НУ ПОГОДИ! Less Nándor emléktúra 60
Sötét hajnali égbolt, telepettyezve csillagokkal, a láthatáron pedig a Bükk kontúrja. Ilyen látvány mellett jutunk el Cserépfaluba Kerek repkénnyel, ahol már rajtoláskor találkozunk ismerõsökkel: RitaB, Suvlaj, Nagyondinnye, valamint a majdnem meglepetésszerûen felbukkanó Vándorköszörûs. Sorállás nélkül tudunk nevezni, ami nem azt jelenti, hogy protekciónk van, hanem egyszerûen nem volt elõttünk senki :). Igényes itinert kapunk, térképvázlat, szintmetszet, táblázat, valamint rengeteg ismertetõ olvasható benne, igazán hasznosnak a táblázatot és a szintmetszetet tartom. Szalagozott úton kelünk át Cserépváraljára, egy kisebb emelkedõn való feltalpalással. Kicsit sajnálkozunk, hogy nem tér ide vissza a túra, mert akkor biztosan vennénk néhány mutatósabb ruhadarabot :). Érdekes modern kori "templomrom" mellett hagyjuk el a falut az emelkedõn, amely egészen a Cserépvár dombjának a gerincéig. A vár felé nem térünk ki, az igen gyéren felfestett, szintén szalagozással megerõsített piros háromszög jelet követjük a Dél-Bükkre igen jellemzõ kaptárkõnél lévõ ellenõrzõpontig. Maga a kõ impozáns méretû, magányos szikla, hasonlót találhat az ember bõven Szomolya, Bogács, Noszvaj környékén.
Itt a pontõrök két irányt is mutatnak, ahol fel lehet kaptatni, mi a szalagozott utat választjuk, az kevésbé tûnik meredeknek, kiérve az útra bizonytalankodunk egy sort, mivel a többiek a fenti iránnyal ellentétesen indultak el, végül úgy döntünk, hogy legkésõbb a következõ ellenõrzõponton bevárjuk õket, ha nem érnek utol addig. Legkorábban ezt Suvlaj teszi meg, nekivágunk a Felsõ-szoros sziklarengetegének, még elõtte ér utol a terepfutó táv mezõnyének jelentõs része, köztük Csanya és SC, valamint sok más ismerõs sporttárs. Kis réten átkelve, a jelzést mégsem annyira eltévesztve érjük el a szoros bejáratát. A szurdokvölgy nem olyan nehezen járható, mint amennyire emlékeimben élt, csak néhány, az ösvényre merõleges fa segíti tereprutinunk fejlõdését. Valamint az egynyomos ösvényen néhol félreállunk a gyorsabb lábú futók elõl. Enyhe emelkedõ után kiérünk a szurdok végét jelzõ völgybõl, feltûnik az egyre felhõsebb ég, hirtelen erõsen remélni kezdem, hogy nem kezd el esni az esõ. A Dobi-rétre érve pedig a névadó rajzfilmbõl ismerõs farkas jelzi elõre az ellenõrzõpontot, ahol kis étkezési szünetet tartva bevárjuk a társaság hátramaradt tagjait.
Rövidesen elkanyarodunk nyugat felé, néhol feltûnik egy-egy régi sárga sáv jelzés, erdõben, mezõn gyaloglunk, az egyik emelkedõ tetején a táskába számûzöm a pulóvert, még én is kezdem kimelegedve érezni magam. Ez részben az emelkedõnek, részben pedig a tempónak köszönhetõ, lévén a fent említett második ponton némi idõzavarba kerültünk, amit feltétlen korrigálni kellett :). Az egyik réten megmutatom Ódorvárat, hogy a Hór-völgybõl hová kell majd felkapaszkodni, nem úgy tûnik, hogy osztatlan a lelkesedés. Oszlát az eddigiekhez képest igen hamar elérjük, ez az összes táv számára frissítõpontnak számít, rengeteg a túrázó és ennek megfelelõen rengeteg a szolgáltatásként kirakott zsíros-/vajas-/lekváros kenyér, valamint a gyümölcslé. Gyorsan vételez mindenki ízlésének megfelelõ mennyiségû és fajtájú ellátmányt, majd nekivágunk a várnak. Ez az emelkedõ a túra egyik fénypontja, de csak miután elhagyjuk a kényelmesen kanyargó földutat és rátérünk a szalagozott kaptatóra. Itt mindenki körülbelül egy tempóban próbál feljutni a csúszós, nagyon meredek csapáson, nehezítésképpen néhol le kell térnem az útról, hogy ne huppanjon rám az elõttem feljutni igyekvõ úriember.
Fent lelkes gyerekek és kevésbé lelkes szülõk fújják ki magukat, a gyerekek már indulnának is tovább. Mi megvárjuk a sorrendben Vándorköszörûs - Kerek repkény duót, majd átsétálunk Ódorvárra, ahol Suvlaj már épp befejezte a romok meglátogatását. Repkénnyel körbefotózzuk a panorámát, éppen tisztul az ég, elõttünk az egész Dél-Bükk, észak felé pedig kicsit kapaszkodva még látszik Tar-kõ, valamint Három-kõ és a fennsík attól keletre elnyúló kiemelkedései. Hihetetlen látvány mindig, pedig nem elõször járok itt (teljesítménytúra keretében elõször:)). Sietve elindulunk a várról lefelé, érintjük a forrást, amelynek a térkép sem ír nevet, viszont szépen csorog a víz belõle. A következõ lejtõt pedig óvatos kocogással vesszük, a hajtûkanyarnál pedig igyekszünk nem kisodródni és már vissza is térünk a völgybe, amelybõl majdnem másfél kilométerrel délre másztunk ki. A teljesen száraz patakmeder mentén kapaszkodik az út - egykori országút, állítólag még menetrend szerinti busz is járt erre - a völgyben, hangulatos õszi erdõben.
A Pazsag-völgy bejáratánál a ponton megkínálnak csokival, pár kockát elfogadok, azt mondják, eddig összesen hat futó járt ott, ami eléggé meglepõ annak fényében, hogy mennyien suhantak el mellettünk. Nem morfondírozunk sokáig, indulunk fel a (jelzetlen, tehát szalagozott) völgyben, hátrahagyva a sziesztát tartó Nagyondinnyét. Többnyire járatlan völgyben talpalunk felfelé, avarral, faágakkal befedett úton, ösvényen. A Pokol-völgybe való letéréskor (feltérés, lévén emelkedik :)) pedig egy gyér vizû patak is néhol az ösvényt választja lejutásra. Répáshuta szélét érjük el, itt Kerek repkény és Vándorköszörûs jobban képben vannak helyismeretlieg, errefelé valahogy sosem jutottam el. Jelzett úton érjük el a hegységet gyönyörû vonalvezetéssel átszelõ fõutat, szerencsére nincs túl nagy forgalom, ezt kell követni egészen a Bánya-hegy alatti parkolóig, ahol megint frissítõponttal, kész lakomával vár a rendezõség. Készül egy közös kép is, amelyen Kerek repkény kivételével mindenki kissé nekibúsult arccal néz az optikába :), a pontõr bácsi pedig nem egészen veszi a lapot ;).
A kövek vonulatára kényelmes úton, szép erdõben lehet feljutni innen, egyetlen komolyabb kaptatóval találkozunk útközben, valamint érdekes sziklaalakzatokkal. A hely minden útitársam számára teljesen ismerõs, kicsit igyekszünk kilépni, hogy Tar-kõn legyen némi idõnk megpihenni és a kilátásban gyönyörködni. Közben elhatározzuk, hogy mégsem lesz szükség az "Itt pihent meg Vándorköszörûs" emléktábla avatására. Elõször azonban még útbaesik Három-kõ fennsíkszerû teteje, ahol a szél miatt csak néhány fotó erejéig állunk meg, továbbsietünk a magasabb hegyre, ahol az ellenõrzõpont mellett csodálatos kilátás vár. Nem lehet se leírni, se lefényképezni, nagyon hatásvadász hely ez a Tar-kõ, állunk (ülünk, fekszünk :)) is itt majd' húsz percet, de megéri. Alattunk az eddigi és a további útvonal részletei, egy festõi jellegû tisztás (Vándorköszörûs szúrja ki, késõbb éppen ennek a szélén megyünk majd lefelé), továbbá a Nagy-Eged - Várhegy gerinc, az Egerbaktai-tó, a Mátra tömbje, a Visontai erõmû... a pára mögött Eger, kicsit közelebb Felsõtárkány. Elképesztõ. (Ja, és ez a háromezer-kilencszázhuszonötödik alkalom, hogy itt vagyok. :))
Lefelé nem is olyan szaladós az út, mint amilyennek tûnik ugyanitt felfelé, elhagyjuk az Országos Kék jelzés útját, többszöri jelzésváltással igyekszünk eljutni az Imó-kõ pontja felé. Az erdõ õsszel szerintem ilyenkor, kora délután a legszebb (természetesen napsütésben), hangulatos fények, színek kísérik az utazót. Csak lefelé kell mennünk nagyon sokáig, igyekszünk is ennek megfelelõen belehúzni egy kicsit és csak néha állunk meg fényképezni. A ponton forralt borral kínálnak, egy faágra ülve elkortyoljuk, éppen észrevéve, hogy ez a faág pontosan a továbbhaladók útját is jelenti. Nemsokára vége szakad egy idõre a kényelmes lejtõs suhanásnak, "rövid, de velõs" emelkedõ veszi kezdetét a Lök-bércig, ahol újra beállhatunk üzemi sebességre. Itt még majdnem utol tudjuk érni az idõközben utazásügyileg ellépett Vándorköszörûs-Suvlaj kettõst, de muszáj tartani egy technikai szünet jellegû megállást. Bujdosó-kõ felett megint pontõrök várnak, gyorsan pecsételnek és itt is kérés nélkül írnak áthaladási idõt - mint eddig mindenhol.
A köveknél most meg sem próbálok fényképezni, az Eger csillagán itt bemozdult a kép, most pedig már túl sötét van egy rendes fotó elkészítéséhez. Nem mellesleg még sietünk is, közben azért megmutatjuk RitaB-nek a köveket (nem mintha nem lennének eléggé feltûnõek). Leérünk az országúthoz, majd nekivágunk az emelkedõnek az Oldal-völgyi halastó mellett. Nagy kedvencnek mondható út nekem ez, fõleg, miután letérünk a betonról és az erdõben talpalunk fel Völgyfõ-ház felé. Eme háznál meg kell állnunk egy pillanatra egyéni frissítõpontként szõlõcukrot vételezni, majd mehetünk is tovább, Ódorvár újbóli érintéséhez. Ebbõl az irányból ez egy rövidebb emelkedõt és egy hosszabb lejtõt jelent, közben muszáj megállni, az általunk éppen megmászott hegy vet árnyékot a szemközti hegyre, de annak a tetején az erdõt még éppen, hogy süti a nap, elképesztõ módon kiszínezve a tájat. Ódorvárnál a kissé átfagyott pontõrökkel beszélgetünk pár sort, megtudjuk, hogy kb. 1600 indulónak kellett pecsétet nyomni az igazoló lapra - ebbõl a hosszútávosoknak kétszer is. A vár fokára most nem megyünk ki, lassan kezd besötétedni, erre a gondolatra - és persze a hideg miatt is belehúzunk, igyekszünk még a teljes sötétedés elõtt leérni legalább a bükkzsérci mûútra.
Ez többé-kevésbé sikerül is, nagyjából tíz perccel az út elérése elõtt kell feltenni a fejlámpákat. Szerencsére az aszfaltkoptatás nem tart sokáig és a Nyomó-hegyre felfelé sem tévesztjük el az utat. Ez a hegy viszont még egy utolsó meredek emelkedõvel vár minket, de legalább távban rövidnek bizonyul. Fent az adótorony tövében sütkéreznek a "sugárzásban" a pontõrök. Pecsételünk, majd haladunk tovább, csak egyszer bizonytalanodunk el lefelé menet, útközben pedig újra a csillagos ég és a Bükk vonulata kísér minket a cél felé. A faluba leérve rosszfelé fordulunk el, hamar korrigálunk, a célban Vándorköszörûs levele (és "Kajajegy"-e (sic!)), valamint a kedves rendezõség vár, gratulálnak és mutatják, merre kell megközelíteni a babgulyás lelõhelyét. Itt vacsora közben pontosan öt perces követési idõkkel megérkezik RitaB, majd Nagyondinnye is, a vacsora után még befut az idõközben két sporttársat Mezõkövesdig elfuvarozó Suvlaj is. Eger felé minket pedig szinte ugyanaz a kép kísér, de már jó alaposan elfáradva figyeljük csak az utat...
Remek túrán vehettem részt, köszönöm útitársaimnak a szórakoztató társaságot és a rendezõknek a profi, de mégis kedves és figyelmes rendezést, jövõre remélem újra erre járhatunk. |
