Túrabeszámolók


Budai

OttorinoTúra éve: 20092009.05.29 08:57:00
BUDAI 50 - TÚRABESZÁMOLÓ 2009.05.16.
Táv: 50 km; Szint: 1500 m; Szintidõ: 12 óra.

A Szépjuhásznénál reggelizek, a rom kis rétjén, az egyik pad-asztal csoportnál. Van még idõ a rajt nyitásáig és a túratársam megérkezéséig. Amikor minden együtt áll benevezünk, és 6:00-kor el is indulunk. Erõs kezdéssel rátámadunk a Nagy-Hárs-hegyre, és pillanatok alatt felérünk az

1. ellenõrzõpontra, a Kaán Károly kilátó tövébe.

Nem szöszölünk sokat, tovább megyünk a felfordult muflon jelzésen, ezúttal ereszkedünk. Itt jegyzem meg, hogy végig a túrán nyugodtan hagyatkozhatunk erre a jelzésre; mindig a muflon szakálla mutatja a helyes irányt. Kényszerítem magam, hogy a Báthory-barlang bejárata alatti, kis hídhoz leereszkedjek a cefetül meredek lejtõn, és ne a sziklákon kispistázzak. Elsõ pillantásra az itinerbõl alig bírom kisilabizálni a következõ ellenõrzõpontot. A 30-as távval van összeszerkesztve, és nekem ez zavaró. Nem baj, a muflon, nagyon jól irányít. Leérünk a Hûvösvölgybe, a villamos árka föle. A lefelé lépcsõ és az aluljáró után szobrozhatunk a zebra elõtt, míg át nem engednek. A lángosos elõtti nyomós kútból vizet vételezek; kell az üzemanyag az Újlaki-hegyhez. Egyelõre a Vadasparki-hegynek megyünk, majd leereszkedünk a Határ-nyeregbe. Innen kezdõdik a gyilkos, falépcsõ-maradványos emelkedõ, amin, ha lehet lefelé még jobban utálok jönni. Fent, egy határkõnél kibukkanunk egy aszfaltútra, ami néhány méter pihentetõ lihegés után elvisz a

2. ellenõrzõponthoz. Szépvölgyi út, parkoló.

Innen még van bõven másznivaló az Újlaki-hegy tetejéig, de még van a vízbõl is. Fenn megfogjuk a csúcskõ vasát. Itt-ott, ahol nem olyan nyaktörõ a járás, bele-bele kocogunk egy kicsit a lejtõbe. Lemegyünk a gurulóköves, középen bokrokkal elválasztott úton egy kényelmesebben járható ösvényre. Elhaladunk egy fa mellett, amelyhez fájó emlék fûzõdik.
Tavaly az elmaradt Balaton-átúszás miatt Pistivel úszó- és túratársammal eljöttünk a BUDAI TÁJAK 50-re, és az elõttem haladók valószínûleg felbõszítették a fa körül zümmögõ vadméheket. Hallva a vészjósló zümmögést nagyobb sebességre kapcsoltam, - amennyire a maradék erõmbõl telt - de az egyik fullánkos eltökélte, hogy a bal bokám belsõ felét választja céltáblának. Majdnem üvöltöttem a fájdalomtól, és sovány vigasz volt, hogy egy mellettem elfutó túratársnõ fenekébe is belemart egy ilyen elvetemült jószág.
A történelem felidézése közben elérünk a Virágos-nyeregbe. A Boróka büfé még zárva van; nem mintha be akarnánk térni, de a kiürült flakonomat el kell helyezni valahol. Tovább megyünk visszafelé a SÁRGA 70 útvonalán; jön a keskeny ösvény a kidõlt fákkal, viszonylag korán van, alig jön valaki szembe, elõzés sem nagyon van. Príma a klíma az árnyas ösvényen, elhagyjuk a Kötõk padját, és még hosszan hullámvasutazunk a vas sorompóig, ahol a meredek szakasz következik. A lejtõ alján a fák között már ki lehet látni a rétre, ahol oldalt nyitott sátor elõtt emberek iszogatnak, eszegetnek. Nézzük csak meg, hogy mi folyik ott. Kiderül, hogy ez a

3. ellenõrzõ és frissítõpont. Alsó-Jegenye-völgy, rét.

Zsíros kenyér van ropogós újhagymával. Be is falunk mindenbõl kettõt, és hûs nyúlnyállal öblítjük le. Elõveszem az itinert, hogy megnézzem a következõ ellenõrzõpontot. Megzavar, hogy a Remeteszurdokot olvasom, amit szóvá is teszek. Szerencsére ott frissül Szabó Marika, aki felvilágosít, hogy az a harmincasokra vonatkozik. Na ezt megint beszoptam. Mindig nagyon örülök, amikor csak az én távomra vonatkozó útleírást kapok kézhez, és nem kell a rám vonatkozó szöveget kimazsolázni, kockáztatva a félreértést, vesztegetve az idõt. Ennek szellemében tovább megyünk a sárgán, és megerõsödik bennem az a hit, hogy nyugodtan bízhatunk a muflon jelben. A Paprikás-patakkal kanyargunk, hídjain dobogunk a Solymári mûút felé. Elhaladunk a benzinkút mellett, bevesszük magunkat az erdõbe, átmasírozunk a keskeny vashídon, és megkezdjük fáradságos emelkedõnket a Kakukkhegyen. Átvágunk a mûúton, és tovább emelkedünk. Hál' Istennek a Kerek-hegynél nem kell megtenni a sárga által leírt fölösleges kitérõt, hanem OKT átkötéssel levághatjuk azt. Kutyát és/vagy gyereket sétáltatók jönnek a Zsíros-hegy felõl, és kérdezik, hogy milyen verseny van. Mikor elmondjuk, hogy mirõl van szó, elismerõen hümmögnek. Már nagyon nézegetek balra, hogy mikor jön a Muflonitató nevû vendéglátó ipari egység. Amikor elérjük, a kerthelységben üldögélõ hölgyet kérdezem, hogy ott van e a pont, de csak az OKT bélyegzõvel tud szolgálni. A turistaház romjai közelében aztán megleljük a

4. ellenõrzõpontot. Alsó-Zsíros-hegy, csúcs, erdõ széle.

Kicsit flaszterozni kell, amíg jobbra el tudunk menni az OKT-n és muflon barátunkon. Tovább emelkedünk, és az egyik ház kertjében álló, az útra is árnyat vetõ fa védelmében megállunk egy kortyra és egy szusszanásra. Még jó sokat tolunk felfelé a fenyõfák szegélyezte, murvás úton, mire egy kicsit szintben is haladhatunk. Egy emlékmûhöz kanyarodunk, ahol idõsebb emberek ülnek az erdei padokon, és a falnál frisspont üzemel. Kutakodok az itinerben, de azt veszem ki belõle, hogy itt számunkra nem terem babér. Elkezdünk nyomulni a keskeny falépcsõn, ami a Nagy-Szénás felé mutat. Nincs sok foka, kitaposott, kétlábnyomnyi széles ösvényben folytatódik a csúcsig. Kölcsönösen lefényképezzük egymást, háttérben a Nagy-Getével. Jövõ héten megyünk és megesszük uzsonnára. Most azonban ereszkedjünk egy kissé a Szénás tetejérõl. A több turistajelet hordozó magányos fa most nem szolgál ellenõrzõpontul, mint annyiszor. A Kutya-hegy felé lõjük be az irányt (K+). Hosszadalmasnak tûnik az eleinte emelkedõs út; aztán végre ereszkedhetünk az átmászóka felé. A forgóajtón egy bringás próbálja átpréselni magát és biciklijét, úgyhogy nekünk a létrán kell átmászni. Jobbra indulunk, de már most balra kell figyelni, mert néhány méter után a muflon letér a sárgáról, és jó darabig egyedül vezet minket tovább. Kirándulók által ritkán járt helyeken vezet utunk. Az autók viszont szemmel láthatóan gyakrabban járnak erre, mélyszántást végezve az utakon. Sötét erdõben kanyargunk, amikor egy tisztásra érünk.

5. ellenõrzõpont Széna-hegy, útvilla.

Jó helyen van a pont, mert a pontõrök felhívhatják a figyelmet, hogy a tisztás szélén jobbra le kell térni az útról, és füves ösvényen kell bemenni az erdõbe. Változatos erdõrészeken visz utunk, amíg véget nem ér a muflon egyeduralma, és rá nem térünk a zöld négyszögre. Ez rávezet a zöld sávra, amin balra indulunk és az Anna-vadászlakhoz érkezünk. Jobbra indulunk egy lejtõs úton, ami lassan bal kunkort ír le, így kanyarodva Telki felé. Nemrég jártunk erre a TOJÁS 40 indokán. Általam nem szeretett rész következik; Telki új, majd régebben új házai között kell le s fel kujtorogni. Egy kajak emelkedõ a flaszteron és itt a

6. ellenõrzõpont Telki, Kerék sörözõ.

A mindig vidám pontõr fogad a sörözõ belsõ udvarán. Benyomunk egy kis hazai szendvicset, és költségkímélés végett a szomszédos bótba megyünk vásárolni. Vásárlásom nem nagyon hatékony, mert egy lityi kóláért és két falatka túrórudiért kb. 400 Ft-ot hagyok ott. Kijõve, balra folytatjuk az utcán, amíg srégen balra megpillantunk egy muflont. Ez egy emelkedõs utcába visz be, ami egy kis erdõrészleten át egy murvás útra vezet ki, (Z+) amin jobbra megyünk. Balra figyelgetem a kiágazó utakat, mert egyiknek a S+ a jele. Ezen folytatjuk hosszasan, amíg el nem érjük a Z háromszöget, amin aztán tisztességesen emelkedünk. A Tarnai-pihenõnél most nem állunk meg fotózni, megteszi ezt most más helyettünk. No még egy jó rugaszkodás, amíg elérjük a P háromszöget, ami egy kis pihentetõ lejtmenetet jelent. Leérünk egy nagyívben jobbra kanyarodó köves útra. Egy futó ruhás spori kocog el mellettünk. Már másodszor hagyott el minket. Balra tekingetek a dzsindzsásba, mert ott kell letérnünk az útról, és az ösvény annyira be van nõve, hogy a jelzést alig- vagy egyáltalán nem látni. Szerencsére a METEOR 50 kapcsán tudunk errõl a kis viccrõl. Na, itt is van, balra el. Volt itt egy átmászó, de elõbb csak a kerítésén vágtak egy guggolós lyukat, majd idõvel az egészet ledöntötték. A Kopasz erdõben folytatjuk utunkat. Azzal bíztatom az amúgy elõttem iramodó Pistit, hogy ha elérjük a piros sávot, akkor már sínen vagyunk, mert az bevisz a célba. Bokaficamító mészköves ösvényen bukdácsolunk, két éve itt ült a csokis ember, most hiába várom az erõt adó csemegét. Elérjük az elágot, ahol rátérhetünk a Piros sávra. Népesebb csoport jön szembe, egy kislány kérdi, hogy hány perc még Nagykovácsi. Hát, ahogy elnézem a sebességüket lesz az még vagy jó fél- háromnegyed óra. Mikor jön már ez a csokis? Pisti cukkol, és felajánlja, hogy ad õ nekem csokit. Nekem is van, de én az ellátmány csokira vágyok. Nagy sokára jön el a

7. ellenõrzõpont Vörös pocsolya, útelágazás P+; P-.

Pisti próbál beégetni a pontõröknél a csokival, de én nyílt sisakkal veszem át a járandóságot, mondván, hogy nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. Már tényleg sínen vagyunk, lefelé tartunk a Petneházy-rét felé. Megbotlok egy mészkõbe, és elszabadul egy pukk. Ebben a pillanatban megelõz az a tag, aki már kétszer megtette ezt. Kiderül, hogy a balos kis csalafinta ösvényt nem vette észre. Jön az általános kispistázó hely; a piros levisz a Julianna majori mûútra, aztán mikor mindenki látta a flasztert, újra fel kell menni majdnem olyan szintre, mint ahonnan lejöttünk. Ezt egy mezõn való átvágással simán le lehet nyesni. Mindig nagy a kísértés a kerülõ öncélúsága miatt, de persze lemegyünk az útra. Ahogy kilépnénk, egy õrült vagy hetvennel elszáguld elõttünk. Na jó, gyerünk vissza. Fürkészem, de nem látok kispistázókat, de egyéb, a túrán résztvevõket sem. A pacikarámtól nem messze felfedezzük a

8. ellenõrzõpontot. Petneházy lovascsárda, Fekete-fej u.

Megkínálnak ásványvízzel, két pohár bubisat be is küldök. Másszuk csak meg a Feketefejet. (Még ha más megkerüli is.) Lefelé sokkal sz@rabb ezen a térdgyilkos lejtõn. Aztán meg következik ez a tényleg életveszélyes Szépjuhászné út, ahol mûúton, és ráadásul kanyarban kell menni, padka meg ohne. Itt még akkor is futni próbálok, ha már kilóg a belem a fáradtságtól. Jól van, túléltük a mûutazást. Nekivágunk a Hárshegyi körútra vezetõ emelkedõnek. Pisti lihegve: "Szóval sínen vagyunk?!" Na most már tényleg fenn vagyunk az asztalos padoknál; a MONOTON MARATONon 14-szer mentem el mellettük, most egyszer kibírjuk. Végül aztán tényleg sínre kerülünk; a kisvasút sínjére, a Szépjuhászné vá. fölött. Innen már csak egy kõhajítás a cél. Jubileumi, XX. kitûzõt kapunk, mellé még kisírunk egy-egy muflonos jelvényt is. Ha lúd, legyen dõltbetûs. A jókedvet beárnyékolja, hogy három kocsit feltörtek a parkolóban. Azok úszták meg, amelyek jól látható helyen álltak, a buszmegálló oldalában. Szerencsére Pistié is a feltöretlenek közé tartozik. Elbúcsúzunk, mert én még megvárom Tomot, aki másfél órával késõbb startolt. Jólesik kinyújtóztatni a hátamat egy padon, aztán elnézem a beérkezõket, akik vidámak, de azért már örülnek, hogy túl vannak a hosszú túrán...

Ottorino.