|
|
Annyi fikázást olvastam a túráról, hogy kedvem támadt megvédeni. Akkor is ha a kritikus megjegyzések egy részével magam is egyetértek. De az is érdekes, hogy a beszámolót írók jelentõs része ismét meg szeretné tapasztalni majd az átélt "borzalmakat". Mint ahogy én is.
Futva szándékoztam teljesíteni a távot és ez többé kevésbé sikerült is. A terep nekem nagyon tetszett. Nem csak az erdõk és a gyönyörû kilátópontok (Nagy Szénás - ami a világ egyik teteje címre is pályázhatna) de a szintelosztás is. Némi emelkedések után jókora lejtõ Nagykovácsiba, majd újabb finom hegymenet. Szinte minden futható volt (leszámítva a tök hegy aljából felvezetõ csöpp emelkedõt). De olyan is kell.
A túrát nem igazán futóknak szervezték és ezt az itiner is tudomására hozza annak, aki elolvassa. Én csak otthon tettem ezt meg. Szóval a pontok adott sebességre nyitnak s ha nem várod meg a pecsétet (illetve a pontõrt vagy a kódot hozót) nem kapsz majd jelvényt vagy kitûzõt, amelyek tényleg igényesek (ha valaki arra hajt). Ha igen és futó vagy érdemes késõbb indulni. Nekem szerencsém volt. Bár már 8-kor elrajtoltam, a barlangnál kicsit várnom kellett (de megérte mert a kedves pontõr lány még a sajtos szendvicsét is megosztotta velem). Aztán a kódot hozót is éppen ott értük késõbb a Hárs hegyen.
Az elején még jól ment, ami betudható a gyorsan jövõ elsõ pontnak 1 Km után (minek is ez ott?). Aztán némi emelkedõ a Fekete-fej-re és a Kecske-hát-ra. Itt a 25 Km-esek sajnos leágaztak. Én szeretem kerülgetni a túrázókat (persze nem a hosszú tömött sorokban vagy a szekér út teljes szélességében haladókat és nem igazán örülök a hegyes botjaikat hátul lóbálóknak sem), mert az olyan szocializálódós dolog. Ezt én sem értem teljesen. Aztán örültem hogy a pontot feltelepítették a kilátó tetejére, mert így némi lépcsõzésre is adtak lehetõséget. És kedves volt a pontõr lány is bár megjegyzése, hogy nem kell annyira sietni kicsit dilemmát okozott. Mondjuk ezt a Nagykovácsig tartó lejtõ oldotta, s az erdõ is ami ezen a szakaszon tényleg szép volt. Sajnos sok csupasz rész (szekérút, beton, házak és kutyák (emberesek és anélküliek)) következett. S végre volt innivaló is. Ez mindíg ajándék. A kulacsomat is feltöltöttem, ami biztos az biztos alapon. S jött a kedvenc kilátópontom két kedélyes úrral (talán apa és fia? - talán sosem tudom meg?). S itt mentem elõször mellé. Kis korrekció után aztán meglett a jel s a megfelelõ árok. Memórizáltam az itt lévõ kódot is (minek is ez megint? - saját magát csapja be, aki csal). Mondhatnám mellé megy, aki mellé megy. Kis mászás a következõ árkon felfelé, ahol valóban kevés volt a sárga szín. De irányban s az árokban stimmelt. Felérve már nagyon sasoltam a jeleket s kissé kezdtem bosszankodni, mert addig elég jól megvoltak s ahol nem ott mindig jött 1 szalag. Persze ez a fáradtság rovására is írható (28 Km.) Aztán a barlangtól egy lánnyal kerülgettük egymást. Neki jobban ment a tájékozódás. Sokszor kisegített a kevésbé jelzett helyeken. Itt köszönöm meg a segítségét és a cukrot, amit helyette is megettem Szarkaváron. Személy szerint én ide tettem volna a frissítõpontot. De lehet csak azért gondolom ezt mivel a másik zöldön mentem innen tovább (kettõ is van ugyanis - legközelebb kéretik jobban figyelnem). Sebaj 500 méter + az itatóig s vissza. De megérte mert utána már nem volt több léosztás. Pedig innen még 15 Km a vége s van benne 1-2 emelkedõ is. Ez egy túrázónak is sok víz nélkül, nem hogy egy futónak. Szóval ha másnem az õ kedvükért "bitte". Innen aztán elég sokat mellé-mellé mentem, ha kicsiket is. Az Újlaki hegyre 3-an mentünk együtt s így viszonylag jól megtaláltuk. Ezt a szakaszt tényleg érdemes lenne újrafesteni. A szalagozás nem egy úri megoldás (gondolom én mint 1 futó?). Az Újlaki-ról lefelé elõször a térképen lévõ jelzések sokasága, aztán a szalagozás zavart. Nyilván ekkorra már kivoltam. A Kis-hárs nyergére felkapaszkodva teljesen elbizonytalanodtam, s levágtattam róla, mert rémlett az aljában lesz a helyes út. Lefelé tanyoltam egy klasszikus elõrebucskázósat. Irigyeltem is magamban a néhány ott, s ezt szemlélõ turistát, hogy milyen akrobatikus bukás mutatványban van részük. Az aljában aztán rájöttem hiba volt lejönni így visszamásztam. S ezt szinte szóról szóra (de már esés nélkül) ismételtem meg a Nagy-hárs hegyre fel. S végül a jutalom 1 Km lefelé a célig, ahol további jutalom kitûzõ s emléklap is járt.
Ha én rendezném a túrát a "kevesebb több" jótanácsot követném. Kevesebb pont, de azokon több innivaló, kevesebb jel a térképen de egyértelmûbb jelölés a terepen. De nem én rendezem és így csak megköszönni tudom a rendezõk fáradtságát. Külön köszönet a jelvényért, bár a kitûzõre is fáj a fogam erõsen.
Mindent összevetve nekem tetszett a túra (kidöglöttem ahogy kell, pedig csak 46+ néhány mellémenõs Km.) és jó emlékeim maradtak róla. S a bosszankodások is ide sorolandók, mert jövõre emlékeztetnek majd, hogy mire figyeljek oda jobban.
|
| |
