Egy újabb éven vagyunk túl, és megint eljött a Nap. A Nap, amikor újra Cserépfalura gyülekezhet az õszi Bükköt kedvelõk hada. A távolságskála bõséges: bárki választhat hozzá illõ távot a 16, 26, 35, 48, és 60km-es (utóbbiból terepfutó változat is!) távokból. Feleségem a 26-os távot tervezte be aznapra, én pedig a szokásos 60-as adagomra pályáztam.
Start 7:06-kor, a tervezetthez képest 6 perc csúszással, de azért ennyi még nem torpedózza meg a lámpa nélküli teljesítés lehetõségét. Gyors búcsú, és már koptatom is a kilométereket. Cserépváraljára egy szempillantás alatt odaér az ember, a kocsmából épp egy frissen utántöltött túrázó vetõdik elém. Gyors köszönés, és már jön is a piros kiágazás, egy izmosabb kis reggeli átmozgatás kezdete. Hamar a mûúton vagyok, ki a Kaptár-kövekhez. A pontban ér a nap egyik pozitív élménye: a pontból nem kell visszamenni a mûútra, mint anno 2006-ban (és elõtte), hanem egy szalagozással becsatlakoztatnak minket a pirosba, valahol a Felsõ-völgy bejárata elõtt. Örültem, hogy nem kell dupláznom, és a már ismert táj helyett egy csodaszép, õszi erdészeti úton caplathatok. A szalagozást nem túl sokan választották - legalábbis az út kijártságából erre következtettem. Érdekes módon volt némi szembeforgalom is (páran elvétették az útirányt). Elértem a pirost, bal kanyar, majd egy rét után bevetettem magam a Felsõ-szoros vadregényes völgyébe. Ezzel el is értem a túra Ódorvárig tartó szakaszának egyik gyöngyszeméhez. Felejthetetlen élményt nyújt a vulkanikus formák végtelen kavalkádja, a sárgálló falevelekkel telehintett túristaút, és az az õsi vadság, amit ez a völgy sugároz. A Dobi-rét is csodaszép élményekkel ajándékozta meg a korán kelõ túrázót: a felkelõ Nap sugarai minden egyes pókhálót csillogó gyémántsorrá varázsoltak. A pazar látványhoz az õszi rothadás jellegzetes illata társult, ami kétséget kizáróan jelezte az elmúlás gyõzelmét az idei nyár felett. Az õszi Dobi-rét emlékét jövõ évig jó mélyen a szívembe zárva hagytam el a 2. EP.-t. Könnyû, javarészt fiatalosban haladó szakasz, egy újabb nagy rét a szokásos pásztotokkal, mûút, egy izmosabb mászás, majd lejtmenet a Hór-völgybe. A völgyben bejöttek a 16-os, és a 48-as táv emberei is. Hirtelen furcsa volt a már megszokott magányból ebbe a "nagyvárosi forgatagba" cseppenni, de tudtam, hogy a közös szakasz hamarosan véget ér, és újból a nyugalom lesz az úr a tájon:) Némi caplatás után megérkeztem a 3. EP.-be, ahol bõségesen volt kaja-pia. El is kellett a népnek az energia, mert bizony az Ódor-mászás kiveszi az erõt az emberbõl. Pecsét és tankolás után egy kis ifjuságnevelést követõen (nem illik csutka hangerõn zenét bömböltetni mobilon az erdõben) már nyomattam is a szintet. A mászás egy baráti dózerúttal kezdõdik a megmászandó heggyel pont ellentétes irányba, így a visszatörést követõen a delikvensnek kellõ ideje marad egy realtíve enyhén emelkedõ szakaszon szembezéni a jóval fölé tornyosuló várheggyel. Az enyhe szakasz azonban hamar tovalibben, és az út emberválogató emelkedõbe megy át. Külön fintora a dolognak, hogy az eleinte csak meredek út egy vízfolyás medre felett folytatódik, ami némi firssen hullott avarral is meg van spékelve. Persze aki nem elõször jár itt, annak ez nem meglepõ. Ezt a szakaszt le kell tudni, és utána gyorsan a szebb dolgokra koncentrálni. A várhoz felérve sajnálattal láttam, hogy a reggeli pára még takarja a túra csúcspontját, Tar-követ. A várat hátrahagyva gyors vízvétel a forrásnál, aztán usgyi le a völgybe. A Hór-völgy azon szakasza, ahová a PL beköt egy gyönyörú, sziklafalakkal tarkított, izgalmas kis erdészeti út. Aztán szépen lassan a Pazsag-völgy felé haladva a táj egyre kevésbé lesz izgalmas, és egyre inkább az ólmos "mikor jön már az EP.?" végtelennek tûnõ várakozása veszi át az uralmat. Kellõ kitartással azért el lehet érni az EP-t, és bevágódhatunk a Pazsag-völgybe. Sajnos idén a völgy alja sár tekintetében elég tragikus volt. Felfelé haladva a helyzet javulni kezdett, és a Pokol-völgyben már egészen jó volt a terep. Répás felé érve a sár élménye hamar a feledés homályába merült, és kiváló körülmények között haladva érhettem el a Bánya-hegyi parkolót. Itt már ettem a saját készleteimbõl is - bár ezen a ponton is bõséges volt az ellátmány. Negyed óra pihenõ a megtett közel 30 km tiszteletére, 1 liter Isostar, majd neki a fennsíknak. Egy alkalmi négyes csoport tagjaként indultunk neki a hegynek, majd a fennsík szélére érve kellõképpen szétszakadoztnuk, hogy ezt követõen Tar-kövön újra összeverõdjünk az EP-ben:) Három-kõrõl, és Tar-kõrõl kissé ködös, de azért csodaszép táj tárult elém. A nehezen jött vénasszonyok nyara sok családot kicsalt az erdõbe. Rengeteg ember volt a zöld háromszög-Három-kõ-Tar-kõ útvonalon. Tar-kövön találkozás egy régi ismerõs pontõrrel, némi trécselés, aztán indulás le a költõi nevû Toldi-Bükkbe. Térdszaggató lemászás után enyhén lejtõ dózerút kövekezett. A kék kereszten ismét megnéztem egyik tervezett barlangbontási helyszínemet, aztán már csörtettem is lefelé az Imó-forrás barlangjához. A pontban multivitamin+alma. Mindkettõ jól jött a Lambot-lápa meghódítása elõtt. Az Imó-kõ-Bujdosó-kõ szakasz simán megkaphatná a "Pont túl messze van" címet; legalábbis számomra mindig egy kicsit túl hosszú ez a majd' 4 km-es hegygerinc. Szerencsére pár helyrõl csodálatos panoráma nyílik a hátrahagyott fennsík déli letörésére, és azért ez némi kárpótlást nyújt a végtelennek tûnõ gyaloglásban:) A Bujdosónál mézespuszedli, és számolás: össze kell szednem magamat, ha 11 órán belül be akarok érni. Le a völgybe, útközben egy kedves öreg pár caplat felfelé, átrohanok rajtuk. Sürget ez a 11 órás mumus... Szerencsére a mûút után még ott találtam a bónusz kaja-pia pontot, akik elvileg csak f4-ig lettek volna. Nem mondom, jól jött a kóla+szõlõcukor! Unalmas bitumenes szakasz, aztán végre be az erõbe, és mászás a Völgyfõ-házhoz. Felértem, újabb átvezetõ szakasz, aztán az utolsó mászás az Ódor-hegyre. Az erdõszélet elérve átvillant az agyamon, hogy még van egy kis hullámvasút, míg a pontba érek. Közben odabent eszmecserét folytatok önmagammal, hogy miért nem lesz meg a 11 órán belüli teljesítés. Végül arra az eredményre jutok, hogy ráfogjuk a sárra, aztán kész... Végül csak elérem az utolsó pontot. Gyors óranézés: 1:05 pecem maradt az utolsó 8 km-re. Fenébe a sárral, ez csak rajtam múlik! Futni kezdtem. Eleinte rosszul esett a gyaloglásra beállt izmoknak a másfajta munka, de végül beadták a derekukat, és jól kezdett esni az ellazító testmozgás. Fogyott a táv. A célom az volt, hogy a Nyomó-hegy tetejét minél hamarabb elérjem, és még maradjon elég idõm az utolsó 2 km megtételére. Az egyik kanyarban végre elém tárult a Nyomó-hegy. Csodálatosan közelinek tûnt, minek hatására odabent pakoltak még egy pár lapáttal a tûzre, és megálíthatatlanul robogtam a cél felé. Végül 17:43-ra sikerült elérni a csúcsot. Ekkor már tudtam, ha nem üt be valami váratlan, megleszek 11 órán belül. Egy utolsó futás a szüretre várakozó szõlõtõkék borította kertek között, fel a pincesoron, és be a célba. Végül 10:53 alatt sikerült teljesíteni a távot.
A célban külön öröm ért: a feleségem átnevezett 35-re, és lenyomta, mint a bélyeget. No, csak megérte hajtani a lányt, lassan beérik:)
A túra szokásához híven tökéletesen meg volt szervezve. Mindkettõnk nevében köszönöm a rengeteg munkát és fáradozást a szervezõk részérõl, akik lehetõvé tették számunkra ezt a csodaszép bükki napot!
Jövõre ismét!:) |
