LOWE ALPINE MARATON TELJESÍTMÉNYTÚRA A VÉRTESBEN 2009.05.31.
Táv: 47,85 km; Szint: 1161; Szintidõ: 11 óra.
Kb. másfél kilométerre van a szári sportcsarnok a vasútállomástól. Nem kell sietni, van idõ bõven a rajtig, sõt, még a reggeli is belefér, annál is inkább, mert a futók háromnegyed nyolcra meghirdetett tömegrajtja negyed órát csúszik. Végül 8:22 kerül az itineremre. Amikor kilépek a Sportcsarnokból jobbra indulok. Sokan parkolnak az út mentén, aminek a végén a vasútmegálló irányával ellentétesen folytatom a sárga sávon egy emelkedõvel. Fent a falu egy vízszintes utcája vár, P+ jelzéssel, amin jobbra fordulok. A szerénynek éppen nem mondható ROYAL felirat köszön egy vendéglátó ipari egység bejárata fölötti tábláról. Hosszú ez az utca, de végül rátérhetek balra, a piros sávra. Elõbb-utóbb elfogy a flaszter és remény van rá, hogy még az erdõbe is eljutok. Balról bejön a P+, amit jól megnézek, mert a túra végén ezen kötök vissza a P-ra. Emelkedik az út tisztességesen. Szembe jön lépésben egy futó, jobb karját lógatja, száját összeszorítja. Nagyon úgy tûnik, hogy eltörte a karját. (A túra végén, a sportcsarnokban elmondják, hogy elesett és kificamodott a válla.) Önkéntelenül óvatosabban kezdek lépkedni. Késõbb balról betársul a P háromszög, ami nem olyan sokára, balra bevisz egy széles ösvényre, amelyen elmehetek az
1. ellenõrzõpontra. Körtvélyes, geodéziai torony.
A toronytól ugyanarra megyek vissza, mint amerrõl jöttem, és kiérve a piros sávra mintha mi sem történt volna, folytatom rajta a hosszú utamat. Pólóhoz picit friss az idõ, és némely zugban kifejezetten hideg van, de fel fog ez még melegedni. Nem öltözöm. Útelágazásnál balra elmegy a P-, én az itinerre nyomtatott térkép szerint jobbra a K+t követem. A Vizes-bikk környékén pecaszéken ül egy rendezõ, és egy szabad helyre a következõ feliratú körpecsétet nyomja: "A becsületes játék az egyetlen út!" Errõl a Bazilika homlokzatának aranybetûs felirata ugrik be: "EGO SUM VIA VERITAS ET VITA". Kanyargás, bokros rész következik, elvesztem a tájékozódásomat. Egy mûutat keresztezek, ami után együtt megyek a K-val. A térkép alapján már tudom, hogy a Mária-szakadék nyugati vége felé közeledek. Néhányan már jönnek felfelé a szakadékból. Itt megint kettéválik a két jelzés, én a K+on folytatom a Mária-szakadék fölötti úton. Egyszer csak élesen jobbra letörik az út, amin lekocogok a
2. ellenõrzõpontra. Csákányospuszta, kulcsos ház.
Kellemes meglepetés, hogy van víz, mogyoró, mazsola, nápolyi, banán és ki tudja még milyen finomságok. Érdemes futók után indulni egy teljesítménytúrán. Bélyegzés helyett idõt írnak az itinerre. A K-on indulok visszafelé, ezúttal a szakadékban haladva. Kifele jövet megint itt a K+, ami csak az elõbbi mûútig jön velem. Én jobbra folytatom tovább a flaszteron, míg balra be nem térek az erdõbe. Folyamatosan, enyhén emelkedik az út. Egy vastag fa dõlt az ösvényre, eltorlaszolva azt. Megfáradt csoport tagjai ülnek rajta keresztben, mindenki kosztol. Jó étvágyat kívánok, és egy szabad helyen átlépek a fán. Sûrû erdõben visz az út, nem tudom megbecsülni, hogy milyen messze lehetek a következõ ellenõrzõponttól. Nemsokára meglepetésemre kék L-t látok az egyik fán, és követve azt, egy vár falainak tövébe kerülök. Még bottal is nehéz felmászni az apró kövektõl csúszós, meredek ösvényen.
3. ellenõrzõpont Vitány vár.
Az ideiglenes várúr elhelyezi pecsétjét az úti passzusomon, és útbaigazít. Azon csodálkozom, hogyan lehetett itt futni lefelé, mikor a botot leszúrva, a növényzetbe kapaszkodva, totyogva is nehéz a haladás. Biztos olyan alapon, hogy Isten irgalmazzon annak, aki egy futó elé kerül. A vár alatt megint lehet néhány falatot enni, vizet inni egy külön erre a célra felállított asztalnál. Megelégszem egy falat mogyoróval és egy falat mazsival. Innen a zöld L visz le a K-, Z- pároshoz. A térkép szerint erre van valahol a Rockenbauer emlékfa. Nem látok semmilyen emlékhelyet, megkeresni meg nincs se idõm, se kedvem. A Z- balra leválik, én tovább megyek jobbra a K-on. Jó ideje megyek már az erdõben, amikor U alakot ölt az út, és meredeken lejteni kezd. Egy mûúton megyek át és a szarvas-kúti pihenõ mellett haladok el. Fent a tûzrakó helynél fõznek valamit, nagy a füst. Tavaly õsszel a TATABÁNYA 30-on jöttünk erre, csak akkor pont az ellenkezõ irányból. Kiérek egy mûutas keresztezõdéshez, van itt P-, K+, de én maradok a K-nál, és az útról jobbra felmászok egy domboldalon, amíg egy kerítéshez nem érek. Itt már szintben megy az út, a kerítés mindig a bal kezem felõl van. Magam is balra tartok, és ereszkedek a Mátyás-kúti kulcsos ház irányába. Amikor éppen elérném a házat a K- ismét jobbra felfelé irányul. Gyengén szemetel az esõ. Nem túl zavaró, de jó lenne, ha nem kezdene rá jobban. Valaki megelõz, késõbb látom, hogy az emelkedõ végén balra fordul. Fent, a szintben haladó út után még van egy gyenge emelkedõ, de aztán bekerülök egy dzsindzsásba, ahol lejteni kezd az út. Balra kék háromszög mutatja az utat fölfelé a Zsigmond kõ irányába, de ide most nem kell felmenni. Tovább megyek a lejtõn, ami veszít meredekségébõl, így egy nagyon rövid szakaszon kocogok is egy kicsit. Kibukkanok az erdõbõl, és egy kis tavacska mellett balra fordulok. Elég szépen esik az esõ, úgyhogy örülök, amikor a templomot elhagyva, a Községháza elé érek.
4. ellenõrzõpont Várgesztes.
A fedett teraszon frisspont üzemel. Májdarabkás zsíros kenyér van csalamádéval és/vagy hagymával. Lekváros kenyér, banán, kóla is fogyasztható. Kb. fél távnál vagyok, tehát bõven rám fér egy kis kalória. Amikor továbbindulok jól rákezd az esõ. Most már kellemetlen, ezért a keresztezõdésben felveszek egy könnyû esõdzsekit és egy biciklinyereg-takarót, sapka gyanánt. A keresztezõdésben balra kell fordulni, letérve a K-ról, új jelzésként választva a S-t, amit a Bodzás árokig elkísér a K+. Sokáig kell mûúton caplatni az esõben, ráadásul a lombok sem takarnak úgy, mint bent az erdõben. Jobbról feljön a Z-, amivel együtt balra kanyarodok az
5. ellenõrzõponthoz, a Hirczy emlékmûhöz.
A pontõrség mûanyag ponyva kifeszítésével tette otthonosabbá ideiglenes állomáshelyét. Itt is van enni-, innivaló. Valamicskét elfogyasztok az udvariasság kedvéért, aztán a Z-on egy balossal beveszem magam a Sárkánylyuk-völgybe. Enyhe, de többnyire folyamatos emelkedõ, kõdarabos út, belehullott faágak jellemzik. Egy füves ösvényre érek fel. A magas fûrõl az összes víz a nadrágszáramra és a cipõmre folyik. Élesen balra fordul az út. Itt az egyenesben utolérem Pétert. Vele a vonaton utaztunk együtt idefelé. Az egyenesrõl jobbra fel kell vágni, csak az itt lévõ útvilla ágaiból válogatunk még egy pár másodpercig. Végül a jobb ágat választjuk. Egy fennsík-szerû mezõn elállni látszik az esõ, kiszellõztetem beizzadt fejemet. Nem sokáig tart a "jó idõ", megint rákezdi az esõ. Lefelé kell menni, némely helyen már csúszik is a sáros út. Ilyen sok csapadék esett ez alatt a rövid idõ alatt, amíg Várgesztesrõl ideértünk. Ismét bent vagyunk az erdõben, itt már gyakoribb a jelzés, nem kell keresgélni. A sok kanyargástól már megint nem tudom, hogy merre az arra, de végül megérkezünk a
6. ellenõrzõpontra, a Szép Ilonka-forráshoz.
Malaclopóban áznak a pontõrök, valahogy pecsét kerül az itinerre, és a mutatott irányba elindulunk a P+on. Befejeztük a sok, hatalmas cikk-cakk térképre való rajzolását, innen most már különösebb csapongások nélkül haladunk egy pont felé, ami nem más, mint a cél. Addig azonban még egy ellenõrzõpontot útba kell ejteni, és még sok kilométert kell legyûrni. Iszonyú hosszan zakatolunk a Régi vasúton, ami mára erdei úttá szelídült. Néhol zúzalékkõ maradványok utalnak hajdani funkciójára. A köves baloldal támfal lehetett, jobbra pedig a szép kilátásban gyönyörködhettek az egykori utasok (vagy ha nem voltak, akkor a mozdonyvezetõ). Hosszabb, egyenes szakaszokon, a távolban látjuk a két srácot, akik már többször megelõztek a túra során. Péterrel hol elhagyjuk-, hol utolérjük egymást. Az esõ nem akar alábbhagyni, szeretnék már nem itt lenni. Balra, egy fán meglátom a piros háromszög jelzést ami felvisz a Körtvélyes geodéziai tornyához. Nem kell újra felmenni, de ebbõl be tudom lõni, hogy már nincs túl messze a következõ ellenõrzõpont. Enyhén balra egy erõs lejtõ következik, ami igen sokáig tart. Amikor enyhülni kezd, onnan már csak kõhajításnyira van az a mûút, amin felállították a
7. ellenõrzõpontot, a Hallgató-völgyben.
Már gépiesen markolok a mazsolába, és indulok el az ellenkezõ irányba. Miután a pontõr visszafordít, még sokáig megyek a flaszteron, a P+on. Egyszer csak az útra festett jelzés bevisz egy alacsonyabb dzsidzsásba, ami így vizesen is jobb, mint a mûút. Rövid erdei séta után megérkezünk az elágazáshoz, ahol jobbra és balra is P- a jelzés. A mostani pozíciónkhoz képest balra a túra elején mentünk, a Körtvélyes irányába; most az idefelé vezetõ útvonalunkon megyünk vissza Szárra. Elõjönnek a már ismert gazdasági területek, lassan rátérünk a hosszú, egyenes utcán a P+ra. Latolgatjuk, hogy melyik vonatot érjük majd el. Persze bele kell kalkulálni a megállóig tartó utat is, de úgy, hogy már nem vagyunk annyira fittek, mint reggel voltunk. A túra vége felé az esõ már nem lát fantáziát a bosszantásunkban, és eláll. Reális közelségben van már a templom, elõtte kell majd balra lekanyarodni a sárga sávon, és lejtõzni a sportcsarnok bekötõútjáig. Annyira jók vagyunk idõben, hogy félünk, legközelebb csökkentik majd a szintidõt. Belépünk Szár sportcsarnokának ajtaján. Csanya tetszetõs oklevelet állít ki, fekete alapra ezüst lakkfilccel kalligrafál, a kitûzõ se csúnya. Bõven van idõ a vonat indulásáig, úgyhogy nekilátunk a kitett maradék felfalásához. Még mindig bitang jólesik a májdarabkás zsíros kenyér csalamádéval, kólával öblítve. Desszertnek gyümölcsszeleteket rágcsálok. Péter félig viccesen megkérdezi, hogy mit vihetünk a hazafelé útra. - Amit az asztalon találtok - jön a válasz. Valójában nincs is szükség a csomagolásra, mert ami kellett, azt bepakoltuk a bendõnkbe. Vidám társalgás közepette sétálunk a megállóhoz. A vonat érkezése elõtt pár perccel, búcsúzóul még rázendít az esõ. Bekényszerülünk az ablaktalan, elhanyagolt vizelde-szagú, bádog "váróterembe"...
Ottorino.
|
