Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

Tinca tincaTúra éve: 20092009.05.08 12:34:02



Mátrabérc, a 2. futás


Az elsõ a Margita volt, szerintem gyenge idõvel, de mivel Ráspoly egyszer azt mondta nekem, jó az, úgy gondoltam, belefér ez is az életembe. Dilen még nem volt Bércen, nekem tetszik az útvonal és nem a nagy a tömeg, úgyhogy jó ötletnek tûnt kipróbálni, mit tudok. A " felkészülés" nem volt tökéletes, a Margita óta most elõször iktattam be hétközben némi futást. A hétfõi és a keddi 6 km még jól ment, szerdán égett a vádlim, úgyhogy gyorsan abbahagytam. Jobb híján szellemileg készültem. Visszafogott kezdés után, ha elfáradok, majd begyaloglok - szólt a terv. Reálisan a tavalyi 10 és fél óra gyaloglás után, amiben nagyon kevéske kocogás volt, most a 9 órát gondoltam megcsípni. Néhány ismerõs a rajtban, beállok valahová a futómezõny végére. 3-400 m után ég a vádlim, jól indul, gondolom majdcsak elmúlik. Hamar széthúz a mezõny, a dombokon egy-két emberrel kerülgetjük egymást, néhány késõbb indult gyorslábú elõz meg. Fel gyalog, síkon, lefelé óvatosan futva. Hosszú idõ után utolérem csibát, aki ugyanazzal az óvatos megközelítéssel halad, együtt is megyünk egy ideig. Egy órával a rajt után elmúlik az izomfájdalom is, végre könnyedén futok. Nem bízom benne, hogy elérjük a Kékest 3 órán belül, de nem is volt ilyen tervem. Aztán Oroszlánvár után ennek mégis egyre nagyobb lesz a realitása, a Markazi-kapu tábláinál pedig azt látom, hogy csak 6-os átlag kell. Ekkor már egyedül futok, a sziklás résztõl sokkal jobban tartottam, mint ahogy kellett volna. A Sas-kõig nagyon lassan megint utolérek egy kollégát. A meredek részeken aztán gyorsabban felmegy bottal, úgyhogy Kékesen õ csekkol elõször, én egy telefon miatt jobban lemaradok. 2:52, kezd körvonalazódni bennem, hogy ebbõl akár 8 óra is lehetne, a hetes átlagot kell "csak" tartani.

A sárga jelzéseken tömeg, többször sétálni kell, aztán a szörnyû lejtõ, de a sík részeken újra utolérem az elõbbi futót, Galyatetõig kerülgetjük egymást, a sziklás dombok nemszeretem kategória, nagyon megszenvedem. Csór-hegy sokkal jobban esett. Lefelé már fáj a térdem, pedig egyre óvatosabb vagyok. Mátraszentlászlónál nem megyek be a házba, irány a kilátó, de megint nehéz elõzni. A ponton elkövetem az elsõ hibát. Hosszú sor, egy szem félliteres vizemet leteszem a padra, amig kiöntöm a cipõm, és pecsét után elfelejtem magamhoz venni. A lejtõ után, ahol észreveszem, úgy döntök, kibírom M.keresztesig.

Ágasvár felé az elsõ dombokon már látszik, hogy elfáradtam, csak megyek a sok túrázó után, nem tudok kilépni. Lefelé a szokásos szenvedés, Ágasváron pedig végre egy kis víz, ezzel tényleg kihúzom. A Csörgõ-patak völgyében hiába sík terep, néha már gyaloglok. Keresztesre épp harangszóra esek be. Itt végre magamhoz vehetek fél liter vizet, ami furcsa mód aztán nem fogy el. A Múzsla épp egy óra, nagyon lassan megy, jönnek futók, akik elkerülnek. 7:06, le is teszek a 8 órás teljesítésrõl. Inkább üldögélek, hülye leszek futni, minek sietek, amúgy is szép ez a hegy, nem érdekel, fáradt vagyok. Tavaly majdnem 90 pec volt leérni, szóval megvolt az alapja a befordulásnak.

Aztán erõt veszek magamon, és mázlim van. Épp elkapok valakit, akinek láthatóan hasonló térdfájdalmai vannak, óvatosan kocorászik lefelé. Csendben ráállok, egymáshoz se szólunk, mindegyõnknek megvan a maga baja, én kényszerítem magam, hogy vele menjek. Nagyon várom már, hogy végre leforduljunk a Diós-patak felé, de a Múzsla nem akar elfogyni. A ráfordulásnál utolér L.Szilvi, pattog, mint a zerge, én meg szívom a fogam. A kimászás azért mindenkit meggyötör, hárman együtt érünk fel az útra, öt perc van órám szerint, innen én még hosszú útra emlékszem a mezõn, úgyhogy újra lemondok a 8 órás teljesítésrõl. Kevés gyaloglás után Szilvi elszelel, ketten futogatunk a cél felé. Közvetlen Szurdokpüspöki elõtt újraélednek a remények, amikor a mélyúton elénkfordul egy traktor. Se jobbról, se balról nem lehet kikerülni. Már négyen toporgunk mögötte, mindenki a 8 órában reménykedik. Végre leér, és balra elfordul, futás. Kérdezik, hol az iskola, én sem emlékszem, mennyit kell még az aszfaltos utcán menni. Aztán messzirõl ráismerek a kerítésre, meg sok az autó. A rövid hajrát valahogy nyerem, ilyenkor mindig elmúlik a fájdalom és a fáradtság. Beesek az asztalhoz, még épp megvan a nyolcóra, örömbódottá.