Túrabeszámolók


Bakony 50/25/10

tontonyTúra éve: 20082008.04.30 01:30:46
2008.03.29. Bakony 50 teljesítménytúra

Eredeti terveim a következõk voltak: mivel 19 órakor indult vissza a célból Veszprémbe egy különjárati autóbusz, amely a túrát teljesítõket szállította, úgy gondoltam ennek megfelelõen indulok el, hogy ne kelljen sokat várakoznom, azaz mivel a rajt 6.00-8.00 óra között volt, így a lehetõ legkésõbbi azaz 8 órás rajt + 10 óra menetidõ mellett is marad egy órám a célban, mindegy ez még kibírható.
Idõközben azonban feltámadt bennem a geocaching láz, s mivel a túra nyomvonala mentén 8 db geoládát találtam a térképen, így módosítottam a tervemet ezek szerint. 8 láda megtalálása darabonként 15-20 perccel számolva ami a megtalálás és a kitérõ idejét foglalja magában 2 órával meghosszabbítja a túra szintidejét, tehát el kell indulni 6.30-kor, s így a 18.30-as beérkezéssel megvan a szintidõ, s a busz is.
Így hajnali 5 elõtt már az autóban ültem, s közeledtem Veszprém felé.
A GPS odavezetett a rajthoz, a veszprémi vasútállomáshoz. Még a regisztráció elõtt hallgatva a szülõi jótanácsra, paprikakrémmel bekentem a lábfejemet, hogy az majd bemelegíti, s minden rendben lesz. Harkányból hozta, s mindenki esküszik, hogy milyen jó az. Hagytam magam meggyõzni, s felkentem egy megfelelõnek ítélt mennyiséget.
Ezután regisztráltam, s 6.32-kor elindultam. Volt a GPS-emben egy internetrõl letöltött nyomvonal, így nem vittem magammal semmilyen térképet, az eltévedés kizárva alapon. Velem volt viszont a túra elõtt vásárolt 10 literes hátizsákom, az elõzõ Szuadó 40-en nagyon sokat szenvedtem, mert eltévedtünk, és sokat kellett futni, hogy behozzuk az egy órás lemaradásunkat, a hátizsákkal meg alig bírtam, úgy ugrált a hátamon.
Ilyen többet nem lesz, ez kis méretû, s a 2 db mellheveder szorosan rögzíti, hogy lehessen futni is alkalomadtán.
Az út eleje Veszprémen át vezetett, az állatkert irányába. Az elsõ geoláda a viadukt alatt volt található még az egyes EP elõtt, ezt 7.20-kor találtam meg, 10 percet vett el a keresés. Ezután értem az elsõ ellenõrzõ ponthoz 7.25-kor.
Innen az állatkert felé vitt az út békésen sétálgató tevék mellett haladtam el, mielõtt a 2. geoláda keresésbe kezdtem volna. Ez egy kissé nehézkesen ment, mert miután letértem az útról, a GPS mint utólag kiderült az elemcserekor elvesztette az iránytû kalibrációját és össze-vissza mutatott, engem az õrületbe kergetve, a ládához pedig nem közelítve. Gyorsan elvégeztem a kalibrációt, s néhány perc múlva meg is lett így a 2. láda. 13 percembe került.
Folytatva utamat még a fõút keresztezése elõtt civil kocsi megállt elõttem, amibõl két közeg szállt ki, érdeklõdve hova hova, ki vagyok, meg egyáltalán, adjak személyi igazolványt. Az bizony nincs. Mert a kocsiban hagytam, most meg túrázok. Hova tartok? Hirtelen nem jutott eszembe Városlõd neve, de elõvettem farzsebembõl az itinert, s azzal bizonyítottam igazmondásomat. Azt is közöltem, ha minden ilyen hátizsákos alak gyanús nekik, sok dolguk lesz ma, mert még sokan fognak jönni ezen az úton. El kezdték felvenni az adataimat mindezek ellenére, de mikor az órámra pislogtam, megkérdezték sietek-e? Mondtam, elvileg szintidõre megy a dolog, így elengedtek.
Úgy gondoltam indulás elõtt, hogy mivel legutóbbi túrám után volt egy kis izomfájdalmam, s a cipõmet megvizsgálva annak elvékonyodott talpa láttán arra következtettem, hogy az okozhatta a bajt, gondoltam teret adok egy ugyan még régebben vásárolt, de jobb állapotban lévõ cipõmnek, hátha abban könnyebb lesz.
Ez is edzõcipõ volt, mint az elõzõ, s bár nagyon régen nem volt rajtam, kellemes emlékek fûzõdtek hozzá, nagyon kényelmes volt. A bakancsoknak nem vagyok híve, talán azért, mert még soha sem volt szerencsém igazán kényelmes darabhoz, no meg az is közre játszhat, hogy volt már két olyan bakancsos túrám, amiknek az elsõ 10 km-én sikerült összeszedni néhány vízhólyagot, a késõbbiekben csak ezekre tudtam figyelni, hogy úgy lépjek, hogy az legkevésbé fájjon. Egyszóval rémálom volt mindegyik, edzõcipõben ilyet nem tapasztaltam, s szerencsére a bokám sem kényes az oldalirányú mozgásokra.
Így ebben az új-régi cipõben haladva mikor elértem a csatár-hegyi 2. EP-t, éreztem egy nem oda való fájdalom félét bokától lefelé, pedig még 10 km sem ment el ekkor. Nem jó elõjelek. A paprikakrém is rendesen megtette a magáét, az állatkert óta úgy égett a lábam, majdnem megõrültem. Lehet hogy bemelegítette a lábam, inkább idegesítõen égette, mindegy megfogadtam, akárhányan esküsznek rá, én soha többet nem kenem magamra.
A Csatár-hegy után a kápolna mellett elhaladva szép kilátás nyílt elõttünk, néhányan pihentek, reggeliztek itt. Erre felé lett volna a 3. láda, de mikor mellé értem, láttam hogy viszonylag nagy kerülõ lenne megtalálni, s inkább kihagytam. Lehet hogy a lábfájás is közrejátszott, bár nem volt túl vészes még.
8:47-kor értem el a 3. EP-t, a Márkói híd nevût. Innen kissé ingerszegény szakasz kezdõdött, többen haladtunk látótávolságban. Egy idõ után tanácstalanság uralkodott el rajtunk, amint láttam. Amerre a GPS-em mutatta, arra nem ment jelzés, de egy darabig az elõttem haladók is arra mentek, egy futó viszont letért másfele. Kisvártatva pedig az én nyomvonalam egy harmadik irányt mutatott, ami felé el is indultam, majd mikor láttam, hogy mindenki másfele megy, felülbíráltam, a árkon-bokron átgásolva patak fölött egyensúlyozva (vissza nem fordulunk címszóval) a többiek után mentem. Mindez Bánd elõtt volt nem sokkal. Itt ismét letértem az útról, ezennel célzottan, a négyes számú geoláda miatt, mely az Esseg-vár mellett volt elrejtve. Végülis a GPS által jelzett nyomvonal valahol a vár környékén lyukadt volna ki, tehát ide hozott volna, s a távolság is hasonló lett volna. Az esõ elkezdett szemerkélni, csak remélhettem, hogy megmarad ennyinél. Elvileg esõmentes napot jósoltak, legyen is így! A láda megtalálása után visszatértem az útra, s haladtam tovább a nem túl felemelõ szakaszon, ami következett. Nem tudtam valahogy megbarátkozni ezzel a betonozott résszel, ami elvitt egészen Herendig, sõt egy darabig még a herendi EP után is tartott. Nem kimondottan szerette a lábam, s a természeti szépsége is a kívánalmaim alatt szerepelt.
A herendi 4. EP pecsétjét 10.02-kor kaptam meg, s azonnal indultam tovább, lógott az esõ lába, nagyon nem hiányzott egy kiadós esõ.
Idõközben volt egy önkiszolgáló EP, ahol magunknak kellett lyukasztani, majd elértem a 6. EP-t egy hosszabb emelkedõt követõen, 11.27-kor. A tetõn meglehetõsen hideg volt, nyomokban még hó is volt, nem találtam kellemes helynek hogy megpihenjek. Azért egy szendvicset megettem itt, a többiek teáztak a felállított sátornál, az ízérõl nem tudok beszámolni, mert nem fogyasztok ilyesmit. Ennél a pontnál kellett volna letérnem a következõ geoládám irényába, de a GPS 800 métert mutatott légvonalban, ami inkább 1200 a gyakorlatban, az oda-vissza 2,5 km, s ehhez nem volt kedvem. Ráadásul itt nekieredt az esõ is, így a mihamarabbi tovább indulás mellett döntöttem csendes magányomban csokoládét majszolva.
Ezen a részen sokkal többen voltak a túrázók, mert Herend óta erre haladt a 25 km-es túra nyomvonala is.
Ami pedig ezután következett, az volt az út legnehezebb és számomra egyik legkellemetlenebb szakasza. Az esõ áztatta sáros erdei úton kellett leereszkedni a tetõrõl. A cipõmnek semmi oldaltartása nem volt, s ezt itt nagyon nehezen viseltem. Mászóbot nem volt nálam, jó helyen van az otthon, ami egy kis tartást adhatott volna. A városban kényelmes cipõ eddigre alaposan helyben hagyta a lábamat: fájt a lábfejem, a bokám, a fájdalom miatt nem úgy léptem, ahogy kellett volna, emiatt kezdett fájni a térdem is, így a lejtõn nagyon vigyázva ereszkedtem lefelé, nem akartam végigszántani a sarat. A sár amúgy nem volt hétköznapi, elég nagy mennyiséggel kellett megküzdeni, s kikerülni sem volt egyszerû, mert az utat sûrû bökõs bokrok szegélyezték, lehetett választani a két rossz közül.
Valahogy sikerült megúszni esés nélkül, de ezt nem mondhatta el mindenki magáról, sokak ruhája árulkodott kisebb balesetekrõl.
A sár innen váltakozó mennyiségben volt jelen a 7. EP-ig, Öreghálásig, ahol ketté vált az 50-es és a 25 km-es útvonala. Nekem majdnem sikerült a 25-ösön tovább menni, de szóltak idõben. 12:42 volt ekkor. A GPS alapján ekkor voltam 33 km-nél, s a fáradtság félreérthetetlen jelei kezdtek kiütközni, amit nem értettem, vagyis a rossz cipõválasztásnak tudtam be. Innentõl azonban egyértelmûen fokozatosan javultak az útviszonyok, amit kompenzált a lábam felõl érkezõ fájdalom, egyszóval semmiképp sem haladtam jobban.
A Pápavár aljánál a 8. EP-nél megálltam egy kicsit hosszabb idõre volt nálam egy kis sportkrém, amit bemasszíroztam a vádlimba, mert kezdett begörcsölni, s ettem néhány csokit. Ennél a pontnál elég sok túrázó elhaladt, míg pihentem, és sokan érdeklõdtek, hogy hány kilométernél járnak, hangjukban alig leplezett rezgéssel, hogy várják a nap végét. Én is nagyon vrtam, alig bírtam elindulni a 11 percnyi pihenõ után. 13:40-kor hagytam el a pontot.
40 perccel késõbb Jáger-rétnél legszívesebben leültem volna, sõt taxit hívtam volna, de tudtam, hogy menni kell tovább. Irigykedve néztem a teljesen pihentnek tûnõ csoportot, akik szabályosan elvágtattak mellettünk.
Rettenetesen belassultam itt, elveszett a motivációm, fájdalmaim voltak, a geoládák helyét pedig már nem is néztem a GPS-en, annyira nem érdekeltek, örülök-hogy-élek fázisba kerültem. Úgy döntöttem, hogy egy három fõs csapat nyomába eredek, s megpróbálom a lépést tartani velül, hogy legyen mégis valami tempó, egyedül itt már nem ment. Egy darabig szótlanul követtem õket, majd egy idõ után szóba elegyedtünk, s õk együttérzõen és megértõen tekintettek rám, mikor ecseteltem sanyarú állapotomat. Így értük el a 10. EP-t 15:28-kor.
Az itt kifüggesztett menetrend tanúsága szerint 17.07-kor indult egy busz Veszprém felé, ami nekem ideálisnak tûnt, így a cél ennek elérése volt. A hátra lévõ 4 km mellett ez teljesen reális célkitûzés volt.
Kicsit visszaszállt belém az élet valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, talán a hátra lévõ rövid szakasz csöpögtetett belém fél lábon is érzést.
Az erdõ csendjét csak idõnként zavarták meg az arrafelé terepmotorozók fülsüketítõ zaja.
A túra második szakasza egyébként sokkal szebb részeken haladt, mint az eleje, nem beszélve a Herend elõtti kiábrándító aszfaltos részt.
Kár, hogy nem tudtam kellõképp élvezni a túlélésért folytatott küzdelmem közepette. Hamarosan feltûnt a távolban Városlõd, innen már tudtuk, nem sok van hátra, s az utolsó ismét kellemetlen aszfaltos szakasz után 16:25-kor beértünk a célba alkalmi útitársammal 9 óra 53 perces idõvel, kerek 50 km megtétele után a 850 méter plusz ládakeresést beleszámítva. A három geoláda kerek 30 percet vett el, így a tényleges út 9:23-ig tartott, nem rossz ahhoz képest, mennyire szenvedtem a végén.
Megkaptuk a megérdemelt kitûzõt és emléklapot, s én mielõtt elgémberedhettek volna a tagjaim, búcsút követõen elindultam a buszmegálló felé, hogy vissza jussak Veszprémbe. A buszsofõr rendes volt, mert lerakott minket a vasútállomás közelében, ahol nem is volt állomás, így nem kellett sokat gyalogolni.
Ekkor már fájt minden lépés.
Ezen a túrán sikerült összeszednem néhány olyan emléket, ami még hetekig kísértett fájdalom formájában. Hiába no, jó túrafelszerelés és cipõ nélkül csak szenvedés az egész. 20 km-ig majdnemhogy mehetsz bármiben, de 35-40 km fölött elengedhetetlen legalább a jó lábbeli. Megtanultam egy életre.