvehagyma alig bujkál, viszont a boroszlán már bimbós. Késésben van a természet, ráadásul a Húsvét miatt a túra is egy héttel korábbra került. Ennek megfelelõen sokáig nem is éreztem medvehagyma szagot. Késõbb találtam egy kissé jobb foltot, s azzal együtt a szag is megjelent.


Hamarosan elértem az ellenõrzõ pontot. Pecsételés után ittam két bögre teát, miközben gulyáságyút vontatva érkezett egy UAZ, szovjet egyenruhás személyzettel. Egyiküknek rögtön meg is szavaztam 3 hónap futkosót, az egyenruhához felvett edzõcipõért. Ballagtam tovább. A Rendkõ hátán még a hó az úr, de azért lehet haladni, csak óvatosan. Az elsõ, s egyben legmeredekebb lejtõt havon tudtam le, sokkal könnyebben, mint sárban. A tömörödött hó jól tartott, csak a jeges foltokra kellett vigyázni. Sajnos az õsbükk közelében megindult az olvadás. 2-300 m-el késõbb, fejfaszerû tábla hívja föl a figyelmet a Gida-kútra, ahová le is tértem. A foglalt forrás vízvételi lehetõséget jelent. A közelében néhány fagyott téltemetõt fotózhattam. Néhány hóvirágon, és a Csehbánya központjában ilyenkor szokásos tavaszi kankalinon kívül ez volt az egyedüli virág.


A Fodor-tanya közelében, némi dagonyázás után, kibukkantam az erdõbõl. A kilátás szép. A füves részen jól haladok, bár a talaj puha. A Gella-patak elõtt kisebb erecskéket kell keresztezni. A patak elég szépen megbontotta az átereszt. Öreghálásnál az ellenõrzõpontot jó csúszós emelkedõn értem el. Ez a csúszós sár jellemezte a következõ szakaszt is, egészen a murvás út eléréséig. A patak keresztezését átlépõ kövek segítették. Utána viszont a bevágásban haladó utat betemette a hó. Fölkapaszkodtam rá, s azon ballagtam Csehbánya széléig. Sokkal könnyebben jártam rajta, mint a kiolvadó földúton. A faluban betértem a presszóba, egy kis folyadékpótlásra, bár elõször gyanús volt, hogy nincs is presszó. Sehol egy cégér. Mint kiderült, tulajdonos és névváltás történt, az új tábla meg még nincs kitéve.


Továbbmenve, a faluban egy száguldozó quados elõl kellett többször is lemenni az útról. Az erdõ szélén, a tavalyi erdõbe történõ belépést tiltó tábla fogadott, pedig hol van már az a tavalyelõtti vihar, ami kidöntögette a fákat, s ami akkor indokolhatta is a tiltást. Néhol alig látható az út. Rövidesen visszatértem a Torna-patak völgyébe, s megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Az elsõ patak keresztezés sima ügy, a Torna-pataknál viszont az átkelést eddig segítõ fa kidõlt, a víz pedig jó mély. A hóolvadás miatt több a víz benne, mint rendesen. Az elõttem haladó csoportnak is meggyûlt a baja az átkeléssel. A kidõlt fatörzsrõl szétnézve láttam, kissé lejjebb ígéretes keskeny hely van, ahol könnyebb lehet az átkelés. Így is volt. Egy traktorgumi és jó néhány botfából készített valaki átjárót, így könnyedén jutottam át. Megmásztam a kaptatót. A rétre kiérve megnéztem az órámat, s rájöttem, akár még egy-két órát szundikálhatok is az Óbudavár éjjel elõtt. Ezzel el is dõlt az indulás kérdése. A vasúti hidat követõen, amíg csak lehetett, a mezõn ballagtam, s hamarosan beértem a célba.


Az idõjárás kellemesebbnek bizonyult az ígértnél. Szinte végig sütött a nap. Ennek köszönhetõen egész jó volt a túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/400 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólapot, kitûzõt és emléklapot, Balaton-felvidéki Nemzeti Parki kupont, a Hajagon kiváló citromos teát kaptunk.


 

 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20132013.03.10 20:10:39

Reguly Antal emléktúra 22


GPS-el mért távolság: 22,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


Pápáról borult idõben indultam el a túrára. Béb elõtt belefutottam a ködbe, s ez a 100-150 m-es látástávolság maradt Zircig. Az elõzõ napok és a z elõrejelzések alapján nem erre készültem. Bajban is voltam az öltözködéssel.


Az egyesületi csapat, közvetlenül elõttem érkezett, s kezdte meg a benevezést. Elég nagynak nézett ki a tömeg, de rövid idõ alatt túlestem a procedúrán. Vissza a kocsihoz, plusz pulóverek le, túrabotok elõ, s nekivágtam a távnak. Egy ideig Zsuzskáékkal beszélgettünk, aki most nem kifejezetten teljesítménytúrázós csapattal volt, másként nem én hagytam volna le õket, hanem fordítva. A neki kényelmes tempónál, nekem már lóg a nyelvem. A városból kiérve, közel sem volt akkora sár, mint amire számítottam. Elég könnyen haladtam. A megmaradt hó és jégfoltok igényeltek nagyobb odafigyelést. Elhagytam egy-két csoportot, s ettõl kezdve jórészt úgy ballagtam, hogy nem láttam túrázót sem elõttem, sem mögöttem. Mire elértem a Cuha keresztezését, amit az idén is kihagytam, mindkét irányba elment egy-egy vonat, így nem kellett rá számítani a következõ 2-3 órában. Ennek megfelelõen nyugodtan tettem meg azt a kétszáz métert a síneken, amivel kiválthattam a Cuha kétszeri és a Csárda-völgy-patak keresztezését. Igazából nem is láttam olyan helyet, ahol ez könnyen megvalósítható lett volna.


Mire elértem a Cuhát, a polár dzsekimre vékony páraréteg rakódott le a ködszitálásból. Sajnos a köd végig megmaradt, így csak egy alkalommal vettem elõ a fényképezõgépet. Az útvonal mentén, néhol már elõ-elõ bújtak a hóvirágok, de még nem az igazi. Ez meg is lepett, hiszen Huszárokelõpuszta és Bakonybél között a Gerence-völgyben már tömegesen virágzik, pedig az biciklis tapasztalatom szerint 5-7 fokkal hidegebb, mint a környéke. Hamarosan elértem Porva-Cseszneket, ahol megkaptam az elsõ pecsétet, s megkezdet a szintgyûjtést is. Az eddigi 8 km-en 10 egész métert sikerült összegyûjtenem, a 360-ból.


A zöld jelzés, egészen a hegytetõig meglepõen könnyen járható, ott az erdõgazdasági gépek által összevágott szakasz elég sáros. A vízmosásról eltûnt a tavalyi jó kis átjáró, de azért nem vészes a keresztezés. Így kilátás nélkül Porváig elég monoton az út, de legalább nem is sáros. A faluban hamar megvan az ellenõrzõ pont, ahol Viktortól kapom a pecsétet, és az információt, hogy csak a hosszú távra több mint kétszázan neveztek. Míg megiszom a kólámat, jót beszélgetünk, elmondunk néhány viccet, s indulás tovább. A Szépalmára vezetõaszfaltút keresztezéséig változatosak az útviszonyok: mezei út, búzavetés széle, és földút. Az aszfaltút keresztezésekor, mivel még nincs levél a fákon látható a jelzés. Az aszfaltról történõ letérésnél, ahol tavaly csak az segített, ha valaki tudta hol van, most három friss kék jelzés is segíti a tájékozódást. A templomnál vettem elõ a fényképezõgépemet, hogy lefotózzam az idén elõször látott kankalint (márka sznobok számára primulát). Számomra meglepetésként, csütörtökön biciklizés közben salátaboglárkát láttam Nagyalásony és Noszlop között, ráadásul legalább egy kilométerre minden erdõtõl.


A falut elhagyva rátértem a Pintér-hegyre vezetõ kaptatóra, ami rendesen megszuszogtat. Ráadásul az útviszonyok is itt a legrosszabbak. Az erdõgazdaság letermeli a fákat, így alaposan összevágták az utakat, s van sár bõven. Ez után az „áldásos” tevékenység után, amikor a fák háromnegyedét kivágják, alighanem át kellene nevezni a parkerdõt parkbozóttá, mert 30-50 évig nem beszélhetünk erdõrõl. Néhány fõs csapat halad elõttem, elég lassan. Simán elmentek a Fiatalító-forráshoz vezetõ jelzés mellett, pedig nagyon ki van jelölve (két tábla az út két oldalán, s vagy 10-15 szalag). Utánuk kiabálok. Nagy nehezen visszafordultak. A forrásnál begyûjtöm az utolsó igazoló pecsétet, s megyek tovább. A város széléig megelõzök két rövid távos csoportot és eseménytelen városi szakaszt követõen beértem a célba. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


Megközelítõleg sem voltak olyan nehezen járhatók az utak, mint amire számítottam. A ködöt leszámítva az idõ is jó. Végül is egész kellemes kis túrának bizonyult most is. Én azért a tavalyi nyári rendezésnek jobban örültem, mivel biciklivel jöhettem a túrára.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1100/1000 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. Porván 150 forintos italjegy, a Fiatalító-forrásnál nápolyi és szõlõcukor, a célban pedig a megszokott zsíros-, margarinos-, kétféle lekváros kenyér, lila hagyma, vegyes savanyúság és kétféle szörp volt az ellátmány.


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20132013.02.03 20:37:36

Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: 20,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 740 m.


Habár Pápáról még száraz idõben indultam, a békáknak nagyrészt bejött az elõrejelzésük. Tihanyban már elég jól esett az esõ, s ez egy félórás szünettel így is maradt a túra végéig. Viszont a szélerõ jelzés idén sem jött be (repülésmeteorológiában is ez a legkevésbé beváló tényezõ). 25-30 km/h-s alapszelet ígértek 40-50 km/h-s lökésekkel. Nem bántam, hogy ehelyett jórészt alig volt egy kis szellõ. Tihanyban gyors készülõdés, beöltözés, s gyerünk nevezni. Javában készülõdtem, amikor az egyesületi csapat elment mellettem. Sokkal több az induló, mint tavaly, mégis egész rövid idõ alatt túl estem a procedúrán. Olybá tûnik, az esõ kevesebb túrázót tart távol, mint a tavaly beígért hófúvás. Még némi készülõdés, s végre úton. Sapkának két biciklis sapit veszek föl: egy sildes gyapjút és egy szélállót.


Harmadik alkalommal indulok a túrán, s mind a három alkalommal nagyon más volt az idõjárás. 2011-ben tavaszias idõ, tavaly hó és kemény hideg fogadott, idén pedig a legrondább arcát mutatta a tél. Néhol még van egy kis eljegesedett hó, ami eléggé csúszik, néhol latyakká alakulva, 5-10 centi mély pocsolyákkal, másutt pedig a sár az úr. Az a szerencsénk, hogy ez nem zalai vendégmarasztaló. Alig ragad, csak cefetül csúszik. Persze, ha pénteken esett volna, a túra napján meg nem, akkor ragadt volna rendesen. A várható ronda idõre tekintettel, a nehéz bakancsot vettem föl. Most jól döntöttem. A túra végén is száraz volt a lábam, és még csak zoknit sem kellett cserélnem. A szokásos komótos bemelegítéssel kezdem (egy kis havon és pocsolyán), s már itt is az elsõ emelkedõ. A sapka túl melegnek tûnik, de vékonyabbat nem hoztam. Az emelkedõn gyakran elõzõk. Sokan letérnek nézelõdni a gejzirit kúpoknál. Én megyek tovább. Most a régi fényképezõgémet hoztam, mert az bírja az esõt. Végül is csak ballasztnak bizonyult, egyetlen képet sem készítettem. Vagy nem volt megfelelõ téma, vagy a kontrasztok voltak gyengék, vagy épp a téma felbukkanása elõtt elõztem meg egy csoportot. Az egynyomsávos részeken szinte lehetetlennek bizonyult az elõzés, és ilyen részbõl van bõven.


Elég gyorsan elértem az Átjáró-barlangot, ahol megkaptam az elsõ pecsétet. Ballagok tovább. Ez egyszerûen hangzik, de korántsem volt ez olyan ballagás. Elég sokat csúszkáltam, de megúsztam esés nélkül. Bízva a bakancsomban, nem kerülgettem a kisebb pocsolyákat és latyakos részeket, hanem átgázoltam rajtuk. Érdekes egyébként, hogy az ilyen híg (fos) sárban sokkal kevésbé csúszkáltam, mint mellette. A Kis-erdõ-tetõre vezetõ kaptatón nagyon jól jött a túrabot. Kevesebbszer csúsztam hátra, mint nélküle. Némelyik jó meredek emelkedõn, még a túrabotok segítségével is vissza-vissza csúsztam. Eddigre a gyapjú sapka sildje megtelt vízzel, s csöpögött róla. Az ellenõrzõ pontnál utolértem Pintér Józsi csapatát. Beszélgettünk egy kicsit, majd visszagyorsultam a saját tempómra. A Külsõ-tó elõtt, sokan nem vették a fáradtságot, hogy a kijelölt útvonalon menjenek, hanem átvágtak a szõlõkön. Most elfogadható, mivel az út eleje nagyon dagonyás. Az elsõ kanyartól kezdve viszont könnyen járható. Volt még egy kiadós dagonya a következõ ellenõrzõ pontig, ahol a pecsételést követõen megettem a két pogácsát, a teát viszont kihagytam, mert ahhoz le kellett volna vennem a hátizsákot. Ehhez nem voltam elég szomjas. A Nyereg-hegyre vezetõ kaptató is jó sáros. Szerencsére az ellenõrzõ pontot levitték a Csúcs-hegy tetejérõl a barlanghoz, így megúsztuk a túra legmeredekebb lejtõjét. Azon aligha kerültem volna el az esést. A természetvédelmi õrházig így is volt néhány igen nehéz lejtõ. Messzirõl lehetett hallani a különbözõ indulatszavakat, sikításokat. Az õrház után, az emelkedõ eleje havas, nagyon csúszós, utána kissé jobb.


A Hálóeresztõnél a pecsételést letudva, ittam egy kis teát és elõbányásztam egy szendvicset, mert már nagyon éhes voltam. A következõ szakasz egész jó, hiszen menet közben meg tudtam enni. Az Akasztó-dombig eseménytelen az út. Újabb csúszós lejtõkön beértünk Tihanyba, s aszfalton gyalogoltunk le a hajóállomáshoz. Rendszerint utálok aszfalton menni, de most jólesett! A következõ ellenõrzõ pontnál pecsételés, majd megettem újabb két mini pogácsát, ittam egy bögre teát, s folytattam az utat. Mivel itt már közös a húszas és a két rövid táv, az ösvény pedig keskeny, elõzésre alkalmatlan, így a Barátlakásokig kétszer is beragadok egy-egy lassú csoport mögé. Helyenként a híg, összevágott sár, már folyik le a hegyoldalban. Az ellenõrzõ ponton kicsit pofátlan vagyok, s a rövidtávos csoport elé tolakszom, de így utána már gyorsabban mehettem. A következõ emelkedõ sem semmi. Helyenként az ösvényen folyik lefelé a sárral kevert víz, tehát árral szembe kell gyalogolni. Az Óvár-hegyen is van nehézsúlyú dagonya, de végre elérem az utolsó EP-t. A kálvárián új szoborcsoportot helyeztek el, teljesen föltúrva a domboldalt. Néhol bokáig ér a sár. Végül leérek. Ettõl kezdve, aszfalton gyorsan beértem a célba. Megnéztem az órámat, s láttam, még csak 5 óránál tartok, így elõször a kocsihoz mentem átöltözni. A kabát, a gyakorló fölsõ és a nadrág is jó nehéz a víztõl. Immár száraz ruhában ballagtam be a célba.


8-10 perces sorállás, s már meg is kaptam az emléklapot és a hûtõmágnest. Ettem egy fél adag(nekem ennyi is elég volt), finom mákos tésztát, és hazafelé vettem az irányt. Szívesen elküldeném a honvédségi szakácsokat is ide, hogy megtanulják, milyen a jó mákos tészta.


Jól szervezett, a rossz idõ, és extrém útviszonyok ellenére is jó hangulatú túrán vehettem részt. A térképet és a GPS-t egyszer sem kellett elõvennem. A szalagozás és az útvonaljelzés kiváló, és különben is csak arra kellett menni, amerre a legjobban össze volt vágva a sár. Gratulálok minden teljesítõnek.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt/hûtõmágnest és emléklapot kaptunk. Az Átjáró-barlangnál szaloncukor, a rajtnál Téli fagyi, az Apáti-templomromnál tepertõs pogácsa, valamint tea és/vagy forralt bor, az Akasztó-dombon mandarin, A Hajóállomásnál tepertõs pogácsa, valamint tea és/vagy pálinka, a célban mákos-, vagy baracklekváros tészta és tea volt az ellátmány. Lehetõség nyílott a Tihanyi-apátság belépõ nélküli meglátogatására.


Az egyetlen negatívumként azt hozhatom föl, hogy az elõre beígért egész napos esõ ellenére, nem kaptunk bugyit (munkahelyemen a nõk nevezték el így a genothermet) az igazolólaphoz. Még jó, hogy vittem magammal. Igaz csak egyet, így a térképem a hátizsákban kissé beázott. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy kiteszem a kocsiba, hiszen kiváló térképet kaptunk.


 

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20132013.01.28 20:29:54

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m.


Reggel a rövidebb útvonalon közelítettem meg Kincsesbányát, igaz, az elõzõ napi hóátfúvások miatt, kissé lassabban haladtam, ugyanis alig értem ki Pápáról, az elsõ havas részen, 55-60-nál negyedikben kipörgött a kerék (második szezonját futó téli gumival), ami óvatosságra intett. Így csak negyed nyolc körül érkeztem. Bõven volt még parkolóhely. A nevezés gyorsan ment. Az Észak-Dunántúl Kupára viszont nem tudtam nevezni, mert a Pistiék megcsúsztak egy kicsit (szerencsére csak idõben). Majd ha beérek, nevezek. Gyors készülõdés, s neki is kezdek a táv teljesítésének. Az útvonal semmit sem változott az elõzõ évihez képest, így arról nem írok.


Az elmúlt hétvégéhez képest a hó olvadt, majd kemény kérgesre fagyott, s voltak olyan szakaszok is, ahol a keréknyomok feketék lettek. A járás nem könnyû. Én is, és látom, az elõttem járók is folyamatosan keresgélték, hol könnyebb menni. Az összetört kérgû részeken az egyenetlenségek és a tartás nélküli porhó nehezítette a járást, illetve vette igénybe az ízületeket. Ha a hókérgen próbáltam menni, akkor vagy megtartott a hó, vagy beszakadtam, teljesen kiszámíthatatlanul. A Vontató-hegyen olyan szakasszal is találkoztunk, ahol letolták a havat, és kiválóan járható sima felületen mehettünk. Ilyen egész jó úton ballagtunk le a víztározóhoz. Az útvonalról kicsit letérve értem el az elsõ pontot, ahol Helga és Eszter pecsételtek. A kapott almát elsüllyesztem a hátizsákba és mentem tovább.


A víztározó partján vettem elõ elõször a fényképezõ gépet, ami ezután gyakran elõkerült. A tározó menti út, egy kissé göröngyös, de jól járható. Az üdülõtelkek között elég síkos az út. Ezt már máskor is és máshol is megfigyeltem, hogy szinte mindig a lakott területeken csúszik a legjobban az út, pedig ott van kötelezettség a síkosságmentesítésre. Az aszfaltút viszont száraz. Ennek örömére, no meg azért, mert kezdek éhes lenni megettem egy Balaton-szeletet. Végre beértem a Gaja-szurdokba. A „Pisztrángos-tó” mellett Laciék pontõrködtek. Robi gázégõvel melengetett egy jeges fatörzset, hátha meg tudja gyújtani. Ez ez a helyzet, amikor az erdõbe fát kellene vinni otthonról a tûzrakáshoz. Pecsételés után beszélgettünk egy kicsit, elteszem a müzliszeletet, s kezdõdik a túra legszebb része. Csodálatos a havas szurdok. Ráadásul egészen könnyen járható. A patak még nem fagyott be, csak itt-ott, a lassú részeken bõrösödik a felülete. Az Ádám-Éva-fánál újjáépítették a gátat, így csaknem átbukik a fán a víz. Ballagok tovább. Hiányérzetem van. Eltûnt egy kerítés, ahol létrán kellett átmászni. A varjúvári viszont megmaradt. A létra ellenben jó, igaz a jég miatt óvatosabbnak kell lenni. A túra legmeredekebb kaptatója viszont kifejezetten könnyen járható, akár azt is írhatnám, hogy könnyebben, mint nyáron. Fönt, gyakran megállok fotózni és nézelõdni. A következõ kerítéseknél is könnyû az átjutás, jók a létrák. A másodiknál azért van egy laza fok, csak azért, hogy ráhozza az emberre a szívbajt, ha lefelé abba talál kapaszkodni. Hamarosan a sípályán ereszkedem lefelé, zömmel a kitaposott ösvény mellett. Ilyen lejtõn nem gond a beszakadozó hókéreg. A szél viszont újra ér. Érdekes, végig az egész szurdokban fújt, s csak a varjúvári kaptatón s fönt szûnt meg. A fordítottja a megszokott. A sípályáról leérve kezdem érezni, hideg a bakancs. A francba! Megint elfelejtettem impregnálni. Bezzeg a fõként munkába járásra használtat leimpregnáltam, pedig az csak egyszer ázott be eddig. Akkor, amikor a Bakonyi Mikulás túrán félcombig merültem az Ördögárki-pataba és belefojt a víz.


Alig vártam a városba érkezést, mert korgott a gyomrom. Amint száraz útra értem, elõbányásztam egy szendvicset, s megettem. Az ellenõrzõ pontig jórészt az úttesten gyalogoltam, mert az a járdákkal ellentétben hómentes. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit Gáborékkal. Megérkeztek az egyesületünkbõl Andrásék. Ittam egy kólát, s mentem tovább. A kálváriára vezetõ lépcsõn, méretes hóember állta utunkat. Föntrõl viszont a jeges szél ûzött le bennünket, lerövidítve a nézelõdésre szánt idõt. Hamarosan elértem az Alba Regia-forrást, ahol Pintér Józsitól kaptam meg az igazoló pecsétet. Jó sokan voltak a pontnál. Lefelé menet mellõztem a kitaposott ösvényt. Mellette biztonságosabb a járás. Újabb kaptató a Vasutas-pihenõig, ahol letértem fotózni. Jól nézett ki a Gaja sötét sávja, a hó háttéren. Fehérvárcsurgó széléig jót beszélgettünk néhány túrázóval. Az Aranyhegyi-dûlõben ismét óvatosan kellett menni. Az aszfalt elérésekor csaknem benéztem a kék jelzés fölsõ útra történõ kanyarodását. A többség maradt az aszfalton. A befagyott víztározó igen szép. A gáton a járás is könnyû. A zsilipnél leóvakodom fényképezni. Nagyon jól néz ki a hullámosra fagyott jég. A Becsali büféig egy kis sima menetgyakorlat. Sajnos a büfé zárva, pedig itt is szerettem volna meginni valamit. Ballagok hát tovább. A tározó szélén vezetõ ösvény is jól járható, így hamar elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol Helgától és Esztertõl megkapom az utolsó pecsétet. Ettõl kezdve a célba érés, már csak egy sima menetgyakorlat.


A célban megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Mivel Ági még nem ért be, kimentem a kocsihoz, átöltöztem, s visszaballagtam. Beneveztem a kupára, ettem egy kicsit, beszélgettem az ismerõsökkel. Beértek Andrásék is, majd kisvártatva Imi is, aki utánam másfél órával indult. Ha nyitva a Becsali, lehet, még a túra közben utolér.


A túra hosszú távja jó pár helyen látványos. A szervezés jó, mint mindig. Igazi téli túra. Sok helyen rosszabb volt menni, mint a Vincézés-Pincézésen, viszont kevesebb energiát emésztett föl. Most nyoma sincs az izomláznak, pedig a táv ugyanolyan hosszú, a szint viszont 130 méterrel kevesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, térképes (ez jóval gyengébb színvonalú, mint tavaly), itineres igazolólapot, kitûzõt, emléklapot, és korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, a másodikon és a harmadikon nápolyi szelet, vagy müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, és tea volt az ellátmány.


 

 
 
Pinceszer/Vincézés - PincézésTúra éve: 20132013.01.22 20:26:54

Vincézés-pincézés 25


GPS-el mért távolság: 25,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m.


Kissé bizonytalan volt, nem teszi-e lehetetlenné az idõjárás, a túra rajthelyére történõ eljutást. Elõzõ nap este hat körülre ígértem Áginak a döntést. A 8-as és 83-as utakon utaztam aznap is, mint a héten minden nap, és egyáltalán nem voltak vészesek. Megnéztem a megszokott meteorológiai honlapokat, bennük fõként a mûhold- és radarképeket, s eldöntöttem megyek. Igaz a megközelítésre fõútvonalakat választottam, ami 30 km-el hosszabb, mint a mellékutakon eljutni Csókakõre. Egész könnyen sikerült leparkolni, s fél nyolc körül, huszonhetedikként benevezni. Sajnos a meteorológusok és a katasztrófavédõk, média által felturbózott veszélyfigyelmeztetései sokakat indokolatlanul távoltartottak a túrától. A magam részérõl a vörös riasztásnál kisebb két fokozattal nem is foglalkozom, ugyanis nem jelentenek reális veszélyt, legfeljebb nem hagyok nyitva ablakot.


Havas, de nem síkos úton kezdtem meg a várhoz vezetõ kaptatót. Közelebb érve nézem, valami furcsa van a váron. A kaputorony felsõ részét, illetve egy mellvéd részletet felépítettek, de túl simának és fehérnek látszik. Mire alaposan kimelegedve fölértem a várhoz rájöttem, miért tûnt számomra ez olyan furcsának. Egy kõvár esetében vakolt téglafallal végezték el a munkát. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örömmel tölt el az újjáépítés ténye, hiszen ismét gyarapodott, szebb lett a vár. A kapu, a felvonóhíd, a rostély nagyon jó. A tégla viszont nagyon nem idevaló. Ha a Gyulai vár középvárának téglafalát építenék újjá így, annak nagyon örülnék, mert az eredetileg is téglavár. Itt viszont történelemhamisításnak gondolom az anyagválasztást. A kilátás elég korlátozott. Készítek néhány képet, s gyerünk tovább.


Úgy döntöttem, megnézem, milyen a kék romjelzés lefelé. Meglepõen jó. Három „kitaposott” ösvény visz le. Két nagyon meredek és a jelzett. Ez utóbbin alig 1-2 ember mehetett le. Ezt választom. Nincs más dolgom, csak az addigi lábnyomokba lépkedni, a térden fölül érõ, puha hóban. Csak lábnyomok vannak, azok nem egyesültek még ösvénnyé. Lefelé menet nézem, mint esik-kel a másik utat választók egy része.


Leérve megkezdem a vár-völgyi kaptatót, s közben gyakran megállok fotózni. Gyönyörû a behavazott táj, ráadásul a nyáron vásárolt masinámnál az optikai zoom is kiválóan használható, úgy 20-szoros értékig. A régi gépem másfélszeres érték fölött már nem biztosított megfelelõ képélességet. Élvezem is a kiváló képminõséget. Közben páran elmennek mellettem. A Buhin-völgyben csodálatosak a hóval megrakott, behajló faágak. Néhol, szinte szabályos boltíves alagutat képeznek az út fölött. A járás nem a legkönnyebb, ugyanis akik kitaposták elõttem az ösvényt, rövidebbeket léptek, mint én, így elõállt a vasúti talpfa effektus. Se így, se úgy nem jó. A nyomokba lépkedés azért egy árnyalatnyival könnyebb. Eddigre rá kellett jönnöm, a vászon kamásli nem éppen a nyerõ választás. Kezd átázni. Elérem az elsõ ellenõrzõ pontot, a „túljelzett fánál”, s ezzel a szint csaknem felét, 305 métert is letudtam, alig több mint 4 kilométeren (145 m a várudvarig, s 165 m az EP-ig, közben egy ronda lejtõ). Nem gyenge kezdés. Az ellenõrzõ ponton meglepve láttam, hogy a rövidtáv útvonala, amelyre elvileg még nevezni sem lehetett, sokkal jobban ki van taposva, mint a hosszúé. Késõbb kiderült, bõven voltak átnevezõk.


Pecsételést követõen ballagtam tovább. A kevésbé kijárt ösvénynek köszönhetõen nehezebbé vált a járás. Egy helyen, az ösvényt teljesen elzárták a behajló faágak (nyáron biciklivel is kényelmesen lehet itt közlekedni). Vigyázni kellett az ágak alatti bujkálással, ha nem akart az ember egy „kis” havat a nyakába. A hó vastagsága is nõtt. A Kató-hegyen elérte a fél métert is. Ahogy elõztem meg a túratársakat, úgy lett egyre nehezebb a járás. Vízszintes terep ide, vagy oda, néha folyt az izzadtság a hátamon, pedig nem is siettem. Ráadásul a mélyen belógó havas ágak miatt, még az egyenes szakaszokon is gyakran kanyargott az ösvény. A Kis-nyíres-völgy aljában utolértem Viktort Bakonybélbõl, s vele tartottam a Fertés-völgyig. Jót beszélgettünk. Felgyorsítottam a saját tempómra. Csákberény közelében a hó kisebb lett, viszont kérgesre fagyott. Rosszabb, mint a porhó. A Vértes Gyöngye vendéglõben újabb ellenõrzõ pont. Pecsételést követõen megettem egy szendvicset, ittam egy kis kólát, s egy kapucsínót is megittam, doppingként, a következõ kaptatóhoz. Ezen a túrán lemondtam róla, hogy gyaloglás közben egyem meg a szendvicset. Jól esett a kis pihenõ. Az elõttem érkezett csoportból Bernadett, egy kisebb hóember megépítéséhez elegendõ havat bányászott ki a kamáslijából. Le lehetett volna vele hûteni néhány tucat koktélt. Továbbindulás elõtt befutott Viktor is.


A falu szélén, a Csemetekertnél elsõként értem el az erdõ szélét, s meg kellett állapítsam, még senki sem járt arra a hóesés óta. Merre mehettek, az elõttem indulók? Az elsõ fotós megállónál megelõzött Bernadették csoportja, s a Gémförtés-völgyben két hölgy törte az utat az egyre mélyebb hóban. Szerencsémre hosszabb lépéstávolsággal, mint a Kató-hegyi részen, úgy, hogy egész kényelmesen mehettem. A völgyben álltam meg a legtöbbet fényképezni. Mire két túrázó, akiket elõtte elõztem meg, megjegyezte, milyen jó is a kaptatón a fotóapparát. Én is azt szoktam mondani, hogy a meredek emelkedõkön a túrázó legjobb segítõje nem a túrabot, hanem a fényképezõgép, mert nem kell bevallani, hogy azért áll meg az ember, mert másként már rálépne a nyelvére, hanem az a kõ, fa, virág, bármi olyan szép, hogy azt feltétlenül meg kell örökíteni. Elértem a Z+ elágazását, s rátértem a rövid távosok útvonalára, akik már szabályos „sztrádát” tapostak a hóba. Gondoltam is, a zöld háromszögjelzés „zerge-ösvény”-én aligha fogok lemenni, ha így letaposták. Kényelmesen ballagtam a zöld háromszögjelzésig, ahol rátértem arra. A kilátópontra is kevés nyom vezetett, hát még onnan tovább a „zerge-ösvény” felé! A kilátást sajnos eléggé korlátozta a levegõ párássága, s a nap sem sütött már, mint a Gémförtés-völgyben. Azért készítettem néhány képet, s irány az ösvény. Ahogy közeledtem a sziklák felé úgy vált a számomra egyre bizonyosabbá, hogy legfeljebb 10-20 ember járhatott elõttem. Ennek megfelelõen óvatosan, de könnyen, egyetlen megcsúszás nélkül sikerült a meredek, keskeny, sziklás ösvényen lejutnom.


A következõ zöld háromszögjelzésre való letérést, viszont nem vettem észre, így a Z+-on maradva kerültem egy kicsit. A visszatérése már megvolt. Ezen sem jártak sokan. Kicsit rákapcsoltam, mert régóta nem láttam és nem is hallottam senkit a közelben. Az aszfaltúton nagyon jól lehetett haladni. Ez a rész, inkább menetgyakorlat, mint túra. Föltûnt elõttem néhány túrázó, így megnyugodtam, nem én leszek az utolsó célba érkezõ. Az utolsó ellenõrzõ pont után megettem a kapott sütit, s ballagtam tovább. A K+ aszfaltról történõ letérése mellett, megint simán elmentem, s csak a kék háromszögjelzésnél vettem észre. Ezen a jelzésen korrigáltam a tévedésemet, s fölballagtam a K+-ra. A célba érkezés elõtt megálltam a kocsinál, letettem a hátizsákot, s magamhoz vettem két szatyor PET palackot, amelyekbõl borral akartam kiszorítani a levegõt. Ez adott is némi lehetõséget Bernadettnek egy kis tréfára. Beértem a célba, leigazoltam, megkaptam az emléklapot, bort vásároltam (sajnos a zweigelt még nincs kész), ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt. Érdekes, beérkezéskor nem éreztem magam éhesnek, mégis nagyon kellett az ennivaló. Úgy látszik, a szervezetem tudta, hogy reggelire, és a túra alatt sokkal kevesebb kalóriát vittem be, mint amennyit elégettem.


Viktor elõttem ért célba. Még az Ugró-völgyben jelezte, többet vett ki belõle az addigi táv, és a Gémförtés-völgy kaptatója sok lenne, ezért közvetlenül az Ezerjó borúton megy vissza Csókakõre. Ezt a szervezõk felé is jelezte. Ez így korrekt. Ha valaki érzi, hogy nem megy, térjen át a rövidtávra. Jobb, mint ha végig kínlódja és esetleg hosszú idõre elmegy a kedve a túrázástól, vagy más probléma lesz. Az ilyen havas terep könnyen megtéveszti az embert.


Kellemes, gyakran látványos túra. A sok hó szebbé, de egyben nehezebbé is tette. Több mint 7 óra alatt teljesítettem a 25 km-t. Száraz útviszonyok között ennyi idõ alatt 30-35 km-t tudok megtenni, ráadásul a vádlijaimba méretes izomlázat szedtem össze. A Z – Z+ elágazáshoz minden esetre tennék egy automata pontot.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, itineres igazolólap, emléklap, mini köcsög járt (ehelyett szívesebben kapnék kitûzõt). A rajtnál stampedli pálinka, Csákberényben nápolyi szelet, a harmadik ellenõrzõ ponton tea, forralt bor és valamilyen piskóta jellegû süti, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér, hagyma és forralt bor volt az ellátmány. Ezen fölül borkóstoló jegyeket lehetett váltani a résztvevõ pincékhez.


 

 
 
Fel a Szent György-hegyre!/Somlóra!/Csobáncra!/Badacsonyra!Túra éve: 20132013.01.01 11:07:32

Fel a Somlóra!


GPS-el mért távolság: 18,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 725 m. Mivel a túra útvonala szabadon választott, így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg.


Végre egy közeli túra, aminek köszönhetõen fél nyolcig alhattam. Somlószõlõst választottam kiinduló pontnak. A kocsit a Puttonyos kocsmánál tettem le, ittam egy kólát, s a hideg, szeles, de napos idõben célba vettem a Somlót.


A vár felõl terveztem fölmenni a kilátóhoz. Ennek megfelelõen a S+ és a S jelzésen kaptattam fölfelé. Egy részen szép sziklákat láttam (köszönhetõen a lombok hiányának), s azt is, hogy elfogadhatóan meredek terepen közelíthetõk meg, sõt mögöttük a vár sincs túl messze. Úgy döntöttem, fölmegyek a sziklákhoz fotózni. Az emelkedõ meredekebbnek bizonyult, mint vártam. Készítettem pár fotót, s eldöntöttem, nem megyek vissza a jelzésre, hanem vadcsapáson megyek tovább fölfelé. Elõször úgy gondoltam, fel tudok menni egyenesen is, de végül némi kerülõ mellett döntöttem, s a vadcsapáson mentem tovább. Ez se egy leányálom. Alaposan leizzadtam, mire elértem a várat, ahol éppen Cats-es ismerõsök fotóztak. Egyikük meg is jegyezte, érdekes irányból jövök.


Idõm bõven van, így alaposan körbejártam, és körbefényképeztem a várat. Utolsó itt jártam óta, rengeteget dolgoztak rajta. Újabb falakat ástak ki. Egyre jobban néz ki a vár. Nézelõdést követõen átkaptattam a kilátóhoz, ahol beneveztem. Rendes sokadalom volt a hegytetõn. Tízórás nyitással, 11.20-ra már csak hûtõmágnes maradt, annyian neveztek. A tea éppen elfogyott, a Somlói galuskáért meg nem rajongok, így hát ballagtam tovább. Különben is vittem magammal egy termosz teát, a rövid táv ellenére, tehát nem jelentett gondot a folyadékhiány.


A kilátót kihagytam, mivel nagyon párás a levegõ. Délre szinte semmi kilátás nincs, az északi irány látnivalóit pedig kényelmesen le tudtam fényképezni a várból. A Kitaibel-tanösvényen, illetve amennyire lehetett, a hegytetõ peremén, körbejártam a hegyetetõ rét jellegû részét, majd leereszkedtem a Szent Margit-kápolnához. A földutak már kezdtek fölengedni és ezzel együtt csúszóssá válni. Az út mentén, fõként a most erdõs, bozótos részeken sok beomlott régi pince maradvány látható, ami azt jelzi, valaha sokkal magasabban fekvõ területeket is mûveltek. Újonnan betonozott úton ballagtam, s azt lestem, hol tudnék fölmenni a bazaltsziklák tövéhez.


Nem kellett sokat mennem, s találtam is egy lépcsõt. Irány fölfelé. Ahogy egyre közelebb értem a sziklákhoz, a fák miatt úgy romlott a rálátás. Ha már ott voltam, megnéztem vezet-e valami ösvény a tövükben. Csak helyenként eléggé benõtt vadcsapást találtam, így azon folytattam. Egyébként majdnem a sziklák tövénél is látható néhány nagyon régi támfal maradványa. A következõ sziklák között kissé lankásabbnak bizonyult a hegyoldal, így föladtam a lenti túlzottan is veszõdséges haladást, s fölkapaszkodtam a fennsíkra. Más nem volt hátra, mint újra leereszkedni a Szent Margit-kápolnához, mivel körbe akartam járni a hegyet.


Újrakezdtem a betonutat. Nem kellett sokat mennem, s szép bazaltorgonákat láttam. Természetesen rögtön azt néztem, van-e valamilyen följutási lehetõség. Létezik egy végig kikövezett, a szükséges helyeken lépcsõs kaptató. Kiderült, két kanyarral szó szerint bevisz két bazaltoszlop közti terembe, ahonnan az üledéket már rég kimosta a víz. Az általános panorámafotózással ellentétben, a sziklák fényképezéséhez egyszerûen kiválóak a fényviszonyok. Ragyogó kék ég hátteret biztosított a természet. Fotózást követõen vissza a betonrútra. Ez a lépcsõ igazából vízelvezetésre készült (a talajerózió csökkentésére), viszont egyértelmûen látszik, hogy itt a túrázókra is gondoltak. A végén azt a két kanyart, szerintem a mi kedvünkért tették bele.


Továbbra is szép sziklákat lehetett látni, s még egy helyen letértem az útról fényképezni, de a legszebb részt már magam mögött hagytam. A S – S+ elágazást elérve, a hosszabb visszautat választottam, és a S+-on, fölkaptattam a vár elõtti elágazásig, majd a sárga háromszögjelzésen ereszkedtem le a Dobára vezetõ útig. Innentõl a sárga jelzésen értem el a Hegy-kutat. Némi levezetõ gyaloglás következett a kocsmáig. Átöltöztem, ittam egy kapucsínót és hazafelé vettem az irányt. Mivel a Vödörvölgyi Mikulás óta nem túráztam, így most fõként a jelzésekrõl történõ letéréseknek köszönhetõen (majdnem négy-kézlábas emelkedõk) összeszedtem egy kis izomlázat.


Ismét egy nagyon szép idõs, kellemes túrával zárhattam az évet. Köszönet a rendezésért. Mindenkinek boldog, túrákban gazdag újévet kívánok!


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. A 800 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt/hûtõmágnest, Somlói galuskát, teát, vagy forralt bort kaptak a túrázók.


 

 
 
túra éve: 2012
Vödörvölgyi MikulásTúra éve: 20122012.12.12 21:03:54

Vödörvölgyi Mikulás


GPS-el mért távolság: 15 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 335 m.


Ragyogó napsütésben, de metszõen hideg szeles idõben mentem Almádiba. Farkasgyepûtõl 200 méternyire, fényes nappal, termetes vaddisznó kocogott át az úton. A rajthelyre belépve, a sor láttán azt hittem jó sok idõbe fog telni a benevezés. Ehhez képest 10 perc múlva indulhattam. Elõtte persze üdvözöltem az ismerõsöket.


Tempósan gyalogoltam kifelé a városból. A szokásosnál késõbb melegedett le rólam a szokásos réteg ruha. Az elsõ ellenõrzõ pontot gyorsan elértem. Pecsételés után, elraktam a hátizsákba a kapott almát és a fölöslegesnek vélt kesztyût és sapkát, s gyerünk tovább. A dombgerincre följutva elég jó a kilátás, s végre újra elhagyhatom a lakott területet. Kellemes erdei sétát követõen, a vártnál hamarabb értem el a következõ EP-t. Lefelé vettem az irányt, megtenni a kitérõt a következõ ellenõrzõ pontra. Elõször Viktor jött szembe, majd Zsuzskáék gyõri csapata. Kisvártatva beértem Szentkirályszabadjára. A jelzés az iskoláig vezetett.


Újabb pecsét. Összefutottam a népes egyesületi csapatunkkal. Ittam egy bögre teát, majd megkóstoltam az Izáék készítette puncsot. Finom. Beszélgettünk egy kicsit, s indultam tovább. Az ellenõrzõ pont melege, kilépve visszaütött. Még az ellenõrzõ pontra vezetõ kaptatón sem tudtam rendesen kimelegedni. Kis gyaloglás és jött a túra legszebb része, a Malom-völgybe vezetõ lejtõ, s annak gyönyörû sziklái. Készítettem is néhány képet. A völgybe leérve, rátértem a rajtban kapott lapon szereplõ, kerülõ útra, ami nem tartott sokáig. Miután visszatértem a zöld jelzésre, kisvártatva újra elértem Almádit. Igaz, Szentkirályszabadján szóltak, hogy a családsegítõnél nem lesz ellenõrzõ pont, azért a kiírás szerinti útvonalon, arra mentem. Egy 15 km-es túrát, minek rövidítenék? Már csak egy kiadós városi séta és be is értem a célhoz.


Elõször is gyorsan átöltöztem, s csak utána mentem be igazolni. Megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, majd az Észak-Dunántúl kupát, amelyet a hét teljesítésbõl, végre elõször a záró túrán tudtam átvenni.


A túra kellemes, bár sok benne a lakóterületen vezetõ rész és egy kicsit rövid. Az is igaz, ilyen hideg szélben ennyi elég is volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 300/200 Ft-ért térképvázlatos igazolólap (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép ajánlott hozzá), a célban pedig oklevél és kitûzõ. A Mikulásnál szaloncukor és alma, Szentkirályszabadján citromos tea (valóban citrommal) volt az ellátmány.


 

 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20122012.12.04 22:42:35

Bakonyi Mikulás 18


GPS-el mért távolság: 19,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 635 m. A valóságban, a parkoló oda-vissza útjával és a teázó megállásainknak köszönhetõen 23,2 km-t mentünk, 670 m szinttel.


Reggel fölvettem Patrikot Bakonycsernyén és átautóztunk Csesznekre. Nyolc óra körül érkeztünk, és simán találtunk parkoló helyet a temetõnél található nagy parkolóban, pedig tartottam egy kicsit tõle. Ilyen szempontból jól vizsgázott a hosszabb távokra is vonatkozó új rajt/cél hely. Viszont tömegközlekedéssel nehezebben közelíthetõ meg. Elég sokan voltak, de gördülékenynek bizonyult a nevezés. Jó sok ismerõssel találkoztunk. Megkaptuk az igazoló lapot, s már neki is vágtunk a távnak. Néhány dolgot csak otthon néztem meg. Az igazoló lap naprakész. Az Ördög-gáttal kapcsolatban már szerepel az idei évben létesített falépcsõ is.


Kényelmes tempóban kezdtük a túrát. Patrikot visszafogtam egy kicsit, ne kezdjen sietni, mert régen túrázott már. A változó halmazállapotú csapadéknak köszönhetõen a fotózás feltételei messze nem optimálisak, így az Ördög-árokig csak kétszer vettem elõ a gépet. Jót beszélgetve haladtunk. Az elsõ emelkedõ után látom, Patrik arcán legördült egy izzadságcsepp. Hoppá! Túl meleg a sapka, amit adtam neki. A mai gyerekek leginkább kapucnit szeretnek használni, de az túrán nem nyerõ. Erre készülve hoztam sapkákat is. Megnéztem, mi van még nálam. szerencsére eltettem egy vékonyabb biciklis sapit is, s az megfelelõen komfortosnak bizonyult. Az út kellemes, még sehol sem csúszott.


Amikor megálltunk teázni, Béli Laci bácsi csapata elhúzott tõlünk, csak a cél közelében találkoztunk velük újra, Robiék pedig, az Ördög-árok bejáratánál értek utol minket, s Géza-házánál húztak el. Következett a túra legszebb része. Gyakran megálltunk fotózni. Mutattam Patriknak, két évvel ezelõtt, amikor a nõvérével vettünk részt a túrán, hol merültem fél combig a patakba, ami most száraz. Érdekes, mennyire változatos a sziklákat alkotó mészkõ megjelenési formája. Néhol csaknem egynemû, máshol vékony rétegû, néhol meg gumós. Egyszerûen gyönyörûek. A járással viszont vigyázni kellett. A vizes, gyakran simára kopott mészkövek nagyon csúsztak. Hol az ösvényen mentünk, hol a száraz patakmederben. Olyan helyeken másztunk át a kõakadályokon, ahol máskor két méternél is mélyebb a víz. Nem volt rossz. Elértük az Ördög-gátat. Már messzirõl láttam, hogy fából készült lépcsõfokok is vezetnek föl a hegyoldalban. Rögvest megnyugodtam, nem lesz gond az átkeléssel. Azért természetesen bementünk egészen a gáthoz is, hiszen olyan szép, hogy vétek lenne kihagyni. Folyásirány szerinti jobboldalon új sodronykapaszkodó jelent meg a sziklamászó kedvûeknek. A baloldali régi (a létesítés után egy, vagy két évvel a víz összetörte a vízszintes vas, járó pallóját) megszûnt, bár ott is föl lehet mászni. Megpróbáltam, nekem nem sikerült. Patrik elég könnyen följutott az elsõ fokra, ami régen a trepnit tartotta. Ott viszont megállt a tudomány. Se le, se föl. Kicsit messze a következõ fok, s a kõ is csúszik. Miután kézzel megtalálta a régi sodronyrögzítõ szemet, egy kis segítséggel már sikerült följutnia, én pedig körbe mentem. Föntrõl láttam, a szurdok túloldalán is készítettek falépcsõt, ami alighanem az itteni Ördög-lik barlanghoz vezet.


Meglepetésemre kék droidtól kaptam az igazoló pecsétet, pedig õk általában a Kõpince-forrásnál szokták várni az 50-es távon indulókat. Kerek repkény most vizsgák miatt nem tudott jönni. Ballagtunk tovább. A következõ gáton, csak lassan jutottunk át, mivel utolértek a gyõriek, s lett egy jó kis forgalmi dugó. A következõ rész is szép, de már könnyebben járható. Sajnos hamarosan elértük a völgy fölsõ kijáratát. Patriknak ez volt a túra legjobb része. Kényelmes úton ballagtunk tovább. Néhol kellett egy-két pocsolyát kikerülni. Megérkeztünk Géza-házához. Szokás szerint nagy élet volt a ponton. Viszont idén mások a pontõrök. Gyanús nekem ez a Mikulás! Mintha ismerném. Nem ugrott be rögtön. A társát viszont azonnal megismertem (rajta nem volt állszakáll). Laci az. Akkor pedig a Mikulás nem lehet más, mint Pintér Józsi. Jobban megnézem, és így is van. Nagyon jól kezelték a tömeget, különösen pedig a gyerekeket, akiknek igen csak tetszett ez a találkozás.


Megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl, s ezzel menetrendszerûen megjött a hideg is. Az aszfaltot elérve megettem az egyik szendvicsemet. Kereszteztük a 82-es utat. Ezzel pedig a megszokott dagonya érkezett meg, sajnos szintén menetrendszerûen, viszont ha minden igaz, akkor a számomra utoljára. Csúszott is, ragadt is a sár. Nem gyõztük keresni a könnyebben járható részeket. Mellettünk a benõtt út, mintha nem lenne annyira bozótos, mint szokott. Próbáljuk ki. Tényleg jobb. A túloldalt pedig mintha gyep lenne. Azt is megnéztem. Valóban az. Út is vezet rajta, mégpedig sármentes! Áthívtam Patrikot. Addigra sajnos a sár elég szépen vett ki az erejébõl. Itt megint jól haladtunk. Úgy néz ki, jövõre járható lesz ez a gesztenyés út, mert a következõ szakaszán már kiirtották róla a bozótot. Láttunk, és fotóztam egy-két érdekes fatörzs torzót. Az egyik, amelyet csak kisebb bozótharc árán lehetett megközelíteni, egészen kivételes. A kérge alapján alighanem vadcseresznye. Jószerével csak egy néhány centis rész maradt meg körben. A belseje teljesen kikorhadt, s ráadásul az idén ki is égett. Patrik elsõ ötlete nem jött össze. Be akart mászni az odúba remetének. Lebeszéltem róla, másként az anyja agyon csapott volna bennünket, mert az elszenesedett részekhez való hozzáérés nélkül lehetetlen bemászni, az meg nyomot hagy a ruhán, nem is akármilyet.


Megkaptuk a következõ pecsétet, elvonultunk egy diófa alá, inni egy kis teát, s mentünk tovább. Ahogy nekem, úgy Patriknak is tetszett az út mentén húzódó sötét fenyves. Természetesen, biztonságos távolságból megnéztük a Károly-házi-víznyelõt. A sárga jelzés, és ezzel együtt a 30-as és 40-táv becsatlakozása elõtt találtunk egy asztalt és padot, így újabb teaszünet következett. Volt, aki a hosszabb távosok közül ellenõrzõ pontnak nézett bennünket, s nagyon csalódott volt a fölösleges kitérõ miatt. Ballagtunk tovább. A Zörög-tetõre vezetõ kaptató, szép, bár alaposan megszuszogtatja az embert. Patrik eddigre elfáradt, ráadásul az elõzõ heti boka sérülése is éreztette hatását. Ennek megfelelõen a hátralévõ teljes szakaszra belassult. A bokáját fõként a lejtõn érezte. A hegyen megkaptuk a következõ pecsétet. Kerítés mentén talpaltunk, aminek elmaradását követõen sokkal szebb lett a táj. A lejtõs rész elején pedig pláne. Kisvártatva elértük Cseszneket. Patrik megállapította, megkerültük a várat. Hát igen, bár meglehetõsen nagy körön. A Kõmosó-árok bejáratánál újabb ellenõrzõ pont, majd a P+-on fölkaptattunk a régi zsidó temetõhöz. Szerencsére, mind a fölvezetõ, mind pedig a levezetõ részen készült az idén falépcsõ. Mennyivel könnyebb így lejutni. Sokan estek itt az elõzõ években. Már csak egy rövid séta volt hátra a célig. A templom után, két ló próbált némi csemegét kérni tõlünk, de semmi egészséges nem volt nálunk. Beértünk a célba, átvettük az emléklapot, kitûzõt. Megkaptuk a teát és a szokásos szendvicset. Mivel sûrû, apró szemekkel elkezdett esni a havas esõ, csak a teát ittuk meg, s irány a kocsi. Majd annak a biztonságában eszi meg Patrik a szendvicset. Ráérõsen ballagtunk a kocsihoz, mivel majd két óránk volt Patrik buszának az indulásáig, s nagyon kényelmesen át lehet érni Bakonycsernyére egy fél óra alatt.


A túra kellemes, látványos. Az Ördög-árok, a fa lépcsõfokoknak köszönhetõen könnyebben járható, mint tavaly. Szerintem, a megfelelõ rajt/cél szervezésnek köszönhetõen az új hely is bevált. Egész normálisan lehetett parkolni is, igaz fõként 4-500 m-re a sörözõtõl, tehát az elõzetes aggodalmaim alaptalannak bizonyultak. Amennyiben jövõre is ez marad a rajthely, ha nem akarok valamiért az 50-es távra nevezni, akkor az megadja a lehetõséget, hogy a 18-as távot, számítógépes térképen mérve, ~26; ~31, vagy ~35 km-esre bõvítsem, a terepviszonyoknak és mondjuk éppen a térdemnek megfelelõen, úgy, hogy végig a túra hivatalos szakaszait használom föl, kihagyva a monoton zirci részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. A 900/800 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürke árnyalatos térképes igazolólapot (amely egyben 20 %-os cartographia-s kupon) kaptunk. Géza-házán pici csoki Mikulás és szaloncukor, a célban pedig a szokásos, méretes, parizeres, savanyú káposztás szendvics volt az ellátmány.


 

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20122012.11.29 20:56:23

Régi templomok nyomában 35


GPS-el mért távolság: 36 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 785 m. Ennél másfél kilométerrel többet mértem, köszönhetõen a jelenlegi GPS-em szoftverének, amely 5 másodpercenkénti rögzítésre állítva, a 3-10 m-es kitéréseket nem szûri ki, mint hibás elütést, hanem rögzíti, így az ellenõrzõ pontokon a fotózás, jobbra-balra pár métereket is. A telefonomé is 5 másodpercre van állítva, de az, az ilyeneket kiszûri. Az EP-k körüli nyomvonal néha úgy néz ki a számítógépen, mint egy macska által alaposan szétpofozott fonal gombolyag. Otthon, összeadva ezeket a kis kitérõket, magam is meglepõdtem a másfél kilométeres eredményen.


Reggel, a Káli-medencén keresztül, mentem Révfülöpre, szép tiszta idõben. Reménykedtem, jók lesznek a fotózás feltételei. Letettem a kocsit, s átvonatoztam Tomajba. Nem voltunk túl sokan. A rajt helyét nem volt nehéz megtalálni, csak a túra szalagozását kellett követni. Kerek repkénynél és kék droidnál beneveztem, megnéztem a térképet és az itinert, amiket egyébként már a szervezõk honlapján is tudtam tanulmányozni, elrendeztem a cuccaimat, kimentem az iskola elé és vártam, hogy a GPS összeszedje a mûholdakat. A vasútállomástól az iskoláig vezetõ szakasz nem bizonyult elégnek. Reggel, a telefonomé is elvesztette a mûholdakat Révfülöpön, tehát valami külsõ, vételi probléma lehetett. Amint megvolt a helymeghatározás, nekivágtam a távnak.


A „politikus úton” (bicikliút) kényelmes tempóban átsétáltam Badacsonyörsre. Mire átértem, már nem éreztem a gyapjú pólót sem (Elsõ felvételnél szúrt és viszketett tõle a bõröm. Érdekes, hogy ahogy megizzadtam, akkor szûnt meg a viszketés, pedig az izzadságtól, elvileg fokozódnia kellene.), viszont kezdtem kimelegedni. A Szent Antal kápolna hamar meglett, felírtam a miserendet, és mentem tovább. Mivel stabilan emelkedett az út, megszabadultam a pulóvertõl. Ismét olyan itiner volt a kezemben, amely tartalmazott utcaneveket, és ennek megfelelõen, lakott területen sokkal jobban használható. A kapott térképet kétszer kellett megnéznem, másutt a leírás és a szalagozás untig elégnek bizonyult. Ahogy mentem fölfelé, lett egyre meredekebb az emelkedõ. 2-300 m-en rövidebben kellett fogni a túrabotot is. Fölérve viszont kellemes erdei terep következett. Erdõirtáson keresztül értem el a Salföldi-kolostorromot. Fölírtam a nevet, bejártam a kolostort, fényképeztem. Az egyetlen épen maradt csúcsíves ablaknál meg is lepõdtem, mit keresett egy középkori, európai, katolikus templom ablakában a Yin és Yang szimbólum.


Kicsit újra visszakapaszkodtam a hegyre, hogy elérjem a kék jelzést, amelyet aztán jó darabon követtem. A Cseres-hegyrõl leereszkedõben, a Balaton-felvidéken elõször, légyölõ galócába botlottam. Kicsit késõbb végre kilátás nyílt a Csobánc felé. Sajnos sokkal rosszabb, mint reggel, de hát ez van. Az ellenõrzõ pontot hamar letudom, s megyek tovább. A Bács-hegyen, volt némi bozótharc a szalagozáson, mivel kissé benõtt az ösvény, viszont utána igen kellemes a Kopasz-hegyre vezetõ út. A hegyrõl kiváló lenne a kilátás, ha nem lenne ennyire felhõs, párás az idõ. Most inkább az adja a látvány szépségét, ahogyan a hegyek elõsejlenek a párából, vagy ahogyan felhõsipkát viselnek. Rövid nézelõdést követõen elindultam lefelé. Az itteni lépcsõsor nem olyan hosszú, mint a Bujdosók-lépcsõje (a turistautak.hu szerint 277 lépcsõfok), ráadásul a fokok is jobbak (szélesebbek, kevésbé csúszós anyagból készültek, és csak elvétve lejtenek kifelé). Lent a Kisfaludi templomromnál lebélyegeztem az igazoló lapot. Továbbindulva nézem, merre tovább. Amint rájöttem, hogy a tanösvényen az irányt fából készült kék rovarok jelzik (szerintem, s nem pedig gombakalapok), illetve az itiner a templom felé irányít, meg is van. Arra kell menni, amerre a rovar feje mutat. Ennek megfelelõen folytatom a túrát. A kocsmát kihagyom, s jó hosszan ballagok kifelé a faluból (itt jó lett volna az itinerben egy utcanév, mert túl hosszú a kivezetõ szakasz). A Kerekikáli templomromot hamar elérem, a vetésen át, ahol elég jól ragad a föld. Újabb pecsét, fotózás, s gyerünk.


Kezdek éhes lenni, így a füves részre érve megeszek egy szendvicset, illetve iszok egy kis teát. A füves úton ballagtam az aszfaltig, majd arra rátértem. Sajnos jobbra vezetett a túra, pedig balra a Szentbékállai-kõtenger felé sokkal látványosabb lett volna, de hát ez most a régi templomokról szólt. A kék jelzés elérésekor jött el az a pont, ahol a térképet is kellett nézni, mert a leírás nem tartalmazta merre térjek rá a jelzésre. Egyenesen és jobbra is kék jelzést láttam, és kivételesen szalag sem segített. A térkép alapján elindultam jobbra, s rövidesen, a buszmegállónál megláttam egy szalagot is. A keresztezõdésbõl láthatatlan. Leszedtem, s visszavittem a keresztezõdés utáni elsõ fa ágára kötöztem, segítendõ az utánam érkezõknek. A következõ ellenõrzõ pont hamar megvan, s ismét kimelegedhettem a Fekete-hegy tetejéig. Beragasztottam a bélyeget az igazoló lapra (természetesen nem oda ahová kellett volna), s fölmentem a kilátóba. A párás idõben gyengébb a kilátás, mint a Kopasz-hegyrõl volt és a fák is nagyobb szektort takarnak. Leereszkedtem a hegyrõl és hamarosan Köveskálra értem. A mosóházat megnéztem, lefényképeztem, s gyerünk tovább. Mivel nem álltam túl jól a vízzel, ezért néztem, van e letérés nélkül, valamilyen kocsma. Nem jött össze. Nem gond. Utolértem egy csapatot, akik hasonló tempóban gyalogoltak, mint én. A Sóstókáli templomromig hol én mentem elõl, hol õk. Aztán fotózás miatt inkább lemaradtam. Felírtam a tábla számát, s igyekeztem letudni a Kõvágóörsi-kõtengerig hátralévõ monoton szakaszt. Egy helyen letértem megnézni, vajon miért van bekerítve egy kiszáradt fatörzs, de nem tudtam rájönni. Sajnos elkezdett fájni a térdem külsõ része, így lassabban haladtam, fõként az emelkedõkön. A múlt héten tartottam tõle, akkor nem lett semmi gond, most viszont nem volt elõjele. Vissza az útvonalra. Elkerített részen szarvasmarhák legelésztek. Le akartam fényképezni egy igen jó kondiban lévõ, szép tiszta bundájú szürkemarha bikát, de nem igazán jött össze. Nem akart fotómodellkedni, hanem lehajolt inkább legelni, viszont a hangos szuszogásával adta jelét nemtetszésének így lévén csak egy villanypásztor köztünk, elhúztam a csíkot. Mondjuk ez három soros villanypásztor volt, én meg csak azt láttam eddig, hogy az egysoros mennyire nem zavarja õket a mozgásban, de nem volt kedvem a saját bõrömön kísérletezni. A kõtengernél letértem az útvonalról egy kicsit fotózni. Sajnos a falu szélén lévõ része elképesztõen szemetes (40-50 autógumi, kiselejtezett bútorromok, rõzse- és szõlõ venyigekupacok, stb.). Nem tudom, a falu hogyan engedheti meg magának, hogy a fõ turista látványossága ilyen legyen.


Kõvágóörsön az elsõ kocsmában ittam egy kólát, s jó hosszan talpaltam, mire a falu végére értem. A következõ pont hamar megvan, ahol a pecséthez péksütemény járt, amit gyorsan megettem. Visszamentem a falu széléig, majd hangulatos erdei úton ballagtam Révfülöp felé. Elkezdett sötétedni, s ezzel együtt rohamosan hûlt az idõ. Még volt annyi fény, hogy az Ecséri templomromnál normálisan tudjak fényképezni. Itt már nagyon megmutatkozott a régi ultrakompakt gépem, és a mostani bridge gép közti különbség. Azt már elõ sem vettem volna, ezzel pedig kiváló képek jöttek össze. Ezzel a géppel, nyáron, bükkerdõben is lehet állvány nélkül fotózni. Bélyegzést követõen begyalogoltam Révfülöpre. Ahogy jobban ért a szél, visszakéredzkedett rám a reggel levetett pulóver, ráadásul egy plussz sapi és a kesztyû is. Az utolsó ellenõrzõpontot hamar megleltem, s utána, immár sötétben, a kiírás szerinti útvonalon ballagtam be a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


A távon belül az útvonalválasztás jó, sok helyen látványos. Ezen a párás idõ elég sokat rontott. A túra kellemes. Folyadékpótlás nem volt, de nem is probléma, mivel az útba esõ falvakban volt nyomós kút is kocsma is, amelyek az útleírásban is szerepletek, és forrást is útba ejtett, s szerencsére enyhe az idõ így nem kellett nagyon, meleg innivaló. Nagyon jók az ellenõrzõ bélyegzõk. Ahol volt, mindegyik az adott templomromot ábrázolja.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért Cartographia-s szürkeárnyalatos térképet (saját térképre nem volt szükség, csak a zsebemet húzta), kiváló itinert és szalagozást, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Látszik, hogy a terv szerinti egyszeri rendezés ellenére komoly munkát fektettek az útvonal kitûzésébe, és az útleírás elkészítésébe. Sabarnál és a célban müzli szelet, Kõvágóõrsön péksütemény (sajtos, virslis, pizzás) volt az ellátmány.


 

 
 
LővérekTúra éve: 20122012.11.20 20:51:33

Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,2 km (Nem elírás. A GPS-nek nem volt véletlen elütése, végig a kijelölt útvonalon mentünk.); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 770 m.


Kivételesen, jó látási viszonyok között autózhattam a rajt helyére. A megszokottnál hosszabb készülõdés következett, mert valami gyanús a térdemnél. Lehet, hogy elõzõ héten a 4 fokos átlaghõmérsékletû idõben történõ montizásnál megfázott? Kicsit mintha be lenne dagadva. (A túra végére rájöttem, nem a hideg volt a fõ probléma, inkább egy félig-meddig esés jellegû leszállás a biciklirõl. Azért talpon maradtam, csak a bicikli feküdt el. Jobb lábbal sikerült elõször kilépnem a pedálból, viszont balra dõltem. Aki használ SPD pedált, tudja, ilyenkor könnyen sérülhet boka és térd, mire hirtelen sikerül kirántani a lábat a pedálból.) Bemelegítõ krémmel bekentem, s irány nevezni. A fentiek miatt, elõvigyázatosságból a 25-ös távot választottam, nehogy úgy járjak, mint 2009-ben (másfél hónap túraelvonás).


Épp indultam, amikor beértek Veráék. Kiderült ugyancsak a 25-ös távra neveznek, így megvártam õket, s együtt indultunk, nyolc elõtt pár perccel. Szép napsütéses, bár szeles idõben ballagtunk kifelé a városból. Végre megtört az átok! Jók a látási viszonyok. Ennek megfelelõen gyakrabban kerültek elõ a fényképezõgépek. Nem mentünk túl gyorsan, így elég sokan megelõztek. Végre kiértünk a városból. Az utolsó kivezetõ emelkedõn, tacskónyi méretû kutya csatlakozott hozzánk, s nem volt hajlandó visszafordulni. Sár nincs, ennek megfelelõen kellemes utakon és ösvényeken értünk Ágfalvára, amibõl kedvencem az utolsó, fenyvesben vezetõ szakasz. Vera elhatározta, a faluban megnézi a kutya nyakában látható bilétát, hátha talál rajta telefonszámot. Erre azonban nem került sor, mert alig értünk be Ágfalvára, lemaradt tõlünk, megugatni az összes falubeli kutyát. Mentünk tovább. Automatikusan az igazolólapon található kocsmához ballagtunk, amit zárva találtunk. Elõ az itinert. Megvan, tovább kell menni, mert ez a kocsma megszûnt. Megvan az ellenõrzõ pont. Pecsételés után frissítés. Egy kis kólával emeltük a vércukorszintünket. A negyvenes távon ezt Brennbergbányán szoktam megejteni, de most ez az egyetlen ittasellátó hely a Károly-kilátóig, amit viszont nem szeretek.


Megyünk tovább. Egy kis lépcsõzést követõen tízen méter magas májusfát láttunk, egy bábuval a teteje közelében. Amikor a faluból kivezetõ kis utcába fordultunk, néhány aranyesõ virágot fényképezhettünk. Késõbb volt egy kis sár is, de simán kikerülhetõ, kivéve a Fehér úti tó elõtt. Mi ott is ki tudtuk kerülni, Kristófnak azonban sikerült bokán fölül belelépnie. Azt gondolta, a nyolckerekû szörnyeteg által összegyúrt sár megtartja. Persze, hogy õ volt egyedül túracipõben, mi pedig bakancsban. A tó felé vezetõ szétmosott út egy moréna halom oldalába vágva vezet. Aszfalton érjük el az ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen frissítés, egy kis zsíros kenyérrel. Eddigre a GPS szerint letudtuk a túra felét, viszont a szintnek csak a harmadát. Ennek megfelelõen rögtön emelkedõvel kezdtünk, bár ez csak rövid volt. Ezt követõen leereszkedtünk a Kovács-patak völgyébe. Egy kis vízszintes, majd kezdtük a túra második legnagyobb emelkedõjét, a Poloskás-bérc felé. Elég puha az út az elmúlt esõktõl. A fölsõ harmadán, kárpótlásként szép a kilátás. Meredek ösvényen ereszkedtünk le a Köves-árokba, csak azért, hogy megkezdhessük a túra legnagyobb emelkedõjét az Ultrára. Itt hamarjában 140 méter szintet szedtünk össze (a két emelkedõ együtt a túra szintjének bõ egyharmadát jelentette). Egy kis szuszogás, s ereszkedünk le a Tolvaj-árokba. A letérést egyébként majdnem benéztem. Épp elõvettem a térképet, mert úgy emlékeztem itt lesz valami, s azzal a lendülettel el is mentem az ösvény mellett (pedig tényleg kiváló a szalagozás, viszont kellõ oda nem figyeléssel bárhol, bárki el tud tévedni). Szerencsére nem egyedül voltam. Az ösvény száraz, de így is óvatosan kell haladni. Lent az árokban friss K+ jelzésre bukkanunk, amely a 2011-es kiadású Cartographia-s turistatérképen sem szerepel. Újabb adalék a Soproni-hegység jelzéskatyvaszához. Nem baj, hogy itt van, mivel két bürüt is készítettek a patakra. Kíváncsi vagyok, mikorra viszi el a víz, elvégre is a Tolvaj-árokban van, mert folyamatosan átalakul a meder és vele együtt az ösvény. Azért így sem járható könnyen. A megszokottnál korábban, és meredekebb úton kaptattunk ki az árokból. Az emelkedõ után nagyon kellemes út vezet a Várhely-kilátó felé. A végén azért van egy kis kaptató.


Megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s mivel végre szép az idõ, irány a kilátó. 3-4 éves forma apróság jön le éppen a kilátóból. A célban is találkoztam velük. Szerencsére rajtam a hátizsák, így fönt nem visz el a szél. Süvít rendesen, aminek megfelelõen rövidre vettem a nézelõdést és fotózást. Lent megettem a Sportszeletet, s gyerünk tovább. A Bella-emlék közelében megnéztük a vaskori halomsírt, s a volt vasút nyomvonalán vezetõ nagyon hangulatos úton gyalogoltunk. Egy fatönkön találtam egy fél pár jó minõségû, biking jelzésû gél párnás tenyerû õszi-tavaszi biciklis kesztyût, amit leadtam a célban. Az aszfaltos részen Kristóf fitymálta a Lõvér kalandpark akadályait. A Károly-kilátó elõtt érdekes, lant formán nõtt kettõs fát látunk. Kis frissítés, megkezdtük a leereszkedést a városba. A száraz ösvényen elég jól megy. Szerintünk. Egy másik csoport velünk egy idõben indult el a sárga háromszögjelzésen, s ugyancsak egy idõben érte el a Lõvér Hotelt is, pedig az õ útvonaluk, másfélszer olyan hosszú. Immár csak egy kis városi szakasz volt hátra, amit hamar letudtunk. A turistajelzés is elég jó, ráadásul az itiner is az, szépen utcanevekkel, és még szalag is van, ahol kell.


Beértünk a célba, átvettük a kitûzõt, emléklapot, megettük a virslit, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Ez évben igazán kellemes volt a túra, végre napsütéses idõben, jó talajviszonyokkal.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó, mondhatnám kiváló, ha a Dr. Fehér Dániel-forrásnál kaphatnánk egy kis meleg teát. A 900/850 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, színes térképes igazolólapot, nagyon jó itinert, kiváló szalagozást kaptunk. A térkép ugyanaz, mint elõzõ évben, természetesen ugyanazokkal a hibákkal, amit tavaly megmorogtam a beszámolóban, viszont sokat segíthet az itiner, amit az idén ismét kaptunk. A Dr. Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, hagyma, csalamádé savanyúság édes változata, paprikakrém és kétféle szörp, a Várhely-kilátónál Sportszelet, a célban pedig jófajta virsli és forró tea volt az ellátmány.


 

 
 
Bakony szurdokvölgyei/Bakony FélmaratonTúra éve: 20122012.11.14 21:19:56

Bakony szurdokvölgyei 25


GPS-el mért távolság: 24,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 320 m.


Nem rajongok a nem körtúrákért, mert megközelítésük nehézkes, többletidõt igényel. Kivétel a Fehér-Vár-Palota, ahol a két város között negyedóránként van busz. Itt másfél-két óránként. Alapos rátartással kell tervezni az utazást. Azonban elõzõ nap átfáztam montizásnál, s éreztem valami nincs rendben ezért a túrán történõ indulás mellett döntöttem. Már többször sikerült a kezdõdõ betegséget gyalogtúrával elmulasztani. Nem voltunk túl sokan a nevezésnél, mégis lassan haladtunk, mert egy személy intézett mindent és elég szép számmal jelentek meg túrázni vágyók. Végre kezemben az igazoló lap. Gyorsan átfutom. OK. Arra megy a mit gondoltam, s már neki is vágtam a táv teljesítésének. Kényelmes tempóban gyalogoltam kifelé a városból. Ahhoz képest, hogy milyen barátságtalan idõben várakoztunk reggel a buszra, most igen kellemesre változott. Még a városon belül megszabadultam a második réteg fölösleges ruhától, nehezítve a hátizsákot. Még nem hagytam el Zircet, amikor a szélálló sapkát is lecseréltem. De jó lett volna elõzõ nap az ilyen idõjárás a néhol csak 50 m-es látást biztosító köddel, a 4 fokos átlaghõmérséklettel és a jeges széllel szemben.


Végre letérhettem az aszfaltról, s kellemes mezei és erdei úton ballaghattam. Gyönyörûek az õsz színei a Cuha-völgyében. Ismerõsök értek utol, s egy kis beszélgetés kedvéért fölgyorsítottam. Beszélgetés közben gyorsabban telik az idõ. Már a város határában is lestük, mennyi víz van a Cuhában, s latolgattuk, mennyire lesznek nehezek a gázlók. Ez a számukra okozott gondot, mivel futócipõben teljesítették a távot, az pedig csak a vízmentes (isten mentse a víztõl) kategóriába tartozik. Én inkább a Cuha-völgyi sártól tartottam az elmúlt esõzések következtében. Szerencsére errõl szó sem volt. A patakot természetesen most sem a piros jelzésen kereszteztem, hanem tettem egy kispistázó kitérõt a vasúti híd felé. Számomra érthetetlen, miért nem erre jön a jelzés, hiszen csak 50 m kitérõt jelent (déli irányból viszont kb. 200 m-t, amit a síneken kell megtenni, be nem látható kanyarban), viszont kicsit nagyobb víznél igencsak próbára teszi az ember ügyességét az átkelés. Ettõl kezdve a patak jobb partján vezetõ ösvényt viszont nagyon kedvelem. Hamarosan elértük Porva-Cseszneket, ahol Anita fogadta a túrázókat, egy kis mandarinnal és innivalóval. A kabátom is melegebb, mint kéne, és ennek megfelelõen ki is izzadtam, így gyorsan továbbindultam.


A murvás utat egy méteres sáv kivételével avar borítja. Meglepetésre nem sokkal gyalogol elõttem a Bödõ família. Valamivel elõttem rajtoltak. Normál esetben esélyem sincs tartani velük a lépést, s percek alatt eltûnnek a horizonton. Õk sem bakancsban jöttek, így eléggé óvatosan keresztezték a patakot, s a második gázlónál utolértem õket. Jót beszélgettünk Vinyéig. Tudom õk is szeretik a kerékpáros teljesítménytúrákat, elmondtam, hogy jövõre a Vértesi Kerekezésnél tervezek újra egy hosszú távot is, ami nem megy erdészeti aszfaltúton, hogy ne legyen gond az engedélyezéssel. Amikor kitaláltam, hogy jó lenne egy Vértest körbekerülõ táv, és elkezdtem tervezni, magam is meglepõdtem, hogy a számítógép szerint teljesen szabályosan (ehhez azért kell egy 100 m-es murvás szakasz Csákberény és Csókakõ között a borúton) 110 km körül van. Gyorsan le is tekertem a távot, viszont mivel semmiféle térképet nem vittem magammal (otthon felejtettem, illetve a GPS-emen sem volt semmi), egy elágazást benéztem Tatabánya elõtt, s kerültem egy kicsit, nincs pontos adatom, de az biztos, hogy kevesebb 120 km-nél, a szint pedig 1000 m-nél (nekem a 121,4 km-re kereken 900 m szint jutott, de az igazi út egy kicsit szintesebb). Az õszi kisgyóni túrára, ami az idén esõ miatt elmaradt, tervezek három aszfaltos távot, 50; 80 és 110-120 km, amibõl a leghosszabbat még csak számítógépes térképen mértem le, a másik kettõt végig tekertem már és az itiner is készen van. Ez utóbbi táv érdekli õket, s még tippet is adtak, hogy a Mór – Bakonycsernye szakaszon jó lenne beletenni, a Nagyvelegi kitérõt. A 60-as montis táv viszont hidegen hagyta õket. Elmondtam, én csak a távok kitalálását és a szükséges jelölést vállaltam, a többi szervezési feladatot nem.


Vissza a túrához. A gázlóknál nagyon kevés a víz, így gyorsan haladtunk. Ha nincs 20-25 centinél mélyebb víz, akkor engem bakancsban, kamáslival nem zavar, simán átgázolok rajta és kész. A szurdokrész gyönyörû. Kis idõ múlva megérkeztünk Vinyére. A Vinye.hu büfében volt az ellenõrzõ pont. Hibáztam, nem ettem zsíros kenyeret. Ekkor még nem éreztem magam éhesnek. Eddig a táv sem igazán megerõltetõ. Majd 14 km-re jut 40, az-az negyven méter szint. Bezzeg az Alsó-Cuha-szurdokból kikapaszkodásnál, úgy 200-250 m-en összeszedtünk 70 m-t. Ittam egy bögre jó forró teát, s továbbindultam. A Bödõ família gyorsabb volt, hamarabb indultak. A rövid távokon elég szép számmal indultak gyerekek is.


Vinye alatt, a Kõpince-forrásig, illetve a Hódos-érig száraz a Cuha medre, megkönnyítve a haladást. Szépek az erdõ színei a Zsidó-rétnél. Az erdõbe beérve, meglepetésszerûen ellenõrzõ pontba botlottam. A pontõr elmondta, egyszerûen túl hamar értek oda az elsõ túrázók és futók, így csomagokkal felpakolva nem tudta elérni a kiírás szerinti helyét. A futóknál ez jelentett is problémát. Aláírás után, ballagok tovább. Az Alsó-Cuha-szurdok alaposan lelassít. Gyakran állok meg fotózni. Gyönyörû a szurdok, õszi színekben meg pláne. Víz csak itt-ott a medencékben. Lassan elérem az Ördögrét szélét, s ott a szalagozás, azonnal, az elsõ völgyben nekiindul a hegynek. Nem a kiírás szerinti S+-on vezet, hanem eggyel délebbi völgyben. Itt jött a fentebb említett jó meredek kaptató. Mire a meredek rész végére értem éreztem éhes vagyok. Nem álltam meg enni, hanem ballagtam tovább, a kellemes erdei úton. A Kenyeri-hegy közelében magányos futó jön szemben. Szóltam neki, ha a maratonon indult, akkor rossz felé megy. Szerinte viszont jó, mert arra megy a szalagozás. Hiába mondtam, hogy az a gyalogosoké, s a Cuhához visz, nem hallgatott rám, ment tovább. Késõbb, alighanem Csesznek szélén ért utol, amikor a fölösleges cuccaimat pakoltam be a kocsiba, ne cipeljem az utolsó kilométeren. Nem sokkal késõbb két futó jött szembe, mögöttük pedig kissé lemaradva hárman. Õket sikerült visszafordítani. Morogtak is a rossz jelölésen. A két táv találkozásához közeledve figyeltem, vajon mi lehetett a probléma. Az elágazás elõtt 20 m-el már láttam valami fehér lapszerûséget a fûben. Odamentem, s a futók útbaigazító táblája feküdt ott jól láthatóan, a nyíl a helyes irányba mutat. Fölvettem, s a két rajzszöggel visszatûztem a fára. Sajnos a két rajzszög ekkora szélben, a puha akáckéregben nem sokáig képes tartani a laminált lapot. A másik probléma, hogy a futók útvonalán érkezve, a gyalogosok szalagjai hamarabb, könnyebben észrevehetõek, mint a futóké.


Nyílt, hideg szeles, de szép kilátású részen gyalogoltam, majd végre beválthattam a fák közé. Az idõ jobb lett, én pedig olyan szinten éheztem, meg, hogy a cél elõtt 4-5 km-el kénytelen voltam egy energiazselét megenni. A S+-ról már látszik a vár. Beértem a faluba, s irány a Kõmosó-völgy. Jó szokásom szerint, amint lehet, lementem a patakhoz, ahol szembe találtam magam a trehány favágók által otthagyott ágakkal. Leküzdöttem. Jöhetett az utolsó emelkedõ. Ez is jó meredek, de a végén kárpótol a vár látványa. A vártól már csak egy kis kényelmes séta, s bent vagyok a célban. átvettem a kitûzõt, emléklapot, ettem egy kis inkább sós, mint zsíros kenyeret (a hideg miatt a szírt csak vágni lehetett, kenni nem), ittam rá egy kis jó forró teát, s hazafelé indultam. A nagy megfázást megúsztam, az arcüreggyulladást nem.


A túra nagyon kellemes, látványos. A Cuha ilyen alacsony víz- (szárazság-)állásánál viszonylag könnyen járható.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1100/1000 Ft-ért térképvázlatos igazolólap itinerrel (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép kell hozzá), a célban pedig emléklap és kitûzõ, járt. Porva-Cseszneken mandarin, ásványvíz, vagy üdítõ, Vinyén zsíros kenyér és tea, a 3. EP-n szaloncukor, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány.


  

 
 
Szarvas túrák - Döbröntei családi sétaTúra éve: 20122012.10.30 16:00:58

Szarvas 27


Két elõre betervezett és egy nem szándékos eltéréssel a GPS-el mért távolság: 31,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 630 m (otthon a MapSource számítógépes térképen történt mérések alapján, valamivel kevesebb mint 500 méter volt az összesített eltérés).


Reggel ébredésnél hallom, nagyon fúj a szél, s az ágy is húz vissza, a túra a szomszédban lesz, így aludtam még egy órát. Öltözésnél gondban voltam, mennyire öltözzem téliesen. Leballagtam a kocsihoz, s azzal a lendülettel visszamentem a télen használt túrakabátért, a biciklis windstopper dzseki helyett, ezzel teljessé vált a téli szerelés. Döbröntén szálingózott a hó. Öltözés, nevezés, s már úton is vagyok.


Elsõ feladat fölkaptatni a várhoz. Komótosan ballagok, legyen idõ bemelegedni. Néhány „gyors” (vízállókesztyûben nehezen megy a gép kihámozása a nylon tasakból, ugyanis ez a gépem nem idõjárás álló) fotó, és megyek tovább. A völgy keresztezését követõen van 2-300 m, ahol az emlékeim alapján megyek (túravezetõi tanfolyamon ezt tanítják kognitív térkép alapján történõ tájékozódásnak), mivel néhány jelzés nélküli elágazás következik. Hazai terepen vagyok, így semmi gond, még ha ennek ellenére régen is jártam erre.  Kellemes erdei út, majd ösvény visz le a Bitva-völgyébe. Ez egy kicsit sárosabb, mint a lefelé vezetõ rész. Némileg tartok az elsõ patakátkeléstõl, mivel kora tavasszal elég nehézkesre sikerült a föltorlódott fákon. Most semmi gond. Egyrészt, azóta készítetek bürüt a patakra, másrészt a patak kiszáradt. Utoljára 2003-ban volt száraz a meder. Elõreszaladva, a Bitvában viszont van víz, pedig 2003-ban az is kiszáradt. Most kényelmes sétát jelentett a következõ szakasz. Egy réteg ruha lemelegedett rólam, így bepakoltam a hátizsákba. Néhány szarvas keresztezi utamat, amint leereszkednek a Mánc-hegyrõl. Ez is jelzi, hogy nincs túl sok túrázó a 27-es távon. A Bitva keresztezése elõtt kis technikai probléma: a kamásli pántján jókora jéggolyó jött létre a hóból, enyhén szólva is kényelmetlenné téve a járást. Csak az aszfaltra kiérve tudtam megszabadulni tõle. Szorosabbra húztam a pántot, s mentem tovább. Bakonyjákón megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet.


A faluból egy mélyúton kaptatok kifelé, majd jó darabon villanypásztorok között gyalogoltam. Végre beértem az erdõbe. Sokkal kellemesebb a terep. Az idõ viszont hûlt. A leesett hófoltok kissé kérgesednek. Elérem Farkasgyepû szélét. Irány a Betérõ, egy kis maszek frissítésre. Bent beszélgetek egy kicsit, s megyek tovább. A zöld jelzés következõ kilométere eléggé nem szeretem szakasz a számomra. Útra döntött fák, és a sár nehezítik a haladást. Csúszkálok elég rendesen. Gondolkodtam is rajta, inkább kikerülöm a zöld négyszögjelzésen, de végül maradtam a kiírásban szereplõnél. Végre jobb szakaszra érek. A hó még mindig szállingózik. Sajnos a szél is fúj rendesen, de itt hátszelet jelent. Majd Polánytól lesz ez kellemetlenebb. Elértem a murvás utat, de hamarosan le is tértem róla. Szép az erdõ. A hirtelen jött hó, még érdekesebbé teszi a látványt. Az utolsó lejtõn csúszkálok egy kicsit s megérkezem a Csurgó-kúthoz. A füstszagot érzem meg elõször és csak utána látom meg a pontot. A pontõrök próbálnak mindent melegíteni, meg sütni. Van, aki nyársra tûzte a szendvicsét, s azt kísérelte meg meleg szendviccsé varázsolni. Megkapom a pecsétet, két méretes nápolyi szelet kíséretében (elvileg egy járt volna, de a vártnál jóval kevesebb az induló), csinálok néhány fényképet, s megyek tovább.


A zöld jelzés következõ kilométere meglehetõsen sáros, fõként a crossmotorosok áldatlan tevékenységének köszönhetõen. A patak, viszont szép a helyenkénti zúgóival. Miután elõször visz föl az ösvény a partoldalon, megszûnik a sár. Jóval kényelmesebb a gyaloglás. Elérem a vadászházat, s vele együtt a murvás utat. Ezzel vége a kényelmes völgyi sétának is, jön a kaptató. A zöldjelzés hamarosan letér a murváról, derékig érõ gazban és bozótban vezet. Máskor sem használom ezt a szakaszát, ilyen idõben meg pláne nem. Az a 2-300 m kerülõ a murván nem tesz semmit (otthoni számítógépes mérés szerint 150 m), így maradok azon. Rátérek a Z+ jelzésre és azon ballagok. Egy helyen, az erdõirtásnak köszönhetõen jó a kilátás, s megpillantom a távolban, a „Négyszögletes kerekerdõt”. Természetesen le is fényképeztem. Rátértem a sárga jelzésre, ami elõször kellemes erdei út és ösvény, majd szûk gazos ösvény egy villanypásztor mellett és végül újra kellemes utakon és ösvényeken halad. Így jutok el Magyarpolány szélére, ahol azzal a lendülettel, ahogy leértem egy lejtõ aljába, egyenesen meg is kezdem a kaptatót, mint ahogy biciklivel is szoktam. Ja, hogy közben a jelzés meg elment balra, azt bizony észre sem vettem. Föl sem vetõdött bennem, hogy másfelé is mehet a jelzés, mint egyenesen, ahol meg nincs mire festeni. Csak a faluban lett gyanús. Nem gond. Megyek tovább. A templom elõtt balra el, s megkezdem a kálvária megmászását. Szép a kilátás föntrõl. Vissza le, s immár a sárgajelzésen leballagok az ellenõrzõ pontra. Pecsételés után iszok egy bögre teát, és kezdem is a túra következõ szakaszát. Ez is emelkedõvel kezdõdik, ami ráadásul csúszik is egy kicsit. Végre letérhetek errõl az agyagos útról. Ettõl kezdve végig jó utakon és ösvényeken megyek a célig. A Szent-kútnál megállok fotózni. Késõbb egy túrázó párossal találkoztam, akik a teljesítménytúrázást összekötötték egy kis gombaszedéssel is. A Kerek-hegy mellett vezetõ részen, szép, évszázadnál öregebb fenyõfasor szegélyezi az utat. Még egy kis talpalás és a Bitvánál elérem Döbrönte szélét. Aszfalton begyalogoltam a célba. Átvettem a hûtõmágnest, oklevelet, kuponokat ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, s elindultam hazafelé. A célban nem volt a megszokott pezsgés és vidámság, hiszen csak nyolcvanegynéhányan indultak a három távon. Sajnos a hirtelen érkezett rossz idõ sokakat távol tartott, fõként az alkalmi túrázókat és a gyerekeket.


A túra útvonalválasztása jó, változatos terepen vezet. Sár volt, de sehol sem ragadt, csak csúszott, azt viszont néha elég alattomosan.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap itinerrel (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép ajánlott hozzá), a célban pedig oklevél és nagyméretû kitûzõ, vagy hûtõ mágnes, egy gyõri túrabolt és egy pápai sportbolt (mindkettõnek van webes boltja is) 10% kedvezményre jogosító kuponja járt. A Csurgó-kútnál méretes nápolyi szelet, Magyarpolányban tea (és alma?), a célban zsíros- margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, vegyes savanyúság és tea volt az ellátmány. Negatívum viszont, hogy a tea mindkét helyen, csak langyos.


 

 
 
DeákTúra éve: 20122012.10.25 17:29:20

 


Deák 40


GPS-el mért távolság: 41,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m.


Az Írottkõ túrán döntöttem a Deák mellett, a Tatabánya helyett. Mind a kettõ ÉDK túra. Mivel Zalában ritkábban túrázom, így ezt választottam. Nagyon korán visított az ébresztõóra. Nem esett jól a felkelés. Reggeli, pakolás, s gyerünk. Szendvicset nem kellett készítenem, mert mind a kettõ megmaradt elõzõ napról. Ismét fél hatos indulás. A látás rosszabb, mint szombaton. Türjéig alig egy-két kilométeren tudtam 60-nál gyorsabban menni. Söjtör közelében, már akár 80-al is „döngethettem”. A parkolás gyorsabban ment az elõzõ napinál. Beneveztem, üdvözöltem az ismerõsöket, s nekivágtam a távnak.


Az elsõ lejtõn kiderültek a korlátaim. Ezek, bizony lassúbbak lesznek, mint az emelkedõk! Hamar utolértem Veráékat, s Vas-völgyi-vadászházig együtt gyalogoltunk. Söjtörben már nincs köd. Rövidesen elérjük a Deák-kúti ellenõrzõ pontot. Nem kell lemenni a forráshoz. Az ifjú pontõrök viszont fáznak. Vera kisegíti õket gyufával és némi tanáccsal. Megyünk tovább. Az elsõ emelkedõrõl szép a kilátás. Elõkerülnek a fényképezõgépek. A keddi esõkhöz képest minimális dagonyával lejutunk a Vas-völgybe, ahol elég sok gombát látunk. A vadászháznál, ismét ismerõs adja a pecsétet és hozzá a teát. Elbúcsúzom Veráéktól, s megyek tovább. Kissé ki kell lépnem, hogy útitársamnak, aki a harmincas távon indult ne kelljen túl sokat várnia. Az elején szép a kilátás, majd beértünk a Börzöncei-hegyi pincesorhoz. Kisvártatva elérem az ellenõrzõpontot, ahol utolérek egy 70-es távon indult csapatot, aki az elsõ EP elõtt elõztek meg. Kíváncsi vagyok, ilyen tempó mellett sikerült-e teljesíteniük a távot.


Meredek aszfalt úton ballagok lefelé Börzönce felé. Már elõre örülök a várható kilátásnak. Mire odaérek, ahonnan lenne kilátás, megérkezik a köd. Hömpölyög elõre Börzönce felõl, s egy fél percen belül mindent beborít. Ahogy haladok lefelé, úgy lesz egyre hidegebb. A falu túlsó végén feltámad a szél. Felkéredzkedik rám az elõzõleg levetett pulóver. Eseménytelen aszfaltos gyaloglással érem el Zalaszentbalázst, ahol megkapom a következõ ellenõrzõ stemplit. A templom állapotában nincs szemmel látható változás tavalyhoz képest. Irány ki a faluból, a S+ jelzésen, ami csak a térképen létezik. Egy Y elágazásban meglepetés fogad, mindkét ág felé vezet szalagozás: jobbra mûanyag szalagok, balra krepp-papír. Azt hiszem, aki elõször jár erre, annak alaposan föladja a leckét. Eddig jobbra kellett menni, mivel a baloldali ág bozót miatt nehezen volt járható. A krepp papírszalagok, a fõszervezõ specialitását jelentik, s bár eddig mûanyag szalagok jelezték az utat, a kreppes baloldali ágat választom. A mûanyag szalagok alighanem nagyon helytelenül, tavalyról maradtak kint. Megyek a baloldali ágon, s hamarosan megérkezik a mûanyag szalagozás is jobbról, hogy egy darabig együtt haladjon. Fölérek a gerincre. Hiába vagyok az órám szerint majd 300 m magasságban, kilátás semmi, csak a köd. Igaz a látástávolság megvan 3-400 m. Így egy kicsit monoton a szakasz. A sárga elérése elõtt, ismerõs ér utol, így egy kicsit gyorsabban telik az idõ. Jót beszélgetünk. A forráshoz vezetõ utolsó szakasz, most kellemes. Az ellenõrzõ ponton a müzli szelet mellé teát is kapunk, ami igen jólesik. A ponton apuka pihen a két gyerekével. Szintén a 40-es távot teljesítik. Eddigre kisütött a nap, s tudom, hogy húzós emelkedõ jön, így levetem a pulóvert.


Továbbindulva alaposan kimelegedtem, ahogyan azt vártam is. Utolérnek a gyerekek. Egy vízhólyag miatt, az apa a leggyengébb láncszem. Szerencsére a gerincre fölérve szép a kilátás. Fotózok is gyakorta. A Mogyorósi-erdõnél még egy kis flik-flak, ami megtévesztheti az elõször erre járót, amikor a sárgáról áttérünk a zöldre, bár jól ki van szalagozva. Hamarosan széles útra tértünk, s azon értük el Pusztaszentlászló szélén, az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol zsíros- és margarinos kenyérrel, paprikával, hagymával pótolhatjuk az elégett kalóriákat. Innivalónak választhatunk a tea és a forralt bor között. Mivel hamarosan beérek a célba, s „vezetõ pozícióban” vagyok így teával öblítem le a zsíros kenyeret.. Beszélgetek egy kicsit, s figyelem, a háziak hogyan próbálnak egy elkóborolt, kiéhezett kutyával barátkozni. Nem egyszerû a feladat, mert hiába éhes, nagyon félénk is.


Frissítést követõen megkezdem az utolsó szakaszt. Keresztezem a falut, a Válicka mentén érem el a víztározót, majd a fürdõt, hogy újra visszatérjek a patak partjára. A K+ jelzés elérésekor elhagytam a patakot, hogy egy erdõ szélén ballagva megpillantsam Söjtört. Végre. Még egy kis séta, s be is értem a célba. Átvettem az oklevelet és kitûzõt, ittam egy kis teát, s elindultam hazafelé. Enni nem ettem, mivel Pusztaszentlászló közel van a célhoz, s ott ettem pár zsíros kenyeret.


A túra a keddi nagy esõk után is jól járható. Itt-ott mutatkozott csak egy kis dagonya. A Mackó-forrást követõ emelkedõ azért jelezte, tud ez sáros is lenni. Ott elég nedves, néhol picit csúszós az út. Egyébiránt kellemes a túra. Sajnos a középsõ harmadán a köd miatt nem volt kilátás.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 800 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap (Ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép kell hozzá, és térkép alapján történõ tájékozódási képesség. Az elsõ Deák túrámon kétszer sikerült eltévednem. Elõször figyelmetlenségbõl, másodszor az útvonal térképtõl való eltérése és a térkép hiányosságai miatt.), a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. A Mackó-forrásnál müzli szelet és tea, Pusztaszentlászlón Zsíros- és margarinos kenyér, hagyma, paprika és tea, a célban ugyanez, kiegészítve, hogy valami helyi ételspecialitást lehetett venni.

 
 
ÍrottkőTúra éve: 20122012.10.25 17:27:20

Írottkõ 35


Két elõre betervezett „eltévedéssel” a GPS-el mért távolság: 45,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1510 m.


Reggel, a szokásomtól eltérõen egy órával késõbb indultam otthonról, a köd is hozzátett az utazási idõhöz, így csak valamikor háromnegyed nyolc után tudtam benevezni. Úgy döntöttem, elég lesz a 35-ös táv is, mivel már évek óta birizgálta a fantáziámat a Sötét-völgyben vezetõ út, illetve van-e jobban járható kijárat fölfelé a Hosszú-völgybõl, mint a piros jelzés. Eldöntöttem, ennek most utánajárok.


A megszokott zöld jelzésen ballagtam kifelé a városból. Hamar lemelegedett rólam egy réteg ruha. Az Óház-tetõ elõtt utolértem Veráékat, s velük mentem a kilátóig. Fölfelé kiértünk a ködbõl, de nem láttam értelmét a kilátóba fölmenni. Pecsételtem, s mentem tovább. Kellemes úton talpaltam a Vörös-kereszt felé, s ez utána sem változott. A P+ jelzés aszfaltos szakaszának egy részén, viszont nem volt tanácsos mély lélegzetet venni, olyan büdös volt valamilyen elhullott állat miatt. A Velembe vezetõ meredek lejtõ nagyon nem esett jól a combomnak. Be akart görcsölni. Megúsztam, csak másnap volt a szokásosnál sokkal nagyobb izomlázam. Velemben megkaptam a második igazoló pecsétet, ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró teát, s irány Bozsok.


Az alkotóháztól nem messze, gyerekcsoportot értem utol. A legapróbb kislány (8–9 éves lehet?), majdnem akkora biciklis futártáskával ballagott, mint saját maga. Ezt meg is jegyeztem, s megkérdeztem, végig õ fogja cipelni. A tanító néni felelt rá: kénytelen lesz, ha már ezt választotta ki. Találkoztam még velük az Írott-kövön is és a célban is. Egyik helyen sem tûnt megviseltnek. Az Írott-kövön vidáman birkózott, a célban pedig a gerendán és a korláton tornázott (32 km táv és 1200 m szint után. Hmm.).


A K+ egészen a murvás útig kellemes, utána is jó az út, csak tavaly óta kiirtották jobboldalt az erdõt, s ez minden csak nem szép látvány. Egy jó van csak benne, a kék háromszögjelzés jobb úton vezet. Bozsoknál újabb pecsét. Megkezdtem a jó kis kaptatót. Egy idõ után érzem, túl laza a bakancsom, s mintha baj lenne a sarkammal. Megálltam, s a gyanús helyre, megelõzendõ a kidörzsölést, tettem egy vízhólyag tapaszt. Még háromszor álltam meg, mire sikerült a bakancsfûzõ feszességét eltalálni. Megtanultam már, inkább többször állítgassam, amíg jó nem lesz, mint túl szorosra kötve megnyomja a lábfejemet, mert az több napra nagy halál. Nagyon tud fájni. Ha túl laza, az meg vízhólyagot okozhat. A kék háromszögjelzésrõl egy picit rátérve a piros háromszögjelzésre, gyönyörû a köddel telt Sötét.völgy látványa. Fotózást követõen vissza a kék háromszögjelzésre, s kisvártatva elértem a Kalapos-kõ sziklacsoportját. Kis nézelõdés és fényképezés után talpalok tovább. Elértem a vasfüggöny zöldet és a Dél-Dunántúli kék jelzést, s arra jobbra ráfordultam. Ennek a murvás útnak a folytatása érdekel engem. Ballagok, s amikor az út keresztez egy patakot a Sötét-völgyben, jobbra fordulva maradok rajta, „eltévedve” a túra kijelölt útvonaláról, ami kissé balra megy tovább. Megyek lefelé. Bele a ködbe. Egyre hidegebb van. Az út jó, csak ritkán járnak rajta, ennek megfelelõen elég sok a letört faág. A térkép szerint levisz a Velem – Bozsok közti murvás útra. Így is van. Azon balra fordulok, majd a következõ murvás úton, a Bozsoki-patak völgyében, irány fölfelé. Alig vártam már ezt az emelkedõt. Kezdtem fázni. Most végre újra kimelegedhetek. A térkép szerint csak egy darabig murvás az út, amit egyébként lent magánút tábla zár le, s a végén valami egyéb földúton éri el a P+ jelzést. Az út kiváló minõségû, a táj kellemes. Szerencsére a térkép pontatlan, az út egy szûk bal kanyarral folytatódik, majd egy jobb kanyart követõen, a kék és piros jelzések találkozásánál éri el a túra útvonalát. Így én is befejeztem az elsõ „eltévedést”.


Innen, már „csak” egy kilométeres húzós kaptatót kellett leküzdeni az Írott-kõig. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Ismét összefutottam Veráékkal. Pihentek egy kicsit. Pecsételés, pólócsere, s irány a kilátó. A látvány csodálatos. A ködtetõ alattunk lehet 2–300 m-el. Gyönyörû világító fehér a teteje. Csak a hegyek állnak ki belõle. A ködtetõ fölött viszont tiszta a levegõ, messzire ellátni. Jól látszik a Schneeberg, de az is, milyen kevés hó van rajta. Nézelõdés és fotózás után leballagtam, átadva a helyet az utánam jövõknek. Nagy a sokadalom a kilátónál. Pihennek, napoznak a túrázók. Rengeteg az általános iskoláskorú gyerek.


Elindultam lefelé. Lefényképeztem néhány „mese gombát” (légyölõ galóca, ami ugyanolyan halálos mérgû, mint a gyilkosnak nevezett fajtársa). „Érdekes” fölfelé észre sem vettem, pedig az úton nõttek. A piros jelzésen megkezdtem a leereszkedést a Hosszú-völgybe. A völgy, ösvény menti sziklafalai szépek, mint mindig. Leérek a Szerdahelyi-patakig, s a murvás útra balra kanyarodva, megkezdtem a második „eltévedést”. Kellemes meredekségû, jó minõségû murvás úton kaptattam. Egy darabig láttam, a völgyben túrázókat. Két újabb hajtûkanyart követõen elértem az erdészeti aszfalt utat, de arról azonnal le is tértem balra egy szintén kiváló murvás útra, megnézni, hová visz. Visszaértem rajta a piros jelzésig. Ez azt jelenti, Velembõl kiváló murvás úton lehet fölmenni az Írott-kõ alatt 1 km-re lévõ pontig, s onnan murván vissza Velembe. Kiváló minõségû montis kör. Ez kiegészíthetõ azzal, hogy elmegy az aszfalton az ember a Hörmann-forás felé, s a vasfüggöny zöldön föl az Írott kõhöz. Havas, vagy nagyon esõs, sáros túrán valószínûleg inkább ezen az úton mennék le gyalog is a Hosszú-völgybe, bár kb. háromszor olyan hosszú, mint a jelzésen.


Visszamentem az aszfaltútig, s azon leballagtam a Szent Vid-kápolnáig, majd onnan vissza Velembe, elégedetten befejezve az útvonaltól eltérést. Lefelé menet utolsót hörögte az ivózacskóm, így az ellenõrzõ ponton abba is töltöttem bõ fél liter teát. Most is ettem egy kis zsíros kenyeret, amit teával öblítettem le.


Megkezdtem a Kõszegre visszavezetõ, nem túl izgalmas utolsó szakaszt. A könnyû terepviszonyoknak köszönhetõen jól haladtam. Cák után, réti boglárkát fényképezhettem. Októberben!


Még ennél is meglepõbb, de 23-án montizás közben, Várpalota fölött, a fölsõ Kális-tóhoz menet, egy szál tavaszi héricset (virágzási idõ március vége, április eleje) láttam és fényképeztem le! Egy csalódás is fûzõdött ehhez a montizáshoz. Vittem magammal gépet, s az idõ is napos, végre lefotózhatom a hegyoldalban égõen vöröslõ cserszömörcét, az egyéb zöld bokrokkal és fákkal. A látvány most is csodálatos. Nekikezdek fényképezni, viszont a napsütésben nem látom túl jól a fényképezõgép kijelzõjét. Biciklis szemüveg le. Ebben a pillanatban ki is fakultak a színek. Az égõ vörösekbõl maradtak tompa rozsdavörösek és rozsdabarnák. De még a zöldek is kifakultak. Rá kellett jöjjek a Rudy Project fényre sötétedõ vörös lencséje tette olyan fantasztikusan széppé a látványt. A valóságban sokkal tompábbak a színek, bár közelebbrõl így sem csúnyák.


Kellemes sétát követõen beértem a célba. Átvettem az emléklapot, a kitûzõt, megettem a szendvicset (nem kicsit voltam éhes), s hazafelé vettem az irányt.


Nagyon kellemes, szép, s a számomra minden tekintetben eredményes túra volt, amelyen feltûnõen sok gyerek vett részt, annak ellenére, hogy a legrövidebb táv is bõ 32 km, 1200 m szinttel, tehát nem könnyû.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólap (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép kell hozzá), a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Velemben kétszer kaptunk zsíros- és margarinos kenyeret, hagymával, erõs paprikakrémmel és az itt megszokott gyógynövényekbõl készült teát, az Írott-kövön Dianás cukrot. A célban szalámis szendvics és kétféle szörp volt az ellátmány.


A térképvázlat egyébként nem rossz. Olyan utak is szerepelnek rajta, ami a Cartographia-s térképen nem. Ha fönt a piros jelzés, Hosszú-völgybe történõ letéréséhez is tennének egy útjelzõt, ami fölhívja rá a figyelmet (ezt nézik be a legtöbben), kiváló lenne a jelzése. A zöld kivezetõ szakaszán a turistajelzések elég hiányosak, oda nem ártana vagy szalagozás, vagy itiner. Így is nagyon jó. „Kicsit” mi túrázók is elkényelmesedtünk, ha nem kapunk színes térképet, már elégedetlenek vagyunk, pedig térképpel együtt ez a vázlat nagyon elég. Csak hát ahhoz kellene a saját térkép is, vagy a GPS és arra feltöltve a turistautak. Tapasztalatom egyébként, hogy a turistautak.hu-ról letöltött térképhez is elkél a turistatérkép. A magam részérõl, nem szívesen indulok olyan túrán, amelynek a területérõl nem rendelkezem térképpel.


 

 
 
Győr-Sopron megyei IVV túranap/Rákóczi emléktúra GyőrújbarátTúra éve: 20122012.10.18 21:22:41

Rákóczi Emléktúra 10-es táv


GPS-el mért távolság: 9.9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 175 m.


A túra szervezõi javították a 20-as táv egy évvel korábbi kiíráásban szereplõ összesített szintemelkedést, aminek igen örültem. A rajtban az ismerõsök is elégedetten hívták fel rá a figyelmemet.


Már csak egy túra hiányzott az Észak-Dunántúl Kupa teljesítéséhez, viszont a hátralévõ három túrahétvége elég bizonytalan, így ezt a túrát néztem ki hétvégére. Egész napos túrának keveselltem és montizásra alkalmas, bár kissé bizonytalan idõjárás ígérkezett, talán utoljára ez évben. Ennek megfelelõen a tízes táv, utána pedig Bakonynánáról egy kis biciklizés mellett döntöttem. Mivel ÉDDTSZ találkozó is volt, így több idõbe telt a nevezés.


Friss, hideg szélben nekivágtam a távnak. Idén már nem tudott átverni az eldugott elágazás. Az emelkedõn lekéredzkedett rólam egy réteg ruha. A kilátás nem lenne rossz, de nagyon párás a levegõ. Fényképezõgépet ismételten nem hoztam. Biciklin nem akartam magammal vinni. Gyorsan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot. Utána hosszasan lakott területen talpaltam, nem éppen szegény negyedben. Elértem a következõ ellenõrzõ pontot is. A pont után jól jelölten szétvált a két táv. Ismét egy kis emelkedõ következett. A P+ jelzés jó. Kisvártatva ismerõs részre értem, s a két táv, közös részén mentem a kilátó felé. Helyenként jó a kilátás, bár pár lépést le kell térni az útról. A kilátónál megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Következett a kellemetlen kövezett lejtõ, majd aszfalton beértem a célba.


Ettem egy kis zsíros kenyeret, s elindultam Bakonynánára, ahonnan indulva aztán igazán jót bicikliztem. Ez után a nap után, ha a Keleti-Bakonyba megyek montizni, viszek magammal fényképezõgépet. Ismét jó kis fotózási lehetõséget hagytam ki. Csodálatos volt a nagyon köves hegyoldal. Néhány zöld bokor, a talajt csaknem teljesen beborító vörös cserszömörce tengerében. A nap is sütött. Egyébként is sokat javultak a látási viszonyok, reggelhez viszonyítva


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 500 Ft-ért térképvázlatos itineres igazoló lap, kitûzõ és emléklap járt. A célban zsíros kenyér, hagyma, metélõhagyma volt az ellátmány.


(Ugyanezért a díjért ugyanez járt a 20-as távon is.)


 

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20122012.10.03 21:24:58

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 375 m.


A számítottnál késõbb értem a rajthelyre, mert elhúzódott egy kicsit az egyesületi túra, illetve messze van Várgesztes. Gyors készülõdés, benevezés, s 18.15-kor neki is vágtam a távnak. Idén nem felejtettem el letérni a Mosó-ház felé, s így megúsztam egy kis aszfaltot. Kellemes az erdei út. Kis aszfalt, majd a mezõn átvágva értem el Szentantalfát. Végig talpaltam a falut, hogy elérjem az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés, frissítés, majd elõ a fejlámpát, mert teljesen rám sötétedett. Tavaly egészen a Hegyes-tûig eljutottam világosban. Most késõbb is indultam, ráadásul borult idõben. Szaporáztam tovább a lépteimet. A Tagyon-hegy derekáról szép az éjszakai Balaton. A második EP mellett simán elmegyek, ha nem szólnak, hogy õk az ellenõrök. Megvan a második pecsét. Ekkor ugrik be, hogy nem emlékszem az igazoló lapon a Hegyes-tûre. Megnézem alaposabban: Tényleg nem megy föl a túra.


Ballagok tovább. A KS jelzés aszfaltról letérésekor, csaknem utolérek egy kisgyerekes csapatot. De csak majdnem, mert továbbmennek az aszfalton, hiába szólók, hogy nem arra kéne menni. Megyek tovább a jelzésen, amely eleinte ösvényen, majd kellemes erdei úton vezet. Monoszló elõtt utolérem az elõzõ kisgyerekes csapatot. Honnan a francból kerültek elébem? Az aszfalt sokkal hosszabb. Ezek szerint létezik egy rövidebb út is az erdõn át. Monoszlón gyorsan átérek. A Balatonhenyéig vezetõ szakasz egy kicsit monoton, de legalább jól járható. A kocsmában pecsételek, iszok egy alkoholmentes sört (sajnos citromos Gösser nincs), megeszem a déli maradék szendvicset, s megyek tovább.


A kaptatót letudva, hátra-hátra nézve, ismét szép a kilátás. Változó minõségû utakon haladok. Egy helyen, gyanús, hogy az elõttem haladó csoport tovább megy, pedig nekem úgy sejlik, ott be kell kanyarodni az erdõbe. Elõ a térképet és a GPS-t. Így van. Jól emlékeztem. 20-30 m-el beljebb megvan a jelzés is. A letérõ csoportnak is gyanús lehetett, mert rám kérdeztek, s vissza is fordultak. A villanyvezeték elérésekor elkezd szemerkélni az esõ, de semmi komoly. Óbudavárra visszaérve megálltam a kocsinál, kivettem egy pulóvert. Jó lesz az majd a célban, ahová kisvártatva meg is érkeztem.


Átvettük a kitûzõt és az emléklapot, a szabadban megettük a finom babos káposztát, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Kellemes, jó hangulatú, helyenként látványos a túra, kellemes idõjárással. Alig volt olyan szakasz, ahol ne láttam volna magam elõtt és mögöttem is túrázók lámpáinak fényét. A hosszabb nyílt szakaszokon, szépen sorba rendezõdtek. Kifejezetten jólesett üldögélni egy kicsit a szabadban a túra után.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az 1500/1300 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, színes fénymásolt térképlapot, használható itinert, korrekt szalagozást, és igazoló lapot kaptunk. A rajtnál látványos zsíros kenyér, paprikával, uborkával és piros arannyal, pálinka,a célban pedig finom babos káposzta és ásványvíz volt az ellátmány. Szentantalfán 10% kedvezménnyel lehetett enni, vagy inni valamit a Fenyves sörözõben, míg Balatonhenyén fél áron vehettünk egy sört, vagy üdítõt a kocsmában. A Tagyon pincészetnél is volt vásárlási lehetõség, de nem emlékszem rá pontosan.  

 
 
Kilátóavató - CsákberényTúra éve: 20122012.09.23 21:13:39

Kilátóavató 13


GPS-el mért távolság: 13,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 295 m.


Csákberényben sokkal kellemesebb idõ fogadott, mint ami a Bakonyban volt. Csak némi szellõ lengedezett. Odafelé menet, gyanús lett a falu elõtt utolért fehér Suzuki. Leparkolásnál kiderült, nem alaptalanul, mivel Zsuzsáék szálltak ki belõle. Gyors készülõdést követõen beneveztünk. Egy kis beszélgetés után neki is eredtünk a túrának. Nem kifejezetten megerõltetõ távról van szó, hiszen csak 13 kilométer. Ennek, s a kedvezõ idõjárásnak megfelelõen, montizást terveztem utána. Mire átértünk az Ugró-völgybe sikerült kimelegedni egy kicsit. Ott viszont érezhetõen hidegebb volt mint a faluban. Ezt máskor is tapasztaltam már. Akár hetekkel késõbbig is megmaradhat a hó és jég. Jókedvûen sétáltunk, beszélgettünk, nézelõdtünk. A Szentegyházi-hegy sziklakiszögelésén lévõ kereszt nem látható. Remélem, csak a lomboktól. A Kis-nyíres-völgy elágazásnál megkaptuk az elsõ pecsétet. Én szívem szerint, fölraktam volna ezt a pontot a Kató-hegyre a sózóhoz.


Kikapaszkodtunk a völgybõl, s a fennsíkon ballagtunk tovább. A Gémförtés-völgy felsõ végétõl igencsak megszaporodott a túrázók száma, mivel becsatlakozott a rövid táv. A következõ pecsétet, a Z+ - Z3 elágazásnál kaptuk meg. Kisétáltunk a hegység peremére, nézelõdni egy kicsit. Érdekes, a rövid (inkább mini) távosok közül elég sokan kihagyták, pedig a jelzés arra vezetett. Lényegtelen. A kilátás viszont pazar, mint mindig. Az idõ száraz, így az Orondi-szõlõk fölötti szikláról történõ leereszkedés is egyszerû. A szalagozást követve megnéztük, hol van a régi kilátó romja, s hol lesz majd az amit most avattunk volna, ha a hatóságok ismerik az õ tevékenységüket meghatározó szabályzókat. Nem maradt más hátra, mint leereszkedni a Z+ jelzésû úton, s némi sétával beérni a célba.


Kellemes kis sétának bizonyult. Az idõ szép. Viszont mire megkezdtem a biciklizést, beborult, s olyan is maradt az idõ, egészen addig, míg visszafelé Gánt közelébe nem értem. Jövõ héten egyesületi túrát vezetek Várgesztesrõl, s a túra egy rövid szakaszán még nem jártam, így azt néztem meg. A borult idõ miatt, viszont rövidebbre vettem, nehogy rám sötétedjen az erdõben.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 700 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, a Pap-réten PEZ cukorkát, a célban pedig emléklapot, kerámiakitûzõt, vagy hûtõmágnest, XL-es Balaton-szeletet és ásványvizet kaptunk.


 

 
 
KisgyónTúra éve: 20122012.09.19 19:46:23

Dr. Hegyi Imre emléktúra 20-as táv


GPS-el mért távolság: 21,65 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 410 m.


Az elõzõ napi montizással begyûjtött izomláz és az álmosság miatt nem voltam egy fürge cselle. Eredetileg a Vértesbe akartam menni, egyesületi túra útvonalat bejárni, de este eldöntöttem, inkább ide jövök. Gyors nevezés, megnéztem a térképet, s neki is vágtam. Az útvonal minden szakaszán jártam már, még ha némelyiken csak fordított irányban is. Az elõzõ napinál hidegebb volt, persze most két órával korábban kezdtem a túrát. Megint szerettem volna a gyaloglást követõen montizni. (Rájöttem, ha a rajthely elég biztonságos, hogy lezárva ott merjem hagyni a kerót, ez jobb megoldás, mint hazarohanni, és otthonról menni egy megszokott kört. Így viszont több ruhát kell le-föl hurcolni a kocsihoz.)


A túra elsõ szakasza a zöldön nem látványos, viszont kellemes erdei sétát jelent. Bakonycsernyére érve, irány a sportpálya, ahol a bányászati emlékeknél megkaptam az elsõ pecsétet. Csináltam pár fotót. Sajnos elõzõ nap nem vittem magammal fényképezõgépet a montizáshoz. Nagy kár. Királyszállást elhagyva, a tési út keresztezése után, a Várpalotára vivõ murvás útra rátérve, csodálatos volt a kilátás, köszönhetõen a hidegfront utáni tiszta levegõnek és az éles fényeknek. Így föntrõl nézve nem semmi a Baglyas.


Mentem tovább. A K+ egy darabig jó, majd elég gazossá válik, amit a túrára lekaszáltak. Most csak lucskos. A Szápári-ér keresztezése nem a legkönnyebb. A bürü jócskán megdõlt, tehát egy tíz centis kerek fán kell átmenni. A korlát egy darabja is hiányzik. Bõ hónappal korábban, biciklit cipelve, mellig érõ csalánban még rosszabb volt. A pocsolyákat kerülgetve elérem a tési utat, utána pedig mezõn folytatom. Az elején elfogadható, késõbb romlik az út minõsége, s mikor beérünk az erdõbe, már nincs út sem, csak a helye és a jelzések. Pintér Józsi reggel mondta, hogy a montisok panaszkodtak, mennyit kellett a biciklit tolni ezen a szakaszon, s õ ezt nem igazán érti. Nem olyan meredek az, meg kemény is a talaj. Így hát jegyeztem az út adatait. Az elsõ 110–120 m a legmeredekebb, az 16–17%. Biciklis szempontból egy kicsit puha is és egyenetlen. A Dr. Hegyi Imre emlékparkig, egy kis lazítással együtt is 290 m 15%-os emelkedõ következik. Az emlékparktól a K – K+ találkozásig változó, de átlagban 8%-os 1,7 km emelkedõn kaptathatunk, ahol helyenként nyoma sincs az útnak, van viszont egy csomó bükk surja. Az egész 2,1 km hosszú emelkedõ átlagosan 9,2% meredekségû. Õszintén szólva, engem már aszfalton is rendesen megszuszogtatna az ilyen átlag meredekségû és hosszúságú egyenletes emelkedõ, s valószínûleg jó minõségû földúton sem gyõzném szuflával az elsõ 400 m-es 15,5%-os szakaszt. Az aszfaltos emelkedõ 3,6 km-en, átlagosan csak 6,5 %-os.


Az ellenõrzõ pontnál addig beszélgettem, hogy utolértek Zsuzsáék. A hátralévõ részt együtt tettük meg. Zsuzsa egy kicsit lelassult az emelkedõkön, mivel januárra babát várnak. A lejtõkön és a vízszintes szakaszokon ugyanolyan gyors, mint volt. Persze elsütöttünk egy-két viccet a rovására. A kék barlangi jelzés elég rossz, mivel gyérítésen visz keresztül. Az Alba-Regia-barlangtól gyorsan átértünk a Csikling-várhoz, ahol ismét pihentünk egy kicsit. A pontõr annyira el volt foglalva a Várnak a várak mozgalommal, meg a beszélgetéssel, hogy társaim igazolólapját elkérte, de elfelejtette lepecsételni. Ez azonban csak a következõ EP-nél derült ki. Következett a túra legszebb része, a Tûzköves-árok, illetve amikor kiértünk az erdõbõl, s ráláttunk a Vértesre valamint a Gerecsére. Ezt a szakaszt is gyorsan letudtuk. Az Erdei-szentélynél megkaptuk az utolsó igazoló pecsétet, s a kék jelzésen, kellemes sétával beértünk a célba. Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, beszélgettünk. Zsuzsáék hazafelé vették az irányt, én pedig elmentem montizni. Végül is ezért neveztem csak a 20-as távra.


Mivel elég álmos voltam, így szokásaimtól eltérõen, megittam egy kis doboz, újfajta Red Bullt. Igaz, ez már nem is árt, de nem is használ többet, mint egy kávé, csak épp rosszabb az íze (ez meg ízlés kérdése). Ez alkalommal egy Alsóperéhez közeli murvás utat néztem meg. Sajnos zsákutcának bizonyult, viszont jót bicikliztem.


A túra nem túl látványos, de könnyû és kellemes. Az idõ hûvös, de napos. Igazi túrázó idõ.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért színes térképes igazoló lap, kitûzõ és emléklap járt. A Hegyi Imre emlékparkban sportszelet és ásványvíz, a következõ 4 ellenõrzõ ponton ásványvíz, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma, paradicsom, erõs paprika, hagyma, cékla és szörp volt az ellátmány.


 


 

 
 
Kisgyón Kupa tájékozódásiTúra éve: 20122012.09.19 19:31:59

Kisgyón kupa


GPS-el mért távolság: 12,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 265 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel nincs kötött útvonal, mindenki magának tervezi.


Tudva, hogy kilenc elõtt nem lehet nevezni, kényelmesen indultam otthonról. Szemerkélõ esõben érkeztem, de ennyi is volt a rossz idõbõl. Az idõ hûvös, de kellemes. Elég sokan jöttek el a montis túrára is, amit a fõszervezõ az esõs idõ miatt elõzõ este mondott le a TTT-s honlapon. Az ismerõsök üdvözlését követõen, fél tízre beneveztem, a megkapott térkép alapján megterveztem, merre menjek, s belevágtam. Úgy nyitottam, hogy a bányász emlékmûi pontot nem találtam meg, hiába jártam körül. A következõ pontnál jöttem rá, nagyon nézni kell, hol a nyíl hegye a térképen, mert a pont is ott található. Ezután egy darabig tervszerûen gyûjtöttem be a pontokat. Fõként a 10 pontosokra vadásztam. A védett geológiai feltárásnál kitöltöttem a tesztlapot.


Elõzetesen, a Tûzköves-árok déli oldalán lévõ pontokat akartam begyûjteni, de elcsábított egy pont, amit elég nagy bozóton keresztül közelítettünk meg. Legalább is azt hittem az a pont lesz. A bozót stimmelt, a fellelt pont nem. A száma és a hátralévõ idõ alapján újratervezés. A Hamuház környékiekre már nem elég az idõ, így irány az észak-nyugati fertály pontjainak begyûjtése. Hamar meglettek. Maradt idõm, a bányász emlék pontjának ismételt megkeresésére, s kényelmesen besétáltam a célba. A szintidõre komolyan oda kellett figyelni, mivel minden perc késést 5 pont levonással díjaztak. Hamar eltûnik így az a maximálisan elérhetõ 180 pont, amibõl 52-t két totó kitöltésével lehet megszerezni. Leadtam a lapot, megkaptam a pecsétet az ÉDK igazoló lapra, beszélgettem egy kicsit, vásároltam Keleti-Bakony térképet, mivel az addigit úgy elpakoltam, hogy azóta sem találom. Az eredményhirdetést idén sem vártam meg, hanem elmentem montizni egyet. Azt tudom, hogy az egyik totó 22 pontjával 115 pontot sikerült begyûjteni, s felhasználatlan maradt 25 percem.


Szeretem az ilyen típusú túrákat. Ez évben a pontok elhelyezése is jobb volt, mint utoljára. Normális gyaloglási tempóban (4-5 km/h-s átlag) be lehetett gyûjteni a pontok zömét. Ily módon, tavaly csak valamivel több, mint a fele volt lehetséges. Jobbak voltak maguk a pontok is. Idén szerencsére, már nem papírlap, hanem bója jelezte a pontokat. egy kicsit eldugva, hogy jobban oda kelljen figyelni.


A Királyszállás – Várpalota – Márkus-szekrénye útvonal érdekelt, van-e esõben is jól járható út. Van, de az turistajelzés nélküli úton vezet. A jelzettek közül, a K+ Csörget-völgyi szakasza nem jó. Keskeny az ösvény, s bõven van kidõlt fa is. A Vár-völgy száraz idõben kiválóan járható, szép útvonalat jelent. A vár utáni rész, viszont esõs idõben nagyon sáros, csúszós tud lenni.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 300 Ft-ért szürke árnyalatos térképlap, igazoló lap, és kitûzõ járt, illetve aki ott maradt az eredményhirdetésre, s legalább 60%-ot teljesített, oklevél.


 

 
 
Zöld Túra (Ajka) / Padtól padig a Kab-hegyenTúra éve: 20122012.09.04 22:29:20

Zöld túra 25


GPS-el mért távolság: 28,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 225 m. Ennél többet mentem, mivel már egészen az elején elkevertem, s a végén a bakonygyepesi útig vezetõ részt újra lejártam, kiderítendõ hol tévedtem el.


Jókora kihagyást követõen indultam gyalogtúrázni. Úgy véltem, a 25-ös táv pont megfelelõ lesz az új bakancs betörésére (az elõzõ bakancsom minden volt, csak vízálló nem, s ezt csereként kaptam). Szolgálat után, szemerkélõ esõben érkeztem Ajkára. Kilenc óra körül beneveztem, megnéztem a térképvázlatot, az itinert és nekivágtam a távnak. Alig 2-300 m megtételét követõen föl kellett vennem az esõdzsekit. Elértem a K+ jelzést, s arra a térképnek megfelelõen egyenest rátértem. Nos, ezt nem kellett volna tennem. Hibás a Cartographia-s térkép. A K+ nem arról jön, mint ahogy berajzolták. A valóságban, 90 fokban jobbra kellett volna fordulnom. A túra zöld-fehér szigetelõszalagos jelzését nem vettem észre. Érdekes, a közelebbi jelzést, a második kísérletnél is csak visszafelé jövet láttam meg. Valahogy azért visszataláltam a megfelelõ útra.


Hosszú, meglehetõsen unalmas városi szakasz következett, amit csak az enyhített, hogy moroghattam, mivel a bicikli utat alárendelték egy kapubejárónak (a padragi részen meg kocsmaparkoló bejáratának rendelték alá). Ajkán aztán igazi politikus utak a bicikli utak. Használatuk a kerékpárosoknak kifejezetten ellenjavallt. Végre magam mögött hagyhattam a várost. Murvás utakon értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után széldzsekire cseréltem az esõdzsekit, s szaporáztam tovább a lépteimet. Tósókberéndig kellemes erdei úton ballagtam. Újabb ellenõrzõ pecsét, s gyerünk tovább. Az Ajka – Kolontár összekötõ út, még szombaton is meglepõen forgalmas. Végre errõl is letérhettem. A Lõrintei nevelõ tónál kis bizonytalanság, merre is menjek. A jelzés szerint akár balra, akár egyenesen is mehettem. Maradtam a murvás úton (egyenesen). A víztározónál megint csak egy kis bizonytalanság. Sehol egy jelzés. Mivel azonban az itinerben az szerepelt, hogy el kell menni a két tó közötti gátig, így inkább a lent a tó partján mentem, azon biztos elérem a gátat. Mindegy hol megy az ember, mert a két út, a tó vége felé találkozik, csak a tóparton gyalogolni szebb. Ami azt illeti, én semmiféle temetõt sem láttam a harmadik ellenõrzõ pont elérése elõtt, ahol utolértem az egyesületi csapatot. A táv hátralévõ részét együtt tettük meg. Ettõl kezdve kicsit gyorsabban telt az idõ. Persze a terep is ezen a részen vált változatosabbá.


A továbbindulást követõen újra elkezdett esni az esõ. Megint csak addig, hogy rákényszerítsen bennünket az esõkabátok felvételére. Csékúton egy parkoló autó alól kis, nyári születésû tarka macskakölyök jött elénk kíváncsian. Amikor közénk ért, megjelent a mama is üvegmosó kefe módjára felborzolt szõrû farokkal. A nem kicsit szelíd kiscicát és mamáját letereltük az útról, s mentünk tovább. Egyre gyanúsabb lett a távolság. Szerintünk nem fér bele a 25 km-be. A GPS szerint is 21 km-nél jártunk, s még volt hátra egy jókora szakasz. Hamar elhagytuk a lakott területet. Következett a túra legnagyobb kaptatója. Össze is szedtünk, vagy 100 méter szintet. Nyomát sem láttuk a drótkötélpályának. A meddõhányó tetején láttunk valami épületet, azt hittük, az a drótkötélpálya vége. Messzirõl úgy tûnt, mintha valami nagy madár ülne a sarkán. Közel érve kiderült, csak egy fölhajlott bádogdarab az, s bizony ez már a meddõhányó. Föntrõl elég szép a kilátás. Ettõl kezdve végig aszfalton mentünk. A Jókai-elágazóig kellemes erdõben vezetett, utána lakott területen. Viktortelep szélén megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Az esõ alaposan rázendített. Még jó, hogy buszmegállóban ért bennünket. Újra föl az esõkabátot. Megállapítottuk, ha egy prostituáltnak ennyiszer kell vetkõznie egy nap (8–10 alkalom), az igen jó üzletmenetet jelent.


A továbbiakban az egyetlen eseményt, a hangoskodó zalaegerszegi futballszurkolók jelentették az állomás közelében. Inkább kikerültük õket. Beértünk a célba. Megkaptuk az emléklapot, a kitûzõt és egy müzli szeletet. Beszélgettünk egy kicsit. Mag Éva elmondta, valóban hosszabb a táv, mert csökkenteni akarták a lakott területen vezetõ részt. A többiek elindultak haza, én pedig elmentem megnézni, hol kevertem el reggel, s mennyi a túra tényleges távja.


A túra könnyû, a Lõrintei tavak kezdetétõl vannak látványos részei, addig nagyon alföldi jellegû.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, itinert, kitûzõt, emléklapot, kaptunk. Az elsõ, és a negyedik ellenõrzõ ponton valamint a célban müzli szelet, a harmadik ellenõrzõ ponton pedig ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
Velence kerékpáros teljesítménytúrákTúra éve: 20122012.07.15 11:45:33

Velence 100


Táv: 100,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 640 m. (A valóságban valamivel kevesebb, mivel Csákváron hozzátettem egy-két km-t, keresve az ellenõrzõ pontot.)


Eléggé hûvös idõben érkeztem Velencére, nem túl jó elõjelek között, mivel fájt egy kicsit a torkom. Ennek ellenére elég szép számmal gyülekeztek a biciklisek. Gyorsan beneveztem, megbeszéltük, hogyan jut le kedden Patrik Kenesére, mit hozzon magával, majd nekivágtam a távnak.


Hullámvasutazás jellemezte a túra nagy részét, ami rögtön a rajt után elkezdõdött. Összesen két nagyobb emelkedõje volt a túrának, Alcsútdobozt követõen, illetve Lovasberény és Vereb között. A kettõ együtt talán 200 m. Szerencsére a Velencei bicikli körút, még nincs kész, így egészen Kisfaludig elkerülhettem a használatát. Ez is olyan katasztrofálisnak ígérkezik, mint a balatoni. Mindenesetre, a pákozdi szakasz tervezõjének le kéne törni a kezét, hogy többet semmit se tervezhessen.


Az idõ elég hûvös, az órám 21 fokot mutat. Nem mondhatnám, hogy melegem van. Kisfaludon, megkapom az elsõ ellenõrzõ bélyeget, s megyek tovább. A bicikli út Fészkesfehérvárig vezetõ szakasza elég sok helyen levedlette már az aszfaltot. Látszik, hogy még akár 2 cm vastag is volt. A város szélén végre letérhettem róla. Eseménytelen, de jó tempójú tekerés következett Lovasberényig. Lovasberény és Csákvár között, szintén jól haladtam, de érdemes volt nézelõdni is, mivel szép a kilátás a Vértes felé. Jó volt látni, ahogy egyre közelebb kerültem a hegységhez. Csákváron némi malõr. Csak a térképet néztem meg, s az alapján kerestem az ellenõrzõ pontot. Jártam mind a két szélén a helységnek, s telefonos segítséget kértem. Kiderült az igazoló lapon, már jó hely volt írva. Vissza a Csákvár étteremhez, ahol önkiszolgáló módon megkapom a következõ igazoló bélyeget. Ajánlják a friss tepertõs pogácsát. Veszek egyet, s miután megettem, vettem még kettõt. Eddig ez a legfinomabb tepertõs pogácsa, amit vendéglátó helyen ettem!


Nem túl látványos a következõ szakasz, viszont annál forgalmasabb. Eltekerek az elsõ magyar óceánátrepülés emlékmûve mellett, s kisvártatva ráfordulok a 811-es útra, ami visszavisz Lovasberénybe. Ezzel együtt, a széllel is szembefordulok, ami nem egy nagy élmény. Szerencsére enyhe. Alcsútdoboz szélén, az arborétumnál megkapom a következõ ellenõrzõ bélyeget, s megkezdem a túra legnagyobb mászását. Elég kellemetlen emelkedõ. Mire ráállna az ember szervezete, megtöri egy kis lankás rész, s utána hosszasan bedurvul. Az út elég eseménytelen. Lovasberény egy kanyar után, elég hirtelen terem az ember elõtt. Irány az ellenõrzõ pont. Fékezésnél eléggé néznek a teraszon frissítõ bringások. Istentelenül visít a fékem. Úgy látszik ilyen szempontból, a fékpofáim nem szeretik az új felnit. Nem baj, mert fogni kiválóan fog. A múlt vasárnapig engem is zavart, viszont miután megmentett egy balesettõl, úgy döntöttem, marad. Pénzesgyõrön, amikor 40 km/h fölött mentem a lejtõn, egy autójából kiszálló autós, minden szétnézés nélkül, önfeledt molylepke módjára ment át az úton, s nekem, csak arra volt idõm, hogy fékezzek. (Megállni már így sem tudtam volna.) No ezt meghallotta, s visszalépett. Esélyem nem lett volna a csengõ használatára, s egyébként sem szokták meghallani.


Önkiszolgáló módon megkapom a következõ ellenõrzõ bélyeget, s már megyek is tovább. Jön a jó kis kaptató két részletben Vereb felé. Szerencsére már meleg is van. Letudom a mászást, s az újraaszfaltozás alatt álló úton begurulok Verebre. A polgármesteri hivatal udvarán megkapom az utolsó ellenõrzõ bélyeget, beszélgetek egy kicsit, s megkezdem az utolsó szakaszt. Ez már elég kellemes, bár hátszéllel még jobb lenne. Rövidesen beértem a célba. Átvettem az emléklapot, kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt. Jó lett volna maradni az éjszakai túrára is, de az üdülõ turnusváltási idõpontjának változása lehetetlenné tette, akárcsak a július végi 11-es vasútvonalas túrát is.


Kellemes, helyenként látványos túra volt.


A túra ár/szolgáltatás arányát nem minõsítem, mivel valamikor a montis táv kijelölésében részt vettem, tehát valószínûleg részrehajló lennék.


Minden esetre, a 800/700 Ft-ér színes térképes igazoló lapot, emléklapot, kitûzõt, Vereben káposztás sütit és ásványvizet, a célban pedig müzliszeletet és szódavizet kaptunk.


 

 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20122012.07.11 19:39:20

Reguly Antal emléktúra


GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


Kihasználva a szép idõjárást, ismét kerékpárral mentem a rajt helyére. Jól esett a biciklizés, és hamarabb is értem Zircre, mint terveztem. Némi átöltözést követõen leadtam a biciklis táskámat, gyorsan beneveztem, s már neki is vágtam a távnak. A rajtidõ kezdete után egy órával nem tolongtak a rajtnál.


Gyorsan haladtam, bár kerülgetni kellett az elõzõ napi esõ után maradt pocsolyákat. A levegõ meglehetõsen párás. Menetközben megeszek egy szendvicset. Ismerve az útvonalat, a Csárda-völgyi-patak torkolata elõtt, nem mentem át a Cuha bal partjára, hanem 200 m erejéig irány a vasúti töltés. A hídnál le a töltésrõl, s kényelmesen folytatom az utamat. Porva-Cseszneken megkapom az elsõ pecsétet, megeszem a második szendvicsemet, iszok egy tonikot, és indulok tovább.


Némi bozótharc következik a zöld jelzésen, majd egy tisztességes kaptató. Jobbról, krosszmotorosok csapása látható. Pár másodpercig gondolkozom rajta, hogy azon másszam-e meg a hegyet. Tudom, hogy fönt a hegygerincen van hosszanti út, amelyen elérhetném a zöld jelzést. Végül a dzsindzsás eredeti ösvény mellett döntöttem. Az emelkedõ derekán két muflonnal találkoztam. Nagyon meglepõdtek, amikor tõlük 30 méterre megjelentem. Gyorsan elillantak. Az erdõ széli vízmosást sokkal könnyebben kereszteztem, mint elõtte bármikor. Szép kilátású nyílt terepen ballagtam be Porvára. Újabb pecsét. Pár perc beszélgetés a pontõrrel, az elszállt kerékpáralkatrész árakról és egyéb bringás témákról. A kapott italjegyet beváltottam kólára, megittam, s gyerünk tovább. Borzavárig ismét nyílt terepen vezet az út, egy szakaszon magas fûben, ami a rövidszárú biciklis nadrágban nem esik jól. El is gondolkodom, kéne varrni, valami jó sûrû anyagból, egy combközépig érõ kamáslit. Nadrágot ugyanis igen kényelmetlen a betétes biciklis gatya fölé venni. Ez az egyetlen szakasz, ahol használnom kell a térképvázlatot. Csak az alapján egyértelmû, merre kell menni, az aszfaltút elérésekor. Borzavár templomáig nincs turistajelzés. Aki nem ismeri, aligha tudja követni az országos kéket. Itt elkelt volna egy-egy szalag az aszfalt út elérésekor, illetve a falu felé történõ letérésnél.


Borzaváron feltöltöm az ivózacskómat. Kiérve a faluból újra erdõbe érek. Valamivel kellemesebb az idõ, mint a nyílt részeken. A Fiatalító-forrást gyorsan megtalálom. Megvan az utolsó ellenõrzõ pont, ahol kapok egy sportszeletet, s ballagok tovább. Kellemes sétával beérek a célba. Megkapom az emléklapot és kitûzõt, eszek néhány szelet zsíros kenyeret, s hazafelé veszem az irányt. Sajnos megélénkült a délnyugati szél, így a kevesebb, mint a fele szinttel, az ide úthoz képest is fárasztóbb a tekerés.


A túra könnyû, kellemes, de rövid nadrágban nem javaslom. Jó ötletnek tartom az idõpont változást. Lehet, hogy Ösvénytaposóék elgondolkodhatnának a Bakony túrázója mozgalom újraindításáról. Annak idején pont azért nem neveztem be rá, mivel a saját szervezésû 3 túrájukból kettõ kötelezõ volt, s kettõ egy hétvégére is esett. Ez azt jelentette, ha azon a hétvégén valamiért (betegség, munka, stb.) nem tud az ember túrázni, már bukta is az egészet, hiába tudja a többi feltételt teljesíteni.


A túra szervezését és a részvételre bíztatásban egyetértek Viktorral. Ez a túra gyerekek számára sem jelent problémát. Van szép kilátás, patak, vasút, ami õket érdekelheti.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az 1000 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, térképvázlatot, használható itinert, ahol eredetileg nem volt jelzés, ott szalagozást, és igazoló lapot kaptunk. Porván 150 Ft-os italjegy, a Fiatalító-forrásnál csoki, a célban pedig zsíros-, margarinos és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és kétféle szörp volt az ellátmány.

 
 
Bakonyszentlászlói MikulásTúra éve: 20122012.06.12 22:18:30

Bakonyszentlászló 20


GPS-el mért távolság: 22,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 320 m.


A meteorológiai elõrejelzések elbizonytalanítottak kissé, viszont végül is túl csábító volt, hogy ismét biciklivel mehetek egy túra rajthelyére. Amúgy a 22 km-es gyalogos távot keveselltem. Ha éppen hogy csak formán is, de jól döntöttem. Fél órával az esõ elõtt értem haza. Nyolc után pár perccel érkeztem Bakonyszentlászlóra. Átöltözés, nevezés. Alig vannak. Mire beneveztem, megérkeztek Zsuzsáék is és el is dõlt együtt megyünk. Igazolólapot be a hátizsákba, nehogy most is a rajtban felejtsem, mint Bakonybélben. Gyorsan neki is vágtunk a távnak. Az elsõ kilométeren most sem esett jól a lábaimnak a tempós gyaloglás, utána viszont minden rendben. Érdekes, most valahogy könnyebben tartom a lépést a többiekkel, mint az Odvas-Kõ-ris túrán. Vagy õk mennek lassabban, vagy az én állóképességem jobb.


Az itiner, a távolságadatokon kívül utcaneveket is tartalmaz, amit tudok értékelni a lakott területi szakaszokon. Ezen kívül, az egész túrára jellemzõ kiváló szalagozás segítette a tájékozódást. A faluból kiérve, jó darabon a néhai bauxitbánya mellett gyalogoltunk. Kellemes, vegyes erdõ, alig van egy kis szint. Szép 100 évesnél öregebb fenyõk között ballagunk. Elérjük a fenyõfõi utat, egy kicsit megyünk rajta, majd letérünk jobbra, az üdülõk irányába. Itt egy hegyesszögû háromszög két befogóján megyünk, hogy megkaphassuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Egy elágazásban, megszokásból irányba veszem a Zabolai-utat, de idõben rájövök, tovább kell menni az EP-re. Az ellenõrzõ ponton, már megkezdték a babgulyás fõzést, de mikorra lesz ebbõl valami! Talán a rajtidõ végén indulók érkeztéig elkészül. A fenyõfõi úttól Bakonyszentlászlóig meglehetõsen jól ismerem az utat, tehát a térkép és itiner békésen szundikál a GPS tokjában.


Békésen ballagunk. A Hódos-ér völgye szép, viszont elkezd szemerkélni az esõ. Nem örülünk neki. Ahogy közeledünk az Üveghuta helyéhez, úgy erõsödik az esõ. A túra legkeményebb, Kopasz-hegyre vezetõ kaptatóját igyekszünk a lehetõ leghamarabb letudni, hogy fák alá jussunk. Az emelkedõ tetején esõállósítom a hátizsákot, fölvesszük az esõkabátokat, s megyünk tovább. Jó kis erdei út következik Porva-Csesznekig. Az állomás büféjében megkapjuk a következõ pecsétet. Frissítünk, beszélgetünk Anitáékkal, majd megkezdjük a Cuha-völgyben vezetõ szakaszt. A Cuha-szurdokról többször is írtam már. Most is szép. A patakban kevés a víz, így a szakadt bakancsomban is száraz lábbal jutok át a gázlókon. Rengeteg hétvégi túrázóval találkoztunk. A gyerekek nem kicsit élvezték a gázlókon történõ átkeléseket. A vasúti híd alatt több kört is megtesznek.


A Vinye.hu büfében újabb pecsét és frissítés. Egy laza könnyû séta következett a célig. Ahol csak lehetett, földútra (szerintem lovas ösvényre) vitték a jelzést. A bauxitszállító úttól, ugyanazon az úton érjük el a célt, amin reggel rajtoltunk. A célban átvettük az emléklapot és kitûzõt, ettünk egy kis zsíros deszkát, átöltözés, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


A Romándi elágazásig kínlódok a szembeszélben, utána viszont szerencsém volt. Az út délnyugatnak vezet, a szél viszont nem az ígért észak-nyugati, hanem észak-észak-nyugati. Ez pedig oldal, illetve inkább fél-hátszelet jelentett.


A túra, a Cuha alacsony vízállásánál könnyû, kellemes, igazából sehol sem unalmas. A Fenyõfõ-Vinye úttól északra kicsit monoton, viszont szépek az évszázados fenyõk.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképvázlatos igazolólap (saját térkép nélkül kevés), itiner, emléklap, kitûzõ, Vinyén szõlõcukor, a célban pedig zsíros kenyér (hagymával, vagy metélõhagymával) és ásványvíz járt. Az útvonal jelzése, a szalagozás kiváló, az itiner jól használható.


 

 
 
Velence 35/25/10Túra éve: 20122012.06.04 20:55:27


Velence 25


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 640 m.


Egy nátha és az idõjárás keresztül húzta a számításaimat. Rövid táv, plussz biciklizés. A gyalogtúrából is csak a 25-ös távot mertem bevállalni. A nevezés gyorsan megtörtént. Pintér Józsi, minden indulónak felhívta rá a figyelmét, hogy egy szakaszról olyan értesülésük van, miszerint leszedték a szalagok egy részét. Ez azon a szakaszon történt, ahol csak szalagozás van. Amikor kicsit csökkent az indulók száma, a szervezõk el is mentek a szalagokat pótolni.


Hûvös idõben vágtam neki a távnak. Kényelmesen ballagtam ki a Bella-tó felé. A tó elõtti mocsarat zömmel építési törmelékkel töltötték fel. Alig értem ki a faluból, elkezdett szemerkélni az esõ. Esõállósítottam a hátizsákomat, elijesztendõ az esõt (sikeresen), s mentem tovább. Egy birkanyáj kikerülése után megkezdtem a leereszkedést az Anikó-forráshoz, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettem egy kicsit. Tovább menve, a Tompos-hegyig kiváló a szalagozás, ott viszont párszáz méteren keresztül semmi. Itt el is tértem a helyes iránytól, s csak a terepet jobban ismerõk térítettek vissza a helyes irányba. A Velencei-hegységrõl még nem készítettem kalibrált térképet a telefonom GPS-éhez, úgy-hogy nem volt GPS-es segítségem, bár az irány gyanúsnak tûnt. Kerültem egy-kétszáz métert. Újra meglett a szalagozás is, s ettõl kezdve végig kiváló, a távok szétválásának kitáblázásával együtt. Sokszor még olyan helyen is találkoztam szalagokkal, ahol jó a turista jelzés.


A magaslati pontokról szép a kilátás. Az út kellemes. Kényelmes tempóban talpalok, nem szeretném az emelkedõkön kapkodni a levegõt. Egy eseménytelen szakaszt követõen végre a gyönyörû Hurka-és Bodza-völgyekben mehetek. Sajnos túl hamar vége lett. Az Angelika-forrásnál megkapom a második pecsétet, egy csoki kíséretében, amit gyorsan megeszek. A Sukoróra levezetõ Z+ jelzés helyenként látványos, gyorsan haladok. A Néprajzi-ház elõtt elõveszem a térképet, mert egy kanyar gyanús, de semmi gond, a Z+-on kell tovább menni. Az ellenõrzõ ponton a pecsételés után veszek egy fagyit, ami nem egy nagy eresztés. Visszatérek a Z+-ra, majd áttérek a zöldre. Ez is kellemes. A piros háromszögjelzésen folytatom, ami helyenként igen látványos. Sajnos az illatos hunyor már nagyrészt elvirágzott.


A Barlang-kút után, nemsokára visszatértem a P+-ra és ezen a monoton szakaszon talpaltam visszafelé. Alig vártam a sárga jelzésre térést, az sokkal kellemesebb erdei terepet jelent.. Persze a Pandúr-kõ megmászása megszuszogtatja az embert, illetve a terep utána is emelkedik, egészen a Pogány-kõig, ahol megkapom a az utolsó ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Megyek tovább a zöldön, amelyen reggel már jártam, de így sem monoton. Rátérek a túra utolsó szakaszára, a Z+-ra, ami egy kicsit unalmasabb, de már alig van hátra valami. Gyorsan be is érek a célba. Átveszem a kitûzõt és az emléklapot, beszélgetek egy kicsit, megeszem a virslit, s hazafelé veszem az irányt.


Jól szervezett, kellemes, helyenként látványos a túra. Az útvonal jelölése, azt a rövid szakaszt leszámítva, ahol valakik leszedték a szalagokat, kiváló. Úgy tûnik, a Velencei-hegységben is kedvelt szórakozása néhány alaknak a szalagok leszedése, illetve az átszalagozás. Ez legyen a legnagyobb örömük.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/750 Ft-ért színes térképvázlatos igazolólap (saját térkép nem kellett), emléklap, kitûzõ, az Anikó-forrásnál cukorka, Az Angelika-forrásnál (Americana Kid)és a Pogány-kõnél csoki (Sport-szelet), a Pogány-kõnél ásványvíz, a célban virsli és ásványvíz járt.

 
 
Háfiz teljesítménytúra (Balatonalmádi)Túra éve: 20122012.05.31 21:21:59

 


Háfiz 25


GPS-el mért távolság: 23,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m.


Ismételten szolgálatból indultam túrázni. Éppen leparkoltam Almádiban, amikor Annáék elkezdték a táv teljesítését. Gyors köszönés, készülõdés és irány nevezni. Hamar megtörtént, s már indultam is. A szervezõtõl elfelejtettem megkérdezni mi ez a furcsa túranév. Mivel érdekelt, otthon rákerestem a neten. Másfél megoldást találtam: Vagy Hvádzsa Samsz ad-Dín Muhammad Háfiz-i Sírází, XIV. században élt perzsa költõrõl kaphatta a nevét, vagy általában azokról a muszlim hittudósokról, akik kívülrõl tudták a Koránt, bármikor, bármelyik részét tudták fejbõl idézni, s ezzel megszerezték a háfiz címet. A költõ nevében a Háfiz-i szó ezt jelenti.


Gyorsan nekivágtam a táv teljesítésének. Az itiner, szerencsére több helyen is tartalmaz utcanevet, ami nagy segítség. E nélkül biztos, hogy KZ jelzésen megyek lefelé, s keresgethettem volna a kikötõt. Gyorsan meglett. Az idõ és a kilátás szép. A pontõröket is gyorsan megtaláltam. Megvan az elsõ pecsét. A kapott Balaton-szeletet gyorsan zsebre vágtam, s a kék háromszögjelzésen folytatom, keresztezve a 71-es utat. Ettõl kezdve, a Csere-hegyi kilátóig egyesületi túráról már ismerem az utat. Tempósan haladok. A kilátónál gyorsan meglelem a pontõrt. Átvágok a mezõn, keresztezve az õrkutya területét. Nem foglalkozik velem, mivel egy túrázó éppen akkor vett elõ egy szendvicset. Ez sokkal jobban izgatta, mint holmi területsértés. Néhány vakkantással igyekezett is magára, valamint a korgó gyomrára (ezt nem hiszem, de jól hangzik) felhívni a figyelmet. Pecsételés után, megosztottam vele a Balaton-szeletet. Az ujjaimmal együtt kapta be. A kutyánál alacsonyabb kisgyerek csámborog oda a kutyához, bottal a kezében! Szülõk jó távol. Szerencsére barátságos a kutya, csak képen nyalta. De ha elkezd a kicsi hadonászni a bottal, lehet, hogy nem ússza meg épségben. A kutya 40-50 kilós.


Mentem tovább a sárga jelen, bár azt is írhatnám, hogy vissza, mert újra leballagtunk a partra. Egy helyen elnéztem egy elágazást, de 100-150 m után gyanús lett, s helyesbítettem. Ettõl kezdve jobban figyeltem. Kiértem egy keskeny aszfaltútra, némi küzdelem árán, ugyanis valami sötét bunkó a turista jelzés bejáratánál csinált magának illegális szemétlerakót. Kellemes ösvényen és úton, egy szép vörös sziklás kilátóponton keresztül folytattam. A tanösvény jelzés, már nem tudott csõbe húzni, pedig igen rosszul fölfestett az elágazás. Egy vas villanyoszlop túloldalára festették föl a jelet. A mi haladási irányunkból nem, csak visszanézve lehetett észrevenni. Lényeg, hogy meg van. Érdekes a kõzetrétegzõdést bemutató hely. Rátértem a S+ jelzésre. Egy keresztezõdésig rendben, ott viszont akárhogy keresem, nem látok egy fia szál jelzést sem, pedig gyanús, hogy ott kéne jobbra fordulni. Megyek inkább egyenesen, a tájékozódás alapszabályai szerint. T elágazás. Sehol egy jelzés, így jobbra fordulok, a Balaton felé. Még mindig nincs jel, tehát a következõ elágazásnál megint jobbra. A következõ elágazásnál meg van a jelzés, s jobbra benézve az utcába ott is van kettõ. Jól sejtettem, hogy ott kéne lejönnöm. Nem gond kerültem még akár 200 m-t is. Leérek a 71-es úthoz, amikor jobbról a S jelzésen megjelennek Annáék. Nem vették észre a tanösvény jelzését. Kereszteztük az utat, s megyünk a jelzésen. Egy vasúti átjárónál keressük merre tovább, de sehol egy jel. Morogva fölmászunk a 71-es útig, mivel másfelé nem mehet, de ott sincs. Elõ a térképet, s menten kiderült, hogy a jelzés a vasútállomásnál megszûnt. Vissza le a partra.


Következett a túra legrosszabb része. Egy darabig a bicikli úton kellett gyalogolni. Ez nagyon nem tetszett. A Balatoni „politikus” körút nem egészen 2 méter széles. Azért nevezem „politikus útnak”, mivel a politikusok, közpénzbõl, a saját népszerûségük, autósok elõtti növelése érdekében építtetik, a kerékpárosok számára kilencven-akárhány százalékban használhatatlan, balesetveszélyes formában. Bõven volt kerékpár forgalom. Ha két gyalogos egymás mellett megy, már nem lehet elmenni mellettük. A csengõt nem hallják, maximum amikor az ember két-három méterre van mögöttük, csaknem állóra fékezve. Nagyon nem jó 50-100 m-enként csaknem megállni, majd újra felgyorsítani. Profi kerékpárosoknak nem kell ennyit lószolni a Tour de France 200 km körüli hosszúsági szakaszain, mint itt 5 km-en. Mindenesetre rászántam pár percet, s kitöltöttem a bicikli úttal kapcsolatos kérdõívet.


Újra elértem a kék háromszögjelzést, s megkezdtem a második kört. Szaporáztam a lépteimet, mivel Anna és Erzsi jókora elõnyre tett szert. Csak az Óvári-messzelátónál értem be õket. Fölmentem a kilátóba egy kicsit. Északról némi morgolódás gyorsabb mozgásra késztetett bennünket. Csak nem zivatar jön? De bizony az! Én is morgok egy kicsit, hogy csak délutánra ígértek zivatart a békák, de mint kiderült, már nyolc perccel elmúlt dél. Szalagozás vezetett a zöld jelzésig, amely csaknem a célig vitt. Alig mentünk egy kicsit a volt vasút nyomvonalán, amikor a jelzés kanyarodott róla, s kilométereken keresztül mellette, vagy a közelében haladt. Csak a Mikulást hiányoltuk az egyik elágazásból, ahol a Vödör-völgyi Mikulás túrán várja az indulókat. Persze azt sem bántuk volna, ha a Téli Tihany túra analógiájára a téli fagyi helyett rendes fagyival vár bennünket.


A Kõ-hegyrõl kellemes ösvényen ereszkedhettünk le a Malom-völgybe, félbeszakítva egy, az utolsó ellenõrzõ pontra vezetõ meredek kaptatóval. Igen szép helyre sikerült elhelyezni a pontot. Aggódva figyeltük, elkap-e bennünket a zivatar, vagy megússzuk. Kezdtünk bizakodni, mivel tõlünk nyugatra volt a góc, s a szél sem felénk fújt. Ha nem fordul meg, akkor kikerül bennünket. Így is lett. A túrának ez a Remete-völgytõl a Malom-völgy lakott területig vezetõ része a legjobb.


Sajnos vége a terepi résznek, s újra lakott területen ballagunk. Gyorsan beértünk a célba. Itt egy kis meglepi, mivel nem lehetett csak úgy bemenni. Kettesével kellett, két deszkalapon bejutni. (No! Én ezt megúsztam, egyedül lévén.) Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, ittunk egy kis bodza, illetve nagyon finom házi málnaszörpöt, s hazafelé vettük az irányt. Eltoltam, mivel elõször ittam málnaszörpöt, s utána a bodza eléggé íztelen. Volt bor- és szörp- kóstolási lehetõség. Az akácvirág szörp kis csalódást okozott (Akárcsak a méznél. Mióta megkóstoltam a selyemkóró-, a kanadai aranyvesszõ-, s pláne a gesztenye mézet, az akácméz kicsit jellegtelenné vált a számomra.), a levendula szörp viszont meglepõen finom.


Szép helyen volt a rajt. Klassz a Magtár pincéje. A túra kellemes, gyakran látványos, bár egy kicsit sok a lakott területi szakasz. Újbóli rendezésnél, azt a bicikli utas szakaszt, valahogy nagyon ki kellene kerülni.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000 Ft-ért színes térképvázlatos igazolólap (saját térkép igen hasznos hozzá), emléklap, nagyméretû kitûzõ, a kikötõnél Balaton-szelet, az Óvári-messzelátónál ásványvíz, a Malom-völgy fölötti sziklán Pez cukorka, a célban pedig emléklap, kitûzõ, zsíros kenyér és többféle szörp, közte nagyon finom házi málnaszörp járt. A rövid távon a szalagozás jó.

 
 
ÓbudavárTúra éve: 20122012.05.15 22:46:26

Óbudavár 20


GPS-el mért távolság: 21,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 410 m.


Reggel, lassan már megszokottan 24 órás szolgálatból indultam, így csak kilenckor tudtam rajtolni, kezemben a térképlappal és az itineres igazolólappal. A térképre kézzel volt berajzolva az útvonal, ami nem gond. Úgy gondoltam, jól jön a térképlap, mivel a saját térképemet kivételesen otthon hagytam. Ennek eredményeként, könnyebb lett a hátizsákom. A túra szervezõinek javára szól, hogy nem is éreztem hiányát, sõt a térképlapot is csak az elején néztem meg, utána bõven elégnek bizonyult az itiner és a szalagozás. A 20-as táv, csaknem egészében megegyezett az éjszakai túráéval, így legalább nappal is láthattam már egyszer.


Az éjjeli esõk miatt vizes a fû, így gondolkodtam rajta, hogy a német katonasírnál kint maradok az aszfalton, mivel a bakancsom minden csak nem vízálló, s azt terveztem, ha minden jól megy, csinálok még egy tízes távot is. Átázott bakancsban pedig nem szeretek gyalogolni. A hideg szél azonban fölszárította a rövid füvet, ráadásul keréknyom is volt, így nem kellett aszfalton mennem. A kilátás szép, az idõjárás viszont hideg, szeles. A legrosszabb fajta. Ahol ér a szél nagyon hideg, ahol nem és még a nap is süt, ott nagyon meleg. Egyszerûen lehetetlen hozzáöltözni. Igen gyorsan elértem Szentantalfát, s azzal a lendülettel el is hagyom a focipálya felé. A forrásnál megkapom az elsõ pecsétet, s megkezdem az elsõ kaptatót az országos kéken. Szép a kilátás a Balaton felé. A Tagyon-hegy oldalán gyalogolva hamar meglátom a Hegyestût is, ahol a következõ ellenõrzõ pont lesz. Addig azért még menni kell egy kicsit. Az egyik kert szélén, már érik a májusi cseresznye, amibõl ettem is pár szemet. Finom. Végre idei, hazai gyümölcs! Bujkálok egy kicsit a borókásban, majd kellemes erdei úton ballagok fölfelé. Jobbra rátérek az aszfaltútra, s azon érem el a Hegyestût. Ismerõstõl kapom a pecsétet. Beszélgetünk egy kicsit, iszok egy üdítõt, s megyek tovább. Még nem vagyok éhes, így kihagyom a zsíros deszkát.


Kellemes gyaloglás következik Monoszlóig. A beígért kutyák csak akkor vesznek észre, amikor már bõven elhaladtam mellettük. A falun gyorsan átrongyolok, s a sárga jelzésen, szalagokkal segítve ballagok Balatonhenye felé. Nyílt mezõn vezet az út, ezért nagyon ér a szél, így kénytelen vagyok fölvenni egy széldzsekit. A kilátás egész jó. A henyei templom tornya messzirõl látszik. Hamarosan elérem a kocsmát, ahol a pecsét mellé megiszok egy kólát, s megyek tovább. Visszafelé alaposabban megnézem a templomot. Sajnos eléggé leharcolt állapotban van, pedig szép a két kereszthajójával, s a két kis fiatoronnyal. Felújítva a falu dísze lehetne. Következik a második kaptató. Legalább újra kimelegszem egy kicsit. Gyorsan fölérek. Hol kellemes erdõben, hol pedig nyílt mezõn megyek. Mivel egy kis fennsíkon vagyok, így szép a kilátás. Épp ideje volt már nappal is gyalogolnom erre. Gyorsan beérek a célba, s menten benevezek a tízes távra, mivel keveselltem a 20 km-t.


Könnyû, gyakran látványos túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Indulásnál egy stampedli pálinkát kaphatott, aki szereti. A Hegyestûnél zsíros kenyeret, ásványvizet, vagy üdítõt kaptunk, illetve a lehetõséget, hogy a bemutató helyet 600 Ft helyett 200-ért nézhetjük meg. A Balatonhenyei kocsmában féláron vásárolhattunk üdítõt, vagy sört.




 


Óbudavár 10


GPS-el mért távolság: 8,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 200 m.


Haladéktalanul megkezdtem a második távot. Körülbelül egy kilométer a közös szakasz a 20-assal. A német katonasírnál megkezdem balra a kaptatót, Egész jó. Fölérve, tartósan szép kilátásban volt részem. Jól haladtam. Hamarosan meg is érkeztem a Szent Balázs-templomromhoz, ahol a pecsét mellé zsíros kenyeret és ásványvizet kaptunk. Mivel kezdtem éhes lenni, ettem is egy kicsit, közben megnéztem a templomromot.


Elindultam visszafelé, majd egy keresztnél rátértem a Herendi-templomromhoz vezetõ szakaszra. Kellemes erdei úton gyorsan fogy a távolság. Úgy belendülök, hogy be is nézek egy elágazást. Szerencsémre alig 50 métert követõen újabb elágazás, s nem látok egy szalagot sem. Jön a klasszikus módszer, visszafordulok. Megyek az utolsó szalag felé, de még elõtte meglátom, hol vezet le az útról a szalagozás. Rátérek, s hamarosan ott vagyok a Herendi-templomromnál. Pecsételés, s megyek tovább. Kellemes utakon ballagok. Az Óbudavár elõtti emelkedõn holtpont. Fáradt és álmos vagyok. Majd elalszom menet közben. Azért csak beérek.


Eddigre fölébredtem, s eldöntöm, most már csak a buli kedvéért benevezek a maradék három távra. A célban Gáborékkal találkozom. A 20-as, az 1-es és a 0,1-es távot teljesítették.


Ez is könnyû kis túra, amely visszafelé a Herendi-templomromhoz történõ letérésig látványos is.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700/600 Ft-ért színes térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Indulásnál egy stampedli pálinkát kaphatott, aki szereti. A Szent-Balázs templomromnál zsíros kenyeret, ásványvizet kaptunk.




 


Óbudavár 5


GPS-el mért távolság: 5,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 150 m.


Megkapom az itinert, a térképlapot, s már megyek is. Egy rövid átkötõ szakaszt leszámítva a 10-es táv útvonalán halad. Két óra körül van ugyan, de az idõ inkább hûl. Hamar beszerzem a Herendi-templomrom pecsétjét, s megyek tovább. Immár nyoma sincs az álmosságnak. Gyorsan beérek a célba.


A túra ár/szolgáltatás aránya drága. 500/400 Ft-ért szürkeárnyalatos térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt.




 


Óbudavár 1


GPS-el mért távolság: 1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 35 m.


Leigazolom az elõzõ távot, s a rendezõi szóbeli útbaigazítás alapján irány a mosókút. Ott rátérek a Kertalja táblával jelzett útra, s azon térek vissza a falu felsõ részére. A fõ utcát elérve, keveslem a távolságot, így elgyalogolok a falu vége tábláig, s onnan ballagok be a célba. Így pontosan megvan az 1 km.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 400/300 Ft-ért emléklap és kitûzõ járt.




 


Óbudavár 0,1


GPS-el mért távolság: 0,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 5 m.


Az elõzõ táv igazolását követõen elsétálok a templomig, meg vissza, s meg is van a túra. Ezt tényleg csak a buli kedvéért csinálja az ember.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 300/200 Ft-ért tanúsítvány, a világ legrövidebb teljesítménytúrájáról és kitûzõ járt.




 


Miután megvolt az összes táv, átvettem az emléklapokat, kitûzõket, megettem az egész jó babgulyást (aki az összes távot teljesítette, nem kellett fizetnie a babgulyásért), hazafelé vettem az irányt.


Ha valaki az összes távot teljesítette, akkor összegzetten az ár/szolgáltatás arány jó.


 

 
 
Tési-fennsík 50/25Túra éve: 20122012.05.07 19:59:01

Tési-Fennsík 25


GPS-el mért távolság: 23,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 520 m.


Reggel, 24 órás szolgálatból indultam, így csak fél kilenckor tudtam benevezni, ami gyorsan ment. Gondolkoztam a montis 50-es távon is, de szolgálat utánra sokallottam a szintet, illetve csütörtök este, amikor észrevettem, hogy defektet szedtem össze a Vértesben, már sem erõm, sem kedvem nem volt szerelni.


Megnéztem a térképet, s a napos idõben, a hûvös szélben nekivágtam a távnak. Kissé nehezen melegedtem be, de utána a Vár-völgyben már jól haladtam. Igazán szép és kellemes ez a völgy, bár sem ez, sem a Bükkfa-kút-árok nem olyan látványos, mint lombmentes évszakban. Sok helyen tényleg csak sejteni lehet, milyen szép sziklákat takarnak el a levelek. A Bükkfa-kút-árok második felében, egy bõ kilométeres, átlag 11% meredekségû szakaszon biztosan tolnom kellett volna a biciklit, de így gyalog elég kényelmesen haladtam. A Vár-bereknél megkaptam az elsõ ellenõrzõ bélyeget és az eligazítást, miszerint a térkép nem pontos, nem az azon szereplõ piros négyszögjelzésen fogom elérni a Kis-Futónét, hanem egy korábbi úton. Elsõre rosszul mutattam, pedig tudtam, hogy azon az úton kell menni, amit montival is szoktam használni Alsóperepusztára. Jó. Késõbb helyesbítettem is.


Sajnos a jó kis utat, szerintem szükségtelenül elgléderezték, s így mind gyalog, mind montival nehezebben járhatóvá vált. A szalagozás végig kifogástalan. Tempósan baktatok. Mivel késõn indultam, így nem túl sok montis ért utol oda-vissza, viszont mindössze egy ember jelezte szóban, hogy jön, s szeretne elmenni. Volt, akit csak akkor hallottam meg, amikor 5-10 m-re volt mögöttem. Elég egészségtelen szokás. Mi van, ha egy gödröt ki akarok kerülni, vagy csak a másik sáv szimpatikusabb, s elé lépek pár méteren belül. Eszükbe kellene jusson, amit egyébként autósokkal szemben nagyon tudnak (velem együtt), hogy a biztonságos oldaltávolság megteremtése az elõzést, illetve kikerülést végrehajtó jármû vezetõjének a felelõssége. Jelen esetben a montisoké. Legtöbbször nem volt több az oldaltávolság fél méternél. Ez egy lépés, s azért mert egyet jobbra, vagy balra lépek, még nem kell elõtte hátranéznem. Egy esetleges balesetnél õket meszeli el a rendõrség, s õket terheli a teljes anyagi felelõsség. Az pedig egész komoly összegre is rúghat. Mennyivel jobb lenne, ha fölfelé az elõzés elõtt 20-30 m-el, lefelé 50-70 m-el szólna, hogy valamelyik oldalon el szeretne menni. Könnyebb lenne kitérni és sokkal udvariasabb is.


Az erdõbõl kiérve szép a kilátás. Meglepetés, tavaly óta, valaki felfestett néhány hevenyészett piros négyszögjelzést az új útvonalra. A régi út egyrészt tönkrement, másrészt a bejáratánál van egy tábla, miszerint intenzíven vadászott terület, belépni tilos. Igen gyorsan elértem a következõ ellenõrzõ pontot, ahol a bélyeg mellé megkaptam a következõ szakaszra vonatkozó eligazítást, ahol elég udvariatlanul tettem megjegyzést az új piros jelzés eltérésére a térképtõl. Mint kiderült, a felfestõjének tettem. Az udvariatlanságért ezúttal is elnézést kérek, de az álláspontomat fenntartom. Abban igaza lehet, hogy aki nem tudja jól olvasni a térképet, illetve nem használ GPS-t, az észre sem veszi. Én, és azok viszont akik gyakorlottan olvasnak térképet, nagyon is észreveszik. Az elsõ arra jártamkor, rendesen morogtam is emiatt, s a plusz egy kilométerért a bokáig érõ latyakos hóban. Abban igaza van, hogy a régi piros nehezen követhetõ, de elsõ alkalommal is megtaláltam, s valóban eléggé dzsindzsássá vált, viszont célszerûbb lett volna a jelzéssel párhuzamosan futó murvás útra vezetni, amirõl helyenként szép a kilátás, s nem jelent többlet távot és szintet. Vagy három éve, egyesületi túrán, a többség a Kális-tótól a murván ment a Márkus-szekrénye felé, mi hárman jóval gyorsabb lábúak pedig a régi jelzésen, s a Márkus-szekrényénél lévõ elágazásnál sokat vártak ránk.


A vita után, gyorsan haladtam, s a Márkus-szekrényénél fehérvári ismerõsöket értem utol, akik gombát reméltek szedni, de annak híre-hamva sincs a szárazságban, így galagonya virággal kárpótolták magukat. Bátrokõ-váráig együtt mentünk. Õk megálltak ebédelni, én pedig szaporáztam tovább a lépteimet. Rövidesen visszaértem a Vár-völgy – Bükkfa-kút-árok elágazásig, s a már reggel is megjárt útvonalon mentem vissza a célba. Így másodjára, már kissé unalmas, küzdöttem is az álmossággal. Végül beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a mini kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600 Ft-ért színes térképes igazolólap (saját térkép szükségtelen), a célban pedig emléklap, kitûzõ, az itt megszokott igen látványos és finom zsíros kenyér (paprikával, hagymával, savanyú uborkával, kukoricával és paprikakrémmel díszítve) és ásványvíz járt. A távon a szalagozás kiváló.


 

 
 
VérteskozmaTúra éve: 20122012.05.03 21:05:26

Vérteskozma 30 MTB


Megtett út: 50,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1230 m. Ez természetesen csak az általam megtett táv, mivel jó szokásom szerint megint „eltévedtem” egy kicsit.


Kényelmes készülõdést követõen, gyors nevezés. Megnézem a térképet, s kiderült, megváltozott a 30-as táv útvonala, s vele az egyik ellenõrzõpont helye is. Átkerült a Körtvélyesen található geodéziai toronyhoz. Nagyon nem illett bele az elõzetes eltévedési tervembe. Számomra is következett az újratervezés. Végre úton. A faluból kiérve, rögtön egy ronda emelkedõvel kezdek, ami a Vértesben természetes, viszont bemelegítés nélkül elcseszheti az egész túrát. Nem is kísérletezem a kitekerésével, inkább tolom a biciklit. A tegnapi teljesítménytúra duatlont is eléggé éreztem. Minden voltam, csak fitt nem. Az egynyomsávos ösvény után következõ Kotló-hegyi emelkedõt azért kitekerem. Kapkodom a levegõt rendesen, de a pulzusom nem száll el, tehát lehet menni. Kerülgetem a gyalogosokat. Még nincsenek hozzászokva, a montisokhoz. Amikor szólok, hogy valamelyik oldalon, vagy szélen szeretnék elmenni, tízbõl hat-hétszer éppen arra az oldalra állnak. A lényeg, hogy udvariasan elengednek, amit természetesen megköszönök. Engem még így neveltek otthon is, illetve azon a pár monti maratonon is, amin részt vettem.


A Mária-képnél megkapom az elsõ pecsétet, s jön az elsõ jutalom lefelé, ami az aszfaltig tart. Utána a volt sárga jelzésen hullámvasutazok egy kicsit, majd amikor stabil lejtõbe megy át a Német-völgy felé, Viktorékat érem utol biciklirõl szállás, s az ellenõrzõ pontig tolás, miközben jót beszélgetünk. A pontnál Zsuzsáékat érjük utol. Ezek szerint pacalt csak akkor esznek, ha étterembe mennek. Az Odvas-Kõ-risen emlegették, vagy harmincas táv lesz a Vérteskozmán, vagy pacalpörkölt fõzés.


Újabb pecsét, s visszaszállok a biciklire. Szólok Zsuzsának, így végre könnyedén tudom vele tartani a lépést a lejtõkön, mint Sándor György a Lyukasóra címû agylemezén: „Egyenlõ pályák, egyenlõ esélyek. Én kerékpárral megyek.” Persze ez csak lejtõn, vízszintes úton, vagy kisebb emelkedõn igaz. Az olyan meredek az emelkedõn, ami leszállásra kényszerít, a gyalogosok vannak elõnyben, s ilyenbõl volt bõven a túrán, bár jó része a nem hivatalos részre esett. A kék jelzésen kétszer kell leszállni kidõlt fa miatt, a többi tekerhetõ. A száraz útnak köszönhetõen, az utolsó lefelé is OK. Tavaly itt faltól-falig csúszkáltak a bringások. Várgesztesig gyõri és tatabányai ismerõsökkel futok össze, s természetesen gyalogolva érek be a faluba. Egy kis frissítés a kocsmában, s megkezdem az elsõ eltérést az útvonaltól. A kék jelzés helyett, a Vörös-lak és a Robinson-kunyhó romja felé kerülök. Ez a kékkel szemben, egy jó erõben lévõ kerékpáros számára végig tekerhetõ. Nos nem én vagyok az, így toltam egy kicsit. A Robinson-kunyhó romjához természetesen kimentem, hiszen szép a kilátás, majd tekertem le a Mátyás-kúthoz.


Pecsételés, frissítés. Megeszek egy zsíros kenyeret, készítek egy friss kulacs izotóniás löttyöt, a forrás vízével. Idekerült a frissítõ pont, mivel átépítés miatt a rajt/cél helyen, nem engedélyezték. Tavaly ugyanezzel a személyzettel mûködött a pont, csak a gyerekek nõttek meg alaposan, különösen a kicsi, aki az elõzõ évben az esõs idõben szorgalmasan füstölte ki szüleit az esõbeálló alól. Idén velünk volt az idõjárás.


Gyerünk tovább. Ettõl kezdve sokáig eltértem a kiírástól. A Nagy-Csákány és a Horvát-vasút körül akartam kicsit szétnézni. Tavaly, gyalog már „eltévedtem” erre a Tatabánya 20-ról, de most biciklivel is meg akartam nézni. Nem minden elképzelésem jött be. A fõ útvonal, amit kinéztem, az legalább járható, bár alig hiszem, hogy fölfelé sokan tudnák végig tekerni. Vagy 200 m-en van 20% fölötti meredekség. Eldõlt, valamikor egy egész napot kell montival rászánnom erre a részre, a Birka csárdától indulva. Eléggé elszaladt az idõ (meg hát eléggé el is fáradtam, hiszen ez még csak az év második montizása), így megkezdtem a visszatérést a kiírt útvonalra. Jött a piros jelzés kaptatója a Kis-Szállás-hegyre, majd a Körtvélyesre. Nos ezt szívesen kihagytam volna. 1200-1300 m-en 170 méter szintemelkedéssel, változó meredekséggel, de átlagosan 14 %. Nem sokat ültem a biciklin. Toltam, lihegtem, az arcomról folyt a víz. Sikerült még akár két és fél kilométer/órás átlagsebességet is elérni. Találkoztam olyan résszel, ahol kis szuszogási megállásnál, mind a két féket húznom kellett, mert egy fék nem tudta megtartani a bringa súlyát, s az csúszott vissza az emelkedõn. Végre elértem az ellenõrzõ pontot a Körtvélyesen. Legelõször a pontõrök német juhász kutyája igazoltatott, majd megkaptam a következõ pecsétet. Mivel korgott a gyomrom, megettem egy energiaszeletet. Immár a hivatalos útvonalon folytatom. A piros háromszögön való letekeréshez nem vagyok elég bátor, ráadásul ismerõst érek utol, s letolom a biciklit. Az új osztásig együtt megyünk. Õ kocog, én tekerek. A szalagozott részen már jártam. Biciklivel is jól járható. A pontõrök már messzirõl integetnek. Nagyon helyesen, áttelepültek az eredeti helyükrõl az árnyékba.


A kapott csokit gyorsan megeszem, s kicsit nagyobb tempóra kapcsolok. A Sárkánylyuk-völgybe vezetõ út, s maga a völgy nagy része is kiválóan biciklizhetõ lefelé. Nagyon szórakoztató. Egy rövid szakaszon, ahol idén irtották ki az erdõt, ott a favágók trehánysága miatt nagyon oda kell figyelni. Tele az út mindenféle fadarabbal. Kiérek az erdészeti aszfaltútra, s megkezdem a célig vezetõ emelkedõt. Eleinte alattomos, de nagyon szívja a nem létezõ energiámat, majd a faluban teljesen õszintén lesz meredek. Végre célban. Megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Beszélgetek egy kicsit, s hazafelé veszem az irányt.


A kiírás szerinti útvonal száraz útviszonyok mellett montival is kellemes. Ismételten sikerült defektet összeszednem, valószínûleg szedertõl (voltak frissen gléderezett szakaszok ahol kerülgettem a szederindákat). Úgy tûnik ide fel kell tölteni a belsõgumikat valamilyen defekt elleni lötyivel.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 900/800 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. A Mátyás-kútnál zsíros- és lekváros kenyér, ásványvíz, az Új-osztásnál csoki, a célban víz volt az ellátmány.


 

 
 
Odvas-Kő-risTúra éve: 20122012.05.02 21:42:26

Odvas-Kõ-ris 30


GPS-el mért távolság: 31,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 780 m.


Végre egy Pápához közeli túra, s az idõjárás is jó. Ennek megfelelõen biciklivel mentem a rajthelyre. Bakonybél elõtt Pistivel találkoztam, aki már megkezdte a 20-as távot, s azt letudva, még egy 30-ast is betervezett. A rajtnál átöltözés, nevezés, biciklis táska leadása. Enikõ elmagyarázza a változást az útvonalon. Nem emlékszem rá, melyik az a Hosszúberki-út. Majd kiderül. Iszom egy meleg teát. A gerence-völgyi 10 fok után jól esik. Többszöri tapasztalatom, hogy a Gerence-völgyében, az úton 6-8 fokkal hidegebb van, mint Bakonykoppányban, vagy Bakonybélben. Most is Huszárokelõpusztánál kezdõdött a cidri. Még egy kis készülõdés. Hová tegyem az igazoló lapot? Egy fia szál zseb sincs a biciklis nadrágon. Mint néhány kilométerrel késõbb kiderült, egy huszárvágással megoldottam a kérdést: ott felejtettem a rajtban. Így legalább már nem veszíthettem el menet közben. Indulás. Lépek ki az ajtón, amikor befutottak Zsuzsáék.


Az elején elég merevek az izmaim a kerékpározást követõen, de azért haladok. Gerencepuszta elõtt érnek utol Zsuzsáék, s mondják, hogy a rajtban felejtettem az igazoló lapot. Fölajánlották a szervezõknek, hogy utánam hozzák, de õ inkább maga próbálta eljuttatni hozzám sikertelenül. Gond egy szál se ismerem a környéket. Zsuzsáéknak elmondtam, hol merre milyen jelzésen vezet a túra, õk pedig nyugtázták: stimmel. Ettõl kezdve igyekeztem felpörögni egy kicsit, hogy tudjam tartani velük a lépést. Idõnként elég nehezen ment. Végül is együtt tettük meg a túra további részét.


Kiértünk a nemszeretem Gerence-völgyi ösvényrõl, s megkezdtük az emelkedõt Hubertlak irányába. Kellemes bükkösben vezet az út. Bemegyünk a Bakonyi-Gyilkos-tónak becézett kis víztározóhoz, ahol megkapjuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Én a túrajelentésre kérem. Megyünk tovább. Hubertlakot elhagyva egy napsütötte meleg úton kaptatunk fölfelé. Szerencsére nincs sok belõle, s ismét erdõben járunk. Egy kis lejtõvel keresztezzük az ugodi murvás utat, s újabb kaptató vár ránk. Megérkeztünk a Hosszúberki-úthoz és azonnal fölismertem melyik az. Jártam már rajta montival, csak akkor az aszfaltot elérõ része nem volt ilyen jó. Fölírtuk a kódot (szerintem egy pápai telefonszám), s megyünk tovább. Sajnos itt is, ott is erdõirtásba botlunk. A Vörös János-séd elõtt szó szerint is, bár ott csak gyérítettek, viszont az összes fát otthagyták az úton. Általában ilyen trehányak a favágók. Ezt egyébként a szervezõk, már a rajtban jelezték.


Elértük a piros jelzést. Ballagunk lefelé, s én kis híján elalszom menet közben. Az Odvsakõhöz vezetõ durva emelkedõ alaposan fölébreszt. Megkapjuk a második pecsétet, s választhatunk a kókuszos csoki és a kókuszos csoki között. Természetesen a kókuszosat választjuk. Mivel csaknem dél van, ebédszünet. Elpusztítom az egyik szendvicset, s megyünk tovább. Egy érkezõ túrázó, éppen morgolódik, hogy mehet vissza a lépcsõn, mert kirántotta a zsebébõl az igazolólapot. Aki ismeri ezt a lépcsõt, meg tudja érteni a rosszkedvét (kb. 200 méteren 73 méter szintemelkedés). Meg is jegyeztem: Látod, ez velem nem fordulhat elõ. Én már a rajtban elhagytam. Jót derültünk. Következett a hosszú kaptató a Kõris-hegyig. Meleg volt. Ez jellemzi a legjobban, illetve a sok úgynevezett túrázó, akik még a köszönésünket sem nagyon fogadták. A vége felé már ért bennünket egy kis szellõ, ami nagyon jólesett.


A Kõris-hegyen megkaptuk a következõ pecsétet. Itt rendezték be a túra frissítõ pontját is, a CATS-esektõl megszokottan bõ választékkal. Enni nem ettem, de a szörp  jólesett. Nagyon jó volt, hogy itt vízhez tudtak jutni a túrázók (kb. 6 km alatt 450 m szint ilyen melegben). Frissítést követõen leóvakodtunk a kék barlangi jelzésen. Bármilyen idõjárási körülmények között örülök neki, ha esés nélkül leérek. Most is sikerült, bár az egyik fán történõ átmászás egy kicsit necces volt. Ahogy ráültem, máris elkezdtem lefelé csúszni, a völgy felé. Nem számítottam rá, hogy a biciklis nadrág ennyire csúszós. Gyorsan levetõdtem a túloldalt.


A zöld jelzés egy szakasza, nem tudom milyen apropóból az úttól 30-40 m-re vezet egy ronda ösvényen. Ezt ismerve, nem is tértem le rá. Zsuzsáék maradtak a jelzésen, de félúton megunták, s lejöttek inkább az útra. A Barátok-útja jobban járható, mint tavaly. Az erdészeti aszfaltút keresztezése után, még egy utolsó emelkedõ, amelyiket még sohasem sikerült kitekernem montival, s máris beértünk Bakonybélbe. A célban megkaptuk az emléklapot, a kitûzõt, s egy 200 Ft-os italjegyet. Mivel alkoholmentes sörbõl csak Stella Artois-t tartanak, így inkább kólát ittam. Beszélgettünk egy kicsit, miközben beért a célba Pisti is. Azt hittem, még valahol az úton fog hátba csapni bennünket. Újabb átöltözés, s hazafelé vettem az irányt. Tartottam tõle, de sokkal könnyebben tekertem haza, mint vártam.


Egész jó ez az új táv.


  A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes térképes igazolólap (saját térkép szükségtelen), a „Bakonyi-Gyilkos-tónál” és az Odvas-kõnél csoki, a Kõris-hegyen zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vegyes vágott savanyúság, hagyma, paprikakrém, kétféle szörp, és víz, a célban pedig emléklap, kitûzõ és 200 Ft-os italjegy járt. A távon a szalagozás kiváló. Sajnos sok helyen letépték a szalagokat, néhol pedig egészen kis fecnikre tépkedték.


 


 

 
 
GerecseTúra éve: 20122012.05.02 21:34:41

Gerecse 20


GPS-el mért távolság: 20,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 515 m.


Mivel nem szeretem a tömegnyomor túrákat, így már tavaly eldöntöttem, ezentúl, csak a 20-as távon indulok, s ha olyan az idõ, akkor inkább elmegyek utána biciklizni egyet. Ehhez tartottam magam, s már hat óra egy-két perckor a rajtnál voltam. Sehol semmi kiírás, melyik távra hol lehet benevezni. Beállok az egyik sorba. Odaérek az asztalhoz, s menten elküldenek, menjek az asztal másik végébe. Kissé morcosan álltam be újra a sorba. Végre beneveztem, s megkezdhettem a túrát.


Eseménytelen 3 km-en hagytam el a várost. Itt még lehetett haladni. Balra szûk ösvényre kanyarodik a túra, s meg is van az elsõ dugó. Itt szerencsére még van surranó pálya a kerítés mellett. Nem úgy egy következõ kerítésnél, ahol szinte szó szerint csak tyúklépésben lehet menni. Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon lassú a haladás. Meg van a pecsét, s végre megint a saját tempómban talpalhatok. Az idõ kellemes. A terep is könnyû. Meglepetés! A következõ klasszikus kispistázó ponton, szinte mindenki a kijelölt útvonalon marad. Ennek megfelelõen, a Vaskapuhoz vezetõ völgyben újra belassulunk. Látom, elõttem 15-20 emberrel van két nagyon lassú túrázó, akik föltartják az egészet. Egy helyen, szerencsére van egy kis mellékösvény, amelyen fölfutva ki tudom kerülni õket, s végre ismét a saját sebességemmel mehetek. A Vaskapu után, végre szétválnak a távok. Nem kicsit vártam ezt a pillanatot. Ettõl kezdve tényleg kellemes a túra. Velem együtt válik le az 50-es távról János is, akivel beszélgetni kezdünk. Kiderül szintén szeret montizni, csak épp sokkal komolyabb formában ûzi mint én. A téma adott, amitõl azért jócskán elkalandozunk, s gyakorlatilag végig beszélgetjük a táv hátralévõ részét. Vértestolna és környéke igen szép. Az idõ egyre melegebb. Gyorsan haladtunk. Begyûjtöttük az utolsó pecsétet is, s már csak a nemszeretem városi terep maradt a célig. Átvettem a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Az 50-essel közös szakaszt leszámítva kellemes, helyenként látványos a túra. Ha minden áron többet akartam volna menni, akkor újra benevezhettem volna a 20-as távra még egyszer, mivel negyed tizenegyre beértem, s tizenegyig lehet nevezni.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 500 Ft-ért mindössze színes térképes igazolólapot és kitûzõt, kaptunk.


 

 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20122012.03.28 21:46:50

Lepke 25-ös táv


GPS-el mért távolság 24,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 595 m.


Reggel szolgálatból mentem túrázni, így, illetve tekintettel a vasárnapra tervezett birkapörkölt fõzésre, csak a 25-ös távra neveztem. A nevezés nem kicsit lassú. 09.25-kor álltam be a sorba, amely csaknem a sínekig ért. Körülbelül 30–40-en lehettek elõttem. 09.55-re sikerült beneveznem. A túrában ez bizonyult az egyetlen kellemetlen dolognak. Még némi készülõdés, s végre úton.


Ahogy a Vértesben is, itt is bemelegítõ emelkedõvel kezd az ember. Ez esetben 4,5 km-en 265 m szintet szedtem össze, ebbõl 2,4 km-t tettem meg lakott területen belül. Ennek egy része éppen csak emelkedik, majd fokozatosan válik egyre meredekebbé, de sehol sem válik igazán azzá. Nem kellett túl sokat mennem a Hosszú-völgyben, s az idei elsõ tavaszi héricset fényképezhettem. Megelõztem egy zajos csoportot, s igyekeztem minél hamarabb halló távolon kívül tudni õket. Az elsõ ellenõrzõ pontnál természetesen fölmentem a kilátóba, majd fotózást követõen, szaporáztam tovább lépteimet.


A sárga jelzés mentén megálltam néhány tavaszi kankalint lefényképezni. A Büdöskút elõtt kellemes fenyvesben vezet az út egy rövid szakaszon. Büdöskútnál, érdekes az ellenõrzõ pont. Két helyen pecsételnek, de ez csak akkor derül ki, miután az elsõnek megpillantottól elküldtek, hogy ott majd akkor kapok pecsétet, ha másodszorra érek ide. Jó megvan a második igazolás is és egy rövid szakaszon aszfalton folytattam, majd újra földúton mentem. Jó sok medvehagymát láttam. Az út közelében favágók dolgoztam. Utolértem egy gyõri párost, s mivel hasonló a tempónk, a túra hátralévõ részét együtt tettük meg, természetesen végig beszélgetve azt. Így sokkal gyorsabban telt az idõ.


Nem kellett sokat mennünk, s egy ellenõrzõ pontot követõen visszaértünk a Büdöskúthoz, ahol meglehetõsen sok dologból válogathattunk, frissítésképpen. Míg társaim frissítettek, én a meglátott ismerõsökkel beszélgettem. Sem éhes, sem túl szomjas nem voltam, így kihagytam, ráadásul a kíváncsiság is arra sarkalt, hogy kipróbáljam, a gyenge reggeli után (1 db tepertõs pogácsa, 1 db fahéjas csiga és 1 db banán), a túra elején elfogyasztott energiaszelet mennyire tart ki. Még a túra végére sem éreztem különösebb éhséget.


A Padkõ elõtt nagyobb gyerekcsoportot elõztünk meg, majd az ellenõrzõ pontot követõen megint. A Z+ jelzésen egy munkatársamat és fiát hagytuk le. Hamarosan visszaértünk Vonyarcvashegyre, s ettõl kezdve lakott területen, aszfalton talpaltunk. A Szent-Mihály-dombról is szép a kilátás. Végül, a vártnál hamarabb értünk vissza a vasútállomásra, ahol átvehettük az emléklapot és kitûzõt. Készítettem magamnak egy kávét, s hazafelé vettem az irányt, kicsit irigyelve a gyõrieket, akik átmentek az „Óbudavár éjjel”-re.


Szép idõben gyalogolhattunk. A túra útvonala nem túl látványos, de a Keszthelyi-hegységre jellemzõen kellemes sétaterepet jelentett. Természetesen láttam néhány lepkét is.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (a saját térképemet elõ sem vettem), emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Büdöskútnál zsíros kenyér, tea és üdítõ volt az ellátmány, más egyéb inni- és ennivaló vásárlási lehetõségével.


 

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20122012.02.15 16:20:38

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


A megszokottnál késõbb értem Kincsesbányára, mivel az a keskeny út, amin rövidíteni szoktam a 8-asról Iszkaszentgyörgyre, le volt zárva, fordulhattam vissza. Érdekes, a mostaninál nagyobb hóban is mentem már rajta. A rajtban, elõször is a fõrendezõt kellett megtalálnom. Jön e Patrik túrázni? Hát nem. Már elõzõ este „megszökött” a nagyihoz Fehérvárcsurgóra. Dominika esetében szóba sem jöhetett az indulás, mivel Folti kutya nélkül nem jön túrázni, s hogy nézett volna ki, hogy pont a fõszervezõ lánya indul kutyával, amikor az a kiírás szerint tilos. (Azért így is volt olyan aki a hosszútávon kutyákkal vett részt.) Ennek megfelelõen a hosszú távra nevezhettem. Meglehetõsen gyorsan sikeredett. Nyoma sincs a tavalyi zsúfoltságnak. Kb. fele annyian indultak, mint elõzõ évben (akárcsak a Téli Tihanyon), köszönhetõen a hidegnek, az újabb hóeséssel, hófúvással fenyegetõzésnek és a gazdasági válságnak. Nevezés után, irány a kocsi, meleg vizet töltöttem az ivózacskóba, kiraktam egy termosz teát, elõvettem a túrabotokat, s nekivágtam a távnak. Mivel azonban pár órás napsütést is ígértek a békák, biciklis szemüveget vettem. Nem kellett volna.


Úgy éreztem, hidegebb van, mint a Téli Tihanyon. Most egy másik térdmelegítõvel kísérleteztem. Ez pláne nem jött be. Úgy látszik elfelejthetem. Kicsit szorítja a térdemet, ami fáj miatta, ráadásul ez is lecsúszik. Hagyom a francba. Az elsõ emelkedõn bemelegítek. Alig csúszik a hó. Fagyott földre esett, és azóta sem volt semmi olvadás, így nem tudott jegesedni, még ott sem, ahol gépjármûvek taposták le. Sokkal könnyebb és biztonságosabb járni benne, mint gondolná az ember. A száraz útnál azért természetesen több energiát igényel. Majd ha egy kicsit megolvad, s úgy tapossák le, akkor lesznek bajok.


Hm... Az elhagyott bányát, hamarabb érjük el, mint emlékszem. Nem mentünk ki az erdõsarokra, ahonnan van egy kis kilátás. Ballagok tovább. Jó hideg van, de szerencsére az ígért erõs szél nem érkezett meg. Idõnként kipróbálom, használható-e a kis sapi, amit az ivózacskó szelepére varrtam. Elmegy. Megérkeztem az üdülõbe, ahol Gáborék pecsételnek. Kapunk egy almát is. Elsüllyesztem a hátizsákba. Beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább.


Természetesen lemegyek a víztároló partjára egy-két fotó erejéig. Elég sok fát vágtak ki az erdõben. Rátértem a víztároló partján vezetõ aszfaltútra. Itt szinte a teljes erdõt tarra vágták. Mikor jut el végre a magyar parlament oda, hogy a fejlett országokhoz hasonlóan kategorikusan megtiltsa a tarvágást? Bezzeg a HACCP-t, ami az EU-ban csak ajánlás, nálunk kötelezõ, tönkretéve a vendéglátást. Mészáros Andrásék érnek utol, s azon mód le is hagynak. Készítek néhány fényképet, s megyek tovább.


Végre letérhettem az aszfaltról. Utolérem Ágiékat, majd a fotós megállóknál lemaradok. Így megy ez az egész Gaja-szurdokban. Van mit fotózni. Újjáépítették a hidat, amit elvitt a víz. Látom, alapos partvédelmet is építettek neki. A patak befagyott, de följebb azért találtam olyan helyet, ahol 1-2 négyzetméteren beszakadt a jég, s nem tudott újra fagyni. Az Ádám-Éva-fánál hallani, ahogy a jég alatt zúg a víz. Szemmel láthatóan dolgozott a szél is, elhordva a havat a fák tövétõl, másutt összehordva azt. Meglepetés, az elsõ kapu nyitva, nem kell a létrán átmászni. Az útvonal összes létrája felújításra, illetve megjavításra került, elég könnyen járhatók. Az Öreg-hegyi az egyetlen, amely jegesen veszélyes, a kifelé dõlõ három fölsõ lépcsõfok miatt.


A Varjúvárnál megelõzõm Ágiékat, s megkezdtem a kikapaszkodást a völgybõl. A meredek emelkedõn, visszacsúsztam egy havas kövön, de semmi komoly. Újra nekiveselkedem, most már jobban megnézve, hova lépek. Fölérve fotós megállók következtek. Utolérnek Anették az egyesületünkbõl, s amikor a piros háromszögjelzésen kimegyek a peremre fotózni, el is hagynak. Csak a Gajavölgy vendéglõben érem õket utol. A sípályánál, ahogy ballagok lefelé egyre többen szánkóznak. Bodajkra beérve, elõbányászom a szendvicsemet, s az ellenõrzõ pontig megeszem. A vendéglõben pecsételés, folyadékpótlás, s már megyek is tovább. A Kálváriáról hamar elûz a hideg szél, még ha nem is erõs.


A következõ kerítésnél, a kapu dróthálóján, méretes lyuk. Létrázás helyett ezt választom. Leveszem a hátizsákot, s átlépek rajta. Az Alba Regia-forrásnál fölírom a kódot. Leballagok a völgybe, hogy minél alacsonyabbról kezdhessem a Vasutas-pihenõhõz vezetõ kaptatót. Egész könnyen följutok. Gyakorlatilag nem csúszik. A pihenõt, mint kilátó pontot sajnos egyre inkább elfelejthetjük ahogy nõnek a fák. Kellemes lejtõ következik, majd egy kis emelkedõ, ahol végre kisüt a nap. Ennek eredményeként, a létra után megállás, s levetek egy pulóvert, illetve lecserélem a kesztût. Ez is mutatja, mennyivel hidegebb az idõ, mint egy héttel korábban Tihanyban. Akkor még egy kilométert sem tettem meg a pulóver levételéig, most 17-t.


Kellemes sétával érem el újra a víztárolót. Van korcsolyázó bõven. A hangokból ítélve, jégkorong meccs is lehet. A gáton megint csak jó hideg van (mint mindig). Bár nem ellenõrzõ pont a Becsali-büfé, azért betérek egy kis folyadékpótlásra. A domboldalban vezetõ út is könnyen járható. Újra elérem az üdülõnél lévõ ellenõrzõ pontot, ahol most csokit kapok a pecsét mellé. Ezek után, már csak be kellett gyalogolni a célba, ahol megkaptam az emléklapot és kitûzõt, megvásároltam két kerékpárral is teljesíthetõ fejér megyei túramozgalom igazolófüzetét. Domiék, mint segéderõk csak ekkor érkeztek. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt némi kitérõvel Csókakõre, vásárolni egy kis bort, a Vicézés Pincézésnél megismert Bogi pincében.


A túra ár/szolgáltatás aránya . 800/700 Ft-ért színes, térképes, itineres igazolólapot, kitûzõt és emléklapot, korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, az utolsón csoki, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, hagyma, Piros arany, erõs paprika krém és tea volt az ellátmány.


Tettem föl néhány képet az egyesület honlapjára: http://furediturazok.lapunk.hu; a fotók közé, Kincsesbánya 30 tt. 2012. címen.




 


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20122012.02.07 17:03:09

Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: 20,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Akár másolhattam volna a 2011-es adatokat (kicsit olaszosan és tréfásan: Coppi – pasta), hiszen csak 100 m éter a különbség távolságban.”Pasta” azért volt a túra végén, mákos formában.


Reggel, igyekeztem szokásom szerint korán indulni, amit a várható havazás is indokolt. Ez csak félig sikerült, hiszen csak 7.36-kor állítottam le az autót Tihanyban. A félig azért van, mert rosszul emlékeztem a rajtidõre. Valamiért 7 óra volt bennem, nem pedig 8. Errõl ennyit. Kényelmesebben készülõdhettem volna, ha nincs hideg. Így azért csipkedtem magam, hogy minél elõbb tetõ alatt legyek. A nevezés egy kicsit döcögõsre sikeredett, mivel rossz sorba álltam, ahol a számítógép nem akarta tudni az igazat. Összefutottam az egyesületünk tagjaival is, illetve jó néhány ismerõssel. Végre 08.08-kor elrajtolhattam. Valahogy a túrák elején, ahogy kész vagyok az elõkészületekkel, igen türelmetlenül várom az indulást. Legszívesebben én is „kapálnám lábaimmal a földet”, mint ahogy a lovak teszik. Ahogy nekivágok a távnak megnyugszom, s minden rendben.


Hiába a hideg, már 2-300 m után ráébredek, kár volt hinnem a meteorológusoknak, túlöltöztem. Egy pulóver máris lekerült rólam. A porhó jólesõen nyiszorog a talpam alatt. Egyelõre nem csúszik. Az átjáró-barlangnál megkapom az elsõ pecsétet. Kisvártatva utolérem Viktort, s jókat beszélgetve megyünk a következõ pontig. Viktort (Viktor Bakonybélbõl), ha nem lenne, ki kellene találni. Még a Belsõ-tó elérése elõtt lecserélem a kesztyûmet is. Sajnos a biciklis térdmelegítõket nem tudom lerakni, pedig túl melegek. A tavon láttunk néhány korcsolyázót. Néha fotózunk is, bár a feltételek nem túl jók. A Kis-erdõ-tetõ kaptatója jólesõen megszuszogtat. Közben próbálom újólag kiolvasztani az ivózacskóm szelepét. Nem sikerült, majd csak a Külsõ-tó mellett. A pontnál utolértem Ágit, bennünket pedig Pintér Józsiék értek be. Pecsételést követõen megkaptam a nosztalgia téli fagyit, amit lefelé menet meg is ettem. Most is finom. A lejtõn, néhol óvatosan haladtam. Leérve csatlakoztam Józsihoz és Lacihoz, s mivel nem siettek, vagy én vagyok jobb formában, együtt tettük meg a hátralévõ részt. Gyakorlatilag végig beszélgettük az utat, a szükségesnél pár száz kilokalóriával többet égetve el, cserébe viszont, idõben sokkal rövidebbnek tûnt a túra.


Természetesen kitárgyaltuk az idõjárást is, aminek nem sok köze volt a meteorológusoknak, a TV-k, rádiók által közölt világvége hangulatú veszélyfigyelmeztetéseihez. A hó esik ugyan, a szél viszont épp csak lengedez. Az idõ összességében enyhébb, mint a megelõzõ napokban. Erre a térségre az OMSZ ismét csak „farkast kiáltott”, annak viszont esze ágában sem volt eljönni. Kitárgyaltuk, hogy ez bizony súlyos hiba. Jelen esetben sok embert távol tartott a túrától, utólag bosszúságot okozva, saját hitelét rontva. Sajnos a riasztási fokozatok kiadásának feltételei túl alacsonyak. Véleményem szerint ez csak arra jó, hogy az OMSZ egy idõjárás miatt bekövetkezõ baleset esetén jogilag lefedje magát, a tényleges riasztásra nem alkalmas. Ha túl gyakran ad ki veszélyfigyelmeztetést, s azt már 40-50 km/h-s szélre is megteszi, ami egyáltalán nem vészes, magyarul nem jön a „farkas”, az emberek egyszerûen nem veszik komolyan. A múltkor sem jött, mért pont most jönne be a békáknak. Véleményem szerint, a legenyhébb fokozatú riasztás, valahol a narancs és a vörös között lenne indokolt. Közben azért talpaltunk is.


Könnyû szakasz következett az Apáti-templomromig. Ez évben nem tereltek be bennünket az erdõbe, nincs annyi víz a tóban. Az ellenõrzõ ponton pogácsával, forralt borral és forró teával várták a túrázókat. Jól esett a forró tea, ami nem csak a nevében az. Idõbe telt meginni. Irány a Nyereg-hegy, majd a Csúcs-hegy. A hegyekrõl szép a kilátás a Balatonra. Érdekes, hullámos formákat rajzolt a tó jegére, az alig lengedezõ szél a hóból. Az ellenõrzõ pontot követõen, nem bizonyult egyszerûnek a lejutás a meredek lejtõn. Szerencsére, még nem taposták jegessé a havat. Sikerült esés nélkül leérni. A Természetvédelmi õrház elõtt két szarvas keresztezte utunkat. Meglepõ, hogy ennyi túrázó közé bejönnek a félszigetre, s hogy 40-50 m-re bevárják a beszélgetõ embereket. A Hálóeresztõig ismét mentünk a magas part peremén, ahonnan a korlátozott látástávolság ellenére is szép a kilátás. Az ellenõrzõ ponton, pecsételés után, ittunk egy kis teát, ezúttal termoszból, s mentünk tovább.


Egy helyen a zöld jelzés ficakját benéztük beszélgetés közben, pontosabban az történt, hogy a villanyvezeték nyiladékát kitisztították, s most ott ment a jelzés, nem pedig az erdõben. Mentünk, még akár 20 m-t is rossz irányba. Ballagtunk tovább. Észrevehetõen jobban le volt taposva a hó, a 15-ös táv becsatlakozásától, s ennek megfelelõen egy picit jobban is csúszott. Rövid talpalást követõen fölértünk az Akasztó-dombra. Az igazolás után, Laci fotómodelkedett, a bajszára ráfagyott párával. Megkezdtük az ereszkedést, a Hajóállomás felé. Egy pontról szép rálátás nyílt az apátságra, illetve a Tihanyi Limnológiai Intézetre. A hajóállomásnál újabb frissítés, s gyerünk tovább. A sétányhoz történõ lejutást akadálymentesítették, azaz megszüntették a lépcsõt, így jól hanyatt lehet esni a csúszós betonos lejtõn. Nagy ívben ki is kerültük. A Balatonon még látszott néhány sötét folt, ahol nem fagyott be a víz. Hamarosan elhagyhattuk a part menti utat, s megkezdtük a Barátlakásokhoz, majd az Óvár-hegyre vezetõ utolsó nagyobb emelkedõt. A meredek részeken csúszott rendesen. Az egyik Barátlakást ideiglenesen a pontõrök foglalták el. Továbbmenve nézelõdtünk, de jól haladtunk. A Kálváriánál megkaptuk az utolsó pecsétet, s az apátság mellett eltempózva begyalogoltunk a célba. Tavalyhoz képest itt szedtük össze a plusz 100 m-t, ugyanis nem a S+-on mentünk, hanem egy utcával késõbb, ahol kocsival is be lehet menni. Megkaptam az emléklapot, a hûtõmágnest, elmentem átöltözni, majd vissza az iskolába, megenni a mákos tésztát. Jól esett. Jó a minõség, s még a féladag is, amit kértem, bõven elég. Frissítést követõen elvittem Józsiékat Füredre, visszajöttem Ágiért, s hazafelé vettem az irányt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt/hûtõmágnest és emléklapot kaptunk. Az Átjáró-barlangnál Dianás cukor, a Kis-erdõ-tetõn Téli fagyi, az Apáti-templomromnál tepertõs pogácsa, valamint tea és/vagy forralt bor, az Akasztó-dombon mandarin, A Hajóállomásnál tepertõs pogácsa és/vagy nápolyi szelet, valamint tea és/vagy forralt bor, a célban mákos tészta és tea volt az ellátmány. Lehetõség nyílott a Pedro kocsmájában kedvezményes fogyasztásra, illetve a Tihanyi-apátság belépõ nélküli meglátogatására.


 A túráról töltöttem föl néhány képet, az egyesületünk honlapjára: http://furediturazok.lapunk.hu; a Fotóink oldalra, Téli Tihany tt. 2012. címen. Egyesületünkbõl más is töltött föl képeket, van mit nézegetni.

 
 
HÓ-Fejérke / Piroska túraTúra éve: 20122012.01.30 20:55:37

Hó-Fejérke 35


GPS-el mért távolság: 40,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 975 m. Mivel egyszer eltértem az útvonaltól így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg. Az utolsó ilyen túrán, amikor végig az útvonalon mardtam, 36,4 km volt a távolság és 845 m a összesített szintemelkedés.


Szokásom szerint már a rajtidõ kezdetén beneveztem, s vágtam neki a táv teljesítésének. Az idõ tiszta, de igen hideg. Készülõdés közben fáztam rendesen. Zoliék még csak Mór közelében jártak, így nem vártam rájuk. Ágiéktól gyorsan elhúztam. Kellett a tempó, hogy kevésbé fázzak. Elég lassan sikerült kimelegednem. Csak az elsõ ellenõrzõ ponton, a Gánti Szõlõ-hegynél, az-az bõ hét kilométert követõen éreztem úgy, levethetek egy réteg ruhát, illetve átválthattam a kedvenc õszi-tavaszi bi