Túrabeszámolók


Margita

laslowTúra éve: 20092009.02.09 10:54:45
Mivel korábban nem voltam még Margitás rendezvényen kicsit meglepõdtem, látva a különféle távokon nevezõ tömeget a versenyközpontban. A szervezõk azonban nagyon rutinosan kezelték a népet. Több ponton is lehetett nevezni, regisztrálni, és az elõkészület sejtetni engedte, hogy a célba érõk nem az éhkoppot nyelik majd. De mindenek elõtt érdemes megemlíteni az egyesület honlapját is, ami kissé puritán ugyan, de gyorsan, egyszerûen meg lehetett találni minden szükséges információt és, ami nem mellékes egy nagyfelbontású térképet is. Ezt akár A/3 méretre is fel lehetett nagyítani minõség romlás nélkül. Tanulmányoztam is, ahogy kell, mert mumusom az eltévedés. A központban volt lehetõség az öltözködésre, el is idõztem a helyiségben, amíg a Nicoflex szag taccsra nem tette a szaglószervemet. Meglepetésemre rajtszámot is kaptunk. Valamiért ez nem dívik a terep ultrákon, pedig ha másra nem is, arra mindenképpen jó, hogy a civil lakosság figyelmét felkeltse. A számozott flepnivel spékelt embereket, ugye, jobb kerülni.
A 9 órai rajt elõtt korábban sehol sem tapasztalt tömeg gyûlt össze a szent villanyrendõrnél. Elõször azt hiszem õk jórészt túrázók, de valaki felvilágosít, hogy bizony itt mindenki nekirugaszkodik a futótávnak. Ezek után senki sem állíthatja, hogy nem tömegsport a miénk. Az izgalom a tetõfokára hág az elektromos segédeszköz zöldet kacsint, átkocogunk a zebrán és nekilódulunk a távnak. Kicsit hûvös van így jól esik iparkodni, hamarosan már a korábban elindult gyalogosokat kerülgetem. Ez viszonylag könnyen megy, mert a szép szóra a legtöbben udvariasan reagálnak, de akad néhány túrabotos biliárd bajnok is a csapatban. Szerencsére senkinek sem sikerül piros lukat lõni a fehér golyóból, de sajnos sokszor ez az óvatosságnak köszönhetõ. Nagy áldás a túrabot, de ha valaki a hóna alatt hordja nem ártana odafigyelni is rá. Jól esõ tempóban sikerül kocogni a település határáig. Itt gyorsan szétkuksizok kik is vannak körülöttem. Hajduska Balázzsal már meccselgettünk korábban is a másik boly-tag (mint pacsizás után kiderült) Sebestyén Zoltán. A terepre érve Balázs átveszi a vezetést, majd az elsõ pontnál végzett szerencsétlenkedésem után Zoli is elhagy. Felzárkóztok mögéjük, kihasználom az itatást az Istállóskastély elõtt, és iparkodunk tovább. Viszonylag jó lehet haladni, mert a talajt még nem olvasztotta fel a nap, csak a jeges foltoknál kell ugrálni. A triónk összeáll, mint a tejbegríz és mintha lassulnánk. Gondolom beállok az élre, próba szerencse alapon. A rendezõk ténykedését dicséri, hogy a pályán kiválóan el lehet navigálni. A turistajelzések, mindenhol láthatóak, a rizikósabb részeken pedig szalagok mutatják az irányt. A turista pontok elõtt 150 méterrel feliratok figyelmeztetnek, így nem a bélyegzõ helyen kellett elõvakarni a bélyegzõlapot. Gyûrve a kilométereket a Margita csúcsára kereken 1 óra alatt értünk fel. Nem is rossz tempó, és ekkor már Balázst nem látom. Zoli viszont rám ragadt, mint egy héttel korábban a tavaszi-takonykór. Lehet, hogy a forralt bor itt is segítene? Tûzés tovább, és mivel a srác nem akar letúrni az útról, igyekszem jobban szétpillázni a tájban. A maga csendes módján kellemes hely a gödöllõi dombság. Nincsenek nagy szintek (gondolom ennek is köszönhetõ az induló tömeg), akácos jellegû növényzet, nem épp az én mûfajom, de kietlennek végképp nem mondanám. A Margitáról nagyjából végig lejt a pálya egészen a 30-as útig ahová kb. 35 perc alatt érünk le. A Domonyvölgyi pontnál Zoli veszi át a vezetést, nagyon jól nyomja a tempót, de igyekszem a sarkában maradni. Így heccelve egymást kicsit el is csûrjük a pályát. Teszünk egy vargabetût ekkor tûnik fel újra Balázs mögöttünk nem sokkal. A rövid aszfaltos rész után ismét vissza az erdõbe. Nem vagyok százas az irányban, de Balázs magabiztos mozgásán látom, hogy õ igen. Átmászunk a létrán és megérkezünk a sárba. Na bumm… Sárra eddig is számítottam, de jórészt löszös jellegû talaj szinte kényeztetett minket. Itt viszont jött az iszapfürdõ. Valamit változtatni kellene a rugaszkodási technikámon, csetlek-botlok, rugdalom a vádlimat. Balázst nem nagyon hatják meg a körülmények, nagyon ügyesen utolér, elhagy és hamarosan már csak a hátukat látom a srácoknak. Gondolom, nem stresszelem magam. A csúszós részeken takarékon pörgetek, aztán majd ráteszek egy lapáttal. Néhány kili után úgy látom, ez a taktika mûködik. A talaj szárazabbá válik. Na most, és tényleg csökken is köztünk a távolság. Aztán egy újabb dagonya. Váltsunk csak vissza. Kissé megtörve érek ki egy aszfaltos részre. Itt az esõ is rákezd csendesen. Elég lomhának érezem magam és nem kell sokáig analizálnom a helyzetet, hogy rájöjjek mi a gond. A viszonylag rövid táv miatt nem hoztam frissítõt magammal. Arra alapoztam, hogy majd iszok az ellenõrzõ pontoknál, de a játék hevében errõl elfeledkeztem. Ennek pedig itt a gyümölcse: merevedés, savasodás, lassulás. Hiába, aki az alapokról elfeledkezik, magára vessen. A Kõkeresztnél iszok egy teát, tuti módon elõre kitöltve kellemes, iható hõfokkal. Végre egy kis igazi emelkedõ az erdõben, legalább van mire fogni a lassulást. Továbbra is jók a jelzések, a cserjés elõtti létrával közelebbrõl is megismerkedek. Szlalom a cserjésben, ahol már látni a vasúti töltést. Újabb pont, majd a településen belül tovább. Itt az elsõ alkalom, hogy nem találom az irányt, de pár pillantás a térképre és kocogás. Kicsit feldob, hogy az elõzõ este memorizált utcaneveket újra látom. A 10. pontnál szõlõcukorral kínálnak, elfogadom. Lassan beérek Gödöllõre. Az egyetemi részen egy kanyarnál túllövök a célon, majd egy rendõrautó fékez elõttem. Vicces. Megáll a zebrán, a srác kiugrik, és telefonnal a fülén eltûz egy kisbolt felé. A jelzés egyébként a településen belül is jól követhetõ, a cél-kapu pedig egy kanyar után meglepetés erejével hat. Balázs és Zoli már 5 perce ott pihen, kár hogy kimaradtam a befutásból, de majd talán majd egyszer.
Mire a parkból átballagtunk a központba, már vártak is minket az oklevéllel, kitûzõvel, sõt névre szóló éremmel. Csúcs ellátás, és akkor még a lányokról szó se esett. Kellemes gesztus, hogy korosztályos eredményeket is hirdettek, gondoltak ránk, az idõsebb generációra is. Jó móka volt a Margita 40, jövök jövõre is.