Káli 30, 2008. május 2.
Fényképes beszámoló
Balatonakarattyáról indultunk az eseményre, hasonlóan a többi Balaton környéki teljesítménytúrákhoz, amiken részt veszünk. Autóval indultunk a révfülöpi vasútállomásra, majd onnan vonattal az ábrahámhegyi rajtba. Tavaly a 9-10 közötti vonattal mentünk, de az nekem túl késõ, ezért rábeszéltem MacGyvert a korai kelésre és a Révfülöprõl 7:29-kor induló vonatot választottuk. A korai idõpont ellenére jó páran voltak már a rajtnál, és a vonatról is sok túratárs érkezett velünk egyidõben. 7:45-kor sikerült elrajtolnunk.
Az útvonal már ismerõs volt számomra az elmúlt két évbõl, de azért mindjárt az elsõ kilométereken sikerült elnézni egy elágazást. Szerencsére a rossz irány nem távolodott el túlságosan az eredetitõl, így nemsokára korrigálhattunk, amikor láttuk a többieket egy velünk párhuzamos úton haladni. Elérkeztünk a pálos kolostor romjaihoz.
Ezt minden évben megcsodálom az impozáns méretei és a vadregényes környezet miatt. A kolostor után letértünk az útról, és némi nehézségek árán megkerestük a GCKOLO geoládát. A szünetet követõen folytattuk a túrát egy meredek, saras, csúszós emelkedõ következett, ahol felküzdöttük magunkat, majd jobbra a K jelzésre érve egy kellemes, kényelmes, hangulatos szakasz jött. Ennek végén egy lejtõ, majd kiértünk egy nyílt terepre, ahol már látszott a túra "csúcspontja", a Tóti-hegy. Ezután szõlõültetvények között haladtunk. Ez a hely az útvonalrövidítõk mekkája, idén is láttunk túrázót (többet is) aki egybõl a magasles felé vette az irányt, a szõlõ bal oldalán. A nyílt tereprõl jobbra fordulva visszatértünk az erdõbe és hamarosan egy éles bal kanyarral vettük az irányt a Tóti-hegy felé. Ezt a részt szeretjük is, meg nem is, szeretjük mert szép és változatos, nem szeretjük mert oda-vissza meg kell tenni, és emiatt folyamatos a szembeforgalom a szûk ösvényen.
Eljött a nagy pillanat…
Megérkeztünk a Tóti-hegy aljába. Ez a hely arról is emlékezetes, hogy ízelítõt kapunk a fentrható szép kilátásból, innen már láthatjuk a Csobáncot is. Szerintünk a hegyre vezetõ emelkedõ a messze legnehezebb része a túrának, ugyan nem túl hosszú, de nagyon meredek, ráadásul több helyen csúszik is. Azért leküzdöttük, pecsételtünk a ponton. Majd pihenésképp megkerestük a GCTOTI ládát.
Következett a lefelé menet, ez talán valamivel könnyebb volt, bár a csúszásveszély miatt óvatosnak kellett lennünk. Aztán ismét jött a kevésbé meredek, szûk ösvény vissza a K jelzéshez, továbbra is szembeforgalom mellett, de most legalább lefelé. A K jelzésen aztán nemsokára kiértünk az erdõbõl, ahonnan már látszott Salföld települése, ahol a következõ E.P. várt ránk. A faluba érve megszaporodtak a túrázók, jobbról becsatlakozott a 15-ösök távja. Az EP-nél szerencsére még kaptunk pogácsát is, nem úgy, mint tavaly, így elégedetten mehettem tovább. Én a tepertõs pogácsát választottam, friss volt, csak kissé összeragadt az ember szájában. A ponton ezen kívül 1 kis pohárnyi ásványvíz és egy kis méretû „balatonszelet” másolat járt. A pont után ismét végigsétáltunk a településen, majd a magyar állatfajtákat bemutató tanya mellett mentünk a következõ célpont, Kékkút felé.
Ez a rész rövid, de unalmas, szerencsére hamar túltettük magunkat rajta. Kékkúton az út mellett sûrûn sorakozó kék kutakból próbáltuk feltölteni vízkészleteinket, de sajnos majdnem mindegyik kútból koszos víz jött.
A falu közepén balra kellett fordulni, felmentünk a következõ ponthoz, Kari bácsi kilátójához. Itt lehetett enni zsíroskenyeret lilahagymával és „pirosarannyal”, lehetett bort inni, illetve kérésre adtak forrásvizet. Gondolom a fogyó bor hatására itt már "éneklõs" volt a hangulat.
A táplálkozás befejeztével elindultunk lefelé, aztán a faluba érve, végre találtunk egy olyan kutat, ami tisztának látszó vizet szolgáltatott. Elhagytuk Kékkutat, elmentünk a Theodora üzem mellett (itt tavaly megkóstoltuk a forrást vizét, de mivel nagyon fémes íze volt, idén már nem próbálkoztunk vele), és befordultunk a Theodora tanösvényre. Innen egy olyan szakasz következett, amit szerettünk is, meg nem is. Szerettük, mert körbe szép a kilátás a Káli-medencét övezõ hegyekre, meg olyan alföldi hangulata van a tájnak, nem szerettük viszont azért, mert az alföldi hangulat helyenként unalmas gyaloglást jelent.
És ez a nyílt szakasz eléggé hosszú volt... Lassan azért elértük elõbb a Pusztapalota maradványait, majd a Sóstókáli templomromnál kihelyezett pecsételõpontot.
Az itteni pont után van vége a túra „puszta” részének, a lovarda mellett az útvonal kivezet az aszfaltra, ami elvisz minket Kõvágóörs településre. A templomrom és az aszfalt közötti rész idén már nem a jelzés mentén volt szalagozva, így nem kellett átmásznunk a villanypásztorokon. Kõvágóörs elõtt elmentünk a kõtenger mellett, majd beértünk a faluba, amibõl nem sokat láthattunk, mivel a P jelzés még az elsõ utcák egyikén indult balra. Innen kezdõdött az utolsó emelkedõ, ami szerencsére már enyhébb volt az eddigieknél, szép kényelmesen fel lehetett gyalogolni a Fülöp-hegyre, a kilátóhoz. Itt volt az utolsó EP, a tavalyitól eltérõen önpecsételõ pontként üzemelt. A kilátó után még egy rövid kitérés erejéig gyorsan megkerestük a GC23A7 geoládát, majd a hátralévõ táv rövidsége és szintsüllyedésse által motiválva befutottunk a célba. A célban a készülõ gulyás illata mellett pihentünk egyet, majd hazamentünk.
Összesítve, az elõzõ heti tihanyi túrához hasonló élmény volt ez is, gyönyörû szakaszokkal, kilátásokkal, jó ellátással, kedves pontõrökkel. Részletes útvonalleírást kaptunk térképpel, ami ugyan nem teljesen felelt meg a szalagozásnak, de végül ezt követve gond nélkül célba lehetett érni. A megadott táv jóval hosszabb a valósnál (kb. 10%), a megadott szintadatok is furcsa módon kevesebbek lettek tavalyhoz képest (ugyanazon az útvonalon), ráadásul az összegzése sem stimmel, de ezen kívül jól szervezett a túra. |
