Budai Trapp 2008.02.16.
Rajt: Piliscsaba vá. Cél: III. Menedékház u. 22.
Táv: 30 km; Szint: 1000 m; Szintidõ: 8 óra;
7:10-kor érkezünk a piros csõvonattal Piliscsabára. A többrétegû ruházaton át is érezhetõ a csípõs, kellemetlen hideg. A hegyesszögben érkezõ tûzszínû fény azonban javít a diszkomfort érzésen. Nagy a tumultus, de hamar túlesünk a nevezésen. Van néhány perc az itinerre írt indulási idõig, ezt szerelvényigazításra és ismerõsök üdvözlésére használjuk, aztán sietõs léptekkel nekiindulunk a településen átvezetõ kék sávnak. Amíg ki nem érünk a lakott területrõl, végig õrjöngõ kutyák fejezik ki nemtetszésüket. Enyhe emelkedõ után kezdek kimelegedni, mielõtt megizzadnék leveszem a lélekmelegítõ mellényemet. Tovább emelkedünk a kora reggel fényével teli, késõ õszt idézõ avarral terített, hatalmas fákkal szegélyezett erdei úton. Itt még csak a szél fel-felzúgó hangját lehet hallani. Nem vészes az emelkedõ, kifulladás nélkül lehet beszélgetni. Gyorsan telik az idõ és így hamar felérünk egy tisztásra, ahol egy magányos, több turistajelzéssel ellátott fenyõ alatt meglátjuk az
1. ellenõrzõ pontot, azaz annak pontõrét.
Itt ágazik el a K+ és a K-, de mi maradunk a K mínuszon, mert meg kell még mászni a Nagy-Szénást. Meg is tesszük. A kristálytiszta levegõben csodálatos a kilátás, szembeötlõ a Nagy-Kopasz kilátója. Zavarja a nézelõdést az erõs, metszõ szél, túratársam mégis készít néhány felvételt. Innen a piros sávon megyünk tovább, most már erõs lejtmenetben. Nagykovácsi felsõ határát elérve, hosszan megyünk lefelé a flaszteron. Járda természetesen nincs, gyakran kell kitérni autók elõl. A fõutat keresztezve ugyanezt csináljuk csak fölfelé. Az erõs emelkedõ után beérünk az erdõbe. Sajnos - mint egyre több helyütt - itt is munkagépek túrták széjjel a turistautat. Szomorú a tarra vágott rész, ágak hevernek szanaszét. Egy ólomszürke felhõ telepedik fölénk, néhány szem hódarát szitál ránk, de ezzel be is fejezi az ijesztgetést. Most valahogy nehezen akar felbukkanni a
2. ep., a Vörös-pocsolya.
Már-már azt hisszük, hogy elmentünk mellette, mikor felbukkan a bélyegzésre váró kis csoport. Hosszú, dumálós fennsík következik, amíg a piros le nem törik, hogy érintse a Julianna-major felé vezetõ mûutat. Pár lépés csak és a jelzés visszakanyarodik az eredeti útirányhoz. A beszélgetés miatt ezt el is bökjük és vissza kell menni néhány métert. A ló-karámnál látunk néhány sporit, akiket a Vörös-pocsolyánál megelõztünk, valószínûleg levágták a pirosnak ezt a bosszantó kunkorát. Keresztezzük az Adyligetrõl feljövõ mûutat és kapaszkodunk felfelé a mészkövekkel és gyökerekkel megkötött ösvényen. Fent a
3. ep.-nál, a Fekete-fejnél
a pontõr kapaszkodik a pecsételendõ papírokba. Igen nagy a huzat és várakozni is kellemetlen, ezért sietve továbbmegyünk. Hamar elveszítjük a felfelé nyert magasságot és leérünk a Szépjuhásznét Hûvösvölggyel összekötõ útra, ahol túlélõ küzdelembe kezdünk az autókkal. Szerencsésen elérjük a Hárs-hegyi-körúthoz vezetõ emelkedõt és meg is megmásszuk. A zöld kunkoron haladva lazán elérjük a sárga sáv becsatlakozását, ahol a
4. ep. van.
Innen a sárga sávon zuhogunk le a Hûvösvölgybe. A lángosos mellett egy kakaóstekercs majszolgatása közben várom meg túratársamat, aki elszaladt feladni a lottóját. Nekivágunk a Vadaskertnek, tovább a sárgán. A Határ-nyeregnél néhány futva teljesítõ úgy gondolja, hogy nem jön tovább velünk a meredek emelkedõn, hanem a vitorlázó repülõtér felöl kerüli meg a hegyet. Teheti, mert az Újlaki-hegy tetején, ahova felvonszoljuk a belünket, nincs ellenõrzõpont, de baromi szél és hideg az van.
Az 5. ep. "lecsúszott" a Virágos-nyeregi jólfûtött kocsmába.
Sokáig hezitálunk, hogy merre kell lemenni a célba, de szerencsére jönnek az MVTE illusztris személyiségei, akik biztosan vágnak neki a lejtõnek, úgyhogy nyugodtan követhetjük õket. Hamar elérjük a Menedékház utcát, sokan már virslivel a kezükben jönnek szembe. Mi is átvesszük a minket megilletõ dokumentumokat és ellátmányt, majd sietve rohanjuk le a hegyrõl azt a párszáz km-t, ami a civilizációba vezet, sajnos a Piroska vonatnak már csak integetni tudunk...
Ottorino.
|
