Túrabeszámolók


Margita

Frei BergerTúra éve: 20042005.10.24 23:27:41
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/margita-raul/margita-40-(raul).htm (képek is)

Margita 40 (Raul túra)

2004.február 7, szombat, indulás 7 óra, érkezés 15.45. Gyalogos táv: 41 km, szintidõ 10 óra.

Ezen a hétvégén döntenem kellett egy alföldi („Téli sóút” Tápiószele) és egy dombvidéki túra között, ez utóbbit választom. Borsodi gyerek lévén, ezerszer átutaztam a Gödöllõi dombságon, mindig egy kicsit titokzatosnak tûnt a vonatablakból a gödöllõi állatkísérleti telep, a máriabesnyõi kegytemplom, emlékszem az M3 építését kísérõ vonatkorlátozásokra, ma is megcsodálom, mekkora hidat kellett építeni, ahol az autópálya a bagi ereszkedõn a régi 3-ast és a miskolci vasutat egyszerre keresztezi.

A Margita a Gödöllõi dombvidék legmagasabb pontja, a helyi természetjárók is errõl nevezték el magukat: „Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület” – a számadat a domb magasságát jelzi. A „Raul túra” elnevezést én adtam neki, ugyanis Kata kisfia, Raul éppen ma két napos, én ezzel ünneplem, ha már a kórházban látogatási tilalom van.

A Gödöllõi dombság csekély magasságú, észak-északnyugat-dél-délkelet irányú dombvidék a Cserhát, a Pesti síkság, a Duna-Tisza közi homokbuckavidék és a Zagyva-vidéki löszfennsík között. Jellemzõen lösz- és homoktalajú, az Alföldnél hûvösebb, viszont kiegyenlítettebb éghajlatú.

Pénteken idõben érkezem Gödöllõre, hogy még egy késõi vacsorát elkölthessek egy pizzériában: Ravennai lepény (két réteg pizzatészta között a töltelék, ami bármi lehet, ami a pizzára kerül). Nagyon finom, nagyon sok, frenetikus hatással: még soha nem aludtam ilyen rosszul. Az Erkel Ferenc iskolában, a kiírásnak megfelelõen szállás és tisztálkodási lehetõség, ez utóbbival élek is. Másnapra jó idõt, de délutánra hideget, esõt ígérnek, így cipelek magammal egy dzsekit is, amit azután egyáltalán fel sem veszek.

A Máriabesnyõi kegytemplomig végig kell menni a 30-as út mellett az egész városon, a szokásos szombat délelõtti, agglomerációs forgalom, ennél már csak a hétköznap lehet rosszabb. Nem szeretem, ha túraútvonalak lakott helyeken keresztül, vagy közutak mentén vezetnek, pedig ebbõl késõbb is van bõven részünk (negyvenbõl kb.nyolc kilométer). A kegytemplom „látható” része szépen rendbehozva, de hátul, a magas támfalak bizony igen rossz állapotban vannak. A kegyhely az 1759-ben talált csont Mária-szoborhoz kötõdik. A Papp Miska-kútig fel és le jó csúszós, olvadófélben lévõ talajon kapaszkodunk, néhányan bizony fenéken. Az M3 alatt áthaladva hosszan, egyenesen haladunk észak felé, lovastanyák, libafarmok, a XIX.század elején épül istállókastélyról szép felvételt készítek. A Margitára bizony nehéz felmenni az igen sáros úton. Fent ugyanaz a szörnyû betontorony fogad, amely a Börzsönyben a Csóványoson is: a földmérési intézet építtette 1974-ben. Nem megyek fel a tetejére, mert hiányosak a padozatok, és a sártól csúszik a cipõm.

Hosszú, inkább homokos úton érjük a félutat, a Domonyvölgy ellenõrzõpontját. Népszerû kirándulóhely lehet, kellemes tavak fürdõhellyel, hétvégi házakkal és komolyabb, új építésû villákkal. Hatalmas lovarda: éppen hajtják ki fogatokat a hortobágyi csikósviseletbe öltözött kocsisok, a túrázók nagy örömére. A kerítésen belül barátságos pulik csóválják a farkukat, szamarak öszvérek, csikók nyújtogatják a nyakukat. A „Tövis” büfében tartok hosszabb pihenõt, árai a zirci kocsmai árakéval egyeznek. A barátságos, hatalmas kiterjedésû ligetben elképesztõ mennyiségû szemét, fõként pillepalackok. Ha belegondolok, hogy csak a „Tövis” gazdája mennyit forgalmazott aznap a kispénzû túrázókon, igazán kitelne belõle az a tíz mûanyagzsák, amibe a kocsmája mellett 50 méterre lévõ mélyedés szemetét összeszedné.

Egy kilométeren a 30-as út kamikáze szombati sofõrjeivel vívunk közelharcot, majd hosszú, unalmas, elég jól járható homokutakon jutunk fel az Erzsébet-pihenõig, onnan vissza Gödöllõre. Ez a rész már nem olyan érdekes. Ijesztõ élményem azonban, ami elõször egy tavalyelõtti, Koloska-völgyi túrán, a Veszprémbõl Csopakra vezetõ 73-as úton tudatosult bennem: a közutak zaja miatti környezetszennyezés. A M3 gumizaja, a kamionok és buszok váltóinak sivítása, folyamatosan, megállíthatatlanul, kilométerekre felhallatszik az egyébként békés völgyekben, és az autópályához közeledve nekem szinte elviselhetetlenné válik (emlékszem, két éve a hollandiai Eindhovenben aludtam – volna – egy Novotelben, amely egy autópálya-keresztezõdés közelében állt). Nem tudom, meg lehet-e ezt szokni (biztosan, mert milliók élnek itthon is fõutak mellett), azonban mi itt a Bakonyban adjunk hálát akárkinek, hogy még nincs részünk benne.

Az iskolai zuhanyozás és obligát zsíroskenyér/tea után az elõzõ esti pizzériát cserkészem be, most óvatosabban, tenger gyümölcseis tortellinivel. Hétkor térek nyugovóra, és tényleg jó alvás után, fél egykor indulok haza. Nagy elõnye az éjjeli utazásnak, hogy Pesten 15 perc az átkelés, nincs sor a benzinkútnál, ahol az új év tiszteletére lemosatom az autót és megtankolok, és nincsenek traffipaxok. Hajnalban itthon Raul titokban készített és a kórházból kicsempészett fényképe fogad, örömteli befejezése a túrának.