Túrabeszámolók


Lemaradás

SchMTúra éve: 20052005.05.03 11:14:55
Lemaradás 25
Most elõször vittem magammal két nagyobbik fiamat (11 ill. 9 éves) valamint egyik osztálytársukat teljesítménytúrára. Kicsit tartottam tõle, hogy fogják bírni, de nem panaszkodtak. Úgy saccoltam, hogy 7 óra alatt érünk be (pihenõkkel együtt), amit végül is túl léptünk, de azért idõre beértünk.
Az elsõ próbatétel Gödöllõrõl kitalálni volt, de szerencsére várostérkép segítségével azért sikerült;-)
Bolnokán pihentünk egy keveset, majd lecaplattunk Isaszegre. Ott sajnos felül, a síneken kellett átkelni, mert egy csapat az aluljáróban a Rákospatak partján dõlt le pihenni...
Az 1948-as honvédemlékmûnél megcsodáltuk az ijjászversenyt, aztán haladtunk tovább. A szervezõk szépen terelgettek minket, hogy ne menjünk a lõvonalba, mindazonáltal nyugodtabb voltam, amikor magunk mögött hagytuk a "veszélyes" területet. A honvédsírok felé tartva sajnos elhagytam a tájolómat, ha valaki megtalálta, használja egészséggel. Némi csokizás után folytattunk utunkat és egy idõ után valahogy az lett az érzésem, hogy a térképen és a valóságban látott utak nem egészen egyeznek meg egymással. Az igazolólapon lévõ leírás szerint próbáéltunk haladni, de a P+ nem szerepelt a térképen, igaz, a jelzést se találtuk sehol a leírásban szereplõ 1,1km után jobbra... Az órás módszert használva nagyjából betájoltuk magunkat és haladtunk tovább. Már épp kezdtünk volna gyanakodni, hogy mégse jó irányban haladunk, amikor hasonlóan kicsit tanácstalan sorstársakkal találkoztunk, akik viszont egy héttel azelõtt már végigjárták ezt az útvonalat... Megnyugodtunk, hogy mégse vagyunk annyira bénák, majd sikerült megtalálni a továbbvezetõ utat jelzõ kis piros szalagokat. A Bajtemetésre felvezetõ aszfaltút kicsit unalmas volt, a fiúk is kezdtek már elfáradni, de az tartotta bennük a leleket, hogy ha felérünk, akkor utána már (szinte) csak lefele kell menni. Úgy is lett. Lefele megnéztük a Hagyományõrzõ Emlékparkot, valamint egy repülõ röptetést, majd lecaplattunk Pécelre. A focipálya mellett elhaladva belepillanthattunk egy meccsbe, valamint szurkolhattunk, hogy kivédi-e a kapus a 11-est. Majdnem sikerült neki. Pécelen sikerült a hosszabb utat választani, aminek az az elõnye azért megvolt, hogy megálltunk fagyizni, majd hátulról megérkeztünk a célba. A fiúk kajáltak, majd hazavonatoztunk.
Kellemes kis túra volt.