Dolina 50
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 43,3 km / 250 m)
A maga 250 méteres szintemelkedésével és alig több mint 43 kilométeres távjával elsõ ránézésre igazán „kellemes kis ötvenes”-nek tûnik a Dolina 50, úgyhogy hamar eldöntöttük, hogy ezen a kánikulaira prognosztizált hétvégén itt próbálkozunk a teljesítménytúrázás okozta kihívások leküzdésével. A túra iránti szimpátiát tovább fokozta, hogy a szervezõk az indulást is csak 7 órára hirdették meg, s mivel Albertirsa igazán nem nagy távolság Budapesttõl, még csak nagyon korán sem kellett indulni ahhoz, hogy a rajtot még az iskolások várható rohama elõtt magunk mögött tudjuk.
A rajt a meghirdetett infóval ellentétben nem a pályaudvaron, hanem az ahhoz nagyon közeli Szittyó étterem udvarán volt, de egyszerûen csak a zizergést követve nem volt nehéz megtalálni. A szükségszerû adminisztrációs feladatokat gyorsan, zökkenõk nélkül letudtuk (szeretem az olyan túrákat, ahol az egyes távokat külön-külön asztalkáknál indítják), majd nekivágtunk a „szûk” ötvenesnek.
A rajt után Albertirsa néhány látnivalóját érintve az utcákon kanyarogtunk egy keveset, majd nagyon hamar a város szélén lévõ horgásztóhoz érkeztünk. Nagyon rendezett, nagyon szép kis tavacska ez, a túrázók pechjére sajnos éppen horgászversenyre készülõdtek a pecások… Mindez azért fontos, mert -gondolom a túra szervezõi nem akartak konfliktusba kerülni a pecások szervezõivel- emiatt az elragadó tó melletti útról egy pocsékul járható csapásra „terelték” a túra résztvevõit – persze a többség hamar rájött, hogy a tó mellett sokkal szebb, jobb és ráadásul mindkét út ugyanoda vezet… :-)
Sajnos (vagy szerencsére?) a tó kicsi, így akik maradtak a bokaszaggató szakaszon, azok sem szenvedtek túl sokáig, mert a tó végén a két út egybeért, ahol aztán némi kis „mocsaras rész” színesítette a túrát. Ezen az igazán nem hétköznapi kihíváson a szervezõk által lerakott raklapokon és deszkákon küzdöttük át magunkat (érdekes volt), majd átkeltünk a 4-es fõúton és máris egy egészen más világba csöppentünk: homokos talajon, sokszor mélyen a laza homokba süppedve, klasszikusan alföldi túrákra jellemzõ tájon haladtunk tovább.
Kedves rendezõi figyelmesség, hogy valahol félúton Albertirsa és Pilis között az út mentén egy tábla figyelmeztetett a kb. 200 méteres kitérõt igénylõ látnivalóra: aki vállalta a plusz métereket, az közvetlen közelrõl láthatta a Gerje patak mentén meghúzódó elmocsarasodott területet - a fölötte átvezetõ hídról.
Pilisre beérve a Gerje forrásvidékén át vezetett az út, a község határában megbúvó kis tavacska mentén, szépen gondozott parkszerû ösvényen értük el a pilisi ellenõrzõpontnak otthont adó Csilló lovardát, ahol búrkiflivel kínáltak minden érkezõt.
Pilist hamar magunk mögött hagytuk, virágzó akácfák között, nyílegyenes szakaszokból álló úton haladtunk a „Pilisi pincék” felé, amelyek azért jó pár kilométerre van magától a községtõl. A pincék után egy rövid kitérõ erejéig letértünk a nagyon jól követhetõ S jelzésrõl, s elértük a túra legmeredekebb kaptatóját, vagy 30-40 méternyi szintkülönbséget kellett villámgyorsan leküzdenünk az „Ikerfenyõ” nevû ellenõrzõpont eléréséhez.
Húh….hú de ki is fáradtunk! :-)
A pont után visszatértünk a jó öreg sárgára, majd ezen a jelen folytattuk az utat, néhol sarjadzó gabonatáblák vagy szinte vakítóan zöldellõ rétek, másutt virágzó repcetáblák vagy éppen pipacsos mezõk között – igazi kora nyári hangulatot sugárzott a táj! A nagy, lankás tereket itt-ott megtörte néhány facsoport, kisebb erdõ, s bár még erre a szakaszra is jellemzõek voltak a hosszú egyenesek, az út egyáltalán nem volt unalmas, gyorsan fogytak a kilométerek.
A Hosszú-völgy lenyûgözött! Sajnos a fényképezõgép képtelen arra, hogy visszaadja azt a hangulatot, ahogy a zöld pázsit ringatózik a kora nyári szellõben, ahogy énekelnek a madarak, ahogy az ember arcát fújja a friss levegõ… Azért készítettem pár képet, de mindaz, amit magában a völgyben láttunk és éreztünk, az leírhatatlan és lefényképezhetetlen!
A Hosszú-völgy csuda szép hely!
Sajnos a völgy akármennyire is méltó nevéhez (hiába hosszú), egyszer csak véget ér, a völgyön átvezetõ út beér Kávára. Káván ismét egy pecsét, aztán máris tovább…
A Káva és Pánd közötti országút nem a túra fénypontja, de hát ez van, le kell tudni ezt is…. Pozitívum, hogy az út mentén végig virágzó akácfák még ezt a máskor bizonyára bántóan monoton országutat is szebbé tudták tenni egy kicsit! Az itinerben az állt, hogy az út „csekély forgalmú” – az igazság és a tárgyilagosság kedvéért azért el kell mondanom, hogy ezt a véleményt én nem osztanám…
Pándról kiérve a pándi völgyön át vezet az út, amely a 4 kilométernyi országút után nagyon kellemes helynek hat, már csak azért is, mert az ember ismét a nyugalmat sugárzó természetben érezheti magát. Ráadásul az út innen egyáltalán nem olyan, mint amilyenre az ember az Alföldön számítana (mint mondjuk az Albertirsa-Pilis szakasz, ami tipikus alföldi), sokkal inkább emlékeztet egy fennsíkra. Mindenütt erdõk, lankás rétek, az út pedig szépen hullámzik és kanyarog – de a szintemelkedés elenyészõ. Nagyon klassz vidék ez!
A Cukorsüveg-domb tetejérõl –állítólag- a kilátás is gyönyörû, de miután az ellenõrzõpont a domb lábánál volt, nem a tetején, hiába ajánlotta a nagyon kedves pontõr, hogy érdemes felmenni, a lustaság megint gyõzött! :-) Én mondjuk a szervezõk helyében nem adnék fikarcnyi esélyt sem a hasonló meditálásnak, s simán feltenném a pontot a domb tetejére, mert így szerintem mindenki kihagyja… De nem baj, én jövõre tutira felmegyek! :-)
A Cukorsüveget magunk mögött tudva a Pánd után jellemzõ tájon haladt tovább az út, csak ismételni tudom magam: a táj sokkal inkább emlékeztet egy fennsíkra, mint az Alföldre. Mindenütt erdõk, lankás rétek, az út pedig szépen hullámzik és kanyarog – de a szintemelkedés minimális! Ilyen úton érkeztünk el a Gesztenyesor nevû fordulóig, ahol egy gesztenyefákkal (mily meglepõ!!!) sûrûn övezett, kicsit nehezebben járható erdei úton jutottunk el a Hársas nevû ellenõrzõpontig.
A Hársas után továbbra is erdei utakon haladtunk, majd pár kilométer után egy szép nagy erdei tisztáson átgyalogolva jutottunk a Nyíki tanyához, ahol az ellenõrzõponton frissen sült kolbásszal várták a túrázókat! Frissen sült házikolbi mustárral és friss kenyérrel az erdõ közepén – zseniális!!!
A kolbász nagyon finom volt és valóban tök forró, de ez mégiscsak egy teljesítménytúra, úgyhogy a kolbász elfogyasztása után nem sokat idéztünk, mentünk tovább a Kisasszony-völgy felé. Ezen a szakaszon a nap már kicsit bekeményített, az egész napra ígért kánikulai meleget a Nyíki tanya elõttig többé-kevésbé megúsztuk, a Hársastól a tanyáig már tûzött a nap rendesen, de az erdõ árnyékában a meleg nem volt igazán tikkasztó, a tanya után azonban kiértünk a „pusztára”, itt aztán már tûzött a nap rendesen! A Kiasszony-völgy felé vezetõ úton végig virágzó akácfák mentén haladtunk, a virágzó fák miatt olyan volt az út, mintha egy hatalmas illatfelhõ közepén haladnánk…
A túra hátralévõ pár kilométere már ilyen tájon vezetett, egyik oldalon virágzó fák, a másik oldalon hatalmas rét vagy valamilyen mezõgazdasági terület, árnyékot már nem igen találtunk, s a homokos utak is szép fokozatosan visszatértek, ahogy közelítettünk Albertirsa felé.
Az utolsó kilométerek kapcsán mindenképpen külön említést érdemel még az Albertirsa elõtt alig másfél kilométernyire lévõ Gyurgyalagos, ami egy hatalmas lõszfal, benne sok-sok gyurgyalagok fészekkel – nagyon érdekes és különös hely! Mint a túra után már otthon megtudtam, ez egyben Európa legnagyobb gyurgyalag telepe, talán van ez ekkora érdekesség, hogy erre az itinerben külön is felhívhatták volna a túrázók figyelmét, mert megvallom õszintén, mikor odaértünk, nekem fogalmam sem volt, hogy mit látok… Most már tudom! :-)
A Gyurgyalagos után még ismét át kellet kocogni a 4-es fõúton, aztán az utolsó homoktengert leküzdve máris a strandnál lévõ célban találtuk magunkat!
A célba érkezõk a strandon megmártózhattak az irsai termálvízben is, hiszen a célba érkezést nem csak a szokásos emléklappal, kitûzõvel, zsíros kenyérrel és hûtött vízzel, hanem a fürdési lehetõséggel is honorálták. Sokan éltek is vele, mi ezt ugyan most kihagytuk, de ennek ellenére ezért is jár egy hatalmas elismerés a szervezõknek!
S ha már a szervezés… Nem kis mértékben azért választottuk ezt a túrát erre a hétvégére, mert az elõttünk hozzászólok csupa jót írtak a szervezésrõl – s én most csatlakozom hozzájuk!
A szervezés tökéletes volt! Az út végig kifogástalanul jelölt, a „necces” részeken külön ideiglenes jelzéseket tettek ki, az esetleg elvéthetõ kanyarokban pedig külön útbaigazító táblák segítették a tájékozódást. A pontokon mindenütt nagyon kedvesek, segítõkészek és udvariasak voltak a pontõrök, minden ponton kínáltak valamivel, szinte szó szerint vendégül láttak. A búrkifli klassz volt, a sült kolbász mustárral egész egyszerûen utánozhatatlan, de a többi ponton is mindig kaptunk valamit, nápolyit, cukorkát, almát….s persze a víz: szinte minden ponton fél literes hideg, palackozott (!) ásványvízzel kínáltak (bubis és mentes, még választani is lehetett!!!), ami többnyire nagyon jól esett! Azt sajnálom, hogy a túrázók egy része az üres palackoktól való megszabadulás legjobb módjának azt találja, ha eldobja út közben, ahogy kifogyott, de errõl nem a szervezõk tehetnek…
A szervezésrõl csak az abszolút elismerés hangján szólhatok, a túra minden elemén érzõdött, hogy akik szervezik ezt a túrát, nagyon a magukénak érzik, sorolhatnám a sok pozitívumot, de nagyon hosszú lenne a lista, úgyhogy inkább azt mondom: nagyon szépen köszönjük!
Ez tökéletes volt!
Azért ha már az eldobált palackokat megemlítettem, egy dolgot mégis kiemelnék: a szervezõk minden ellenõrzõponton tettek ki szemétgyûjtõ zsákokat, hogy az út közben keletkezett felesleges hulladékot ne kelljen cipelni, no meg persze elszórni se a bunkóbbjának…
Ezzel nagyon kevés túrán találkozom, pedig nagyon jó ötlet! Köszönet - ezért is!
Ez egy nagyon jó túra – szép tájjal, kitûnõ szervezéssel és igazi vendéglátással!
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4,25
(az alföldi túrákkal kapcsolatos elõítéletekre alaposan rácáfol ez a túra, az útvonal és a táj is kifejezetten változatos, érdekes - a Hosszú-völgy pedig gyönyörû)
Szervezés (szerintem): 5
(az út tökéletesen követhetõ, mindenki kedves, segítõkész és figyelmes, csakis ötös lehet, ez nem is kérdés)
Itiner/útleírás (szerintem): 4,5
(miután térkép nélkül is könnyedén követhetõ volt az útvonal, az itiner kisebb jelentõséggel bírt, de azért a leírás lehetett volna kicsit részletesebb – én például örültem volna, ha az útközben érintett érdekességekre felhívja az itiner a figyelmem, ahogy ezt néhány túrán már tapasztaltam…pl a Gyurgyalagos vagy a Gerje forrása sokkal érdekesebb annál, hogy csak úgy elmenjünk mellette…)
Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 5 (mert 6-os sajnos nem lehet, pedig megérdemelné)
(szinte minden ponton fél literes HÛTÖTT palackozott irsai víz meg korlátlan nápolyi, aztán a lovardánál a búrkifli, a tanyánál a frissen sült kolbász mustárral, de volt valahol alma is, cukorka is, a szokásos zsíros kenyér természetesen, és a célban ráadásnak még a jutalom termálfürdõ….hát mi kell még??? Ez csillagos ötös! Az oklevél szerintem kicsit „meredek” dizájn, de a kitûzõ nagyon jó, nagyon eredeti!)
|
