Fényképes túrabeszámoló
A túrán készült összes fénykép
Habár idén több vonzó túra is esett erre a hétvégére, mi mégis a már jól bevált Tihanyi Gejzirit mellett döntöttünk MacGyverrel. Tavaly és tavalyelõtt is ennek a túrának az útvonalvezetése nyújtotta a legtöbb élményt, így idén is ezt választottuk, és most sem bántuk meg.
Az idõ kissé hûvösebb volt az eddig megszokottnál, de cserébe alig volt felhõ az égen, szinte zavartalan napsütésben mentünk végig a túrán. Fél kilencre értünk a rajtba, ahol a szokásos tömeg fogadott, rengeteg túrázó indult már el, vagy éppen készült indulni. Szerencsére azért sokat nem kellett várni a regisztrációnál, így háromnegyed kilenckor már mi is nekivághattunk a 20 km-es távnak.
Az elsõ kanyar és a vasúti átjáró után most is a forgalmas 71-es út volt a népszerûbb, a kicsivel hosszabb, de sokkal nyugisabb S jelzés helyett, bár most azért viszonylag sokan gyalogoltak ott is. A hosszú, lapos kerékpárút az Apáti templomromig most is unalmas volt (fõleg vissza), de azért elviselhetõ. A templomromtól felfelé pedig már ténylegesen a Tihanyi-félsziget csodái között jártunk. Az elsõ ellenõrzõ pont után érdemes volt egy kisebb kitérõt tenni balra, a Külsõ-tó látványában lehetett gyönyörködni egy kilátópontról. Ezután egy pihentetõ lefelé szakasz következett, majd kiértünk a szõlõültetvények közé. Élmény volt a többnyire szépen rendben tartott szõlõskordonok mellett gyalogolni, szinte észrevétlenül múltak a kilométerek.
A szõlõs szakasz után ismét emelkednünk kellett, most a Kiserdõ-tetõ és a szélmarta sziklák következtek. Útközben újabb kis kitérõvel egy újabb kilátópontot érintettünk, ezúttal Tihany falu és a Belsõ-tó felé csodálkozhattunk, majd továbbmenve a másik oldaláról is láthattuk a Külsõ-tavat. A szélmarta sziklákon túljutva átkeltünk a Tihanyra vezetõ autóúton, majd megint kapaszkodtunk felfelé az Óvár-tetõre. Innen ismét szebbnél-szebb kilátásokban lehetett részünk, hol a félsziget belseje, hol pedig a füredi öböl felé nézve.
Az Óvár-tetõrõl ismét lefelé vezetett az út, egészen a Balaton szintjéig ereszkedtünk. Közben, félúton lefelé pecsételtünk a második ellenõrzõponton, ami a barátlakásoknál található. Ezek a sziklába vájt egykori lakóbarlangok is nagyon érdekesek, különlegesek, meglátogatásuk szintén növelte a túraélményt. Itt sokat fényképeztem, eközben MacGyver szépen elõrehaladt, igyekeznem kellett, hogy utolérjem. Ez azonban nem volt egyszerû feladat, a lefelé vezetõ út továbbra is keskeny volt, a túrán rengetegen vettek részt, a lejtõs rész ellenére nem nagyon tudtam elõzni.
Elmentünk a Ciprián-forrás mellett, ami elõtt egy rövid, de nagyon meredek útszakasz lassította a haladást. Ezen a részen valamikor egy lépcsõ volt, aminek már csak a romjai látszottak. A meredek, csúszós részen különösen veszélyesnek látszottak a földbõl kiálló vasrudak.
Kiértem a part menti útra, csak itt sikerült utolérnem MacGyvert, innen egy rövid szakaszon ismét vízszintben haladtunk, egészen a büfésorig. Érdekesség, hogy két büfé volt nyitva, a menetirány szerinti elsõnél nagy sorbanállás, míg az onnan nem látható másik büfében meg pangás volt. Itt mindketten ügyintéztünk egyet, mielõtt nekivágtunk a következõ emelkedõnek.
Ez egy aszfaltos, néhol meredek szakasz, nem igazán szeretem, viszont viszonylag hamar véget ér. A tetején pedig ott áll a fagyis, aki némi motivációt nyújt a felfelé kapaszkodás során. Mindketten ettünk egy-egy fagyit, szerintünk finom volt, majd mentünk tovább az apátság felé. Az apátsággal szemben én megcsodáltam a Forrás-barlangot, már amennyi látszott belõle, bemenni nem lehetett, vasráccsal volt elzárva.
Innen szépen legyalogoltunk a Belsõ-tó mellé, ami gyönyörû fekvésével, sima vízfelületével csónakázásra csábítja a kirándulókat. A tó mellett ismét lehetõség nyílt az útvonal rövidítésére, egy kanyar levágásával, (ezt akkor mindenki más meg is tette), aztán következett a Gejzír-mezõ. Kisebb emelkedõ után egybõl a talán két leghíresebb forráskúp, az Aranyház és Hármas-kúp(?) mellett mentünk el.
Idén nem másztunk fel rájuk, mivel sokan voltak rajta és az elmúlt két évben már jártunk ott.
Az Átjáró-barlang ellenõrzõ pontja volt a következõ állomás az elágazásnál, ahol a pontõrök nem voltak irigylésre méltó helyzetben: egy nagy rovarfelhõ közepén kellett pecsételniük. A pecsételés után még egy extra lyukasztást is kellett végezni az Átjáró-barlangnál, hogy igazolva legyen ittjártunk. Folytattuk utunkat a gejzírkúpok között, nemsokára elértük a következõ EP-t is. Innen ismét a félsziget szélén gyalogoltunk, most a nyugati oldalon, idõnként szép kilátásban lehetett részünk a kõröshegyi viadukt felé.
A következõ ep sem volt messze a Nemzeti Park háza mellett. Idén ismét osztottak zsíros kenyeret, meg kaptunk teát is, a pontõrök nagyon kedvesek voltak. Húsz percnyi pihenõ/uzsonna után nekivágtunk a hátralévõ szakasznak.
Itt következtek a túra talán legnehezebb részei, néhányszor ugyan rövid, de annál meredekebb emelkedõket kellett leküzdenünk, míg túl nem jutottunk a Csúcs- és a Nyereg-hegyen. Ezután viszont több szintemelkedés nem jött a túrán, így némileg felgyorsítva a lépteinket, leküzdve megint a már említett unalmas bicikliutas részt 5:47-es idõvel értünk be az aszófõi célba. Itt idén már választhattunk a tavalyi kócsagos és az idei rajzolt kitûzõ között.
Összegezve, MacGyverrel egyetértésben azt mondhatjuk, hogy a Tihanyi-félsziget az alacsony, hegynek nevezett dombjai ellenére talán Magyarország legszebb, leglátványosabb része. Ez a legfõbb vonzereje a túrának, ez az amiért idén is ezt választottuk. Jelzés, szalagozás nem volt a túrán, de nincs is rá szükség, az adott térkép és a turistajelzések megfelelõek. A zsíroskenyér, a tea és az utolsó EP-n kapot szõlõcukor jó volt egyéb szolgáltatás nincs. Mi még a sorbanállásokat is megúsztuk.
 |
