Túrabeszámolók


Cserhát

MacGyverTúra éve: 20072007.10.28 19:05:48
Cserhát 20A

× Fényképes beszámoló
× A túra fényképei

Reggel korai kelés után sietõsen indultunk, szerencsére az óraátállítás miatt nyertünk egy plusz óra alvásidõt. Felrobogtunk Hollókõre, majd úgy tíz percet vártunk a buszra, amivel átutaztunk Alsótoldra, a túra rajtjába.

Indulás után rögtön meglepetésként ért a tény, hogy az út egyre meredekebben emelkedik, és csak mászunk-mászunk. Fájt a talpam, a lábam, vízhólyag nõtt a sarkamra, és úgy általában minden bajom volt, de aztán viszonylag gyorsan felértünk a Bükk-hegy nyergébe.

A nyeregbõl a szarvasmarha-legelõ mellett visszamásztunk az országútra, ahol kéktúrához képest elég nagy a forgalom, állandóan jönnek az autók. Elmentünk a Bableves-csárda mellett, itt van egyébként a nagymezõpusztai MTSZ-kéktúra pecsét. Innen vagy három kilométert meneteltünk az aszfalton, majd elkezdtünk felkapaszkodni a Tepke-nyeregbe. Emlékeimmel szemben a Tepke volt az elsõ csúcs, utána jött a Purga és a Macska-hegy. Ezeken levadásztuk a Cserhát 500-as csúcsai kódszámot is. Itt már egész jól haladtunk, hamar eljött a Garábi-nyereg. Saras-köves úton csúszkáltunk le a faluba, amin jól mutatott a 30-as sebességkorlátozás, és az „elõzni tilos” tábla.

Garábon az ellenõrzõponton bolti, majd házi szörpöt osztottak a megfáradt túrázóknak, nekünk nagyjából ez volt az út fele. Innen Felsõtoldig ismét aszfaltút következett, jól esett edzõcipõre váltani. Felsõtoldtól jött számomra az eddig ismeretlen út, ahogy mentünk, egyre nagyobb lett a sár, majd gyönyörû õszi erdõben haladtunk, aztán végetért az erdõ, és ismét szarvasmarhákat lehetett kerülgetni. Egy helyen eléggé félreérthetõen volt kijelezve az út, festés egyáltalán nem volt, csak egy sárga szalag a villanypásztor nyitható részére kötve.

Nemsokára feltûnt a vár, majd jött a kék rom jelzés. Az ellenõrzõponton háromféle csokiból lehetett választani, amiket mi ebbõl kóstoltunk, az ugyanolyan volt, mint a szokványos Mars és Snickers, csak a csomagolása nem úgy nézett ki. Innen az itiner szerint még 800 méter a cél, és valóban nem volt több. Megjelent a parkoló az autóval, majd megkerestük a célt.

Teljesítés ideje: 04:44