Túrabeszámolók


Lemaradás

magyarpityuTúra éve: 20052005.04.20 16:58:10
Lemaradás 75

Szombaton az 5 órai vonattal indultam a Nyugatiból, ami szerencsére 10 perccel késõbb indult, 6-ra Verõcére értem, gyors nevezés, aztán nyomás! Negyed hétkor indultam, fel a Duna mellõl a Fenyves-hegyen át Katalinpusztára, végig a Börzsöny lábánál a Duna mentén. Ilyenkor igazán szép túrázni, még nem kell túl korán kelni a napfelkeltéhez :)) Gyönyörû volt, amint a nap elsõ sugarai bevilágították a Duna völgyét, kezdett felszállni a reggeli pára, csak sejteni lehetett jobbra a Nagy Vizet, balra a Börzsöny hegyei hívogattak, de hiába, mi a Cserhát barátságosabb lankái felé tartottunk. Szendehelyet éppen csak érintettük, a még ritkás lombú erdõben benéztem a Rockenbauer-kopjafáig, aztán irány fel a Naszályra, a túra legmagasabb pontjára. Nehéz út volt, meredek a hegyoldal, nagy sár volt és rengeteg kidöntött fán kellett átmászni. Izgalmas és szép volt, közben a reggeli pára utolért minket, a ködön átsütött a nap, a fák körvonala derengett a reggeli friss illatú erdõben. Egyedül mentem, senki nem zajongott már körülöttem, távol voltam a városok zajától. Gergõ barátom jutott eszembe, vele jártam elõször itt, akkor nagyon megküzdöttem a hegyoldallal. Egyre sûrûbb párában haladtam, szinte belekapaszkodhattam, ahogy húztam fel magam a gyökerek és kidõlt fák között. Fent a Naszály csúcsán pihengettek néhányan, én csak az igazolólapom érvényesíttettem, aztán indultam is tovább, kilátás nem volt. Török-rét felé ereszkedtünk le, onnan tovább Kosdra. Kosd gyönyörû, tiszta, gondozott falu, igazi cserháti gyöngyszem, kedves emberek, a portákon birkák és szarvasmarhák! Két kost is láttam, bár jobban örültem volna, ha a következõ faluban botlottam volna beléjük, mert olyan hihetetlenül hangzik, hogy Kosdon kost láttam! :)) Pedig így volt, elõször távolról két hatalmas megtermett kuvasznak gondoltam õket és cseppet sem örültem, hogy egyedül vagyok, amikor ilyen jószágok szabadon bóklásznak a falu utcáin, aztán közelebb érve láttam, nagyobbak a kuvasznál, a mozgásuk is más és még közelebb már a szarvukat is látni lehetett. Barátságosak voltak és kíváncsiak, bártan közeljöttek. A következõ falu Rád volt, ahonnan már a Gödöllõi-dombság mezõi, szántóföldjei és öntözõcsatornái között haladtunk Vácrátót felé. Hosszan mentünk a Bárányos-oldal vízgyûjtõje mentén, éppen a Cserhát és a Gödöllõi-dombság határán, ez a terület egyik turistatérképen sincs rajta. A falut az arborétum felõl érintettük, majd nemsokára Váchartyánba értünk. Ezután Õrbottyán, Erdõkertes széle, majd Veresegyház közeledett. Beértünk a civilizációba, magunk mögött hagytuk az elmaradott cserháti vidéket, ahol még egy valamirevaló szemétdombot sem tudnak az ottlakók a falvak szélére gyûjteni, itt bezzeg, a Gödöllõi-dombságban szorgosabb népek élnek, tele is a faluszéle szeméttel! Alig pár km választja el a két vidéket, mégis, micsoda különbség, mintha más kultúra és más civilizáció élne, és talán ez valóban így is van! Veresegyházon utolértem egy srácot, ismerte a falut, segített, el ne tévedjek, mert erdõben csak eligazodok valahogy, de faluban mindig elvétem az irányt, ez most is így volt, a vasútállomást nem arról értük el, amerrõl az útvonal-leírás szerint kellett volna. Itt hagytuk el az 50. km-t, már 5 óra volt, lassan haladtam, a tervezett 15 órán belüli teljesítés már nem tûnt reálisnak. Ragyogó idõ volt, de az elég nagy sár alaposan visszafogott. Veresegyházon a vasútállomáson pihentem egy jó félórát (valaki hiányolta budai-H.G-t most hétvégén, nos, ezen a ponton találkoztam vele, aztán belehúztak, mert már Gödöllõig nem értem utol õket), innen irány Szada, ahonnan csak 3 km a Margita. Szada igen meredek falucska, szinte ráépült a Margitára, a Gödöllõi-dombság legmagasabb dombjára. Könnyedén felértem a csúcsra, élveztem a túrát, ismét egyedül mentem, mint szinte eddig végig, még mindig töretlen jókedvvel ragyogott a nap, virágok mindenfelé és persze sár, hol ragadós, hol csúszós, de ez cseppet sem zavart, jóléreztem magam! Délután 7-kor voltam a Margitán, még volt hátra 16 km és nem éreztem különösebb fáradtságot. Nosza, bele-belefutottam lefelé, szerettem volna még a sötétedés elõtt átérni Babatpusztán, gondolván a kutyákra. Már szürkült, mikor leértem, de a félelmem alaptalan volt, se kutya, se ember nem háborított, viszont innen 2 km az autópálya és igencsak idehallatszik a zaja. Félelmetes! Betonúton közeledtem az autópálya felüljárójához, közben gyorsan besötétedett. A Pap Miska kúthoz már koromsötétben értem, elõkerült az elemlámpa, élveztem a szürkület utáni koraesti erdõ hangjait, ahogy elhalkultak a madarak és éledeztek a neszezések és még mindig sehol elõttem, sem utánam senki, egyedül voltam és nagyon szabadnak éreztem magam! Hamarosan két megfáradt túrázót értem utol, tanácstalanok voltak, nem találták az utat, visszajöttek valahonnan az utolsó jelig. Idõközben én már lekéstem az utolsó vonatot, 8 óra elmúlt, fél tízre már nem volt esélyem Gödöllõre érnem, volt még 8 km és sötét volt, no meg Gödöllõn várt minket a gulyás, azt kár lett volna kihagyni. Sebaj, késõ estig jár a HÉV, azzal még haza tudok majd menni, gondoltam, azonban hallottam ám, hogy az egyik túrázó telefonon a húgát hívta, hogy jöjjön érte Gödöllõre és vigye haza. Megkérdeztem, hátha lenne hely nekem is, és volt, micsoda szerencse! Innen hát együtt mentem a két túrázóval. Elbizonytalanodtunk, merre is kell menni, pedig valaki még egy nyilat is rakott az útkeresztezõdésbe, hiába forgattam a térképet, hiába füleltük az autók távolról odaszûrõdõ zajait, végül kimentünk az autóútra, azon értünk be Máriabesnyõre. A Kapucinus templomnál tértünk vissza a piros jelre. Nagyon lassan haladtunk, elfáradtunk, a faluban találtunk is egy kocsmát, ott megpihentünk. Na, innen rettenetes volt újra elindulni, de hamarosan ismét erõre kaptunk, 1/4 11-kor értünk be a gödöllõi palotakertbe, kicsit már sajnáltam is, hogy megérkeztem, de ennyi elég volt, a további 26 km már sok lett volna, fõleg éjszaka. Meg aztán, vasárnap a pasaréti református gyülekezet szervezett egy túrát, azt kár lett volna kihagyni, arra is kellett erõt tartalékolni! A palotakertben gulyás várt minket. 16 óra gyaloglás és 74 km után megérkeztem, fáradtan de jókedvûen, a forró gulyás átmelegítette a gyomromat és a szívemet is! Hamarosan elõkerült a túratárs húga is a kocsival, és olyan rendesek voltak, hogy nemcsak az Árpád-hídig tettek miattam kitérõt, de elhoztak Óbudára, a ház elõtt raktak ki. Nélkülük nem tudom, hogy keveredtem volna haza, kimerülten várhattam volna az éjszakai járatokat. Nagy-nagy köszönet a fuvarért!!! Gyors fürdés, aztán fél 1 fele irány az ágy, nem kellett elringatni. Gyönyörû túra volt, ragyogó idõ és profi rendezés, az útvonal nagy részén sosem jártam még, jövõre a teljes 100 km-t szeretném végigjárni! Az igazolólap mellé részletes útvonal-leírást kaptunk, de nem volt térképvázlat, ami nem ártott volna, még akkor sem, ha az úton végig jól követhetõk voltak a jelzések!