Át a Zemplénen, avagy Rákóczi 150
Elõnevezés egy hónappal elõtte. Kétségek a szívemben, de tudom, ha nem nevezünk be, bánnánk utólag rettenetesen. Elõnevezés után jöhet a ráhangolódás. Sok vizsga van még. András teljesíti a Monoton Ultra + Monoton Mini, másnap meg Falasok(k) 50 kombót, nekem két mini, egy maraton és a Falasok(k) az adagom.
Utána hétvégén nincs lehetõség elmenni túrázni. Aztán jöhet a várva várt SzuSóBuHa kupa teljesítése.
Jutalmunk egy kis kupa, mivel a 3 túrán összesen 100 km-t tettünk meg.
Aztán itt van. Itt a Rákóczi hete, a várva várt hét. Igazából nem tudok hogy felkészülni rá, csak arra gondolok, hogy nagyon sokat kell majd menni. Egy nappal és két éjszaka. Mert gyalogosan nem megy gyorsabban. :) Idõjárásilag felkészülünk mindenre. Ám úgy tûnik, borús idõ a valószínûbb. Csütörtökön Füzesabonyi, Miskolci,
majd Szerencsi átszállással jutunk el Sárospatakra, ahol elõször *** bankautomatát vadászunk, majd útbavesszük a szállást, ahol az ottlevõ baráti társaság vidáman köszönt: "Ti vagytok a biciklisek?" Helyesbítünk, hogy túrázók vagyunk. Vacsora Egerbõl hozott home-made gofri, majd felvágott és kenyér, a lelkes, most megismert lány Metaxával és Royal vodkával kínál. Valamit illik elfogadni, alig mondjuk ki, hogy legyen a Ro-, már tele is van két pohár. Az ennivaló mellé elfér, ezt követõen szépen elpihenünk.
Másnap reggel 8-9 órától fogva szépen áztatóan esik az esõ. Tudjuk, ez sarat jelent, viszont legalább nem lesz olyan dög meleg. Még délelõtt elhagyjuk a szállást, elmegyünk pizzázni. Jóllakottan átbattyogunk a Patika közbe, ahol a rajthely van. Elfoglalunk egy matracot és próbálunk alvást szimulálni. Egy kicsit sikerül, egyre több résztvevõ érkezik. Kata mutat képeket Erdélyi útjukról, majd kávézni invitál engem és Droidot, Cam Mogót is elhívjuk, aki végül minket hív meg, nagyon köszönjük. Kell az a kávé.
Térképböngészés, vidám találkozások, és egyszer csak azon kapom magam, hogy ott állunk kinn az udvaron és Remo mondja a túra indítóbeszédét. Elmondja, hogy nehéz az útvonal és hogy nagyon örül, hogy ennyien eljöttünk. :)
19:00-kor pedig elindulunk...
Az elsõ óra (19-20)
Elõreenedjük a fürgelábúakat, Vándorköszörûs, Jaat, Zsotyek és a többiek hamarosan el is tûnnek szemünk elõl. Sétálós bácsi is hamar ellép mellõlünk, Cam Mogóval és Tincával megyünk együtt. Hamar megkapjuk az elsõ bélyegzõt a vár portájánál. Itt van egy kis oda-vissza szakasz, integetünk a most érkezõ Vándor Csillagnak, Mikiéknek. Az úton továbbhaladva a benzinkút mellett felelevenedik, hogy tavaly itt jutott eszembe, hogy a tekerõs lámpa a tornateremben maradt, de most a fejlámpa szépen el van téve. :) Tekintve, hogy hamarosan mégiscsak este lesz. A jólláthatósági már rajtunk van. Baloldalt felbukkan a Highlander Disco, bizonyára már készülnek az esti bulira.
Mi csak megyünk rendületlenül az út mellett. Tincával próbáljuk megörökíteni a kedves lankákat, amik baloldalt vannak, majd betérünk Hercegkút felé. Kedves, hobbitfalvára emlékeztetõ földbe vájt pincékkel borított domboldal mellett haladunk el. Tomyy itt ért utol és elõzött le minket. Kedves, árnyas, néhol bújkálós, zöldpázsitos úton haladunk Pogány kútig. Balunkon egy kis patakmeder. Nincs annyira meleg, de nagyon párás az idõ, szépen dunsztolódunk. Mindenki csurom víz.
A hajam is teljesen. A ponton bélyegzés közben ér utol minket OT Ibolya és egy kisebb csoport. Megkérdi, hogy izzadunk-e mi is. Természetesen, nem tudnék magamon száraz felületet mondani. :)
A második óra (20-21)
A pont után elkezdett az út rendületlenül emelkedni a susnyán át. Az útvonalat nem lehetett elrontani, a szalagozás nagyon jó volt. Nem is emlékeztem, hogy ilyen sokat kellett felfelé menni. Végül felértünk, szusszantunk, majd rongyoltunk is lefelé az egyre cseperedõ gyerektölgyesben. Az ágak olyan sûrûn voltak, hogy nem lehetett látni, hova lépünk, ezért vigyázva mentünk. Komlóskán megint összeverõdött egy kisebb csoport, ittunk narancsos innivalót, majd elindultunk a sötétbe hajló ég alatt be az erdõbe.
A harmadik óra (21-22)
Droidot felkészítettem, hogy Puszta-várra egy masszív, meredek emelkedõ visz majd fel, rágyúrtam én is. Végülis inkább meredek, mint magas. A nyereg felé haladva az erdõ szélén a szürkületben apró fel-felvillanó fénypontok keresik a párjukat. Nagyon szép látvány volt a sok szentjánosbogár. A romantikus út után egy kevésbé romantikus, de nagyon izgalmas, sziklás meredeken kapaszkodtunk fel a vár maradványaihoz, ahol megszereztük a második e.p. pecsétjét.
Visszaereszkedtünk a nyeregig, majd meredek lefelén ereszkedtünk a mûútig (ilyen sokat jöttünk volna felfelé? :) ) Eléggé kilazult a cipõfûzõm, meg kellett kötni. Ezt kihasználva egy szentjános bogár befoglalta a cipõm nyelvét. Kár, hogy nem sikerült róla éles képet készíteni.
A negyedik, ötödik és hatodik óra (22-23-24-01)
Igen, a Király-kút elõtti szakasz lassan telik el. Féltem, hogy elkeveredünk, mert mintha tavaly lett volna errefelé valami jelzéskeresgélés részünkrõl, de most minden simán ment. Az út nem meredeken, de egyfolytában emelkedett. Azért szerintem nem mentünk rossz tempót. Izzadtam, mint egy ló, vártam már, hogy lefelé menjünk kicsit. A pontot egy kis völgybe vártam, de a pontõr (biciklivel volt, s utána õ is elindult teljesíteni a túra hátralevõ részét) most nem ment le a kúthoz, hanem az úton volt. Mi azért megnéztük a kutat, víz most sem volt benne sok. Cam Mogó és Tinca elléptek kicsit, mi technikai szünetet tartottunk, aztán utánuk iramodtunk, de a jelzés bement jobbra, még nem voltak olyan messze, visszakiabáltuk õket. Azt hiszem, szegény Droid itt nyúzta le a kézfejérõl egy helyen a bõrt. :( Nemsokára egy patakmederben cikk-cakkoltunk át egyik oldalról a másikra a szalagokat követve. Egészen erdõtündének éreztem magam, s a nagy száguldásnak az lett az eredménye, hogy térdemmel letörtem az útra dõlt fáról egy nagyobb darab
csonkot. Nekem biztos jobban fájt. :( Muszáj volt megállnom. Kentem rá placebókenõcsöt, ami amúgy véraláfutás gyógyítására jó (fekete nadálytõ - valószínûleg ez segített, mert most, utólag sincs baj).
Közben megelõztek Gézáék. Aranyosak voltak, megkérdezték, nincs-e komoly bajom. Vica is megállt, hogy segíthet-e. A többiek türelmesen megvártak, így együtt folytattuk utunkat. Tudtuk, hogy Regécen lesz némi frissítés, már egyészen rágyógyultunk a témára, így nagyon örültünk, mikor becsatlakozott az OKT. Fentrõl pedig jöttek Ibolyáék, immár jóllakottan. Felkapaszkodtunk a Regéci várhoz, hogy majd jól lejöhessünk, de elõbb megtömtük a bendõnket. Nagyon jól esett a paradicsomos kenyér.
Hetedik, nyolcadik és kilencedik óra (01-02-03-04)
Még melegedtünk egy kicsit a tûz mellett, majd leereszkedtünk Regécre, ahol sok a kék kút, de víz az csak a hetedikben volt. Megint kapaszkodni kezdtünk. Mostanában kapott el az elsõ álmossághullám, így nem igazán emlékszem sok eseményre
errõl a részrõl. Volt egy fura susnyába szalagozás, be is mentünk, de majdnem beestem a kidõlt fa alá. Mondtam Droidnak, menjünk inkább az úton, viszont a fények az erdõbõl jöttek, így egy kerítés elõtt vissza bekanyarodtunk (itt jegyzem meg, ha még 3 métert megyünk elõre, akkor meglátjuk a kerítésre felfestett piros sávot teljes szépségében :D).
Jött egy nagyobb csoport, kiabáltak, hogy menjünk kifelé feléjük. A susnyát szépen kitaposták, jó sokan voltak. Az útra visszaérve elkolompoltunk mellettük, valaki meg is jegyezte, hogy milyen alpesi a hangulat. :) (Ugye a táskára tett fémbögre ;) )
Késõbb egy kanyarban ott feküdt Cam Mogó és Tinca. Minket vártak, szerencsére még nem aludtak el. :) A Fehér-kúti vadászházig és utána is nagyjából együtt haladtunk a sereggel. Most nem ittunk a fából faragott nõbõl folyó vízbõl. Kapaszkodtunk felfelé. A kis elkavarás arra jó volt, hogy nagyjából felébredtem. Az emelkedõt nem siettem el, meg-megálltam szusszanni. Kata odajött hozzám, kielemeztük a túra élettani- és az álmosságra gyakorolt hatását. Õ is már túl volt az
elsõ alfahullámán. Most valami lakásabb úton mentünk fel Sólyom-kõhöz, ahol a pontõr sátorban várt minket csokival.
Próbáltam fotózni, mert nagyon varázslatosan nézett ki, hogy olyan magasan vagyunk és olyan sötét van és olyan szépek voltak lenn a fények. Csak ültünk, szopogattuk le a szájpadlásunkról a csokit, Tinca a 40 másodperces záridõ után a
kétpercessel próbálkozott, s kérte, hogy ne mozogjunk, mert a gép azon a fán volt, amin mi is ültünk. Próbáltam óvatosan venni a levegõt. :) Droid kérdezte, hogy indulhatunk-e, mikor Tinca csendben megszólalt a fotógépet egyensúlyban tartva:
"Még 30 másodperc..." :) Lefelé menet elkezdtem fázni, felvettem a melegítõfelsõm. Droid, meg Tinca lehet, fagyállót ittak, de Cam Mogó is beöltözött. Elkezdett világosodni.
Tíz és tizenegyedik óra (04-05-06)
Jólesett, hogy már láttam, hol az erdõ és az ég között a határ. Persze azt sem mondhatom, hogy az éjszaka olyan sötét lett volna, hiszen nagy szerencsénkre csillagos egünk volt. De itt nem olyan nagy a fényszennyezés, mint máshol.
Ez még az érintetlenebb területek közé tartozik. A világosodás kék színû volt. Az erdõ még fekete, de az ég kék, sötétkék felhõkkel. A következõ szín, ami a Nap elõbukkanásának közeledtével elõtûnt, az a zöld volt. Elhagyva az Amádé várat, lefelé mentünk a bükkösben. Kiértünk egy irtásra, ahol meredeken leereszkedtünk, és láthattuk a mellettünk levõ hegyet, amit kopasznak neveztem, ugyanis a tetejérõl hiányzott az erdõ. Elértük a kolostorromot, fényképeztünk, s már a szánkban éreztük a jó kis telkibányai virsli ízét, ugyanis tavaly a 110-es távon volt, s Cam Mogóval már felkeltettük Droid és Tinca étvágyát is. Azonban olvasnunk kellett volna a mostani kiirást, ugyanis nem járt most virsli ott. :(
Telkibánya amúgy gyönyörû hely. Ezt most így, hajnalban sikerült megfigyelnem, tavaly ugyanis elég kókadt voltam odaérkezéskor. Takaros házak, jobbról-balról gyönyörû, erdõvel borított hegyek.
Tizenkettedik és tizenharmadik óra (06-07-08)
Ettünk halkonzervet, majd útnak eredtünk. Tinca az út közepén látott neki a felszerelésigazításnak. Droid meg útközben falta be a konzerv hátralevõ részét. Ez azért érdekes, mert addig nálam volt az õ két botja is, ami így 4 db. Szépen
elkezdtem játszani rajtuk, még imitáltam is a gitárhúr hangját, közben pedig a Rákóczi túráról költöttünk melódiákat. Vidáman haladtunk, követtük a szalagokat. Kicsit lemaradtunk futómûigazítás miatt a többiektõl, de mondtuk is nekik, hogy menjenek csak, ha tudnak gyorsabban haladni. Hollóházára érve Tincának nyoma sem volt, Cam Mogó még ette a betevõ dinnyét. Bevásároltunk a boltban kólát és zsemlét, ettünk. Észrevettünk egy kocsma jellegû büfét, gondoltuk, veszünk kávét,
de a hely annyira kocsma volt, hogy csak alkoholt adtak volna, semmi mást. :) Biztos még a csapból is kisfröccs folyt. A kávéból meg pálinkát fõztek. :D
Tizennegyedik és tizenötödik óra (08-09-10)
Emlékeimben élesen él az a szép látvány, mikor elõször megpillantottam a fák között, ahogy a táj fölé magasodik a Füzéri-várhegy. Tempósan mentem, mert minél elõbb látni akartam. Az erdõben elkezdett esni az esõ. Felvettük az esõvédõ
felszerelést, mert elég intenzív volt ahhoz, hogy érdemes legyen. A vár most is ott volt, de egy halvány köd és esõfüggöny állt közénk. Csúszkáltunk, meg ragadtunk is a sárba. Majd kiértünk a mûútra. Betértünk egy vendéglátóhelyre, ami épp zárni készült (!). Igen, reggel 9kor. Gyorsan vettünk 3 kávét, hogy meglepjük Cam Mogót, aki idõközben lemaradt picit. (Fontos még, hogy vettünk nekem 5 pár zoknit kétszázért. Muszáj volt, mert szét volt ázva már a lábam. Mivel vékony volt és gagyi, ezért kapásból két párat is felvettem, így tökéletes élményt nyújtott. :) ) Végül Cam Mogó nem jött és továbbmentünk a pont felé. Mikor odaértünk, õ akkor volt indulóban. Pecsét, majd tovább eredtünk a Bodó-rét felé.
Tizenhatodik óra (10-11)
Az esõ igen sarassá tette az utat, mi meg úgy néztünk ki, mint az ázott verebek. Az esõkabát a táskába került, mert már nem esett. Mentünk ismét felfelé, utunkat keresztezte egy kisebb vízfolyás és megpillantottuk három forrás kifolyóját.
Mikor kiértünk a rétre, Droid mondta, hogy már közel van a kéktúra bélyegzõ. A mûútra érve felfelé kanyarodtunk és már ott is voltunk. Ezután ereszkedni kezdtünk.
Tizenhetedik óra (11-12)
A mûúton, ahol betorkollik a felfelé vezetõ út, éppen jött Wolfkery és társa, Judit. Most a mûúton maradtunk, zúztunk lefelé. Én kicsit gyorsabban haladtam, mint Droid és Cam Mogó (lefelé a sz.. is gurul :D), néha hátra-hátranéztem, aztán kitaláltam,
hogy jól lemegyek és Hollóházán már kávéval várom õket. Jól lehetett haladni az erdõben, de ahol nem volt felettem fa, a susnya meglehetõsen el volt burjánzva. Át a vezetékek alatt, csúszkálás a sárban, majd hangulatos erdei szekérúton érkeztem
le Hollóháza másik végébe. Irányba vettem a porcelánmúzeumot. Már nem voltam messze, mikor csak úgy hátranéztem, s megláttam Droidot. Hát, akkor majd közösen kérjük ki a kávét :), s megvártam. A ponton megint ettünk dinnyét, a pontõrlány nagyon kedves volt. Jött Cam Mogó is, bementünk a büfébe. Katáék akkor indultak, javasolta, hogy kóstoljam meg a hamburgerüket. Kávéból most az én köröm jött, tejszínhabbal az igazi. Elmélyedve kortyolgattuk, majd mikor végeztünk, Cam Mogó mindannyiunknak vett egy csokis tölcséres jégkrémet. "Ha lúd, legyen kövér" ajánlással. :) Nagyon kedves, köszönjük. Fagyizósan mentünk tovább, Wolfkeryék
jöttek szembe.
Tizennyolcadik és tizenkilencedik óra (12-13-14)
Rövid fotómegállás a kéktúra emlékmû elõtt, majd elhagytuk Hollóháza közigazgatási határát. Elõbb földek mellett haladtunk, majd rövidesen jól elkezdtünk emelkedni. A vártnál sokkal combosabbnak ítéltem az emelkedõt. A szalagokat követve az igen sáros úton azért elérkeztünk Hálaisten-tetõre, ahol remekül elkezdett esni. Felöltöttem az esõkabátot, most vettem észre, hogy szegényt eléggé megviselte a dzsungelharc, jobboldalt végighasadt teljesen, a jobb ujja pedig csak lifegett, egy vékony kocsányon lógott. Mókásan néztem ki. :D Kiértünk a mûútra, amin sokat kellett menni. Áztunk rendesen, de legalább nem volt sár. Egyszer csak jobbra tértünk el a Kékedi víztisztító, vagy vízmû mellett, ahol egy földbõl kiálló rozsdás oszlopot, aminek vaskorong volt a tetején, egy kisfiú profiljának véltem. Ez volt az elsõ legdurvább hallucinációm ezen a túrán. (lesz még :D) Szakadó esõben értünk oda a pontra, ahol a pontõr adott inni és próbált olyan sajtos talléros zacskót keresni nekünk, ami még nem ázott teljesen széjjel.
Grobáék épp ekkor távoztak. Kérdeztem, hányan vannak még mögöttünk, azt mondta, 12-en. Néhány feladó ült az autóban. Beszélgettünk az egyik depózó lánnyal, meg egy másik túrázóval, aki itt frissítette fel a ruházatát. Csak ültünk a buszmegállóban és zuhogott az esõ. Tudtam, hogy most fog jönni az Északi zöld és nagyon nem volt kedvem ilyen esõben odamenni. A kényelmesebbik felem fel akarta adni a túrát, hogy inkább szálljak ki most, jó élményekkel és maradjon szép emlék a Rákóczi, de a másik felemnek esze ágában sem volt kiszállni. Érzett magában erõt és akaratot a teljesítésre. Cam Mogónak is voltak kétségei a továbbhaladással kapcsolatban. Droid, bár szegény nagyon ki volt dörzsölõdve, mindenképp
tovább akart menni. Végül addig tanakodtunk, míg elállt az esõ (20 perc), így mindannyian tovább mentünk.
Huszadik óra (14-15)
Kékeden mentünk egy darabig, majd napraforgótábla mellett egy széles úton. Szembejött néhány ember, biztos elegük lett a túrából. A keresztet megtaláltuk, de mögötte a bélyegzõt nem. Cam Mogó próbálta hívni a rendezõt, de a térerõ nem volt megfelelõ. Végül bizonyítékfotókkal igazoltuk ottlétünket. A félmeztelen fickóét is, aki egy darabon velünk haladt, majd a Szurok-hegy elõtti bemelegítõ szakaszon ellépett. Sokáig láttuk még, egészen addig, míg el nem tûnt az erdõ rengetegében. Balra Szlovákia, gabona és kukorica; jobbra Magyarország, napraforgó és sok csalán.
Huszonegyedik és huszonkettedik óra (15-16-17)
Az egyik határkõnél zoknit újítottam, a lábam úgy festett, mintha fél napot áztam volna a fürdõkádban. Mögöttünk a kassai gyárkémények rengetege, felettük terebélyes füstfelhõ. Azokon túl pedig a szlovákiai hegyek. Nekünk most a Zemplén kell. Szurok-hegy óriási. Végülis sokkal meredekebb nem lehetett volna már, de jó sokáig tartott. Fõleg, hogy az alján kétségbeestem, hogy nem tudok felmenni rá, de akkor hogyan fogom teljesíteni a túrát... (?) Droid megnyugtatott és nagyon
kedvesen bíztatott. Szinte tyúklépésben haladtunk felfelé. Cam Mogó messze járt már. Határkõtõl határkõig. Droid nagyon türelmes volt velem. Szerette volna, ha végigmegyek vele. Mikor felértük, Szurok-hegy tetejét rendkívül egyedi módon, egy
határkõ jelezte. Aztán elkezdtünk ereszkedni. Sokkal rosszabb volt, mint felfelé. Lenéztem. Az út olyannak tetszett, mintha egy szakadék peremén állnék, vagy egy autópálya feletti hídon, s alattam ott halad az út, amire valahogy le kell ereszkedni. Még bottal is nehézkes volt, nemhogy anélkül lett volna. Követtük a szalagokat, s végül meghallottuk a mûúton haladó autók zaját. Skáros e.p. Ide ennivalót ígértek. Már egészen ráéheztem, de nem kaptunk, csak pezsgõtablettás vizet. Az sem esett rosszul, de jó lett volna enni. Rákukkantottam a pontõr lapjára, Cam Mogó (11-es) 20 perccel ezelõtt járt itt.
Igen, meglehetõs hátrányt halmoztunk fel a jóvoltamból, de még bizakodó voltam, hiszen egy óránk lett volna még a Skáros-pont zárásáig. Itt, a pontõr szerint már csak két ember volt mögöttünk. Valószínûleg Kékeden dönthettek sokan a feladás mellett, mert meg nem elõzött senki. A félmeztelen fickó meg elveszett valahol a Szurok-hegy rengetegében. Droid próbálta volna õt telefonon útbaigazítani, de elment a térerõ. Reméljük azóta elõkerült... Ettünk kis kekszet, aztán megérkeztek Wolfkeryék. Ezek szerint õk voltak mögöttünk már csak.
Huszonharmadik, huszonnegyedik és huszonötödik óra (17-18-19-20)
Közben megérkezett a pontra a bringás királykúti pontõr. Nem semmi, hogy már itt van. Elkezdtünk kapaszkodni a következõ hegyre. A határkövek mentén végig nyiladékban haladtunk, felérve remek rálátásunk volt a nemrég elhagyott Szurok-hegy monumentális tömbjére. Többször elõzgettük egymást Wolfkeryvel és Judittal. Aztán eléheztem. Droid sós pálcikával és keksszel etetett egy szép,
fátyolosan párás réten. Ezután mentünk egy darabon, majd szervezetem némi szõlõcukorért rítt. Ettem pár szemet, ezután jobban haladtunk. Az erdõ gyönyörû volt, fura látomásaim egyre sûrûsödtek. Erdei tavakat és menedékházakat hallucináltam a lombok helyére. Átmásztunk néhány mélyebb vizesárkon, meglehetõsen ki voltak már csúszkálva így, hogy már n+1-diknek értünk ide. Határkövek monoton sora, de néhol a határkövet úgy oldották meg, hogy ráöntötték egy nagy sziklatömbre. Egy jókora kõtömb oldalában felkapaszkodtunk, aztán kiértünk a fák közül, s gyönyörû kilátásunk volt lefelé.
A táj az esõ utáni párában fürdött, a gyenge napsugarak egészen fehérre festették, mi pedig nagyon magasan voltunk. Aztán sok-sok bükkerdei kapaszkodás után rájöttünk, hogy bizony a Milic még nagyon messze van. Kicsit jobbra tõlünk egy nagy hegy jelent meg, a Milic tömbje. Ezt az oldalt a Nap egészen sárgára színezte. Itt újra rosszul lettem, nehezen vettem a levegõt, muszáj volt leülnöm. Aztán végre
elérkeztünk a Nagy-Milic égigérõ csúcsára. Míg Droid pecsételt, én csücsültem egy kövön.
Huszonhat és feledik óra (20-21:30)
Itt gondoltam át, hogy mivel túl gyakran jönnek már rám a rosszhangulat hullámok és a félelem a következõ éjszakától, lehet, hogy nem kéne erõltetni a hátralevõ részt. Ezt Droiddal is megosztottam, szegény nem örült, de neki is segíteni akartam azzal, hogy kiszállok. Így legalább tud haladni. Kicsit csalódott érzésem volt, mert attól tartottam, fizikailag nem fogom bírni a túrát, most mégis fejben adtam fel. Megbeszéltük, hogy mindenképp ellenõrzõponton kell kiszállnom, ezért a harmincas határkõig még el kellett jutni. Milicnél sem voltunk már jó idõben, de a következõ pont zárása vészesen közeledett. Az itiner szerint jelzett 40 m szint a pontig igen sokra duzzadt. Wolfkeryék is visszaelõztek. A fák szomorúan sóhajtoztak az esti szélben. Már az összes hegyre azt hittük, Tolvaj-hegy az, de csak nem akart eljönni. Cam Mogó telefonált, hogy már a ponton vár. Mondtuk, hogy még messze vagyunk.
Jó lett volna utolérnünk õt, de hát Szurok-hegy elõtt jó sok hátrányt összeszedtünk a csoffadásommal. Mondta, hogy továbbindul Grobáékkal. Aztán megláttunk egy óriási sziklatömböt és András mondta, hogy ez a Tolvaj-hegy. Majd jött a sikítós lejtõ. Iszonyú meredek, kicsúszkált, avaros. Azért kemény dolog 700 méteren 270 méter szintet esni. Már erõsen sötétedett, mikor ereszkedni kezdtünk. Eleinte nagyanyós háttartással, bottal elõre, elaprózott lépésekkel, majd törpejárásban, guggolva, végül fenéken lefelé csúszva. Mikor már ez sem tûnt túl eredményes elõre haladásnak, felvettem a lejtõ dõlésszögét, jobb kezemmel az avarba túrva, bal kezemben a két bottal elõre tapogatózva haladtam a fejlámpa sápadt fényénél. Éveket öregedtem, már a derekam is megfájdult. Droid is úgy döntött, hogy kiszáll velem, mert a pont már bezárt, ott van még a Lipovec, meg a nagy árkok, nem volt kedve rohanni. Meg a kedvét is elvesztette.
A lejtõ aljára érve az erdõ kapuja világosnak tetszett. Ott volt a fény az alagút végén, a pontõrök hahózva próbálták kideríteni, a lejtõ vajh melyik szakaszán gurulunk éppen. Mondták, hogy Wolfkeryék olyan 4-5 perce értek le, mi meg
mondtuk, hogy itt szeretnénk kiszállni. Kaptunk pezsgõtablettás vizet, leigazolták az itiner szerinti megtett 100 km-t. (szerintem több is volt..) Megkönnyebbült érzésem volt.
Egy fejezet lezárult
Míg gyalogosan kísértük az autót Pusztafaluig, a pontõr meg is jegyezte, hogy egyátalán nem látszik rajtunk, hogy annyit mentünk, amennyit. Autóba szállva mentünk Füzérre, ahol ott pihent elõzõ éjszakai útitársunk, Tinca. Gratuláltunk neki,
jól halad nagyon. Mondtunk néhány lelkesítõ szót a folytatáshoz, s õ gondjainkra bízta fotógépét, mert este már nem akart fényképeket készíteni. Ettünk mi is egy tál paprikás krumplit. Már órák óta errõl álmodtam. Egy tállal ettünk csak ketten,
hogy a még terepen levõ résztvevõknek bõven jusson a meleg ételbõl. Hihetetlen sokat számít az ilyenkor. Ibolya is ott pihegett a ponton, õ sem volt már nagyon lelkes. Nem irigyeltem õket, de szurkoltam, hogy nekik sikerüljön. Végül elmentünk
Bózsvára, ahol felvettem a depócsomagomat. Eddig (kb 23:00) 15 áthaladó volt itt (30-as határkõnél 46, velünk együtt). Autózás közben megkérdeztük a pontõröket, mit tudnak, hány teljesítõ van eddig. Azt mondják, eddig egy miskolci teljesítõ csücsül a célban. Ez furcsa, mert az információmorzsák szerint, amiket eddig megszereztünk, Zsotyek ért be eddig, õ pedig nem miskolci.
Végül éjféltájban megérkeztünk Sárospatakra a célba. Vándorköszörûs ott pihent már, mint leggyorsabb nõi teljesítõ. Ettünk gulyást, közben megosztuttuk egymással élményeinket, tapasztalatainkat. Gratuláltunk Andinak fantasztikus teljesítményéért. Hamarosan el is aludt szegény ott, az öltözö fapadján. Van mire büszkének lennie. Nemsokára beért Vad Malac és Tibet is.
Tusolás a hideg vízzel, közben egy srác bekopog hozzám, hogy van-e meleg víz. Hát, nemleges választ kell, hogy adjak. Aztán bemegyünk a tornaterembe, elfekszünk a szivacson, majd ismerõs alak jelenik meg az ajtóban. Még a sötétben is felismerjük,
hogy Cam Mogó az, eszmecserét folytatunk a túráról. Õ még továbbindult Grobáékkal, de az elsõ néhány mély vizesárok után hárman úgy döntöttek, nincs kedvük a továbbiakhoz. Egy pontõr pedig behozta õket autóval a célba. Hamarosan alszunk mind.
Reggel frissen ébredek. Sok feladóval találkozok, a legtöbbjük csalódott és szomorú. Most is érnek be sokan. Nem semmi. Õk az igazi hõsök. Születtek elképesztõen remek eredmények, de szerintem aki beért, mind egy szálig hihetetlen kitartással
rendelkezik. Sokan szálltak ki Füzéren. Szegény Kata nagyon csalódott volt, próbáltam vígasztalni õt, hiszen nem semmi út vezetett odáig. Szemben velünk aludt egy srác, aki nagyon hasonlított Tincára. Vissza akartuk neki adni a gépet, de mivel
úgy aludt, hogy karjával takarta az arcát, nem tudtuk eldönteni, hogy tényleg õ-e az. Végül kiderült, hogy igen. Neki is sikerült a 150. :) Elismerõ szavainkra csak annyit mondott, hogy nincs mihez gratulálni. Szerintem még aludt. :)
Megittuk a betevõ kávénkat, közben Álmossal és KuJoMival beszélgettünk. Elmesélték részletesen a Lipovec és a mély árkok történetét.
Összességében véve, egy hihetetlen kalandban és erõpróbában volt részem. Lehet, hogy csak a táv kétharmadáig jutottam el és a Lipovecet nem másztam meg, de láttam lenyugodni a Napot Pusztavár felett, láttam a lenn elterülõ települések fényeit vibrálni Sólyom-kõrõl. Láttam felkelni a Napot az Amádé vár után, láttam a gyorslábúakat Hollóházára való elsõ megérkezésünkkor. Õk már megtették a kiskört. Láttam a füzéri várat az esõfüggönyön át. Láttam és megmásztam a Szurok-hegyet és a többieket egészen a Milicig. Lecsúszdáztam a Tolvaj-hegyrõl. Ott voltam. És bár nem teljesítettem, azt gondolom, nem kell szégyenkeznem.
Gratulálok minden indulónak és teljesítõnek! Köszönöm az igazán remek társaságot Droidnak, Cam Mogónak és Tincának. Erre mindig emlékezni fogok.
|
