| padler | Túra éve: 2005 | 2005.08.22 16:38:09 |
|
|
Tátika – Rezi 15
9 óra körül érkeztünk Zalaszántóra. Az iskolával szembeni boltban történõ mozgalmi pecsétbegyûjtés (vár, román templom) után a hátsó bejáraton keresztül közelítettük meg a nevezés helyszínét. Senki nem volt elõttünk, így gyorsan elintéztük a procedúrát és egy alma felvétele után el is indultunk. Eddigre közel 200-an voltak elõttünk, döntõ többségüknek késõbb is csak a nyomait láttuk.
Zalaszántón hézagos volt a szalagozás (nem volt kötelezõ követni), de végül sikeresen kinavigáltunk a faluból. Kicsit megzavart, hogy az itineren említett rozsdás tartályt kerestem minden utcasaroknál, de ez az elágazás csak késõbb következett. A Sztúpához erõsebb emelkedõt követõen, egy szép erdei úton érkeztünk meg. Gyors pecsételés után körüljártuk az építményt, melyre egy festés lassan ráférne, majd a murvás kocsiúton, szép bükkösben folytattuk az utat. Ez idõvel erõsebben kezdett ereszkedni, majd egyenesen földúton, utána az erdõ melletti füves szekérúton haladtunk tovább. Egy újabb, ritkán használt szekérútra fordulva az elõttünk járók már letaposták a füvet, így érkeztünk meg a sümegi országúthoz.
Itt majdnem félrevezetett az itiner („átvágunk az aszfaltúton”), a valóságban szépen ki volt szalagozva, hogy jobbra, Tátikahidegkútnak kell menni. A letérésnél a forrás sajnos nem mûködik, szerencsére nem számítottam rá. A földúton haladtunk el két pihenõ személy mellett, akik utánam kiáltottak, így felismertem HEV-et és Csillát, akikkel még márciusban találkoztam egy túrán. Egymást kerülgetve haladtunk a Tátika csúcsáig, közben volt néhány keményebb emelkedõ, de nem volt olyan vészes, mint amire számoltam. A pontõr a K és a KL elágazásánál lévõ padon vert tanyát, és mindenkinek lelkesen magyarázta, merre kell menni. A kecskés pecsét mellé ropit kaptunk szolgáltatásként.
Felmentünk a várba, melyen dolgoznak, átbóklásztunk az anyaghalmokon a kilátási pontra, sajnos csak Zalaszántó irányába lehetett látni. Ettünk, majd visszaindultunk a pont felé. Lefele HEV-ék úgy elléptek, hogy legközelebb csak a célban láttuk õket, bár állítólag nem sokkal elõttünk értek be. A ponttól egy rendkívül susnyás rész következett néhány kidõlt fával nehezítve, azonban szerencsére az elõttünk lévõk ezt is letaposták. Jelzések és szalagok is voltak, de az utat a tt nélkül nagyon nehéz lett volna megtalálni. Végül leértünk a Tátika alján futó dózerútra, de innét még relatív sokat kellett menni a célig.
A jó minõségû útról az általam vártnál hamarabb le kellett térni, és elõször járatlan majd valamivel jártabb szekérúton mentünk a falu határáig. Ez elvileg a K+ volt, de a jelzés, illetve a kísérõ tanösvény pöttyök többször eltünedeztek. Az út során több halomsírt is láttunk, ami érdekesebbé tette a szerintem kicsit unalmas szakaszt. A falu szélétõl felbaktattunk a fõútra (Tátika és a cél között is lehetett kb. 50 m szint), majd már csak be kellett sétálnunk a célig.
A célban emléklapot és a Sztúpát ábrázoló kitûzõt kaptunk, a rendezõk gratuláltak és érdeklõdtek a véleményünkrõl is. Nekem összességében nagyon tetszett a túra.
Egy elsõbálozó
|
| |
