Túrabeszámolók


Zöld túrák (Budai-hg)

csibaTúra éve: 20092009.02.28 20:22:56
Zöld 45

Idén másodszorra vágtam neki ennek a túrának. Most Bella és Karesz társaságában, majd Virágos nyeregtõl egyedül a célig. Tavalyihoz képest teljesen más arcát mutatta a természet. Most minden havas volt, ami az alsóbb részeken inkább már latyak és sár formájában jelentkezett. Gyors tempót terveztem, és nagyjából sikerült is tartanom. Egy hátráltató tényezõ volt, hogy a múlt heti LeFaGySz-on szerzett térdfájást nem sikerült kipihennem, és itt már szinte az elején jelentkezett, és folyamatosan végigkísérte utamat kisebb – nagyobb fájdalmakkal jelezvén.

8:10-kor neki is vágunk a távnak. Az emelkedõk jól mennek az elején, szinte felszökkennék rájuk. Csak sajnos az idõ nem olyan baráti. Fent a magasabb pontokon kilátás = 0 a köd, felhõ miatt. Lefelé vezetõ szakaszok inkább a csúszkáláshoz jobban hasonlítottak.

Virágos nyergi pont hozza a szokásos formáját. Az a „kocsma” csodálatos, amit fõleg a hangulatával és személyzetével ér el. Solymár felé iszonyat nagy a sár, de ezt kell szeretni. Solymáron a pont most a tavalyihoz képest másik kocsmába került, ezt majdnem be is nézem, de úgy látszik, ragaszkodnak a jó füstös helyhez. Ez sajnos idén sem lett más. Itt most kaja nincs, pedig már rákészültem egy jó kis zsíros kenyérre. Ellenben, ami Nagykovácsin, a plébánián fogad minket, felülmúlja minden elképzelésemet. Terülj – terülj asztalkám. Sokat itt sem idõzöm, menni kell, ha jó idõt akarok. Fölfelé egész jól megy, bár az eleje a Zh-ig igen kellemetlen. Fent a kilátásban nem lehet gyönyörködni, de ezt kárpótolják a pontõrök csokival és vízzel, meg ha jól láttam volt valami tüzes víz is. Lefelé csoszogós mozdulatokkal haladok elõre, mert igen csak fáj már a térdem. Megcsodálom ismét a fenyõfának álcázott antennát. Örömmel látom, hogy a fa tolvajok még nem estek neki.

Létra mászás, kutya ugatás, majd szalagos rész jön. Innentõl szinte ugrásszerûen romlik a talaj minõsége. A pont után meg katasztrofális. Úszni könnyebb lett volna, de innen már „lefelé a szar is gurul” stílusban kocogást próbálok imitálni, de nem igen akaródzik összejönni.

Hamarosan Budakeszi – aszfalt – majd kocsma. 16:10, kereken 8 óra. Végül is ezt szerettem volna elérni. Bent még lecsúszik egy sör, közben Karesz is befut, majd hazazötyögünk a buszon.

Jó kis túra volt ez, és szerintem a tavalyihoz képest jobb volt a rendezés is. Ráadásul most a kitûzõm is más színû lett. Szóval gratulálok a rendezõi csapatnak és valamennyi távon indulónak!


Adatok (GPSmap 60CSx & STRM_HUN):

- táv: 43,76km
- szint: 1380m