Túrabeszámolók


Szentkút IVV túra

nafeTúra éve: 20082008.05.21 21:17:09
Szentkút 20
GPS-el mért távolság: 24,68 km. A magasságmérõt elfelejtettem a túra elején elindítani, így szintadat nincs. Valószínûleg valahol 100 és 200 m között lehet, mivel a Vizellõsi-patak után bekapcsolva is összejött 40 m.
Negyednyolckor megérkeztem Szombathelyre, így igen kényelmesen készülõdtem. A fehérvári csapat már a rajthelyen volt. Meglepetés! Dominika begipszelt lábbal fogadott, ezért sajnos nem tudott részt venni a túrán. A rendezõkkel és Mercédesszel gyakorolta a kosárra dobást az udvaron. Szerintem egy csöppet sem unatkozott, amíg mi gyalogoltunk.
Nyolc óra tájt elindultunk. Eleinte nagyon könnyû terepen gyalogolhattunk, hol mezõn, hol erdõn. Egy nyiladék után, ahonnan Bucsura lehetett rálátni, Patrik és Mercédesz megállt, egy kis ennivalót elõvenni, pedig még egy óra sem telt el a reggelitõl, és az indulástól. A többiek addig jó 200 m elõnyre tettek szert. Nekilátunk behozni. Egész jó tempóban haladtunk. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy a hátrányunk csak vagy 50 méter, viszont az ösvény jobbra lekanyarodik az útról, õk pedig továbbmentek. Szerencséjükre meghallották a kiabálásomat, s visszafordultak. Így lettünk utolsókból, elsõk, ami a két gyereknek igen tetszett. Elõször hangulatos, egynyomsávos ösvényen ballagtunk, ami késõbb teljesen dzsindzsássá vált. Pont az ilyen meglepik miatt, nyáron is hosszú nadrágban túrázom, ezért nekem nem okozott gondot a kökény- és vadrózsabozót, valamint a csalán. A kicsiknek rövidnadrágban már annál inkább. Végül is csak ritkult a bozót, majd az erdõ szélén meg is szûnt. Már tavaly is nagyon tetszett a következõ erdei útszakasz. Igen hangulatos. Következett viszont az átkelés két villanypásztoron. A túrabot gumizott markolatával kicsit lenyomtam a fölsõ madzagot, s simán átléptem. A többiek a létrás átjárót használták, több-kevesebb nehézséggel. A következõ szakaszon, kicsit átvettem, a kicsik hátizsákját, ami Brigi rosszallását váltotta ki. Attila pedig kitalálta, hogy mindenki csak azt eheti, amit magával visz. Persze ezzel nem azt érte el, amit szeretett volna, hiszen erre a két kicsi azonnal elkérte a hátizsákomat, hiszen a benne lévõ müzli szeletekre és gyümölcslére pályáztak. Mindketten vitték is egy kicsit a hozzájuk képest túlméretes, nehéz zsákot.
Jött egy újabb kellemes erdei útszakasz, ahol végre elértük az elsõ ellenõrzõ pontot. Felírtuk a jelszámot, kiosztottam a gyerekeknek a müzli szeleteket, s ballagtunk tovább. Erdei és mezei ösvények után, hamarosan a második ellenõrzõ ponton találtuk magunkat. Itt is jelszám fogadott bennünket. Kisvártatva olyan útszakasz következett, ami nem volt túl nagy élmény. Teljesen benõtték a szederindák. Pár száz méter dzsungelharc után kiértünk belõle egy mezõre. Ezt az ösvényt a turistáknak még nem volt esélyük kitaposni, hiszen a jelzés egy részét, csak a túra elõtti napon festették föl, így az, semmilyen térképen sem szerepel, ezért a túrázók nem is használják. Kiérve belõle kicsit fellélegeztünk. Szépen lehetett látni, mennyit közeledtünk a Kõszegi-hegységhez. A Szent Vid kápolna szinte világított, a hegyek alkotta háttéren. Nemsokára újabb dzsungel ösvény következett, jó hosszan, de azért nem volt annyira durva, mint a szeder.
Rövid, tiszta útszakasz után, kacskaringós ösvény következett a Vizellõsi-patakon át illetve mellette. A kicsik, már nyûgösek voltak, mikor érjük már el a következõ EP-t. Ja! Fájt a foguk, a Sió go pack-okra, de már mióta? Az EP irányára fordulva viszont kellemes meglepetésként, egy csomó érett vad földiepret láttunk. Rávetettük magunkat, s bele is keveredtünk, mint maci a málnásba. Az úttól jobbra annyi volt, hogy bõven maradt még az utánunk jövõknek is. Nagyon finom volt. Érdekes tavaly Velemnél jártam ugyanígy. Másutt még épp csak virágzott a földieper, ott pedig már volt érett, de nem olyan tömegben, mint itt. Körülbelül negyedóra múlva indultunk csak tovább. Hamarosan megkaptuk a pecsétünket, s a biztatást, hogy Perenyén van kocsma, ahol tudunk frissíteni. Eseménytelen, nem túl látványos út után meg is érkeztünk a faluba. Csak az színesítette a szakaszt, hogy Mercédesz a sokadik kísérletet tette, a nyári túra kalapom végleges megszerzésére. Jó kis kalap. Majdnem sikerült is elvinnie Székesfehérvárra. Az indulásuk elõtt néhány másodperccel bukott le. Ekkor jöttem rá, miért is került a célban!
Eddigre a két kicsi eléggé elfáradt. Szokatlan volt a számukra, hogy 20 km-t pihenõ nélkül tegyenek meg. A kápolna utáni gyepes területen el is terültek. Pár perc pihenõ után sikerült rávenni õket a tovább indulásra, kecsegtetve a kocsmai frissítéssel. Patrikot vittem egy „kicsit” a hátamon. Otthoni térképes mérés szerint volt az vagy 900 m. Csalódás, a kocsma és a bolt is zárva. Érdekes, hogy a kocsma tulajdonosát hidegen hagyja 2-300 vendég lehetõsége. Frissítés ügyében, már csak a Szent-kút vizében bízhattunk. Kisvártatva fel is tûnt a kápolna. A többiek közül még az utolsók is, legalább 100 m-el elõttünk jártak, de valahogy rá kellett venni Mercédeszt és Patrikot a gyorsabb haladásra. A versenyszellem felkeltésével sikerült is. Biztattam õket, hogy egy másik úton, ami ugyanolyan hosszú, érjünk be hamarabb, mint anyáék. A 4-500 m-t végig futva (A két kicsi, biztos, hogy jóval több, mint egy km-t futott a túrán.), csak Ervinéknek sikerült 10 m-el megelõzni bennünket, pedig közel 200 m elõnyük volt, de még idõben észrevették, miben ügyködünk. A többiekre viszont rávertünk 5 percet. Már ki is pihentem magam mire odaértek. Végre sikerült vízhez jutni. Ettünk a magunkkal hozott szendvicsekbõl, nézelõdtünk, feltöltöttük, a palackokat, majd nekivágtunk az utolsó szakasznak. Most Mercédeszt vittem a hátamon. Szintén otthoni térképes sacc szerint úgy 500 m-t, tehát igaza volt a Mercinek, hogy kevesebbet vittem, mint a Patrikot. Legközelebb, az igazságosság kedvéért GPS-el fogom mérni a távolságot.
Miután beértünk Gencsapátiba, jött a túra legunalmasabb része, ahol változatosságot, csak a járdán szabálytalanul parkoló, azt elzáró autók jelentettek. Végül beértünk a célba, ahol megkaptuk a pecséteket, a kitûzõt, az emléklapot, egy szelet csokit, valamint lehetett ásványvizet inni.
Annak ellenére, hogy nem hegyi, vagy dombvidéki túra volt, egész kellemesnek bizonyult. Az ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik. 400/300 Ft-ért emléklap, kitûzõ, egy szelet csoki és ásványvíz a célban, nem valami sok. Kellemetlen, hogy bõ 20 km-en keresztül nincs semmi frissítési lehetõség. A szervezõk megígérték, hogy jövõre a K+P találkozásához hoznak vizet. Úgy legyen!
Képekkel valószínûleg a hét végéig felkerülnek a balatonfürediek honlapjára (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as évéhez.