Túrabeszámolók


Téry Ödön emléktúra 50/25/20

piedcatTúra éve: 20092009.04.04 21:08:54
Téry Ödön emléktúra 20 km

Negyedik alkalommal indulok ezen a túrán, viszont elõször, amikor nem esik. Fura is volt reggel, mikor felkeltem, és csak a derült égboltot és a nap felkeltét láttam a konyhaablakból. Sehol egy felhõ. Ez teljesen feldobta a hangulatomat, és elhatároztam, hogy a goretexes cipõmet lecserélem a nyári futócipõre. Persze sár biztos lesz, de az még elviselhetõ. Mivel nincs csomagszállítás, így az öltözet elég necces, kicsit vacogok is a futócuccban, csak egy széldzsekit vettem fölé, mert több ruhát nem vagyok hajlandó magammal cipelni. Kevéssel 8 elõtt érek ki Hûvösvölgybe, ahol bár sokan vannak, gyorsan tudok nevezni. Úgy terveztem, hogy az elején kicsit sétálok, de piszok módon fázik a kezem, így azonnal kocogásra váltok. Az aszfaltra kiérve nagyon óvatosan haladok, puhán fogok talajt, igyekszem minél jobban kímélni térdemet, ami úgy tûnik egyelõre jól mûködik. Még a máriaremetei templom elõtt leelõz egy mountain bike-os csapat, szerintem fogunk még találkozni. Hajaj, de még hányszor. A szurdok bejáratáig 26 percre van szükségem, pecsét után végre jöhet a természet. Lazán kocogok felfele is, nagyon jól esik. A Remete-szurdokban egyre több a gyalogos és a montis. Figyelem a patakot, nincs benne sok víz, ami jó jel, viszont az átkelésnél mégis kell egy kicsit keresnem a lehetõséget, hogy ne legyen vizes a cipõm. Már a patak túloldalán visszaveszek a tempóból, pihentetem a futóizmokat, mászás következik a Remete-hegyre. Utolérem a bringásokat, nem csodálom. Fotózom, õk azt hiszik, hogy a szenvedésüket örökítem meg, pedig csak az emberfeletti teljesítményüket. Erre a hegyre még gyalog is emberes felmászni, nemhogy egy kerékpárral a háton. Teljesen lazán ugrálok felfele a sziklákon, úgy tûnik, hogy a kényszerpihenõ egy magasabb szintre helyezte az állóképességemet. Mikor felérek, jó visszanézni a jól ismert hegyekre. Már nagyon hiányzott egy kis terepfutás. Lefele gyorsabban haladok, a montisok beelõznek, aztán egy balos kanyar után látom, hogy igencsak rossz irányba mennek. Kiabálok utánuk, hogy srácok, a fára festett, jobbra mutató kék nyíl nem sorminta, hanem az irányt mutatja. Nem hallják meg, elporoznak egyenesen. Magamban mosolygok, egy söröm van rá, hogy én érek hamarabb Piliscsabára. A Zsíros-hegy lábánál kicsit kommandózni kell a fák között, mert az út járhatatlannak tûnik, erre a részre számítottam is. Becsorogok Nagykovácsiba, jöhet az egyik kedvencem a Nagy-szénás. Az elsõ emelkedõ elõtt a montisok újra megjelennek mögöttem. Már röhögnek. Felfele én vagyok a gyorsabb. Mivel szinte teljesen tiszta az idõ, páratlan a kilátás vissza a Budai-hegyekre és északra a Pilisre is. Nem is sietek, nézelõdöm, fotózom. Az emlékfalnál kapok pecsétet (1:36), majd felmászom a csúcsra. Innen már csak gurulni kell. Térdkímélõ sebességet választok, szerencsére a táj látványa is lassításra kényszerít. Leereszkedem a Kõris-völgybe, ami hozza a formáját, csodaszép. Rengeteg fát kivágtak, ami néhol kicsit technikássá teszi a terepen való mozgást, de alapvetõen barátságos az út. Érzem a levegõben a tavasz illatát, most már nincs mese, a tél nem fog visszatérni. Elérem a kerítést, ahol tavaly még mászni kellett a lépcsõkön, most viszont felfedezek egy nagy csapóajtót. Kicsit nehézkes mozgatni, de átküzdöm magam rajta. Aztán hátrapillantva két bringást látok közeledni, szerencséjük van, bevárom õket, és teljesen megemelem a csapóajtót, így néhány kellemetlen percet megspórolok nekik. Innen már csak be kell kocogni Piliscsabára, a település határában Rushboy-t érem utol, aki most nem fut, így van esélyem megelõzni. Letérek a jelzésrõl, mellékutakon haladok, amelyek többnyire földutak, ezzel is kímélem a térdemet. Az állomáson épp az orrom elõtt megy el egy pesti vonat. Befutok a sörözõ kertjébe, itinert leadom, ennyi volt. 2 óra 49 perc alatt meglett a bõ hegyi félmaraton. Otthon teljesen elképedtem, amikor a gép kiszámolta az átlagot, nyolcas fölött mentem, pedig nagyon igyekeztem visszafogni magam. A térdem néha bejelzett, és a végére kicsit keményebbnek éreztem a másiknál, de egyébként rendben van. Sör helyett kólát iszom, és mire kiülök a padra, begurulnak a montisok is. Én nyertem. Persze õk mennek tovább az ötvenesen, de gyanítom, hogy a dobogókõi emelkedõn se õk lennének a gyorsabbak. Még 12 óra sincs, amikor vonatra szállok, és elindulok haza.

Fotók