Túrabeszámolók


Bartina

LillaTúra éve: 20092009.01.19 14:17:54
Bartina 30

A túra elõtt 3 illetve 2 nappal még nem gondoltam volna, hogy eljutok a túrára. Ugyanis a szerda és a csütörtöki nap csak busszal tudtam eljutni a munkahelyemre (jelentõs késéssel), az ónos esõk miatt. Kocsival esélytelen volt közlekedni, hisz csúszkált össze-vissza. Péntekre viszont stabilizálódott a helyzet, így már tudtam használni az autót. Szombatra meg már tökéletesek voltak az útviszonyok, leszámítva a Pécs és Mecseknádasd között elterülõ hatalmas ködöt.

Természetesen most sem ért rá senki az ismerõseim közül, ez a január 3.-i Téli Mecseknél is így volt, úgy látszik ez a 2009-es év már csak ilyen. Nos, hát nem maradtam otthon, mert kedvem volt túrázni, s a szekszárdi-dombságban pedig sohasem teljesítménytúráztam.

Szekszárdhoz sok jeles, bár kissé szigorú események kötnek, mint pl. megyei iskolai versenyek, központi kémia, biológia érettségi (ez a mostani emelt szintû õse), angol nyelvvizsga, és egy többszöri nekifutásra sikeredett vizsga - autóvezetés városi. Az utóbbinak már lassan 8 éve, mégis beérve a városba hevesebben kezdett verni a szívem, Vacak meg csendben aludt mellettem. Majd kis idõ után megtapasztalom, hogy nem is olyan forgalmas ez a város, nem is olyan bonyolultak az utcák, és nagyobbak a parkolóhelyek mint 8 éve. Hát, tényleg számítanak az évek meg a rutin. Nos, a rajthelyre 9.30-ra értem be, majd onnan a 9.45-ös busszal vittek ki minket Kakasdig. Vacak még életében nem utazott buszon, de szerencsére nem volt gond, úgy ült, mint akit leragasztottak. Rajta kívül még volt egy törpesnauzer, õ gazdájával együtt Pestrõl érkezett. Õk is gyakorlott túrázók voltak.

Kakasdon lefényképeztem a templomot, majd elindultunk föl a Várhegy-tetõre. A jelzések jó sûrûen voltak felfestve, sõt, az egész túra alatt szépen ki volt táblázva a helyes útirány. Egyszer sem tévedtem el, még egy métert sem mentem potyára. :)

A Várhegy tetõi lyukasztás után következett Ladomány, majd Honigpuszta. A honigpusztai-halastó szépen be volt fagyva. A következõ pont Grábócon volt. Itt utoljára 15 éve voltam, amikor Szálkáról gyalogoltunk át egy nyári rajztábor szervezése alatt. 15 év alatt semmit sem változott a falu. Jó volt újra itt lenni, eszembe jutottak a régi gyerekkori emlékek.

Grábóc után pedig ismerõsökkel találkoztam, teljesen véletlenül értem õket utol. Õk Bonyhádon szoktak falat mászni, onnan ismerem õket, meg persze túrázni is járnak rendszeresen. Csatlakoztam hozzájuk. Velük is volt egy kutya, õ még kölyök volt, 9 hónapos. Vacakkal hamar összebarátkozott, majd végig rohangálták a túra hátramaradt részét.

A szõlõs részeknél sajnos eléggé le volt fagyva a betonút, s ott sajnos sikerült egy nagyot esnem. Kissé bevertem a fejem, meg a könyököm, de nem lett komoly baj, folytattam az utat, de már kissé óvatosabban. Szóval nem rohantam a jeges úton.

Az utolsó pont is lyukasztós volt, akárcsak az elsõ. A célba sikerült sötétedés elõtt beérnünk. Összesen 7 óra alatt sikerült teljesíteni a 26,4 km-t. A célban ettünk finom zsíros kenyeret. A kitûzõ, amit kaptunk, nagyon szép és ötletes, tetszik. :)
Felfedeztem egy plakátot, ami a "Tolna megye teljesítménytúrázója" mozgalmat hirdeti. Gondoltam, belevágok, ha már "baranyatúrázó" vagyok, akkor már legyek "tolnai" is. Úgyis félig tolnai, félig baranyai vagyok (eredetileg simontornyai, 2 és fél éve lakom Pécsen), meg a 2 megye szomszédos, tehát a túrák megközelítése nem nagy távolság.

Hazafele ismét megült a köd, de már olyan szinten, hogy alig láttam valamit. Vacak ismét bealudt, még horkolt is. :) Alig vártam, hogy hazaérjek, a köd miatt a hosszú volt az út. A túra tetszett, megyek jövõre is...