Túrabeszámolók


Börzsönyi kék (Börzsöny Barátai)

pradnyaTúra éve: 20082008.04.24 12:30:11
Ez a túrabeszámoló nem teljesitménytúráról szó, de mivel érinti a Börzsönyi kéket, úgy gondoltam, talán ide illik.

Akkora paraszt, hogy traktorral sétáltatja a kutyáját

Április elsõ vasárnapján túrázni támadt kedvünk a barátnõmmel. Itt a tavasz, ki a természetbe jelszóval vágtunk neki a tervezésnek. Barátnõm rám bízta az útvonal kiválasztását, én pedig rövid tanakodás után a Börzsöny mellett döntöttem, azon belül a Drégelyvár „meghódítását” határoztam meg célként.

Rendszeres túrázóként úgy gondoltam – így utólag inkább ne gondoltam volna -, hogy a megszokott, és frekventált turistautak helyett egy általunk még be nem járt, és feltehetõen kevésbé forgalmas útvonalon közelítjük meg a várat: a Hontról induló zöld jelzésen elindulva, rácsatlakozva a Börzsönyi kékre fel a várba, majd visszafelé a kék, illetve az abból leágazó kék+ jelzésen le Hontra.

(Drégely várát gyalogosan egyébként legegyszerûbben Drégelypalánkról lehet megközelíteni a piros jelzésen; nem mellékesen ez a Börzsönyt észak-déli irányban átszelõ Teleki 50 teljesítménytúra elsõ szakasza.(Mint utólag kiderült, pont elõzõ nap volt az idei Teleki 50 tt.) Persze autóval is megközelíthetõ, errõl késõbb még szó lesz, de az útvonalat illetõen nem akarok tippeket adni az autós- motoros, terepjárós-kvados kreténeknek.)

Szóval terv készen, barátnõmmel és két kutyánkkal szombaton leautóztunk Hontra, és a 2-es fõút melletti parkolóból elindultunk a hegyeknek a zöld jelzésen. A turistaút kezdetben árnyas tölgyerdõn keresztül kígyózott felfelé a hegyoldalban. A keskeny ösvényen hátrahagyott mûanyag palackokat és sörös dobozokat gyakorlott turista szemeink szinte észre sem vették.

Mentünk-mendegéltünk, majd hamarosan kiértünk egy széles, brutálisan mély kátyúnyomokkal barázdált erdészeti?, mezõgazdasági?, földútra. Szomorúan konstatáltuk, hogy erdõ helyett egy ledózerolt hegyoldalban emelkedik tovább az út, de hát közel a falu, gondoltuk, drága a gáz. Lesz ez még szebb is, reménykedtünk. Lett az még úgy se!

Tovább bukdácsolva a földúton egyszer csak egy traktor hangjára lettünk figyelmesek a távolból. Nemsokára meg is pillantottuk, ahogy a helyoldalon araszol lefelé az úton, felénk közeledve. Találgattuk, mit kereshet ott fenn a dög, hiszen ameddig szem ellátott az erdõ már kiirtva és eltakarítva, és messzirõl nézve úgy tûnt nem igazán szállít semmit sem. Közelrõl nézve sem. Ellenben futott mellette egy igen érdekes kinézetû négylábú, klasszikus példánya a winkleri rendszertanból jól ismert falusi centrumkutyának. Útról leszorítva kínunkban azon poénkodtunk, vajon mi lehetett embernek jele az óvodában…

Szükség is volt a humorra ezt követõen: innentõl kezdve ugyanis – rövidebb-hosszabb megszakításokkal - lényegében hasonló, munkagépekkel, terepjárókkal stb. szétbarmolt, kátyús, erodált, néhol sártengerré, másutt tavacskává átalakult földúton haladt a zöld, majd a kék jelzésû túraút egészen a vár aljáig. Kedélyállapotom a tájjal együtt változott: a kezdeti izgalmat felváltó bizakodást hamarosan önvádaskodás, majd végül letargia követte, szótlanul bandukoltam barátnõm elõtt (egymás mellett gyalogolni a keréknyomokban gyakorlatilag lehetetlen volt), egyetlen remény maradt: a vár, a csend, az egyedüllét, és a hegytetõrõl elénk táruló panoráma kárpótolni fog minket az út megpróbáltatásiért.

Kétszeresen is tévedtem:

Döbbenet No.1.:

A vár elõtt kb. 1-2 km-rel (a Sárkány-törés elnevezésû sziklaalakzatot követõen valahol a Kecske-bérc környékén) a kék jelzés 1-2 km hosszan szürreális tájon vezetett át. Egész hegyoldalnyi tarvágás, keresztbe kasul vezetõ dózerutak, szanaszét hagyott olajoskannák, nejlonszatyrok, mûanyag üvegek stb. Nem kommentálom, beszéljenek helyettem a képek (http://magya-rugar.blog.hu/2008/04/25/title_27979), amiket ott készítettünk, nehogy az a vád érjen, hogy eltúlzom a dolgokat. Mindez már nagyjából 400 méter magasságban, ember lakta vidéktõl jó messze, a világtól elzárt területen, a nemzeti park kellõs közepén, a gyönyörû fekvésû Drégelyvár bejáratánál, a Börzsöny egyik kiemelt túraútvonalán (börzsönyi kék)!!!! Hát persze, hogy egy kicsit túlzok, bocs!

Még most is a hatása alatt vagyok annak, amit ott tapasztaltunk. Ha azt mondom, alig vártuk, hogy kievickéljünk onnan, és felérjünk a várba, akkor nem mondok semmit.

Döbbenet a négyzeten:

A várba felérve szolid, Visegrádi vár léptékû embermennyiséggel, és egy kisebb bevásárlóközpont parkolójában megszokott mennyiségû gépjármû-állománnyal találtuk szembe magunkat.

Ki az a baromarcú – üvöltöttem volna bele szívem szerint a gyönyörû tájba -, aki képes ide autóval feljönni!, ha nem vettem volna észre a bomba- és/vagy kábítószerkeresésre kiképzett foxit kísérõ adóvevõs, öltönyös testõrséget, akik nyilván nem a török elleni védekezésre készültek. Tévébõl ismerõs arcot viszont nem sikerült felfedeznünk. Ekkor más sietõsre vettük a dolgot, suttogva-suttyomban megettük csúcscsokinkat, megittuk csúcssörünket, és húztuk a csíkot. A vár bejáratánál még fültanúi voltunk egy feltûnõen ápolt ruházatú párocska beszélgetésének: lány panasza fiúnak, miért nem üzemel itt büfé, úgy mint Visegrádon. Már anyázni sincs kedvem, csak el innen, gyorsan jó messzire, vissza se nézve….

Utóiratok:

1. Túránk során – a vár környékét kivéve - egy lélekkel nem találkoztunk, nem csoda, az utolsó ember, aki elõttünk ezen az úton végigment, feltehetõen örökre szögre akasztotta túrabakancsát.

2. A visszaúton csodával határos módon megtaláltuk a kékbõl leágazó kék+ jelzést, frissen festve! Párszáz méter után még mindig van jelzés, igaz a régi, kb. 10-20 éves felfestéssel. Aztán semmi. Jelöletlen erdészeti dózerutakon, fakitermeléseken keresztül ereszkedtünk le a parkolóban hagyott autóig.

3. Másnap a gyors felejtés érdekében ellátogattunk a Selmeci-hegységbe, a Poèúvadlo-tó (megrögzött revizionistáknak: Bacsófalvi tó) partjára kirándulni. Ajánlom mindenki figyelmébe!