Túrabeszámolók


Gerecse

efemmTúra éve: 20052005.04.25 18:17:24
Gerecse 50
Már másfél éve nem mentem ötvenest, ideje volt "újrakezdenem". A Gerecse nagyszerû terepnek ígérkezett, már kétszer teljesítettem. (Az egyik az 1999-es legendás túranap volt.)
SK, DieM, Nagyondinnye, Povyagi társaságában jutottam el a rajtig. Hat rendezõ is rajtoltatott -igaz, hogy komolyabb nyilvántartás nélkül, de ha ennyi túrázót, csak így lehet indítani, akkor ez a célszerû-, úgyhogy hamar végeztünk a papírmunkával. A csapat többi tagja begyújtotta a rakétákat, én még szerelvényt igazítottam. Végül 7:30-kor indultam.
A városi szakaszon mentem a tömeg után, hátulról hallottam pár megjegyzést a teleszkópos túrabotjaimra. (Bányahegyen már inkább az "ilyen kéne nekem is" volt a gyakoribbb:).
János-forrásnál három pontõr is pecsételt lelkesen, úgyhogy fennakadás, komolyabb idõvesztés sorállás miatt sem itt, sem a késõbbi pontokon nem volt. (Sor az igen.) A kifüggesztett tábla szerint 2km-nél jártunk. Rutinos túrázóként ezt persze nem hittem el, mert ha 32perce jövök majdnem hatos tempóval, akkor ez egy kicsit több kell legyen. DieM -lépésszámlálós órája- szerint 3.2km volt.
Baji vadászházig megvolt az elsõ létrás kerítésmászás is, amit még jópár követett. A vadászháznál párszáz túrázó, pénzes frissítõ.
Tardos elõtt jó hosszú mûút. A ponthoz közelebbi kocsmában fél liter kólával frissítettem. Volt kimértve is, citrommal, jégkockával. Csóványosékat láttam még a pontnál hosszabban idõzni.
A Gerecse oldalában medvehagyma volt bõven, de én is hiányoltam az egész erdõt átható illatát. Néha kérdezgettem a (vissza)elõzgetõ bicajosokat, hogy õk milyen távot mértek a rendezõi kifüggesztetthez képest a pontokon. (pl: mért/valós: 19/16, 27.3/26). Ez valami külön szervezõi pszichológiai fegyver, hogy egyrészt az itineren nincsenek sem távok sem szintek, valamint a kiírt távok kisebbek a valósnál??
Héregig lefelé pár helyen kocogtam, a ponton újabb fél liter üdítõ, negyedóra pihenés. Felfelé Bányahegynek ismét beért Speti, és megállapította, hogy Héregtõl 12percet hozott rajtam, ennyivel késõbb indultak tovább. Kedves. :) Hála a túrabotoknak, az átlagosan küzdõs túrázók közé tartoztam az emelkedõn. Ponton újabb üdítõ.
Lefelé néhol ismét kocogtam. Ez a nap számomra az intervallumos edzés jegyében telt. Jó tempó, kocogás és sok pihenés, össze-visszaelõzgetés.
Vértestolnai mûút elõtt megnéztem sportszerûen, hogy milyen arra a kék. Közben jópár kerítésmászás, a többségnek létrán, egy-két rutinos rambónak a drót fölött. A szántóföld kellemes volt, helyenként pont olyan puha, mintha gumi rekortán lett volna.
A frissítõponton egy zsíroskenyeret ettem és két szódát ittam. (Itt már tudtam, hogy ez a túra simán sikerülni fog.)
A pont után láttam egy túrázó lányt, kezében a cipõivel, zokniban gyalogolni. Kérdeztem, hogy esetleg leukoplast-ra nincs-e szüksége. Mondta, hogy köszöni, de neki már így a legjobb..
A következõ szakasz Koldusszállásig elég unalmas, viszont sok benne a lejtõ, és ismerem is már. Talán csak az utolsó kilóméter kövesútját nem szerettem csak.
38km, ep. Koldusszállás. Üdítõ ismét, elég sok -fáradt- túrázó. Végre beértem Povyagi-t, innen együtt mentünk tovább. Ági, nagyon jó tempót jöttél ám a végén!
Enyhe emelkedõ a Kisréti vadászházig. Szóda az autópályánál. Az is hasznos volt a rendezõktõl, hogy ide is (és Héregre is) telepítettek elsõsegély állomást. Nekünk nem, de pár késõbbi fáradt "zombi"nak tényleg fontos lehet, hogy egyáltalán le tudjanak ülni. A szervezet nevét sajnos nem jegyeztem meg.
Rövid szerpentinezés a Turulig. A parkoló tele volt, a szobor környéke is - kirándulókkal. Gyors panoráma nézegetés után nekivágtunk a hirhedt lépcsõnek. Most egész jól ment a lefelé, nem éreztem a térdemet.
Rövid városi szakasz, aztán a cél. Ági, remélem mára már elhitted, hogy 10 órán belül teljesítetted életed elsõ 50-esét. Utólag is gratulálok! (Hidd el, jól megy neked a túrázás!)
Zöld jelvény átvétele után megleltük a többieket a célban, akik már a megérdemel ebédjükön is túl voltak.
Nekem 09:47 lett most a Gerecse50 (49.3-by DieM), de inkább a "visszatérés" volt a fontos az ötvenes távokhoz.
A szervezés tökéletes volt, a tömeghez képest mindenhol gyorsak voltak, a rajt-célhely kiváló, a pontokon a büfék száma és árai is elfogadhatóak. Amit egyedül hiányolok, az csak az itinerrõl hiányzó a táv és szint adat.
Mivel Tibet, a topik idõjárásfelelõse is a Gerecsében túrázott, ezért egész napos napsütés, esõ és sármentes túra volt. Jól éreztem magam.
Fotóim.
efemm.

Fotók másoktól: ilyr, DieM, Speti ,suvidani, pocziki képei. Fotók 2004-bõl: fantazy, ifelore, mattila képei.

DieM résztáv mérései (Polar_625x órával) a Gerecse 50-rõl. (Az itineren nincs táv és szint adat.):
3236m (52m) - János-forrás
7131m (381m) - Baji vadászház
4893m (69m) - Tardos
6408m (223m) - Pusztamarót
4706m (48m) - Héreg
1929m (239m) - Bányahegy
10598m (95m) - Koldusszállás
2336m (122m) - Kisréti vadászház
2579m (21m) - Autópálya-híd
2046m (100m) - Turul
1887m (0m) - cél.
Összesen: 47749m (1350m