Túrabeszámolók


Szurdok / Útvonalkövető

szalamandraTúra éve: 20092009.07.18 19:49:15
Szurdok 40 - 2009

Készültünk erre a túrára: "Benne van a Bibliában". Zs megüzente, melyik HÉV-vel megyünk Pomázra ( mindig ez van, Én majd igazodom : / ). Én viszont elfelejtettem neki szólni, hogy kivételesen Békáson szállok fel - szegény halálra izgulta magát, s ráadásul el sem tudott érni telefonon. : )
Hétkor rajt, mivel csak ketten vagyunk a csapatból (Zs szerint már nem is létezik!), gondoltuk, hogy jól meghúzzuk, kocogunk. Élre álltunk, gyerünk: csak a zöldön kifelé Solymárról. Taktika: betonon futni - de Zs még nem melegedett be- ezért aztán megmásztunk egy szép kis dombot, s a tetején jöttünk rá, a jelzés közben lemaradt( nem bírta az iramot) szóval benéztük. Vissza a kis sunyi "kerítésnél jobbra"-hoz(itt azért egy szalag jó lett volna a beszélgetõknek). Ez volt a bemelegítés. Innen óvatosabbak lettünk, s rutinosan ráragadtunk egy tapasztalt túrázóra - lusták voltunk az itinert böngészni. Végre erdõ. Nem baj, hogy emelkedik, SÕT a Janda V. háznál szegény pontõr elmenekült a házat elfoglaló "ottalvók" elõl, sajnos a szúnyogok elõl nem tudott. Ittunk, s tovább, fölfelé, irány a Csikóvárak. Utolért három futó (2 srác, és 1 lány !bakancsban!). Innen végig egymást kerülgettük (csak közben a kislány eltûnt). Lefelé zúzás -élveztem. Karolina-árok - Remete-barlang - barlangászok kis csoportja mosolyog - õsi, kultikus hely. Aztán választási lehetõség a Holdvilág-ároknál(ez nekem nagyon tetszik --> alternatívák --> dönthetek --> szabadságérzés): vaslétrán le, vagy kényelmes út - ugyanoda vezet. A vaslétrát választjuk. Zs-nek nagyon bejön a hely, fényképeket készítünk. Én is rádöbbenek, túl régen jártam már erre... A forrás után már víz is csörgedezik. Ellenõrzõpont: ismét választhatok 10 féle nápolyi közül, + forrásvíz. Hamar kiérünk az árokból. Összetalálkoztunk Tamással, aki gombát is gyûjt, nem csak pecséteket. Készségesen megmutatta miket talált eddig: ) .
Újabb dilemma: a jól futható piros, vagy életveszélyesnek titulált Salabasina-árok. Bízunk Bubu szalagozásában, és nekivágunk a nehezen járhatónak. Sokáig kerítés mentén haladunk, Zs bíztat fogjam meg, van-e benne áram : ) . Nem sokan jönnek erre. A két futó srác igen! Összeverõdünk öten, s végre izgalmas árokban mászunk. Nézni kell hova lépsz, gátfutás, hatalmas fatörzs -akadályokkal, beszorult kõtorlasz- kúszni vagy mászni, ez itt a kérdés. Nehezíti a dolgot, hogy közben rátalálok "életem Vargányájára", amit nem bírok otthagyni --> viszem Tamásnak a többihez. A terep egyre sûrûbb, nehezen járhatóbb. Jó ötlet a matrica ellenõrzõpont! Nagyon lelassulva, és elfáradva érünk föl a pirosra - tömegek leelõztek már, de nem baj, jól futható szakasz jön, pihenésképpen kocogunk. Tölgyikrek, Csanyájék. Szõke angyal bõszen pecsétel. Futás. Zs lemarad- állandóan ezt csinálja! Az ellenõrzõpontnál bevárom. Szentkút-isteni vízzel. Itt hasznát vesszük a szép színes bögréknek, amit szintén nagyon jó ötletnek tartok. A pontõröktõl megtudom "Tamás" itt járt kb 10 perce --> uccu neki, utol kell érnem! Bár büszke vagyok a mindenki által megcsodált vargányámra. A szurdok parkolói etetõpontnál biztosan beérem majd, jól futható rész következik. Kicsit csalódottan veszem tudomásul, Tamás nincs ott már(lehet, hogy megneszelte, hogy üldözöm, ezért siet ennyire?). Meg kell várnom Zs-t, ezért föladom. Lenyomok egy vajas paradicsomos, zsíros paradicsomos, és egy vajas-lekváros kenyeret, ilyen sorrendben, s örülök Zs-nek, aki végre megjön. A Szurdokban lazán sétálunk-emésztési szakasz - jönnek szembe kirándulós családok "Nézd milyen szép gombája van a néninek!" a kisfiú rámcsodálkozik "Nekem adod?" -Neked. S már a kezében is van - szabadkozó szülõk-. Azért arra rákérdeztem, hogy megeszik-e -õk is épp gombászni indultak-. Megnyugodtam, jó helyre került a vargányám.
Klastrom kútnál ismét forrásvíz(az otthonról hozott ásványvíz elbújhat mellette). Megtöltöm a kulacsokat, innentõl fölfelé visz az út Dobogókõig. Egy ideig P. Gábor és Karesz nyomában. Kíváncsian ui. a Vaskapu-szurdokban még sosem jártam... Gyönyörû! Hát még a Vaskapu-szikla, hát még az odavezeõ út! Levegõt egyenletesen tartva darálom a szintet, idõnként felpillantok. P.Gábor lazán egyre csak távolodik. A lépcsõnél muszáj megállnom, s visszanéznem, mások is küzdenek rendesen. A sziklánál sziklamászók - 3 éves kisgyerek, fejvédõben. Vajon már õ is mászik? - megvárom Zs-t, szusszanunk, fénykép, s tovább föl, aztán a megérdemelt lefelé kocogás. Jól kiszalagozott út, dícsérjük Bubut.
Amikor durva murvássá válik utunk,s ráadásul emelkedni is kezd, ismét gyalogra váltunk - hiába, mi csak kocogók vagyunk. Az igazi futót úgy lehet felismerni, hogy az emelkedõn is tolja(P. Gábor szépen el is tûnik,s már a hátát sem látjuk). átkelünk a Dobogókõre vezetõ mûúton.A Zsiványszikláról megcsodáljuk a Pilist. Jól látható a Vaskapu-szikla, ahol nemrég jártunk. Aztán kényelmes felfelé Dobogókõre. Zs itt kimutatta a foga fehérjét: kihasználva, hogy elmélyülten beszélgetek egy kedves ismerõssel, hirtelen elõre tört és MEGELÕZÕTT! A mondat közepén félbehagyva uccu utána. Remélem az ismerõsöm megérti. Fönt a csúcson vkinek már vége, de nem nekünk! Mi a 40-re jöttünk! Rövid pihenõ, telefon, randi a biciklivel érkezõ párommal. 15 perc. Aztán lelkesen, frissen jöhet a levezetõkör. Sárgán lefelé futás(eszembe jutott, hogy tavasszal ez hogy csúszott...). Zöld karika, jól futható, egészen a Fényes-forrásig. Ismét forrás! Nagyon el voltunk látva vízzel. Máté pontõrködik - megismer - örülök neki. Jönnek a nagymenõk is. Joe és Varga Sándor... Máté bíztat: érdekes lesz a Lukács-árok. Csodálkoztam, eddig mindig kicsit unalmasnak találtam, hát persze, mert a fönti úton jártam végig, most viszont levezetnek a szalagok az árok mélyébe. Tetszik, hátulról besüt a du-i nap. Nagyon hangulatos. Kicsit bizonytalanul haladunk, keresve a jó lépéseket, de jön egy tapasztalt szurdokjáró, és megmutatja, hogyan kell lendületbõl haladni. Ugrálunk, mint zergék, nagyon élvezzük. Innentõl együtt haladunk vele. Jó társaság, mesél a "nagy hegyekrõl", a Lesun volt nemrég... A Rámszakadék már elvesztette varázsát a szép korlátok miatt(bezzeg, amikor tiniként elõször jártam erre, emlékszem, mekkora élmény volt szikláról sziklára). Rádöbbenek, éhes vagyok. Zsolti megdob egy sportszelettel, de attól félek, már késõ, elfelejtettem enni! Kicsit lassulok, fáradok, eddig én voltam a nyúl, (Nyúlcipõben!) most hátul vagyok s próbálok nem lemaradni. Zs boldogan tekint vissza rám föntrõl: "Jössz?". Ezt is meg kell tapasztalni, hogy milyen, amikor gyenge vagyok... nagy nehezen utolérem õket. A Rám-hegyre fölmenni már nem esik jól, elfogy a levegõm, meg kell állni, a lefelé jövõk mosolyogva bíztatnak. Ez a legszebb kilátás a nap folyamán! Kárpótol a birsalmasajt is. Legszívesebben itt elidõznék egy órácskát, de nem lehet: párom már rám telefonált, hol vagyok már? - Unja magát Dobogókõn. Miklós-forrást kihagyjuk most(már az ötödik). "Villanyoszlopok alatt meredeken föl" következik. Az erdõbe érve sajnos meg-megállok szusszanni: mikor van már vége? Profi társunk elhagy minket sajnos, mert így el is vétjük az utat: ahelyett, hogy elmennénk balra a Thirring-sziklák felé, csak boldogan fel, hogy vége. Mit nekünk szalag, annyira vártuk hogy vége legyen, nem vettük észre a lobogó "árpádsávokat"-szelektív látás.
Boldogan-büszkén járultunk Bubu elé, aki szelíden, szégyenlõsen, már-már boldogan mosolyogva közölte: ez így nem jó, hiányzik az utolsó pecsét. Az, hogy Zs az unokatestvére, csöppet sem ingatta meg, simán visszaküldött minket a sárga körre - még egy körre. Köszi. Kétségbeesve, már nem futva botorkáltunk merre-merre - aztán kicsit megnyugodtunk, tényleg nem nagy ügy. Arra gondoltam, mi lett volna ha a Rám-hegyet hagyjuk ki! Így sokkal jobb. S egyébként is gyönyörû hely a sárga körút, sokszor sétáltunk itt már a gyerekkel is...
Szóval hamar kiküszöböltük a csorbát, s éppen elértük a 16:55-ös buszt. Megkönnyebbülve, örömmel szálltunk fel a tömött jármûre. Bár lekéstük volna! Nekem ekkor jött a feketeleves. Állva a levegõtlen buszon, 20 leizzadt túrázó hónalja közt, ezt volt a mélypont. Úgy Csobánka magasságában éreztem, hogy baj van, émelyegtem ájulásra készen. Leszálljak? De nem adhatom fel a vége elõtt 5 perccel. Szerencsére kinyílt az ajtó és frisslevegõ áramlott be, ami megerõsített, hogy ki kell tartanom. Mit nekem 47 km, 2500 szint, ez az igazi kihívás: nem elájulni a végállomásig. Büszkén kijelenthetem: MEGCSINÁLTAM!
U.I.: a szervezés/ellátás csillagos ötös volt. Hát hiába, amit Bubuék szerveznek az tökéletes, még az ideális idõjárást is elintézik...

THE END