Túrabeszámolók


Bükki kilátások

laslowTúra éve: 20092009.03.10 08:02:10
BükkiKi 2009.

Szilvásvárad felé buszozva mindig beugrik nálam egy szituáció: girnyó, kopasz, unszimpatikus pasas próbál feljutni a délelõtti járatra jópár évvel ezelõtt. Naivitását misem tükrözi jobban, mint az, hogy ötezressel próbálja rendezni a jegy árát. Szegény sofõr elhûlve néz, mibõl gondolja valaki, hogy reggel már tud visszaadni ekkora címletbõl. Néhány szó a párbeszédbõl: És késõbb? Nem lehet. Esetleg a célállomásnál? Nem lehet. Ha elmegyek felváltani megvár? Nem lehet. A pilóta arcán minden egyes fejcsóválással látszik csalódottsága az emberiségben, mindazokban, akik próbálnak potyázni, sumákolni ezzel veszélyeztetni munkahelyének létét, családja biztonságát. Végül a girnyó leül egy padra, megköti a futócsukát, és a hegyeken át kikocog Szilvásra. Így is lehet valakibõl ultrafutó.
Jelen esetben a korábbi esõs napok után meglepõen kellemes idõjárás fogadott minket az indulás helyén. A Bükk csúcsai körül felhõket fújt az intenzív szél. Helyiként nagyjából tisztában voltam azzal mire számíthatok, de egy héttel korábban, fentebb még a térdig érõ friss hó sem volt ritkaság. A rajtnál a papírmunka gyorsan lezajlott az elõnevezés után pedig csak egy aláírásra volt szükség. Majd Imaro beírta a rajtidõt és Repivel nekivágtunk a távnak. Õ már az elején jelezte, hogy komótosabbra veszi a figurát, hagyott ellépni. Az elsõ egy-két km nagyon hasznos volt, mert utána már nem kellett különösebben foglalkozni a cipõk tisztaságával. De a Kelemen széke felé közeledve egyre alkalmasabbá vált a terep a szemlélõdõ kocogáshoz. Volt is mit nézni, mert bár párás, felhõs volt az idõ szépen el lehetett látni a Szalajka irányába. A Katona-sírok után pazar szerpentin vezetett tovább, majd egy varázslatos fenyvesen az Õr-kõ rétre bukkanhattunk. Innen az Õr-kõre jutás a sárnak köszönhetõen kicsit zûrös volt, de megnyugtatott a tudat, hogy lefelé sem lesz jobb. Az Õr-kõ csúcsán a bélyegzés mellett érdemes volt átkuksizni a túloldalra, ott ugyanis látszott a Vár-hegy, hellyel-közzel a célpontunk. Tovább a kék jelen a szokásos ugróiskola, fõleg az ördögszántásos részeken. Kicsit kamikaze akció volt itt futás közben öltözködni, de a hideg szél miatt érdemes volt felkapni a széldzsekit. A Cserepes-kõ barlangjához pont 1 óra alatt sikerült felpilickáznom. Innen a továbbjutás mindig macerás, most sem ment egyszerûen, de csak kisebbet huppantam. A kék jelzésen haladni egyébként elég kihívás. Nagyon figyelni kell az épphogy látható ösvényre, az akadályokra és a jelzésekre is, hogy le ne térjen az ember az útról. Könnyû bakizni, mert bár a turistajelek elég gyakran követik egymást, és a felfestés is viszonylag friss, a vékony fácskák még a pár méterre lévõ jelzetteket is könnyen eltakarják. Egy helyen kicsit túl is lõttem a célom. A Cserepes-kõ környékérõl nagyon szép panoráma tárult elénk. Itt találkoztam egy párossal, akik még a táv elsõ néhány száz méterén betoldottak egy másfél órás kunkort, de láthatóan nem bánták különösebben. A széldzseki egyébként hol áldás volt, hol teher. Ahol szeles oldalon jártunk nagyon jól jött, máshol viszont csak belepunnyadt az ember. Az Õserdõ elõtti mászásnál el is csomagoltam, Az erdõ szép volt, a kidõlõ fák rombolgatják az õket védõ kerítést. Úgy látszik, nekik is van véleményük. Következõ pontunk a Tar-kõ volt, ahol ismét érdemes volt szétnézni. És megérte öltözni is, mert a szél istenesen hûtötte a kedélyeket. Néhány srác egymást fotózta, de nem vártam meg a végét, ugyanis elég az operatõr horrorisztikusan tolatott háttal a panorámának. Kocogás tovább. Néhol látszott: bizony itt egy héttel korábban még kemény tél volt. Magas hókupacokon, hófoltokon, majd egybefüggõ havon kocoghattunk át. Hüledezésemet fokozta, amikor láttam, hogy egy srác rövid felsõben nyomul. Na, így is lehet kemény valaki. A Nagymezõ felé haladva több túrázóval is összeakadtam, kicsit beszélgettünk, majd kihasználtam a mûút elõnyeit, és a csordogáló részeken cuppogó cipõben rátettem egy lapáttal. A Vörös Meteor síházban majdnem teltház volt és kiváló hangulat a zsírosdeszka partyhoz, de én beértem egy teával és Fekesz cimboránk bíztatása mellett iparkodtam tovább. Visszaérve a Nagymezõi elágazáshoz Repi jött velem szemben. Lendületes mozgás és örök mosoly. Átkelés a Nagy Mezõn, rövid aszfalt és ismét vissza az erdõbe. A Keskeny-Bükk nagyjából végig lejtõ kellemes, kissé az Endor holdjára emlékeztetõ hely. Egy srác kereste a nyolcas pontot. Nem teljesen értettem a problémáját, mert pontosan ott volt, ahol az itiner jelezte. Errõl érdemes megjegyezni, hogy szerintem nagyon jól sikerült. Egyszerû, kicsi, áttekinthetõ, színes, annyi infó van rajta, amennyi kell. Örülnék, ha versenyeken ilyesmivel nyomulhatnánk. Megyehatár, Pazsagi erdészház, az emukat most is meg kellett nézni. A pazsagi rész után a kék kereszt jelzés frissen festve nagyon jól követhetõ, egészen a Hór-völgyi pontig, ahonnan viszont jött az Ódor-vár felé mászás. Rövid, de nyögõs kis emelkedõ, jobb gyorsan túlesni rajta. Fentebb az ösvény mellett egy forrásból ömlött a víz. Örömmel töltöttem fel a kulacsomat, ma már tudom: hiba volt, de nem vettem észre a Nem Ivóvíz táblát. Az Ódor-vár csúcsán lukasztás és több érdeklõdõ turista. Kicsit beszélgettünk mi is ez a nyüzsgés, hátha õk is beszállnak jövõre. A Völgyfõ-háznál teljes ellátás és két daliás tûzoltó. Innen már a jól ismert Török-úton visz az út a cél felé. Kellemes, jól futható hely, ahonnan több helyrõl kiváló panoráma nyílik Felsõtárkányra, de akár túránk kezdõ csúcsai is láthatóak. Egy triót érek utol, az álomarcú lányt ketten már kísérik, én túl félénk vagyok beállni harmadiknak. A lemaradáshoz meg kicsit hûvös van, tehát nincs más út, mint elõre. Az utolsó nagy kilátás a Kövesdi-kilátó. Ezúttal nem hazudtol rá a nevére tényleg ellátni Mezõkövesdig. Innen már csak lejtõ, de az saras. A célban pedig bélyegzés, kitûzõ és oklevél dukál a tea mellé. Pazar kilátásokban bõvelkedõ túra volt újra a Bükkiki, ezúttal az idõjárással is szerencsésnek mondhattuk magunkat. Remélem, mindenki olyan jól érezte magát aznap, mint én.