Túrabeszámolók


Tihanyi Gejzírit 33/20

kekdroidTúra éve: 20082008.04.28 21:46:11
Tihanyi Gejzirit 20

Kora reggel van, a szombat délutáni vihar nyomait kerülgetjük Kerek repkénnyel Keszthelyen a buszállomás felé igyekezve. Pár perc után megérkezik a Lazavolán összkomfortos busza (ez számomra azt jelenti, hogy kicsit kevésbé amortizálja a térdemet), az egész úton nincs rajta 10-nél több utas. Aszófõn a parkolóban igen sok autót számolhatunk meg, sor viszont nincs a rajtban, szerencsére. Gyors adminisztráció, kétoldalas, nem túl komplikált, viszont átlátható itinert kapunk. Indulunk is gyorsan, hogy az elején a mûutas szakaszon hamar túllegyünk. Kisétálunk Aszófõrõl, át a Tihanyi-félszigetre, jól látszik a ránk váró útvonal, legalábbis Repkény azt mondja, hogy azokra a huplikra mind fel fogunk majd menni. Helyes, gondolom.

Ahogy elhagyjuk a mûutat, egy autóból dudálnak, integetnek az útról, visszaintegetünk, bár nem látjuk, ki lehetett az. :) Az Apáti templomromot viszont jól megnézzük kívülrõl, egyszerûségében is méltóságteljes kõépület. Innen erdõben megyünk, jellemzõen egynyomos ösvényen, ahol elég nehéz elõzni, sokan udvariasan kiállnak az útból, köszönöm nekik itt is. A Nyereg-hegy alatt van az elsõ ellenõrzõpont, a pecséten valamilyen kristályszerkezet látható, igazolás után zúzunk tovább. A bucka (hegy) tetejére érve oldalt kilátópont vár ránk, ahonnan az egész félszigetet be lehet látni, a Külsõ-tó óriási lápként terül el az lábunk elõtt. Fotózunk, sokat. Én most járok itt elõször, a látvány egyszerûen lenyûgöz. A lejtõn leérve szõlõtõkék közt talpalunk tovább, a jelzések festése elsõrangú, azon gondolkodom, valószínûleg azért, hogy a turisták ne térhessenek le a védett területek felé olyan egyszerûen.

A Szélmarta-szikláknál (is) jó sokat fotózunk, innen a Külsõ-tó más szögbõl látszik. Én inkább a tájat nézem, Kerek repkénynek viszont van szeme az apró dolgokhoz is, mutatja a nyíló virágokat, mindenféle növényeket, amelyek felett magamtól szégyen gyalázat könnyen elsiklana tekintetem. Az Óvár-hegy (domb) oldalából megint csak bámuljuk a panorámát, az eddigi enyhe emelkedõt felváltja a kicsit meredekebb lejtõ, beérünk a Barátlakások erdejébe. Az út mentén bõvizû forrás kínál vízvételi lehetõséget. Az elsõ kõfülkénél felirat figyelmeztet az omlásveszélyre, azért bemegyünk megnézni közelebbrõl. Nem egy luxuslakosztály, de a célra annak idején biztos megfelelt. Késõbb látunk még pár üreget a sziklafalban, a következõ ep. is egy ilyennél várja a túrázókat. Nagyon kedvesek, igazolják ottjártunkat, beszélünk pár sort. Rögtön utána ránküvölt egy túratárs, hogy álljunk ki a képbõl. Lehetett volna kérni is, legalább egy "légyszi"-t hozzátéve.

Hagyjuk ellépni a párocskát, inkább lelassítunk egy ideig. Rövidesen így is kiérünk az országútra, a Balaton jó nagy hullámokkal üdvözöl. A hajóállomásnál még áll az élet, alig lézeng erre pár ember, az is jórészt a tt. résztvevõje. A kanyargós kaptatón felfelé azt vesszük észre, hogy megfogyatkoztak az emberek, felérve az Apátsághoz viszont jó nagy tömeget látunk, rengeteg a turista. Megcsodáljuk a templomot, a kilátást, a szépen gondozott parkot és már úton is vagyunk. Mivel Tihany nem túl nagy település, hamar a Belsõ-tóhoz vezetõ útnál találjuk magunkat. Ahogy haladunk elõre, az útmenti fák alatt egy fiú játszik furulyán, csak úgy, magának, csendben hallgatjuk az egyszerû kis dallamot.

Utunk a Gejzírmezõ felé vezet, a táblák és a jelzések itt is kiválóan követhetõek, megérkezünk az Aranyház gejzírkúphoz, különös kõképzõdmény, kis ösvény kapaszkodik ki a tetjére. Onnan más szögbõl, de még mindig hihetetlen szép látvány tárul elénk: a két tó, az Apátság és a Balaton-felvidék hegyei a távolban. Repkény elmeséli nekem az Aranyháznak, mint vallási kifejezésnek az értelmét. Alig lépünk néhányat, amikor ellenõrzõpontot találunk, itt pecsét nem jár, de a rajtszámot felírják, a szúróbélyegzõ kicsit odébb van az Átjáróbarlangnál. Mellette táblán olvashatjuk (mint még jó sok helyütt a félszigeten) a barlang kialakulásának körülményeit. Tantúra. Visszatérünk a "fõútra", irány a panorámaút, feltûnik, hogy a levegõ egészen megrekedt és kezd igazi tavaszi meleg lenni. Hiányzik egy fagylalt vagy valami jégkrém. Érintünk néhány gejzírmaradványt amire eljutunk a Hálóeresztõ esõház pontig. Innen kezdõdik a hullámvasutazás, majd a vártnál számomra korábban látjuk meg a frissítõpontot, a Nemzeti Park valamilyen helyi épülete mellett.

A fémbögrémbe töltünk teát, jó meleg, de iható és nagyságrendekkel veri a Bakony 50-en kapottat. :) Zsíroskenyérrel is kínálnak, feltûnik, hogy csak egy tálca van kitéve, de én még erre sem számítottam. (Pedig Kerek repkény mondta, hogy ezen a túrán adnak enni is, csak az én eszem rövid. :)) Elkezdünk felfelé menni, a szint jelentõs része az innen a Nyereg-hegy újbóli érintéséig tartó szakaszra összpontosul. Ezáltal sikerül jól leizzadni, de a nádasban alant elrejtett kis kikötõ, a távoli párában felbukkanó Tanúhegyek, a végtelennek tetszõ Balaton és Somogyország dombjai délen mindenért kárpótolnak. Jó sokat megállunk a tájat bámulni és fényképészkedni. Utunkat különös sziklaalakzatok, meredek kaptatók, és a mindig felbukkanó panoráma kísérik. A távolban éppen, hogy kivehetõ a Kab-hegy két adótornya, közelebb pedig az aszófõi vasútállomáson parkoló rengeteg autó. Kényelmesen megyünk, kiélvezzük az utat, hiszen a vonat csak tizenkét óra ötvenvalahány perckor jön. (Most már tudom, hogy 12:37-kor... :))

A Nyereg-hegy újbóli érintésekor még sajnálom is, hogy a túra vége felé közeledünk. Innentõl jönnek szembe a 33-as táv résztvevõi, rengetegen. Találkozunk Börcsök Andrásékkal még az erdõben, ahogy továbbmegyünk, egyre többen jönnek az ellenkezõ irányból, páran kicsit megviselt állapotban. A kerékpárút kicsit kevésbé élvezetes így déltájt, a fák most a mûutra vetik árnyékukat, mi napfürdõt veszünk. Futó lépteket hallok mögülünk, mondom Repkénynek, hogy húzódjunk le, közben fordulunk hátra, megnézni az érkezõt. Aki nem más, mint Galadh Ereb, erélyesen tiltakozik lefotóztatása ellen, viszont csatlakozik hozzánk a hátralévõ nem egészen két kilométerre. :) Õ is a rövid távon van, éppen két órával indult késõbb utánunk, jól nyomja nagyon. A faluban találkozunk a hosszútávon induló Gudlukingékkal, elárulja, hogy õk integettek reggel az autóból. :) Megyünk tovább hármasban, már a vasút utcájára fordulva, amikor berongyol egy vonat az állomásra. Hümm, gondolom elõször. Arra gondolok, hogy keresztre vár, akkor viszont sietnünk kell. Kerek repkény is, Galadh Ereb is megpendíti, hogy talán futni kéne, hogy elérjük. Éppen tiltakoznék, hogy ötvenvalahánykor... amikor a forgalmista már meneszti is az amúgy tûpontos vonatot, felpörög a dízelmotor, a szerelvényt pedig lefotózni sincs idõm.

Ha lekéstük, hát lekéstük (mekkora blama ez nekem...), az állomáson átvesszük a díjazást, kedvesen hívnak a következõ túrájukra (valamikor decemberben lesz). Gratulálnak, a kitûzõ, oklevél duó mellé jár két ismeretetõ füzet és egy kedvezményfüzetke a Balaton-felvidéki Nemzeti Park néhány látogatóhelyére. Galadh Ereb némi szervezés után felajánl végül egy fuvart - nagy köszönet! - Balatonfüredre (ott megáll egy gyorsvonat), a Berzsenyi-forrásnál szállunk ki, iszunk az ott csobogó ásványvízbõl. Repkénnyel újra kettesben megcélzunk egy boltot, vásárlásunk eredménye egyebek közt egy 6-os csomag jégkrém, amelyet sikeresen felfalunk a belvárosban sétálva. :)
(Azt a sort, amit a gyorsvonat ablabából látunk Aszófõn, jó, hogy sikerült kikerülni...)
Nagyon köszönöm a társaságot mindenkinek, a túrát a rendezõségnek, jól éreztem magam a túrán, szép volt, jó volt, jövõre vissza kell térni.

-Kékdroid-