Megkértek hogy írjak egy blogra beszámolót, úgy hogy laikusok szemszögébõl is érthetõek legyenek a fogalmak. Megpróbáltam, remélem jó lett.
Topikosokat nem írtam, mert gondolom nem sokan tudnák ott hogy ki-kicsoda.
Amúgy pedig köszönöm gudlukingnak, és Beugró lánynak hogy velük mehettem éjszaka, illetve gud-nak hogy elviselt:) sancinak meg a hazafele utat köszönöm!
Piros 85
Immár 13. alkalommal került megrendezésre a Piros 85 teljesítménytúra. Természetesen rövidebb távok is megrendezésre kerültek, ki-ki hogy mérte fel az erejét. Az útvonal azért "Piros", mivel a túra immár Rómaifürdõtõl egészen Budaörsig a P- turistajelzésen halad végig 3205 m szintemelkedéssel, szóval a gyakorlottabb túrázók csemegéje ez a táv.
Piros 85 az én szemszögömbõl:
Sajnos a csütörtöki 3:58-as hegyi maratont nem sikerült kipihennem úgy ahogy terveztem, így már a reggeli kelés is nehéz volt. Félve indultam el, néha sántikálva, de erõtõl duzzadva, mert ez bizony egy kemény kihívás volt a javából.
Reggel sikerült az 5:20-as hévet elcsípnem, így a rajt elõtt negyed órával már ott voltam. Egyre többen jöttek, köztük sok-sok ismerõs. Ezekkel az emberekkel az ország különbözõ pontjain majdnem minden hétvégén találkozok.
Mire jött a nagy tömeg szerencsére az útvonalleírást már a kezemben tartottam, és nekiindultam a hegyeknek. A Nagy-Kevély tetejérõl megkapó volt a kilátás. Alattunk mindenhol felhõk, mintha a világ végén járna az ember.
Ellenörzõpont következik. Pecsétet kapok ismerõsöktõl. Ezek a pecsétek azért kellenek, mert sajnos nem mindenki tartja az adott útvonalat.
Robogok tovább a Kevély-nyeregbe, ahol több turistajelzés is elágazik, természetesen a P-n maradok. Jó kis lejtõs rész jön Csobánkáig, próbálok bele-bele kocogni, de a lábam most nem engedelmeskedik, így rájöttem hogy inkább maradok most a gyaloglásnál. Ismerõsöket érek utól, aztán engem is utólérnek, ismét egyedül maradtam. Nembaj, azért szeretek így is túrázni. Következõ ellenörzõpont a Tölgyikrek volt, ám elõtte egy hosszú emelkedõn kellett átvergõdni magamat. A jelzések nem mindig jó helyen voltak, így 1-2 kavargás bizony volt. Nekem az a taktikám, ha kb. 2-300 méteren keresztül nem látok jelzést, akkor érdemes visszafordulni a legutolsóhoz, hisz lehet hogy éppen most rontottam. Persze ha az útvonal adja magát akkor érdemes ennél többet menni jelzés nélkül.
Felérve a Tölgyikrek ellenörzõponthoz (18 km-nél jártam) ismét pecsételés, és a pontõr finom cukorkát ad.
Ismét könnyebb rész következik, leérünk a Sikárosi-rétre, ahol már sokszor jártam, és mindig gyönyörûnek találom. Az Országos K- jelzést itt elterelték fakitermelés miatt, így aki kéktúrázni szeretne menni az itt nagyon figyeljen. A kerülõ jelzés amúgy szépen fel van festve.
A Szõke-forrás-völgyében gyalogolok, vadregényes rész. Patakon átkelések, meredek völgyek elõttem, így figyelni kell mikor és hova lépek.
Leérek Dömösre.(30 km) Itt vár egy frissítõpont megannyi finomsággal. (zsíros,vajas,májkrémes kenyérhegyek, illetve narancs, és málnaszörp)
Egy negyed órát eltöltök itt, nem tudok betelni a szendvicsekkel. Nagy nehezen rászánom magam az indulásra, elõtte azért beugrom a boltba veszek 3 fél literes üdítõt, mert bizony éjszaka nem sok lehetõség lesz rá.
Most jön az egyik kemény és meredek rész, a Pilis kedvenc kirándulóhelyét kell felkeresni mégpedig Dobogókõt. Gondolom ezt a nevet a szakmában nem jártasok is hallották már. Elõször a Szakó-nyeregbe mászok föl meredeken, majd jön Dobogókõ.
Útközben rengeteg kirándulóval találkozok, talán ennyi embert még nem is láttam itt.
Jó dolognak tartom hogy hétvégén kikapcsolódnak az emberek, és Dobogókõ erre alkalmas hely. Van itt kilátóhely, büfé, szálloda, étterem stb. Kapok egy pecsétet a turistamúzeumban, majd kicsit pihenek. (37 km 1600 m szint) Továbbra se oldódik föl a lábam, és egyre jobban kezd fájni a lábfejem. Dehát így jár az aki maratonozik elõtte..
Erõt veszek magamon és indulok tovább, hiszen még megannyi érdekesség áll elõttem. Áthaladok Pilisszenkereszten, majd most nagyon figyelem a leírást, mert egy becsapós, kavarós rész következik. Történt ugyanis hogy a régi P- jelzés tovább megy egyenesen a mûúton be Pilisszántóra, de nekünk elõtte le kellett fordulni az új jelzéseken egy nyílt terepes részre. Ez eddig jól volt jelezve, de utána a réten nem lehet jelzéseket fölfesteni, így hagyatkoztam a leírásra. Kicsit tévelyegtem, de ez nem volt több pár percnél, meglett a helyes ösvény. Innen szintben megyünk a következõ pontig a Csévi-nyeregig. Na, most már megvan több mint a fele (46,7 km)
A lábfejem továbbra is hasogat a fájdalomtól, de errõl már nem írok, hiszen minden mondat végére odatehetném, mert sajnos a célig nem nagyon változott a helyzet.
Következik egy viszonylag hosszabb rész, ilyenkor már az ember elkezd általában fáradni, velem sincs másképp. A Vörös-hegyi-nyereg gyönyörû, csak ajánlani tudom mindenkinek. Könnyen megközelíthetõ Pilisvörösvárról.
A P- illetve a Pkörsétaút jelzéseken haladtam mesebeli fenyvesek között több kilométer hosszan magasan, gyönyörû idõben, megkapó kilátással. Kell ennél több?
Ilyenkor érzi az ember azt hogy már megérte eljönni. Leérek a következõ ellenörzõponthoz, Kopár Csárdához. Itt az egyik fõrendezõ pecsétel, és vár minket a leves(!!). 54 km után a legjobban ez tud esni ezt elhihetitek nekem. Sajnos a depócuccom nem érkezik meg a helyszínre (lehetett még a rajtban elõreküldeni dolgokat amik éjszaka jól jöhettek), bár mindössze a nagykabátomat küldettem elõre ami nem is kellett mert szuper idõ volt, de azért belegondoltam hogy mi lett volna ha mondjuk a fejlámpámat küldöm ide, és a kocsi még sehol.. Voltak is ebbõl problémák, de a szervezõk megígérték hogy jövõre ezen a kis malõrön javítanak. Megittam még a Csárdában két multivitaminos üdítõt, majd rászántam magam a továbbindulásra. Egy kemény mászás után 1 km múlva ismét ellenörzõpont, itt nem szöszmötölök, indulok egybõl tovább. A lejtõn utólérek két ismerõs túratársat, velük is maradok egészen a túra végéig, meg amúgyis kezd már sötétedni, nem szeretnék egyedül bolyongani az erdõben. 58 km-nél kap minket el a sötétség, innen már lámpázni kell. Az éjszakai túrázásnak van egy külön feelingje amit át kell érezni. Sok teljesítménytúra direkt az éjszakára van specializálódva, ezzel is fölkészítenek a keményebb, és hosszabb távok teljesítésére. Örülök hogy társaságban vagyok, mert jó társaságban nem csak az idõ, hanem a kilométerek is repülnek.
Jött az egyik legmeredekebb emelkedõ a túrán, a Nagy-szénásra (550m) kellett felmászni. Valahogy erõre kaptam, és gyors tempóban fel is értem az ellenörzõponthoz. Itt ismét rengeteg édesség, nem gyõztem válogatni (süti, sós, füge(!). A csúcs után meredeken ereszkedtünk le Nagykovácsiba. Tavaly óriási hóvihar tombolt errefele, most gyönyörû nyugis idõ. Nagykovácsiba (65 km-es résztáv célja) ismét kenyér és üdítõhegyek. Feltankolunk rendesen a maradék 23 km-re. Innen már a Budai-hegység P-jelzését szeljük tovább. Az aszfalton egybõl meredek emelkedõ vár, de felérve az erdõhöz jó ideig szintben megyünk, és bizony toltuk neki rendesen. A rétnél természetesen nem vágunk át, megkerüljük a P- jelzésen, majd egy kis kaptató után felérünk a Fekete-fej nevû ellenörzõponthoz.
Itt már bizony 73 km a lábunkban volt. Fölérünk a Hárs-hegyi körútra, ahol két napja a maratont futottam, majd le Szépjuhásznéhoz, és irány Budapest legmagasabb pontja a János-hegy.
Innen már belassultam kicsit, nem ment már a lábam, minden izom fájt. De küzdöttem, és mentem. Azt hittem sosem lesz vége, de a semmibõl egyszercsak elõbújt a gyönyörûen megvilágított Erzsébet-kilátó, a János-hegy csúcsa. Ezt a csodás kilátót Budapestrõl is rengeteg helyrõl láthatjuk sötétben, az erõs fényei kiemelkednek a környezetbõl. Leülök a földre, próbálom megiszogatni az itt kapott energiaitalt, de csak a fele megy, a többi nem csúszik már. Menni kell tovább nincs mese, amúgyis hideg szél van itt a csúcson. Kellemesen lejtõs úton megyünk, és minnél lejjebb érünk annál jobb lesz az idõ is. Beérünk Makkosmáriára, itt egy óriási templom elõtt vár minket az ellenörzõpont. Kapunk egy tábla csokit is, plusz szolgáltatás! Innen 6 km a cél, de az apróbb szintemelkedésekkel is már nagyon meg kell küzdenem. Vonszolva viszem fel magam, de mikor fölérek konstatálom hogy még közel sincs vége. Megint szintek és szintek. Nem nagyok, de nekem már óriásinak tûnnek. Egyszercsak vége! Még mielõtt mindenki a szívéhez kapna nem adtam föl, és még csak nem is nekem lett végem :-)) hanem a szintemelkedéseknek lett vége, és innentõl már csak lefele kellett menni. Azért nem repestem az örömtõl, mert ez a lefele is köves, csúszós, benõtt úton vitt, de már jártam erre, és tudtam hogy már közel a vége. Egyszercsak leérek az aszfaltútra, még 1,5 km gyaloglás a Budaörsi Városi házba, ugyanis ez volt a cél. És igen! Beérek a célba! Elcsigázva, meggyötörve, sántikálva, de itt vagyok. Reggel még alig bírtam fölkelni az izomláztól, gondolni sem mertem a 85 km-re, de milyen jó érzés ilyenkor a gratulációkat fogadni.
A célban korlátlan szolgáltatás, virsli, és meleg tea kíséretében. De jól jön ez ilyenkor. Megkapom a jelvényemet és az oklevelemet, és boldogan ülök le vacsorázni.
Összességében ez egy kemény túra még izomláz nélkül is, kitartó és lelkes szervezõkkel. Mindenki büszke lehet aki teljesítette ezt a küldetést. Nekem jövõre is itt a helyem.
Adatok:
Táv: 88,5 km
Szint: 3205 m
Márton Dániel
|
