Túrabeszámolók


Vasas Maraton

qvicTúra éve: 20052005.10.09 00:30:06
Vasas Maraton 2005

Ez a túra és az útvonalának egyes részei számomra még ismeretlenek voltak. A korábbi években fel sem figyeltem
rá, de idén kilátásba helyeztem könnyû edzés ürügyén. A honlapon feltüntetett figyelmeztetés, miszerint a HÉV
helyett pótló buszok járnak szerencsére elavult információnak bizonyult, biztos korábbi évre vonatkozott.
A HÉVrõl leszállva meg is láttam a starthelyet. Ismerõsökkel találkozok, együtt sétálunk az asztalkához.
Kedves nénik rajtoltattak, szépen simán ment a dolog. 29.-nek indulok.
A füzet amit adtak, tökéletes. Bõséges útvonalleírás, szintmetszet, rész táv és szint adatok, teljesítõlista,
térképvázlat és a pecsételõhelyek. Tökéletes. És mindez 2 A4-es lapon behajtogatva, csak éppen annyira
zsugorítva, hogy még használható maradjon.

Már elõre tudtam, hogy a túra elejét nem fogom nagyon szeretni, a városban való bolyongás a túra kevésbé
izgalmas része.. A jelzést viszont sokkal nehezebb követni, több a tereptárgy, nehezebb kiszúrni a festéseket.
Itt nem árt a helyismeret. Nekem nincsen, úgyhogy sasolok ahogy tudok. Egy helyen rossz utcába fordulok, de
hamar rájöttem és korrigáltam. Ahogy kifele haladtam kezdtem megnyugodni, itt már könnyebb lesz odafigyelni.
Távolabb feltûnik a Kõ-hegy. Nagyon szép sziklás hegy, érdemes rá pár pillantást vetni. Közben utolérek egy
futót, meg pár kisebb csapatot. Még az emelkedõ elõtt lehagyom õket. Kemény mászás következik felfelé. A
terep teljesen ismeretlen, néhol bénázok az elágazásokkal, utólér a futó hölgy. Látszik, hogy Õ már többször
járt erre, magabiztosan veszi a kanyarokat. Egy helyen megint bizonytalankodok, Õ elõreszólva útbaigazít.
Kiderül, hogy tényleg ismerõs erre, sokat jár fel edzeni. Kicsit megint elhúzok felfele, és végre felérek
a hegytetõre. Vagyis akkor ott azt gondoltam. Kinézek egy kis tisztáson, de a fák takarják a kilátás nagy
részét. A sporttársnõ megint beér, mondja, hogy feljebb majd lesz szebb kilátás is. Továbbindulok, és valóban.
Kicsit feljebb elképesztõen szép panoráma tárul elém. Csak hüppögök magamban és az otthon pihenõ fényképezõ
gépemre gondolok. A kilátóban két srác gyönyörködik a tájban. Miután összekapartam az államat a földrõl,
tovább siettem. Kicsit arrébb egy elágazásban bácsika álldogál, én odasietek hozzá, már veszem elõ a lapomat,
de kiderül, hogy nem Õ a pont, még tovább kell menni. A futót közben megint beértem és a Kõ-hegyrõl váltunk
pár szót a pont felé igyekezve. Meglepõdve látom, hogy a fák közül épületek bukkannak elõ. Erre nem számítottam.
Valószínûleg azért mert nem olvasom az útvonalvezetõ leírást, csak a jelzésekre hagyatkozok. Itt van az
ellenõrzõ pont is a menedékháznál. Megint kedves nénik fogadnak, és finom teával kínálnak. Jól esik.
A pontnál megint utólértünk pár embert. Megköszönjük a vendéglátást és indulunk tovább.

A Vasas szakadék felé vesszük az irányt. Úgy döntünk, hogy ha a tempónk hosszútávon is egyezik, akkor együtt
megyünk tovább. Én megyek elõl, Andi mögöttem. Nem kell rá sehol várni, nagyon jól bírja, követ gond nélkül.
A sárgán belefutunk abba a keresztezõdésbe, ahol a barlang jelzés becsatlakozik jobbról. Ezen kell most egy
kitérõt tennünk a szakadék felé. Itt a ponttól jövõk velünk szemben már visszafele igyekeznek. A szakadék
(inkább sziklahasadék) a hegy oldalában van, fel kell mászni hozzá. Megintcsak kedves pontõrök béllyegeznek.
Én bekocogok a hasadékba és szétnézek. Nagyon impozáns, hatalmas falak magasodnak körülöttem.

Innen aztán mi is elindulunk visszafelé, és az elõzõ elágazásnál, most a másik irányban továbbhaladunk a sárgán
Lajosforrás felé. Útközben megint megelõzünk jópár túratársat. Erdészekkel is találkozunk, akik nagy erõkkel
aprítják az erdõt. Azon veszem észre magamat, hogy még alig ittam valamit az út folyamán. Próbálom tudatosan
piciket szipkázva pótolni a veszteséget, habár még akkor sem voltam szomjas igazán. Lajosforráshoz érve,
lekezeljük a papírokat, kicsit rendbeszedjük magunkat, majd indulunk is tovább. A forrást azért megkóstoljuk.

Innen a háromszög jelzésen kell tovább indulni Dömörkapu felé. Jó, hogy figyelünk és nem megyünk el egy
túratárs után rossz irányban a sárgán. Visszakiabáljuk a helyes útra. Lefele elég meredek az út, zúzunk
rendesen. Itt nem könnyû a terep, de jól vesszük az akadályokat és nem zúgunk le a szakadékba sem. Leérünk
a mûútra, majd azon balra indulunk el a pont fele. Itt is nagyon szívélyes fogadtatásban van részünk. Dobozos
ivólével kínálnak, de én nem kérem. Most már ráálltam a saját kotyvalékomra, nem akartam ezzel felrúgni az
ízeket. Andi viszont elkéri az enyémet is helyettem. Rá rá is fér, mert inni csak egy fél literes üvegben
hozott, igaz, abban volt még bõven. Itt megtudjuk azt is, hogy már csak hárman vannak elõttünk. Beszélgetve
indulunk tovább a mûúton.

A Lenkó emlékmû fele már ismerõssé válik a táj. Igen, erre már jártam többször is. Az elõl lévõ túratársakat
hamar utólérjük. Elbeszéljük az utat, a pont váratlanul bukkan elõ az út közepén. Szemmel láthatóan itt még
jobban örülnek nekünk, mint a többi ponton. Hát persze, mert mi vagyunk az elsõk akik arra járnak..

Irány sikáros felé tovább. Sokszor jártam már arra, de általában mindíg a régi kék jelzésen megyek a rét
jobb oldalán, és nem a balon, ahogy most kell nekünk. Ez a rész tehát a piros leágazásáig új terep nekem.
Ahogy kiérünk a rétre el is vesztjük a jelet ahogy kell. Az út többfelé ágazik, mi egyenesen megyünk
tovább sasolva a távoli fákat, de jelzést sehol nem látunk. A fû itt nagyon vizes volt, a cipõink pillanatok
alatt átáztak, és már tocsogtunk a vizes zokniban. Sokat megyünk így egy füves szekérúton, de már sejtjük,
hogy rossz fele jöttünk, mert jelzés továbbra sincs, mikor már néhány fa mellett is elhaladunk. Fura is,
hogy hirtelen már szinte a rét közepén találjuk magunkat, pedig a szélén kellene, hogy haladjunk. A távolban
balra meglátunk egy jelzést egy fa törzsén. Ott fentebb jön a jelzés, velünk párhuzamosan. Jól van, gondolom,
akkor nagy baj nem lehet. Úgy döntünk, hogy megyünk tovább az utunkon, és nem vágunk át a még nagyobb
aljnövényzetben a másik útra. Bele is mentünk végül a kék jelzésbe, de valami mégsem stimmelt. Itt ugyanis
a kék mellett már a piros is fel volt festve. Pedig ahol a kettõ találkozik, ott kellene lennie a Bükki pusztai
pontnak. A réten visszanézve viszont nem láttunk semmi ezen az úton sem, úgyhogy tovább indultunk a rét vége
felé. Mikor újra beértünk az erdõbe már szinte biztos voltam benne, hogy már túljöttünk a ponton. Tanakodunk,
hogy mit kéne tenni. Ha vissza akarunk menni egészen a keresztezõdésig, akkor még most kell visszaindulni,
ha tovább megyünk már késõ lesz. Píjjegek, de nem jön válasz semerrõl. Végül én úgy döntök, hogy visszaszaladok,
szétnézek mégegyszer, Andi megvár ott helyben. Rohanok ahogy tudok visszafele, elhagyom azt a helyet, ahonnan
visszanéztünk, és haladok a rét túlsó vége felé. A rét kezdett túlnõni magán. Most hogy már így össze-vissza
rohangálunk rajta, mint a fejvesztett csótány egyre nagyobbnak tûnik. Végül megpillantok valamit, ami nem
illik a tájba.. igen, az lesz az, semmi kétség. Ember. Sõt, emberek. Hûha, valaki beért minket (nem csoda,
amennyit itt tököltünk). Visszapíjjegek Andinak, hátha hallja és elindul erre. Odaérek, egy fiatal sporttárs
ért éppen be elõttem a helyes irányból. A pontõr mosolyogva megkérdi, hogy visszafele jövök -e.. mondom, hogy
nem, csak kavarogtunk egy sort. Gyors pecsét, és spuri vissza. Útközben folyamatosan jelzek, de Andit nem
látom sehol. Visszaérek hozzá, és elmondom, h mi az ábra. Õ úgy dönt, hogy már nem megy vissza a pontig.
Vállalja ezt a rizikót. Továbbmegyünk a kettõs jelzésen, majd letérünk a pirosra balra. Ezen hamar elérjük
a pontot a Király kútnál. Itt banánzselés csokit kapunk, amit most kivételesen Andi passzol, én viszont
(hogy kiegyenlítsük a számlát.. :) elkérem az övét is. Be is tolom õket rögvest.

Elindulunk a Szõke-forrás völgyén lefelé. Ez a túra legszebb része számomra, még úgy is, hogy már ismertem
korábban is. Egy gyönyörû völgy, az út egy hasadék mentén robog lefelé a hegyoldalban, balra meredély, az aljában
patak csordogál, jobbra magasabb hegyek (odafent a Prédikáló szék és a Vadálló kövek). Az út vadregényes, meseszép
zöld moha ruhába öltözött minden. Andival beszélgettünk út közben, de egy idõ után elkapott a táj minket, és
elcsendesedve ámultunk, bámultunk. Egy nagy élmény az egész völgy. Ahogy keresztülmegyünk a dózerúton, ami
a Rám szakadék elõtti parkoló fele megy le, a patak is átjön arra az oldalra, és nekünk át kell mászni rajta.
Köveken bukdácsolunk, pár fán mászunk át kereszte kasul, technikás a terep egy jó darabon, de ahol tudunk
futunk lefelé. Végül mikor már közeledünk Dömös felé kiérve a mûútra nagy tömegekkel találjuk szembe magunkat.
Ránézek az órámra.. hát igen, a kényelmes városi túristák jönnek ilyenkor fél 11 fele a Rám szakadékba
kirándulni. Itt aztán megint elkövetjük azt a hibát, hogy itinert továbbra sem olvasunk, és ahol a kéktõl
a zöld jelzés elválik jobbra, mi a kéken maradunk, és rossz irányban a templomhoz lyukadunk ki. Megkérdezünk
egy helybelit, hogy merre lehet ez a Szõke Forrás vendéglõ, de nem tudják. Megnézzük a lapon, hát persze, hogy
nem erre kellett kijönni a fõútra, elindulunk visszafelé. A híd felé már meglátjuk a szalagozást is. Meglepõdve
veszem észre, hogy a vendéglõ nem a 11-es túlsó, hanem még innensõ oldalán van. A térképvázlat itt kicsit
félrevezetõ. Odakocogunk a ponthoz, még elsõként érünk oda, de a srác aki mögöttünk jött hamar beér itt is
minket, Õ jó felõl jött, nem kavargott. Pecsét kutyaugatás mellett, majd kenyér zabálás pezsgõtablettás
üdítõvel, és megkóstoljuk a rendezõk által sütött süteményt is, ami eszméletlen finom. Nagyon aranyosak itt
is a pontõrök, nem gyõzik mondani, hogy vegyünk bátran mindenbõl. Kicsit eszegetünk, aztán elbúcsúzunk
mindhárman.


A srác nem akar a kijelölt úton jönni a Duna mentén, hanem a mûúton rövidít Pilismarótig, így elbúcsúzunk
tõle. Innen szalagozást kell követni a másik faluig. Elmegyünk a kemping mellett egészen a Dunapartig,
ahol balra fordulva a Duna mentén haladunk egy földúton. Kicsit sárossá válik az út, kerülgetjük a
pocsolyákat, de nem olyan vészes. A szalagozás jó, könnyen követhetõ. A Dunakanyar csodás látványt nyújt
innen, kicsit elmélázunk. Innen nem nyomjuk már annyira, Andi elkezdett fáradni, már csak bele bele futunk
néha az útba, többnyire gyalogolunk és beszélgetünk. Így jól telik az idõ a hosszú úton Pilismarótig. Ahogy
elérjük a szélét az út visszakanyarodik, és kivezet minket újra a 11-esre. Azon haladunk a Fõtérig, ahol
megtaláljuk a pontot is. A pontõrtõl megtudjuk, hogy 10 percet kaptunk közben a sráctól. És ezt már nem is
dolgoztuk le a végéig.

Sétamenetben indulunk tovább, Andinak már nem akaródzik futni (felfelé :), még az enyhe részeknél sem. De
hamar újra ritmusba állunk, és ha nem is futunk, de jól haladunk felfelé. A jelzés cseles néhol, oda kell
figyelni.. de észrevesszük a beugró letéréseket. A meredekebb részeknél lassítunk, csak kényelmesen mászunk
felfelé. Az út kicsit hullámvasutazik velünk, útközben elered az esõ is, a Szakó nyereg nagyon lassan jön el.
Viszont innen már nincs sok hátra. Nem is idõzünk, nyomjuk tovább felfelé immáron a piroson. Itt már kicsit
jobban tudunk haladni, az út már nem olyan meredek, néhol kicsit belekocogunk. Ahogy közeledünk Dobogókõhöz,
egyre több kirándulóval találkozunk. Az idõt számolgatom, és úgy saccolom, hogy 1 óra körül beérünk. Nem is
rossz. Csak az a gond, hogy a busz óra 5-kor indul, és még a célt is el kell intézni majd. Próbálom kicsit
jobban húzni a társam felfelé. Nincs is probléma, jól haladunk és végül pontban 1-kor be is érünk a Matyi
büféhez. Az összidõ 6:10 lett. Meg vagyok elégedve, 6 óra volt a terv, ami nem túl gyors, de nem is lassú.
Pont jó tempó edzésnek. Nekem így jól jött Andi társasága, akivel így remek közös temptót tudtunk menni, Õ
meg saját elmondása szerint örült annak, hogy volt aki végig húzta kicsit. Gratuláltunk egymásnak is, majd
rohantunk a buszhoz. A nénikák a célban kicsit nehezen találták meg az okleveleket (amik viszont szépen elõre
meg voltak írva!), így tényleg az utolsó pillanatban csíptük el a buszt. Remek befejezés volt, hogy nem kellett
várni sem, lehuppantunk a kényelmes székbe, és pihentünk hazafelé.

Remek túra volt, nagyon szép útvonallal és jó, lelkes rendezéssel. Egy kedves élmény maradt, ha tehetem
jövök jövõre is!