Túrabeszámolók


Tihanyi Gejzírit 33/20

stalkerTúra éve: 20092009.04.27 00:37:21
Tihanyi Gejzírit 33 2009.04.25.

Bazsival indultunk a túrára, Anya sajnos ma otthon maradt. A túra reggelén az autóban ülve azt beszéltük, hogy az autóval hol parkoljunk le. Bazsi azt mondta, hogy a rajtnál, Örvényesen, én azt erõsítettem, hogy a célnál, Aszófõn. Végül is közös megegyezéssel Aszófõben maradtunk és ezt késõbb nem bántuk meg. Szóval Aszófõre negyed nyolc után pár perccel értünk, ekkor már az állomáson nagyon sokan voltak a 20 kilométeres távra nevezõk. Leparkoltunk az állomás mellett és a sínek mentén reggeli, friss erõvel átmentünk az örvényesi vasútállomásra, ahonnan a 33 kilométeres távon indulók rajtoltak. Nevezés után, 7 óra 45 perckor rajtoltunk Örvényesrõl.

(Örvényes: Elsõ okleveles említése 1093-ból való, Ermenes néven. Már a középkorban is említik három vízimalmát, melyek közül az egyik ma is látható. A török pusztítás következtében elnéptelenedett. 1733-ban a tihanyi apát német telepesekkel népesítette be. Jelenlegi lakosságszám: 157 fõ.)

Örvényesrõl a KL jelzésen indultunk észak felé. Útunk a falu északi részén lévõ Malom múzeum és a temetõ mellett vezetett ki a faluból. Az út hegyi pincék és szõlõk mellett vezetett, közben csodálatos, virágban pompázó orgonabokrokat lehetett látni. Az idõ kegyes volt hozzánk, a Nap sütött, az ég kék volt, a madarak csiripeltek, az orgonabokrok fenséges illatot árasztottak, egyszóval rendben volt minden. Az elsõ pecsételõ hely a Klára-pusztai lovaspanzió melleti buszmegállónál volt. Pontosabban nem is pecsételõ hely, hanem elllenõrzõ pont volt, ahol mindenkinek saját magának kellett lyukasztani. Az igazolás után folyamatosan haladtunk tovább észak felé, egészen Pécselyig.

(Pécsely: Elsõ említése Nagy Pécsely formájában 1530-ban fordul elõ. Eleinte királyi birtok volt, majd a tihanyi apátság, késõbb a veszprémi püspökség tulajdonába került. A török uralom után 1696-tól Nagypécselyt és Nemespécselyt különböztetnek meg. A falu 1942-ben egyesül. Jelenlegi lakosságszám: 560 fõ.)

Pécselyt elhagyva már nagyon közelrõl láttuk Zádor-hegyet, melyen Zádor váránál volt a második pecsételõ hely. A hegyet megmászva, kissé lihegve, izzadva értünk az igazoló pecsétet adó hölgy lábai elé.

(Zádor vár: 1384-ben Anjou Mária engedélyezi Vezsenyi László étekfogómesternek, hogy barnagi uradalmán kõvárat építsen. Az erõdítmény el is készül, de a veszprémi káptalan tiltakozását fejezi ki, mivel a Vezsenyiek erõszakkal távolították el az õ birtokait jelölõ határjeleket az építkezés során. A pert a veszprémi káptalan nyerte meg, ezért a Vezsenyi család kénytelen volt elhagyni a várat. A török elleni végvárrendszerben a várnak nem volt szerepe, falai gazdátlanul omladoztak és omladoznak a mai napig is.)

A várból lefelé jövet azon meditáltunk, hogy õseink nagyon jól tudták, hogy hova kell építkezni, mert a kilátás gyönyörû volt a tihanyi félszigetre. Arról is beszélgettünk, hogy nem tudjuk, hogy hol lesz az 1100 méter szintkülönbség, de ezt a túra vége felé aztán megtudtuk. A várból eleinte a P jelzésen, majd újra Pécsely keleti részén áthaladva az S jelzésre váltva haladtunk dél felé, Aszófõt érintve a tihanyi félsziget felé.

(Aszófõ: Elsõ írásos említése 1093-ból való, Azzofeu néven. A falu a tihanyi apátság birtokában volt. A törökök a települést teljesen elpusztították. A XVIII. században népesült be újra. Jelenlegi lélekszám: 357 fõ.)

Az aszófõi vasúti átjárót elhagyva a balatoni kerékpárúton haladtunk Tihany-Sajkod felé. A 20 kilométeres távot teljesítõk közül már sokan jöttek velünk szembe, akiknek a cél szintén az aszófõi vasútállomás volt. A kerékpárútról az Apáti templomromnál tértünk le, melyet elfáradt talpunk nem nagyon bánt.

(Apáti templom(rom): 1211-bõl való az elsõ írásos említése. A templom a XII. században épült, román stílusban. Az Apát-hegy lábánál lévõ hajdani Apát település egyetlen ránk maradt emléke. Annak idején Apát falu a tihanyi apátság tulajdonában volt, maga a falu a templom körül helyezkedett el. A török hódoltság idején a falu a templommal együtt elpusztult. A templomot 1999-ben az OMVH tervei szerint építették újjá.)

Az Apáti templomot elhagyva a P+-en mentünk a Nyereg-hegyig, majd a P háromszögön jutottunk el az Apáti-hegy legmagasabb pontjára, ahonnan gyönyörû kilátás nyílt a tihanyi Külsõ- és Belsõ tóra. A Külsõ-tó lápos, mocsaras, náddal, vízi növényekkel benõtt tónak látszik, azonban az ott élõ állatok biztosan jól érzik magukat, legalábbis a békák hangos brekegésébõl úgy tûnt. A P háromszögön leereszkedve a P jelzésen jutottunk el a Belsõ-tóig, amely teljesen ellentétje volt a Külsõ-tónak. A Belsõ-tó víze gyönyörû kék volt, vízi növények nem voltak láthatók a víz felszínén. A Belsõ-tótól a P+-en értük el az Aranyház, majd az Átjáró barlangi pecsételõhelyeket. Az Átjáró barlangtól a P körúton, majd A P+-en értünk el a Gejzír-mezõig. A Gejzír-mezõt elhagyva továbbra is a P+-en haladtunk, és a várva várt frissitõponthoz értünk, mely a Természetvédelmi Igazgatóság kerítése mellett volt. A frissítõpontot tényleg nagyon vártuk, fõleg mi, akik 33 kilométeren voltunk, ugyanis a nagy meleg miatt gyakorlatilag minden magunkkal vitt folyadékunk elfogyott. A frissitõponton nagyon finom teát kaptunk és zsíroskenyeret. A zsíroskenyér külön meglepetés volt számunkra, ugyanis a szolgáltatásoknál az étel nem volt megemlítve. Ezúton is köszönet a szervezõknek!
A frissitõpontot elhagyva kezdõdött a túra igazi embert próbáló szakasza. Folyamatosan felfelé haladtunk, közben a húsz kilométeres távon indulókat elõzgettük. Nem azért elõztük meg õket, mert mi annyira profik vagyunk, hanem a koruk miatt, ugyanis nagyon sok idõsebb sporttárs is indult a rövidebb távon. A kemény, meredek szakaszokon ámulatba ejtõen haladtak felfelé, csak csodálni lehet õket és ha olvassák e sorokat, kérem fogadják el gratulációmat. Szerintem a mi korosztályunk ennyi idõsen ilyen tettekre már nem lesz képes.
A meredek szakaszok tényleg embert próbálóak voltak, mikor azt hittük, hogy vége van, jött a következõ hegymenet. Így jutottunk el a Tihanyi-félsziget legmagasabb pontjára, amely szerintem nem is a legmagasabb pont volt, mert még ezután is mentünk felfelé:)
Végül a Nyereg-hegyi ellenörzõ pontnál lyukadtunk ki, ahol újra pecsételtek, majd a már ismert úton jutottunk el az Apáti templomhoz, majd a kerékpárúton a célhoz, az aszófõi vasútállomáshoz. A célba 15 óra 45 perckor értünk be. Gratuláltak, szép kitûzõt és Elismerést kaptunk.

Összegzésül: A túra útvonala nagyon szép helyeken halad, aránylag kevés a betonút. A pontõrõk mindenhol kedvesek voltak. Az itineren a térkép gyakorlatilag használhatatlan. Az itiner másik oldalán lévõ útvonalterv alapján, a félszigeten jól feltüntetett turista jelzéseknek köszönhetõen a túra nagy eltévedések nélkül teljesíthetõ. Véleményem szerint a hosszabb távot vállalóknak biztosan jól esett volna még egy frissitõpont beiktatása, ahol ha mást nem is, de folyadékot kaphattak volna.