Túrabeszámolók


Téry Ödön emléktúra 50/25/20

frinyoTúra éve: 20092009.03.22 16:09:11
Hideg volt a reggel, de hamarosan felmelegedtem. Már majdnem felszálltam a HÉV-re amikor rádöbbentem, hogy otthon hagytam a pénzemet és az irataimat.Ez egy kb. 1500 méteres futást erednényezett. Rózsavölgyi ezen a távon bronzérmet nyert a római olimpián. Én--természetesen--sokkal gyengébb idõt futottam, de ez is elég volt arra, hogy a következõ HÉV-et elérjem, és Rózsavölgyi kedvenc távja után a hûvösvölgyi rajthelyre siessek.
A hivatalos rajtidõ után pár perccel értem oda, de a tavaly 20 éves fennállását ünneplõ Téry Ödön T.B.T. rendezõi jóval toleránsabbak annál, hogy ilyen apróságon fennakadjanak. Villámgyors adminisztráció után, remetei magányban meneteltem a Máriaremetén felállított elsõ ellenõrzõponthoz. Pont hozzáláttam volna a távozáshoz, amikor jött Bajári Pista, ezért egy üdvözlésnyi idõre maradtam még.
Hihetetlen mennyiségû tõzike /mások szerint hóvirág, mindegy, ugyanaz a család/fogadott a Remete-szurdokban. Akár nekem volt igazam, akár nem, a látvány káprázatos! Késõbb aztán egy szomorúbb kép zavarta meg lelki békémet.A túloldalon, a sziklaüregek elõtt, korunk remetéi, a hajléktalanok szárítgatták ruháikat.A Remete-hegyre vezetõ kaptatóhoz értem, s itt örömmel fedeztem fel az odvas keltikéket, amelyek lila-fehér színkombinációjukkal mintha az UTE tegnap esti gyõzelmét köszöntötték volna. Felérve, mindenki megállt gyönyörködni a kilátásban, részben taktikai megfontolásból , így legalább kiliheghettük magunkat.
Magányos menetelésemnek Farkas Elekkel való találkozásom vetett véget, Klotildligetig együtt mentünk tovább. A következõ lehetõség a panoráma megtekintésére a Nagyszénás tetején adódott, még az esztergomi bazilikát is lehetett látni. Mindezt kellemesebbé tette , hogy most még a szél se vendégeskedett itt, úgy látszik, a holnapi Bia 25-re készül, ahol a sóskúti Kálvária-hegyen szoktunk vele találkozni.
Piliscsaba elõtt csatlakozott hozzánk Merza József, akinek gratuláltam kitûnõ, Budai Trappról szóló túrabeszámolójához. A Liget bisztróban, a"bisztró" szó eredetének megfelelõen, gyorsan végeztem, elbúcsúztam addigi társaimtól, mert a 18.15-ös buszt szeretném elérni. Elindultam hát a piros kereszten Pilisszentkereszt felé, igaz, elõbb még Pilisszántón is át kell haladni. Ennek határában egy kis lovarda áll, egy lány éppen nyeregbe pattant, mikor odaértem. Ilyesmire készültem én is, ha nem is pattantam, de egyenletes tempóban poroszkáltam a Szántói-nyereg felé.
A település felsõ határánál egy érdekes kilóméterkõre lettem figyelmes. Egy nyolcas van rajta, ám fektetve, mintha csak a véget nem érõ emelkedõre utalna. Balra felbukkant a hatalmas kereszt és a Szikla Sszínház bejárata sok-sok emberrel, az úton viszont sok-sok autó jött, így nagyon örültem, amikor rátérhettem a balra induló, erdei ösvényre.
A pilisszentkereszti Emma vendéglõhöz érve, Lévai Bélát és Molnár Gábort válthattam, õk éppen jöttek kifelé az ajtón. Leültem megenni a finom húslevest, megittam hozzá a nem kevésbé jól esõ "árpalevest", és elégedetten állapítottam meg, hogy jó a túra, a talaj se mély, sáros. Mészáros János pedig, aki a fõrendezõ, örvendezõ arccal bírálta el a sorra eléje kerülõ, Téry Ödön életére vonatkozó kérdõíveket.
A túra legkülönösebb élményét is itt élhettem át. Kint, az étterem ablakánál egy madár ugrált, röpködött, mintha be akarna jönni. Kérdeztem a bent ülõket, milyen madár ez, de nem ornitológusok gyûltek most össze, csak odáig jutottunk, hogy sas, gólya és strucc biztos nem. Kiderült, hogy órák óta csinálta ezt, a személyzet szerint egy lakásból szökhetett meg, eltévedt, és az ablak hasonlíthat hajdani lakhelyének ablakára.
Ezek után elindultam Dobogókõre,ahova erõsen dobogó szívvel érkeztem. nem a szintemelkedés viselt meg, hanem izgatottan vártam hogy a Matyi büfében elfogyaszthassam kedvenc almáspitémet. Szerencsém volt, az utolsó darabot vittem el.
Ádámmal váltottunk pár szót, amíg ráütötte lapomra az újabb pecsétet a múzeumnál lévõ ellenõrzõponton, majd jött a nagy meglepetés, A múzeum mögött egybefüggõ hómezõ volt, míg a másik oldalon--eltekintve néhány, szánalmas foltocskától--semmi.
Hóban taposva juthattam el a Rezsõ-kilátóhoz. Pont szemben látni a Szent Mihály-hegyet, balra tekintve Zebegényt, Visegrádot--többek között. A háttérben meg ott magasodik a Csóványos, meg is jelent lelki szemeim elõtt a majdani emléktábla szövege: "Nagy Zoltán emlékére, aki a 70. születésnapján mászta meg ezredszer a csúcsot." Dömöst is látni, errõl eszembe jutott, hogy indulni kéne.
Az Ilona-pihenõnél nem sütemény töltelékeként, hanem eredeti állapotában vehettem magamhoz az almát, és aztán kezdõdhetett az ereszkedés. A Szakó-nyeregtõl lehetett választani három út közül, én nem akartam a Téry útból Letéry utat csinálni, maradtam a piroson. Egy ideig egy békásmegyeri túratárssal mentem, aztán, mivel õ gyakran megállt fotózni, elbúcsúztunk azzal, hogy majd a busznál találkozunk. Körtvélyes elõtt azért még együtt néztük meg az 52 évesen elhunyt erdész emlékére állított kopjafát, de azt már egyedül nyugtáztam, hogy elõbújt a csészegomba, így hamarosan megjelennek az ehetõk is.
Dömös házait megpillantva, rájöttem, hogy van esélyem a 17.15-ös busz elérésére is, futottam hát a célig. Simán elértem, így a békásmegyeri srác helyett Sváb Lacival tárgyalhattuk meg a jól sikerült túra történéseit.