Túrabeszámolók


Olajos Körút 40/30/20/10

kekdroidTúra éve: 20092009.06.18 21:00:29

Olajos körút 40


Párbeszéd reggel 6:20-kor Lenti buszállomásán. Résztvevõk: Kerek repkény és az információs néni.


K.r.: - Jó reggelt kívánok! Indul ma a 6:15-ös bázakerettyei járat?


Inf.: - Már elment!


K.r.: - Még nem mehetett el, mert hat óra óta itt vagyunk és nem láttuk elmenni.


Inf.: - Hmm... (hátrafordul, kiabál) Itt van a Laci? (vissza, széles mosollyal) Mindjárt megy.


Így történik, hogy a Bázakerettyére közlekedõ járat, ha két utassal is (Repkény és jómagam), de elindul és a késés ellenére a menetrendben adottakhoz képest két perccel korábban megérkezik a magyar szénhidrogén-bányászat szülõhelyére. Mivel halvány fogalmunk sincs, hogy hol keressük a rajtot, megkérdezünk egy szimpatikus, idõsebb házaspárt, hogy merre találjuk a kultúrházat. Nagy meglepetésünkre teljesen érthetõen, világosan magyarázzák el (nem úgy, hogy „forduljon a Kati telkinél balra, aztán a Jóska régi házánál meg jobbra”), még nagyobb meglepetésünkre a K+ jelzést kell végig követni. A Déryné kultúrháznál belebotlunk az éppen az autóból kikászálódó -Dilen-&Tinca duóba, kemények nagyon, mert õk a 40-es távra egy laza tízessel melegítenek. Benevezünk, a kapott itiner kissé spártai, de Repkény tapasztalatára támaszkodva bõven elég kell, hogy legyen. Van fekete-fehér térképvázlat, van néhány négyszög igazolni és némi szöveg az útvonalról. Tincáék az épületbõl kilépve jobbra indulnak el, mi balra kanyarodunk és lesétálunk az Olajos körút piros sávján Bázakerettye fõutcájára, ahol rövidesen el is hagyjuk a mozgalom útvonalát a DDK kék sávjáért, egészen Kistolmács fõpályaudvarig. Már most, viszonylag korán reggel egészen meleg van, furcsán is nézek ki a nagy, hosszú kabátomban, leveszem és felkötözöm a táskára. Kistolmácson, a kisvasút végállomásán várnak a nagyon kedves pontõrök, cukorkával kínálnak, egy kicsit beszélgetünk velük, megdícsérnek, hogy fiatal létünkre nem a számítógép elõtt ülünk.


Besétálunk az erdõbe, innentõl szembe haladunk a Rockenbauer 130 útvonalával, nappal sokkal szimpatikusabb a sok emelkedõ. Még úgy is, hogy az ember éppen felér az egyikre és már éppen örül, hogy fent van, amikor még feljebb kell menni. A zalai dombok sem viccelnek. :) Budafa felé félúton újra találkozunk Tincáék duójával, olyan tempóban jönnek, hogy tényleg úgy tûnik, hogy simán utolérnek. Alaposan megjegyezzük az utat, hogy abban az esetben, ha augusztus elején egy éjszaka véletlen erre járnánk szembõl, akkor végre ne kelljen kavarogni. Megcsodáljuk az arborétum óriási fenyõit, majd feltalpalunk a bejárathoz. Itt még nem kell kódokat írni (mint az összes további ponton), bója is és aszfaltrajz is mutatja, hogy az egyik háznál ellenõrzõpont mûködik. Nagyon kedvesek a pontõrök, csak úgy diktálják belénk a zsíros kenyeret, meg a mindenféle üdítõket, sõt, két kenyeret összeborítanak és elcsomagolnak nekünk az útra! Ahhoz képest, hogy Repkény nem biztatott túl sok jóval, nagyon lelkesen fogadnak mindenkit. A ponton hagyjuk a 40-es táv eddig legelöl haladó résztvevõjét, õ még eltáplálkozgat egy kicsit. Budafáról kifelé annyira belemerülünk az arborétum szépen gondozott kertjének a bámulásába, hogy nem vesszük észre a prímán jelzett jobbkanyart és elkolbászolunk vagy kétszáz métert, amire észrevesszük a hibát. Visszasietünk a helyes útra, ez egynyomos, néhol faágakkal teleszóródott ösvényeken kanyarog az erdõben, amíg ki nem érünk egy nagy rétre, valahol Kiscsehi határában. Feltûnik egy érdekes magasles, amelyet egy használaton kívüli villanyoszlopra szerkesztettek fel, új értelmet adva az újrahasznosítás kifejezésnek. Innentõl nyílt terepen haladunk sokáig, mellettünk hatalmasra nõtt fák mutatják a tarvágás határát. Nem sokkal a Vörcsök-völgyi vadászház nevû pont elõtt térünk újra be az erdõbe, nem kis megkönnyebbülésünkre, mert kezd roppant meleg lenni, elvégre nyár van, vagy mifene. Sebaj, innivaló van bõven, készültünk – ilyen egyszerû ez, ha nyár van, az ember visz magával innivalót. Ha tudja, hogy ritkán van vízvételi lehetõség (ezen a túrán pedig pláne), akkor sok innivalót visz magával.


A fent nevezett vadászházat egy ideje nem használhatják túl sûrûn, mert méteres susnya veszi körül és természetesen arra kell menni a ponthoz, legalábbis a jelzések így hívogatnak. Felírjuk a kódot, Repkény lefotóz vele, de a mosolyom nem túl õszinte, ugyanis a susnyán való átkelés miatt rettentõen viszket a lábszáram. Eszembe is jut, hogy miért szoktam általában hosszúnadrágban túrázni. :) A háztól szalagozott úton sétálunk, felkapaszkodunk egy hegygerincre, kerülgetjük a vélhetõen ritkán járt, gazos, törmelékes utat. Viszont cserébe látszik a szlovén Alpok a láthatáron, tiszta, felhõ- és páramentes égbolt alatt. Egy kisebb kanyar után feltûnik egy gazzal benõtt telek, kidõlt-bedõlt falú házzal, de legalább villany van. Kisvártatva már jobb állapotú porták mellett sétálhatunk, érik a meggy, kicsit még savanyú, de már ehetõ. Kerek repkény figyelmeztet, hogy mostantól sok lesz az aszfalt, emlékeiben mindig innentõl volt idegesítõ a túra. Lesétálunk a hegyrõl egy árnyas mélyúton és egy veszélyes útkeresztezõdésnél kiérünk az M70-es autóúttal párhuzamos országútra. Szerencsére a mi utunkon jóval gyérebb a forgalom, mint a gyorsforgalmin, így nem ér minket nagy megrázkódtatás emiatt. Viszont a nagy hõségben egyre csábítóbbnak tûnik a tormaföldi kocsma, vagy bolt, vagy akármi, ahol hideg innivalót adnak. Hosszú menetelés után érkezünk a faluba, ahol egy teremtett lélekkel sem találkozunk, úgy tûnik, senkinek nincs kedve a késõ délelõtti hõségben sétálni idekint. A kocsmahivatalnál viszont meggondoljuk magunkat a betéréssel kapcsolatban, meglehetõsen zord arcokkal van tele, ráadásul mindannyian nagy sportolók lehetnek, mert mez is van rajtuk. Legalább nem viccbõl cipeljük ezt a sok vizet. :)


A kis község után még mindig mûutat kell követni, mérsékelten árnyékban, de csak azért, hogy feledzõdjünk a túra végére. Vétyempusztáig nem is történik semmi érdemleges, azon kívül, hogy megelõz minket egy sporttárs, jó gyors léptekkel halad. Amikor elhagyjuk a magasfeszültségû vezeték nyiladékát, akkor már felkészülök, hogy megérkezünk Vétyempusztára, ahol majd óriási nagy bükkfák hajladoznak... ehhez képest magán Vétyempusztán semmi különös nincs, csak egy kolduló kutya, akinek azonban semmit nem tudunk adni. Néhány szerencsétlen kutya viszont szívszaggatóan sír, amikor meglát, csak úgy ugrálnak a kerítésnél. Mi viszont elhagyjuk a két-három házból álló telepet, belépünk az õsbükkösbe. Érezhetõen hûvösebb a levegõ és az erdõ alja is jóval tisztább, mint a táj többi erdejében. Hatalmas, vén fák között kanyarog a piros sáv, Repkény meg is öleli az egyiket, amelyiket különösen szimpatikusnak találja. :) Elérünk két táblát, mindkettõn az erdõ adatai láthatóak, az egyik tábla az 1977-es, a másik az 1995-ös állapotot mutatja, valamint megtudjuk, hogy a „Tormafölde 11D erdõrészleten” járunk éppen. Következik a Marócot kikerülõ szakasz, ami egyfelõl pozitív – nincs annyi mûút – másfelõl viszont már az erdõben is van olyan meleg, mint a nyílt terepen, ez megmutatkozik a vízfogyasztásunkon is. A pont viszont nem egészen ott van, ahová az itiner írja és ha nincs ott egy háromfõs túrázó társaság, mi bizony úgy elmegyünk mellette, mint a szél. Ez is vicces helyzet:


Srác 1: - Ti tudjátok, hogy hol van az a valamilyen hegyi kereszt?


Kékdroid: - Nem tudjuk, de reméljük, hogy nemsokára odaérünk, mert szerintem már itt kellett volna lennie valahol.


Srác 2: - Jó, itt van. (a fára mutat)


S valóban! Igaz, hogy kereszt, az a környéken sincs (De, van. Elnézést kérek az érintettektõl, Bell Sanyi is és Vidova gora is jelezte a kereszt létezését. Javítva 2010. június 16-án), de a kód ott pihen a fán. Felírjuk, majd észrevesszük, hogy bizony szedni kell a lábunkat, hogy a tervezett idõnket tartani tudjuk. Sõt, a szintidõt, ami igencsak érdekes, abból a szempontból, hogy azért 42,3 kilométeren (ennyi van az itineren és a térképen is kb. ennyit mérek késõbb) nem illene ennyire közel kerülni hozzá. A fene nagy sietségben viszont szépen benézünk még egy kanyart és elhúzunk egyenesen egy hegygerincen, a kilátásért mondjuk megéri. Elõttünk, de inkább alattunk Páka és Kányavár, messzebb pedig a Kerka völgye. Amikor már nagyon feltûnik, hogy nincsenek jelzések, visszafordulunk és egész pontosan negyed óra alatt érünk vissza a rendes útra. Ezen elkanyargunk egy ideig, a völgykatlanban Maróc apró faluja terül el és végül megtalálunk egy keresztet is, ahol viszont nincs pont, de ha innen pont nyugatra nézünk, akkor körülbelül ott van a kód. Három kilométerre légvonalban. :)


Leereszkedünk egy füves úton, majd ahelyett, hogy szépen a völgyben jobbra kanyarodnánk, egy újabb dombra kell felkapaszkodnunk, mielõtt megérkeznénk Lispeszentadorjánra. Az érdekes tornyú templom elõtt már messzirõl kiszúrjuk a kék nyomós kutat, amit azonnal el is foglalunk fürdés, ivás és a készleteink újratöltése céljából. Bevizezzük sapkáinkat a hátralevõ szakaszra, szinte hiába, mert úgyis azonnal megszárad. Némi ücsörgés után továbbsétálunk, újra találunk közös keresztmetszetet a Rockenbauer Emléktúrával, lévén itt egy kicsit újra a DDK útvonalán megyünk. Még Lispeszentadorjánban megállunk egyet uzsonnázni, aztán eseménytelen, de legalább jó árnyas úton besétálunk Bázakerettyére, ahol a reggeli élmények után már tudjuk, hogy merre visz az út. Még a falu elõtt nem sokkal megtekintjük az Olajos Emlékmûvet, ami a magyarországi kõolaj- és földgázkitermelés 80. évfordulójára épült. Nemsokára lehet avatni azt a táblát, ami a készletek kimerülésének állít emléket... :( Éppen keresztezzük a kisvasút pályáját, amikor arra gondolok, hogy meg kellene nézni, mikor jön egy vonat, hátha le tudnánk fotózni. Ebben a pillanatban pedig varázsütésre megjelenik egy szép zöld C50-es mozdony, egy zárt és két nyitott személykocsival. Megvárjuk, amíg elhalad a szerelvény Kistolmács felé, aztán felcaplatunk a mûvelõdési házhoz. Itt nagyon örülnek nekünk, gratulálnak, kapunk 1-1 kitûzõt, nincs rajta táv, de éppen ettõl érdekes. :) Elüldögélünk egy kicsit, ez azért válik hasznunkra, mert éppen kinyit a büfé és tudunk venni jó hideg kólát. A rendezõ hölgy szól, hogy az itiner felmutatásával féláron mehetünk be a strandra, de sajnos nincs nálunk semmiféle fürdõcucc, nudistaként pedig érdekes lenne bemenni. :P


Kerek repkény édesanyja mondta, hogy szívesen eljön értünk, még mielõtt befutna, találkozunk Tibettel és VadMalaccal, amint éppen megérkeznek. :) Viszont Tinca és -Dilen- párosát nem csípjük el, vélhetõen pont akkor mennek fel a K+-on, amikor mi lefelé az autóval a piros sávon. Viszont Bell Sándoréknak tudunk integetni, meg a többi, éppen beérkezõ túrázónak is, mert az autóval éppen szembemegyünk a túra útvonalával. :)


Végszó: az Olajos körút nem egy agyonszervezett túra – csak két helyen vannak pontõrök a hosszútávon, nem nagyon van szolgáltatás – de éppen ezért különleges. Nekem legalábbis tetszik. Innivalót sokat kell vinni, mert csak Budafán (kajapont, ~6 km), Tormaföldén (kocsma/bolt, ~24 km, de nem biztos) és Lispeszentadorjánon (kék kút, ~ 37 km) lehet vízhez jutni. Esetleg még ha valamelyik pincénél megkínálnak borral. :) Köszönöm a társaságot Repkénynek, a fuvart Repkény édesanyjának és a túrát a lelkes rendezõségnek!


-Kékdroid-