Túrabeszámolók


Hamahama túlélőtúra

Kona HossTúra éve: 20092009.04.09 14:15:27
V. Hamahama túlélõtúra – Salgó 2009.

Pénteken négy óra autókázás után érkeztünk meg a bázisra Karancslapújtõre. Ahogy a polgármester úr is elmondta a túra megnyitóján, ha eddig nem tudtuk, hol van ez a kis település, most már tudni fogjuk. Igaza volt! 22.47-kor elrajtoltunk és a Z jelzésû úton akartunk lefelé megindulni Pécs-kõ irányába, de valahogyan a sok Z+ jelzésû utakon úgy eltévedtünk, mint a huzat. Azt sem tudtuk hol vagyunk. Közös megegyezés után visszabandukoltunk a bázisra. Többen értetlenül néztek ránk, hogy miért is visszafelé megyünk. Megvan a templom, fõút, na akkor induljunk neki újra, most már a biztos úton haladva elõre Salgótarján felé. Jó kis séta volt így lassan már éjfél felé járva, viszont nagyon kellemes idõ volt. Viszonylag hamar beértünk a városba, ahova többen is ezen az útvonalon mentek. Kis városnézés, egy-két õrizetlen pont felkeresése, majd a PS jelû út megtalálása után nekiveselkedtünk felmászni Pécs-kõre (542 m). Itt már elég sokan várakoztak, pihentek. Menetlevél igazolás után várnunk kellett picit. Viszont, ahogy meghallottuk a többiektõl az 50 pontos kérdések témakörét, úgy döntöttünk haladjunk csak tovább. Nem vagyunk otthon a hegymászós alkatrészes témákban. Viszont! Ha valami klímaszerelõs kérdés lett volna, nyert ügyünk lett volna! Na mindegy! Ezt buktuk! Elõbb a S majd a K turista útvonalon haladva tovább ismét jó kis séta elé néztünk. Próbáltam diktálni a jó kis tempót, de Robi – mivel aznap hajnal 4-kor már Pest felé tartott melóügyben – elég fáradt volt, mindenáron aludni akart volna legalább egy órácskát. Nagy nehezen rábeszéltem, hogy legalább várja meg, amíg felkel és sütni kezd a nap, kb. addigra elérünk a Szilvás-kõi ep-hez és ott majd kollektíve alszunk egy keveset. Persze közben Misónak és nekem is jöttek – mentek a holtpontok, már a végén én is azon kaptam magam, hogy csak megyek lassan lecsukódott szemekkel, monoton tempóban. Ezen a szakaszon nem is nagyon beszélgettünk. Végigbotorkáltunk a K jelû úton, át a Hosszú-bércen, fel a Hosszú-bérc-tetõre, át a Kis-Õr-hegyen, és a Bányász körúton az Õr-hegy lába alatt megérkeztünk Szilvás-kõre (625 m). Megtaláltuk a Bagó-követ és a sziklahasadékokat is, de a pontõröket nem. Már vagy 10 perce bolyongtunk a hegytetõn, közben többen is odaértek, de nem találtuk a Hamahamásokat. Aztán jött egy csapat a hegy egyik oldalán és õk mondták, hogy teljesen a másik végében vannak a pontõrök, kissé el vannak bújva. Kis keresgélés után rájuk találtunk. F.J. fiatalkorú lazán feküdt a sátorban és úgy osztogatta a feladatot, ami nagyon testhezálló volt: zoknikat kellett összepárosítani! Nem is kellett egy perc a feladathoz, 50 ponttal gazdagabbak lettünk! Viszont, ha már közben feljött a csodálatos napocska, megpihentünk kicsit, Robi is alhatott végre egy órácskát. Misó a transzferfeladatként kapott barlangba zárt turistás feladaton törte a fejét. Hát nehéz volt így hajnaltájt, csaknem 7 óra gyaloglás után. Én zoknit cseréltem, majd sütkéreztem a hajnali napsütésben. Miután Robi magához tért, nekivágtunk lefelé a hegyrõl a S jelû úton. Rónabányát elhagyva, Rónafalu alatt folytattuk utunkat a mûúton. Megérkeztünk Zagyvarónára. Azt hiszem itt volt az a feladat, ahol össze kellett számolni, hány Angyalt áldoztak fel a helyiek a világháborúban. A PL jelû úton haladtunk tovább. Buta módon így utólag lehetett volna annyi eszünk, hogy jobban megnézzük a térképet. Mert valahogyan csak ki lehetett volna hagyni a Kis-Salgó megmászását is, de mikorra erre rájöttünk, már a csúcson voltunk! Ezt a cselt! Le kellett ülnünk szuszanni és rákészülni arra, hogy a Salgóra is fel kell mászni. Úgy tûnt ez majd beletelik egy kis idõbe. Pár fotózás és kajaügyileg való feltankolás után nekiláttunk a le- majd felmenetelnek. Lefelé menet fogtunk megint egy õrizetlen pontot. Csodával határos módon kevesebb, mint 10 perc alatt feljutottunk a Salgó csúcsára. A kilátás itt is csodálatos volt és milyen szépen sütött a nap! Itt Tabuztunk egy jót, bár nem sok pontot szereztünk, ismét pár fotókészítés és irány tovább a Petõfi kunyhónál lévõ ep-hez. Útközben megszereztünk pár õrizetlen pontot, ivós zsákunkat megtöltöttük a Bodzás kút friss, hûs vizével, pár km. mûúton való séta, és viszonylag jó tempóban megérkeztünk Somoskõre. Találkozás egykori tájfutós szakosztályvezetõmmel (mert még ifjú leánykoromban én is tájfutó voltam), akiknek akkor volt valami nagy tájfutóversenyük épp ott Somoskõn és környékén. Elérjük a Petõfi kunyhót. Nem úsztuk meg. Csak felküldtek minket a pontõrök a somoskõi várba a feladat gyanánt, amit szintén buktunk, mert nem bírtunk rájönni, hogy a 14 betûbõl álló idézet honnan is volt. Mivel a Petõfi kunyhóban voltunk, azt gondoltuk, hogy valamelyik Petõfi versbõl van az idézet. Persze azt nem árulták el a kedves pontõrök, hogy ez a Hamahama Dalból van. Persze gondolhattuk volna, hiszen általában, ha idézet, az csak a Hamahama Dalból lehet. Most már megtanulom kívülrõl a szövegét! Kevés pihenõ után elindultunk a somoskõi mûúton Somoskõújfalu irányába. Megérkeztünk a vasútállomásra, ahol többen ültek a padokon és nézték az elõttük álló utolsó ep-t, a Karancs csúcsán található kilátót. Mi is leültünk, kissé nekivetkeztünk és lélekben felkészültünk. Nagy levegõ és irány fel a csúcs! A Kis-Karancsra (660 m) való felmenetel során is többször meg kellett állni. Egyrészt, mert azért ez is elég meredek volt felfelé, másrészt annyira meleg volt már ilyenkor, hogy csak na. Én diktáltam a tempót (általában minden túrán én diktálom), nem mentem lassan se, de azért ez a rész nekem is sok volt, pláne így 16 óra gyaloglás után. A vizünk fogyóban volt és már a kajánk is elfogyott. Felfelé menet két fiú csapatot is lehagytunk. Aztán elõttünk is volt már a Karancs meredek oldala. Nem volt mit tenni, neki kellett vágni. Egyszer csak felérünk! És felértünk! Itt is sokan napoztak, pihentek már. Menetlevél igazolás után elvégeztük a feladatot, pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk a bázis felé. Biztosan nagyon szép volt a kilátás a kilátó tetejérõl, de ekkora már olyan szinten görcsölt az egyik ínszalag a lábamban, hogy nem bírtam volna felmászni még olyan magosba. Amilyen tempóban jöttünk, olyan tempóban indultunk el a bázis irányába a Z jelzésû úton haladva, ami kezdetben nagyon meredek volt lefelé is. Ezen a szakaszon kezdtük el megtölteni a korábban az egyik ep-n kapott szemeteszsákot is. Hát volt mivel! Valamikor fél 5 körül érkezhettünk meg a bázisra. Éhesen, fáradtan, kimerülten. Alig vártuk, hogy a hálózsákot magunkévá tehessük. Rákészültünk, hogy a zuhanyozás során a meleg vízrõl csak pusztán elképzeléseink lehetnek! Ez bejött. De jól esett még a hideg víz is, bár teljesen én sem álltam a tus alá, de azért jól esett végre megtisztálkodni. A vacsora az egyenesen isteni volt!!! Többszörös dicséret a szakácsnak. Szerintünk ez volt a legjobb vacsi, legalábbis mióta mi Hamahamások lettünk azóta. Fél 6-kor már vízszintesben voltunk és úgy bealudtunk, hogy legközelebb mire felébredtem már sötétség borult a tornateremre. Visszafogott, halk horkolások és szuszogások közepette eszméltem rá, hogy talán már éjszaka lehet. Jól bealudtunk. Abból a zajból sem vettem észre semmit, amit a visszaérkezõ csapatok csaphattak, ha csaptak. Próbáltam visszaaludni, de egy kissé illuminált állapotban lévõ fiatalember hangosan kezdte osztani az észt a mellette lévõknek. Eltelt pár perc mire rászóltak a szervezõk, hogy nem itt kéne hangoskodni, ahol körülötte pár száz ember szeretne aludni! Hogy erre magától miért nem jött rá???
Összességében ismét egy nagyon jól megszervezett, csodálatos idõben lezajlott túrán vehettünk részt. Az elsõ Hamahamás túra után, ami a Bükkben volt, megfogadtuk, hogy amennyiben módunkban áll, minden rákövetkezõ túrán ott leszünk. Nagyon megfogott minket a túrák hangulata, a szép helyek, ahová a szervezõk akarva-akaratlanul elkalauzolnak minket, és az a nagyon jól esõ fáradtság és kimerültség, ami 17-19 óra gyaloglás után ránk tör! Ez talán a legjobb dolog, ami teljesen kikapcsol a mai zûrös világban. Nagyon jó látni, hogy több száz túratársam osztja ezt a véleményt, hiszen õk is eljöttek és végig csinálták! Ahogy látom, túráról túrára többen jönnek, vagy csak mert most jó idõ volt? A TTTTT-n -10o-ban túráztunk, most volt, hogy +25 o is volt!
A többiek nevében is köszönöm a szervezõknek, hogy ott lehettünk, hogy ismét feszegethettük fizikai korlátainkat, hogy megszerveztétek nekünk ezt a csodás 7végét! Ha hamarabb nem Aggteleken biztosan találkozunk!
Ja! És arra a bizonyos kérdésre is tudjuk már a választ, amit ha már felkelt a nap valamikor utána tehettünk (volna) fel magunknak:
- Mit keresek én itt?
- Munkát adunk a Hamahama szervezõknek, nehogy ellustuljanak és a nagyszámú érdeklõdésre tekintettel újabb és újabb nagyszerû túlélõtúrákat szervezhessenek!!!
Legyen béke a szívetekben! Üdv. minden résztvevõnek a Zöld alakulatból – Nagy Szilvia.
Képeket a túráról itt találtok: http://indafoto.hu/Sziszo/v_hamahama_tulelotura_salgo_20