Baromira Bozótos Bükki Barangolások
Egy napon hússzor csúcsra jutni nem kis teljesítmény. Már azokat is irigylem, akik egyáltalán megpróbálják. :) Augusztus 6.-án úgy döntöttem, hogy én is kipróbálom, hogy milyen érzés. Így született meg bennem a döntés: feljutok a Bükk húsz 900-as csúcsára!
A szombatot rendesen megvariáltuk qvic-kal. Eredetileg én a Rocki-ra szerettem volna menni, õ pedig a Bükk 900-ra. Egyik sem jött be. Nekem a héten összejöttek a dolgok, lelkileg nem voltam felkészülve egy 125 km-es menethez, és idõm se nagyon volt két napot túrázni. Ezért döntöttem a Bükk mellett, és üzentem qvic-nak, hogy megyünk együtt. Nem mentünk. Pénteken közölte, hogy nem megy sehova, költözik. Pompás. Újabban elkerüljük egymást a túrákon, valamelyikünknek valami mindig közbejön. Sebaj, majd a Beac Maxin bepótoljuk. :)
A héten az idõjárás is furcsán alakult. Idén többször szivatóra állított engem a túrákon, most sem tûnt jobbnak a helyzet. Hétfõn még hõgutától tartottam, szerdán ez özönvízre módosult. Csónakos túrára készültem. Aztán csoda történt. A héten egyedül a szombati napon volt normális idõ, pont túrázásra való.
Bár a szüleim nem laknak messze a Bükktõl, mégis hamarabb ébredtem, mint a kakas. qvic tanácsára magas szárú trekkinget húztam, felvettem a hátizsákot, aztán a csipától félig megvakulva kibotorkáltam a buszmegállóba. Késett, de legalább jött. Felültem, majdnem elaludtam. Miskolcon nyomultam az 1-eshez, ki a Majális-parkba. Alighogy kiértem, egy fehér Corsa kanyarodott be a Népek Tavasza céljához. Ricsi érkezett, qvic bátyja. Õ is többedmagával szeretett volna jönni, de a társak lemorzsolódtak. Így ketten indultunk fel Bánkútra.
A mûúton egy vaddisznó-csorda haladt át elõttünk. Az anyát már nem láttuk, a kicsi, csíkos malacok egymást követve pattogtak az aszfalton. Az utolsó már annyira megijedt az autótól, hogy figyelmetlenül lefejelte a szalagkorlátot, és visszagurult az útra. Aztán kétségbeesetten megtalálta a bejáratot az erdõbe. Késõbb ugyanezen az úton mókust is láttunk.
Negyed nyolc körül még nem sokan voltak Bánkúton. Harmincvalahanyadikként neveztünk, és fél nyolckor indultunk el. Hamar rájöttem, hogy Ricsivel óriási szerencsém van, nagy helyismerete miatt GPS-ként funkcionált. Térképet nem is használtunk, minden fejben volt. A turistautakat nem vettük figyelembe, sõt semmilyen más utat sem vettünk figyelembe. Minden csúcsot toronyirányt kerestünk fel.
Elsõként a Felsõ Borovnyákot céloztuk meg, a sípálya tetején. Jó kezdés volt az a kis hegymenet. Aztán jött a Bálvány és a Pipis-hegy. A negyedik csúcstól kezdve már az ajánlott sorrendbe másztuk a hegyeket.
A Kõrös-bércen nem találtunk vizes kannát, amit elvileg minden évben kiraknak. Igazából nem is hiányzott, az idõjárás optimális volt, nem fogyott gyorsan a vizünk. Mint késõbb kiderült, az összes utat lezárták, amin fel lehetett volna hozni a kannát. Azért volt ellátás: a rendezõk az útvonalra pompás málna- és szamócabokrokat ültettek. :) Szemezgettünk is rendesen.
Nem siettünk, futás egyáltalán nem volt, csak a végén az utolsó harminc métert kocogtam. Igyekeztünk minden ponton gyorsan pecsételni, ez nem mindig sikerült. Néhol sorba kellett állni, Három-kõnél ez három percet is igénybe vett. Nagyobb kajaszünetet Kukucso-hegyen tartottunk, ez sem lehetett több tíz percnél. Ami még lekötötte az idõnket az a Tar-kõrõl elénk táruló látvány volt. Még sosem jártam ott, ezért kicsit leesett az állam. Dél, Kelet és Nyugat fele nagyon messze el lehet látni, eszméletlenül szép a kilátás. Ricsinek igaza volt, már csak ezért is érdemes erre a túrára jönni.
Mivel nem használtuk az utakat, ezért a terep elég kemény volt. Szerencsére a Bükk nem a susnyás aljnövényzetérõl híres, de néha azért belegyalogoltunk a sûrûjébe. Csalán csípett, tövisek szúrtak, faágak csapkodták a fejemet. Olykor térdig merültem a fatörmelékekben, és alig bírtam kiráncigálni a lábamat. A két kilométeres szintemelkedést is megéreztem. A Virágos sár-hegy volt a legdurvább, az emelkedõnek csak nagyon nehezen lett vége. Mikor már hazafele mentünk, éreztem a lábamban, hogy ez nem egy szokványos harminc km-es túra volt.
Nagy eltévedésekrõl nem igazán tudok beszámolni. Igazából egy métert sem tettünk meg feleslegesen. Néha úgy éreztem, hogy túratársam pontosan tudja, hogy melyik két fa között kell lemenni a hegyrõl, hogy pontosan a másik hegyre jussunk fel. A csúcson lévõ pecsételõ oszlopokat is gyorsan megtaláltuk. Ricsi helyismerete érdekes szitukat produkált. Istállós-kõrõl két srác elindult lefele a Nagy Kopasz felé. Mi még eszegettünk-iszogattunk egy kicsit, majd az ellenkezõ irányba lassan leereszkedtünk. Felmásztunk Nagy Kopaszra. Én leeresztettem a fáradt olajat, Ricsi pecsételt, még ittunk is. Elindultunk visszafele, útközben összefutottunk a két sráccal, akik nagy sebességgel robogtak Nagy Kopasz felé. Már hozzánk se szóltak. Késõbb Tar-kõnél újra találkoztunk, ott már egyikük megkérdezte tõle: „Hogy lehet, hogy ti mindig elõttünk jártok, pedig én már hatodszor teljesítem a túrát?” Én Ricsire mutatva válaszoltam: „A srác nagyon otthon van a Bükkben, õ most van itt tizedszer.”
Már Tar-kõnél látszott, hogy elég jó idõt fogunk menni, innentõl már gyakrabban figyeltük az órát. Büszkés-hegy, Három.-kõ és Nagy Kõhát után leküzdöttünk a Kis Kõhát sûrû erdejét, majd ott is pecsételtünk a csúcson. Egy nap alatt hússzor a csúcson. Sikerült! :)
Bánkútra már a turistaúton sétáltunk be, 15.25-re. Másodikként értünk célba, egy salgótarjáni tájfutó srác elõzött meg minket öt és félóra körüli idõvel. Szép teljesítmény. A rendezõk elismerõen gratuláltak a nyolc órán belüli teljesítésért. Én mosolyogtam magamban: egyedül nem ment volna. Ricsi megkapta a kitûzõt a tizedik teljesítésért, én pedig az elsõért. A pohár szõlõlé, amit kaptunk, nagyon jól esett.
A Mátrabérc óta nem éreztem ilyen jól magam túrán. Nekem bejött a dzsungelharc, a hagyományos túrák mellett én ezt is szeretem. Ezért mindenkinek ajánlom a Bükk 900-at, de elsõre mindenképpen olyan túrázóval menjen, aki már járt néhányszor az útvonalon. Ha én egyedül mentem volna, akkor lehet, hogy még mindig ott bolyonganék. :)
Fotók: kep.tar.hu/piedcat/Bükk 900
pcat
|
