Túrabeszámolók


Margita

VagdalthúsTúra éve: 20092009.02.17 08:23:28
Téli Margita Terepmaraton

A tavalyi Kinizsi 100 óta nem akartam még ennyire valamit, mint ezt. Sohasem futottam még terepmaratont, simát sem, a tavalyi Zöld 45 és a Hegedûs Róbert-emléktúra (27 km) volt, ami inkább kocogós volt, mint gyalogos, s az utóbbi 1-2 hónapban váci és környéki terepfutásokkal jégen, sárban, vagy ateszkinggel közösen 2-3 Szigetkör formájában készülgettem, meg néhány kiló mínusszal, ami ugyan már november végére-decemberre megvolt (92-rõl 84-re), de az ünnepek alatt gyakorlatilag minden visszajött :-) Ma reggelre azért 85-tel mérlegeltem.

Az elõjelek mindent ígértek, csak jót nem. Gyomorproblémákkal keltem, aztán Vác és Máriaudvar közt vissza kellett fordulnom, elromlott a Bp-Szob vasútvonal sorompója, tartósan lezárva. Áááá, pedig a tervezettnél késõbb indultam, kerülhetek Vácduka felé. Veresen ilyenkor nagy piac van, nem könnyû átmenni rajta. A rajtban nagy sor, szerencsére elõneveztem, mondták, a futók másik asztalnál indulnak. De jó! Illetve majdnem. Hiába voltam 1-es rajtszámú, neveztem elõ decemberben, csak sikerült Péterbõl Gáborrá lennem, sajna rosszul regisztráltak, így az érmemre is azt gravírozták. Mondtam, akkor inkább kérek majd névtelent, jó az teljesen, de én Péter vagyok, kérem!

Rajt: az ismerõsök felsorolása lehetetlen, szerencsére sok volt, kutyával egyeztetjük: mindketten kolbászt reggeliztünk. Igen, én is, a hascsikarások ellenére :-)

RitaB, berzso, drakulady, szirteyzsu, akikkel együtt megyünk Máriabesnyõig, aztán sz_zsuval alkotunk hosszú ideig stabil párost. Aszfalt, jó az :-) Sejtettem, hogy az enyhülés-nyolcszáz fõ kitapossa a terepet kombó majd kedves sarat csinál, de sokáig nincs vész. Az elsõ ep. elõtti ponton, az emelkedõn nincs mese, gyaloglás, úgyis összeérünk a gyalogosokkal (mirõl beszélek... két éve ez a túra volt az elsõ gyalogos negyvenesem...) Aztán meglepõen jól futható a lefelé a forrás környékén, ráfordulunk a betonyra, beér b_feri, gondoltam, innentõl maradok magamra, de úgy voltam vele, amíg bírom, megyek velük, õk azért rutinos csókák. A terv az volt: ha a félmaraton meglenne 3 órán belül, akkor a maradék 20 km-t elég lesz 5-ös átlaggal lenyomni, az pedig sima gyalogtempó. De még a Margitára is jó idõben érünk, közben a Pap Miskás sportszelet is lemegy, jót is tesz, miként a babatpusztai multivitaminlötty, meg finom is. Margitától lehet megint tolni, még mindig megy, hurrá. Pont ez volt a titkos célom, hogy az elejét jól vinni, hogy a végére a tudat, hogy még mennyi idõm maradt, nem csak fizikailag, hanem fejben is jól jön, és ez talán még nagyobb érv, mint az erõnlét. Domony felé közeledünk, elered az esõ, közben vándorköszörûs spontán ropiját rágcsálom kocogva, kb. mint egy sertés. Közben, bár végig az volt bennem, inkább tervezzek alul, alázattal álljak hozzá, mintsem nagy mellénnyel és visszaüssön, már kezdem áttervezni a mûsort: lehetne ebbõl 6 órás teljesítés is ezzel a tempóval... azt tudtam, hogy a második fele húzósabb lesz. Mindenesetre Feri megnézi: már féltávon túl vagyunk, 20,6. A vekkerem szerint pontosan 11:30, azaz 2,5 órás menetidõ addig, márpedig az órám mindig siet 2 percet, hiába, Volánbusszal járó ember vagyok, jól jön ez, ha menetrendhez kötött az alany. 11:45-re érünk Domonyvölgybe, ekkor már nemcsak elhiszem, hanem tudom, hogy meglesz. Nápolyi, tea sebtiben, Hardi Laci Unicummal kínál, ez bizony futás közben nem szerencsés, kocsival is vagyok, a szívem szakad meg, hogy egy kedves ismerõst vissza kell utasítsak :-)

Na, innentõl jött a málházós etap, úgy a következõ pontig. A terepfutás már inkább gyalogtúra-jelleget öltött, elõször csak a felfelé, késõbb a sár miatt. A Kõkeresztig bizony nem sokat szaladtam, de más sem, ahogy láttam, legalábbis a körülöttünk lévõk közül. Hosszú, monoton szakasz, néha bele-bele kocogtam, de nem az volt a jellemzõ. Maga a Juharos jó volt. A piros háromszög mászása elõtt nápolyi-tea a ponton, közben a másik fél Mars csokim is letoltam, és a hatás sem maradt el, ahogy eljött a szintút, mindhárman elkezdtünk tartósan galoppozni, a következõ pontig. Magamban már kezdtem mosolyogni, mert már az is biztosnak tûnt, hogy 6 órán belül leszek-leszünk. Sõt. A gépszíj és a kisördög együttes erõvel kezdtek tovalökni: megvan az esély az 5:30-ra. Máriabesnyõn és az egyetemi erdõn át már csak keveset gyaloglunk bele, hogy õszinte legyek, minden voltam, csak friss és fitt nem, közben éreztem, hogy a Futóbolondokos technikaim már kidörzsölt, le kellett volna ragasztani, rutintalanság, hiába, és aztán a réten megláttuk a célt, merthogy odahozták, és ez azt eredményezte, hogy az utolsó nekirugaszkodás nyomán Zsuzsi 5:27:55, én 5:28:00 statisztikával zártam. Feri a gyalogosra nevezett, így neki volt még hátra a hiavatalos távból is egy szakasz az oskoláig. Én pedig mikor ráírták a lapomra ezt a számot, kezdtem felfogni, hogy anyámaddelaházat, ezt még remélni sem mertem.

Köszönöm nagyszerû társaimnak, akik húztak, s akikkel volt szerencsém együtt haladni, asszonykámnak pedig, hogy tolerálja, hogy az ember mindig valami újabb hülyeséget talál ki magának, amit el kell érni, és punktum.

A célban nagy társasági életet volt módomban élni, sok remek emberrel találkoztam ismét, a két ponton csöppet véres narancssárga Kalenjit levettem, emberi formába öltöztem, és az éremmel a nyakban tartózkodtam és diskuráltam, mert örültem, no :-) Sõt, most is.