Bakonyi Mikulás 50, pontõrködéssel
Hajnalok hajnala, sötét, nyirkos idõ. Caplatunk felfelé az elsõ emelkedõn Zircrõl kiérve. A páradús levegõben hármónk két lámpája közül a mûködõképesebb próbál legalább a legközelebbi jelzett fáig elvilágítani, vegyes sikerrel. Kerek repkény és Csicskenye, mint rutinos (Repkény, mint abszolút rutinos) ismerõi a túrának szerencsére emlékbõl is navigálnak, ettõl függetlenül is követhetõ az útvonal. Az emelkedõn felfelé érzem az elõzõ esti pizza súlyát (van pizzéria is Zircen! :)), valamint a komoly három óra alvás, vagyis inkább a nem alvás hatását. Bükkerdõben talpalunk, néhol mélynek is mondható sárban, ez azonban csak a bemelegítés. Túl sok minden nem is történik a Borzavár széléig tartó szakaszon, ha eltekintek attól, hogy Csicskenye egy csúszást követõen nemes egyszerûséggel elfekszik a sárban valamelyik emelkedõn. Borzavárnál beleteszünk egy kis pluszt a távba, hiába, a ködben és a sötétben nem lehet annyira kivenni a szalagozást. A Csárda-völgyön lefelé haladva egyre világosabbá válik az égbolt, patak folyik utunk mellett, szépen, diszkréten, zajt alig csapva igyekszik a Cuha völgye felé.
Útitársaim tavalyi pontõrségének színhelyén megállunk rövid italozást tartani készletünkbõl, felmérjük a biztonságos továbbhaladás esélyeit, majd hosszabb eseménytelen szakasz után elérjük Porva-Csesznek állomásának vidékét (a vendégház állítólag két éve üresen áll, kihasználatlanul...). Ez már bõven a Cuha-völgy, rövidesen belépünk a Cuha-szurdokba is, miután a rövidebb távok számára letérést jelentõ jelzések elválnak tõlünk. Rögtön az elsõ patakátkelésnél bebizonyosodik a Kerek repkény által kitalált gázlótechnika (nejlonszatyor, Csicskenyénél nejlonzacskó) elõnye :), szabadalmaztatni is lehetne. Az utat szerencsére jó sokszor keresztezi a patak, mindnyájónk nagy örömére, sokkal kevésbé egyhangú. Mellettünk pedig mûszakilag figyelemre méltó létesítmény: a 11-es számú vasútvonal, amelyre csapnivaló menetrendet sikerült szerkeszteni 2008-ra... A haladás amúgy nem könnyû, fõleg, mivel nézelõdésre, fotózásra csábít a rengeteg szikla, a rohanó patak völgye. Nem mellesleg az átkeléseknél nem árt odafigyelni, nem lenne jó úgy pontõrködni, hogy szép lassan felázik a talpunk.
Az utolsó néhány gázlót már rutinosan vesszük, közben elhaladunk két piros barlang jelzés mellett is, az egyiknél látni a barlangot az út mellett, a másiknál meg látni a hegyoldalt, meg a közepén valahol megint a jelzést, szép emelkedõ, de most kihagyjuk. Rövidesen kis fémhíd és pihenõ tûnik fel, közeledünk a Kõpince-forráshoz. Maga a Kõpince-barlang az útról jól látható kõüreg, a végében kürtõvel (megnéztük!). 8:25-kor nemhivatalosan megnyitjuk a pontot, ünnepélyes szalagátvágás, hordógurítás, miegymás :). A forrásnál a Repkény által cipelt pokróc kerül az éppen szolgálatos pecsételõs ember alá, kikötjük a pontõrzászlót (zászló? egyszerûbb leírni, mint azt, hogy transzparens), valamint elsietek megnézni a közeli Pokol-csárda nyitvatartását. Ide végül nem térünk be, viszont visszafelé jövet meglátom az elsõ futókat. Nem is olyan nagy meglepetésemre ismerõsök is vannak köztük: az általam utoljára a R130-on látott Szolyka Péter és még a Bükki Kilátásokon megismert Nagy Attila sporttársak. Kapnak idõt, utánuk majdnem egész pontzárásig majdnem folyamatosan érkeznek a túrázók, számunkra egész kényelmes ritmusban. A lányok váltva bélyegeznek, én ikszelem a rajtszámokat és aki kér, annak igyekszem idõt is írni, van, akinek kéretlenül is jut. A Szurdokos bögrét Kerek repkény ötletére kitesszük a forrás foglalatára, hadd igyon belõle, aki szeretne, kényelmesen.
Az idõ haladtával egész sok ismerõs áthalad nálunk, van, aki éppen csak elsuhan, a menetszél majdnem kitépi a kezembõl az ikszelõs lapot, van, aki marad kicsit beszélgetni: sorban Vasssalmos és Petami duója, a Vándorköszörûs (aki mégis eljutott a túrára :)), RitaB, Siményi Vili és Cejas alkotta négyes és még igen sokan, mindenki lelkes (vége a patakátkeléseknek, egy idõre), Jámbor egy pillanatra Mikulássá változik. Van néhány átnevezõ 30-as és 40-es távon induló, kapnak õk is pecsétet és idõt, a rajtszámot felírjuk, ha kedvük van és erejük, nyugodtan átnevezhetnek így (fõleg, hogy az 50-es távnak ez az egy plusz ep-je van, visszamenni értelmetlen, a következõ pontot pedig úgyis érinti a két középtáv is). A végefelé érkezik Wehner Géza, 7 éves fiával, õk majd még a Cuha-völgy ep.-nél elõznek meg újra, véglegesen, szép teljesítmény! A pontzárást kitoljuk vagy tíz perccel, mivel azonban végig szeretnénk menni mi is, nem ártana a többi ep-t is még a helyén érni. Tehát elcsomagolunk, összeszedjük a szemetet, a zászlót, a bögrét és a holminkat. Nekivágunk Zörög-hegynek, éppen világosabb kicsit az idõ, ahogy felfelé haladunk, úgy válik egyre érdekesebbé a táj, az erdõ. Egy hete megtanultam, hogy a Bakonyra igen jellemzõ a bükkös, most ezt a gyakorlatban is láthatom. (Itt be kell ismerenem, hogy a hegységben eddig még teljesítménytúrán nem jártam.) Meredek és kevésbé meredek kaptatók váltják egymást, míg felérünk a fennsíkszerû tetõre, ahol az út menti fenyõkrõl lehullott tûlevélszõnyeg fogad. Valamint az ellenõrzõpont, akikkel gyorsan egyeztetünk, hány ember lehet még mögöttünk. Õk késõbb zárnak, innen együtt halad három táv is.
Lefelé príma ösvényeken, szép sziklák között indulhatunk el, néhol átlátunk a fák ágai között Csesznek várára. A falut egész hirtelen érjük el elõször, nem is maradunk sokáig, elfordulunk a Kõmosó-völgy felé. Ahol is leesik az állam. Óriási sziklahasadék szélén kapaszkodunk fel, néhol visszacsúszom, de csak azért, mert inkább a tájat figyelem, nem az utat. Laci069 fogad a ponton, bélyegzünk és tovasietünk az alig egy kilométernyire lévõ frissítõpontig. Ahol is saját bögréinkbe kérünk teát (nem várt sikert aratva) és elfogyasztjuk a káposztás-felvágottas-vajas szendvicseinket, dupla adag káposztát kapok (nem, nem a rendezõktõl) :). Innen egész vérszemet kapunk, hogy még sötétedés elõtt odaérhetünk a Gizella-átjáróhoz. Tehát növeljük kicsit a tempót, mûúton talpalunk egy érdekes szabadtéri színpad mellett, visszanézve a vár komoran magasodik a táj fölé. A Zörög-hegy pontõrei járnak erre kocsival épp, mondják, megvan néhány induló, akik késõbb érkeztek meg. Nyugtázzuk, majd lesétálunk a Kõ-árok aljába, amelyen viszont felfelé kell sétálnunk. Járható, néhol alig észrevehetõen sáros és igen szép völgyet jelent ez az árok, mi pedig sietünk (sötétedés!) az ide-oda kanyargó ösvényen a völgy aljában. Szerencsére víz, patak éppen nem lelhetõ fel a mederben, ezzel jócskán megkönnyítve dolgunkat.
A Mikulás-pont közeledésére (nem is õ közeledik, mi közeledünk hozzá :P) külön papír figyelmeztet, itt tesz egy hurkot az utunk, kétszer kell érintenünk ezt a helyet, Zsotyekék a második érintést abszolválták, éppen találkozunk. A Mikulásnak és két segítõjének elõadjuk a Hull a pelyhes kezdetû klasszikust, alig néhányszor hibázok :D. Jutalmul egy-egy marék szaloncukor jár, valamint a jelenlévõ Mikulás csokiból való kiadása, több példányban. Innen szép, hullámzó út visz Töbör-hegy felé, Kerek repkény szerint itt már egész régen is volt ellenõrzõpont, most nincs, viszont a lejtõket valami különös sugallatra megfutjuk. (Hogy utolérjük Csicskenyét. :)) A piros sávon kanyargós, fel-le-fel-le szakasz következik, az erdõ külsõ szélén, de még pont annyira a fák között, hogy ne a mezõn érezzük magunkat. A legnagyobb ívû kanyar tetején, ha nem lenne ekkora a növényzet, egész magashegységi is lehetne a hangulat. Magasfeszültségû távvezeték alatt kelünk át, alig hallhatóan zúg, örömömre. Majd elérjük az Ördög-árok bejáratát, erre készültem fejben végig, szerencsére nincs (sok) víz az alján, viszont a kisebb-nagyobb kövekben folyton megbotlok, mert tekergetem a fejem, hogy minél többet lássak. Útitársaim szerint nincs egyértelmû út az árokban, mert úgyis változik minden évben. Mindenesetre egy helyen felmászunk valami hat méter magasra a medertõl, hogy át tudjunk menni. Közben persze igyekszem fényképezni is. A Gizella-átjáróhoz egész jó idõben érkezünk, sziklák között kell felkapaszkodni egy létra, egy kifeszített kötél és a pontõr hathatós segítségével.
Amint felzuhanunk a pontra, egészen örülünk magunknak, még sötétedés elõtt itt vagyunk, a teljes sötétség beálltára megcélozzuk a Mikulás-pontot megint (Gézaháza 2). Azért nem hagyunk ki egy kis pihenést, kölcsönösen megkínáljuk egymást csokival a pontõrökkel. Elmondják, hogy még nincs vége a vidámságnak, ami a völgyet illeti, lesz pár trükkös szakasz. Sebaj, idõvel jók vagyunk (Repkénnyel papírunk is van a tereprutinról :D) és különben is, mindkét útitársam járt már itt nem egyszer. Valóban trükkös szakaszok jönnek el, többet haladunk a meder felett, mint lent, ha lent vagyunk, akkor pedig egész érdekes pályagörbét írunk le. Kalandos, és még szép is az út, kár, hogy itt már semmi értelme fényképezni. (Szerencsére mások is megtették ezt elõttünk.) Rövidesen búcsút intünk az ároknak, sietünk a Mikuláshoz újra, oda ígérünk magunknak némi pihenõt. Majdnem egyenesen, kevés kanyarral haladunk a szürkületben, ez a napszak számomra a holtpont, gyorsan át kell esni rajta. Végre meglátjuk a fényeket, kis tábortûz ég, a pontõrök már pakolásznak, pecsét azért még jár, valamint megkínálnak némi teával is. Elfoglalom magam a magnéziumos pezsgõtabletta megkeresésével, az elemcserével és a bakancsom kavicsmentesítésével.
Mire mindezzel végzek, alig marad idõm felkapni a láthatósági mellényt :), indulunk is tovább, lehetõség szerint egymás mellett, mert a lámpáink száma idõközben egyre apadt (honnan ismerõs a helyzet... :)). Ja, Repkénynek kéznél volt a telefonja, világítani, Csicskenye lámpájába viszont nem találtunk laposelemet. Igaz, nem is nagyon kerestünk. Kiérünk a mûúthoz, átkelünk, üdvözöljük a szembeszelet és meg-megállunk. Ezt az utóbbit csak azért, hogy kikapcsoljuk a lámpát és felnézzünk a csillagokkal borított égre. Nincs fényszennyezés, nincsenek felhõk, varázslatos látvány... Átérünk a fasor mentén vezetõ úton, észrevesszük a jelzésváltást, majd a szalagozást. A pont viszont sehogy sem akar közeledni, a térkép és az itiner szerint már el kellett volna érni. A lányok vesznek észre egy érdekesen néha felvillanó lámpát a messzeségben, ami szerintük nem a fõúton haladó autó, hanem az ep.. Eleinte nem akarok hinni nekik, aztán amikor elkezd újra villogni, visszavillogok neki, hogy jelezzem, jövünk. Még éppen ott érjük õket, ha nem fordulnak vissza körülnézni, elmentek volna. Szerencsére még jár pecsét is nekünk, aztán búcsúznak, mennek a kocsijukhoz, mi pedig derékszögû kanyarral az erdõbe.
Eleinte jól haladunk a nyílegyenes úton, viszont az elsõ négyes elágazáson lendületbõl túl is megyünk, nem vesszük észre a szalagozást, viszont még aránylag idõben vissza is megyünk. A szalag pedig meglesz, sõt. Viszont ebben a sötétben nem látszik messzirõl, inkább óvatosak lettünk innentõl a tájékozódással. Lefelé sietünk tovább az úton, megállni nem nagyon lehet, sõt. Kerek repkény sapkájának a villogós fényei mutatják az irányt, az elsõ helyen bevár, ahol fizikailag meg lehet állni egy helyben. A csúszós, nyálkás sár különös útvonalat járat be velünk a mélyúton, majd utána is, megkönnyebbülés leérni az ep-re. Itt a pontõrök javasolják a síneket, az út nehéz járhatósága miatt és mi ezt most el is fogadjuk. Elhúz egy, a vonalra oly jellemzõ Bz motorvonat, még sikerül lefotózni. Innen majdnem a célig énekelünk (ezzel jelentõsen javítva a morált), belerúgok néhány síncsavarba, majd bokáig merülünk a sárba. A vidámságot viszont már nem lehet letörölni az arcunkról, végre újra Zircen vagyunk, sötétben indultunk, sötétben érkezünk, legalább már nincs köd. Betrappolunk az iskolához, elõször rossz helyen keressük a célt (elölrõl kellett volna), megkerüljük az iskolát és bezuhanunk. Oklevél még igen, kitûzõ már nem jut, annyian voltak résztvevõk (megjegyzem, szerencsére!), majd küldik postán. Kapunk teát és szendvicset is, jó sok káposzta van benne. Begyûjthetjük az elsõ két ep. pecsétjét is, még ülünk egy kicsit, majd indulás elõtt megkérdezik, hová megyünk vissza. Veszprémet hallva az egyik kedves rendezõ felajánlja, hogy elvisz kocsival, akár indulhatunk is, az autóban pedig sikerül nem elaludni... :)
Köszönöm a túrát a rendezõségnek, élmény volt pontõrködni, és megtenni a távot is, köszönöm Kerek repkénynek és Csicskenyének, hogy elviselték társaságomat :), a fuvart a célból, örülök, hogy újra sok kedves ismerõssel találkozhattam.
-Kékdroid- |
