Keleti-Bakony 40
GPS-el mért távolság: 42,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 960 m.
Szokásomhoz híven, reggel igyekeztem korán indulni, ami nagyjából sikerült is. Gyors nevezés után 7.00-kor nekivágtam a távnak. Bemelegítésként felgyalogoltunk a sípályán. Itt találkoztam elõször a két biciklis indulóval. A nedves fû, tolásra kényszerítette õket. A Vaskeresztig nagyjából hasonló idõt mentünk, viszont késõbb már nem láttam õket. Ezen a szakaszon a kerítések és a Gaja-szurdok szépsége alaposan visszafogta a tempójukat. Az idei évben szerencsére semmiféle idõjárási anomália sem akadályozott bennünket, már az elsõ ellenõrzõpontról gyönyörû volt a kilátás a szurdokra. Újabb kerítés megmászása után, egy meredek lejtõn értünk le a patakhoz, ahol egy újabb kerítés várt ránk. Maga a szurdok gyönyörû, s az is látható, hogy a patak igen rosszul tûri az ember szabályzó tevékenységét, s megpróbálja visszaszerezni a tõle elvett területeket. A szurdok sziklaformációi szépek, bár az Alsó-Cuha-szurdok szerintem szebb, ez viszont sokkal könnyebben járható. Hamarosan elértem az Ádám-Éva fát, viszont miután a hátizsákom kishijján belelökött a vízbe, inkább a kerülõ mellett döntöttem. Rendes mászás következett a Vaskeresztig, amiért kárpótolt a kilátás. Az idén kiválóan lehetett látni a Fehérvárcsurgói víztározót. Pecsételés és fényképezés után leballagtunk a völgybe, majd kétharmad részben megkerültük a víztározót, mielõtt irányba vettük Bakonykútit. A horgászok legelvetemültebbjei közül, sokan vallatták pergetve a vizet, csónakból illetve a partról, bár én nem láttam, hogy valaki fogott volna valamit. Ezen a szakaszon tûnt fel elõször, milyen sok vadvirággal találkoztunk a késõ õszi idõpont ellenére. Nem számoltam, de bõven több volt tíz fajtánál, a zsályától, a lóherén és a cickafarkon át, a százszorszépig. A Bográcshegyre vezetõ ösvény volt a túra egyetlen hosszú dagonyás szakasza. Bakonykúti-pusztán, megint tettem egy kis kitérõt a szürkemarhák felé. Közben köztem és a többiek közt lévõ 100 méteres sávon, két õz vágott át, idõnként meg-megállva, hogy „legyen idõnk fotózni”. Bakonykútin találtuk a túra elsõ frissítõpontját, ahol válogathattunk zsíros-, vajas- és májkrémes kenyér közül. Evés után tettünk egy kitérõt a Remete-fához (érdemes megnézni), majd elindultunk a Burok-völgybe, amelynek csak a szelídebb részébõl kaptunk ízelítõt, s máris kimásztunk a Burok-partra.
Kellemes ösvényen mentünk, ahonnan az õsznek köszönhetõen elég sok helyen nyílt kilátás a völgyre. Sajnálatos módon, a krosszmotorosok is felfedezték maguknak az ösvényt, s megkezdték annak gyalogosok számára nehezen járhatóvá tételét.
A Mellárnál az országos kék nincs megfelelõen jelezve, de most a szalagozásnak köszönhetõen mûvészet lett volna eltévedni. Az elsõ párszáz méter elég dagonyás volt, s sajnos a Csernyei dûlõben a tavalyi lucernaföldet búzavetés váltotta fel. Az ellenõrzõ pontig alig gyõztük kerülgetni a pocsolyákat, utána viszont kellemes utakon értünk Isztimérre. A falu közeledtére, az út menti elhagyott, beomlott pincék figyelmeztettek. A következõ ellenõrzõ ponton forró teával várták a túrázókat.
A falu után némi dagonyázás, s egy újabb kerítés után következett egy igen érdekes szakasz, a vadasparkon keresztül. Több érdekes fát láttam itt, mint a túra nagyobbik részén. Találkoztam három olyan évszázados tölggyel, amelyek törzse a földnél elágazott, majd 2-3 méter magasan újra összenõtt. Az itató helynél 4 vaddisznót láttunk, akik nem túlzottan zavartatták magukat a túrázóktól, pedig nem voltunk túl csendesek. Látszik, hogy a vadasparkban, az erdõ eltartóképességénél több vad van, hiszen a tölgyesekben sem volt aljnövényzet, ugyanolyan jól lehetett bennük látni, mint a bükkösökben. A vadászház után szép úton ereszkedtünk le a Millenium büféhez, ami a túra utolsó frissítõpontját találtuk.
A virsli utána újra elsétáltunk az Ádám-Éva fához, ahol jobbra kanyarodva irányba vettük Bodajkot. A szoborpark után, rövid, meredek kaptatón máris az utolsó ellenõrzõ pont következett. Igen látványos a Kálvária. Alig értem le a dombról, amikor bekapcsolták a díszkivilágítását, de már nem volt kedvem visszamenni fényképezni.
Rövid gyaloglás után beértem a célba, ahol átvehettem az oklevelet, a kitûzõt, majd az Észak-Dunántúl kupát, az idei és a tavalyi oklevelével együtt. Néhány fénykép és egy kis beszélgetés után hazafelé vettem az irányt.
A túra vonalvezetése szép, változatos terepen visz, sehol sem unatkoztunk. Külön jó volt a vadasparki szakasz. A frissítõpontok elhelyezése, az ellátás jó. A kiírásban szereplõ adatok pontosak!!! Külön talán meg sem kellene említeni a kapott színes térképet, hiszen ezeken a túrákon ez a megszokott. Az útvonal jelzése szintén kiváló. Mûvészet lett volna eltévedni. Egyetlen negatívumként, csak azt tudom felhozni, hogy a szûk szintidõ nem is tette ajánlatossá az elkeverést, és kitérõkre sem adott lehetõséget. A nézelõdéshez és fotózáshoz nem ártott volna még egy óra a 25-ös és 40-es távon.
Nem örülök neki, hogy megszûnnek ezek a kiválóan szervezett és lebonyolított túrák. A montis Kozmát, meg különösen sajnálom, mivel így montis teljesítménytúra nélkül marad a Vértes. Mások valószínûleg, valamelyik másikat sajnálják jobban. Köszönet a szervezõknek az eddigi munkájukért.
Azért természetesen fényképeztem, így néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél.
|
