× Képes túrabeszámoló
× Fényképek a túráról
Viszonylag korai keléssel könnyen elértük a tervezett 07:25-ös vonatot, ami az egyik újfajta motorvonat volt, a Stadler Flirt. Kigurultunk Biatorbágyra, ahol a Viaduktnál volt a rajt. A tavalyi túrával szemben most alig kellett sorban állni a rajtoltatásért.
Egybõl el is indultunk, rögtön több rövid, de meredek emelkedõvel kezdtünk, szerencsére itt sûrûn helyezkedtek el az ellenõrzõpontok, ez sokat lendített rajtunk, mindig pont jókor jöttek. Kõ-orrnál a pecsételés után visszamentünk pártíz métert a GCSZLA geoládát megkeresni. Amíg ott keringtünk, gyakran kiabáltak az útról, hogy mi vagyunk-e az EP. Még nem is végeztünk, már érkezett a következõ jelentkezõ, így haladtunk tovább.
Innen csúszós, meredek úton másztunk le, majd további meredek emelkedõkön jutottunk fel a Dobogó-hegyre, ahol motorosok zaját hallottuk. Idén erõsen párás volt a levegõ, nem láttuk a Törökugratót menet közben. Egy idõ után kiértünk az erdõbõl, és egy nagy pusztaságba kerültünk, szerintem ez a túra egyik legszebb része.
Viszonylag lapos, bozótos területen haladunk, kicsit honvédségi lõtér kinézete van a tájnak, az út menti karók élénk színûre is vannak festve, biztos jól látszanak a sötétben. Ezen áthaladva a sóskúti mészkõbánya mellé értünk, nekem tavaly itt már nem volt fölösleges energiám az út melletti dombra felkapaszkodni, így most láttam a kõfejtõt elõször, elképesztõ látványt nyújt a hatalmas bányaudvar.
Sóskút határában helyezkedik el a következõ EP, ami nem is EllenõrzõPont, hanem EtetõPont, itt kaptunk szerencsére fél literes üdítõket, szükség is volt rájuk, ugyanis a tavalyi tapasztalatok birtokában csak egy üvegnyi gyümölcslét vittünk kettõnknek. Átvágtunk a településen, majd felmásztunk a Kálvária-dombra, ahol eléggé összegyûlt a tömeg, sokan álldogáltak és fényképezgettek, igaz, volt is mit, szép kilátás nyílt róla.
Ezután egy fiatal szálerdõn haladtunk át, ami tavaly mintha sûrûbb lett volna, de lehet, hogy rosszul emlékszünk. Nemsokára elértük a Biai-horgásztavat, itt nagy kedvem lett volna leülni egy stégen és megebédelni, de sajnos nem volt rá idõnk. Innentõl a lábam ugyan sajgott már, de valahogy mégis felgyorsultunk, és ezt a szakaszt (a leghosszabb ellenõrzés nélküli szakasz, a hivatalos itiner szerint 6,2 km több, mint 5 km/h-s sebességgel tettük meg.
Elhaladtunk a Nyakas-kõ mellett, elképesztõen szépen le van koptatva, vízszintes sávok mentén, gyönyörû. Néhányan ácsorogtak is rajta, ketten pedig az oldalán egy párkányon ültek, rossz volt nézni. Gyorsan felmásztunk a sziklákon, könnyítésképp lépcsõk voltak belevájva, igaz nem hozzám méretezve. Utána egy olyan útszakasz következett, ahol kilátópontok követték sorra egymást, itt kissé feltorlódtunk, tömött sorokban voltunk kénytelenek haladni.
A Kápolna-hegyre vezetõ emelkedõn kicsit leszakadtunk a tömegtõl, nyugodtabban tudtuk az utunkat folytatni. A kápolnától szinte már végig lejtett az út, így ismét gyorsítani tudtunk, idõnként rövideket futottunk is. Kicsit már szenvedve, de sikerült visszajutnunk a Viadukthoz, átmentünk alatta, ezalatt vagy tízen megelõztek minket, a réten levágva, lerövidítve az utat, de a szervezõket úgy tûnt, egyáltalán nem zavarta a dolog...
Úgy döntöttünk, a vonatot már nem érjük el, inkább pihentünk egy fél órát, majd begyûjtöttük a GCVIAD geoládát.
 |
