Túrabeszámolók


Körös

olahtamas-Túra éve: 20082008.06.10 22:22:17
Mezõberény Körös30 teljesítménytúra.

Mivel még nem voltam soha Mezõberényi teljesítménytúrán, így elhatároztam, hogy felderítem a terepet.
Reggel az utolsó olyan vonattal mentünk le, amivel még a rajt elérhetõ. A rajt felé a megadott zöld négyzet jelzésen mentünk
és persze megjegyeztünk minden adódó kocsmaegységet, ami útba esett, mert hát nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövõ.
A nevezési helyre fél óra alatt jutottunk el, ezzel is 2.7 km-el növelve a napi gyaloglat távját.
Nevezés után a cuccainkat bepakoltuk, a szerencsére a rajtnál levõ szobákba.
Sikerült is egész 9 óráig elszöszmötölnünk, így szinte seprûként rajtoltunk.
Hamar kijutottunk a Szikes tó mellé, itt megcsodáltuk a bocikat, de a simogatást késõbbre hagytuk, mert a gyors közeledésünktõl megijedtek.
Szerencsére jónak tûnt az itiner térképe, így 10:10-re el is értük az elsõ ellenõrzõpontot, ahol igény szerint kannából lehetett vizet is merni.
Az aszfaltozott gáton, jó tempóban haladtunk, és 10:32-kor be is léptünk a 2. ellenõrzõpontra,
ahol az ellátmány bõséges keksz, víz és kompót volt.
A kedves vendéglátásnak nem tudtunk ellenállni, így 10 percet idõztünk, miközben a lányok e-mail címeket csereberéltek, a receptek miatt.
Innen 17 perc országúti aszfaltbetyárkodással jutottunk el az Észak felé vezetõ földúthoz, ami szerencsére elég sima és viszonylag jól járható volt.
A bélmegyeri csatornáig jól haladtunk, majd egy kis bújócska következett, de szerencsére jól ki volt szalagozva az út,
és már elég sokan le is taposták elõttünk az aljnövényzetet.
A 3. ellenõrzõpontra érve ismét rengeteg keksz, és kellemes ásványvíz volt a szolgáltatás, ami igen csak jól esett.
Innen megint 2.5 km aszfalt következett, majd a kellemes látványt nyújtó határéri fõcsatorna partjára kanyarodtunk.
A Kettõs Köröshöz érve, kis pihenõt tartottunk, majd újult erõvel vágtunk neki a gátnak.
Persze a jó tempónk, a már ismert ellenõrzõpont gazdagságának is betudható. Itt ismét bekompótoztunk, majd irány a híd.
A Laposi kertekhez közeledve, már vesztettünk, az eredeti temponkból, és itt már 50 km-es távon futók is elõzgettek minket
Itt is megittam 2-9 pohár ásványvizet a csokira, majd irány a cél, ahova végül 7 óra 10 perces idõvel értünk be.
Már a rajtnál is lehetett érezni illatokat, de így a végén, nagyon jól esett a gulyás !
Köszönet a rendezésért, profi munka volt és a vidám rendezõgárda kedvessége is nagyon jól esett !
Szerintem fogunk még jönni, és akkor a fürdõruhánkat sem hagyjuk otthon, mert a szomszéd strand megérdemel egy látogatást.