Gödöllõ 60, nekem egy kicsit több :)
2007. 10. 06.
Mivel péntek este egy megbeszélésen vettem részt, így nem tudtam Kerepesre kicuccolni, ezért másnap nem kerülhettem el a hajnali ébredést, illetve csak öt órát sikerült aludnom. Csak rontott a helyzeten, hogy hévpótló buszon kellett nyomorognom Cinkotáig, de szerencsére majdnem menetrend szerint Gödöllõre értem. Az Erkelbõl nevezés és némi szöszmölõdés után 7.35-kor indultam el.
Megszokásból mentem az elején, majdnem meg is jártam, ugyanis a piros útvonalat újrafestették, és néhány helyen eltér a régi útvonaltól. Például nem megy el a lakótelep mellett, mivel a lakók állandóan lefestették, így védekeztek a gonosz, csúnya, néha vandalizmusra is hajlamos túrázók ellen. Viszont a Premontrei temetõt megnyitották, és erre vezették az útvonalat. Én észrevettem, néhányan nem, ketten például Máriabesnyõtõl jöttek vissza (!).
Ismerõs helyeken kocogtam végig, a megázott homok nem igazán akadályozott, így bõven hetes átlag felett értem fel Margitára. Itt ért be három kerékpáros, bár az itineren kifejezetten kérték a gyalogos teljesítést. Azért nem irigyeltem õket, lapos a túra, de vannak benne bringával nehezen járható részek. Ezzel magyarázható, hogy kb. 25 km múlva tudtak csak véglegesen elhagyni, addig felváltva elõzgettük egymást.
Erdõkertesen úgy véltem, hogy egy fél szendvics megemésztése jelentõsen hozzájárulna a további haladásomhoz. Mikor visszakanyarodtam Margita felé nem várt emelkedõbe botlottam, aminek tetején megszabadultam pulcsimtól, és már a sárgán nagyobb sebességre kapcsoltam. Leértem a völgybe, befogtam egy futót, elég rossz állapotban volt, pedig csak 35-ön ment. Emlékeztem, hogy valahol Erdõkertesnél hagyott le. Próbáltam kicsit húzni, de még a pont elõtt lemaradt. Domonyvölgyben turistákat hurcoltak körbe lovas kocsikon. Egyikük megelõzött, majd valamiért belassított, így egy darabig mögötte kocogtam. A kocsin ülõ két tucat ázsiai turista pedig engem figyelt, nem mernék rá megesküdni, de mintha egyikük le is fotózott volna. :) Elképzeltem, amikor tartják otthon a beszámolót magyarországi útjukról: „Képzeljétek el, jártunk olyan helyen, ahol lovak, szürkemarhák és félõrült emberek rohangálnak.” :)
Jókor jött a frissítõ pont, energiám fogyóban volt. Megettem maradék szendvicsemet, nápolyikat küldtem utána, és néhány pohárka teával öblítettem. Elég sokan gyûltünk itt össze, a két rövidtáv itt kanyarodik vissza Gödöllõ felé. Én még csak féltávnál vagyok. Négy óra alatt értem ide, az nagyon jó idõ, és elméletileg az autópályától délre esõ kör könnyebb, mint a már teljesített északi kör. Néha elõfordul, hogy óriásit tévedek. Mint most.
Nem a jelzésen ugyan, de hamar elértem a harmincas utat, zöld háznál azonban egy tábla fogadott, ami megállásra késztetett. Az adott útvonalon október 12-ig tilos közlekedni szarvasbõgés és vadászat miatt. Remek, akkor mégis hol a búbánatban menjek?! Éppen beért két túratárs, akik csak mosolyogtak a táblán és határozatlanságomon. Behúzott fejjel nem érhet baj, ha pedig mégis lõnének ránk, akkor majd lefekszünk, és hangosan kiabálunk. :) Hallgattam rájuk. Kemény emelkedõ után, érdekes tájak következtek. Jobbról több méter magas drótkerítés, balról villanykerítés. Te jó ég, milyen állattól védenek ezek?!
Kiértem az erdõbõl, ott még volt jelzés, aztán egy nagy pusztaságon vágtam keresztül reménykedve, hogy a távoli fákon megtalálom a zöldet. Nem találtam. Talán a következõ fasornál. Hát ott sem volt. Széttártam a karjaimat, kész, úgy fest, hogy q.vára eltévedtem. Elõhalásztam a turistatérképet, ami tulajdonképpen használhatatlan, de most kivételesen szerencsém volt. Megtaláltam rajta az úttal párhuzamosan futó villanyvezetéket. Ezek szerint hamarosan Bagra érek. Az pedig marhára nincs benne a túrában. Viszont a kék jelzés itt lehet nem messze, csak át kell vágjak a vezetékek alatt. Belõttem az irányt, és egy nyüves úton megmásztam a mellettem húzódó hegyet. Közben magamban szitkozódtam, hogy miért voltam a nyáron olyan hülye, és nem vettem meg azt a kézi gps-t. Sürgõsen pótolnom kell.
Ráleltem a kék jelzésre, kicsit megkönnyebbültem, azonban nem tudtam, hogy a ménescsapási ellenõrzõ pont vajon merre lehet. Jobbra vagy balra? Felhívtam a rendezõket, feltettem a hülye kérdést, persze mivel nem tudták, hogy pontosan hol vagyok, így nem tudtak útbaigazítani. Megindultam nyugat felé, nem érdekelt, ha kihagyom a pontot, legfeljebb nem kapok oklevelet. Aztán kb. másfél km után belefutottam a pontõrökbe, akik a zöld-kék elágazásnál ücsörögtek. Csodálkoztak, honnan jövök, elmagyaráztam, hogy néhány szalag ráfért volna a letérõre, ami ide vezet. Megkaptam a pecsétet, futás tovább. Órámra néztem, elkeserített az idõ. Domonyvölgyben fél óra elõnyöm volt a kilenc órás teljesítéshez, most húsz perc hátrányban vagyok (!). Gratulálok kedves piedcat, ezt jól elszúrtad! Nem kicsit. Nagyon. Aztán bosszankodás helyett inkább arra gondoltam, hogy örülhetek, ha megúszom ennyivel, hiszen a hátralévõ út jelentõs részét még hírbõl sem ismerem. És hát a Gödöllõi-dombságban vagyok!
Bal kézben a térképvázlattal, jobb kézben az iránytûvel haladtam tovább. Sajnos úgy 45 km-nél a fáradtság utolért, így a folyamatos kocogást többször sétával kellett megszakítanom. A kékkel nem volt problémám, kanyargott össze-vissza, de folyamatosan figyeltem az irányra. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem hozom az iránytûmet. A Silver horgásztóig beértem néhány túratársat, akiket még Margita után elõztem meg (!). Frissítést követõen a p+-en szerettem volna elérni a pirosat, de közben az útvonalra ráépült néhány farm, így lapostetõs házakba, és lovakba botlottam. Én még jól jártam, az elõttem haladókat még dühös kutyák is fogadták. Persze a jelzést itt is eltüntették az új lakók, úgy tûnik a túrázók a társadalom „nem kívánatos” egyénei. Egy idõsebb túratárs kalauzolt végig a kerítések között, és végre ráleltünk a pirosra, ami visszavitt Gödöllõre.
Meglepetésben még a végén is volt részem, ugyanis az utolsó pecsétet a repülõtéri mûúton kaptuk, míg az itiner szerint ezt Bolnokán lett volna esedékes. Kiderült, hogy az itineren nem jelölték az új piros útvonalat, így végül egy darabot levágtunk az útból, nagyjából két kilométert. Részben sajnáltam, hiszen a kellemes bolnokai erdõ helyett mûúton kellett bandukolni, másrészt viszont örültem, hogy hamarabb beérek, az erõm már a vége fele járt. Futni egyáltalán nem volt kedvem, így a két utolért túrázóval masíroztunk be a városba.
9 óra 28 perces teljesítéssel érkeztem a célba öt után pár perccel. A dombságra jellemzõ vaddisznós kitûzõt, és a megszokott térkép alapú oklevelet vehettem át jutalomként. Az ellátásból csak a teát kértem, még emlékeztem a múlt heti túrára, ahol a zsíros kenyér rendesen megfeküdte a gyomromat. Fárasztó, de jó túra volt, az az eltévedés nem hiányzott, de ezeken a tájakon benne van a pakliban. Talán jövõre rátalálok a megfelelõ útra. :)
piedcat
|
