Túrabeszámolók


Cserhát

OttorinoTúra éve: 20072007.11.14 11:12:27
CSERHÁT 40 TÚRABESZÁMOLÓ 2007.10.28

Rajt-cél: Alsótold, Toldi Miklós Körzeti Általános iskola

A hollókõre vezetõ mûúton haladtunk az alsótoldi rajthely felé. Az országúton már sorjáztak a még korábban kelõ vagy a helységhez közelebb lakó sporttársak. Megérkezve az iskolához, mi is beneveztünk túratársammal, ettünk néhány falatot és viszonylag késõn 07:30-kor elrajtoltunk.
A meredek hegyoldalnak nekivágva, a Felsõ-kutat elérve (egy rozsdás csõ) a szalagozást, majd egy magabiztosnak látszó sporit követtünk, minek következtében már az elején belekeveredtünk a susnyákosba. A tüskés bokrok nagyon marasztaltak és az egyik bele is tépett a bal fülkagylómba. Némi tévelygés után lejjebb kevésbé megviselt embereket láttunk fehér papírral a kezükben. Rögtön tudtuk, hogy merre kell menni. Néhány méter után már a pecsételõ embert is megláttuk, aki a

Bükk-hegy nyerge, 1. ep. (402 m) pontõre volt.

Öntapadós címkét ragasztott az 1. rubrikába és már mentünk is tovább. Egy jó nagy mezõn haladtunk, bal kéz felõl tehenek legelésztek. Némi dagonya után tehénbõgéssel kísérve elértük a Bableves csárda nevû mûintézményt ahol is balkéz felõl rátértünk az országútra. Figyeltük a forgalmat és azt, hogy az országos kék hol megy be az erdõbe. Itt egy gumi út kezdett emelkedni és csak nyúlt, nyúlt, minél feljebb mentünk, annál inkább. Nagy sokára megláttuk a

Tepke kilátót, 2. ep. (567 m)

Túratársam is sokallta a felfele utat, de nem volt rest felmenni a fémtoronyba. Igaz, sokat nem láthatott, mert ködös, párás, szürke idõ volt (ami az egész túránkat végigkísérte). Addig én egy PZS segítségével megpróbáltam elállítani a fülem vérzését, majd sérült Ramboként sebtibe szendvicset és üdítõt küldtem be. Szerelvényigazítás és címke beragasztás után tovább indultunk a kék sávon. Az itiner szerint érintettük a Purga- és a Macska-hegyet, de igazán ebbõl nem sokat érzékeltünk. A Garábi-nyeregbõl egy lejtõs úton a kék kockán leértünk

Garábra a 3. ep.-hoz (356 m).

Itt egy fiatal lány és fiú szörpöt adott egy autó csomagtartójából és beragasztotta a kulcsfontosságú öntapadóst. Ez után egy hosszú trapp következett a mûúton. Feltûnt, hogy a forgalom a kevésnél is kisebb volt, csak akkor jött egy autó, mikor túratársam leállt az út szélén sárgítani. Beértünk Felsõtoldra és a szécsényi mûutat elérve, rajta kicsit jobbra haladva, majd balra letérve átkeltünk a Zsunyi-patakon. Itt egy darabon dagonyáztunk amíg enyhe emelkedõt fogtunk, mint az itinerbõl megtudtuk a Szár-hegy oldalát tapostuk. (Elneveztük Sár-hegynek.) Nemsokára kiértünk egy hatalmas mezõre, ahol rengeteg tehén volt látható, az egyik ráfeküdt az ösvényre, alig lehetett megkerülni. Vigyázva kellet lépdelni, mert az amúgy is síkos talaj bõven el volt aknásítva tehénlepényekkel. Nagy sokára feltûnt Hollókõ vára, de mi nem rohanhattunk hozzá, mert be kellett kanyarodni jobbra az erdõbe és némi kaptató után egy focipályát érintve leereszkedni Hollókõre. Itt elvesztettük a kéket és helybéliektõl érdeklõdtünk, hogy merre van a

Hollókõi italbolt 4. ep.

A kóbor apácák megtévesztésére kocsma volt rá kiírva. Itt pecsétet nyomtak az ellenõrzõnkbe "HOLLÓKÕ KÉK-TÚRA MTSZ." felirattal. Innen elmenekültünk, mert egy társaság iszonyú bagófüstöt eregetett. A népmûvészeti bolt és/vagy múzeum elõtt ültünk le egy padra szusszanni és ételt-italt magunkhoz venni. Tovább indultunk a kék sávon mely a falu "idegenforgalmi" utcáján vezetett vendéglátó-ipari egységek és csetresz boltok által övezve. Kisvártatva balra megláttuk a kék L jelzést, amely egy foghíjas és óriások lépésére tervezett, meredek falépcsõhöz vezetett, amin fellépdeltünk a

Hollókõi várhoz 5. ep. (356 m)

Megkaptuk a szükséges vignettát és egy nyúlós karamellel töltött energiacsokit. Bár az imént kosztoltunk, mégis jól esett elmajszolni. Továbbra is borongós volt az idõ, így fel sem merült bennünk, hogy bemenjünk a várba. Kerestük az országos kéket, de helyette sárga sáv volt felfestve a vár oldalára. Egy feltehetõen helybéli ember megnyugtatott, hogy lemehetünk rajta, mert a kékhez vezet. És tényleg, nemsokára jött a kék, de két irányba is mutatott. Némi konzultáció után eldöntöttük, hogy a jobbra vezetõt követve vissza jutnánk a faluba, így elindultunk az ellenkezõ irányba. Sokáig csak ereszkedtük különféle völgyeket érintve. Sejthetõ volt, hogy ennek még megisszuk a levét. Így is volt, mert egy végetérni nem akaró, makacs emelkedõn értük el a Remete-hegyet, ahol legalább egy kicsit lehetett szintemelkedés nélkül haladni. Elkezdett szemetelni az esõ és úgy gondoltuk, hogy mielõtt eláznánk esõköpenyt öltünk. Ezzel jól ráijesztettünk az esõre és így az kisvártatva alább is hagyott. Egy kis lejtmenet után elértük a sárga sávot, de megint emelkedõ következett és az utunk élesen jobbra kanyarodott a sárga háromszögre, ami meredeken fölfele vezetett. Egy kutyás család pihengetett erõt gyûjtve a hegymenet elõtt. A kutya a rajtnál föl s alá rohangált a lábak között, majd feldöntve a túrázókat, most nyelvét lógatva kushadt az avarban. Nagy nehezen leküzdve az emelkedõt majd kevés szintbeli gyaloglás után elértük a

Dobogó-tetõt 6. ep. (517 m)

Innen a sárga sávon körülbelül szintben haladva viszonylag hamar elértük a Veres-hegy nyergét, ahonnan a S+t követve elkezdtünk ereszkedni a Kecske-háton Cserhátszentivánig. Ez elég hosszan tartott, de legalább menet közben mód volt egy kis "pihenésre". Leérve, még mindig a S+ on haladva megláttuk

Cserhátszentiván kilátóját 7. ep. (250 m)

Ez egy jókora dombon van, és a pontõrnek magaslati levegõt rendelt az orvos, mert a vignettáért fel kellett hágni a kilátóra is. A kilátódombról sikerült fenékreülés nélkül leszlalomozni és élesen balra fordulva egy kis ösvényen hamarosan elértük a Zsunyi-patak partját, ahol megkapó erdei díszletek mentén, a patakot többször keresztezve elértük a Hármas-forrást, aminek jó zamatú vizébõl bõven kortyoltunk. Tovább haladva még jócskán gyalogolni kellet a patak mellett, néhol keresztezni azt. Agyagos cipõtalppal jól meg kellett nézni hova lépünk, mert minden nyálkás, csúszós volt. Végre egy jobb kéz felöli, foghíjas fahídon kellett átkelni. Úgy mentünk át rajta, mintha a Niagara-vízesés felett egyensúlyoztunk volna egy drótkötélen. Innen bõséges szalagozás mentén megkezdõdhetett egy nagy menetelés az utolsó ellenõrzõpontig

Cserkútpusztáig 8. ep. (232 m)

Azonban mielõtt ezt elértük volna megint csak egy keskeny, rettentõ csúszós hidacskán kellett átaraszolni egy házhoz. Le volt takarva valami hevenyészett szõnyeggel, de még így is piszkosul csúszott (a derekam bánja). A ragasztékot megkapva a pontõrök biztosítottak róla, hogy most már nem vészes, ami még hátra van a túrából. A kis nyamvadt hídon vissza kellett pingvinezni a másik oldalra. Reménnyel telve gyalogoltunk ki az erdõbõl, majd még nekiduráltuk magunkat egy hatalmas füves mezõnek, aminek igencsak felfelé domborodott a háta. Most már minden birkabogyót sértésnek vettünk, ami megnyomta a talpunkat. Leereszkedve ismét elértük Cserhátszentivánt, láttuk a már megmászott kilátót. Már erõsen szürkült és ennek tudjuk be, hogy elböktük a párszáz méteres geológiai tanösvényt és rögtön a vele párhuzamos, Alsótoldra vezetõ mûútra tértünk, amin lassan, néhány perccel a sötétedés elõtt elértük a célt, az iskolát. Egyhangúlag megállapítottuk, hogy a szintkülönbséget sokkal nagyobbnak érzékeltük, mint ami az itinerben vagyon leírva (1270 m). Az iskolában kapott forró tea szétáradt az elgyötört tagjainkban.

Ottorino