Túrabeszámolók


Kemenes 60 / Berzsenyi 30 / VULCANhUSz / Hevenesi G. emléktúra

stalkerTúra éve: 20092009.04.12 11:42:11
Berzsenyi 30 (hivatalosan 33,5 km) 2009.04.11.

Bazsival indultunk el a túrára, Anya ma otthon maradt a picivel. Reggel 7 óra 25 perckor értünk az interneten meghirdetett rajthelyre, azonban zárt ajtókat találtunk. Több túrázó társsal együtt néhány percig tanácstalanul álltunk az Arany János utcai Mûvelõdési Háznál, mikor egy túrázó társ felhívta a fõrendezõt telefonon. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a start és a cél máshol lesz, mint a meghirdetett. Mindannyian átmentünk az új helyre és regisztrálás után, 7 óra 45 perckor indultunk Nagysimonyiból.

(Nagysimonyi: 1237-bõl Symon alakban már ismert a neve. A középkorban pálos rendház állt a településen. Itt született Dugovics Titusz, a nándorfehérvári hõs, aki magával rántotta a mélybe a török zászlót kitûzni akaró ellenséges harcost. Jelenlegi lélekszám: 1021 fõ.)

Nagysimonyit a P jelzésen hagytuk el. Utunk szõlõk, gyümölcsfák között haladt. A gyümölcsfák gyönyörûen virágoztak, a Nap sûtött, a madarak énekeltek, az ég kék volt, egyszóval minden nagyon rendben volt. Az út a Kemenesmihályfai betonútig kifejezetten szép, kies helyen haladt. A betonútat elérve aztán szomorúan vettük tudomásul, hogy egy jó darabon betonon kell folytatni tovább utunkat. A P jelzés a térképpel ellentétben nem a szõlõhegyen keresztül, hanem az országúton érte el Kemenesmihályfát. Elhaladtunk a Vidos kastély mellett és beértünk a falu központjába.

(Kemenesmihályfa: A falu elõdje Chep falu volt, melyrõl az elsõ feljegyzés 1272-bõl származik. 1456-ban Myhalfalva néven említik. Nevét kisebb megszakításokkal az 1700-as évektõl írják ebben a formában. A középkorban az Ostffyaké volt, késõbb a Kolta Vidos család szerzett itt birtokot. Vidos József (1805-1849) nemzetõr ezredes tagja volt az 1848. március 15-én Bécsbe küldött Országgyûlési delegációnak, majd kormánybiztosi megbízást kapott. Az õ parancsnoki vezetésével szabadult fel a horvátok által elfoglalt Nagykanizsa. A szabadságharc után bujdosni kényszerült. Jelenlegi lakosságszám: 579 fõ.)

Kemenesmihályfa fõ utcáján végighaladva átértünk Kemenessömjénbe, ahol szintén a fõutcán kellett továbbhaladnunk az elsõ ellenõrzõ pont felé.

(Kemenessömjén: Elsõ írásos említése 1280-ból való. A tatárjárás után épült ujjá a mai helyén. A község elsõ birtokosai az Ostffyak voltak. A török idõkben a székesfehérvári iszpáhiknak adózott. A XVI. századtól hol a Magyar Királysághoz, hol a Török Birodalomhoz tartozott, attól függõen, kinek, hogyan kedvezett a hadiszerencse. Berzsenyi Dániel 1799-tõl 1804-ig élt Sömjénben, költõi pályafutása itt indult el. A XIX. században Savanyú Jóska, bakonyi betyár többször megfordult a faluban, amikor bujdosnia kellett a Veszprém megyei hajdúk elöl. Jelenlegi lakosságszám: 631 fõ.)

Kemenessömjénben az elsõ ellenõrzõ pont a falutól északra lévõ szõlõhegy tövében, a Berzsenyi présháznál volt.

(Berzsenyi Dániel: 1776-ban született. 1788-ban a soproni evangélikus líceumban kezdte meg tanulmányait. 1793-ban elszökött Sopronból és katonának állt. Kevesebb mint egy év múlva innen is megszökött. Apjával nagyon rossz volt a kapcsolata, és ez végül teljesen megromlott, mikor édesanyja meghalt. Apjától való menekülésként feleségül vette Dukai Takách Zsuzsannát. Felesége birtokán, Sömjénben telepedtek le, itt gazdálkodással foglalkozott. 1804-ben a Somogy megyei Niklára költöztek. Sokáig titokban tartotta, hogy verseket ír. 1808-ban Kis János nevû barátja egy egész verseskötetét küldte el Kazinczynak, innentõl fogva indult meg a kettõjük közti levelezés. Kölcsey az 1810-es években szigorú kritikát írt róla, melyet személyes támadásnak érzett. 1825-ben válaszolt Kölcsey kritikájára "Észrevételek Kölcsei recenziójára" címmel. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1836-ban halt meg Niklán.)

A présház mellett áll egy emlékkõ, mely annak a fának a helyén áll, amelynek árnyékában Berzsenyi az elsõ verseit írta. Az ellenõrzõ ponttól vissza kellett mennünk a faluba, majd a falu fõutcájáról dél-keleti irányba kellett az S jelzésen Celldömölk felé letérnünk. Kb. 4-5 km hosszú, unalmas, egyenes mezei út következett, különösebb látnivaló nélkül. Az út egészen Celldömölkig vezetett.

(Celldömölk: Öt, egymástól független helység összecsatolásából alakult ki: Pördömölk, Nemesdömölk, Kiscell, Alsóság és Izsákfa.
Pördömölk apátsági székhely volt, elsõ írásos említése 1252-bõl való. Feltételezik, hogy a templom egy római kori villa alapjaira és köveibõl épült.
Nemesdömölk elsõ írásos említése 1457-bõl való. 1681-ben az evangélikusok szabad vallásgyakorlására artikuláris helynek jelölik ki.
Kiscell 1745-tõl kegyhelyként mûkõdött, a máriazelli kegyszobor másolata volt itt. A kegyhelynek köszönhetõen indult fejlõdésnek a település. 1748-ban szentelték fel templomát.
Alsóságot 1272-ben említik elõször. 1558-tól a XIX. századig mezõvárosi rangja volt. Jelentõségét Kiscell felemelkedésével veszítette el.
Izsákfa elsõ írásos említése 1435-bõl való. A török kori pusztítások nem kerülték el, 1571-ben elhagyott faluként tartják számon. Itt született Savanyú Jóska, a híres bakonyi betyár, akit 1841-ben az alsósági templomban kereszteltek meg.
Alsóságot 1950-ben, Izsákfát 1979-ben csatolták Celldömölkhöz. Jelenlegi lakosságszám: 12 000 fõ.)

A celldömölki vasútállomásnál jobbra fordultunk a város központja felé. Sajnos Celldömölköt elérve újra betonon kellett haladnunk kilométereken keresztül. A város központját elhagyva Alsóságra értünk, majd az egyik keresztezõdésben nyugatra, a Ság hegy felé fordultunk. Itt is folyamatosan betonon mentünk és ez a nagy melegben egyre kellemetlenebb volt. Elérve a hegy lábát újra találkoztunk az S jelzéssel és azt követtük tovább a hegy derekáig. A hegy derekánál az S háromszöget követve értük el a hegy csúcsát, ahol a második ellenörzõ pont volt. A csúcsról - bár párás volt az idõ - szép kilátás nyílt a Kemeneshátra. Bazsi egy itt elrejtett geoládát keresett, sajnos GPS nélkül nem találta meg. A hegyrõl az S kereszten folytattuk tovább az utunkat, eleinte szõlõk között, késõbb széles mezei úton Mesteri felé.

(Mesteri: 1935-ben Alsó- és Felsõmesteri összecsatolásával jött létre. Birtokosai a Békássyak és a Batthyányiak voltak. 1968-tól termálfürdõ üzemel a faluban. Határában van egy pszichológiai rehabilitációs intézet, ahol Benedek István dolgozott, és az itteni élményeit örökítette meg az Aranyketrec címû regényében. Lakosságszám: 274 fõ.)

Mesteriben a Szent Mihály kápolnánál balra, nyugatra fordulva egy jelöletlen, széles mezei úton haladtunk tovább egyenesen, kilométereken keresztül. Ezen a szakaszon utolértünk egy egyedül haladó hölgyet, akivel beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy élete elsõ teljesítménytúráját teljesíti. Beszélgetés közben felvette a ritmusunkat és innentõl fogva végig velünk haladt, egészen a célig. Ezen a jelöletlen, egyenes úton egészen a Belsõ-hegyi kápolnáig kellett haladnunk, ahol a harmadik ellenörzõ pont volt. Pecsételés után észak felé fordultunk és a közben beérkezõ P jelzésen mentünk egészen Sitkéig.

(Sitke: A római kori Bassiana város helyén alakult ki. Elsõ okleveles említése Sitka néven 1251-bõl való. A XV. század végére mezõvárosi rangot kapott, majd Kis- és Nagysitkére vált ketté. 1946-ban egyesült újra a két falu. Jelentõs birtokosai az Esterházyak, Nádasdyak és a Fesõbüki Nagy család voltak. Lakosságszám: 689 fõ.)

Sitkén elérve az országutat, eleinte az út melletti földúton, késõbb az országúton kellett Nagysimonyi felé haladnunk. A végén ez a betonos szakasz már egyikünknek sem tetszett és alig vártuk, hogy beérjünk a célba. Célba érkezésünk ideje: 14 óra 45 perc.

Összegzésül elmondható, hogy a túra jól szervezett volt, az ellátás megfelelõ. A pontõrök mindenhol segítõkészek voltak, amire kíváncsiak voltunk (megtett út, hátralévõ kilométer) mindig kielégítõ választ kaptunk. Az iteneren hiányoltam, hogy a megtett kilométerek, és a pontok közötti távolság nem volt feltüntetve. A túra egyetlen hátránya, hogy nagyon sok volt a betonos szakasz.