Demeter 30
A pünkösdi hosszú hétvégére remek túraidõt ígértek a meteorológusok, ezért nem volt kérdés, hogy mit is csinálok majd. A szombati túrakínálatból olyan túrát választottam, amelyen még egyáltalán nem jártam, sõt a bejárandó útvonalat, illetve magát a tájegységet sem nagyon ismertem. A Demeter 30 túráról a rendezõ egyesület honlapjáról gyûjtöttem információkat, és különösen felcsigázott az a tény, hogy ebben a formában utoljára láthatjuk az útvonalat teljes pompájában, ugyanis az M6-os autópálya építése miatt több (egyébként védett) területet is munkagépek vesznek birtokukba, aztán a pálya elkészülte után, még ha rekultiválják is a környéket, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt kapjuk majd vissza..
Ilyen gondolatok közben indultam el reggel a fél 7-es harkányi busszal. Illetve indultam volna, ha nem lett volna óriási tömeg a beállóban. Hát igen, a hosszú hétvégére sokat aznap reggel rajzottak ki a fõvárosból. Némi késéssel indultunk neki, amit egy elterelés miatt további késés tetézett. Még ez sem volt elég, mivel Dunaföldvárra érvén a sofõr nyugodt hangon közölte az utasközönséggel, hogy a busz nem megy tovább mûszaki hiba miatt. Meg kellett várni a következõ járatot, ami viszont már a hivatalos rajtidõ vége után ért csak be Paksra. Még Dunaföldváron összefutottam egy, ugyancsak a túrára igyekvõ hatvani sporttárssal, OT Attilával, és felhívtuk telefonon a rendezõket, és elmeséltük, hogy mi a helyzet. A rendezõség nagyon készséges volt és OT Albert megígérte, hogy lejön elénk a buszpályaudvarra.
A rajt ugyanis nem ott volt, hanem a város szélén a sportcsarnok mellett. A pályaudvaron várt már minket OT Albert és felvitt a rajthoz. Beneveztünk gyorsan (gyakorlatilag utolsó indulóként) és már indultunk is. Az idõ elég szeles volt és a felhõs ég miatt viszonylag hûvösnek tûnt. A rajtban vásárolni lehetett Dél-Mezõföld térképet is, ami mint kiderült, tavaly az "év térképe" díjat nyerte el. Az út elsõ felében Németkérig P sáv, majd P+ jelzéseket kellett követni. A jelzések állapota kitûnõ, jól látható helyekre van téve, pont ott van, ahol lenniük kell.
Fényképezõgéppel és nagy kíváncsisággal felvértezve indultunk neki, hogy felfedezzük Paks környékének szépségeit. Az útvonalleírást kezünkben tartottuk szinte folyamatosan a túra alatt, és bizony szükségünk is volt rá. A sportcsarnokot elhagyva elõbb egy kellemes ligetes erdõn haladtunk át, majd egy földes úton értük el az Ürgemezõt. Bár mindenféle távvezetékek keresztezik a mezõt, a mezõ maga csodálatos! Védett terület, tanösvény is keresztülvezet rajta, pompás a látvány a kis púpjaival, a mindenféle színekben pompázó virágaival! Mint késõbb megtudtuk a szervezõktõl, ide tervezik az M6-ost :-(
Nagyon frappáns megoldás volt a rendezõktõl, hogy az útvonalleírásba azt is beszerkesztették, hogy az egyes tanösvénytáblákon milyen állatokat és növényeket láthatunk, ezáltal még biztosabbá válhatott, hogy jó helyen járunk. Az Ürgemezõt elhagyva fenyvesen, majd vegyeserdõn keresztül haladtunk egy széles, jól járható úton. Némi szintemelkedés is színesítette az utat, egyáltalán nem volt tehát az út monoton. A kövesútra kiérve pár perc után elértük az 1. ellenõrzõpontot, a Cseresznyési iskolát. Itt rengeteg kerékpáros gyerekkel találkoztunk, akik egy másik rendezvényen vettek részt. A környékbeliek kedvenc kirándulóhelye lehet ez a környék, mert rajtuk kívül több kirándulóval is találkoztunk. A ponton a rendezõktõl almát kaptunk és elbeszélgettünk velük. Nagyon megörültek, hogy "ilyen messzirõl" eljöttünk hozzájuk. Állítólag ez a túra gyakorlatilag csak a környékbelieket mozgatja meg.
Az iskolát elhagyva Cseresznyésen végiggyalogoltunk. Nehéz volt eldönteni, hogy ez egy önálló falu, avagy egy tanyasor, esetleg hétvégi házak összessége. Mindenesetre nagyon hangulatos hely, és látni lehetett, hogy egyszerre építkezik itt a viszonylag egyszerûbb család és a jómódú. A falut elhagyva jobbra tértünk, és rövidesen beértünk az erdõbe. Akácosok közt haladtunk, kellemes úton, a fényviszonyok is tökéletesen voltak a fényképezéshez. OT Attila közben gombákról mesélt és szemeivel kereste a májusi pereszkét. Talált útközben mindenféle gombát, és egybõl el is mondta, hogy melyiket hogyan a legjobb elkészíteni. Kisvártatva feltûnt jobbra az elsõ árvalányhajas mezõ. Szemem-szám tátva maradt, mert én még ilyet nem láttam! Egy egész mezõ, tele árvalányhajjal és színes virágokkal! Fotószünet következett, de nem bántuk, hiszen részben emiatt is jöttünk, hogy megörökítsük ezeket a szépségeket.
Némi cikk-cakkozás után értünk ki egy újabb mezõ szélére. Az útkanyaroknál a jelzések egyértelmûek, ha az ember figyel, nem lehet elvéteni. Innét P+-re váltottunk és haladtunk a "magányos fa és a gémeskút" irányába. Ha lehet, az elõzõ rétnél is szebb helyre jutottunk. Nem bírtunk betelni a látvánnyal! Kék, lila, sárga stb. virágok, burjánzó fehérvirágos bokrok, árvalányhaj-mezõk, a távolban a zöld mindenféle árnyalatában virító fák... Egy kisebb dombtetõn, a Látó-hegy lábánál várt minket a 2. ellenõrzõpont, ahol megosztottuk csodálatunkat a pontõrökkel. Tõlük "cserébe" finom pogácsa járt szolgáltatásként.
A P+ jelzésen haladtunk tovább, erdõben. Beszélgetés közben gyorsan peregtek a kilóméterek és Németkér határához értünk. Még a falu elõtt láttunk egy fát, ami igazából nem is egyetlen fa volt: 1 törzsbõl hat különálló fa nõtt. Németkérre beérve megcéloztuk a templomot, ahol a 3. ellenõrzõpont várt. Vízkészleteinket feltölthettük, és nekiindulhattunk a túra második feléhez. Németkérrõl indult egyébként egy rövidebb, 15 km-es táv is.
A falut betonúton hagytuk el és viszonylag hosszan gyalogoltunk rajta. Elhagytunk egy mezõgazdasági épületsort, ami nem volt körbekerítve, az itiner szerint "tehát jó a faluban a közbiztonság". Letértünk egy betonlapokból kirakott útra, amin cikk-cakkozva jutottunk el a szõlõhegyekig, ahonnan visszatekintve szép kilátás tárult a szemünk elé. A szõlõknél álló sok német rendszámú autó arra utalhat, hogy a környékbeli szõlõk hozzájuk tartozhatnak. Mondjuk szépen is voltak gondozva, szó ami szó. Innét viszonylag jellegtelen szakaszon hullámvasutaztunk szántók között, majd egy magassági pontot elérve jobbra fordultunk, be egy völgy irányába. Szembe velünk a Puputeve-hát, amit körbe kellett kerülni. A hegy túlsó oldalán volt a túra 4. ellenõzõpontja. Itt két kedves pontõr várt, és mindenféle müzliszeletekkel kínáltak. Mivel mi voltunk az utolsók (akiket megelõztünk, kiderült, hogy menet közben kiszálltak), gyakorlatilag végigehettünk az összes fajta müzlit :-)
Innét kezdõdött a túra jelzetlen szakasza. Narancssárga szalagokat követtünk, egy patak partján haladva, magas fûben utat törve. Szerencsére azért az elõttünk járók valamennyire letaposták az utat. Egy széles fehér szalagnál alternatív utat választhattunk, felmehettünk a dombtetõre, ahol a híres tátorjános virágbaborulását tekinthettük meg. A domb telis-tele volt mindenféle virággal, és minden irányba szép kilátást élvezhettünk. Ezután visszaereszkedtünk a patakvölgybe és elértük a tõlünk jobbra látható nádas végét. Itt kezdõdött egy kis kaland a számunkra. A szalagozás levezetett a patak partjára. Egyértelmûen kijárt nyomok a patak túloldalára csábítottak, másfele csak gyenge nyomokat lehetett látni. A leírás szerint a "mezõ túloldalára" kellett volna mennünk, de a mezõ baloldalán látótávolságon belül nem láttunk szalagokat. Telefonos segítséget kértünk a rendezõktõl, de mint kiderült, nem pontosan sikerült elmagyarázni és beazonosítani a helyet, ahol pontosan voltunk.
Átmentünk tehát a patak túloldalára és a patak partján haladtunk. A leírás szerint az út enyhe balos ívet vesz és emelkedik. Itt kezdett gyanús lenni a dolog: ha ugyanis átmegyünk a patakon, és az út balra kanyarodik, akkor még egyszer át kell mennünk majd a patakon. Ezt pedig a leírás nem tartalmazta. Ki-ki kukucskálva a patak túloldalára, egy távoli bokron látni véltünk szép fehér lengedezõ szalagokat. Azimutmenetben átkeltünk a patakon (szerencsére nem volt nagyon széles) és célba vettük a szalagokat. Innét már minden rendben volt. Egy völggyel odébb elértük a következõ patakot, amin egy igen vastag farönkön tudtunk átmenni. A patak mentén hosszan gyalogolva értük el az 5. ellenõrzõpontot, az Ürge-völgy bejáratát. A pontõrök pezsgõtablettás vízzel kínáltak, majd elõkerült egy chilipaprikás (!!) étcsoki, illetve némi pálinka is. Nem lehetett nem elfogadni.
Innét már nem volt sok vissza, bár a leírás szerint a következõ 2 km elég "kalandos útvonalnak" ígérkezett. A patakparttól élesen jobbra térve letaposott csalánoson haladtunk, majd meredeken felmásztunk egy domboldalra, melynek oldalában rézsútos ösvényen folytattuk utunkat. Jobbra alattunk egy szép nádas, mely késõbb egy tóban folytatódott. Az út levitt egy gáthoz, melynek túloldalán ep-t véltünk felfedezni: sátor, vízzel teli marmonkanna, pontõr. Mint kiderült, az ember az épülõ M6-os kapcsán elõkerült régészeti leletekhez vezetõ utat volt hívatott védeni... A tó mentén haladtunk, de furcsamód a túloldalon láttunk egy házat, elõtte 2 emberrel. Kiderült, hogy nem kellett volna átmenni a gáton. Vissza... Valóban, a gát innensõ oldalán ott virított a szalag, de azt a gátra leérve nem lehetett tökéletesen látni. A kis ösvény idõvel szép szekérúttá vált és azon ereszkedtünk le a hatodik ellenõrzõpontra.
Már csak 5 km volt vissza. Gyakorlatilag nyílegyenesen mentünk nagyon enyhén lefelé a 6-os út irányába. Közben elhaladtak mellettünk az elõbb érintett pont pontõrei biciklivel. Utánunk nem jött ugyanis már senki. Nemsokára kiértünk a 6-os útra, amin pár percet haladnunk kellett. Szerencsére nem sokat, mert az egyértelmû szalagozás bevezetett egy rövid meredek ösvényen egy szekérútra, ami a fõúttal párhuzamosan haladt Dunakömlõd felé. Frappáns megoldás, hogy innentõl egyáltalán nem kellett a fõúton haladni egy métert sem. Dunakömlõdöt végighosszantoltuk, érintve a domboldalra épült szép templomot, majd leereszkedtünk a Halászcsárdához. Innét már csak fel kellett mászni a Lussoniumhoz, betonlapokból kirakott úton. Jól esett ez a kevés szintemelkedés. A romok mellett várt minket a cél, a rendezõség minden földi jóval kedveskedett. A díjazáson (mind az oklevélen, mind a kitûzõn) ott volt a tátorján fényképe, így legközelebb már biztosabban fel fogjuk tudni ismerni. Nagyon finom volt a zsíroskenyér házi hagymával, valamint a villányi édes fehérbor! OT Albert felajánlotta még reggel, hogy az esti buszunkhoz levisz autóval. A borozgatást még idõben abbahagytuk és kényelmesen leértünk a buszpályaudvarra.
Sok szép és kellemes emléket hagyott a Dél-Mezõföld. Nagyon örültem, hogy itt lehettem! Ismét bebizonyosodott: mennyi olyan hely van kézzelfogható távolságban kis hazánkon belül, amit egyáltalán nem ismerünk...
Képek: http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/3218#2 |
