Túrabeszámolók


Budai tájakon

gallerka8x8Túra éve: 20072007.09.11 16:31:51
Budai tájakon 15


Csütörtökön biztosnak látszott, hogy legalább heten alkotunk csapatot és vágunk neki a túrának. Pénteken Budaörsrõl még két fiú lelkesedett az ötletért, de szombaton, a túra napjának reggelén ért minket még egy az igazi meglepetés: Alma is felvette a sportcipõjét (a kedvünkért, ezt õ mondta így). Tíz! Tízen tûzhetünk tehát a rajthely irányába! Na, annyira azért nem volt egyszerû.

Én autóval, állandó társammal, Zsolt75-tel a kisvárosból a nagyobba, ott Ilja és Roland voltak az újabb beülõk, és úgy tovább a fõvárosba. A II. kerületi Otthonban heten már szintén megreggelizve vártak, tehát nekik is: zsákokat fel! (Alma már korábban felvette sportcipõjét). Egy kevéske tömegközlekedés (Zsolt közben továbbállt, hogy Sanyival a 30 km-en induljon), aztán a Hûvösvölgybõl, már turistajelzésen érkeztünk a Nagyrétre. Nagyszerû idõ volt, kellemes nyári meleg, de nem tûzött a nap, és a jótékonyan védõ felhõk maradtak is fölöttünk egész nap.

A nevezésrõl is sokat beszéltünk az elõzõ napokban. Tetszett a gyerekeknek hogy rajtszámuk és külön, névre szóló útvonal térképük van. Dominik sporttárs már néhány nappal korábban biztosított nekünk némi kedvezményt, ez úton is köszönet érte!

9 óra 10 perckor startoltunk és rögtön kereszteztük a Nagykovácsiba vezetõ mûutat. Két héttel korábban meghódítottuk déli irányból a Nagy-Kopaszt Csergezán-kilátóstul, majd már Nagykovácsiban jött a még bátrabb ötlet, és felszeleltünk a Nagy-Szénásra is négy gyerekkel. Közülük a 10 éves Klári családi programja miatt most nem volt velünk, pedig õ minden korábbi kirándulásra jött, és több hegytetõre és kilátóba vele együtt jutottunk fel. No, majd legközelebb megint itt lesz velünk!.

A Gyermekvasút nyomvonalán is áthaladtunk. Errõl is volt néhány napos közös emlékünk. Kedden Klári, Kitti, Feri, Norbi és én a Hárshegy állomáson szálltunk le a vonatról és bejártuk a túra egy résztávját, mint a profik A Nagy-Hárs-hegy csúcsáig vezetõ, közel két km-es kaptatón csak egyszer ültünk le pihenni, rövid idõre. Felértünk, meglett az elsõ pecsét, és persze a kilátó felsõ szintjén pihentük ki magunkat. Tudtuk hogy ennél magasabbra nem kell ma már kapaszkodnunk. Innen kedden 14 perc alatt értünk Szépjuhásznéig, és azt is tudtuk, hogy onnan a pirosra térve sem lesz még meredek jó negyed órán át. Így kényelmesen haladtunk, nézelõdve, kedélyesen beszélgetve.

A mûút után persze kezdõdött a második nagy feladat: fel a Fekete-fejre! Itt már nagyobb bíztatásra volt szükség, de ehhez a hegymenethez is elég volt egy pihenõ: néhány perces üldögélés egy kidõlt fa törzsén. Közben Alma megfogadta, hogy ezután csak lovon közlekedik a szabad ég alatt. Lelkére kötöttük: azt is sportcipõben tegye. Norbit kolbásszal kecsegtettük, ami a hegytetõn várja – és ez igaz is volt, mert az elemózsiánknak az a része a bátyja hátizsákjában utazott, és Jani hamar felért vele. Szóval két rugaszkodásra elértük a második ellenõrzési pontot is, begyûjtve a pecsétet. Ám enni nem ettünk. A fákkal sûrûn benõtt csúcson már annyi felnõtt pihent, hogy mi tízen egyszerûen nem tudtunk leülni. Ez persze nagy megelégedettséggel töltötte el minket, és emelt fõvel indultunk meg a jól megérdemelt lejtõn.

Hamar egy lovardához értünk. Üdítõ volt a látvány és a hideg vizes csapra is rátaláltunk. A Fekete-fejen elmaradt pihenõt itt megtartottuk. Almát bíztattuk: legyen lókötõ és intézzen nekünk is paripákat, de õ inkább csak etette õket. Beért minket az elõzõ heti túráról nekem már ismerõs család, a velük egy városban lakó Ilját bemutattam nekik. Túl voltunk a táv nehezén, 1 óra 50 perc alatt értünk a rajttól a Fekete-fejre, ráérõsen haladtunk tovább, csak éppen padokat, erdei pihenõt nem találtunk. Sebaj, egy nagy tisztáson letelepedtünk, és felfaltunk minden addig cipelt ehetõt.

A széles mezõrõl a piroson haladtunk tovább, egyre sûrûbbek lettek a bokrok, fák, szépen beértünk egy újabb erdõs részre. A harmadik pontig a kis emelkedõ már meg se kottyant, és a piros+-re térve lefelé haladtunk. Ekkor már szétrázódott a mezõny. Jani és Ilja elléptek tõlünk, mint a többieknél nagyobbak, egyre jobban szaporázták. Kitti és Szabolcs alkotta a második bolyt, én pedig Rolandot kértem meg, hogy diktáljon egy szolidan tempós, a kisebbeknek is jó iramot. Nagyon szép erdei részen értünk le a lakott területig. Innen majd 20 percen át aszfalton kellett lépdelnünk, de ezért a Remete-szurdok bõségesen kárpótlást nyújtott. Kicsit gyorsan haladtunk, lehetett volna még többet gyönyörködni benne, de minden gyerek az öt órás szintidõn belül akart célba érni. A szurdokból kiérve kaptuk meg a negyedik pecsétet. Innen lakott területen haladtunk a célig, az Ördögárok, majd a Zsíroshegyi úton. Rácsodálkoztunk a Kaán-Károly-kilátóra, ami egyszercsak szemben volt velünk, magasan és nagyon messze: Jééé! Onnan jöttünk? És ilyen nagy kört gyalogolva?

Jani és Ilja 10 perc elõnnyel értek célba, de a legkisebbeknek is elég volt négy és fél óra.
A célban gratulációk, kitûzõ (Fekete-fejes) és terülj asztalkám. De ott sem ülhettünk örökké. Felcihelõdtünk, és a Nagyrétrõl kibaktattunk a Hûvösvölgybe, a buszmegállóba. Ezt a 800 métert a kék jelzésen már reggel, idefelé is megtettük, így a 16,1 km-es túra valójában közel 18 km-es távot jelentett alig hat óra alatt. Kései ebéd várt az Otthonban. Nagy volt az egyetértés, tervezgetés, hogy õsszel, de legalábbis a tanév ideje alatt is nekivágnánk egy teljesítménytúrának.

Képek: http://www.fotoalbum.hungarotel.hu/gallerka8x8