Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Magyarország gyönyörűTúra éve: 20172017.09.04 23:02:02

 Magyarország gyönyörű....


az emelkedők meg fárasztóak. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején. 


Mivel ez a túra szombaton volt, ezért munkahelyi elfoglaltság miatt kicsit később tudtam csak elindulni (volt, aki addigra már célbaért). Rali-tempót taposva a Mályinka-Lillafüred szakaszon, 12:30-ra lettem indulásra kész állapotban, így még volt esélyem a 18 órás célzárás előtt visszatérni. Gyorsan vetettem egy pillantást a rajtban kapott "itiner"-re, meglepve nyugtáztam, hogy nagyjából az "A" verzió győzött.


Egy kis magyarázat: A kiírásban szerepelt, hogy a túra több pontot érint a Híres bükki rétek, és az Észak-keleti hegyeink emlékhelyei jelvényszerző mozgalomban felkeresendő helyek közül. Ezek közül több is Bükkszentkereszt térségében koncentrálódik, és még távolságra is kiadna kb. 20 km-t, csak valahogy a megadott 800 m szintkülönbséget nem bírtam ideképzelni. (Áfonyás, Szederbokor, Dorongos, Bodzás, Tebepuszta)


Valószínűbbnek tartottam a keleti irányt: (Lusta-völgy Létrástető, Sebesvíz, Szentlélek, Örvény-kő, Turista-pantheon, Lendeczky pihenő) Ide is el bírtam képzelni egy 20 km-es távot, és még szintben is megfelelne.


Na mindegy, induljunk el bemelegtésként Fehér-kő-lápára. Emlékeztem, hogy a Herman Ottó emlékháztól nem messze van egy foghíjtelek, onnan meg lehet kezdeni a kaptatót a zöld jelzésen. Aztán kb. ennyi volt az ismerős az útvonalból, a továbbiakban eléggé tapadnom kellett a térképre. Mire felértem, addigra megjött a jó idő is, és ez a fullasztó meleg végig ki is tartott (ennyiből szerencsésebbek voltak a korán indulók).


A kék + jelzés mentén első ellenőrző pontként keresni kellett egy ismeretlen katona sírját. (Megint a már megszokott "önkiszolgáló" ellenőrzőpontok voltak a túrán.) A térkép szerint már nagyjából ott voltam, meg találtam két útirányjelző táblát is, amin ez a hely katonasírként volt jelölve, de nekem magára a síremlékre lett volna szükségem, hogy leírhassam a rajta levő szöveget. Próba-szerencse alapon elindultam egy kis ösvényen a bozótosba, ahol nemsoká feltűnt egy betonkupac, ami végülis a keresett objektum volt. Innen továbbindulva meg kellett keresni a Bükkszentlászló fölött levő rádiótelefon-tornyot. Szép egyértelmű kék L jelzésen kellett haladni, majdnem végig egy szinten. Aztán már ott is voltam. A temetőnél... De nekem egy toronyra lenne most szükségem, amit sehol nem látok. (Mennyivel könnyebb téli túrákon ilyen objektumokat megtalálni, mikor nem takar a növényzet.) A térkép szerint a temetőtől kicsit visszább kéne lennie. Vezetett is arrafelé egy köves út, próbáljuk meg. Na megvagy te sötétben... (illetve bozótban) bújkáló... Feladat: hány db függőlges lécből van a kerítés rövidebb oldala. Én most nyáron elég sok időt töltöttem itthon léckerítés javítgatásával, festegetésével (van vagy 50 méternyi az utcafronton), úgyhogy mostanában nincs túl sok kedvem léckerítés közelébe menni, főleg számolgani, ezért beírtam, hogy rengeteg. Utólag rájöttem, hogy ez beugratós kérdés lehetett, mert ez nem is léckerítés, hanem inkább deszka-palánk.


Na jó, haladjunk tovább, mert már mindjárt 14 óra lesz. Be kéne menni a faluba. Mintha a temető parkolójától lenne egy ösvény, ami talán vezet valahova. Vagy nem. Most nem volt kedvem bizonytalan utakra pazarolni az időmet, ezért a széles aszfalutat válaszottam, így legalább végigjárjuk Bükkszentlászlót is, már úgyis kiváncsi voltam rá. Azt most már tudom, hogy a sétatempóm nagyjából megegyezik egy kétlovas paraszt-szekérével, mivel végig ment egy előttem, pár méteres távolságban, és se meg nem közelítettem, se le nem maradtam.


A falu végén egy kicsit meg kellett állni, mert lementem a térképről. Szerencsére a melléktérképen megtalálható a következő ellenőrzőpont megközelíthetősége. Szederbokor: a falu végén jobbra, majd nem messze, egy jobbos kanyar közepén kellene találni egy ösvényt balkéz felé. Rendben, itt is egy kavicsos út. Ez lehet az. (Ide mondjuk el bírtam volna képzelni valami útjelző táblát, amire ki van írva hogy erre kell menni a pihenőhelyre.) Ezen továbbhaladva, nem messze találtam pár tűzrakó-helyet, úgyhogy ez lehet az. Már csak meg kellene keresni a Széchenyi-emlékfát. (Kedves olvasó, most csukd be a szemed, és próbálj magad elé képzelni egy fát, ami a LEGNAGYOBB magyar nevét viseli.) Hááát... keresgéltem egy darabig, de nem találtam. Mi is a feladat? Hány méterre van a legközelebbi tűzrakótól. Rendben, akkor fordítsuk meg a dolgot. Van vagy 5-6 tűzrakó, mindenféle kis zugokban, körbejárom őket. Az utolsó mellett tényleg volt egy fa, (fácska) aminek a tövében volt egy tábla, hogy Széchenyi emlékére ültette a Zöld SC.


Na ez is megvan, mégsincs este. de 14:30 az már igen, az útirányjelző tábla szerint meg Bükkszentkereszt a piros jelzésen 4,5 km, 1ó45p. Na, gondolom ez is a nyugdíjas, meg a kisgyerekes túrázóknak szól. Aztán nem sokkal később már nem voltam ebben annyira biztos.... Az rendben van, hogy Bükkszentkereszt az ország egyik legmagsabban fekvő települése, na de ennyire? Szerencsére a hosszú (és meredek) emelkedő után volt egy kis lejtő (derékig érő csalánosban), csak hogy utána megint lehessen kicsit felfelé menni. De már itt is az aszfaltút, ott meg egy őzgida szalad át előttem, szerencsére lassan haladok, nincs esélyem, hogy elgázoljam. Következő feladat: keresni kell egy Kinizsi utcát. Ebben a faluban szépen ki vannak táblázva a mellékutcák is könnyű megtalálni, pedig egy mellékutca mellékutcája. Ráadásul zsákutca, (vagy legalábbis nem jó irányba megy) úgyhogy lehet is ugyanerre visszamenni a főútra. Közben azon gondolkozom, hogy mire volt jó ez a kitérő, tán csak nem azért hogy meglegyen a 20 km? Aztán rájövök, hogy oda-vissza a Széchenyi utcán megyek (ha már egyszer Széchenyi emléktúra).


Ekkor már 15:40 van, a futva túrázó szintidőt túlléptem, még akkor is, ha lenne egy teleportáló készülékem, és hipp-hopp célba érnék. Amúgy a rajtnál kérdezte egy néni, hogy futni akarok-e. Én olyasmit feleltem neki, hogy inkább csak valahogy túlélni.


A cél már majdnem látótávolságban (már csak egy megálló lesz), időm meg még bőven volt, ezért tettem egy kis kitérőt a kilátó felé, ha már egyszer ilyen szép derűs időnk van. (Bár mondjuk ezt az építményt tehették volna alacsonyabb buckára is, mert szintkülönbséggel mára már jól el voltam látva.)


Legelésző szamarak és lovak között megcéloztam Jávor-hegyet. Meg kellett számolni a Libegő állomásán a lépcsőket. Jó, de hol van itt libegő? Táblákat látok, hogy Rollerpálya arra, erdészház amarra, de neke most egy libegő kéne. Aztán balról látok jönni mindenféle "civil" ruhás embereket. Na ezek tuti, hogy nem gyalog jöttek fel ide. Meg ott a fák között mintha lenne valami faházikó. Aztán közelebb haladva csak feltűnik a drótkötélpálya is. Na még egy utolsó adminisztráció, kis frissítő, és még mindig csak 16:40. Szerencsére tériszonyom van (vagy legalábbis szeretem, ha valami szilárd dolog van a lábam alatt), ezért a legkézenfekvőbb megoldást mellőztem a célba jutáshoz. De azért a rendezőket sem akartam sokat várakoztatni (biztos már csak énrám várnak), ezért a Fehér-kő-lápai cikk-cakk turistutat lerövidítettem, mert találtam egy ösvényt, ami egyenesen (meredeken) levezetett a hegyoldalon. A nagy igyekezetben csak néhány apróbb megbotlás volt, a nagyobb taknyolásokat ügyesen "kikorrigáltam", így sikerült is 17:01-re célba érni. (Így utólag kiváncsi lennék a libegő menetidejére.)


 

 
 
Csekk Sándor emléktúra / Zempléni Tekergés tájékozódásiTúra éve: 20172017.07.01 22:04:07

 Már húsvét óta gyakorlatilag nem jutottam természetközelbe, ezért örömmel fedeztem fel a június 25-re meghirdetett túrát. Ráadásul előző éjszakára meg volt hirdetve egy Ravasz Róka is, Bükkszentkeresztre, ami a 14 kilométeres távjával megfelelőnek tűnt bemelegítésnek.


Szombat délután-estefelé még belefért egy kis múzeumlátogatás az MKV Szondi utcai telepén, utána meg kilátogattam Újmassára is a kohóhoz, hogy kicsit szokjam a kellemesen hűvös erdei levegőt a városi hőség után. 


Bükkszentkereszt környékén az áprilisi természeti katasztrófa miatt sajnos még nem nagyon voltak járható erdei ösvények, ezért a Ravasz Róka útvonala nagyobbrészt aszfaltozott, vagy legalábbis kavicsos erdészeti utakon vezetett. Még a sötétség beállta előtt, 9 órakor, az elsők között indultam, mert az az elvem, hogy ha időben elindul az ember, akkor nem kell rohangászni. (Ámbár, vannak olyan elvetemült emberek, akiknek az a kedvtelésük, hogy az erdőben rohangásznak, én a magam részéről inkább maradok a tempós gyaloglásnál.) Fel kellett keresni a térképvázlaton megadott 7 önkiszolgáló ellenőrzőpontot, és mivel szinte elhanyagolható volt a szintkülönbség, ezért alig több mint 2 és fél óra alatt célba értem. (4 óra volt a szintidő.) A célban a beérkezőket várta a szokásos zsíroskenyér-tea menü. Miután mindenki beérkezett, meg a rendező(k) is hazament(ek), szépen bevackoltam magam a furgonom rakterébe, mert nem sok értelmét láttam hazamenni éjszaka keresztül a Bükkön, hajnalban meg vissza, hogy ott lehessek a vasárnapi rendezvényen. 


Idegen helyen nem nagyon tudok aludni, ezért napkelte után nem sokkal fel is ébredtem, kicsit táplálkoztam, meg reggeli torna gyanánt felkocogtam néhányszor a kilátóhoz. A kilátó alatti domboldal jó szamócatermőhely, csak a termésen nagyon érződött, hogy kevés csapadék hullott mostanában.


A rajt (és cél) Miskolcon a Majális- parkban a Vadaspark bejáratánál volt. Mivel időben érkeztem (elsőként) sikerült egy árnyékos helyre leparkolni, meg kicsit körül is tudtam nézni, mivel még itt sem jártam. Nem sokkal később megérkezett a rendezőség (ami ebben az esetben is egy személyt jelent), meg már kezdtek jövögetni a résztvevők is. Letudtam az adminisztrációs teendőimet, és ezúttal is az elsők között, már 8 órakor elindultam ami azzal az előnnyel járt, hogy kevesebbet kellett menni a délutáni hőségben, meg ha elkavarodok valahol, akkor hátha kisegít egy utánam érkező (mint később kiderült, erre szükségem is volt). Csak elinduláskor mondták, hogy két kört kell menni. 15 km után visszatérünk ide, és ekkor kapjuk meg a második útvonal térképét a maradék 10 km-re. Ha előre tudom, akkor talán pár dekányival könnyebb tarisznyával indulok el, de a végén nem azon a kis túlsúlyon múlott a jó időeredmény.


Már az első (önkiszolgló) ellenőrzőpontnál sok időt elvesztegettünk, mert az utánunk jövők, akik itt értek utól félreértették a feladatot: az ortási fordítónál kellett keresni egy határkarót, és ennek a számát felírni. De itt közel ment a kisvasúti pálya, (amin pont itt volt egy fodító) és nekiálltuk kilométerkövet keresni (találtunk is kettőt). Szerencsére arrébb megtaláltuk a feladatban megjelölt karót is, aminek beírhattuk a számát a feladatlapra. Innen (ha már így összegyültünk) többé-kevésbé egy ötfős csoportban mentünk tovább, kisebb leszakadozásokkal-felzárkózásokkal, apróbb pályatévesztésekkel. 


Le kellett menni Perecesre, egy nem létező buszjárat következő megállóba érkezését kellett kiszámítani. Közben elhaladtunk a bánya telepe mellett, a fák között felsejlett Borsod utolsó lábon maradt aknatornya, Meg lehetett csodálni az 1870-es években épült, téglával kirakott, még így elhagyatottan is lenyűgöző igazgatósági épületet. Meg elhaladtunk az Új-akna bejárata mellett is, ahol már 1901-ben villanyvontatású vasút működött. (Sajnos a Graezenstein-alagútnak már a nyomait is eltörölték, ezért nem tettem oda is egy kis kitérőt.) Perecesről régi bányászházak mellett elhaladva egy csalánoson keresztülvágva ismét beértünk az erdőbe, hogy Égés-tető érintésével megcélozzuk az Ostoros-hegyet. Égés-tetőn a magassági kőre festett narancssárga kódot kellett volnabeírni az ellenőrzőlapra. Maradjunk annyiban, hogy a kódot megtaláltam, (a biztonság kedvéért le is fényképeztem), de az ábrázolt karaktereket nem igazán sikerült felismernem. Biztos hiányoztam iskolából a kódfejtés-órán. Az Ostoros-hegyen a tűzrakóhelyet alkotó betonkockákat kellett megszámolni, de én a magam részéről sokkal érdekesebbnek találtam a mellette levő fán a szarvasbogarakat. Meg kicsit meredek volt előtte a kaptató, ki kellett fújni magamat. (Valószínű, hogy a 700m szintkülönbség java része itt jött össze.) Ekkor csak úgy futtában ránk köszönt egy lány. Aki előttünk indult, és valószínűleg már a második körének a közepe táján lehet, nekünk meg még az első körből is jócskán van hátra.....


Innen még meg kellett keresni a Márta-bánya kisvasúti megállóhelyet. Szerencsére pont jött arra két helyismerettel rendelkező sporttárs, mert itt már eléggé a térkép szélén jártunk. Utána még érinteni kellett a papírgyárat. Ezt nagyjából tudtam merre keressük, mert valamikor kisiskolás koromban jártunk ott. Utána már csak a célt kellett megtalálni, hogy megkapjuk a következő kör itinerét (aki meg a 15 km-re nevezett, az letelepedhetett a büfébe, mert számára ennyi volt).


Egy kis frissítő, meg kalóriapótlás után elindultam a második körre. Amerre szerettem volna menni, ott kordonnal le volt zárva egy szakasz futóverseny miatt. Kicsit lejjebb mentem, hátha ott is rá tudok térni a sárgy pöttyel jelzett útra. Találtam is egy sárga pöttyöt, hát elkezdtem szépen követni. Csak valahogy gyanúsnak tünt, hogy nekem most észak felé kéne tartani, ráadásul erdőben, miközben itt inkább rétek vannak, az irányom pedig legjobb esetben is inkább csak északkeleti. Jó idő elteltével szemből érkezett egy fiatalember, akinél ugyanolyan itiner volt, mint nálam, ő felvilágosított, hogy kicsit elkavarodtam, mert épp a 11-es EP-n vagyok, a 9-es helyett....


Útvonal-újratevezés.....


Az a baj, hogy a 12-es (utolsó) EP-t elmellőztem, tehát oda mindenképp vissza kell menni a feladat miatt, vagyis a legkézenfekvőbb (bár a kiírásnak nem megfelelő) megoldás, hogy fordítva járom végig a pályát, az nem megoldható. Most már úgyis mindegy alapon elindultam a 10-es felé. (Azért mindenesetre megkérdeztem a feladatok megoldásait, hátha.....) A 10. után kicsit tovább bonyolítottam a dolgot, mert a 9-es túl messzinek tünt, inkább egy rövidebb úton megcéloztam a 8-ast, innen még úgy terveztem, hogy lemegyek a 12-höz, utána szépen elbúcsúzok, és megyek haza, majd jövőre jobban odafigyelek. De amikor odaértem a 12-es EP-hez, akkor már úgy voltam vele, hogy inkább csússzak ki egy kicsit az időből, mint hogy feladjam. Ezért még bevállaltam azt a plusz kb. 5 kilométert, és a Köpüs- völgyön felügettem a kimaradt 9-es ellenőrző ponthoz. Lefelé meg rövidebbnek találtam lejönni a zöld csík jelzésen, így végül azon az úton fejeztem be, ahol elindultunk reggel. Az órámat azt nem is figyeltem, ezért meg is lepődtem, hogy 4 perccel a megadott 6 óra előtt értem be. Úgyhogy a feladatkiírásnak 50%-ban azért sikerült eleget tenni.


Célban a szokásos zsíroskenyér+üdítő várta a résztvevőket, egy ajándék könyvvel kiegészítve. Meg lehetett történeteket hallgatni a néhai Csekk Sándor sporttársaitól.

 
 
Kőről-kőre a BükkbenTúra éve: 20172017.04.17 21:02:57

 2017. április 15.  


Után két nappal.....


25km, meg még egy kicsi....


Nagyon birizgálta a fantáziámat ez a túrakiírás, mivel már minden érintett helyen jártam, de csak egyesével. Viszont így egy túrára felfűzve őket érdekes programnak ígérkezett. Csak sajnos szombaton nem tudtam szabaddá tenni magam, ezért maradt a Húsvét-hétfő. De mivel így már csak amolyan egyéni kirándulásként csinálom végig, nem láttam értelmét elkocsikázni az eredeti rajt-cél helyszínére, Bánkútra, mivel az útvonal egy része majdnem-hogy itt megy el a "kertünk végibe".


 Húsvét-hétfőn szép derűs (és kicsit deres) reggel virradt reánk, én pedig ezúttal a locsoló-ruházat helyett a kirándulós gúnyámat öltöttem magamra. Feltarisznyáztam magamat, fogtam kedvenc túrabotomat, és nekivágtam az általam kiszemelt rajthelynek. 7 órakor indultam (Bélapátfalváról), a tónál már áztatták a gilisztákat a koránkelő pecások, sőt, a tó fölötti réten még egy vadkempingező társasággal is találkoztam. Egy óra alatt felértem a német-sírokhoz, meg még egy óra kellett a Kálmán-rét eléréséhez. (Direkt nem mentem nagy iramot, minek fárasszam ki magamat már előre.) Nem sokkal kevesebb idő alatt értem volna fel autóval Bánkútra is, a Mályinkai rettenet-úton, úgyhogy eddig helyesnek bizonyult a döntésem, hogy a Kálmán-réten kezdem a túrát. (Itt halad át  a Cserepes-kő felől induló zöld négyzet jelzés.) 


8:59 Iszom még egy korty vizet, aztán pont 9-kor elindulok Istállós-kő irányába. Először felmerült az is, hogy megfordítom az útvonalat, és Cserepes-kőn kezdek, hogy minél hamarabb túl legyek a legkellemetlenebb szakaszon, de végül annyira már nem akartam eltérni az eredeti kiírástól.


9:26 Magam is meglepődtem, milyen hamar felértem Istállós-kőre. Nehezebbre emlékeztem. (Igaz, legutóbb térdig érő hó volt, és hajnali egy óra, tehát picinykét sötét.)


10:23 Gerenna vár. Ahogy elindultam felfelé, egyből megcsapott a meleg levegő, mivel a feljáratot pont érte egy kis napsütés. Eddig eléggé begombolkozós időben volt részem. (Meg utána is majdnem végig.) Itt már emberek is mászkáltak, a korábbi szakaszon legfeljebb madarakkal találkoztam. Innen tovább egy többnyire eléggé kellemetlen zúzott-köves út vezetett a sárga jelzésen majdnem Bánkútig, meg még azon is túl.


A Csurgói erdészházhoz érve átgázoltam a csurgón, ami nem annyira csurgott, inkább csak úgy pangott benne a víz. De a nyomokból ítélve, az állatoknak így is megfelelt. Sajnos indulás előtt nem írtam fel a pontos útvonalat, ezért tettem egy rövidítést, és a kilátóhoz elindultam toronyiránt (szó szerint) az erdészház melletti sí (vagy szánkó) pálya felhasználásával.


12:00-kor értem a kilátóhoz, és úgy látszik, a tisztelt kirándulók épp ebédjüket fogyasztották valahol, mert teljesen egyedül voltam fent. Felmenetel közben szerencsére csak egyszer sikerült beverni a fejemet a vázszerkezetbe. A kilátás amolyan erős közepes volt. A távolabbi tájak nem látszottak eléggé kontrasztosan. A Tátrát is inkább csak sejteni lehetett, hogy az volna ott, az a hósipkás zöldeskék folt a távolban.


12:20-ra leértem Bánkútra, itt én is elfogyaszottam a magammal hozott elemózsiát, aztán indultam is tovább. Jó darabig a kék jelzést követtem, majd egy kék +-t. (A sima kék kerül egyet a Zsidó-rét irányába, ami a megcélzott Három-kőhöz képest ellenkező irányban van.)


13:50-kor értem Három-kőre, kicsit gyönyörködtem a kilátásban, majd indultam tovább Tar-kőre. Nem emlékeztem, hogy melyik is a hivatalos ellenőrző pont, ezért inkább megálltam mindkét helyen egy kicsit. Tar-kőn találtam egy kis napsütést is, ezért pár percre csatlakoztam a napozó tömeghez. (Volt ott majdnem féltucatnyi ember.) Tar-kőről egy hoszzú ereszkedés után elértem az Őserdőt, átkeltem a Kis-Virágos-hegyen (vagy valami ilyesmi neve van), utána következett a köveken bukdácsolós nemszeretem szakasz. Szerencsére idővel még jól álltam, nem kellett sietni, meg tudtam tervezni minden lépést. Nem esett volna túl jól kificamodott bokával befejezni a kirándulást.


15:36-kor értem Cserepes-kőre, kicsit kipihentem magam, kerestem egy zöld négyzet jelzést, és elindultam túrám végállomása felé. Az utolsó szakasz szerencsére könnyen járható volt (a fakitermelők által okozott mesterséges akadályokat leszámítva).


Pont 16:00-kor értem a Kálmán rétre, vagyis a megadott 8 óra szintidő előtt egy órával. Pedig most tényleg elég visszafogott tempót mentem, mert a végére nem akartam fáradtan érkezni a nehezen járható, Cserepes-kőre vezető kaptatóhoz, meg útözben nézelődni is megálltam néha, és még hazáig is van pár kilométer séta.


Összességében kellemes, látványos útvonalat találtak ki a szervezők, normális, kirándulótempóban is teljesíthető szintidővel. Most emléklap és kitűző nélkül, de egy kellemes emlékkel gazdagabban tértem haza. (Otthon még várt rám a húsvéti sonka tesztelése.) 


 


 

 
 
Pele-lak lakójaTúra éve: 20172017.03.26 20:01:08

 2017. március 26, vasárnap.


Második teljesítménytúrám.


A téli, éjszakai túra után eljött az ideje, hogy benevezzek egy tavaszi, nappali kirándulásra. 


Rögtön adódott is egy kisebb nehézség, mégpedig az, hogy korán kellett kelni. Sőt, egy órával még annál is korábban, mivelhogy pont óraállítós vasárnap volt. Ráadásul legutóbb lusta voltam tankolni, úgyhogy arra is rá kellett szánnom pár percet. Szerencsére a Felsőtákány-Lillafüred úton nem volt forgalom, így a 8 órai rajt előtt félórával már ott bóklásztam a rajthely környékén (Herman Ottó emlékház, mivelhogy ez a rendezvény tisztelgés volt a polihisztor emléke előtt.)


Próbáltam kitalálni, milyen idő várható aznapra. Ekkor még eléggé hűvöskés volt, de a betervezett 800 m szintkülönbség alighanem helyreteszi az ember hőérzetét. Nagyjából ekkorra döntöttem el, hogy a két választható táv közül (15, illetve 30 km) csak meg kéne próbálkozni a hosszabbal, úgyis eléggé laza szintidő volt előírva (9 óra). Felmerült az is, hogy a száraz időre való tekintettel félcipőben vágok neki a távnak, de szerencsére mégis a bakancs mellett döntöttem, mert pár kilométerenként sikerült is belerúgnom egy-egy kiálló kődarabba, meg elég sok helyen sziklás is volt a talaj.


Feltarisznyáztam magamat, és pontban 8-kor nekivágtam az ismeretlennek. Ez most szó szerint értendő, mivel a Bükk ezen területe teljesen ismeretlen számomra. (Na jó, az emlékháztól a Hámori-tóig eltaláltam térkép nélkül is.)


Rajtnál kaptunk egy eléggé halovány térképmásolatot, amin be volt karikázva a felkeresendő 7 állomás, szépen egyenes vonallal összekötve. Légvonalban kb. 18 km, csakhogy nem az Alföldön vagyunk, itt vannak domborzati viszonyok is . Úgy vélem, a szervezők valami optimális útvonalon számolták ki azt a 30 kilométert.  A papír hátulján név szerint is fel voltak sorolva a megállók, ide kellett beírni az érkezési időket, miután lefényképeztük a nevezetes helyet. Nekem az is kis időbe tellett míg a saját térképemen megkerestem, hogy hova is kell menni, aztán keresni egy megfelelő útvonalat. 


A Hámori-tó után ráfordultam a zöld jelzésre, fel a Lencsés-nyereg irányába. Messze előttem ment egy idősebb túrázó, reméltem, hogy ő is közülünk való, tán még ismerős is a környéken. Szerencsére szépen közeledtem hozzá, ha utólérem talán nem kell mindig megállnom navigálni. Egyszercsak megállt egy fánál, és valamit írkált. Hoppá, majdnem túlmentem az első megállón. Egy fára ki volt téve egy papír, hogy "Mátyás-király lábnyoma". (08:49) Innentől szépen loholtam utána. 12 perc múlva megvolt a Dante-pokla nevű üreg. Utána le kellett menni a Ledneczky pihenőhöz. (09:25). Itt viccesen megjegyeztem, hogy ilyen tempóban a végén még délre beérünk. Ekkor felmutatott a fölöttünk magasodó hegyre, hogy az mögött lesz a következő állomás, meg utána is lesznek még cifraságok. Ezért inkább úgy döntöttem hogy itt egy kicsit megpihenek a nagy kaptató előtt, meg veszek magamhoz néhány kalóriát. Búcsúzóul még elmondta, hogy másszak vissza a műútig,majd térjek rá a piros jelzésre, utána meg a piros-sárgára. Csakhogy én valahol rosszfelé fordultam, és amennyire ki tudtam venni a térképen, távolodtam a tervezett úttól. Visszafordulni már nem akartam, viszont találtam egy nagyjából jó, kb ÉNY-i irányba haladó erdészeti utat. Elindultam ezen, valahol majdcsak találkozik egy jelzett turistaúttal. Hamarosan rá is fordulhattam egy sárga kereszttel jelzett.... hmmmm...   útra...  


A kiírásban szerepelt, hogy aki a szintidő fele alatt teljesíti a távot, részt vesz a futva turázó turista mozgalomban. De a futásnál biztos nem gátfutásra gondoltak. Na mindegy, valahogy keresztülkínlódtam magam a kidőlt fatörzseken, utána következett a térképen Arany-lépcsőnek nevezett hely (itt tényleg, mintha kőből faragott lépcsőkön kéne felmenni), és 10:32- kor már fel is értem az aszfaltútra. Itt egy fára ki volt szegelve egy tábla, rajta egy csomó felírással. Megnéztem, hátha ki van írva, merre kell menni a Köpüs-nyereghez. De nem találtam. Pedig már nem lehet messze. Mégegyszer megnéztem alaposabban. Legfelső sor: "Köpüs nyereg 730m" Mármint tengerszint feletti magasság: vagyis épp itt vagyok (Csak az árnyékoló leárnyékolta.)


Utána piros jelzés, egy darabig aszfalton Szentlélek felé (10:49) Itt keresek egy kellemesen ereszkedő kék jelzést. Egyszercsak beérek valami faluba. No most meg hol vagyok? Ja, Ómassa. Csak éppen a spirálos térkép van nálam, mert az egylaposat nem találtam, ezen meg szegény települést pont kettévágja a spirál, meg egy vastag sárga csík. A faluból kifelé menet kis emelkedő, majd (sajnos) rátérek a sárga jelzésre. Csatlakozik egy zöld is, hogy szegény sárga ne legyen oly' magányos. Balról egész szép, zegzugos vízesésrendszerben lehet gyönyörködni. Csak itthon vettem észre, hogy a térképen fel van tüntetve, hogy "A Sebes-víz völgye nehezen járható". Ezt azt hiszem csak megerősíteni tudom. Igazából nem volna nehéz csak nagyon (nagyon-nagyon) meredek, meg át kell mászni néhány kidőlt fán. (Amikor megláttam, merre megy a jelzés, azt hittem, valaki viccből festette oda, de nem....)


Végül csak odaértem a Sebesvizi-tóhoz (11:58) Itt kicsit leültem pihenni, meg adminisztrálni, a papírt meg majdnem belefújta a tóba a szél.


Innen el kellett jutni a Szepesi rétig. Választottam egy nem túl rövid, de legalább viszonylag nehezen járható utat. (Ennél talán csak három jobb választás lett volna.) (13:01) Innen még a sárga jelzésen le kellett ereszkedni a célig (ami a rajthely is volt). Nem volt túl könnyű, elég meredek, és nehezen is járható volt nagyrészt az út. 13:32-re be is értem. Már csak azt volna jó kideríteni, hogy valójában hány kilométer is volt. A célban megkaptam az ellátmányomat (kitűző, emléklap), meg lehetett választani zsíros kenyeret a teához.


Szerencsére pont kifogtuk a jó időt, Nem volt túl meleg, a hideg szél is csak délután támadt fel. 

 
 
Bükki kihívásTúra éve: 20172017.01.16 23:21:59

 Bükki kihívás 2017, 40 km.


Így utólag visszatekintve jól belecsaptam a lecsóba így teljesítménytúrázós "karrierem" első állomásán.


Tehát következzen egy történet: Hogyan NE indulj el teljesítménytúrán.


A történet ott kezdődik, hogy nyáron kaptam ajándékba egy bakancsot: Belleville, made in USA, Amcsi Tengerészgyalogság által jóváhagyott, meg minden ilyesmi. (Egy boszniai szolgálatból hazatérő chilei katonának már nem fért be a poggyászába, biztos sok szuvenírt vásárolt az otthoniaknak.)


Így tél elején el is kezdtem használni. Néhányszor felmentem benne a Bélkőre (bélapátfalvi lakosként ez egy könnyű, vasárnapi ebéd előtti séta) Karácsonykor már elmerészkedtem az Őr-kő, meg az Őserdő környkére is. 


Innen jött az ötlet, amikor véletlenül rátaláltam erre a teljesítménytúrázós oldalra, és megláttam a Bükki kihívást, hogy ki kéne magam próbálni éles körülmények között is. A 20 és 30 kilométeres helyek ekkor már be voltak telve, meg azoknak az útvonala valahogy nem is tűnt olyan izgalmasnak, így maradt a 40 kilométer, ahova még be tudtam kerülni pótjelentkezőként (szerencsére volt némi üresedés). Ráadásul ez a táv valójában 41 km, ami így pár nappal a 41. születésnapom előtt igazán emlékezetes ajándék lesz.


Tehát jelentkeztem egy téli, éjszakai, 40km-es túrára:


A tél az rendben, számomra az az ideális túraidő, amikor jégcsapok lógnak a bajuszomról. Csak mondjuk hóban még nem nagyon mentem párszáz méternél többet...


Éjszaka.... Néhányszor már végigmentem éjszaka Miskolcon a sétálóutcán.... Ezért előtte egy héttel egy délután ki is szaladtam kicsit gyakorolni a lámpahasználatot, fel a Bélkőre, le a német sírok felé, onnan a tó mellett haza. Éppencsak az volt a baj, hogy még világosban hazértem.... De legalább a kabátomat le tudtam tesztelni, mikor kiálltam a 815-ösre az igencsak mínuszos süvítő szélben.


40km: végülis 20 km-t már többször is megtettem, még korábban a munkaruházati boltban vásárolt "kedvezőbb" árfekvésű bakancsomban, akkor ez a high-tech cucc kibír rajtam egy szolid 40-est. (Nem sajnálnám én a pénzt egy igazán jó bakancsra, csak akkor van gáz, ha az valamiért mégsem válik be.)


Az optimista hozzállásomhoz nagymértékben hozzájárult, hogy a táv mintegy 25%-a (a Homonna-tisztástól az Őserdőig) nagyjából ismerős volt (Egyszer-kétszer már érintettem a nevezetesebb pontokat.) Azért még előtte pár nappal kisétáltam a Varró-háztól a Samassa-házig, és örömmel vettem tudomásul, hogy az utolsó 7.5km már sétagalopp lesz.


Az utolsó héten elkezdtem otthon az erőnléti edzéseket (15-20 perc szobabicikli meg uzsonnára egy csík szalonna kis kenyérrel).


Így jött el a nevezetes nap reggele. 5:20-kor pittyegett a telefonomon az ébresztő, mert munkába indulás előtt (sajnos nekem a szombat is munkanap) még kb. fél órányi hólapátolás várt rám (vagy 60 méter járdaszakasz, meg a kocsikiálló) Megpakoltam a teherautót, feltettem a hóláncot, és elindultam szállítani. (Ha a nevemhez hozzárakod az ékezeteket is, akkor ki is találtad a foglalkozásomat.) Szerencsére dél felé végeztem. Ebéd előtt még egy kis hólapátolás: mert amit reggel eltúrtam, azt napközben az arra járó hókotró visszatúrta......


Szombaton ebéd után szoktam kicsit szundítani, de ekkor már olyan fáradt voltam, hogy ha leülök, akkor aznap már nem megyek sehova.


Ezért inkább elindultam korábban Tárkányba, hogy legyen még parkolóhelyem. Szerencsére parkolóhely még korlátlan mennyiségben rendelkezésre állt, éppencsak ki kellett ásni a hó alól. De ez már nem okozott gondot, fél perc alatt ástam egy teherautónyi helyet. (Én voltam ott a régebbi piros Transittal. Azért nem szeretek azzal arrafelé járni, mert Tárkányban is van egy olyan, és minden második szembejövő integet.... )


Gyorsan lerendeztem az adminisztratív teendőket, utána még összepakolásztam a cuccomat.


Itt is egy kis kitérő: korábban ha messze indultam (20km?) akkor a kabát egyik zsebébe raktam egy félliteres vizet, a másikba meg két müzliszeletet. De ez egy 40-es túrára kevés lesz. Hátizsákom nincs, nem is volt. (Még iskoláskoromban sem.) Kompromisszumos megoldásként maradt a jó öreg szimatszatyor (fiatalabbak kedvéért: zöld, tarisznyának látszó gázálarctáska). Bepakoltam egy literes Colát, két csomag nápolyit (a kevésbé morzsálódós fajtából), egy csomag szőlőcukrot, meg egy csomag Pocket Coffee-t (folyékony kávéval töltött csoki). Ez az ellátmány elégnek bizonyult, de lehet, hogy legközelebb 1,25-ös Cola lesz, mert a vége felé már be kellett osztani, annak ellenére, hogy útközben teázgattam is a pihenőhelyeken.


Rendbe szedtem a ruházatomat is: A már említett bakancs. Kantáros munkásnadrág (egész héten ilyet hordok, nem szeretem a derekas nadrágot) egy sí aláőltőző nadrággal. Kis hibát elkövettem. Mivel nem volt kamáslim, felhúztam egy esőnadrágot, bokánál meg térdnél körbeszigetelőszalagoztam, hogy ne lifegjen. Így a hó az nem jutott be, de az izzadtság sem ki. (Végülis csak akkor kezdtem el fázni, mikor a célbaérés után levettem, és ott álltam csuromvizes nadrágban.) Fentre egy póló egy futófelsővel meg egy egyszerű kapucnis pulóver. Meg volt egy softshell kabátom, amit magammal vittem, mert azt mondták, hideg lesz.  


16-tól lehetett rajtolni én nem is halogattam soká, így sikerült egy viszonylag jó társasággal elindulni. 


Varró-házhoz közelítve majdnem sikerült egy alattomos jégfolton elvágódnom, hamar véget is ért volna a túra. Első állomás, gyors firkantás a menetlevélre a kihelyezett két filctollal, majd optimistán be az erdőbe. Itt majdnem el is tévedtünk az első elágazásnál, de csak meglett az a fránya P+, utána meg már csak a kitaposott ösvényt kellett követni. (Örök hála az 55-ösöknek.) 


Itt már elő kellett venni a fejlámpát, de nem nagyon tudtam a fejemre tenni, mivel siltes sapka volt rajtam, ezért átalkult nyaklámpává. Bekapcsoltam piros fényűre, mert ha a fehér fénnyel sokáig világítom a havat, akkor egy idő után elkezd vakítani. Pirossal épp annyit világított, hogy lássam, hova kell lépni, (emelkedőn bele az előttem menő lábnyomába, még ha nem is optimális a lépéstávolság, különben csak csúszkál össze-vissza, és hamar megpusztul az ember) az útirányt meg láttam a többiek fényében. Így tudtam kicsit nézelődni is.   


Guba háznál gyors pecsételés, kis nassolgatás, lélekben felkészülés a hátralevőre. Hallottam, hogy egy jó hosszú emekedő következik, ezért a kabátomat még nem vettem fel. Aztán mikor elindult a csoport, én utánuk eredtem. A kaptató közepe táján visszanézve látszottak Eger fényei is. A hold ekkor még valahol a hegy mögött bújkált, de néhány csillag látszott az égen. 


(Amikor egy hosszú, meredek emelkedőn kezd elfogyni a szufla, nekiállok fütyörészni, ez kicsit segít szabályozni a légzésemet, meg inkább egy kis fütyörészés, mint káromkodás.)


Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok. A szegény legénynek utat mutassatok ....( magyar népdal)


Pár óra alatt felértünk a Homonna-tisztásra, innen a zöld jelzés már hazai pálya. De mintha a múlt héten még nem lett volna ilyen meredek az út a Galya-nyeregig....  Pedig egy kis emelkedőt ki is hagytunk, mert arrébb volt egy keréknyom, és mindenki ott ment, még ha kicsit került is az út. A Bélkő-nyakon már sokszor jártam, de most konkrétan azt sem tudtam, hogy hol járunk, csak a jelzés meglegyen. Igen itt egy zöld-sárga, aztán keressünk egy kék-pirosat. Én úgy emlékeztem, hogy az Őr-kő házig lejt az út, és valóban, épp csak egy kis kaptató van előtte, de ott... Ott mintha valami tábortűz lobogna. És már meg is van.


22:40, féltáv. Erős 3km/h átlagsebesség..... Ha nem állunk meg többet pihenni, meg kicsit belehúzunk, akár még szintidőn belül is lehetünk....


Vagy inkább haza kéne menni aludni. Ha visszamennék a Bélkő felé, onnan egy órán belül ágyban vagyok. Ha nem volna térdig érő hó... De így még feladni sem lehet... Hát edd meg amit főztél. Sebaj, majd az utolsó 7,5 km már sétagalopp lesz. Csak előbb még fel kéne kutyagolni Istállós-kőre. Meg előbb eljutni odáig.


(Csak megemlíteném, hogy Őr-kő háznál kimondottan jó volt a tea. Nem tudom hányszor ittam belőle, de amíg ott dekkoltunk, én voltam minden második sorbanálló.)


Továbbiakban keresnünk kellett egy Kék+ jelzést, amit hamar meg is találtunk, követtük, de aztán a kitaposott ösvény a Kopasz-rét előtt valahogy eltért, illetve többfelé ágazott. Ezért tanácstalanok lettünk, hogy valamelyik nyomot kövessük, vagy keressük meg a jelzést, Ez a hely kicsit ismerős volt, már kétszer is jártam erre (igaz, a másik irányból, meg akkor nem volt ekkora köd sem). Elővettem a nagyobb kaliberű, "kétkezes" lámpámat, és a mély hóban elindultam kék keresztet keresni. Nem messze találtam is egyet, Villogtattam kicsit, mire a többiek is csatlakoztak szerény társaságomhoz. Innen egy darabig a mély hóban mentünk, végig a jelzésen, de mikor elértünk a Kopasz-rét után egy kisebb emelkedőt, akkor én teljesen elkészültem. Meg kellett állnom pihenni, érzékeny búcsút vettem eddigi utitársaimtól, aztán nekiestem a tarisznyám tartalmának. Mikor tovább indultam, még messze látszottak a többiek fényei, de már egyre távolodtak, én meg zombi-üzemmódban vánszorogtam tovább.  Igen, ez az Almád-hegyi útjelző tábla... Én cibáltam ki karácsonykor az árokból, és támasztottam neki az asztalnak, különben most ez sem látszódna a hó alatt (kurva nehéz ám egy ilyen átázott akácoszlop, és még fogás sincs rajta a sok útjelző tábla miatt)  Következő tájékozódási pont: Almád-töbör. Két tábla le van esve, (remélem még nem vitték el)  legközelebb viszek pár facsavart...


Istállóskő elágazás, ződ háromszög. (Illetve ez a szín is négybetűs, mert Szilváson zeőd-nek mondják.)


Ideúton felmerült hogy ennyire azért nem kéne szívatni magamat, hogy még ide is felmásszak, de aztán győzött az irracionális énem. Természetesen a motyómat letettem oda a padra, ráterítettem a kabátomat amit még idáig kézben hurcoltam, mert nem fáztam, aztán elindultam felfelé. (Szerencsére az itinert azt magammal vittem, különben pecsételhettem volna a homlokomra. )


Pecsét megvolt, fent ismerős emberek, ma már háromszor is találkoztunk. Pontosabban az még tegnap volt, mert ekkor már egy óra felé járt az idő. Azért tudom, mert felírtam, egyébként ekkor már semmi időérzékem nem volt, az agyam kb mosogatórongy halmazállapotú lehetett. Lefele jövet kérdezték is tőlem felfelé menő emberek, hogy mennyi van még hátra, de én nem csak azt nem tudtam, hogy mióta ereszkedem, de szerintem azt sem, hogy honnan jövök. Szerencsére a csomagomat nem felejtettem ott, sőt, valaki még egy alig használt nájlonzacsival is megajándékozott.


Kis táplálék és folyadékbevitel után továbbindultam az Őserdő felé. Itt közel 7 olyan kilométer következett, amikor sem előttem, sem mögöttem nem jött senki látótávolságon belül. Addigra eltűnt a felhőzet, és teljes holdfényben, világítás nélkül haladtam tovább (bár azt a 2km/h-s átlagot majdnem sík úton nem nevezném haladásnak, de hát ennyit bírtam.) De ekkor azt mondtam, hogy: Ez a 7 km miatt megérte az előtte több mint 8 óra alatt végigszenvedett 24 km. Még ha ott a Kis Virágos hegynél volt is egy kis káromkodós kaptató, meg a rajzművészetem kibontakoztatása után (ujjhegynyi, tompa krétadarabbal megpróbáltam valami virágocskát rajzolni) még egy kis szánkózás is belefért. (Szerencsére nem voltak alattomos kövek és gyökerek a hó alatt.) 


Írtam már hogy szoktam fütyörészni? 


Tegnap erre látták, Jancsit és Juliskát. Hófehérke éppen Robin Hood-dal sétált (Hobo Blues Band: Mesél az erdő)


Egy helyről visszanézve szépen látszottak A Kövek (Nem tudom, talán Tar-kő, meg Hármas-kő lehetett, ez teljesen ismeretlen hely volt számomra, ha kérdezné valaki, hogy ez hol volt, akkor azt tudnám mondani, hogy ott, ahol az a behavazott LKT, meg a markoló állt. ) 


Hamarosan kiértem a főútra, itt a nyaklámpát áttettem villogó piros üzemmódba, és hátrafelé fordítottam, a kezemben meg egy kis lámpát lóbáltam előrefelé. Ha már láthatósági mellény nem volt nálam. (Csak egy rohadt nehéz kabát a vállamon, mert még mindig túl meleg volt felvenni.) Kicsit vacilláltam hogy az út bal oldalán kéne menni, de csoportos vonulásnál zárt alakzatban a jobb oldalt írják elő (csak egy kicsit széthúzódott az alakzat).


A Tamás kúti háznál kaptam egy cuki méhecskés pecsétet, néhány pohár teát, meg még volt egy szelet lekvároskenyér is. Gyorsan belefaragtam a sétabotomba az éjszakai túra emlékére egy csillagot (a hold felkerült még elindulás előtt). Ekkor érkezett meg egy srác, aki Istállóskőről előttem indult el.......


Mivel a zoknim már csurom víz volt, nem halogattam sokáig az indulást (volt nálam tartalék, de amig a keményre fagyott bakancsot leveszem, meg visszaveszem.... Vacak 10 kilométert már kibírunk.


A főútról le kellett menni a Kék jelzésen. Pont egy elágazásnál utolértek, így meg tudtam kérdzeni merre tovább, de mire az okostelón megtalálták, addigra lámpával találtam  egy jelzést. Utána még következett egy gyilkos kaptató. Nem lett volna komoly, de még Istállóskőre menet megcsúsztam, és bevertem a combom egy kiálló gyökérbe, és ez itt kezdett igazán fájni.


A Samassa háznál csak egy gyors pecsételésre álltam meg (ami valójában csak egy firkantás volt). Nem tudom hogy nézhettem ki ekkor, de egy néni komolyan aggóva kérdezte, hogy biztos jól vagyok-e. (Én jól voltam, csak a levegő volt kevés....) Az adomány müzliszeletet zsebrevágtam és a régi vasúti nyomon elindultam a Stimecz ház felé. Szerencsére itt valaki már járt autóval, meg sokan gyalog, úgyhogy nem volt gond a haladással. Kb 10 perc múlva elkezdett csörögni a telefonom. Ki lehet az szombat éjszaka? Komolyan kellett egy fél perc, míg rájöttem, hogy ez a reggeli ébresztő jelzés. Ekkor voltam pont 24 órája talpon.


Itt  a kis lapályon haladás után már magamhoz tértem annyira, hogy nekiálltam számolgatni:


Most van 5:20,  16:10-kor indultam, a meghosszabbított (14 óra) limitidő alapján 6:10-kor kéne beérnem és még legalább 6, de inkább 6,5km hátravan. Ekkor átkapcsoltam hiperűrsebességre. Természetesen a Stimecz háznál nem mentem rá a vágányokra, hanem a kicsit kanyargósabb, kicsit emelkedősebb, ámde jobban letaposott utat választottam.


Most már semmi se fontos, most már semmi se fáj.... (hétköznaPICSAlódások, a 26 éves punkzenekar, Komlóról)


Az utolsó 7,5 kilométer másfél óra alatt lett meg..... (Állítólag a Belleville az egyik legjobb futóbakancs.)


Számításom szerint végül mintegy félórát késtem (a célban nem tudták pontosan megmondani) de én a magam részéről ezt a túrát sikeresnek nyilvánítom.


 


Rémlik, hogy indulás előtt befizettem valami gulyáslevesre, de ha azt ott elém tették volna, tuti búvárleves lett volna belőle (lemegy, körülnéz, visszajön).


Utóirat: Most, hétfő este a jobb lábamat már be bírom hajlítani a bal combom még mindig sajog az ütés helyén.

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár