Meteor 50
Megint egy túra, amelynek kedvéért nem kell gyarapítani a különbözõ távolsági tömegközlekedéssel foglalkozó vállalatok bevételét. Ez lefordítva annyit tesz, hogy nem túl korai felkeléssel, átszállás nélkül sikerül kijutnunk Kerek repkénnyel a Gyermekvasút hûvösvölgyi végállomásához, mindenféle furmányos (bár sokszor igen hangulatos, sõt, kalandos) vonat és/vagy busz kombináció igénybevétele nélkül. Nincs rettenetesen sok induló, így nem nehéz megtalálni a jelen lévõ TTB-s sporttársakat, Krysta, Tzh, Cejas, majd a röviddel utánunk befutó - éppen 9 éves jubileumát ünneplõ - Gethe (valamint mi ketten, persze) vannak jelen ismerõsök. Pillanat alatt nevezünk mi is, majd négyesben vágunk neki a túrának, Kerek repkény, Gethe úr és jómagam az 50-es, Cejas a 21-es távon, rövid ideig Krystával és Tzh-val. A kora reggeli hûvösben jól jön az elsõ emelkedõ, rá is csomózom a kabátot a táskámra, nem akarok beleizzadni. Idén már gyakran járt úton kell felsétálni a kelõ nap sugaraitól vidám hangulatú erdõben a Nagy-Hárs-hegyre. A kilátót nem hagyjuk ki, közben rövid eszmefuttatást tartunk arról, ki hányadszorra, melyik túrák keretében járhat fent :-). Körkilátásunkat nem zavarja a sûrû pára, amely a Duna pesti oldalát borítja, valamint a Budai-hegység nyugatra elterülõ tömbjét. Szépjuhászné felé haladva történelmi esemény keretében keresztezzük a Monoton Maraton útvonalát, kicsit odébb meglátjuk a Falasok(k) és a Budai tt-k rajtját, majd elindulunk felfelé a Piros ösvényén János-hegyre. Néha megpróbálok elõreszaladni, hogy lefényképezzem a többieket érkezõben, felfelé azért még ezt gyakorolni kell.
A János-hegyen megint kilátót mászunk, tiszta idõben látszana a Mátra tömbje, a Dunai Vasmû (meg Írott-kõ, meg a Lomnici-csúcs, meg... :-)), a kilátás kicsivel teljesebb, mint a Kaán Károly-kilátóból az elõzõ tetõn. A Gellért-hegy zátonyként emelkedik ki a párából, kicsit magashegység-utánérzésem van, de azért ez mégsem az. Viszont szép. Lesuhanunk, Kerek repkényt rávesszük, hogy próbálja meg kitörni a bokáját a játszótéren, de nem tesz ekkora szívességet. Erdõ, erdõ és erdõ, ez az oldala nagyon szimpatikus a hegynek, kis fantáziával az ember jóval messzebbre képzelheti magát a civilizációtól, mint amilyen messze fizikailag van. A Csacsi-rét ellenõrzõpontján pillanat alatt kapunk pecsétet, itt közbeszúrnám, hogy a pontõrök végig korrektek voltak, a túrán a szolgáltatás viszont kimerült a célban kapott dobozos narancslében. Erre készültünk, ez ilyen, legalább nem teljesen hiába csücsült a hátizsákomban a három és fél liter víz, ez alkalommal szépen fogyott a mennyiség, nem mellesleg köszönhetõen a tiszta egû, napos idõnek. A Piktortégla-üregek egyikének bemutatnak a tapasztaltabbak, érdekes objektum, magamtól lehet, hogy szó nélkül elhúztam volna mellette. A táj itt egészen megváltozik, cserjék, alacsonyabb fenyõk, köves ösvények a jellemzõek. Valamint egy széles, poros út, ennek mentén csupa szürke minden levél, ág és fûszál. Szürreális. Itt ér utol valahol Prince és barátnõje, szépen el is lépnek tõlünk. Kicsit késõbb a Sorrentót láthatjuk, Gethe mester megjegyzése révén teljesen új megvilágításba kerül a környék. Kellemes tempóban haladunk, követve a túrát kijelölõ M jelzéseket, miután megcélozzuk a Mária-/Meteor-szurdokot. Még megállapítjuk egy érdekesen viselkedõ társaságról, hogy õk bizony nem ezen a túrán vesznek részt. Eleinte nem kapcsolok, hogy eme természeti jelenség valószínûleg nem viccbõl kapta a szurdok nevet. Elnézést kérek. Tényleg szurdok :-). A Mária-szikla viszont impozáns, az egész völgy pedig jól járható. Itt suhan el mellettünk Summer Comfort és egy sporttársnõ, hangos Hajrá, TTB! kiáltással :-). Enjoy-t mondanék, de már csak egy távolodó pont látszik belõle.
Budakeszire egy nem túl jellegzetes, de eléggé forgalmas úton battyoghatunk be, Cejasnak innen már alig pár lépés a cél, de nem orrol meg nagyon azért, mert kisbevásárlást tartunk a zöldségesnél. Kerek repkény ráveti magát egy gigantikus õszibarackra, nem a barack áll nyerésre. Épp a 22-es busz járatsûrûségén kezdenénk morfondírozni, amikor a nevezett buszról Varacskos Disznó és -ethka- száll le, mindenféle teljesítménytúrázós szándékkal. Ily módon rövid ideig ötfõssé bõvül a társaság, a Mamutfenyõknél (2 db) Cejas (akinek a feje köré Kerek repkény glóriát szerkesztett fényképezõgéppel) teljesíti a távot, újsütetû útitársaink pedig neveznek és a ketyegõ szintidõ ellenére türelmesen megvárják, amíg végzünk a pihenõnkkel. Innen nemsokára (van közben magasfeszültségû távvezeték, ugyanaz, kétszer is, mint amit a cél elõtt is keresztezünk) újra erdõben túrázhatunk. Alig van aljnövényzet és a jelzett utak (a túra amúgy korrektül felfestett saját jelzései nincsenek rajta a térképen) hiánya miatt zavartalan nyugalmú a táj. A Hosszúhajtási kõbányánál elmorzsolunk néhány könnycseppet a gyönyörû látványtól megrendülten. (Olyan szép, hogy most billentyûzetet kell cserélnem, az emlékektõl is elsírtam magam és a könnyektõl zárlatos lett a régi. :-))
Az emelkedõ a következõ útszakaszon egészen barátságosnak tûnik, viszont elég hosszú is ahhoz, hogy kellemesen megmozgasson. A Tarnai-pihenõnél a quados dal meghallgatása után (írta Gethe L. Verse :-)) mégis megleljük az ellenõrzõpontot és csúcscsokit is kapunk Kerek repkény elemózsiáskészletébõl. Fantasztikus kilátást fotózhatunk a pihenõrõl, a láthatárt a Tétényi-fennsík zárja le. Az elfekvés után utunk emelkedõvel folytatódik, ezt a piros háromszög elérése után nem sokkal végre szintben haladó széles csapás követi. Megcsodálhatjuk Varacskos Disznót is természetes közegében. Majd a következõ nagy csomópontban Emgergo sporttársat találjuk egy kis csoporttal, a mai nap soron következõ meglepetéseként :-). Itt válik el utunk Varacskos Disznótól és -ethká-tól, akiknek a 21B útvonala a Maraton nevû távéval közösen halad. Immár hárman innen nemsokára leereszkedünk Nagykovácsi túrák által frekventált szép községébe. Kerek repkény talál egy optikailag leülõs helyet egy nyomóskút közelében. Ezt a leülést kollektív tonik-gyömbér-gyümölcslé fogyasztással folytatjuk a jubileumra való tekintettel :-). A kocsma jellegzetessége a megörökített plüssállaton kívül a megrakott könyvespolc. Érdekes. Eztán megtekintjük a helyes útvonal abszolút értelmetlen kanyarát, majd felkaptatunk a fantáziadúsan Zsíros-hegyi út nevû aszfaltcsíkon a Zsíros-hegyi turistaház nyomaihoz, ahol a pontõr békésen ül a kõkerítés (kõfal?) maradékán.
A délutáni nap fényében sétálunk immár az Országos Kék jelzésen Máriaremete felé, hamar elhagyva Nagykovácsi üdülõtelepét, majd elérve a Remete-szurdokba levezetõ meredek ösvényrendszert. Innen (megint) látszik útvonalunk néhány fontosabb állomása, valamint a Hosszú-Erdõ-hegy meredek gerincútja, amelyen így látva az utat, lehet, hogy legközelebb nem akarok majd felmenni (és le is jönni). Nemsokára búcsút inthetünk a nem túl bokabarát lejtõnek és végigballaghatunk a Remete-szurdokon, amelyben már érezhetjük a közelgõ õsz hûvösét. Máriaremete kegytemplománál most (az elmúlt évek gyakorlatával útitársaim szerint ellentétesen) éppen nincs esküvõ. A templomtól már csak végig kell érni a szintén Zsíroshegyinek nevezett úton, a Nagyrét felé. Itt éppen a Schönherz qpa résztvevõi melegítenek, erre utalnak legalábbis a szembejövõ egyenpólós társaságok, az enyhén becsípettõl a masszívan részeg, de még járni tudó kategóriáig. A pontot az i-re a céltól úgy 50 méterre teszi fel egy figura, aki arcunkba röffenti a költõi kérdést: "Vége a bulinak, vazze?".
Nevezett célban Kerek repkénnyel egy-egy elsõ teljesítõs jelvényt kapunk, Gethe úr pedig egy hatszorost, ha nem tévedtem. Valamint jár szolgáltatás címén 2 dl narancslé, de ezt már úgyis említettem.
Köszönet jár minden útitársamnak a társaságért, ennyit túrán régen nevettem :-), a rendezõknek pedig köszönöm a túrát. Gratulálok minden teljesítõnek!
-Kékdroid- |
